Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-23 / 301. szám
MONOR© VIDÉKE Három kép — gyermekekről A REST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • I. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM 1959. DECEMBER 23. SZERDA Monor - a várossá fejlődés útján* A községfejlesztési terv végrehajtását tárgyalta a tanácsülés Az elmúlt csütörtökön ülést tartott a községi tanács Monon». A községfejlesztési terv teljesítéséről számolt be Földvári György vb-titkár. A jól felépített, minden részletre kitérő beszámolót nagy figyelemmel hallgatták a tanácstagok. Tervkészítéskor 1 075 202 forintot terveztek jövedelemként és ezt november 30-ig 30 000 forint kivételével teljesítették. A községi tanács az egyes munkák kivitelezésénél a tartósság mellett az esztétikai követelmények megvalósítására is törekszik. Az egyes munkák végrehajtását úgy csoportosítja, hogy a lakosság igényének teljesítése mellett a község városiasodását is szolgálja. Ezt bizonyítja, hogy 15 utcában végeztek út és járda, valamint vízlevezető árok javítását, illetve építését. Felújították a főtér parkosított részét és csőkerítéssel körülvették. A főtér tisztaságvédelmének érdekében 8 darab hulladék- gyűjtő-Iádát helyeztek el. A Csokonai Filmszínház építésére — melynek befejezése erre az évre húzódott át — 272 279 forintot fordítottak. A szélesvásznú, 100 férőhellyel megnagyobbodott mozi kivívta a lakosság elismerését és 20 000 forint tiszta jövedelmet eredményezett. Létesült két budapesti mintára épített csővázas, üveges autóbusz-váróterem. Ugyancsak rendbehozták és vaskerítéssel bekerítették — terven felül — a mártírok sírkertjét. A lakosság nagyarányú segítséget nyújtott a Munkásőr utcai útépítéshez, és így 5 hónappal idő előtt át lehetett adni a forgalomnak. Ennek az útnak az építésénél 93 fogat és 79 gyalog munkaerő és a vállalatok gépkocsijai segédkeztek. A Rákóczi-telepen egy mélyfúrású közkút létesítése vált szükségessé, valamint 20 köz- világítási lámpahely létesítése. A kutat átadták a forgalomnak, azonban a közvilágítási lámpák felszerelését á vállalat csak a jövő évre vállalta. A község három pontján magánterületen levő mélyfúrású kutakból közterületre vezették a vizet a lakosság kérésére. Meghosszabbították 270 méterrel az Alkotmány utcában a villanyhálózatot. Tatarozták a vásártéri cédulaházból átalakított óvodát és rendbehozták környékét. A beszámoló után Haár László elnökhelyettes rámutatott arra, hogy a Horthy- korszakban összesen három utca javítását végezték csak el és ahhoz is bankkölcsönt vettek fel. A felszólalások után Földvári György vb-titkár rámutatott, hogy a jövő évi terv elkészítése folyamatban van és ezzel kapcsolatban ÚRI ÉS MENDE DOLGOZO PARASZTJAI AZ ÚJ ÉLET ÚTJÁRA LÉPTEK Az elmúlt hetekben a mendei és úri dolgozó parasztok túlnyomó többsége belépett a termelőszövetkezetekbe. Mendén az újonnan alakult Kossuth Tsz egyesült a régi Lenin Termelőszövetkezettel. Űriban 5 nap alatt közel 200 család választotta a közös gazdálkodást. Ez a 200 család több mint 1200 hold földet vitt be a szövetkezetbe. Gyorsabb és körültekintőbb lesz a mentőszolgálat az egészségügyi állandó bizottság foglalkozott a forrásnál létesítendő törpevízmű gondolatával, de az 15 milliós beruházást igényelne és arra ma még nincs lehetőség. Tervbe vették a MÁV pályaudvar előtti tér rendbehozását és három külterületre vezető út járdájának elkészítését. A kulturális intézmények fejlesztését is igyekeznek a terv keretében megoldani. Ez az út, amelyen haladva Monor ismét várossá fog fejlődni. Szűcs A pártház építésénél az általános iskolások is segédkeztek társadalmi nmnkában. Képünkön a Kossuth iskola tanulói Fiilöpp Loránd igazgató vezetésével téglát tisztítanak „IFJÚSÁG A SZOCIALIZMUSÉRT4 Ma még telefonon kérnek segítséget a mentőállomástól De rövidesen rádióval irányítják a mentőszolgálatot. (Mészáros Imre felvételei) Már nem egy alkalommal „Ifjúsági őrjárat” cím alatt feltártunk néhány olyan problémát amit úgy láttunk, azzal, hogy írunk róla, felhívjuk rá a figyelmet, hasznára lesz mindenkinek. Mától kezdve beszámolunk olvasóinknak: mit tesz járásunk ifjúsága a szocializmus mielőbbi megvalósításáért. Felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére a KISZ Központi Bizottsága valamennyi KISZ-tag elé tűzte: tegye le az „Ifjúság a szocializmusért” próbát. A próba- rendszer lényege: valamennyi benevezettnek 1. részt kell vennie politikai oktatásban, 2. ha üzemi dolgozó, ott a termelési mozgalmakba kell bekapcsolódnia, vagy április 4-ig 20 óra társadalmi munkát kell végeznie. 3. A kultúrvagy sportmunkát elő kell segítenie. A járási KISZ-bizottságtól kapott értesülés szerint alapszervezeteink örömmel fogadták a próbarendszert, mert úgy érzik, szervezeti életüket is színesebbé, tartalmasabbá teszi. A KISZ járási bizottságához beérkezett jelentések szerint: Monor területi KISZ 51, Monor Tsz KISZ 7, Monor gimnázium 351. Gyömrő területi KISZ 74, Maglód területi KISZ 30, Maglód gépgyár 19, a vecsési területi KlSZ-szer- vezet pedig 35 fővel kívánja letenni a próbát, s megszerezni annak szép jelvényét is. Mit is jelent ez? Nézzünk a mélyére! Csak a felsorolt és példának kiragadott 7 alapszervezetből 567 fő vesz részt valamilyen politikai oktatáson. De jelenti azt is, hogy április 4-ig 7 községben 567-szer 20 óra társadalmi munkát végeznek el a fiatalok. Amikor a járási KISZ- bizottságon a nevezési lapok között „böngésztem”, megragadta figyelmem, hogy a gimnázium KISZ-szervezete 351 fővel nevezett be. Spenger elvtárs — a járási KISZ-tit- kár —elmondta, igaz, hogy a gimnáziumban csak 48 KISZTeában kapják a paralizis ellen védő Sabin-vakcinát a gyerekek A gyömrői Kossuth iskola V/a. osztályának tanulói boldogan veszik igénybe a Sütőipari Vállalat ajándékait: a mosdót, a faliszekrényt, s a fogasokat (Mészáros Imre és Pataki Gyula felvételei) ^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV>XXN-XW Ahol én születtem, Szatmár- ban, zsíros-fekete a föld, gazdagon terem, aromás kékszilvája, friss húsú Jonathán-al- mája országhírű. Igen jóravaló népek lakják, dolgosak, szorgosok, törekvők, színesen és szépen beszélik nyelvünket. Kölcsey, Móricz, Zalka Máté földje az, s Rákóczi kurucaié. Nekem igen kedves föld, ott élthalt minden ősöm, sokadizig- len — engem is nevelt jó 19 esztendőkig. öt esztendeje, hogy nyugtalan sorsom idevetett, erre a tájra. S öt esztendő elég volt Népssúin hí lás Emelkedett hangú levél a gyömrőiekhez: a 15 esztendős szabadságról, a nagy ugrásról és a lapát nyeléről ahhoz, hogy itt is honos legyek. Megfogott ez a táj, hozzámnőtt — szűkebb hazám lett. Büszlcén vallom magamat szatmári születésűnek, s gyöm- röi lakosnak egyaránt. (Hogy a gyömrőiek büszkélkednek-e ezzel ma vagy valaha is — az már másik kérdés.) Szeretem ezt a falut, ezt a holnapi várost. Mit szeretek rajta? Dolgos népét, amely hajnalokon a pesti vonatokkal kirajzik a faluból, s alkonyat- tájt tér vissza csak, s ilyenkor még — meg vasárnapokon — kertet művel, házat épít vagy társadalmi munkára seregük. Szeretem folytonos újulását, növekedését — azt az imponáló erőt, amely a 30—40 év előtti Aprófadülő helyén egy mind kulturáltabb, tetszetősebb fürdő- és kertvárost teremt. Szeretem pezsgő közéletét, sokat fáradozó, szívét- lelkét odaadó kommunistáit, közéleti munkásait. Szeretem fiataljait, akiknek legjobbjaival negyedik éve örülünk és bánikódunk együtt, s küzdünk vállvetve a holnapi szebb Magyarországért, a holnapi jobb magunkért. Szeretem sarával, megrontott nyelvével, régtől maradt koloncaival, hibájával együtt. Mert hibái mind javíthatók, s törekvő népe mindent meg is tesz a jobbításukért. Most ünnepli — csendben, külsőségek nélkül — szabadulásának 15. évfordulóját Gyömrő. A 15. szabad születésnapjára sok szép ajándékot kapott: a korszerű, városi jellegű Széchenyi és Táncsics utakat; széles, Ikopogós járdákat; csinos-ügyes, kisáruházat; megszépített Halászkertet. A tizenhatodik esztendő, úgy érzem, a „ivagy ugrást’ éve lesz a község előrehaladásában. A község fejlesztésére költendö összeg minden eddiginél nagyobb lesz. Megnövekedik a lakosság hozzájárulása, s ezt az állam is megtoldja egy jelentős összeggel. Módunk lesz így 180 ezer forintot költeni a strandra, betonjárdát építeni a Széchenyi utcában, a József Attila, a Felvidéki, a Bajcsy-Zsilinszky, s a Nefelejcs utcák egy részén. Jut pénz átereszeikre, kátyúk kitöltésére, a Puki út javítására, a könyvtár anyagának színesítésére, sportfejlesztésre. ígéretes esztendő számunkra az 1960-as. Hogy mi marad ígéret, s mi lesz valóság — mind csak tölünk függ. Azaz: nem elég csak befizetni pontosan és gondosan a községfejlesztési hozzájárulást. Más is kell, több ennél: törődés a község ügyeivel, állandó tanácsadás, segítségnyújtás. S az is, hogy ha kell, mindannyian megfogjuk a lapát nyelét... Radványi Barna és erdekes munkát: a községét 51 számlálókörzetre osztotta, és kinevezte az egyes körzetek számlálóbiztosait. (Elsősorban pedagógusokat.) Névvel és táblával látta el a „névtelen” utcákat, szét- küldte az eddig jelzetlen házak tulajdonosainak a ház- számjelző táblát. (Reméljük, hogy ezek a számtáblák ki is kerülnek a házak kapujára.) A községi népszámlálás csaknem száz főnyi apparátussal rendelkezik. Rajtuk és községünk lakosainak bizalmán és segítőkészségén múlik, hogy a népünk érdekében végzett munka eredményes legyen. Még egy hét, és a községi tanács számlálóbiztosai bekopogtatnak a monori házak kapuján, hogy összeszámlálják a falu valamennyi családját, apraját-nagyját; hogy jegyzékbe vegyék Monor valamennyi lakóházát, régit és újat, magán- és középületet egyaránt. Az Elnöki Tanács 1959. évi 30. sz. törvény- erejű rendelete értelmében 1960. január másodika és tizediké között községünkben is lezajlik az általános, minden magyar állampolgárra kiterjedő népszámlálás. A községi tanács gondosan előkészítette ezt a bonyolult kerülnek sorra a mentőállomás és a mentőautók adóvevő készülékkel való felszerelésének belső munkálatai. így a mentőszolgálat sokkal gyorsabb és körültekintőbb lesz. A monori mentőállomás összeköttetést tart majd kb. 100 kilométeren belül a mentőautókkal és baleset, hirtelen fellépő betegség esetén rádióval irányítja majd a helyszínre őket. Nem is kell külön hangsúlyozni, milyen nagy jelentősége lesz az új létesítménynek. Megszűnik a minimális várakozási idő is, biztonságosabb, tökéletesebb lesz a mentő- szolgálat. (hj) Az utóbbi napokban a monori mentőállomáson magasba nyúló, toronyszerű építményre lettek figyelmesek az emberek. Megálltak, megnézegették, megcsóválták kissé a fejüket, s aztán továbbmentek. Valamiféle leadóállomás antennája lehet — állapították meg. A 28 méter magas, sodrony- kötéllel három helyen kifeszített antennarúd valóban a rövidhullámú adás-vételt fogja majd biztosítani. Ugyanis több millió forintos beruházással az Országos Mentőszolgálat Monoron rövidhullámú adóvevő állomást létesít. Külső munkálatait már be is fejezték. Az új év első felében tag van, de 3—4 .fő kivételé vei az egész tanulótársadalon a KISZ kezdeményesésére elhatározta, hogy leteszi n; „Ifjúság a szocializmusért’ próbát. Dicsérendő, szép elhatározás. Érdekes dolog a számoka nézegetve arra gondolni, hogj ezek így papíron csak egye nes, vagy görbe vonalak — d< az életben embereket, tettre- kész, akotni, dolgozni akar< fiatalokat jelentenek. Itt var előttem pl. a gyömrőiek neve zési lapja: 74 fő. Az életber ez az egész gyömrői KISZ- szervezetet jelenti — azokat : fiatalokat, akiket' ma mái csaknem az egész ország ismer. Pedig nem hajtottak végre semmi hőstettet, csalt a szabadidejükben több száz őrá: társadalmi munkát végezte) már, miközben erős, ütőképe; szervezetté . koyácsolódtak Csak? S nem volt ez hősiét a szocializmus építésében? De a többi szervezet nevezési lapján levő számok is azi jelentik, hogy KISZ-szervezeteink, ifjúságunk nagy része megértette az idők szavát Ifjúság előre a szocializmusért! — B!askó — A sötétség leple alatt megfenyegették a múlt hét ; egyik estéjén Dömök János; elvtársat, szerkesztő bizot-ísá- ■ gunk tagját, aki az újságban í megszellőztette a vecsési Hír- j adástechnikai Ktsz-ben fel- ■ fedett gazdasági visszaélése- j két. Az idős, nappal is alig • látó emberrel könnyű volna j elbánni, vagy ahogy ígérték: j kinyírni öt. Könnyű volna, • hr.... Ha nem védené őt az egész i társadalom: a rend hivatásos í őrei, s valamennyi becsületes! ember, akik egyaránt gyűlölik ! a népgazdaság fosztogatóit, s a í sötétben fenyegetőzőket, ugyan- / akkor mélyen tisztelik, s ha í kell megvédik azokat, akik a : köz ügyéért, s az igazságért £ küzdenek. I