Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-24 / 20. szám

I960. JANUÁR 24. VASÁRNAP "xfCirlan Hatodik esztendeje tart Al­gériában a véres háború, amely Franciaországnak na­ponta kétmilliárd frankjába kerül. Hatszázötvenezer főnyi francia fegyveres erő áll a legfeljebb százezerre tehető al­gériai szabadságharcos hadse­reggel szemben. De a fran­ciák helyzete politikailag és katonailag is egyre tarthatatla­nabb Algériában ... Az 1958. május 13-i puccs után — amely hatalomra segítette De Gaulle-t — újabb ígérgetések hangzottak el, sőt tavaly szep­tember 16-án már maga De Gaulle is kénytelen volt arról nyilatkozni, hogy az algériaiak jogosultak az önrendelkezésre, azonban a háború nem kisebb hevességgel, sőt nagyobb em­ber- és anyagi áldozatokkal folytatódott tovább ... Pénteken a párizsi Elysée- palotában De Gaulle elnökle­tével öt miniszter, öt tábornok és az algériai francia főkor­mányzó részvételével „algériai értekezletet” tartottak — ter­mészetesen ismét az algériaiak nélkül. Ez az értekezlet magá­ra vonta a figyelmet, nem is elsősorban a megbeszélésekről nyilvánosságra hozott és a ré­gi szólamokat ismétlő (vagyis elismerik Algéria önrendelke­zési jogát, de ugyanakkor az FLN — Algériai Nemzeti Fel­szabadítást Front — és az ideiglenes algériai kormány képviselőivel erről nem haj­landók politikai tárgyalásókat folytatni) közleménye, hanem az Algériában kialakult hely­zet miatt. Algériában a helyzet ugyanis egyre súlyosbodik, amit a kö­vetkezők bizonyítanak: "I A franciáknak nem si- került katonai döntést clérniök az algériai felszabadí­tó hadsereggel szemben. A tá­bornokok és az „ultrák” — a szélsőséges gyarmatosítók — a végsőkig folytatni akarják az KÖS SZERZŐDÉST A dohánytermelők magas beváltási árat. kamatmentes előleget és ingyenes cigarettát kapnak. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek ezen felül 20 százalékos nagyüzemi felárban is részesülnek. lembe veszi az ultrák egyes követeléseit. Éppen ez az el­lentmondás vezetett a mai hely­zethez, amelyben felrémlik egy újabb „május I3-i puccs” lehe­tősége, de ez a puccs már De Gaulle ellen irányulna,.. O A francia kormányt vál- tozatlanul erősen terhe­li az algériai háború, nemcsak annak óriási anyagi kiadásai, hanem külpolitikai visszaha­tása is. Legfőbb szövetsége­seinek magatartását az ENSZ- ben sikerült az „önrendelke­zési” nyilatkozattal némileg a maga javára megváltoztatni, azonban De Gaullenak, az al­gériai háború változatlanul nagy nehézségeket okoz, kü­lönösen ,a Tunéziához és Ma­rok kőház, ydé más afrikai és ázsiai országhoz fűződő kap­csolataiban is­Az algériai kormány válto­zatlanul élvezi az arab és más országok támogatását, s a közelmúltban Tripoliban tar­tott. több hetes tanácskozások után kijelentette: hajlandó az önrendelkezés elismeréséről tárgyalásokat folytatni a fran­cia kormánnyal. De Gaulle tehát aligha kap­csolhatja ki az algériai politi­kai és katonai vezetőket a tár­gyalásokból, az algériai problé­ma megoldásából, ha valóban rendezni kívánja gondjait Észak-Afrikában. Kétségtelen, hogy ma ennek szükségessé­gét sokkal többen látják Fran­ciaországban. mint akár fél esztendővel ezelőtt. A pénteki párizsi értekez­let után De Gaulle január 29- én nyilatkozatot tesz, majd február elején Algírba láto­gat. Vajon, tesz-e egy további lépést előre a francia elnök a tárgyalások, s ezzel az algé­riai béke felé, vagy folytatja ellentmondásos politikáját, amely legfeljebb az algériaiak elködösítésére jó ideig-óráig, ha egyáltalán hisznek még ígé­reteiben ... Sebes Tibor ttei MOSZKVÁBAN közös köz­leményt adtak ki arról, hogy január 10-től 20-ig a Szovjet­unióban tartózkodott egy chi­lei kereskedelmi-ipari küldött­ség. A küldöttség a szovjet kül­kereskedelmi szakemberekkel megbeszéléseket folytatott. Ezek során meghatározták azo­kat az árukat, amelyek köl­csönösen érdeklik a két orszá­got. HUSZONHARMADIK JA­NOS PÁPA pénteken hivatalos kihallgatáson fogadta Ade­nauer kancellárt. A kihallgatá­son részt vett von Brentano külügyminiszter is. HAVAII-SZIGETÉN a Ki- lauea vulkán kilenc napja mű­ködik. A megkövesedő lávafo­lyam tavat kezdett alkotni a kiürített Mapoho falu és a Csendes-óceán között és attól tartanak, hogy a láva elborítja a környező cukornád- és gyü­mölcsültetvényeket. A helyi hatóságok bombázással akar­nak utat nyitni a lávának a tenger felé. PORT SZAIDBAN egy he­lyi és egy szuezi labdarúgó­csapat mérkőzésén a bíró íté­lete miatt verekedés tört ki úgy, hogy a rendőrségnek 'kel­lett beavatkoznia. A nézők és rendőrök között négyórás harc dúlt, amelynek négv halálos áldozata és 30 sebesültje volt. WÜRMELING bonni család­ügyi miniszter pénteken egy wetziari gyűlésen beszédet mondott. Kijelentette, hogy Nyugat-Németországban van a világon a legkevesebb gyer­mek, és itt a legkisebb az if­júság aránya a lakosság ösz- szességéhez viszonyítva. LODGE, az Egyesült Álla­mok ENSZ-küldöttségének ve­zetője a szovjet kormány meghívására január 29-én kéthetes látogatásra a Szov­jetunióba utazik. A Szovjetszkaja Rosszija Adenauer rámái útjáról A Szovjetszkaja Rosszija Adenauer olaszországi láto­gatását kommentálva azt ír­ja, hogy az atomkancellár za­rándokúba még nem ért vé­get s nehéz megjövendölni eredményeit. A lap emlékeztet rá, hogy Olaszország még nem hatá­rozta meg álláspontját a né­met kérdésben. Amikor Cou- ve de Murville francia kül­ügyminiszter római látoga­tása után Párizsban kijelen­tette, hogy e kérdésben Olasz­ország véleménye megegyezik Bonn álláspontjával, az ola­szok hivatalosan megcáfol­ták ezt az állítást. A kancellár valószínűleg arra akarja felhasználni je­lenlegi római tartózkodását, hogy ártson a vendéglátó or­szág és más államok kapcso­latainak. Erre vall a Guoti- diano című olasz lapban kö­zölt cikke, amely hemzseg a durva szovjetelienes kiroha­násoktól. Az olasz közvéle­mény helyteleníti az afomkan- cellár tevékenységét. De Gaulle fogadta Massu tábornokot Massu tábornok, akit pén­teken leváltottak algériai fő­parancsnoki tisztségéből, szom­baton délelőtt felkereste De Gaulle-t az elnöki palotában. A megbeszélés körülbelül 20 percig tartott. A köztársasá­gi elnöki hivatal egy szóvivő­jét megkérdezték, vajon a megbeszélés témája Massu tábornok új megbízatása volt-e. A szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni. Algíri diákok szombaton ál­talános sztrájkra szólították fel a város lakosságát, tiltako­zásul Massu tábornok leváltá­sa ellen — írja az AP. A fiata­lok egy-egy csoportja üzletről- üzletre járt, felszólítva a ke­reskedőket, hogy zárják be üzleteiket. Noha a sztrájk-fel­hívásnak csak mérsékelt vissz­hangja volf, rendőri megerősí­téseket küldtek kj az inciden­sek megakadályozására; Bombát találtak Macmillan észak-rhodéziai szállodájában Mint a Reuter-iroda jelenti, pénteken fel nem robbant bombát találta,k abban a ndo- iai szállóban, amelyben három órával később a látogatókör- úton levő Macmillan minisz­terelnöknek kellett volna ebé­delnie. Az épület alagsorában talált bombát valószínűleg a széncsúsztató segítségével he- hezték el a szállodaépületben. A rendőrség szerint a bomba felrobbanása esetén nem oko­zott volna nagyobb kárt az épületben, de megölte volna a szálloda fűtőjét. A DPA hozzáfűzi, hogy az angol kormányfő afrikai láto­gató körutazása során az észak-rhodéziai Ndolában ren­deztek legnagyobb tüntetést az afrikai nacionalisták. Körül­belül ezer afrikai tüntetett Macmillan megérkezésekor; Az ÉM. 45. sz. All. Építő­ipari V. Bp„ VI., Szív u. 60. kőműves- és ácstanulókat vesz fel. Jelentkezhet az a 14—17 életév közötti fiatal, aki a VIII. általános iskolát elvégezte. Teljes ellátás és szállás biztosítva, sport és kulturális lehetőséggel. Je­lentkezés írásban, vagy sze­mélyesen a fenti cím alatt. Bővebb felvilágosítást a jelentkezéskor adunk. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetseg nyilatkozata A Nemzetközi Demokrati­kus Nőszövetség nyilatko­zatban tiltakozik a fasiszta és antiszemita megnyilvánulá­sok ellen. Napjainkban, amikor a né­pek együttműködésének és barátságának szelleme és a nemzetközi feszültség enyhü­lése a világbékébe vetett re­ménnyel tölti el az embere­ket, ennek a szégyenletes fajgyűlölő, antiszemita kam­pánynak minden férfi és nő elszánt ellenállásába kell üt­köznie. Befejeződött a LEMP Központi Bizottságának 4. plénuma Január 22-én a késő esti órákban befejeződött a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 4. plé­numa. Az első napirendi pont vitája, amely a műszaki fej­lesztésben a párt és a népi ál­lam feladatairól szóló beszá­molóról folyt, W. Gomulka, a LEMP Központi Bizottsága első titkárának zárszavával ért véget. A plenum a műszaki fejlesz­tés feladatairól egyhangú ha­tározatot hozott. A napirend második pontja­ként szervezeti kérdések sze­repeltek. A plenum elfogadta Jerzy Morawski lemondását a politikai bizottsági tagság­ról és a Központi Bizottság titkári funkciójáról. A plenum a Központi Bizott­ság titkárságának tagjává vá­lasztotta Edward Ochabot és Ryszard Strzeleckit. Kozlov Delhiből Bhilaiba utazott Frol Kozlov, kíséretével együtt szombaton repülőgépen Delhiből Bhilaiba utazott. A szovjet vendégek megtekintik India legnagyobb építkezései­nek egyikét: a Szovjetunió segítségével épülő bhilai ko­hászati kombinátot. Jekatyerina Furceva szom­baton Madrasba utazott. Fidel Castro televíziós beszéde Fidel Castro miniszterel­nök nagy beszédet mondott a televízióban és részletesen foglalkozott hazája politikai és gazdasági helyzetének kér­déseivel. Megjegyezte, hogy a kubai forradalom el­lenségei a földreform ku­darcáról ábrándoztak, de hiába a földreform megvalósítása gyorsan ha­lad. Az ideg-« erők támogatta belső ellenforradalmi kísér­letekkel kapcsolatban Castro hangsúlyozta, a kubai népnek fel kell készülnie a hazája el­len irányuló mindennemű tá­madás visszaverésére. — Amerikai szenátorok és közéleti személyiségek, köz­tük Nixon alelnök is — mon­dotta Fidel Castro — szintén naponta intéznek kirohanáso­kat Kuba ellen. Különböző országok külügyminisztériu­mai jegyzékeket intéznek hozzánk, kubaellenes kam­pány van folyamatban. Felelőtlenül járnánk el, ha nem törődnénk hazánk védelmével. Havanna bom­bázása óta feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy felkészüljünk a védeke­zésre az ellenforradalmá­rok támadásai ellen. Castro leleplezte az ellen­forradalmi elemek kapcso­latait az Egyesült Államok és Spanyolország kubai nagykövetségével. Elitélte azokat az amerikai próbálko­zásokat is, hogy a kubai cu­kor behozatalának csökken­tésével gazdasági nyomást akarnak gyakorolni Kubára. Kijelentette, hogy növelni kell az ország valutakészletét s ezért elsősorban olyan or­szágoktól kell vásárolni, ame­lyek kubai termékeket vesz­nek. „Ki kell szélesítenünk árucsereforgalmunkat a világ összes országával — mondotta — és meg kell tanulnunk ke­reskedni dollárok és fontok nélkül.” A kubai miniszterelnök fog­lalkozott az ország ipari fej­lesztésének kérdéseivel. Kije­lentette: „ha az ipar az állam által rendelkezésre bocsátott pénz segítségével fejlődik, ha bizonyos esetekben az iparo­sítás állami eszközökkel tör­ténik, akkor ebből ésszerűen következik, hogy a kormány­nak kell ezt az ipart irányí­tania, kézben tartania. A nagyiparosok és a bankárok értsék meg, hogy ha nincs tőkéjük a nagyipar fejlesz­tésére. akkor ezt a feladatot bízzák az államra. A maguk eszközeit felhasználhatják a könnyűipar fejlesztésére. Heiter ellenzi a katonai beavatkozást Kuba ellen Az AP jelentése szerint Her- ter amerikai külügyminiszter pénteken elutasította a kuba­ellenes katonai beavatkozás­nak a gondolatát — mbndta Morgan, az amerikai képvise- lőház külügyi bizottságának elnöke. Herter a bizottság ülésén kifejtette, hogy az Egyesült Államok az 1931-ben megkötött Amerika közi szer­ződés értelmében „tartózkodik a latin-amerikai országok bel- ügyeibe való beavatkozás- lói.” ... Régebben ilyen ese­tekben hajóegységeket vezé­nyelt ... az ilyenfajta diplo­mácia azonban már a múlté — mondotta Morgan. Morgan hozzáfűzte, Herter nem tett javaslatot a problé­ma megoldására, csupán any- nyit mondott, hogy Bonsal ha­vannai nagykövet hazaérkezé­se után ismét felméri a hely­zetet. Bonsal amerikai nagykövet tudvalevőleg szombaton ér­kezett jelentéstételre Wash­ingtonba és kifejti nézeteit • külügyi bizottság illetékes al­bizottságaiban. Az izraeli hajók továbbra ßem közlekedhetnek a Szuezi-csatornán Az A1 Ahram című egyiptomi lap szombati számában azt írja, hogy az EAK vezetői Hammarskjöld, ENSZ főtit­kárral folytatott megbeszélé­seik alkalmával kitartottak eddigi politikájuk mellett, hogy ti. izraeli hajók nem használhatják a Szuezi-csator- nát. Ismeretes, hogy az EAK ha­tóságai addig nem hajlandók engedélyezni izraeli hajók köz­lekedését a csatornán, amíg Izrael nem hajtja végre az ENSZ-nek Palesztinára natkozó határozatát. vo­SZOMBATON ALÁIRT, a magyar—csehszlovák kul rális egyezmény 1960. munkatervét. A munkatér magyar részről Gyáros Lás: a Kulturális Kapcsolatok tézetének elnöke, csehszlo\ részről dr. Julius Viktory Csehszlovák Köztársaság n gyarországi rendkívüli és m hatalmazott nagykövete í alá; Ml TÖRTÉNT A HÉTEN? „Ultra-milíciák“ Algériában M szovjet óriásrakéta — amely fantasztikus pontossággal fi érte el célpontját a Csendes-óceánban — az elmúlt hét első számú politikai és technikai szenzációja. A kommentá­rok — Keleten és Nyugaton egyaránt — megállapítják, hogy a most elkezdődött és az egész világ szeme láttára folyta­tott sikeres szovjet rakétakísérletek lehetővé teszik más égi­testek elérését a földről, s közel hozzák az ember űrhajó­zását, Ugyanakkor hangsúlyozni kell a szovjet ballisztikus rakéta katonai jelentőségét is. amelyet figyelmeztetőül foghatnak fel a még mindig kardot csörtető hidegháborús körök, hogy a Szovjetunió — bravúros pontossággal — a föld bármely pontjára képes eljuttatni rakétáit, ha egyes kalandorok háborút robbantanának ki a szocialista országok ellen. A szovjet óriásrakéta mutatja a Szovjetunió hatalmas erejét, amellyel a világbéke megerősítésén munkálkodik. Ezt a célt, a népek közötti jobb megértést, szolgálja Vorosilov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének indiai látogatása, amelynek során találkozott Praszad elnökkel és Nehru miniszterelnökkel, akinek átadta Hruscsov üzenetét: Indonéziába utaztában szívesen meg­szakítja útját Űj-Delhiben. Az Egyesült Arab Köztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatok további erősítését szol­gálja Hruscsov és Nasszer levélváltása, amely hírül adta, hogy a Szovjetunió segítségével építik fel az asszuáni Nilus- gát második szakaszát is (az első szakasz építkezéseit két héttel ezelőtt kezdték el). ma iközben a Szovjetunió újabb erőfeszítéseket tesz a békés l'l egymás mellett élés eszméjének a gyakorlatban való megvalósításáért, a nyugati hatalmak folytatják régi politi­kájukat, s legutóbbi lépéseikről korántsem mondhatjuk, hogy azok a nemzetközi feszültség enyhítését szolgálják. Adenauer ezekben a napokban Rómában — az olasz kor­mánynál és a Vatikánban — próbál híveket szerezni hideg­háborús politikájának folytatásához. Washingtonban Kisi japán miniszterelnök aláírta az úgynevezett amerikai—japán „biztonsági szerződést”, amely még inkább az amerikai katonái tervekhez kapcsolja ezt a közel százmilliós lakos­ságú szigetországot. Algériában igen feszült a helyzet, szer­vezkednek az „ultrák”, hogy meghiúsítsák az esetleges tár­gyalásokat az algériaiakkal s fokozzák a véres háborút az algériaiak ellen. Heti összefoglalónkban ezúttal az Algériával kapcsola­tos események hátterével foglalkozunk. Algériai értekezlet — algériaiak nélkül irtóhadjáratot, ez azonban ve­szélyezteti az algériai—szaha- rai olaj kitermelését és elszál­lítását, erről pedig nem akar­nak lemondani az olajmomopó- liumok, amelyek ezen a terüle­ten nagy üzletet szimatolnak. Az ultrák — akik közé a most leváltott Mossa ejtőernyős tá­bornok, az algériai francia erők parancsnoka és Bidault volt miniszterelnök, a február 1-ig Algéria területéről kitil­tott szélsőjobboldali politikus is tartozik — változatlanul ra­gaszkodnak a katonai döntés­hez s ezért erősen támadják De Gaulle „önrendelkezést ígé­rő” politikáját. Ezek a körök nem akarnak lemondani az „Algéria francia marad!” jel­szavukban meghirdetett politi­kájukról és gyors ütemben szervezkednek, sőt fegyverkez­nek. Az ultrák — miközben De Gaulle ellen uszítanak — „ön- védelmi osztagokat”, úgyne­vezett „ultra-miliciákat” szer­veznek a francia telepesekből, akik természetesen, a végsőkig ragaszkodnak a francia ura­lomhoz, s veszélyeztetve lát­ják érdekeiket Algéria esetle­ges elszakadásának lehetősé­gétől. Az „ultra-miliciák” fel­fegyverzését a hadsereg egyes körei is támogatták — hir sze­rint Massu is, aki az elmúlt héten az egyik nyugatnémet lapban fenyegető nyilatkozatot tett De Gaulle ellen. Bizonyá­ra ezért állították most fél­re... O Az ultrákat bátorítja De " Gaulle politikájának el­lentmondása. A tábornok-el­nök ugyanis csak szavakban ismerte el az algériaiak ön- rendelkezéséhez való jogát, tetteivel ezt egyáltalán nem igazolta. Sőt: másfelől el- u'ásít ja a tárgyalásokat az al­gériaiakkal és — mint a pén­teki „algériai értekezlet” bizo­nyítja — változatlanul figye-

Next

/
Thumbnails
Contents