Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-23 / 301. szám
MUNKÁBAN A TSZ-TAGOK MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA III. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1959. DECEMBER 23. SZERDA Szocialista város leszünk! Több mint hanyagság! Csövestől darálják a kukoricát a teheneknek. A darálónál Hajdú Ambrus, V. Szűcs József és Halápi Imre dolgoznak. A traktornál Vincze József és ifjú Hartyányi Ambrus tevékenykedik. Az őrieményt Riegler József fogatos szállítja el MiquKSmi — FENYOFAÜNNEPÉLYT tart a vállalati dolgozók gyermekei számára a Szeszfőzde, Jég- és Szikvízgyártó Vállalat ma délután 3 órakor. A harmincnyolc gyermeknek édességcsomaggal és egy-egy könyvvel kedveskednek. Páros verseny a nagykőrösi és a sárbogárdi fmsz között — ÜNNEPÉLYES záróvizsgával fejeződött be hétfőn délután az Ifjú Egészségőr tanfolyam a II. Rákóczi Ferenc általános iskolában. Elméleti és gyakorlati ismereteikről adtak számot a tanfolyam részvevői dr. Védffy Géza iskolaorvos és Csete Gyula igazgató előtt. A tanfolyamot a varas orvosainak közreműködésével Mezősi Istvánná vezette. — HÉTFŐN 413 holddal, 44 tag kérte felvételét a termelőszövetkezetekbe. A legtöbben a Petőfi Tsz-be jelentkeztek. — A TÉLI SZÜNET december 23-án kezdődik iskoláinkban és — tekintettel a nép- számlálásra — január 10-ig tart. Az első tanítási nap január 11. — A BAJUSZ MARAD (korábban Párizsi vendég) című operettet december 26-án mutatja be a művelődési házban a Pest megyei Petőfi Színpad. Az előadások délután 4 és este fél nyolckor kezdődnek. SPORT atlétika Az Élelmiszeripari Tanulóiskola növendékei december hó 20-án III. osztályú országos jelvény- szerző tornászbajnokságon vettek részt. A 39-es leánymezőnyben 6, a 60 fős fiúk mezőnyében négy körösi tanuló indult. A jelvény megszerzéséhez a maximális pontszám 75 százalékának az elérése volt a feltétel. Ezt a követelményt a körösiek valamennyien elérték. Az összetett versenyben kiemelkedő eredményt ért el 9,2 átlaggal Korom László, aki országos második lett. Jó helyezést ért el Pintér Tamás is 8,8 átlaggal. A lányok közül G. Nagy Erzsébet 8,6 átlaggal a hetedik lett. G. Nagy szekrényu«rrásban volt kiváló. A mezőny fölé nőtt ebben a számban. Jó teljesítmény még Pálfi Maréit 8,4-es átlaga. A versenyt a túlzottan magas követelmény jellemezte, aminek a néoes mezőny nem tudott maradék nélkül eleget tenni A körösiek sikeres szereplése Hegedűs Károly testnevelő tanár érdeme is, aki nagy ügybuzgó- sággal készítette elő a verseny- zőket a nagy összecsapásra. A faárugyár KlSZ-szerve- zetének tagjai vállalták, hogy az özemben dolgozók gj érmekéinek karácsonyi ajándékot készítenek. Az ajándékok közölt játék-konyhaszekrény is lesz. Városunk mezőgazdaságának szocialista átszervezése folyamatban van. Az ország sok ezer régi és új termelő- szövetkezete bebizonyította, hogy a közös gazdálkodás, a közös munka, a gépi segítség felhasználása és a szakemberek alkalmazása nagyobb lehetőségeket biztosít a hozamok emelésében és az életszínvonal növelésében is. A mi városunk tsz-ei is mintegy 30 százalékkal termeltek többet, kenyér- és takarmánygabonából, mint az elavult eszközökkel és gyenge agrotechnikai ismeretekkel a sok apró parcellán termelő, . még egyénileg dolgozó paraszt. A jó termelési eredmények elérésében jelentős tényezőként jelentkezett a megszilárdulás is. Ez adott lehetőséget arra, hagy az egymás szomszédságában elterülő tsz-eket egyesítsük. Továbbiakban pedig lehetővé tette, hogy a már anyagilag megerősödött, szervezetileg megszilárdult tsz-ek alapjai legyenek a város mezőgazdaságának nagyüzemekké történő átalakulásához. Ezt a jövőt elfogadják az egyénileg dolgozó parasztok is, amikor nap-nap után 100—200 hold területtel lépnek be a korábban alakult tsz-be. s nem is gondolnak arra, hogy új tsz-t alakítsanak. Tudják, ’hogy a semmiből, csupán a közös gazdálkodásból származó jövedelemből van ma a tsz-eknek 18—20 millió forintot kitevő vagyonuk. Ez az oszthatatlan közös vagyon biztos alapot nyújt az évről évre növekedő egy tagra jutó jövedelemhez is, de egyben kötelezi a régi és új tagságot arra, hegy éberen őrérdeke is, hiszen azért fogtak össze oly sokan és mindennap többen, hogy eredményesebben gazdálkodjanak, növekedjék egyéni jövedelmük, biztosabb legyen jövőjük és öregségük, s egyben szebb legyen egész városunk élete is. SZERKESZTŐI ÜZENET PATAY GABOR ÉS MUNKATÁRSAI, MÉK. Problémájukat megértjük. Felháborodásra azonban nincsen okuk, mert az iigy rövidesen végleges elintézést nyer. A felépült bérház lakásainak egyike az új orvosra vár, akinek ideköltözésével az önök körzetének orvosellátása is megoldódik. Tóth Albert KISZ-titkár, Törőcsik Mihály és Emesz László, a Rákóczi Tsz tagjai a tehenek téli takarmányáról gondoskodnak. Hogy a fagy elől megvédjek, földdel takarják be a silót, a téli csemegét összes anyagot a helyszínen i részletesen összeírta és a ve- i zetőséggel még azt is kö- i zölte, hogy azokat hol sze- i rezhetik be a legkönnyebben, ; egy ilyen nyilatkozattal tér- j nek ki a rendelet előírásai- i nak betartása elől. Sőt, a j nyilatkozatot még hat ktsz- : dolgozóval is aláíratták. EZEK UTÁN FELVETŐ- j DIK a kérdés: van-e egy ál- j talán fogalmuk a munkavé- j delemről ezeknek az embe- j reknek? Életüket, testi ép- < ségüket tudják-e egyáltalán j értékelni? Továbbmenve, hogy vállal- ; hat felelősséget a ktsz veze- í tősége olyan életveszélyes < villamosberendezés mellett - egy ember életéért? Ha bal- / eset történik, hogy fog a i szerencsétlenül járt dolgozó családjának a szemébe nézni a vezetőség? Tud maid pótolni apát, kenyérkeresőt, férjet? Soha! Ajánlatos lenne, ha a ktsz vezetősége elgondolkodna munkás-paraszt kormányunk legnemesebb célkitűzésén, amiről soha égy pillanatig sem szabad megfeledkezni, hogy: „Legfőbb érték az ember”. Gárdián Ferenc DÁV munkavédelmi előadó ra, felvásárlásunk eredmény tervét 319 százalékra, míg í sárbogárdiak ugyanazon üzem ága 42.92 százalékra teljesí tette. Egyetlen fronton, a rész- jegybefizetési terv teljesítésé néi mutatkozik lemaradás. Szakszervezeti bizottságunl felhívására do'gozóink mindent megtesznek, hogy behozzuk lemaradásunkat. Soltész László, Lajtár István, Máti Ferenc boltvezetők, a felvásárlás és az áruház dolgozói járnak élen ebben a munkában. Dolgozóink lelkes, odaadó munkája biztosíték, hogy ezl a versenyt megnyerjük és a következő évet mint „Kiváló földművesszövetkezet” kezdhetjük. B. D. A pártkongresszus tiszteletére munka verseny indult a N agykőrösi Földmű vessző vetkezet és a Sárbogárdi Földművesszövetkezet között 1959 július 1-én. Cél: a tervszámok teljesítése, illetve túlteljesítése. Híven a megállapodáshoz, a verseny első félidejének eltelte után a versenytársak tájékoztatták egymást, hogyan állnak tervük teljesítésében. Ha ezeket az adatokat ösz- szevetjiik, megállapíthatjuk, hogy szövetkezetünk jól dolgozik, jói állunk a versenyben. Tájékoztatásul néhány kiragadott adat: Kiskereskedelmi üzeni ág unk eladási tervét 67,8 százalékra, versenytársunk k'skereske- delmi üzemága 42,9 százalékLevelezőink írják: „MAJD ÉN SEGÍTEK!" Gumicsizmájával belegázolt a vízbe, s az út építése céljából odahalmozott jókora kövekből pillanatok alatt átjárót készített. — Most már mehet a bácsi és nem fog megbetegedni! — mondotta a fiú, aki most már ismerősöm lett. Bujdosó József, a Rákóczi általános iskola VlII/b. osztályos tanulója, a Rákóczi úttörőcsapat tagja. Nem hallgathatom el kilétét, mert az ilyen nemes gondolkodású úttörőt példaképül kell állítani a többi elé. Neveljenek az iskolák soksok Bujdosó Józsikát! Ilyen felfogású fiatalokra van szüksége épülő társadalmunknak, akik hivatva vannak arra. hogy az igazi boldogsághoz vezető utat kiépítsék! Könyves László nyugdíjas tanító A múltkor zuhogó esőben igyekeztem hazafelé. A víz az utcákon patakokban ömlött. Az egyik keresztutcánál — ahol át kellett mennem — valósággal hömpölygőit a szeny- nyes áradat. Szemléltem a terepet jobbra balra, de mindenütt víz, víz. Nincs mentség, bele kell gázolnom, de mivel félcipőben voltam, az átjárónál megtorpantam. A közeli kapuból Ügyelt egy ismeretlen fiú. s látva tépelödésemet, odalépett hozzám: Bácsi, nem tud átmenni? Azon gondolkodom kisfiam, hogy mitévő legyek, mert ha csuromvizesen még egy negyedórát gyalogolok, biztosan meg bet egszem. — Majd év segítek — felelte. s °sőköprnyét levetve már intézkedett is. — Fogja meg bácsi a köpenyemet! SZÓT KÉR AZ OLVASÓ Hétfőn iktattuk be az olvasóinktól érkezett háromszázadik levelet, amelynek irójc Tóth István, III, Tormás utca 18. szám alatti lakos. Öt köszöntjük most, s vele együU minden levélírónkat. Szeretettel várjuk leveleiket: jogoi észrevételeiket, jelzéseiket, bírálataikat. Most Tóth Istváné a szó: Talán a legkedvesebb rokoni levélnek sem örülnek úgy az emberek, mint szerkesztőségünk az olvasók írásainak. Minden egyes beérkező levélből — legyen az észrevétel, bírálat, javaslat vagy éppen dicséret — olvasóink segítő szándékát érezzük. És ez az egyre gyakoribb segítség bizalmat jelent, erőt, biztatást ad a további munkához. Kit terhel a felelősség ? seproneK van/ ui peuig tei- évenként esetleg egyszer látni, amikor az esedékes díj beszedésével egyiriöben kitisztítja a kéményt is. Kit terhel a felelősség abban az esetben, ha e ritka látogatás miatt netán kéménytűz ütne ki? Tóth István. ' 111, Tormás u. 18 Mint előfizető, mindennap olvasom a Pest megyei Hírlappal együt a Nagykőrösi Híradót. A minap böngésztem a tűzoltóság felhívását, hogy tűzrendészeti okokból tartsuk rendben és tisztán kéményeinket. Igaza van a felhívásnak, •isztán keltene tartani. De hogyan tegyük ezt, ha kéménykulcsa csak a kéményA nagykőrösi Mezőgazda sági Felszereléseket Gyárt» Ktsz 1959. december 16-ár írásbeli nyilatkozatot adót a DÁV nagykőrösi üzemveze tőségének az alábbi kivona tos szöveggel: „Alulírott ktsz vezetőség» tudomásul vesszük, hogy úgj a Szolnoki úti 85. számú, valamint a Kecskeméti út 5 szám alatt levő. üzemegysé geink villamos berendezése szabványtalanok és nem elé gítik ki az élet- és vagyonbiztonság követelményeit. Üzemegységeinkben esetleg bekövetkezhető balesetekért, valamint mindennemű vagyonbiztonságért £ ktsz vezetősége teljes anyagi és erkölcsi felelősségei vállal." Néhány szót a nyilatkozal előzményeiről: A DÁV NAGYKŐRÖSI üzemvezetősége 1957 óta mái több esetben felszólította s ktsz vezetőségét, hogy e belső villamosberendezési szereltesse át, mert jelenlégi állapotában szabálytalan volta miatt villamosenergiál nem fogyaszthat. Mivel s felszólítások eredménytelenek maradtak, 1958-ban s ktsz-t a DÁV kikapcsolta. Ennek már fele sem tréfa — gondolta a ktsz vezetősége, és hamar megrendelte a berendezés átépítését a Villanyszerelő Ktsz-nél, az beszerezte a szükséges anyagot. A DAV ugyanakkor visszakapcsolta a hálózatra a Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz-t, mivel az átszerelés érdekében megtették a szükséges intézkedéseket. A VISSZAKAPCSOLÁS UTÁN azzal az indokkal, hogy sajnos, nincs pénz, az átszerelési munkálatok megrendelését visszavonták, nem törődtek a már beszerzett és így feleslegessé váló anyagokkal. A további felszólításokra azzal válaszoltak, hogy úgyis elköltöznek onnan 1960-ban, addig meg jó így is. Végül most, amikor a DÄV üzemvezetőségé a legmesz- szebbmenő segítséget is megadta a ktsz-nek azzal, hogy az átszereléshez szükséges ködjenek az .egységen s az esetlegesen beszivárgott ellenséget, vagy a közösséget meg- bontókat, kártevőket munkaterületükön sem’egesít- sék, elsősorban meggyőző szóval, s ha ez nem használ, akkor szégyenítsék meg a közgyűlésen, vagy adják a törvény kezére. A közeli napokban indulnak az új belépők meglátogatására a tsz értékelő bizottságok, hogy leltárba vegyék a háztáji szükségletet meghaladó állatokat, termelőeszközöket és annak felértékelése után a kifizetéséről gondoskodhasson a tsz vezetősége az alapszabályban és a 7/1959. törvényerejű rendeletben rögzítettek alapján. Az eddigi eredmények után nyugodtan kijelenthetjük, hogy városunk szocialista város lesz, ami után döntően megváltozik a határ képe: megszűnnek a kis parcellák, melyek annyira korlátozták az egyénileg dolgozók termelését, s o y sok megerőltető kézi munkát használtak fel. Helyükbe lép a gép, s a nagy táblákon olcsóbban, kevesebb munkával többet tudnak termelni. Egyöntetűbb lesz az áru minősége, több jut az ipari munkások és nem termelésben foglalkozók asztalára, de több a lehetőség áruexportra is. M!ndezt csak a korszerű agró- és zoótechnikával tudják elérni, s ezáltal a megnövekedett tsz-ben lehetőség nyílik az árutermelés és a jövedelem ugrásszerű növekedésére is. Ezt kívánja városunk, országunk, de szövetkezetünk A munkaerőgazdálkodásról megtörténik, hogy ezen munkakörökbe egészséges dolgozót alkalmaznak. Ezeknek a problémáknak következtében 427 dolgozó vállalt más városokban, vidéken munkát. Hogyan lehetne ezen segíteni? v A végrehajtó bizottság alapos elemzés után intézkedéseket tett a munkaerőgazdálkodás területén adódó problémák megoldására. Jelentős határozat: városunkban egy háziipari szövetkezet létesítése. Ha ez megvalósul, ezzel elsősorban a nők foglalkoztatásának kérdése oldódik meg. A napokban tárgyalta a tanács végrehajtó bizottsága a város munkaerőhelyzetét. Időszerűvé tette a kérdés megvitatását az a tény, hogy városunkban mind erősebben vetődik fel főként a nők, a fiatalkorúak és a csökkent munkaképességűek problémája. A munkaerőgazdasági csoport jelentése szerint 1959- ben 645 fő jelentkezett munkára. Közülük a munkaügyi csoport közvetítésével 294-en nyertek elhelyezést. Ha a legutóbbi hónapokban munkát keresők számát vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy ez a szám erőteljesen növekszik. Míg augusztusban csak 12 fő, szeptemberben 34 fő jelentkezett munkára, addig októberben 80-ra, novemberben pedig már 90-re emelkedett ez a szám. Ennek oka, magyarázata egyszerű. A konzervgyár és az állami gazdaság elküldte az idénymunkásokat. A nagyobb baj az, hogy az elbocsátottak között olyan dolgozó is van, aki egyedülálló kereső a családban. Nagyobb körültekintéssel, a szociális hely- zett alaposabb elemzésével, figyelembevételével ezen a problémán lehetne segíteni. A tervszerű munkaerőgazdálkodás megvalósítását nehezíti az a körülmény, hogy egyes válla’atok nem minden esetben tartják be a munkaerőszükséglet bejelentésére, illetve a munkaközvetítésre vonatkozó rendelkezéseket. Gyakran előfordul hogy közvetítés nélkül alkalmaznak munkaerőt adminisztra'í'» munkakörbe vasv esőkben* műnk- képességűek álta’ betölthető munkakörbe. Az is