Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-17 / 65. szám

MST MtO) 1960. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK Genf ben szerdán zárt ajtók mögött tárgyaltak a leszerelésről A genfi leszerelési értekez­let szerdai ülése, magyar idő tzerint 10.30 órakor kezdődött Kárt ajtók mögött. A Reuter Illetékes forrásra hivatkozva azt írta, hogy szerdán főleg ügyrendi kérdéseket vitatnak meg és valószínűleg nem ma­rad idő a leszerelési tervek részletes megtárgyalására. Egyelőre még azt sem tudják, hogy a két terv közül melyi­ket tárgyalják először. Gustav Svensson, az AP. tu­dósítója a genfi tárgyalások nehézségeiről ír és rámutat: mindkét fél ragaszkodik ahhJrz, hogy az ő tervét tekintsék a tárgyalások alapjának. A Reuter megjegyzi, hogy a leszerelési értekezlet nyugati köreiben csalódást keltett a szocialista országok küldöttei­nek a nyugati leszerelési terv­ről mondott bírálata, amelyet a nyugatiak „elhamarkodott­nak” tartanak. A Washington Post szemle­írója, Chalmers Roberts töb­bek között így ír a Genfben előterjesztett nyugati leszere­lési javaslatról: A nyugati tervezet nem tesz semmiféle említést Hruscsov- nak arról a javaslatáról, hogy vonják ki az amerikai fegyveres erőket Európá­ból és létesítsenek semle­ges, vagy atomfegyver­mentes övezetet Európa középső résvében. A nyugati terv Francia- ország javára tesz enged­ményt, amikor azt írja elő, hogy minden fél előzőleg adjon tájékoztatást rakéta fellövési terveiről és a rakéta­támaszpontokról. Ez természe­tesen bizonyos mértékig visz- szatükrözi azt is, hogy Ame­rika lemaradt a nagyható­sugarú rakéták gyártásában. Ez a gondolat minden való­színűség szerint csak derűs mosolyt kelt Hruscsovban. A legtöbb, amit most a tíz­hatalmi leszerelési tárgyalá­sokról el lehet mondani, az, hogy e tárgyalások tulajdon­képpen előjátéknak tekinthe­tők a májusi csúcsértekezlet­hez. Ugyanez a helyzet a nuk­leáris fegyverkísérletek megszüntetéséről folyó tár­gyalásokkal is. A három értekezlet legre- ménytkeltőbb mozzanata az, hogy több fronton folyik az eszmecsere Kelet és Nyugat között. Fontos változás ez a hidegháború előző éveihez ké­pest. amikor a két fél merev álláspontot foglalt el egymás­sá! szemben. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint szerdán a ma­gyar idővel megegyező helyi idő szerint 12 óra 03 perckor véget ért a tízhatalmi genfi leszerelési értekezlet első munkaülése. A zárt ajtók mö­gött lezajlott másfélórás ülé­sen Mi’ko Tarabanov külügv- miniszterhelyettes, a bolgár küldöttség vezetője elnökölt. A következő ülést csütörtökön dé’előtt fél 11 órára tűzték ki. Az ülés első felszóla’óia Ormsby-Gore. az angol kül­döttség vezetője volt. Félórás beszédében az öt nyugati küldöttség nevé­ben előterjesztette a nyu­gati hatalmak korábban már ismertetett leszerelési javaslatát. Utána Zorin szovjet külügy­miniszterhelyettes emelkedett szólásra, mint mondotta, a szovjet küldöttség ugyanazt a javaslatot tekinti az értekez­let előtt fekvő legfontosabb okmánynak, -amelyet Nyikita Hruscsov az ENSZ tavaly őszi közgyűlésén előterjesztett: az általános és teljes leszerelés tervét. Az ENSZ rendkívüli közgyűlésének előkészítése Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár kedden táviratban kérte valamennyi ENSZ-küldöttsé- get, hogy közölje, kívánja-e kormánya az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli ülésének össze­hívását a franciák szaha- rai atombomba-robbantásának megvitatására. Mint ismeretes, az ázsiai és afrikai országok ENSZ- csoportjának 22 tagja levélben fordult a főtitkárhoz, tegye meg a szükséges lépéseket a rendkívüli közgyűlés összehí­vására. Adenauer Herterrei tárgyalt Adenauer kancellár. aki kedden délben Eisenhower elnök vendége volt, késve ér­kezett meg az amerikai kül­ügyminisztériumba, ahol Her- ter amerikai és Brentano nyu­gatnémet külügyminiszter szakértőik jelenlétében meg­kezdték a tanácskozásokat. A bonni kancellár egy órán át vett részt ezeken a meg­beszéléseken, majd még befe­jezésük előtt távozott. Később Berding amerikai külügyminiszterhelyettes fel­olvasta a sajtó képviselői előtt a tárgyalásról kiadott közös közleményt. A közlemény hangoztatja, hogy a két kül­ügyminiszter, majd Adenauer kancellár a csúcsértekezlettel összefüggő kérdésekről tanács­kozott s így a leszerelés, to­vábbá Németország és Nyugat- Berlin problémájáról. Eszme­csere folyt továbbá a bonni kormány igényeiről az Egye­sült Államokban levő volt német tulajdonra, nemkü­lönben a gazdaságilag ke­vésbé fejlett országoknak nyújtandó segítség fokozásá­ról. Brentano, aki jelen volt a sajtótájékoztatón, kijelentet­te, hogy „Bonn és Washington között nincs ellentét a döntő kérdésekben’. Adenauer kedden este Ni­xon alelnököt és az amerikai közélet 37 képviselőjét látta vendégül Bonn washingtoni nagykövetségén. A szentendrei HÉV-megállónál plakát harsogja « szenzációt: ,,A Hunnia Filmstúdió „Az arcnélküli város’’ c. pro­dukciója március 21-től április 2-ig Szentendrén készíti felvételeit. A film felvételeihez férfi és nő statisztákat keresünk. Fizetés: naponta kb. 50,— forint. Jelentkezés a kultúr otthonban és a mozi pénztáránál.” Szenzáció, méghozzá dupla! Filmfelvétel a kisvárosban... Már egymagában ez elegendő — véltem —, hogy fejtetőre álljon minden. Es hozzá még a' statisztatoborzás... Képzelem, hogy tapos­sák egymást az emberek a felvevőhelyeken ... — Hát nem taposták — ellenkezett a mozi illetékese —, amióta a plakát kikerült, összesen kétszázötvenen je­lentkeztek. Tapogattam másféle érdekesség után: — De a jelentkezők nagy része nő. igaz? — firtattam. — Nem nagy része, mintegy hatvan százaléka... Víz, víz. víz... Se felbolydulás, se szereplési viszke­tegség, se nőroham... Talán majd legközelebb. Ha nem statisztákat toboroz­nak Szentendrén, hanem sztárt keresnek... ccx.c4***+< Kik állottak o Sukarno elleni merénylet mögött? rrmnap A Gumhurija a Sukarno el­nök ellen elkövetett merény­lettel foglalkozva megállapít­ja: „Sukarno félretétele, meg­gyilkolása csakis olyan külföl­di erők érdeke lehet, akiket zavar az elnök pozitív semie- gességi politikája. Jellemző, a merényletre közvetlenül az­után került sor, hogy Hruscsov Indonéziába látogatott és olyan közleményt adtak ki, amely alátámasztotta az afri­kai és ázsiai országok pozitív | semleges,segi politikáját. Az összeesküvés, az indonéz veze­tés ellen, hasonló azokhoz az összeesküvésekhez, amelyeket a pozitív semlegesség politiká­ját következetesen megvalósí­tó arab államokkal szemben folytatnak. Az ilyen össze­esküvések arra intenek ben­nünket, hogy tovább szilárdít­suk az afrikai és ázsiai orszá­gok szolidaritását.’’ 11 halott, 59 sebesült — ismét Li Szín Man Dél-Korea elnöke Dél-Koreában — véres ese­mények után — negyedszer is Li Szín Man a köztársa­~4 hmuk O 17 3 kis hitei AT. ANGOL BANK csü­törtökön II. Erzsébet ki­rálynő képével új egyfon- tos bankjegyet hoz forga­lomba. A REVOLUCION című ku­bai lap keddi száma elítéli, hogy az Egyesült Államok háborús előkészületeket tesz a Karib-tengcr térségében. A lap azzal vádolja az ameri­kaiakat, hogy meg akarják gátolni Kubát abban, hogy önvédelmi célokból fegyvere­ket vásároljon más országok­tól. A GHÁNÁI törvényhozó gyűlés kedden elfogadta az új alkotmány tervezetét, amelynek alapján Ghánának 1960. július 1-től köztársaság államformája lesz. Nkrumah kormánya egyúttal javasolta, határozza el a törvényhozó gyűlés, hogy április 19 és 26 között népszavazást tartanak. HIVATALOSAN KÖZÖL­TEK, hogy De Gaulle elnök, felesége és Couve de Mur- villc külügyminiszter társasá­gában, április 22-én Wash­ingtonban kezdi meg nyolc­napos amerikai látogatásai. Ott-tartózkodása során el­megy majd New Yorkba, San Franciscóba és New Orleans- ba is. De Gaulle egyébként háromnapos kanadai látoga­tása után érkezik az Egyesült Államokba. EGY ANGOL szakszerve­zeti küldöttség, amely tíz na­pot töltött a Német Demok­ratikus Köztársaságban, Ber­linben találkozón vett részt az NDK vasasszakszervezeté­nek vezetőivel. Az angol munkások kijelentették, tá­mogatják a német dolgozók harcát a militarizmus ellen. ság elnöke — jelenti az AP. Kedden, a választás nap­ján, Dél-Korea négy jelen­tős városéban, Maszanban, Pohangban, Koanjuban és Puszanban nagy tömegek til­takoztak a választási csalá­sok ellen. A százezer lakosú Maszan kikötővárosban a rendőrök fegyverüket használták a tün­tetők ellen. Az összetűzésben 11 ember meghalt, 40 megse­besült. Másutt lezajlott ösz- szetűzéseknek összesen 19 se­besültje van. Szöuli jelentés szerint az ellenzéki Demokrata Párt el­határozta, a közigazgatási bí­rósághoz fordul, hogy az semmisítse meg a választás eredményét. Oberländer lemondása várható A Neue Rhein Zeitung szer­dai száma közli, hogy Ober­länder bonni áttelepülésügyi miniszter lemondását ma már elhatározott dolognak tart­ják. A lap szerint Oberlän­der a bonni ügyészség nyo­mozásának befejezése után le fog mondani. A Keresz­ténydemokrata Unió tekin­télyes vezetői — közöttük Gerstenmaier, a szövetségi gyűlés elnöke — azt java­solták Oberländernek, hogy vonuljon nyugalomba. Északi-sark,! rcpiilőexpcdtcló Az „Észak—12” szovjet északi-sarki . repülőexpedició gépeinek egy csoportja ked­den Moszkvából elindult Leningrád felé, hogy ott sark­kutatókat és expediciós rako­mányt felvéve, folytassa útját Arhangelszken keresztül a sarkvidék felé. 750 tonna szintetikus mosószer, 4000 tonna szappanaiapanyagú mosópor Új mosópor készül: a Szuper Rapid I960, március 17., csütör­tök, Gertrud napja. A nap kél 5.54 órakor, nyugszik 17.52 óralcor. A hold kél 22.00 órakor, nyugszik 8.10 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: az enyheség tovább tart, a szél mérsé’telt keleti, délkeleti marad. Néhány he­lyen eső, zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 10—14 fok között. J[LEITKE7TEK M ÖTTAEAEATOS LOTTÓSZELVÉNY TULAJDONOSAI Szerdán két fiatalember ke­reste fel a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságot: a 11. heti 6 224 154. számú, 1 583 566,25 forint értékű lot­tószelvény tulajdonosai. Mind­ketten a Csepel Vas- és Fém­művek dolgozói, az egyik F. B. 22 éves gépmunkás, a má­sik B. Z. 20 éves villanysze­relő. A 11. játékhéten tíz szelvényt töltöttek ki régeb­bi szisztémájuk szerint: a leggyakrabban és a legrit­kábban kihúzott számokat játszották. tézkedtek, hogy az üzlete­ket minél előbb lássák el elegendő Ultrával. Előreláthatólag március vé­géig mindenütt megszűnik a hiány és áprilisban már vala­mennyi boltban lesz elegendő mosogatópor. Az év végéig összesen 10 millió csomag Ult­rát hoznak fon:alomba, ami csaknem ötszöröse lesz a tava­lyi mennyiségnek, — KÖNYVTÁRAVATÁS lesz március 18-án este 6 órakor a piliscsabai kultúr- házban. Az ünnepség után József Attila' irodalmi estet tartanak. — NÉGYEZER FÉRŐ­HELYES csibeneveiét épí­tett saját erőből a nagykő­rösi Arany János Termelő- szövetkezet. Most kezdtek hozzá a kullúrház és az or­vosi rendelő építéséhez is. — BUDAÖRS KÖNYV­TÁRÁT március 25-én este adják át rendeltetésének a pártszékház kultúrtermé­ben. A Pest megyei Hírlap 25 000 forintos rejtvény versenye A SZOVJET—FRANCIA közös produkcióban készült Normandic-Nyemen című film folytatja diadalútját Párizs­ban. Egy hét alatt több mint 66 000 néző tekintette meg; ez rekordnak számít a pári­zsi mozikban. \ Pesi megyei Hírlap 25 (100 forintos rejlvcnyversenye 74. Megfejtés: ---------------------------------------------------­A beküldő neve: Címe: ________ 1955-ben mindössze 400 ton­na mosóport gyártott az ipar és hozott forgalomba a keres­kedelem. Az idén a műanyag ruhafáleségek további terjedé­sével együtt több szintetikus mosószer is készül. A tervek szerint 750 tonna Rapid, Rá­dión, Duna és Tisztaság mosó­port hoznak forgalomba a ház­tartási boltok, és a szaküzle­tek. Szappanalapanyagú mosó­porokból négyezer tonnát \ gyárt az ipar. A hagyó- mányos tisztítószereken $ kívül rövidesen új mosó- \ por is forgalomba kerül. ; A Rákospalotai Növényolaj- / gyár szakemberei többször í tárgyaltak a kereskedelem ve- 5 zetőivel és megállapodtak ab-; ban, hogy rövidesen kikísér-; leteznek egy új, nagyteljesít-; ményű mosószert és ha bevá-; lik, megkezdik a gyártását is.; A kísérletek még a múlt év- j ben befejeződtek és az új mo- ; sóport a Kereskedelmi Minő-j ségellenőrző Intézet is jóvá-; hagyta. Az üzem már meg-; kezdte a gyártását. Az új mo-; sópor — a Szuper Rapid —j nem poralakú lesz, hanem ap-; ró gömböcskékből áll, s gyor- í sabban oldódik. A kísérletek szerint a Szu- j per Rapid felveszi a ver- j senyt a világszerte ismert • Cheer és Tide külföldi \ mosóporokkal is. Az elmúlt hetekben többen j panaszkodtak, nem lehet kap- í ni Ultra mosogatóport. A Bel-; kereskedelmi Minisztérium il-; letékeseinek tájékoztatása sze- < rint főleg a fővárosban hiány- - zik ez a cikk. A kereskedelem ; az első negyedévre 1 800 000 j csomag Ultrát rendelt, ami aj számítások szerint bőségesen j elegendő. Az ipar ezt a j mennyiséget időben e] is ké-j szítette és leszállította a Very-j ipari Nagykereskedelmi Vál- j lalatnak. A mosogatópor ki- ; csomagolásánál és elosztásánál í azonban fennakadás keletke-1 zett, s így a boltoknak nem j tudták időben biztosítani az i utánpótlást. Az illetékesek máris in­'7 1 kérdés: Képünk a Pest megyei Építőanyagipari * * * Vállalat egyik téglagyárát mutatja. Lapunk figyel­mes olvasója könnyen tud a kérdésre válaszolni: hol van­nak a vállalatnak téglagyárai a megyében? — NEVELÉSI ÉRTEKEZ­LETET tartottak a gödöl­lői Petőfi Sándor általá­nos iskolában a szülői mun­kaközösség vezetői és á pe­dagógusok. — A TSZ-TAGOK tár­sadalombiztosításáról, nyug­dijáról és öregségi járadé­káról tart előadást Kosdon a Hazafias Népfront helyi bizottsága. Ugyanerről a té­máról Pencen március 31-én beszélgetnek az érdeklődők­kel. — FELSZABADULÁSUNK tizenötödik évfordulója al­kalmából rendezett kiállí­tást Foton március 27-én nyitják meg. — TÍZÉVES FENNÁL­LÁSÁT ünnepli március 20-án a fóti bölcsőde. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00 Kicsinyek műsora. 1. Nagyapó szabadnapos. 2. A Magyar Adócsőgyár óvodá­sainak műsora. 18.30: A jövő hét műsora. Műsoris­mertetés. 18.35: TV Híradó. 18.50: Lányok, asszonyok. 19.30: Autógyár a szigeten... Közvetítés a Csepel Autó­gyárból. 20.30: Anyegin. Szovjet film (10 éven alu­liaknak nem ajánljuk). MOZIMŰSOR Cegléd — Szabadság Ül. 17—20. Mennyei pokol (egyip­tomi film). III. 21—23. Szaipan utolsó asszo­nya. Dunakeszi — Rákóczi III. 19—20. Nyomorultak I. rész. III. 23—24 Vakmerő szív (szovjet —jugoszláv film) Dunakeszi — Vörös Csillag III- 17—20 Végállomás szerelem (nyugatnémet film). III. 21—23 A nagy Caruso (ameri­kai film) Gödöllő — Petőfi III. 17—20 Virrad (magyar film) III. 21—23. 12 dühös ember (ame­rikai film) Nagykőrös — Arany János ül. 17—20. A béke első napja (szovjet film) III. 21—23 Mennyei pokol (egyip­tomi film) Szentendre — Felszabadulás III. 17—20 Szent Johanna (ameri­kai film) tu. 21—23 Kálvária (magyar film).

Next

/
Thumbnails
Contents