Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-16 / 13. szám

Idén már két szabadfogású versenyen vettek részt me­gyénk birkózói. A felnőtt vá­logatott Kecskeméten szere­pelt, ifi birkózóink pedig va­sárnap Cegléden adtak szá­mot tudásukról a keleti te­rület szabadfogású csapatbaj­nokságán. Mindkét versenyen jól megállták helyüket a Pest megyeiek. Kecskeméten Hajós (Nagy­kőrösi Kinizsi), Tálas (Duna­keszi Magyarság), Bállá End­re (Ceglédi Vasutas), Krizsán (CVSE), Gaál Zoltán (CVSE), Száraz (Dunakeszi Magyar­ság), Bállá István (CVSE), Serföző (CVSE) összeállítású gárda lépett szőnyegre. Sze­repelt még megyénk csapatá­ban a ceglédi Hatvani is, a Békés megyeiek ellen. Bállá Endre ninAétsier tussal győzött Különösen kitűnt Bállá Endre, aki mindkét ellenfelét tussal győzte le, valamint Bállá István és Serfőző, aki ugyancsak megnyerte mind­két találkozóját. A nehézsú­lyú Serfőző győzelme döntő jelentőségű volt a Szolnok megye elleni találkozón, hisz az ő sikeres teljesítménye döntötte el az eredményt Pest megye javára. Válogatottunk idén másod­ízben szerezte meg a szolno­kiak által felajánlott, két bir­kózót ábrázoló szép kivitelű szobrot. Ha jövőre ismét dia­dalmaskodnak a három me­gye versenyén, akkor végleg övék lesz a vándordíj. Kecskeméten Bács és Szol­nok megye nem jelent meg teljes csapattal. Ez azonban nem von le Pest megye sike­rének értékéből, hisz a két ellenfél esélytelen versenyzőit nem hozta el a viadalra. A szolnokiak így is biztosra vették elsőségüket, számításu­kat azonban keresztülhúzták • Pest megyei sportolók. 7 ifi-csapat - 7 forduló Hosszú ideig szünetelt a keleti területi ifjúsági sza­badfogású csapatbajnokság, amelyet idén ismét műsorba iktattak. Ez az esemény jó versenyzési alkalmul szolgái a sportköröknek, amelyek igyekeztek is a lehetőséget kihasználni. Nyolc együttes nevezett a Ceglédi Vasutas kultúroxthonban vasárnap sorrakerült viadalra. A nagy­kőrösiek csak csonka gárdá­val, öt fővel jöttek, s emiatt nem indulhattak. Érthetetlen, hogy a Dunakeszi Magyarság, amelyik jó ifjúsági sportolók­kal rendelkezik, nem nevezett a versenyre. Körmérkőzéses rendszerben hét fordulóban bonyolították le a viadalt. Az eredmények így következtek egymás után. I. forduló: Abonyi KSK—Du­nakeszi 201. sz. ISK 7:3, Jász­berény A—Ceglédi Vasutas 7:3, Szolnoki MÁV—Túrkevei MEDOSZ 7:3. II. forduló Jászberény B—Túrkeve 6:4, Jászberény A—Dunakeszi 6:4, Abony—Szolnok 5:5. III. for­duló: Jászberény A—Szolnok 6:4, Jászberény B—CVSE 5:5, Abony—Túrkeve 7:3. IV. for­duló; Abony—Jászberény B 7:3, Jászberény A—Túrkeve 7:3, CVSE—Dunakeszi 5:5. V. forduló: CVSE—Szolnok 5.5: 4.5, Jászberény A—Abony 5:5, Dunakeszi—Jászberény B 7:3, VI. forduló: CVSE—Túrkeve 5:5, Jászberény A—Jászberény B 9:1, Dunakeszi—Szolnok 6:4, VII. forduló: Dunakeszi—Túr­keve 5:5, Szolnok—Jászberény B 5.5:4.5, Abony—CVSE 5:5. Jászberény és Abony veretlen A Jászberényi Lehel A-csa- pata és Abony egyszer sem ka­pott ki, Abonynak viszont 3 döntetlené volt, Jászberénynek pedig csak egy, s ez döntött Jászberény javára. így ők vesznek majd részt az orszá­gos területi bajnokságon. A Ceglédi Vasutas és a Dunake­szi 201. sz. ISK egyforma pont­számmal végzett. Köztük a győzelmek aránya döntött, s Abony mögött a Ceglédi Vas­utas lett a harmadik. Kövesdi Ferenc, a megyei birkózószö- vetság elnöke szerint a ceglédi és dunakeszi ifik jelentős fej­lődésről tettek tanúbizonysá­got. Tehát legeredményesebben a Pest megyeiek szerepeltek, hisz a második, harmadik és negyedik helyet hódították el. Az év következő megyei'vo­natkozású birkózó eseménye január 24-én lesz Abonyban, ekkor bonyolítják le a szabad­fogású ifjúsági egyéni bajnok­ságot. Még egy birkózó vonatkozá­sú hír. Január 21-én a Pest megyei Birkózó Szövetség el­nökségi ülést tart. A soronkö- vetkező feladatokat vitatják meg. Ekkor kerül sor az el­nökség átszervezésére és kibő­vítésére, valamint beszámol­tatják az edzőket 1959. évi te­vékenységükről. Mint lapunk más helyén közöltük, január 24-én lesz a megyei felnőtt és ifjúsági egyéni asztalitenisz-bajnokság, melyen csak azok vehetnek részt, akik a járási bajnok­ságokon megfelelő helyezést értek el. Január 17-e az utolsó alkalom a küzdelmek meg­spnrintüKlir­rende zésére, s ezen a napon sokhelyütt bonyolítanak le já­rási bajnokságot. Több mint tizenhétezer VIT-jelvényes Pest megyében A Pest megyei Ifjúsági Sportbizottság elkészítette az 1959. évi VIT-versenyekröl szóló jelentését. Eszerint 17119-en szerezték meg a jelvényt, s ez megyei viszonylatban a leg­jobb teljesítménynek számít. A VIT-jelvényesek száma járási megoszlás szerint: aszódi 979, budai 1492. ceglédi 3925, dabasi 1063. gödöllői 1538, moneri 1029, nagykátai 822, ráckevei 1188. szentendrei 1374, szobi 678, váci 3031. Kemény próba vár a skót labdarúgó- válogatottra Budapesten _ írja a Scotsman „Magyarország ismét a csúcs felé halad” című cikkében a következőket írja a Scotsman: 1960 valószínűleg átmeneti év lesz a világ futballtörténe- bében. Magyarország minden A KAUCSUKLABDA A versenynaptártól eltérően — az NB küzdelmei miatt —, mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági asztalitenisz egyéni bajnokságot I960, január 24- én rendezik meg Vácott a Sztáron Sándor Gimnázium és a Gépipari Technikum termei­ben. A viadalon csak a járási egyéni bajnokságon indult és azon megfelelő helyezést el­ért sportolók vehetnek részt. A megyei bajnokságra a neve­zések a járási TST-k útján tör­ténnek. ★ A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség a megyei szakosztályok munkájának elősegítésére ütő­kiutalásban részesítette a me­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásnárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapj a Felelős szerkesztő: Szántó Mikló? Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VTTI.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. itó—220. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dfj 1 hónapra t! forint IPARI TANULÓNAK KŐMŰVES vagy ÁCS szakmába felveszünk fiatalokat, akik az általános iskola nyolc osztályát elvégezték és a 17. életévüket még nem töltötték be. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. OTTHONT, MUNKARUHÁT, TELJES ELLÁTÁST és tanulmányi előmeneteltől függően ÖSZTÖNDÍJAT BIZTOSÍTUNK! Jelentkezés: ÉM 21. sz. ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT Budapest, V., Apáczai Csere János u. 7. gye szövetségét. Kétféle ütő áll rendelkezésre, mégpedig a 60 forintba kerülő úgyneve­zett „matth” meccs ütő és a kínai gyártmányú 25 forintos ütő. Azok a szakosztályok, amelyek a fenti ütőkből vásá­rolni kívánnak, igényüket juttassák el a megyei asztali­tenisz szövetséghez. ★ örvendetes, hogy mind több járásban, folyik járási csapat- bajnokság, illetve kezdődik a tavaszi forduló. Tudomásunk szerint ezidő szerint az aszódi, a budai, a ceglédi, a gödöllői, a ráckevei, a szentendrei, a szobi és a váci járásban folyik vagy most indul a bajnokság. Csupán a monori és a nagyká­tai járásból nem kapott a me­gyei szövetség még értesítést a járási bajnokságra vonatko­zóan. Jakov Kucenkónak, a szovjet súlyemelő válogatott edzőjének véleménye szerint az Idei római nyári olimpiai játékok súlyemelő versenye ismét a szovjet és ame­rikai sportolók nagv erőpróbája lesz. Az ÉM. 45. sz. Áll. Építő­ipari V. Bp., VI., Szív u. 60. kőműves- és ácstanulókat vesz fel. Jelentkezhet az a 14—17 életév közötti fiatal, aki a VIII. általános iskolát elvégezte. Teljes ellátás és szállás biztosítva, sport és kulturális lehetőséggel. Je­lentkezés írásban, vagy sze­mélyesen a fenti cím alatt. Bővebb felvilágosítást a jelentkezéskor adunk. bizonnyal folytatja óriási mé­retű javulását, amellyel min­denkit bámulatba ejtett 1959- ben. Ez természetszerű is, hi­szen a mai magyar labdarúgás ismét fényes alapokon nyug­szik, több nagytudású fiatal játékos bontogatja egyre in­kább szárnyait. Az állandóan előrehaladó és jól kiegyensú­lyozott magyar együttes ke­mény próbára teszi majd Skó­cia csapatát júniusban Buda­pesten. Hétfőn lesz a középfokú sportvezetőképző-tanfolyam második előadása A megyei sportvezetőképző középfokú tanfolyam második előadását hétfőn, 18-án reggel 9 órai kezdettel tartják a megyei tanács dohányzójá­ban. 9—11 óráig az egészség- ügyi ismeretekről szóló elő­adást hallgatják meg a rész­vevők, majd beszámolnak az első előadás anyagáról. 11-től 13 óráig marxizmus, 13.39-tól 15.30- ig pedagógia, 15.30-tól 17.30- ig testneveléselmélet. Az alapfokú tanfolyam so­ron következő előadása ja­nuár 25-én lesz. Hasonlóképp a középfokúhoz, a hallgatók itt is beszámolnak az eddig megismert anyagról, s új tárgyként az egészségügyi elő­adást hallgatják meg. Szentendrei Kocsigyár azonnali helévésre KERES !ármű és szerelési munká­ban jártas legalább 5 évi gyakorlattal rendelkező önálló szerkesztő, TERVEZŐMÉRNÖKÖT Illetmény 2400 forint plusz prémium. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti osztályán reggel 8 árától H, 30-ig, részletes önéletrajzzal; Disznótoros készít­ményt vennék. Kalmár József, Bpest., Rákóczi út (, Béna, járóképtelen harmincnégy éves in­telligens férfi részére ellátást, gondozást ke­resek. Dr. Balázs, Bp. XI. Fadrusz u. 2. Tel.: 268—27*. Gyakorlott bedolgo­zókat keres a Rendelt Ruhaipari Vállalat, Cegléd, Szabadság tér 3. Jelentkezés a válla­lat üzlethelyiségében. Istállótrágyát, bármi­lyen mennyiségben vásárol a Vörös Csil­lag Tsz. Jelentkezés a tsz Irodájába!! (Jász­berényi út 408. Tele- fon: 282,! _____________ 1 db fiatal kb 200 kg nússertés eladó. Árpád utca 7. Pályázati felhívás. Pá­lyázatot hirdetünk mérlegképes főköny­velői állásra. Pályázat benyújtandó rövid életleírással és eddigi működéssel Ceglédi Rendelt Ruhaipari V. Cegléd, Szabadság tér 3. szám. A budai járás a hét végén újabb sportágban rendez spar- takiád döntőt. Szombaton a sakkcsapat, vasárnap pedig az egyéni versenyt bonyolítják le a járási tanács kultúrter­mében. Érdekes atlétikai eseményre kerül sor Szentendrén, terem­atlétikai viadalt rendeznek az állami gimnázium tornatermé­ben. Vasárnap kerül sorra a budapesti terem:kézilabda-baj- nokság első csoportjának utolsó fordulója. A Váci Spar­tacus igen nehéz ellenféllel, a jól támadó és jól védekező BRESC ellen veszi fel a küz­delmet. A Spartacus győzelme esetén a férfi I. csoport máso­dik helyét szerezheti meg. A Nagytarcsai Honvéd Damja­nich—Finommechanika talál­kozón dől el a férfi V. csoport elsősége. RÉSZLETES MŰSOR: SZOMBAT SAKK. A budai járási sparta- kiád osapatdöntője (Karinthy Fri­gyes út 3., 15). vasárnap ASZTALITENISZ. Járási egyéni bajnokságok. Budai járás (Margit­szigeti Úttörő-stadion, 9). Szent­endrei járás (Szentendrei Építők . kultúrotthon. 10). A szobi járás j felnőtt versenye (Nógrádverőce, 10). Váci iárás (Vác, Sztáron Sán­dor ált. iskola tornaterme, 8). A brudai iárás általános iskolai bajnoksága (Margitszigeti Üttörő- stadion. 9). ATLÉTIKA. A szentendrei JTST teremversenye (Szentendrei álla­mi gámnáziuím, 9). KÉZILABDA. Budapesti terem­bajnokság. Honvéd-terem. Tüzér utca. 14.34: Újpesti Spartacus— Váci Fonó (férfi ifjúsági I. csö­pög. 15.30: Nőiruha—Váci Kötött (női I. csoport), 15.52: Lódén_ V áci Kötött (férfi II. csoport), 16.24: Váci Spartacus—BRESC (férfi I. csoport). Ferencvárosi Vasutas-terem, Péceli út. 11.48: Józsefvárosi Sportiskola—Csömöri KSK II (férfi ifjúsági in. cso­port). 12.32: XVIII. kér. Sport­iskola-Csömöri KSK I (férfi ifjú­sági II. csoport), 13.16: Buda­kalász—Bp. Honvéd (férfi III. cso­port). 18.30: Nagytarcsai Hornod Unmjanich—Finommechanika (fér­fi V. csoport). Szentkirálvi utca. 18.45: Budakalász—Duna Konzerv (női IV. csoport). ÖKÖLVÍVÁS. Meghívásos mér­kőzés: Fóti Vasutas—Bp. MEDOSZ (Fót. kultúrház, 15). SAKK. A budni járási sparta- kiád egyéni döntője (Karinthy Frigyes út 3.. 9). ■m? ■■ A davosi jégstadionban — ahol február 6-án és 7-én bonyolítják le a férfi gyorskorcsolyázó világ- bajnokságot — szerdán és csü­törtökön nemzetközi férfi és női gyorskorcsolyázó versenyt ren­deztek svájci, holland és NDK* beli sportolók részvételével és a Stadionban a többi zászlók között lengett az NDK körző-kalapácsos f eket e-piros-n ra-ny^zínű lobogój a is. Ismét elköltözött az élők sorá­ból egy ré?i, ismert sportember: 65 éves korában meghalt dr. Zsol­dos László főmérnök, az úszó szövetség és a MAFC volt főtit­kára. Temetése szombaton délután 1 órakor lesz Óbudán. A Squaw Valley-i téli olimpiai játékokra készülő magyar gí-keret január eleje óta — a közel három­hetes csehszlovákiai edzőtáborozás után — itthon folytatja munkáját. Jelenleg a Mátrában tartózkodnak a versenyzőik, s formájuk egyre biztatóbb. Hálózati villanyszere­lőt keresünk. Jelentke­zés személyesen vagy írásban. Fizetés meg­egyezés szerint. Tan­gazdaság, Gödöllő. 1960 új mezőgazdasági szakfilmjei A mezőgazdasági tudomány és a korszerű gazdálkodási módszerek népszerűsítése, széleskörű elterjedése érde­kében a Földművelésügyi Mi­nisztérium az idén számos új ismeretterjesztő és me­zőgazdasági szakfilm készí­tésére adott megbízást a Bu­dapest Filmstúdiónak. Filmet készítenek többek között az új nemesített paradicsom­fajták termesztéséről, a ko­rai csemegeparadicsom haj­tásáról, az őszibarack ha­gyományos és legjobban be­vált termesztési módszerei­ről, a műtrágyák gazdaságos felhasználásáról, továbbá a szántóföldi növények öntö­zéses termesztéséről, a ku­korica-kártevők elleni haté­kony védekezésről, a sza- badtartásos istállótípusok épí­tésmódjáról, használatáról, a takarmányfélék tápanyagai­nak hasznosulásáról, a gyü­mölcsösök és szőlők gépe­sített növényvédelméről, a ta­lajbaktériumok életéről, hasz­náról, valamint a mezőgaz­dasági üzemek balesetvédel­méről. A termelőszövetkeze­3 részes modern kombinált­szekrények most kaphatók LAKÁS­MŰVÉSZET Bp., V., Kossuth L. u. 12. tek életével, eredményeivel, az öregek helyzetével és a falvakban dolgozó értelmi­ség szerepével több készülő riportfilm foglalkozik majd. MEGALAKULT a Magyar Közgazdasági Tár­saság statisztikai szakosztá­lya. A Kossuth-klubban 1960. január 14-én megtartott ala­kulógyűlésen megválasztották a szakosztály vezetőségét és el­fogadták a szakosztály munka- programját. Fiatalok! Jelentkezzetek köm ni vés, ars, frsl», csercpkálvhás tanulónak. Az ÉM Szolnok megyei Ál­lami Építőipari Vállalat fenti szakmákra 1960. ápr. 1-ével felvesz olyan 14—17 éves fiatalokat, akik a 8 ál­talános iskolát elvégezték. Tanulóidő két év. A tanulók munkaruhát, étkezést és ösztöndíjat kapnak. Vidéki tanulók részére szállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben 1960 március 10-ig a MŰM 605. sz. Iparitanuló Intézet­nél Szolnok, Petőfi S. u. 3. és az ÉM. Szolnok megyei Áll. Ép. Ip. V. Munkaügyi osztályán, Szolnok, Kossuth tér, Irodaház II. emelet. Járási asztalitenisz-bajnokságok, teremkézilabda-forduló Jól kezdték az évet a Pest megyei birkózók

Next

/
Thumbnails
Contents