Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-26 / 48. szám

/ ""í'ICirhip i960. február 26. péntek A MOSZKVAI televízió „A béke és barátság küldetése” címmel bemutatta Nyikita Hruscsov Indonéziába érkezé­sét, továbbá ismertette Sukar­no és Hruscsov beszédét. SUKARNO Indonéziai köz- társasági elnök május elején közép-keleti—kelet-európai és afrikai látogató körútja során ellátogat Rabatba is — közöl­ték szerdán este a marokkói fővárosban. A FIGARO és az Auróre szerint De Gaulle tábornok nem mondott le algériai uta­zásának tervéről. A két lap értesülése szerint a köztársa­sági elnök március első felé­ben indul Algériába. FEBRUÁR 24-ÉN Cseh­szlovákia nagyobb városaiban ünnepségeken emlékeztek meg a csehszlovák nép februári győzelmének 12. évfordulójá­ról. Az évforduló előestéjén a prágai Nemzeti Színház ope­rája díszelőadáson mutatta be Smetana „A csók” című dal­művét. SZERDÁN óriási tömegek kísérték utolsó útjára Párizs­ban és Alesban a Francia Kommunista Párt két nagy halottját, a központi bizottság két tagját: Join ville-Mallere t tábornokot, az ellenállás le­gendás hősét és Gábriel Roucaute-ot. A SZUDÄNI kormány meg­tagadta a beutazási engedélyt 40 francia turistától, ily mó­don tiltakozott a franciák .sza­kiarai atomxobbantása ellen. NÉGYLÁBÚ csirke kelt ki Mar Del Plata városában egy baromfitenyésztő gazdaságban. A négylábú csirke olyan ér­deklődést keltett a város la­kóiban, hogy rendőregységet kellett kivezényelni a kíván­csiak távoltartására. 1 JÖL TÁJÉKOZOTT olasz források szerint semmiféle tárgyalás nem folyik a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország között nyugat­német támaszpontok felállítá­sáról Olaszország területén. Az Itália olasz hírügynökség e közleménye azokra a Rómá­ban elterjedt hírekre utal, melyek szerint a bonni kor­mány ilyen irányú lépéseket tett Rómában. A NATO tagállamainak hadügyminiszterei március 31-én és április 1-én ülést tar­tanak Párizsban. A NATO szóvivője közölte, hogy az ülé­sen a tagállamok katonai problémáit vitatják meg. KÁPRÁZATOS ÖRÖMÜNNEPÉLY BAH SZIGETÉN HRUSCSOV TISZTELETÉRE Csütörtökön Báli szigetén színpompás felvonuláson kö­szöntötte a sziget lakossága Nyikita Hruscsovot, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökét és a vele együtt ott-tar- tóákodó Sukarno indonéz köz- társasági elnököt. Jó óra hosz- szat vonultak Hruscsov és Su­karno előtt az egzotikus dél- tengeri sziget táncosai, zeneka­rai, ünneplő fiataljai. Iskolás­gyerekek kedves apróságokkal ajándékozták meg a szovjet vendéget. Amikor a felvonulás befeje­ződött, senki sem akarta elhagyni Denpasar főterét. A tömeg követelésére Sukarno el­nök a mikrofon elé hívta Hruscsovot, aki rövid be­szédet mondott. Kijelentette, hogy a Sukarno elnökkel folytatott baráti be­szélgetései kétségkívül nagyon Eisenhower Sao Paolóba érkezett Eisenhower elnök csütörtö­kön délelőtt Sao Paolóba ér­kezett. Ez brazíliai útjának utolsó állomása. Az amerikai államférfit a repülőtéren Sao Paoló állam kormányzója, a város polgármestere és más magasrangú személyiségek fo­gadták. A fogadtatás után Eisenhower a kormányzói pa­lotába hajtatott, majd később részt vett a tiszteletére adott ebéden. Pohárköszöntöjében kijelentette, az Egyesült Álla­mok mindem rendelkezésre álló pénzügyi és gazdasági eszközzel támogatni fogja Brazília fejlődését. „A nyugatnémetek csalárdsága és kétszínűsége minden várakozást felülmúlt A Yorkshire Post Bonn és Madrid tárgyalásairól A Yorkshire Post írja ve­zércikkében: — Vajon a nyugatnémetek gyógy íthatatlanul kétbalkeze­sek vagy pedig még mindig hajlamosak a veszélyes álmo­dozásra? Az antiszemita ki­lengések figyelmeztető robba­násai voltak azoknak a tü- zeknek, amelyek a nyugat­német szelídség látszata mö­gött izzanak. De Bonn sietve „megmagya­rázta”, hogy mindez csak elszigetelt jelenség, amely nem jellemzi a szövetsé­gi köztársaságban ural­kodó „demokratikus” szel­lemet. Bonn most újabb szei'ecsen- mosdatást kísérelt meg. A katonai támaszpontok kérdé­sében folytatott nyugatnémet —spanyol tárgyalásokat pró­bálta megmagyarázni. Vajon nem értette meg senki Bonnban, hogy a né­met csapatok részvétele Franco oldalán a spanyol pol­gárháborúban, fájdalmas se­hasznosak a két nép és a vi­lágbéke számára. „Különös örömmel tartózkodom az indo­néz nép körében, amely véré­vel vívta ki nemzeti független­ségét. De barátságosan figyel­meztetni szeretném önöket, hogy a kivívott győzelmet meg is kell szilárdítani — készen kell állniuk arra, hogy vissza­verjék az imperialisták ármá­nyait hazájukon belül is”. E szavakat viharos lelkese­déssel, tapssal és „merdeka!” (szabadság) kiáltásokkal viszo­nozta a tömeg. — Legyenek tudatában, ked­ves barátaim, hogy népünk és kormányunk mindig a függet­lenségért és annak megszilár­dításáért harcoló népekkel ér­zett és érez együtt — fejezte be beszédét Hruscsov. / Sukarno elnök válaszbeszé­dében a többek között a követ­kezőket mondotta: — Akadnak emberek, akik kérdezik, miért barátkozik In­donézia a Szovjetunióval. Azt felelem nekik: Indonézia azért kötött ba­rátságot a Szovjetunióval, mert ez az ország segít bennünket és támogatja * imperialistád lenes harcun­kat. Vagy talán a Szovjetunió a béke ellen száll síkra? (fel­kiáltások: nem! nem!) Vagy talán a Szovjetunió ellenzi függetlenségi harcunkat? (Nem, nem!) — Akkor hát mi jogon bí­rálják egyes kormányok, hogy a Szovjetunióval barátkozunk? Egy hang a tömegből: — Ha a kutya ugat, hadd ugas­son! Sukarno: Úgy van! A ku­tya ugat, a karaván halad! Hadd itgassanak a kutyák, mi előre megyünk! Az elnök ezután viharos taps közepette éltette a szov­jet—indonéz barátságot és a világbékét. Csütörtökön Hruscsov és Sukarno folytatta tárgyalásait. A tárgyalásokon Gromiko szovjet külügyminiszter, Dju- anda indonéz első miniszter és Suban<jrio indonéz külügymi­niszter is részt vett. A Tudományos és Ismeret- terjesztő Társulat elkészítette a múlt évi munkájáról szóló statisztikát. A múlt évben — 1958-hoz képest — 47 száza­lékkal növekedett a látoga­tottság, s csaknem 2 300 000 érdeklődő vett részt a TIT előadásain. A társulat által rendezett országjárások, ki­rándulások alkalmával több mint 43 000-en keresték fel hazánk nevezetes helyeit, s a TIT kiéllitásait mintegy száz­ezren tekintették meg. Széle­sedett — különösen a múlt év második felében — az üzemi ismeretterjesztés. A vá­rosokban rendezett előadások­nak több mint felét üze­mekben, munkásszállásokon, üzemi és szakszervezeti mű­velődési otthonokban tartot­ták. Az üzemi ismeretterjesz­tés eredményes formái a munkásakadémiák is, ame­lyekre a múlt év második felében több mint 55 000-en jelentkeztek. Egyre szélesebb rétegek ér­deklődését elégítik ki a TIT vidéki előadásai is, amelyek­nek látogatottsága a koráb­biakhoz képest mintegy 60 százalékkal nőtt. Az összes előadások 38 százalékát vidé­ken — főképpen a termelő- szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói számára — tartották. Az ifjúság körében végzett ismeretterjesztésnek is válto­zatos módszerei alakultak ki. A fiatalság szívesen vesz részt például az ifjúsági aka­démiákon. mm nap I960, február 26, péntek, Géza napja. A nap kél 6.33 órakor, nyugszik 17.22 órakor. A hold kél 6.09 órakor, nyugszik 17.14 órakor. Várható időjárás péntek estig: felhős, párás idő, né­hány helyen eső. Mérsékelt szél. A hőmérséklet alig vál­tozik. ____________ Ma FiizesalMtnrban sorsolják, a lolíót A hónap utolsó lottósorsolá­sát is vidéken rendezi a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. A 9. játékhét nyerőszámait február 26-án, pénteken dél­előtt 10 órai kezdettel Füzes­abonyban húzzák. Sorsolással döntik el azt is, hogy a feb­ruári négy játékhét közül me­lyik hét szelvényei vesznek részt a legközelebbi tárgynye­remény húzáson. Az Unitá az olasz kormányválságról | Az Unitá .csütörtöki száma elemzi az olasz kormányválság körülményeit és rámutat a Grofíohi elnök pénteken kezdi meg tárgyalásait a politikai vezetőkkel Mint már jelentettük, Anto­nio Segni kereszténydemokra­ta kormánya, amely összesen egy évig és kilenc napig volt hivatalában, szerdán este be­nyújtotta lemondását. Az AFP jelentése szerint Gronchi elnök csak pénteken kezdi meg tárgyalásait a poli­tikai pártok vezetőivel. A ta­nácskozások sorrendjét az el­nöki iroda csütörtökön hozza nyilvánosságra. Az államfő a pártvezetők­kel folytatott tanácskozá­sai után a szenátus és a képviselőház elnökével tárgyal, még mielőtt a kormányalakításra megbí­zatást adna. Mint ismeretes, Segni kor­mánya parlamenti többség nélkül a Liberális Párt, vala­mint fasiszta és monarchista képviselők támogatásával tar­totta fenn uralmát. 1946 óta immár 15. olasz kor­mányválság megoldása AP kommentár szerint igen nehéz­nek ígérkezik. Az amerikai hírügynökség csaknem kizárt­nak véli újabb „egyszínű” ke­reszténydemokrata kormány alakítását és inkább némileg balra tolódó koalíciós kor­mányt tart lehetségesnek. Valószínű, hogy Gronchi ismét Segnit kéri fel az új kormány megalakítására, de a miniszterelnök-je­löltek között emlegeti Tambroni eddigi pénzügy- minisztert, az Olasz Ke­reszténydemokrata Párt közép-balszárnyának egyik vezetőjét, aki Gronchi elnök baráti kö­réhez tartozik, továbbá Aldo Morot, az Olasz Keresztényde­mokrata Párt főtitkárát és Ab- dreotti hadügyminisztert is. Mint a Reuter jelenti, Sara- gat, az olasz szociáldemokra­ták vezetője szerdán este adott nyilatkozatában síkraszállt egy kereszténydemokrata, szociál­demokrata és köztársaságpárti koalíciós kormány alakítása mellett. Pietro Nenni, a baloldali szocialisták vezetője „jobb­oldali támogatástól men­tes” kormány működését helyeselné. A DPA tudósítója jelenti, hogy római politikai megfigye­lők szerint a jelenlegi kor­mányválság hosszabb ideig el­tarthat. Segni utódjaként a kereszténydemokrata Gonellát és Piccionit is emlegetik. Meg­figyelők lehetségesnek tartják, hogy ha nem sikerül koalíciós kormányt létrehozni, ismét ke­reszténydemokrata kisebbségi ■ kormányt alakítanak. iQ kérdés: A képen látható öreg kút a budai járás g * egyik községében található. Tizenöt évvel ezelőtt, £ p 1945 február végén a szovjet csapatok a Bicske—Pákozd ^ '' térségében áttört német páncélosokat Érdtől északnyugatra £ itt állították meg s mintegy háromezer német harckocsit^ semmisítettek meg. A község egyik legnagyobb mai problé- í mája a jó ivívóz. Kérdésünk: mi a község neve? kommunisták szerepére a je-p lenlegi helyzetben. p „Az olasz nép döntő többse-$ gének érzelmeit és törekvő-£ seit 'kifejezve fogunk fellépni p — írja a lap — mozgósítjuk ap tömegeket, megmagyarázzuk, p hogy a reakciós sajtó élénk p aggodalma a válság miatt, ap jobboldal gyengeségét bizo-p nyitja: űrről, résről tanúsko-^ dik, amelyen át érvényesülhet^ és érvényesülnie is kell a nép^ akaratának.” ^ Ki kell választani azokat a ^ fő problémákat — írja a lap p —, amelyek körül minden j megkülönböztetés nélkül ősz- $ szefoghatnak a demokratikus, ^ köztársasági és munkásmoz- ^ galmi erők. Egy olyan kor-^ mány, amely biztosítékot p nyújtana egy ilyen program^ végrehajtására, a kommunis-p ták támogatását élvezné még 2 akkor is, ha nem a kommunis- p ta párt, hanem csupán a szo-p cialista párt venne benne ^ részt. I Négyesikrek Sevilla tartományban Lóra p Del Rióban egy állástalan spa-p nyol munkás 24 éves felesége^ kedden négyes ikreket szült. ^ Az anya és az újszülöttek^ egészségesek. Az AFP egyidejűleg Paduá-^ ból is négyes ikrek születését^ jelentette. Sengion asszony, ^ egy mezőgazdasági munkás ^ felesége a boldog anya: mind ^ a négy újszülött fiú. A házas-^ párnak már négy élő gyerme- ^ ke van, közülük kettő iker. A ^ keddi szülésnél a paduai klini- j. ka valamennyi orvosa asszisz- í tált 4 \ Pest megyei Hírlap 25060 forintos rejtvényversenye 60. Megfejtés: ----------------------------------------------------­A beküldő neve: -------------------­C íme: — ÖTNAPOS csehszlo­vákiai kirándulást szervez a pátyi népfront-bizottság márciusban. Az autóbusz­túrán 44 népfrontaktíva vesz részt, közülük mintegy húszán a Petőfi Termelő- szövetkezet tagjai. — ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK­KAL és egy-egy cserép vi­rággal köszöntik a dolgozó nőket a nemzetközi nőna­pon a Prés- és Kovácsolt- árugyárban. Délután az üzemi kultúrotthonban ok­levéllel jutalmazzák meg a szakszervezeti munkában kitűnt asszonyokat, majd az uzsonna után táncmu­latság zárja be az ünnepséget. — A VÁCI Sztáron Sán­dor gimnáziumban megala­kult a tanárok KlSZ-alap- szervezete. — AZ ŰJHARTYÁNl Földművesszövetkezet nőbi­zottsága fokozott gonddal végzi a boltok ellenőrzését. Újlengyelbe is gyakran ellá­togatnak a nőbizottság tagjai boltellenőrzésre. — GÖDÖLLŐN befejezés­hez közeledik az ivóvíztársu­lat szervezése. Eddig mint­egy 795 család lépett be. A társulat célja, hogy a város vízellátását biztosítsa és a csatornázás kérdését is meg­oldja. A tervezet szerint egy- egy családra 5000 forint költ­ség jutna, amiért bevezetnék lakásukba a vizet, tehát für­dőszoba és angol WC is épít­hető lenne. A víz- és csator­nahálózat tervét a községi tanács állami támogatásként adja a társulatnak. — A RÁCKEVEI Járási Tanács végrehajtó bizottsága a mai ülésén megvitatja a Dömsödi Községi Tanács munkáját. A végrehajtó bi­zottsági ülést Dömsödön tart­ják, amelyre meghívták a községi végrehajtó bizottság tagjait is. — PEST MEGYÉBEN az elmúlt évben tovább növe­kedett a falusi lakosság könyvvásárlása. Míg 1958- ban 4 és negyedmillió forint értékű könyvet adtak el a földművesszövetkezeti köny­vesboltok, addig 1959-ben közel 7 millió forint értékű könyv talált gazdára a Pest megyei falvakban. — A PEST MEGYEI Szö­vetkezeti Központnál a köz­ponti, a járási és a földmű­vesszövetkezeti belső ellen­őrök részére március hónap­ban kéthetes bentlakásos tanfolyamot indítanak. A tanfolyamon mintegy 50 el­lenőr vesz részt. — RÁCKEVEI Járásbíró­ság Farkas Lajosné dömsödi lakost kéthónapi börtönre ítélte, mert ötezer forintos adó- és köztartozása végre­hajtására a lakásán megjele­nő tanácsi dolgozót rágal­mazta és megsértette. — A NÓGRÁDVERŐCE1 Földművesszövetkezet az el­múlt évben ä legjobb ered­ményt érte el a részjegybe­fizetési terv teljesítésében. Tervét 477 százalékra teljesí­tette és ennek alapján két új villanydarálót vásárolt. Az egyiket Nógrádverőcén, a másikat Kismaroson állítot­ták üzembe. ^vvxvXXXXXXXXXXXXXXXXXVXVXXXVXN>?»XN>XXXXX\NXN>^^^XXXNXXNX>>X\>XX5XXXXVXXXXXXXXXXVXV-vx-v'^-: A Pest megyei Hírlap 25 000 forintos rejtvény ver senye beket hagyott a nyugat-euró­paiak millióinak lelkében. S azt sem lehet elfelejteni, hogy azok a csapatok, ame­lyekkel a nácik 1940-ben Franciaországot és a Német­alföldet lerohanták, Spanyol- országban kapták kiképzésü­ket, s ott estek át az első tűzkeresztségen. Ha a nyugatnémetek nem sejtették, hogy lépésük mi­lyen vihart fog előidézni, ak­kor hihetetlenül tökfejűek. Ha pedig tisztában voltak ez­zel, akkor politikai ítélőké­pességük teljesen megzavaro­dott vagy csalárdságuk és kétszínűségük minden vára­kozást felülmúl. A lap végül emlékeztet arra, hogy Németország két­szer vesztette el a háborút, amelyet ő maga idézett fel. Vajon a nyugatnémetek — teszi fel a kérdést — azt akarják, hogy még egyszer megismétlődjék a történelem vértől áztatott szomorú feje­zete? Két és félmillió részvevő eav év alatt a TIT rendezvényein

Next

/
Thumbnails
Contents