Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-05 / 286. szám

7f\r CEGLÉD, ALBERT IRS A, C EG LÉ D BÉRC EL. TÖRTÉL ÉS CSEfAŐ RÉSZÉRE A kongresszusi versenyben: megyei első a vendéglátóipari vállalat kongresszusi III. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM 1959. DECEMBER 5. SZOMBAT A Közlekedésépítési Gép­javító Vállalat műszaki dol­gozói ez év márciusában ala­kították meg a Gépipari Tu­dományos Egyesület ceglédi csoportját. A tagok száma mintegy 80 fő. Fennállásuk óta havonként rendeztek tu­dományos előadásokat. A feldolgozott témák között az űrrakéta, szikraforgácsolás szerepeltek. Egy alkalommal tanulmányi kiránduláson vol­tak Balatonföldváron. A cso­port vezetősége elhatározta, hogy további előadássoroza­tokat indít. Az elsőt de­cember 7-én délután öt óra­kor tartják „Fogazás helyes­bítési rendszerek” címmel. Előadó: Magyar József egye­temi adjunktus. Az előadás után a tárggyal kapcsolatos kísérőfilmet mutatnak be. Az előadáson szívesen lát­ják más üzemek műszaki dolgozóit is. Etilre luiefi Tik-tak, tik-tak, kattogott a sínen a kerék. Az utasok kí­váncsian mérték a kint el­suhanó tájat, a távoli er­dőkkel borított hegyeket, él­vezték a kilátást. A párnás kocsi ablakából Imre bácsi, az öreg moz­donyvezető ősz feje tekintett előre. Bár nyugdíjazták, még­sem tudott elszakadni a vasúttól. 40 évi szolgálat után nehéz is lett volna. Sokszor Örömmel számolunk be arról, hogy a művelődési ház­ban- a területi KlSZ-szerve- zetnek két hónappal ezelőtt színjátszó csoportja alakult és úgy látszik, beváltja a hozzá fűzött reményeket. Ed­dig minden kedden és pén­teken pontosan megjelentek a próbákon, így az eredmény nem maradhat el. Szerepel­tek már — sikerrel — a Kos­suth. és Dózsa Népe termelő- szövetkezetekben. Műsorukban volt Nyíri Ti­bor: Nyitva a kiskapu című egyfelvonásos, tsz-témájú színműve és Bárány Tamás jelenete, továbbá a művelő­dési ház ifjúsági tánccso­portja és Komáromi Ilona kiforrott stílusú szavalatai. A lelkes kis csoport P. Kovács Sándor művészeti vezető szervezésével és irá­nyításával járja a határt. Még néhány tsz-ben, a Vö­rös Csillagban és a Tán­csicsban szerepelnek, s utána a fenti egyfelvonásos szín­mű alapos kidolgozása kö­vetkezik, hogy az 1960 ta­vaszán megrendezésre kerü­lő felszabadulási szemlén is jó eredményeket érjenek el. További jó munkát és sok sikert kívánunk a KISZ-fia- taloknak. Mi újság a földművesszövetkezetben ? tagok megismerkednek a pártkongresszus anyagával és az ellenőrzés egyes kérdései­vel. 2000 folyóméter fenyő ér­kezik a földművesszövetkezet egységeihez, amelyet a 60-as és 40-es számú boltban fog­nak árusítani. lermelőszövetkeietek figyelem! Trágyának való anyag a szeszfőzdében A városi szeszfőzde körüli csa­tornákban az évek során hatalmas mennyiségű, trágyának kiválóan alkalmas anyag halmozódott fel. A Szeszipari Vállalat igazgatója és a városi tanács hozzájárult, hogy bármelyik termelőszövetke­zet szabadon kitermelheti és szántóföldjére vagy szőlőjébe ki­hordhatja a táperőben gazdag anyagot. NEM TETSZIK... ... hogy a református temp­lomkert még mindig a kerék­párosok versenyhelye; ... hogy az autóbuszmegál­lóknál még mindig nincs ki­függesztve menetrend. Java­soljuk, hogy úgy, mint Bu­dapesten, kis zoináncos táb­lákon tüntessék fel az autó­busz indulási és érkezési idejét; ... hogy a városban levő utcai órák többször állnak, mint mennek. Vagy alusznak, vagy nem látják... A városi tanácsház földszintién levő zöldségbolt ajtaján büszkén hirdeU a felírás: „a XIV. kerület március l-re szocialista kerület lesz.” Bizton állítjuk, hogy nincs vá­rosunkban egyetlen olyan személy se, aki a tábla adatait olvasva ne tudná: a felirat a régmúlté. Nem a legközelebbi márciusra vonat­kozik, hanem a tavaszi átszer­vezés megindulása óta felejtődött a kirakatban. Vagy az üzlet dolgozói átalud­tak a nagy fejlődést és még a múltban élnek? kijárt még mindig hajnalban a ceglédi fűtőházhoz és él­vezettel nézte a távolba ro­hanó gépóriásokat. Szerette a vasutat — most is szóra­kozásból utazott. De ő nem gyönyörködött a pompázó panorámában. Nem! ö elő­re figyelt. Fülét az utasok által észrevehetetlen hang ütötte meg. Valami baj volt ott elöl. A fiatal mozdonyvezető minden állomáson izgatot­tan, idegesen javította a gé­pet. S most, menet közben is állandóan lefelé figyelt. Melegednek a csapágyak — gondolta az öreg, amint a sebesség egyre csökkent és köpködve köhögött a gép. Szinte fájt neki a moz­dony szenvedése. A legközelebbi állomáson előre megy — határozta el. A fiatal masiniszta, kicsit hidegen, kicsit kimérten fo­gadta, de amikor az öreg szakértő mozdulatait látta, felderült az arca. Ekkor már Imre bácsi nem törődött a tiszta ruhával... Felébredt benne a vérbeli mozdonyve­zető, mikor öreg, ráncos ke­zét a szabályozóra tette. A hibát kijavították! A gép engedelmeskedett. A végállomáson a szolgála­ti főnök kezét nyújtotta a boldogan mosolygó öreg em­bernek: — Köszönöm! Köszönjük! — mondta, s nem is sejtette, hogy ez a két mondat mi­lyen boldoggá tette Imre bácsit. HASZNOS KEZDEMÉNYEZÉS A Mészáros Lőrinc iskola levelet kapott az egyik du­nántúli iskolától, hogy írják meg az iskola tanulóinak, hogy mikor és hogyan szaba­dult fel Cegléd város. Az egyik őrsvezető aján­lotta: hívjanak meg egy idős, tizenkilences elvtársat, me­sélje el a felszabadulás tör­ténetét. Zsadon elvtárs szí­vesen eleget tett a kérésnek, sokáig időzött a gyermekek között, beszélt a felszabadu­lás eseményeiről. Az őrsi ta­gok véleménye: sokat tanul­tunk. — Radosza József — tanuló Szerdán délben a Kossuth i Művelődési Ház emeleti ter- I mében bensőséges kis ün- j népség keretében tüntették ki a Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat dolgozóit a kong­resszusi munkaversenyben el­ért kiváló eredményeikért. A vállalat — főként étel­féleségeknél — másfélmillió forintos többletforgalmat ért el. Bardóczki György elvtárs, a KPVDSZ és a megyei ta­nács kiküldötte üdvözölte a tanácskozást abból az al­kalomból, ho.gy a megye vendéglátóipari vállalatai kö­zül a kongresszusi verseny eddigi szakaszában a ceglédi vállalat dolgozói jó munká­jukkal az első helyet vívták ki maguknak. Kiemelte, hogy a vállalat kongresszusi vállalásainak teljesítésében olyan ered­ményt ért el, amilyen ered­ménnyel az országban Kevés vállalat dicsekedhet. Kérte a vállalat dolgozóit, hogy ez a munkalendület ne lanyhul­jon, inkább még fokozódjék, hogy a végleges értékelés so­rán is a vállalat tulajdoná­ban maradjon az első helye­zettnek járó ezüst serleg. A feladatokról szólva a még kulturáltabb vendéglá­tás szükségét hangsúlyozta. Javasolta, hogy a jó kollek­tívákból szervezzenek szo­cialista munkabrigádokat és azok segítségét is vegyek igénybe a fenti cél elérésé­hez. A vállalat dolgozói nevé­ben Kovács Károly igazgató mondott köszönetét a kitün­tetésért. — Ez az eredmény arra ösztönöz bennünket — mon­dotta —, hogy tovább fokoz­zuk munkánk eredményeit.' Bejelentette azt is, hogy a szocialista munkabrigádok szervezése már folyamatban van és még ebben a hónap­ban megkezdik működésü­ket. A szakszervezeti bizottság nevében Reggel’ Gerzson elv­társ , szb-e'nök tett fogadal­mat arra, hogy a VII. párt- kongresszus irányelvét fi­gyelembe véve a vállalat dol­gozói mindent megtesznek, hogy a serleget megtarthas­sák és az ezzel járó „kiváló vállalat” címet is elnyerjék. — z — z — CPGLÉÖt POP PANG Nemrégiben egy kiküldött járt a ceglédi Dózsa Népe Ter­melőszövetkezetben. Az Ál­latforgalmi Vállalattól jött. Hízókat kért — lehetőleg azonnal. Könyörgésére a tsz kiszedte az ötvenes falká­ból a nagyobb hízókat. El­vitték, megköszönték. Aztán két-három hét múl­va leszállították a falka meg­maradt részét is. Szívességet tettek. Es mi lett az eredmény? Mivel az ötvenes falkát nem egyszerre adták le — az Állatforgalmi nem fizette ki a nagyüzemi felárat. Hálából? Néha bizony ilyen . furfang is akad. A TÉLAPÓ-DÉLUTÁNRA készül az ifjúsági tánccsoport A művelődési ház ifjúsági tánccsoportja izgalommal ké­szül a december 6-án, dél­után 3 órakor műsorra kerü­lő Télapó-délutánra. A műsort ötletes egyéni elgondolás szerint Varga Pál- né állította össze népi* táncokból és népi játékokból. A zenét férje irta hozzá. A műsort ajánljuk különö­sen a tanuló ifjúságnak, fő­leg azoknak, akik a kis sze­replők iskolatársai és isme­rősei. — KÖZEL 30 EZER TYÚ­KON végeztek vérvizsgálatot a mintaközségekben a csir­kekeltető állomás dolgozói. Fertözésmentes helyről bizto­sítják a jövő baromfiállo­mány tojásellátását a kelte­téshez. — A VÁROSI TAN ÄCS végrehajtó bizottsága határo­zata alapján a Községgazdál­kodási Vállalat a gyógyfürdő építésénél a társadalmi mun­kában kitűntek részére ingye­nes fürdőjegyeket adott ki. — TELJES EGÉSZÉBEN befejezte a szőlő fedését a Hu­nyadi Termelőszövetkezet. Közben 133 000 kadar szőlő­vesszőt szedtek ki és megkezd­ték az ezerjó szőlő vessző i nek a kiszedését. — KILENC BONTÁSI EN­GEDÉLYT adtak ki október­november hónapban a városi tanácsnál. — GY1KÓ LAJOST, a CVSE hátvédjét az elmúlt vasárnap a bíró kiállította. A sport-fegyelmi bizottság a bíró jelentését kivizsgálta és Gyikó Lajost felmentette. Ennek alapján a csapat egyik erőssége vasárnap ismét játszhat a csapatban. — A VÁROSI IPAR 15 éves fejlődése történetének feldolgozását kezdte meg a tanács vállalati csoportja. A VÁROS KÖRNYÉKÉ­NEK rendezési tervét ren­delte meg a műszaki osztály az egyik budapesti tervező- intézetnél. — 54 SZÁZALÉKKAL emel­kedett az egy főre eső forga­lom 1953-ról 1959-re a Pest me­gyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi boltegységei- ben. Néhány szó az eboltásról Első hallásra fitosának tűnik, hogy ilyen apróságot nyilvánosan szóvá teszünk. Az állatösszeírás tanúsága szerint méisis sok érde­keltről lesz szó, hiszen városunk­ban közel ötezren tartanak ku­tyát. Több éves gyakorlat szerint va­lamennyi ebtartó a Kossuth Fe­renc utcai állatorvosi rendelőhöz tartozik bevezetni kutyáját az ol­tásra. igv aztán a város minden pontjáról ide áramlik a láncokat tartó gazda és a pórázon vezetett ebek serege. Egy újvárosi asszony szerkesz­tőségünkben panaszkodott, hogy reggel 6 órakor már csak a 130. sorszámot kapta meg és várhatott délig a hideg, sáros időben a ku­tyák égzengető hangzavarában. Javaslatát ezúton tolmácsoljuk az illetékesek felé: Körzetenként szervezzék meg az eboltást. Az állatorvosnak nem kell messzire menni, s az ebek tulajdonosai mentesülnek az óra­számra menő várakozástól, fá­rasztó gyaloglástól. gyes találata. Csernák Lász­lónké fiókvezető azonnal fel­hívta a nyársapáti postát, ahol közölték, hogy ismerik Ujszászi Jánosékat és vállal­ták is kiértesítésüket. Még aznap kora délután Ujszá­szi Jánosné örömtől és há­lától sugárzó arccal mutatta he a ceglédi OTP-fióknál nyertes szelvényét. — Férjem is elfelejtette megtudakolni a 47. heti hú­zás nyerőszámait és jómagam is, pedig közben a totózóban is jártam, hogy a következő heti szelvényemet megvásá­roljam. Közel 45 ezer forintot kap kézhez Ujszászi Jánosné. Az ilyen nyeremény mindig jól jön, de különösen karácsony Uj tánctanfolyam nyílt, dec. 1-én este 8 órakor a MEDOSZ Kultúrházban az összes modern táncok taní­tásával a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok ifjúsága részére. Utólagos jelentke­zőket dec. 6-ig elfogadunk. A tarsfolycsm 6 hetes Tandíj: 140 Ft. két részlet­ben fizethető. Tánctanár: Koppány 'Zoltán Lottószerencse Nyársapáton előtt szabadítja meg sok % gondtól a szerencsés nyertest, j Ujszászi Jánosnéban már £ évek óta él a nyeremény ^ hasznosításának a terve, % úgyhogy most könnyen vá- £ laszol kérdésünkre: — Fiam külterületi kézbe- £ sítő, és naponként jár be £ Ceglédre. Most azonban, hogy £ nagyobb összeggel rendelke- % zem, hozzásegítem egy ki- ^ sebb családi ház megvételé- % hez. Addig is a ceglédi OTP- $ fióknál betétkönyvben helye- % zem el nyereményem na- £ gyobb részét, mert így csak } nyugodtabban tudok aludni,'/ s az otthon tartott pénzt'/ könnyebben el is költi az ■/ ember. Természetesen a de- f cember hónapban esedékes j kiadásokra is bőven futja ^ majd — mondja végül. í- M. J. - * Türelem rózsát terem, il­letve négyes találatot a lot­tón — mondhatja Ujszászi Jánosné nyársapáti lakos. S 'valóban áll a közmondás a boldog nyertes esetében. — Évek óta lottózom — válaszolja kérdésünkre Uj­szászi Ji losné —, de még kettes találatom sem volt. Minden héten megvettem a ceglédi totózóban a szelvé­nyemet, azzal a biztos tu­dattal, hogy majd csak nye­rek egyszer. Mondták is a szomszédok: bolondság az egész! Azt hiszem, hogy most már az ő véleményük is megváltozott. A szerencse valóban vá­ratlanul érte. A ceglédi OTP- fiókban megtudták, hogy a 47. heti játékhéten a 7— 444 737. számú szelvénnyel '■ nyársapáti lakosnak van né­Az fmsz körzeti tagérte­kezleteken ismerteti a föld­művesszövetkezet ez évi ered­ményeit. December 20-ig 16 helyen tartanak körzeti értekezletet. ★ A kongresszusi munkaver­senyben már teljesítette fel­ajánlását a földművesszövet­kezet boltjainak többsége. Ezek közül is élenjár a 8. számú bolt, Bicskei elvtárs vezetésével, a 2-es számú bolt, a 20-as és a 46. számú egység. ★ A seprős borok átadását megkezdte a hegyközség. A borokat a Gerjei Pincegazda­sághoz szállítja. Eddig 500 hektolitert szállítottak be a hegyközség tagjaitól, melynek kifizetése még e hónap 15-én megtörténik. ★ MOZAIKOK AZ ajAndékvasArról A tepnapi nap folyamán 15 perzsaszőnyeget, 300 könyvet, 20 diavetitőt és 200 hangle­mezt adtak el az ajándékvá­sáron. A könyvek közül leg­keresettebb volt Zsigrai Ju­liannától a Tragikus keringő, az Operák könyve és az ifjú­ság körében a Grimm-mesék. ■k Az egyik vásárló kiválasz­totta magának a Bánk bán című operát mikrobarázdás lemezen. — Látod, anyu, apunak megvetted azt a sok lemezt, nekem meg nem akarod megvenni a Pancsolós kis­lányt. ★ A Csemői Földművesszövet­kezet a választmányi tagok részére hat előadásból álló előadássorozatot indított be. Ezen belül a választmányi Tújékoatutó a gyermekbénulás elleni Sabin-féle imniii nizálásról A Sabin-féle vakcinával oltani kell azokat is, akik ré­gebben a Salk-féie oltást há­romszor vagy négyszer meg­kapták, sőt azokat is, akik ezt megelőzően gyermekbé- nulásos megbetegedésen átes­tek. Tekintettel arra, hogy háromféle típusú kórokozó vírusa van a betegségnek és aki az egyikkel fertőződött, még nem bizonyos, hogy a másik kettővel szemben is védetté vált. Súlyos felelősség terheli azt a szülőt, aki elmulasztja gyermekének védettségét biz­tosítani a gyermekbénulás­megbetegedéssel szemben. Éppen ezért nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a december 15-én és 16-án lebonyolításra kerülő oltásokon mindenki jelenjék meg a behívón feltüntetett helyen és időben. Kanalat mindenki hozzon magával! Dr. Kalmár Zsuzsa a városi tanács eü. o. vezetője A gyermekbénulás megelő­zésére hazánkban 1957 óta alkalmaztunk védőoltásokat az elölt vírust tartalmazó Salk-vakcinával. A hazai és külföldi tapasztalatok alapján azonban megállapították, hogy a Salk-vakcina nem ad százszázalékos védelmet és a védettség a vártnál rövidebb ideig tart. 1959-ben Pest megyében 260 gyermekbénulásos meg­betegedés fordult elő, ebből 20 Cegléden. A járvány meg­ismétlődésének elkerülésére alkalmazzuk országosan a Sabin-féle vakcinálást, amely az eddigi tapasztalatok sze­rint százszázalékos védettsé­get biztosit. A gyermekbénulás vírusá­nak három típusa van, ennek megfelelően az oltóanyag is háromféle. A háromféle oltó­anyagot külön-külön körülbe­lül öthetes időközökben al­kalmazzuk. Az oltásban az 1945-ik évi szeptember hó 1 és 1959. augusztus 31 között született csecsemők és gyermekek ré­szesülnek. Eisö alkalommal az I-es típus szelíd törzsét tartalmazó Sabin-féle vakci­nával történik az immunizá­lás. Fontos, hogy minden gyermek részesüljön az ol­tásban és ezáltal védetté vál­jék a legveszélyesebb I. tí­pusú vírussal széniben. Városunkban az első ol­tást december 15-én és 16-án hajtjuk végre. Pótoltásra le­hetőség nincs. Az oltóanyagot szájon ke­resztül adagoljuk, tehát az immunizálás tulajdonképpen nem oltás, hanem etetés út­ján történik. Az. oltóanyag teljesen ártalmatlan, káros, vagy kellemetlen mellékha­tása nics. Csak a heveny lá­zas megbetegedésben szenve­dők nem olthatok. Tudományos szakelőadások a gépjavító vállalatnál

Next

/
Thumbnails
Contents