Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-26 / 48. szám

AZ ÁLLAMI GAZDASÁGBAN IV. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA I960. FEBRUÁR 26. PÉNTEK A tiszta, virágos Nagykőrösért A tavasz nemcsak a ter­melőszövetkezetekben jelent gondot, honem a kis és nagy háztartásokban is. A házi­asszonyok és a város a ta­vaszi tennivalók elvégzésére készül. Előtérbe kerülnek az otthon- és a városszépítészeti feladatok. A parkokba, az út­szegélyekre kiültetendő virág­palánták fejlődnek már, éle­sítik a metszőollókat, s talán kitisztul a salaktól a város­szerte elhelyezett szeméttá­roló és környéke is. Évek óta minden tavasz- szal felvetődik a tiszta, virágos Nagykőrösért gon­dolat. Ez érthető. Mi, körösiek büszkék vagyunk, ha a ven­dég dicsérettel, elismeréssel szól városunkról. Mert sző­kébb hazánk valóban szép. Szépek, ápoltak parkjai, s ezt már egyre több lakóház előtti útszegélyről is elmond­hatjuk. Ha azonban Szentes­re, Egerbe, Kaposvárra vagy ‘ más igazán virágos városba látogatunk, nagyon szembe­tűnik, hogy városunk szépí­tése, virággal ellátása terén még sok a tennivalónk. Tanácsunk évente jelentős összegeket költ a város szé­pítésére. Erőfeszítései azon­ban egymagában nem ele­gendőek. Ezen a téren a város minden polgárának kel­lene tennie egy keveset és tündérkertté varázsol­hatnánk Nagykőröst. Gyakran találkozunk ilyen megjegyzésekkel: „Azelőtt sok­kal több volt a virág, a mus­kátlis ablak Nagykőrösön. Még a DÁV épülete előtti tér oszlopain elhelyezett virág­tartókba is jutott virág.” Va­jon ezt most nem tudnánk megtenni? Elfogytak talán a virágok? Szó sincs róla! Kedves, dicséretes kezde­ményezéssel álltak a városszépitési gondolat mellé az iskolák úttörő- csapatai. Elhatározták, hogy sok egyéb szép feladatuk mellett a vá­ros fásítási és virágosítási munkálataiban is részt kér­nek. A Rákóczi általános iskola 250 darab facsemete elülteté­sét és gondozását vállalta. Azonkívül gondját viseli az iskola előtti térségnek és a Kecskeméti út faárugyárig terjedő szegélyének is. Az Arany János iskola úttörői az iskola melletti park gondozását, tekinté­lyes számú facsemete el­ültetését, A szerencse házában-- Talán Kőrös egyik leglá- - tógatottabb „üzlete” a totó­lottó bolt. Igaz, ide szeren­csét' keresni jönnek az em­berek, és talán éppen azért olyan nagy a forgalma. — Milyen a forgalom? — tesszük fel a kérdést Horváth Albertnak, aki alig győzi ki­adni a sok szelvényt. — Jó — válaszol moso­lyogva. Ilyenkor, a téli hó­napokban mindig emelkedik a kereslet. Persze lottószel­vényt sokkal többet vesz­nek, mint totót. Lottóból el­fogy hetenként 2400—2500 darab is, míg totóból csak 400—500. Arra a kérdésre, hogy volt-e mostanában nagyobb nyeremény, szomorúan vála­szolja, hogy nem. — Majd most lesz, igaz? — fordulunk oda Oláh György ládagyári dolgozó­ihoz, aki buzgón húzza a jelt zéseket ä lottószelvényre. — Hát meglátjuk — feleli Oláh bácsi — Már egyszer volt hármas, kettes meg sokszor. Állandóan játszom. Régóta játszik már Pesti Lászlóné Bokros dűlői lakos is. „Amióta csak van, min­dig játszom.” És a totózók? — Azok majd szombaton jönnek — mondja Horváth Albert. Olyankor zajos élet van itt. Majdnem olyan, mint Pesten a totóirodák előtt va­sárnap este. Búcsúzóul mi is veszünk egy-egy szelvényt. Totót is, lottót is. Hátha most lesz szerencsénk! Töprengve, las­san húzzuk le az öt számot, mintha pem mindegy lenne. Nem is mindegy, mert ha mindegy lenne, akkor talán nyernénk is. De így ... ? T. T. SPORT TAVASZI FORDULÓ ELŐTT A rövid téli pihenő után vasárnap újra pályára lép­nek labdarúgóink. Folytató­■ dik az 1959—60. évi bajnok­ság. Az őszi forduló után a Ki­nizsi a táblázat utolsó előtti helyén áll. Nem mondható valami előkelő helynek, de ■ ez a helyzet még nem tragé­dia. A vezetőség igyekezett felmérni labdarúgó sportunk helyzetét és úgy döntött, hogy új kezekbe adja e sportág irányítását. A munka nagy lendülettel' kezdődött. Az alapozó edzé­seket már januárban elkezd­ték, s a játékosok nagy ügy­buzgalommal, lelkiismeretesen készültek fel az egymás után sorra kerülő sorsdöntő mérkő­zésekre. A jelek — szakvéle­mények és az edzőmérkőzésen látottak — azt igazolják, hogy a csapat jó erőnlétre, biztató formára tett szert. A komoly erőfeszítések, nasv akarat, tö­rekvés e pillanatban az NB Ill-ban való bentmaradást szolgálják. ,,Az előkészületek során ta­pasztalt törekvések remélni engedik, hogy a csapat mosta­ni erénye nemcsak a minden kezdet előtti fellángo’.ás, ha­nem a későbbi tartós jó sze­replés záloga is. Minden re­mény megvan rá, hogy a szak­osztály, tehát a labdarúgás irányítói megkeresik a célhoz vezető harmonikus '■"’'Ottmű- ködés eszközeit. Reméljük, hogy a „vérátömlesztés” a leg­jobbkor jött, és a minden se- giítséeet é’vező szakosztály munkájával sok örömet fog szerezni a labdarúgó-sport lel­kes táborának. Városunk sportkedvelő kö­zönsége nagy érdeklődéssel fi­gyeli, mit hoz számára e té­ren a tavasz. Lesz-e élvonal­beli labdarúgás Nagykőrösön vagy el kell süllyedni az alvó városok sorában? Fel hát, fiúk! Egyelőre még a kiesés ellen, pár hét múlva a „jó középcsapat” címért. Mit adhatunk útravalóul? Szorongó szeretettel küldünk benneteket a küszöbön álló mérkőzések színterére, a fut- ballpályára, kemény csaták megvívására. Mellettetek van va1 amennyi szurkoló és váro­sunk mele? szeretete. Rippel László s a Kecskeméti út további szakaszának, valamint a Kossuth Lajos utca balodali útszegélyének felügyeletét vállalták. Bekapcsolódtak a mozgalomba a Kossuth iskola növendékei is. Háromholdas iskolai tsz-kertészetük ápolá­sán túl vállalták, hogy a Kossuth Lajos út jobboldali útszegélyének gondozásába kapcsolódnak bele. Gazdára vár még a Szol­noki és Ceglédi utak jár­daszegélyének felügyelete. Reméljük, nem soká várat magára, mert bekapcsolódnak a többi iskolák is és sokat tesz majd ezen a téren a KISZ és a városi nőtanács. E szép munkában a kis út­törők konkrét feladatokat is vállaltak. Elhatározták, hogy a városi tanács által rövide­sen elkészítendő útszegélyka­rókkal bekopognak a házak­ba, a virágosításhoz fel­ajánlják segítségüket. Fogadják szeretettel a kis virágőröket. Természettudományi előadások Kocséron A Természettudományi Is­meretterjesztő Társulat feb­ruár hónaptól kezdődően elő­adássorozatot szervezett Ko­cséron. A hat előadásból há­rom az állatok világára, há­rom pedig az ember életére és egészségére vonatkozó. Kocsér érdeklődése példa­szerű. Igen jó szervező mun­kát végzett Utasi Miklós ta­nár. Munkája nyomán egy nap alatt a bérleteknek és az első előadás jegyeinek igen sok gazdája akadt. Az első előadás hallgatósága, több mint 100 ember, élénk érdeklődést mutatott. Legelsőknek a legidősebbek jelentek meg. Filmvetítés fe­jezete be az előadást, amely kiegészítette és látványossá tette a rovarvilág1 ivadékgon­dozását. Az első előadást Mezősi Istvánná tartotta, kö­vetkezőkben Csikai Pál, dr. Janovics Tibor és dr. Szent- gály Gyula keresi fel Kocsér község érdeklődő és tanulni vágyó szép számú közönsé­gét. Fogy a kukorica, ürül a nagy góré. A sok állat jó takarmányozásához nagy mennyiségű abrakra van szük­ség. Ezt a kukoricamorzsoló brigád biztosítja. Vadai Ambrus etető, Szrapkó Antal zetoros és Horváth Balázs zsákoló vidáman végzi munkáját Panasz, amelyen könnyen lehet segíteni A Hunyadi utca 5. számú ház előtt évekkel ezelőtt több köbméter földet halmoztak fel, s ez még ma is ott áll, és akadályozza a közlekedést. A 3., 4., valamint a 7. és 14. szá­mú házak előtt pedig olyan magas az úttest, hogy jobbról és bálról két közt zár ’ le, s egy hirtelen esőzésnél meg­akad a forgalom, víztócsától járhatatlan az út. A gyerekek, de még a felnőtt ember is ala­posan körülnéz előbb, hogy merre menjen. Az úttestről legalább 50 centit kellene le­faragni, s akkor a víz számá­ra szabad lenne az út a lefo­lyóba. Kérjük az illetékeseket. hogy panaszunkat vizsgálják ki és orvosolják minél előbb. Idős Bakonyi László r- társai ■k Levelezőnk észrevételét fi­gyelmébe ajánljuk a szóban- forgó terület illetékes tanács­tag jának;: A -Hunyadir utcaiak bosszúságát mindössze egy kis földkupac okozza. Pedig a kihányt földet különösebb nehézség nélkül el lehetne tá­volítani. Saját érdekükben bi­zonyára készségesen elszállíta­nák a környék lakói, csak kézbe kellene venni az ügyet, irányítani a társadalmi mun­kát. Erre pedig a legilletéke­sebb. a környék lakóinak bi­zalmát élvező városi tanács­tag. A bőséges, jó takarmányozástól, a szakszerű gondozástól emelkedik a tejhozam. A 127. számú Valér nevű tehén kiváló tejelő. 5300 literes átlagot ért el. Büszke is rá gondozója, Pál József tehenész | 4v\\\\a\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\vw^^ yqoufäföU Gőzfürdőnknek gyakori láto­gatója vagyok. Az utóbbi idő­ben bosszankodva állapítottam meg, hogy a pihenőben elhe­lyezett ruhaszekrények kulcsa állandóan fogy. Még a múlt héten a húsz szekrénynek egy kulcsa volt, azóta az is eltűnt. Minek a zár a szekrényre, ha nem lehet bezárni? Bizonyára nagyobb volna a fürdőzök nyugalma, ha zárható szekré­nyekbe helyezhetnék el ruhái­kat. De ezt kívánja a fürdő szépen fejlődő látogatottsága is. Javaslom a szekrények meg- számozását és a számmal el­látott kulcsok átadását a für­dő dolgozójának, mielőtt a vendég eltávozna. Úgy nem kallódhat cl. Ugyancsak javaslom a kö­zös medence ajtajának külső és belső oldalára egy-egy táb­la sürgős elhelyezését, amelyek arra figyelmeztetnék a fürdő- zőt, hogy a „medencébe csak a tus használata után szabad be­lépni”. Sok fiatal nem mindig tartja be ezt a fontos egész­ségügyi rendelkezést. Lehet, hogy nem is tudják, hogy csak így lehet használni a meden­cét. Kellemetlen figyelmeztet­ni az ellene vétőt, viszont a higiénia megköveteli. Mindezt egy táblácska meg­szüntetné. R. J. — 1730-RA NÖVEKEDETT az állami gazdaság hangácsi üzemegységének juhállomá­nya. Az utóbbi két hét alatt 103 kisbárány született, közü­lük 12 volt iker. — „EGY FALU, EGY NÓ­TA” címmel március 3-án este 7 órai kezdettel bemutató elő­adást tart a megye legjobb földművesszövetkezeti kultúr- csoportjaiból alakult Szövetke­| zeti Színpad. Jegyek elővétel- i ben a földművesszövetkezet boltjaiban kaphatók. — JELENTŐS jövedelmet i jelentettek a Községgazdálko- ; dási Vállalatnak a Lídia, Ju- j liánná és Zsuzsanna névna­pok. A virágüzlet ezeken a napokon 350 cserép virágot és 500 csokor hóvirágot adott el. I A bevétel közel 6 ezer forint volt. — EZER DARAB gömbakác kiültetését kezdik meg már­cius 1-én városunk utcáin. A facsemetékért több mint 18 000 forintot fizet ki a városi ta­nács. Gömbakác-csemetéken kívül kőris-, nyár-, juhar- és rendes akáccsemeték beszerzé­séről is gondoskodik a tanács műszaki osztálya. Ezekből díj­mentesen juttatnak az igény­lőknek, akik a tanács illetékes osztályán jelentkezhetnek. — BŐVÍTIK az iskolák ifjú­sági könyvtárait, iskolánként közel ezer forint értékben vá­sárolnak ebben a negyedévben új könyveket. Elsősorban a könyvtári alapjegyzékben megjelölt könyveket, kötelező olvasmányokat szerzik be. — 76 HOLD kajszibarackot ültettek a kiöregedett málnás helyére és az eddig még nem megfelelően kihasznált terüle­tekre az állami gazdaság han­gácsi üzemegységében. — ISMERETTERJESZTŐ filmvetítés lesz a termelőszö­vetkezeti tagok részére hétfőn este 6 órakor a művelődési házban. Vetítésre kerülnek Élet a lucernásban és A szőlő művelése című filmek. Fiókkönyvtárosok találkozója Egy kérdés , a helyesírás érdekében Kedves Barátaink, a kultúr­otthon melletti rövidárubolt­ban! Árulják el, melyik he­lyesírási szabályok gyűjtemé­nyéből újították a „pizsama” szó helyesírását „pilyamára”? Franciásan „pijamá-nak” írva még csak valamennyire elvi­selhető és érthető lenne, de így? (Nagy szerencse, hogy a ruhadarabról következtethe­tünk rá, hogy mi is az.) A hét elején tanyai peda­gógusok, gazdakörök veze­tői gyűltek össze a városi könyvtár helyiségében, meg­vitatni az előző évek mun­káját, s megbeszélni a so­ron következő feladatokat. Kovács Ambrus népműve­lési felügyelő megnyitó sza­vai után Karsay Istvánná könyvtárvezető adott átte­kintést a fiókkönyvtárak eddigi munkájáról. Külön kiemelte, a Hangács dűlői általános iskolában működő fiókkönyvtáros, Harsányi Andrásáé munkáját. Emlí­tést tett arról, hogy nagyon hasznosnak ígérkezik a mű­velődési autó, amelyet a me­gyei könyvtár havonta egy­szer a körösi könyvtárak rendelkezésére bocsát: ál­landó könyvcserét lehet vele lebonyolítani. A városi könyvtár hibája­ként említette, hogy ritkán jutott el egy-egy tanyai is­kolában — sokszor nagyon szépen — működő könyv­tárhoz, s így nem is adha­tott kellő segítséget, főként friss könyvanyagot. Hasznos hozzászólások hang­zottak el: a módszerek igen­csak egyformák, mégis a „nagy” könyvtár dolgozói is tanulhatnak belőle. Az al­szegi fiókkönyvtár kezelője elmondta, hogy hely hiányá­ban bizony hóna alá vesz sokszor néhány könyvet, s maga viszi el az olvasók­hoz. A találkozó hasznos volt a megállapodás szerint min­den évben megismétlik. Az állampolgári fegyelem betartása érdekében (A rendőrkapitányság szabálysértési hírei) — Az utca nyilvánossága előtt botrányos verekedést kez­deményezett Radics Amália Bolgár utca 3. szám alatti la­kos. A nála levő nagy kést az intézkedő rendőr vette el. Bot­rányokozásért 200 forint pénz­bírsággal sújtották. ★ — Huszár Lajos, Csorbái ut­ca 2. szám alatti lakos gépko­csijával tilos helyen állt neg, s ezzel a közúti forgalmat aka­dályozta. 60 forintrí- bírságol­ták. ★ — Bejelentkezési kötelezett­ségének négy hónapon át nem tett eleget — noha erre a rendőrhatóság többször felszó­lította — Bánóczki László, Kossuth Lajos utca 37. szám alatti lakos. Száz forint pénz­bírság megfizetésére kötelez­ték * — Nagy Sándor Kossuth La­jos utca 52. szám alatti lakos este kivilágításán kerékpáron közlekedett, Hupka Ambrus III. járás Zsíros dűlő 3/a szám alatti lakos pedig másodmagá­val ült a kerékpáron és úgy vett részt a közúti forgalom­ban. Mindketten saját és em­bertársaik testi épségét veszé­lyeztették, ezért a szabálysér­tési hatósás 60—60 forint pénz­bírság megfizetésére kötelezte őket. Olvasóink hangja: MÉG EGYSZER A FÜRDŐRŐL

Next

/
Thumbnails
Contents