Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-17 / 65. szám

1960. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK PEST IIEOÍ cfíívliw így terem többet a föld KÁLMÁN BÁCSI KÉRDEZ *— Hol volt, Kálmán bácsi? ] — De jó, hogy találkozom magával, mezőgazdász elv- j társ. Az őszi vetéseinket néz- j tem meg. Tudja, az ősszel még I külön-ikülön vetettünk s bi­zony nem dicsekedhetünk. — Mondja el, Kálmán bá­csi, mit tapasztalt. Az őszi ka­lászosok terméseredményét ugyanis nagymértékben befo­lyásolja a helyes, időben vég­zett kora tavaszi ápolás. — Egyes táblákon, a domb alján, víz takarja a vetéseket. — Ez bizony hiba. Az előre­látó gazda már az ősszel ár­kokat húzott a mélyebb része­ken összegyűlő víz elvezetésé­re. Ilyenkor már csak a lefo­lyás zavartalanságát kellene biztosítani. — Árt a gabonának a viz? — A gabonavetések a teljes víztakarást csak rövid ideig bírják. Ha hosszabb ideig bo­rítja a víz a vetést, a növény­állomány megritkul, sőt ki­pusztul, s helyét a gyom fotgr lalja el. Most az a feladat, hogy sürgősen vezessék el a vizet a vetésekről. — Néhol meg felduzzadt a vetés, besüppedt alattam. Mi ennek az oka? — Felfagyott a vetés, amit az éjszakai fagy és a nappali olvadás idéz elő. A fagyás és az olvadás gyakori váltokozá- Ba a gabonanövényt kiemeli a talajból, s az alsóbb, még fa­gyott rétegben fogvatartott gyökeréről leszakítja. Az ilyen vetés felduzzadt felülete be­süpped a lépés alatt, s a már kibújt növény könnyen lesza­kítható. Ilyenkor a tövek gyö- kárzetének nagyobb része a le­vegőre kerül s a növények a tavaszi szél hatására kiszárad­nak. — Tudunk valamit segíteni ilyen esetben? — Az idejében alkalmazott hengerezés segít a bajon. De vigyázzanak. Az éjszakai fa­gyok elmúltával csak akkor szabad hengerezni, ha a talaj megszikkadt és a henger mun­kája nyomán nem fényesedik. A hengerezés használ, mert a növényt visszanyomja a talaj­ba és a gyökerekhez tömöríti a földet. — Eddig úgy tudtam, mező­gazdász elvtárs, hogy hengere­zés helyett inkább fogasolni kell. — Rosszul tudta, Kálmán bácsi. A fogasolás a gabonafé­lék tavaszi kapálása, mert a megtömődött talajt fellazítja, a cserepesedést megszünteti, a talajt megszellőzteti, elősegíti a felmelegedést és ritkítja a gyomokat. — Mikor kell fogasolni? — Legalkalmasabb idő a fo­gasolásra az, amikor a talaj már felszikkadt és nem fenye­get éjszakai lehűlés. Felfagyott vetést csak a hengerezést kö­vető megerősödés után szabad fogasolni, de csak addig, amíg a gabona magassága nem za­varja a munkát. Ügyelni kell arra, hogy a fogas fogai a so­rok között járjanak. — Azt is észrevettem, hogy néhol foltokban kipusztult a vetés. Ez is a felfagyástól van? — Ezt a legtöbb esetben a gabonacsócsároló okozza, s ez ellen a fagyok elmúltával azonnal védekezni kell. A két kártételt azonban nem szabad összetéveszteni, mert a felfa­gyás eilen hengerezéssel, a csócsároló ellen pedig holdan­ként 25 kilogramm Agritox (HCH) egyenletes kiporozásá­val kell védekezni. — Mikor jelentkezik a csó­csároló? — A csócsároló biztosan je­lentkezik,' ha á kalászosok elő- veteményei kalászosok, főleg őszi kalászosok voltak. A rossz elővetemény után, a későn ve­tett vagy más okból gyenge fejlődésű őszi kalászosokat nit­rogéntartalmú műtrágyával kell fejtrágyázni. — Mi úgy terveztük, hogy minden őszi gabonánkat fej­trágyázzuk. Mennyi műtrágyái használjunk holdanként? — A jó elővetemény után vetett, vagy kellően fejlett őszi kalászosokat nem kell fejtrá­gyázni. A fejtrágyázás ugyanis jó hatású a gyengén fejlett nö­vényre, de a már hiányzó nö­vényeket nem pótolja. A fej- trágyáz.ással a gabonák nitro- génszükségletét kívánják biz­tosítani. Ha a talaj tápanyag- készletének növelésére is szük­ség van, holdanként 50—70 kiló műtrágyát kell szórni a vetésekre. A fejtrágyázás ak­kor eredményes, ha minél ko­rábban történik, tehát mihelyt elbírja a talaj a gépet, vagy az embert, azonnal végezzük el. Külön nem szükséges el- munkálni, a tavaszi csapadék a nitrogén műtrágyát bemos­sa a talajba. — Megfogadom a tanácsát, mezőgazdász elvtárs. Hanem kérem, jöjjön ki velem a szö­vetkezet szőlőjébe, gyümölcsö­sébe. nézzünk ott körül együtt. Megteszi? — Rendben van, Kálmán bácsi, ha indul, szóljon be ér­tem. Traktorokat is vásárolhatnak a tsz-ek A termelő- 8 y szövetkezetek- ji ben a gépi ^ munkák elvég-J zése továbbra ^ is a gépállomá-^ sok alapvető^ ’ feladata. A | tsz-ek azonban á és csep- ^ korábbi í , , y nélkül vásárol- /xXXXXXXXxxXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXX'.XXXXXXXXXXXXXXXXXXNNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXVXVXyNXV» a 3004/2-es alapján, kombájn lőgép kivételével, a megkötöttség halnak erőgépeket, a szüksé­ges munkagépekkel együtt. Az állam azoknak a tsz-ek- nek, amelyek a traktorok és munkagépek teljes vételárát saját erőből fedezni nem tud­ják, a vételár legfeljebb 75 százalékáig terjedő 6—8 éves beruházási hitelt nyújthat. A kialakult gyakorlat szerint a tsz-ek zöme a vételár 80 szá­zalékát saját erejéből bizto­sítja. Gépvásárlási kérel­mekkel a járási, illetve a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályához kell fordulni. A péceli Zöld Mező Tsz tagjai nagy gondot fordítanak földjeik termőcrejének pótlására. Vontatókkal és szeke­rekkel hordják a sok-sok ezer mázsa érett istállótrágyát a földekre. Szakmai füzetsorOíUitok: A Hun­garoíruct Kiskönyvtára sorozat­ban új füzetek láttak napvilágot. A 10., 11., 12., 13. számú füzetek egyenként 56 _60 oldal terjedelem­b en az őszibarack, a torma, a hagyma és az utoorka termeszté­sével foglalkoznak, a legkiválóbb hazai szakemberek tolmácsolásá­ban. A füzetek 4. illetve 5.80 fo­rintos áron beszerezhetők, vagy megrendelhetők a Mezőgazdasági Könyvesbolttól (Budapest, V., Vé- csey u. 5.) és a földművesszövet­kezeti köny vbdzomány-osokná 1, könyvesboltokban. Márk Gergely: a rózsa. (Mező- gazdasági Kiadó.) Szürke és szí­nes mélynyomású képekkel. Ára 48 forint. A mű első része a rózsa származásával, rendszerezésével, a második az egyés fajtacsoportok kialakulásával, a harmadik része pedig a rózsa szaporításával, met­szésével. ápolásával foglalkozik. Dr. Kovács Gyula: Háziállatok anatómiája, II. kötet. (Mezőgazda- sági Kiadó.) A mű II. kötete a zsigertant foglalja magába é» a belső elválasztasz mirigyekkel foglalkozik. Szélt László: A termelőszövetke­zeti gazdálkodás üzemszervezési alapjai. (Mezőgazdasági Kiadó.) Varga Frigyes: A Belorusz MTZ—5L és MTZ—5M traktor. (Mezőgazdasági Kiadó.) 175 oldal, 63 ábrával. Ára 15.20 forint. A könyv a Belorusz MTZ—5L és az MTZ—5M traktorok kezelésével és karban tartásával foglalkozik. Tavaszi teendők a szőlőben, gyümölcsösben Enyhébb na­pokon mór megkezdhető a szőlő nyitása. Ügyelni kell a gyors munká­ra, mert a kés­lekedés a rü­gyek kipállá- sával járhat. A metszést is meg kell kezdeni. Ha sok a hibás rügy, elömetszést kell alkalmazni, a végleges met­szést pedig a rügyfakadás után kell befejezni. Nem szabad késlekedni a tavaszi telepítések előkészí­tésével és az ültetéssel. Ne feledjék sehol, hogy a cseme­téket ültetés után iszapolni kell. Ajánlatos minél előbb befejezni az alakító és a ter­mőre metszést, továbbá az őszibarackfa metszését. Enyhe, szélmentes időben megkezdhető a rügyfakadás előtti permetezés is. A perme­tezés idejét szintén jól keil megválasztani. Olajos perme­tezésre legalkalmasabb a rügypattanás körüli idő. A mészkénleves és bordóileves permetezések hatása a rügy­fakadás idején a legjobb. A permetezéseket 4—5 nap alatt be kell fejezni, tehát a mun­kát ennek megfelelően kell megszervezni. A szőlőben rövidesen meg­jelenik a kendermaghoz ha­sonló ormányos bogár, a ken­dermagbogár, amit egyes he­lyeken vincellérbogárnak is neveznek. A legegyszerűbb védekezési eljárás: 10 százalé­kos DDT és HCH (Agritox) egy-egy arányú keverékével porozni. Hol kapható naposcsibe ? Naposcsibét a budapesti (X* Dömsödi út), a ceglédi és a váci baromfi­keltető állo­máson, vala­mint a Gödöl­lői Kisállatte- nyésztési Kutató Intézetben Vásárolhatnak a tsz-ek és egyéni termelők — előzetes igénylés alapján. A napos­csibe ára jelenleg négy fo­rint darabonként. A közsé­gekben a helyi földműves­szövetkezetnél is lehet — elő­zetes igénybejelentés alapján — naposcsibét vásárolni. 'XXXXXXXXXXXXVXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXVXXXXXXXVNVXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXVXXXNXXXXXXVXXXXXXXNXXXXXXXNXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXX^ í 2 Ilétfo. március 21. Kossuth-rádió; 8.10: Rsggeli hangverseny. — 9.00: Riportmü­sor, — 9.15: Filmzene. — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Szí­vesen hallgattuk ... — 12.10: Magyar nóták, — 12.50: Versek. — 13,00. Csehszlovák operettek­ből, — 13.45: Válaszolunk hall­gatóinknak, — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Könnyűze­ne. — 15.30: Úttörő-híradó. — 15.50: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Napirenden . . . —16.15: Szív küldi... — 17.15: ötórai tea. — 18.25: Magyar nóták. — 18.50: Zenés ajándékmüsor ipari üzemek dolgozóinak. — 19.40: Pablo Casals gordonkázik. — 20.30: Színházi közvetítés. — 21.35: Tánczene. — 22.40: Crj is­ten. Tóth Árpád verse. — 22.45 .,A magyar zene 15 éve.“ — 23.52 Schumann: Ara’oeszk. — 0.10 Népi muzsika. Petőfl-rádió: 14.15: Ifjúsági rádiójáték. — 14.36: Fátyol Jó­zsef klarinétozik. — 15.00: Opera­részletek. — 15.40: Budapesti ta­vasz. — 16.00: Fúvószene. —16.15: A világ minden tájáról. — 16,25: Kamarazene. — 17.00: Kórusok. — 17.15; Riportmüsor. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Három dal — három énekes. — 18.25: Operarészletek. — 19.05: Tanul­junk könnyen, gyorsan magya­rul. — 19.20: A népművészet, mesterei. — 19.40: Falurádió. —- 20.00: Daljátékok zenéjéből. — 21.05: A Magyar Rádió esztrádze- nekara Játszik. — 21.40: Tárlat­látogatáson. — 21.55: Szimfóni­kus költemények. — 22.45: Csár­dások. Kedd. március 22. Kossuth-rádió: 8.10: Operarész­letek. — 8.45: Tanuljunk könn- nyen, gyorsan magyarul. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Könnyűzene Tallinból. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Magyar tájak dalaiból. — 11.00: Havana! emberünk. Gra­ham Green regénye folytatások­ban. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangverse­nye.— 12.10: Zenés ajándékmü­sor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfo- lyam. — 13.20: Zenekari hang­verseny. — 14.20: Becsületbíróság. 14.50: Alfredo Campoli Kreisler müveket hegedül. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: Era- lékmüsor Alpári Gyuláról. — 16.15; Operettkettősök. — 16.40: Illés Béla 65 éves. Köszöntő. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: A Szabó-család. Folytatásos rádió­játék. — 18.30: Szórakoztató ze­ne. — 19.05: A Rádió Ipari rova­ta jelenti. — 19.25: Schumann: Karnevál. — 20.30: Tánczeneka­rok parádéja. — 21.10: ,,Jár a papa, jár...“ — 22.25: Népdal­csokor. — 22.50; Régi magyar asszonyokról. — 23.00: Mahler: A panaszos dal — drámai kan­táta. — 23.40: Hangszerszólók. — 0.10. Selmeczi Gusztáv .énekel. Petöfl-rádió: 14.15: Fúvószene. — 14.45: Népdalok. — 15.00: Kó­rusok. — 15.20: Két indiai elbe­szélés. — 15.35: Kotláry Olga és Zolnay Jenő hangversenye a stú­dióból. — 16.10; Zenés ajándék­müsor az ipari üzemek dolgozói­nak. — 17.00: Bartók Béla és a világ népei. — 17.40: Bartók népdalfeldolgozásaiból. — 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 18.00: Schubert: B-dur vonósné­gyes. — 18.30: Rádíóegyetem. — 19.05: Népdalokkal a kikötőben. — 19.10: Ezüstkalászos gazdatan­folyam. — 20.00: Filmzene. — 20.25: Massenet: Manón. Opera ót felvonásban. Szerda, március 23. Kossuth-rádió: 8.10: Magda Hain és Vico Torriani énekel. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Né­pi zene. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pil­lantás a nagyvilágba. — 11.15: Kovács Erzsi énekel. — 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rá­diójáték. — 12.10: Operarészle­tek. — 12.50. Elnök úr. Regény- ismertetés. — 13.10: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.00; Szórakoztató zene. — 14.30: Napirenden ... — 14.35: Corelli: Három triószonáta. — 15.10: Anonymus és társai. — 16.00: Élőszóval — muzsikával. — 18.00: Szót kérünk... — 18.20: Haydn: D-dur szimfónia. — 18.45: Kerekasztal. — 19.00: Operettda­lokból. — 19.20: Nagy gondolko­dók a vallásról. — 19.35: Csárdá­sok. — 20.30: A Tabányi-együttes látszik. — 20.45: Gyermeknevelés. — 21.00: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekarának hangversenye. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Kó­rusmuzsika. — 23.20: Juhász Gyula verseiből. — 23.25: Operett- muzsika. — 0.10: Dalok Michel­angelo és Shakespeare verseire. Petőfl-rádió: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolá­soknak. — 14.35: őszi harmat PF.ST MJIC k/CívIud RÁDIÓMŰSORA I960, március 21-től 27-ig ALIANOO MCSORSZAMOK: ^ KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.5«; Rákóezí-induló. _ S.M: Hírek, ld6- í í járásjelentés. — 5.05—?.58-ie: Vidáman — frissen! Zenes műsor. ( 2 Közben: 5.30: Hírek, (döiárásjelen^es. — 6.00: Falurádió. Utána: 4 2 az Állami Faluszinbáz és a vidék* színházak műsora. — 6.35: y 4 Néhány nerc tudomány. — 6.59: Pontos Időjelzés. _ 7.00: Hírek. ^ ^ Időlárásielentés. — 7,10: 0.1 könyvek. — 7.25: A budapesti szín- ^ 2 házak, mozik és hangversenyek műsora. — 7.45: Naptár. — 7.58: 4 2 ^ in oo: g 12.00: 2 — 15.00: y, 17.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — £ Hírek. Lapszemle. Déli barangszó. Hírek. Hirek. — 16.08: Időiárásíelentés. — 16.53: Időjárás-Jelentés. — 11.59: Időjelzés. — £ ek. Mőjárásjelemés. 14.59: Időjelzés. $ lrlAiáráclplf>nf^c. — IS Iriniplzps. __ K I dőjelzés. — yn.vx». Hírek. — 19."0; Jóélszakat. gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — í 4 20.00: Esti krónika, fdójárásjelentés. _ 21.59: Időjelzés. — 22.00: / ^ Hírek. Néhanv perc külpolitika, idöjárásjelentés. — 24.00: Hírek. J ^ Idő járás jelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI-ft A DIÖ: 6.00-8.00-1?: Reggeli zene. — Közben: 6.20: í J Színházak, mozik és tárlatok műsora. — fl-50: Torna. — 8.00: J £ Hirek. Időjárásjelentés. — *.!0: Műsorzárás. — 14.60: időjárás- és $ '/ vízál'ás jelentés. _ 19.08: Hirek. Időjárás jelentés. — 21.00: Hírek. ; 2 - 22.00: Hírek. í 2 í .-V\XXXXX\>XX>^XXXNXXXXXXXXXXXVXXXXVNXXNXXX>XVXX\>XXXXX\XSX>^X\NXXNXXXNVCS\NXNVXVVVVVX után. — 15.00: Zenekari hangver­seny. — 16.00: Muszorgszkij: A szorocsinci vásár. Háromfelvoná- sos opera. — 17.30; Kalózok a Jóreménység földjén. — 17.50: Szabad hazában, szabadon dalol­va. — 18.15: Hová lettek a köl­tők. — 18.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolya­ma. — 19.15: Könnyű hangszer­szólók, — 19.40: Falurádió, — 20.00: Balettzene. — 20.45: Gia­como Lauri-Volpi énekel. — 21,05: Szórakoztató hangverseny. — 21.40: Falus* randevú. — 22.00: Sand—Chopin—Musset. Ze­nés összeállítás. Csütörtök, március 24. Kossuth-rádió: 8.10: Népi mu­zsika. — 8.55: Édes anyanyel­vűnk. — 9.00: Szót kérünk ... — 9.20. A győri Zeneművészeti Szak­iskola női kórusa énekel. —9.40: Szólót játszik a zongora. — 10.10: 15 év irodalmából. — 10.30: Ope­rarészletek. — 11.00: Az új világ. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10:* Zenég zárszámadás a gal- gahévizl Haladás Termelőszövet­kezetben. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zene­kari muzsika. — 14.00: A Gyer­mekrádió műsora. — 14.10: Tánc­melódiák. — 15.10: Romantikus kórusok. — 15.30: Eszmék és hő­sök. — 16.00: Napirenden . ; s — 16.05: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Új Zenei Újság. — 17.55. Lányok, asszonyok... — 18.10 Szív küldi... — 18.40: Ifjú Fi­gyelő. — 19.00: Strauss-est. — 20.30: A Rádiójáték-pályázat Ül. helyezettjének bemutatója. — 21.40 • Egy kis szerenád... — 22.15: Népi zene. — 23.45: Ttíz- virág. Elbeszélés. — 23.00: Opera- részletek. — 23.30: Könnyűzene, Fetőfi-rádió: 14.15: Kamara­zene. — 15.00: Fúvószene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjai­ról. — 15.30: Népszerű operahár­masok. — 15.50: Németh Lehel énekel. — 16.09: Az utolsó hazug. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 17.15: Mit hozott a geo­fizikai év szakterülete. — 17.30: Boci-boci tarka. — 18.00: Nóta­szó. — 18.30: Operarészletek. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Népi zene. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatan­folyam. — 20.00: Szőnyi Olga és Lukács Pál hangversenye a stú­dióból. — 20.45: Riportműsor. — 21.05: Tánczene. — 21.40: Hol tart a modern endokrinológia? — 21.50: Szimfonikus zene. — 22.33: Versek. Péntek, március 25. Kossuth-rádió; 8.10: Operett- részletek. — 8.55: Riportmüsor. — 9.10: Egy magyar tanítvány feljegyzései Liszt Ferencről. — 9.50: János vitéz. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye. — 10.10: Népi zene. — 11.00: Fiatal írók félórája. — 11.30: Román művé­szek operafelvételeiből. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Könnyű melódiák. — 14.15: Ifjúsági sporthíradó. — 14.35: Napirenden ... — 14.40: Lina Pagliughi énekel. — 15.10: Conny Odd: Egy zongorista levelezésé­ből — szvit. — 15.30: Fiatalok filmklubja. — 15.55: A Gyermek- rádió műsora. — 16.15: A barát­ság hullámhosszán. — 16.25: Le­hár Ferenc: Cigányszerelem — nyitány. — 16.35: Szovjet népek dalaiból. — 17,15; Szív küldi . . . — 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Tánczene. — 19.15: A Rádió Ipari rovata jelenti. — 19.30: Népdalok. — 20.30: Hétköznapok muzsikája. — 21.15: A turistaház vendégei között. — 21.30: Köz­vetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 23.30: Táncze­ne. — 0.10: Éji zene. Petöfi-rádió: 14.15: Könnyűze­ne. — 14.40: A Pécsi Stúdió mű­sora. — 15.00: Faludi Béla ka­marakórusa énekel. — 15.25: Táncdalök. — 15.45: A győri stú­dió műsora. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 17.15: Tavaszi nagytakarítás. Riport. — 17.25: Beethoven: e-moll vonósnégyes. — 18.00: Kalózkisasszony. Rádió­játék. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Gou­nod: Faust — Valpurgis éji jele­net. — 19.40: Falurádió. — 20.00 Heti hangversenykalauz. — 21.05 Népszerű fúvósátiratok. — 21.15 Könnyű dalok. — 21.45: Üzenet az utókornak. — 22.00: Operett­részletek. Szombat, március 26. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... — 8.25: Kamara­zene. — 9.00: Rádióiskola. — 10.10: óvodások műsora. —10.30: Nyugtalan boldogság. — 11.00: Versek. — 11.20: Zenekari muzsi­ka. — 12.10: Magyar nóták. — 12.45: Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszo­lunk hallgatóinknak ... — 13.50: Szív küldi... —- 14.20; Külpoli­tikai kaleidoszkóp. — 14.40: Mar- tlny Lajos zongorázik. — 15.10: Zengjen dalunk! — 15.30: Hely­színi közvetítés Grácból az Auszt­ria—Magyarország olimpiai selej­tező mérkőzésről. — 17.35: Beet­hoven: Tizenegy bécsi tánc. — 17.50: Gondolat. — 18.20: Népi zene. — 18.45: Az irodalmi Le­nin-díj jelöltjei. — 19.00: Rádió Fesztivál 1960. — 22.30: Tánc­zene. Petöfi-rádió; 14.15: Operakala­uz. — 15.20: Kiváncsiak klubja. — 16.00: Zenéről — mindenkinek. — 17.25: Balettzene. — 17.35: Egy rendelet nyomában. — 17,45: Könnyűzene. — 18.15: Petur György hangversenye a stúdió­ban. — 18.45: Kemény Egon: Könnyű zene — szvit. — 19.05: A zene világa. — 19.30: Csárdások. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Ze­nekari hangverseny. — 22.00: Két vers. — 22.05: Népdalcsokor. — 22.30: Századunk operáiból. Vasárnap, március 27. Kossuth-rádió: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi élet­képek. — 8.10: Szív küldi ... — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Régi munkásdalok. — 9.10: A nyomdáért. Ifjúsági rádiójáték. — 10.10: Zenés vasárnapi melléklet. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi Jegyzetek. - 13.00: Könnyű zene. — 13.40: Tudomá­nyos híradó. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 14.45; Hét nap a külpolitikában. —- 15.00: Köny- nyüzene. — 15.30: A szakma mű­vésze. A szállítómunkás. —15.45: Operaáriák. — 16.25: A Broadway réme. — 17.10: A rádió mutatta be . . . — 17.45; Kincses Kalen­dárium. — 19.00: Amiről beszél­ni kell ... — 19.10: Táncsene. — 20.15: Hegedűs Géza irodalmi le­vele. — 20.25: Falstaff. Verdi operája. — 22.25: Mese— muzsi­ka. — 23.10: Éji zene. — 23.40: Népdalok. Petöfi-rádió: 8.00: Az unitárius egyház félórája. — 8.30: Stamfaí Károly orgonái. — 9.00: Operett­hangverseny. — 10.10: Miska bá­csi lemezesládája. — 10.50: Mik­rofonnal a föld körül. — 11.80: Zenekari muzsika. — 12.00: Erdé­lyi Nóra énekel. — 12.15: A vi­lágirodalom humora. — 12.50: Müvésziemezek. — 14.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.15: Bar­tók; Mikrokozmosz. — 15.40: A hét műsorából. — 16.15: Láttuk, hallottuk ... — 16.30: A hét mű­sorából. — 17.20; Tájak — me­sék — szokások. — 17.40: Híres előadóművészek. — 18.30: Köny- nyüzene. — 19.00: Esti kórusmu­zsika. — 19.15: Tűzpróba. — 20.00: Filmdalok. — 20.25: Ma­gyar nóták. — 20.50* Kossuth­díjas tudósok a mikrofon előtt. — 21.10: Egyveleg Fényes Sza­bolcs műveiből. — 22.15: Versek. — 22.20: Zenekari muzsika. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents