Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-24 / 20. szám

1960. JANUAR 24. VASÁRNAP Z\:K irlan Az „egy és oszthatatlan“ Nagy viták színhelye a Diós­éi Csapágygyár. Az eszme­cserék alapja az a tízoldalas tervezet, amely Zsupán Jó­zsef főmérnök aláírásával in­dult útjára. Mudroch Frigyes elvtárs, a pártszervezet csúcs­vezetőségének titkára azzal ad a kezembe egy példányt, hogy legalább jó órán át ol­vasgassam. Végigolvastam egyszer, az­után még egyszer, s amikor pontról pontra összehasonlí­tottam és összevetettem az elérendő célokat, az jutott eszembe, hogy azok az em­berek, akik ezeket a lapo­kat' a szakértelem, a tudás és az alkotó készség birtoká­ban tanulmányózzák, a ten- niakarás magas hőfokán él­hetnek. A tervezet címe: Az MSZMP irányelvi alapján a második ötéves terv elkészí­téséhez kidolgozott feladatok a csapágygyártás fejlesztésé­re. A tízoldalnyi szövegből és felsorolásból csak címszava­kat idézek: Termelés: az 1958 végéig élért szinthez viszonyítva 1965 végéig 180 százalékkal kell fokozni... A gyártott 27 típus helyett a csapágyválasz- téköt 70 típusra kell növel­ni... Aztán műszaki, gyárt­mány- és technológiai fej­lesztésről, majd a szerszá­mozás, ■ a műszaki szervezés és ellenőrzés módszereiről be­szél a javaslat... A kutató­munkával, a beruházással is alaposan foglalkozik. Végül a vezetés problémáit veszi sor­ra. Ebben a fejezetben mond­ja ki az egész munka értelmét és lényegét, s válaszol a miért­re: a dolgozókkal rendszeres személyi foglalkozás, feladat és egyéni tulajdonság össz­hangja, nyugodt családi kö­rülmények biztosításával se­gíteni ... A tervezet tehát a maga .szigorú szűkszavúságával ki­fejezi: — Fejleszteni kell a gyárat, de összhangban az emberek öntudatának, életfeltételeinek javításával. A program végrehajtásáról Mudroch elvtárs azt mondja: — A gyárfejlesztés és az emberek öntudatának fejlő­dése nem két különböző do­log. Egy és oszthatatlan. Au­tomata-, félautomata- és cél­gépek dolgoznak majd, ame­lyeket azoknak a munkások­nak kell kezelni, akik - ma még 10—20—30 éves eszter­gán, fúrón, vagy köszörűn az évek óta beidegzett moz­dulatokat végzik ... Szakmai továbbképzésről természete­sen gondoskodunk. De elég-e ez? És ha elég is lenne, el­érjük-e a kívánt eredményt? A beidegzett, a megszokott, a gondolkodást már kevéssé igénylő munka jó elvégzése mégis kisebb erőfeszítést kí­ván, mint egy új, bonyolult rendszerű gépet megismerni, kezelni. A vezetőségi üléseken és a párttaggyűléseken nem hang­zanak el sem nagy szavak, sem hangzatos fogadkozások. Az ember tapasztalata fejező­dik ki abban, amikor úgy foglalnak állást, hogy ki­választják a legfontosabb rész­feladatot és azt akarják meg­valósítani, hogy a nagy egészhez közelebb jussanak. Mintha tudva-tudnák. hogy fokozatosság nélkül nem le­het nagyot, egészet alkotni. A csapágyalkatrészek elkészí­tésénél az ezredmilliméter pontosság is fontos. A selejt — ebben a szakmában nem­zetközileg elfogadott — négy­öt százaléknál itt sem maga­sabb. De miért ne legyen csak a fele. ha ez az emberektől . függ? Minden munkás gépe mellett ott van a mérőmű­szer. Használja is. Csak ép­pen nem teszi külön a se- lejtet, ha véletlenül túlfutott az esztergakése. vagy jobban megszaladt a köszörűje. A vezetőségi ülésen és a taggyűléseken a kommunisták úgy határoztak: fokozzák az önellenőrzést. A brigádvezetők értekezlete erre a javaslatra azt mond­ta: — Okos dolog. Próbáljuk 1 meg. Megpróbálták. A mozgalom fejlődik. Ha szabad így kifejeznem: — Minden tizedszázalék se- lejtcsökkenés öntudatgyarapo­dást is jelent. Mert az a munkás, aki nem csúsztat a hibátlan darabok közé egy­két selejtet, az már önmaga egyéniségén is csiszolt vala­mit. Tisztább, fényesebb az embersége. Tóth József és Inglis Mi­hály brigádvezetők már „ri­válisak'’ ebben. (Tóth elvtárs használta ezt a jelzőt.) — Velem is — láttam —, másokkal is megtörtént, hogy egy-egy darab félresikerült. Ilyenkor nem akar az em­ber hinni a szemének és kétszer annyi ideig forgatja a megmunkált darabot a műsze­ren. Néha percekig birkózik benne, hogy az elrontott csap­ágykosarat hová tegye? A tálcára, a jók közé, vagy pe­dig a selejtkosárba? Én is, mások is, nehezen szokjuk meg, hogy a meósnak ben­nünk kell lenni, és ha csalok, magamat is megkárosítom — ezt mondja Tóth elvtárs. Az esztergaműhelyben már többen csatlakoztak az önel­lenőrző mozgalomhoz, ame­lyet a szocialista öntudat egyik fejlesztési iskolájának is lehetne nevezni... Koncz László elvtárs, a II. alapszervezet párttitkára azt mondja: — A szerelde jó kollektívá­jának kialakításában sokat segített, hogy kisebb létszámú pártcsoportokat szerveztünk. így a bizalmiaknak az is fel­adatuk, hogy a körükben dol­gozó pártonkívüli társadalmi aktívákkal szorosabb barátsá­got kössenek. De élég-e ez a barátság? Azért kívánkozik ide ez a kérdés, mert Koncz és Mud­roch elvtárs között vita kere­kedik. Koncz elvtárs álláspontja: — Az én elvem az. hogy aki be akar lépni a pártba, az hívás nélkül, magától jöj­jön. Mudroch elvlárs pedig így vélekedik: — Kivül-belül. ismerni kell azt az embert, akire úgy gon­dolok, hogy kommunista lesz. Nem szabad sajnálni tőle sem a jó szót, sem a segítséget. Tudja és érezze az illető, hogy miről van szó ... A vita során két név hang­zik el: Danes Mihályné és Hing Györgyné szakszervezeti bizalmiaké, akiket szeretnek, becsülnek a szereidében. Mégis vár a Il-es alapszerve­zet, mert ők még nem jöttek — maguktól. Hányán lehetnek a Diósdi Csapágygyárban, akikről le­siklik a vezetőség szeme, akik a tízcldalas tervezetben fog­lalt apró és nagy feladatok végrehajtásában nemcsak el­végzendő munkát látnak, ha­nem többet, nagyobbat, élőb­bet. Mert vannak ilyenek, eb­ben a gyárban is; mindennan többen, gépmunkások, lakato­sok, szerelők és technikusok, akik utat keresnek embersé­gük kiteljesedéséhez, a párt­hoz, a kommunisták közös­ségéhez. néri Károly Serény munka Célszerűség, természetes vonalak Szolidnak ígérkezik a hatvanas évek divatja A Ruhaipari Tervező Vál­lalatnál elkészült a lipcsei vásárra tervezett összeállítás, amely . mint mindig, most is a tavaszi-nyári divat irányát adja. A tervezők nem hoztak különösebb meglepetést. A ruhák a test természetes vo­nalát követik, az öv a deré­kon van, akad azonban prin- cessz-szabás. Robmantókat is terveztek, mert a kabátruhát változatla­nul kedvelik, s különösen tavasszal kellemes vise­let. Változatlanul divatosak a komplék, a ruhákat velük azonos anyagú vagy harmoni­záló színű kabátok egészítik ki. A kabát vonala vagy egyenes vagy felső része le­zser, lefelé kissé szűkül. Hordják a klasszikus kosztü­möt is, ennek kabátja a csí­pőt takarja. A ruhák egy ré­sze egyenes vonalú, más része harangalakú szoknyával ké­szül. A szoknyák bőségét le­vasalt vagy puhán lerakott rakás adja meg és még alsó­szoknya is kihangsúlyozza. A nyárra sok kétrészes karton­ruhát terveznek bő szoknyá­val. Milyennek ígérkezik a kö­vetkező évek divatja? Erre a kérdésre a tervezők a követ­kező választ adták: ’ —> Csakúgy, mint a tech­nika haladása, a divat is az ember életét akarja kényel­mesebbé, könnyebbé tenni. Az öltözködés-kultúra fejlődésé­nél az a cél, hogy minél ke­vesebb munkával járjon a tisztítás, vasalás és kel­lemes legyen a ruha vi­selése. A divatnál mindig előfordul­hatnak meglepetések, de az bizonyos, olyan hosszú nem lesz a ruha, hogy a mozgást gátolja, de nem lesz ízléste­lenül rövid sem. A Őivat irá­nyítóinak teladata, hogy olyan öltözékeket tervezzenek, ami szép, jó és a korszaknak megfelelő. Az ötvenes évek kezdetén még észlelhető volt a háború hatása, excentriku-1 sabb, hullámzóbb volt a di-í vat, sok lehetetlen formával í próbálkoztak a nyugati nagy f divatházak. Az ötvenes éveiig második felében a divat szó- ^ lidabb lett, nem hódolt kiilö-p nősebb hóbortoknak és min- ^ den valószínűség szerint - a ^ következő években is e’sősor- f, ban a célszerűségre töreked- ^ nek a tervezők. í V folyik a Hiló-forrási erdőgazdaság rakodóhelyén. Innen szállítják tovább a tűzifát a TÜZÉP-nck, a rönköket pedig a fűrésztelepekre (Gábor Viktor felv.) •Alii 99 Bizalmat, segítséget kérek mindenkitől Baráti beszélgetés Keleti Ferenc elvtárssal Mint ismeretes,. Szabó Ká­roly elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának el­nöke lemondott tisztségéről, mivel más, fontos munkate­rületen kapott beosztást. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága Keleti Ferenc elv­társat bízta meg ideiglenesen az ügyek további vitelével. Mivel Keleti elvtárs eddig nem megyénkben dolgozott, szerkesztőségünk azzal a ké­réssel fordult hozzá: sok munkája közepette is szakít­son időt egy hosszabb, baráti beszélgetésre, amelynek se­gítségével bemutatjuk öt olvasóinknak, a megye la­kosságának. A kérés azon­nal „elintézést nyert”, mert Keleti elvtárs készségesen ren­delkezésünkre állt. Mosolyogva fogad, s kérdé­se egycsapásra megteremti a baráti hangulatot: — „Felmondjam” az élet­rajzom? No, de komolyra for­dítva a szót — folytatja —, azt hiszem, nem árt, ha való­ban elmondom, honnét jöt­tem, hogyan kerültem a me­gyébe. 1910-ben, Losoncon születtem, apám ács volt, anyám .föld nélküli parasztok gyermeke. Kilencen voltunk testvérek. így hamar kenyér után kellett néznem. Nyom­dász, közelebbről betűszedő lettem, s így kerültem a mun­kásmozgalomba is, ahol 1928 óta tevékenykedtem. 1932- ben a Csehszlovák Kommu­nista Párt tagja lettem, s et­től kezdve életem elválaszt­hatatlan a mozgalomtól. Kez­detben az ifjúsági mozgalom­ban dolgoztam, több funk­cióban, s nem egyszer tar­tóztattak le, zártak börtön­be. Egy pillanatig összehúzott szemmel néz maga elé. majd csendes, nyugodt hangján to­vább folytatja: — 1941 őszén két év és nyolc hónapi börtönre ítéltek, amelynek nagy részét a sze­gedi Csillag-börtönben ■töltöt­tem ki. Itt a „Trojkának”, a kommunista foglyok három­tagú vezetőségének lettem az irányítója. Munkánkat a leg­mélyebb illegalitásban vé­gezhettük csak. Kiszabadulá­som idején már jelentős par­tizánharcok dúltak szűkebb pátriámban, így arra yettem utamat. Hosszabb ideig kü­lönböző partizáncsapatoknál tevékenykedtem, s ma is örömmel, büszkén emléke­zem vissz,} ezekre a napokra, mert úgy gondolom, itt ta­nultam meg igazán az elmé­let és a gyakorlat közötti ösz- szefüggéseket, s azt, hogy nem elég harcolni, hanem biz­tosítani kell az elért ered­mények megvédését is. Elhallgat egy pillanatra, ; majd mosolyogva folytatja: 'f — De mivel maguk nem í szemináriumi előadást kér­dtek tőlem, folytatom az élet- ítörténetem. \ A felszabadulás után a lo- 'fsonci járás kommunista párt- í titkára lettem, majd 1945 í májusában Magyarországon í folytattam tevékenységem a í Magyar . Kommunista . Párt í Központi Vezetőségének appa­rátusában. 1946 augusztusában í a Békés megyei Pártbizott- í ság titkára lettem, s ott dol­goztam egészen 1950-ig. A ^négy esztendő alatt alkalmam ívolt az egész megye életét í megismerni, s így ekkor sze- í reztem első közigazgatási ta- í pasztalataimat is. Akkor per- ísze sokkal nehezebb volt a í dolgunk, hiszen még nem ta- í nácsok működtek, hanem a írégi jegyzőségek. igaz ugyan, í hogy a személyi állomány í eléggé kicserélődött, de azért í éppen elég balunk, gondunk ívolt. Ezt annál is inkább í mondhatom. mert 1950. au- í gusztusától a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Veze- í tőségének osztályvezető he- í lyettese lettem. s osztá- í Ivünkhöz tartózott valamenv- '(nyi közigazgatási szerv. s Itöbb minisztérium is. 1953- íban osztáh-vezető lettem, s f egészen 1956 augusztusáig í közvetlen kapcsolatban vol- Jtam a közigazgatással, a taná- ; csők problémáival, s magam- ” nak is osztozni kellett gond­jaikban, nehézségeikben, de eredményeik, munkájuk nyo­mán ezek a gondok mindin­kább kisebbek, könnyebbek lettek. — 1956 augusztusában dip­lomáciai megbízást kaptam, a Magyar Népköztársaság nagykövetévé neveztek ki a Román Népköztársaságba. Megbízatásom 1959 őszén járt le, ekkor jöttem haza, s páf hete vagyok itt, a megyei tanácsnál. 1949 óta ország- gyűlési képviselő vagyok. — Hallhatnánk valamit ro­mániai tapasztalatairól? — Nagyon szívesen, hiszen a Romániában töltőit három esztendő életem felejthetetlen élményei közé tartozik. Nyug­hatatlan ember vagyok, sze­retek mindent a magam sze­mével látni, személyes ta­pasztalatok alapján véleményt alkotni. így hát érthető, hogy nagyköveti megbízatásom ide­je alattt sokat utaztam a Ro­mán Népköztársaságban, vá­rosokat, falvakat látogattam meg, s az egyszerű emberek élete mellett megismertem az ottani pártszervezetek és nép­tanácsok munkáját is. Ezek a látogatások, úgy gondolom, nemcsak a két nép barátsá­gát erősítették, elősegítve egymás életének megismerését, hanem számomra is sok hasz­nos tapasztalattal szolgáltak. Elmondhatom, hogy a kapott tájékoztatások és személyes tapasztalatok alapján igen jó vélemény alakult ki bennem a néptanécsok munkájáról, ame­lyeknek tagjai többek között lelkesedéssel vettek és vesz­nek részt a mezőgazdaság szo­cialista átalakításában, s az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a román mezőgazdaság hetvenöt százaléka ma már a szocialista nagyüzemhez tartó- zik. Mind többen látják be a román parasztok közül is, hogy a jobb élethez vezető egyetlen lehetséges út, a szö­vetkezés, s ezt legjobban az bizonyítja, hogy az elmúlt esz­tendőben is, akárcsak az elő­ző esz'endőkben, a termelőszö­vetkezetek eredményei jelen­tősen meghaladták az egyéniek terméseredményeit, így pél­dául gabonafélékből a ter­melőszövetkezetek hektáron­ként .két-három mázsával ter­meltek többet, mint az egyé­niek. — Befejezésül annyit kívá­nok megjegyezni. , hogy igen megtisztelőnek tartom a vég­rehajtó bizottság számomra adoft megbízását, s munkám­hoz bizalmat leérek a tanácsok dolgozóitól, a lakosságtól, mert azt tartom, hogy enélkül jól dolgozni nem lehet, A magam részéről igyekszem mindent megtenni, hogy a dolgozók iobb.. gondtalanabb. szebb éle'cárt a párt vezetése mel­lett tanácsaink minden tőlük telhetőt megtegyenek. AKÁR EGY NAGY CSALÁD \ kultúrterem zsúfolásig tel­ve. Ünneplők és ünnepeltek hallgatják az iskola igazgató­jának emlékezését. Bánáti Béla igazgató kerek harminc esztendeje tanítja, neveli a kákái szülők gyerme­keit. Amikor a múltat idézi, számosán bólintanak rá: pon­tosan így igaz! Az elmúlt har­minc esztendőben nemhogy bővült, de csökkent a kákái iskola befogadóképessége. A régi Magyarország urainak nem volt érdeke, hogy bármit is tegyenek a gyermekek, a fa­lu művelődésének érdekében. Azután: 1945. Szinte a semmi­ből kellett újját’eremteni a ká­kái iskolát. A csupasz falakon kívül két pad maradt csupán. Se tábla, se szekrény, se ka­tedra. A gyerekek maguk hoztak lócákat, deszkákat, fatuskó- kat, hogy valamire ülhesse­nek. Innen indultak el tizenöt esztendeje. S ma: elkészült az új 'skola. A nyolc helyett ti­zenhárom tanteremben taní­tanak. Fizikai, kémiai, bioló­giai és földrajzi szertáruk van. Hangos keskenyfilm vetítő­jük. rádiójuk és televíziójuk. A diákok, szülők és taná­rok egyaránt boldogok. — PP — — A Kossuth Termelőszö­vetkezet tagsága száz fogat munkájával csatlakozik. — Mi, kákái gazdák foga- tos munkával és gyalognap­számmal segítünk... — Kiássuk az alapot — így a pedagógusok. — Hordjuk a téglát — fogad­ták a diákok. A tervkészítésben Bojtár István, kákái mérnök segédke­zett. A nagy munkát 'két helyi mesterember, Bugyi István és Juhász János kezdte, de nem sokáig maradtak egyedül. Laczkó Ferenc, a község párt­titkára vezetésével napok alatt megmozdult az egész falu, hogy egyemberként segédkez­zen. Most, három és fél esz­tendő távlatából jóleső érzés visszagondolni a munka kezde­tének nagy napjaira. Szép .munkáshetek, hónapok követ­keztek. A kezdeményezőknek nem volt okuk szégyenkezni. ■ Volt ugyan egy időszak, az 1958-as év végén, amikor a falu vezetői úgy érezték: fogy­tán az erő. De segített a me­gyei tanács és segített a Mű­velődésügyi Minisztérium is. S a közös, nagy összefogásnak ez a szép szombat délelőtt a méltó megpecsételője. Szombaton délelőtt átadták rendeltetésének az új öt tan­termes kákái iskolát. Rég­óta várt erre a napra szülő és diák, pedagógus és igazgató. Okkal. Eddig nyolc tanterembe zsúfolódott hatszáznegyven gyerek. Diák és nevelő munká­ja egyformán nagyon nehéz volt ilyen körülmények között. Annál is inlcább, hiszen évről évre harminc-negyven gyer­mekkel több indul szeptembe­renként a kólMi iskolába. Többféle szükségmegoldással próbálkoztak már eddig: a pártszervezet is felajánlotta helyiségét tanterem céljaira, de ez is csak egyik napról a másikra jelentett pillanatnyi könnyebbséget. \ nagy elhatárolás — új is­kolát kell építeni a faluban — 1957 őszén fogant a helyi ta­nács ülésén. Gedei Ferenc ta­nácselnök bejelentette: három l esztendő teljes községfejleszté- \ si alapját fordítják erre a ne­• nies célra, 470 ezer forintot. : Jelentős összeg. Ennek birto- : kában már hozzákezdhettek • az építkezéshez. A tanácselnök ; bejelentését még számos újabb i követte: A h idén húsz terme',«szövetkezetét \ villamosítanak megyénkben | Pest megyében az elmúlt^ évben 18 termelőszövetkezet í tanyaközpontja, majorja ka- ^ pott áramot. A szövetkezeteké többsége — kihasználva lehetőségeket — különféle í elektromos gépekkel szerelte é y fel gazdasagai. Ebben az év- ^ ben újabb szövetkezeteket, | szám. szerint húszat, kapcsol-í nak be a villamoshálózatba. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents