Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-18 / 297. szám

1939. DECEMBER IS. PÉNTEK "v&Cirlnf1 3 ÚJ ESZTENDŐ - ŰJ FSS.ÄHÄT@ii Hogyan készül az 1960-as évre egy vállalati főkönyvelő? Miután már elmondta ez új esztendőre való felkészü­lésének főbb mozzanatait a párttitkár, az igazgató és a főmérnök, maiad é mondani­valója a főkönyvelőnek? Ei- zony, marad. Mégpedig nem is kevés. Nagy jelentősége van a vállalatok életében a számviteli adminisztratív munkának. Erről számol be az alábbiakban olvasóinknak Balthazar Imre elvtárs, a Dunakeszi Konzervgyár fő­könyvelője. — Az cv vege közeledtével a vállalatok dolgozói előtt fo­kozott feia-V/' k állnak. Egy­részt a vt'k-ödő gazdasági időszak eredményes befeje­zése, másrészt a hamarosan kezdődő új év egyéb felada­tai kívánnak fokozott erőfe­szítést a vállalatok vala­mennyi dolgozójától. Ebből a munkából természetesen az adminisztratív dolgozók is kiveszik részüket. Az emberi természetből kö­vetkezik. hogy egy-egy idő­szak lezártakor igyekszünk felmérni annak eredményeit. A gazdasági élet követelmé­nyei ezt a téry kedést, mint a tervszerű gazoálkod ístól el nem választható kötelezettsé­get, nálunk parancsolóan ír­ják elő. Ebből következik a válla­lati adminisztráció és annak irányítója, a főkönyvelő ré­szére a jelenlegi időszak egyik legfontosabb feladata: az év végi számbavétellel kapcsolatos munkák helyes megszervezése, tervszerű és pontos lefolytatása és ellen­őrzése, hogy a vállalat mun­kájáról ennek tükrében kiala­kult kép híven mutassa a valóságot. Csak ily módon érhető el, hogy a felmérés eredménj'eiből a vállalat mű­ködésének helyes képe ala­kuljon ki, másrészt, hogy ezek az adatok megfelelő alapot nyújtsanak az új ter­melési időszak megkezdésé­hez iS. ’■ '■ A leltározás eredményes elvégzése igen nehéz felada­tot jelent és csak úgy old­ható meg jól, ha ennek érde­kében a vállalat dolgozói — munkások, műszakiak, admi­nisztratívok egyaránt — ösz- szefognak. Azt hiszem, nem szorul külön magyarázatra, milyen sokrétű munkát takar a lel- i tározás fogalma. Nemcsak azj anyag- és árukészletek pon-: tos számba vételét jelenti —: amint azt sokan gondolják i —, hanem kiterjed a vállalat j valamennyi álló- és forgóesz-l közére is. Ez egyúttal azt is j jelenti, hogy a számbavétel­lel hármas célt érhetünk el. Mindenekelőtt a forinton, mint legkomplexebb értékmé­rőn keresztül vizsgálhatjuk a vállalat elmúlt időszakra vo­natkozó legfontosabb adatait. Felmérhetjük a vállalat kö­vetkező termelési időszakára rendelkezésre álló álló- és forgóeszközöket. A leltározás révén mérhető fel a társa­dalmi tulajdon védelmének helyzete is a vállalatnál. Az MSZMP VII. kongresz- szusa gazdasági fejlődésünk szempontjából a gazdaságos termelés különös jelentőségét emeli ki. Ezért rendkívül fontos — ép­pen a jelenlegi időszakban — annak megállapítása, hogy vállalatunknál milyen admi­nisztratív, szervezési intézke­déseket kell tennünk annak érdekében, hogy a termelés gazdaságosságát minél jobban előmozdítsuk. Vállalatunk termékeinek önköltségében döntő súllyal jelentkezik az anyaghányad. Éppen ezért fontos, hogy an­nak menet közbeni alakulását még az eddigieknél is gyor­sabban és szorosabban kö­vessük nyomon. Ez a cél ve­zet bennünket akkor, amikor már most tárgyalunk a mű­szaki vezetéssel az úgyneve­zett zárt ciklusú gyártás kö­rének kiterjesztéséről és az ezzel kapcsolatos operatív adatok hasznosításáról. A termelés gazdaságossága vállalatunknál a közvetlen költségek alakulásán kívül komoly mértékben függ a közvetett költségek szintjétől is. Ezen belül lényeges ténye­ző az úgynevezett göngyöleg elhasználódásnak, valamint a göngyölegállomány alaku­lásának az önköltségre gya­korolt hatása. Mindig külön nehézséget jelentett vállalatunknál, hogy ezt csak igen munkaigényes elemzések segítségével lehe­tett felmérni. Korábban már elkezdtük, most pedig szeret­nénk befejezni azt a munkát, amely éppen azt célozza, hogy a munkaigényes adathalmaz helyett könnyen elemezhető, komplex mutatóval dolgoz­hassunk. Az eddigi számításokból ar­ra lehet következtetni, hogy a módszer megfelelő és hama­rosan eredményre fog vezet­ni. A főkönyvelő feladatai közé tartozik az is, hogy az adminisztráció révén rendel­kezésre álló adatokból mi­nél közvetlenebb úton vonjon le követkeltetéseket a vállalati működés alakulá­sára vonatkozóan. Természe­tesen nagyobb elemző munka nélkül ez csak úgy lehetsé­ges, ha rendelkezésre áll­nak azok az összehasonlító adatok (korábbi időszakok már elemzett adatai), ame­lyek segítségével könnyen felismerhetők azok a ten­denciák, amelyek a vállalat folyó időszaki munkáját jel­lemzik. A most végéhez közeledő esztendő ebből a szempontból is komoly feladatot jelent. Az 1959 január elejével végre­hajtott termelői árrendezés ugyanis azzal a következ­ménnyel járt, hogy a folyó időszak adatai általában nem hasonlíthatók össze közvetle­nül az elmúlt évek adataival, így tehát hiányzik az a lehe­tőség, amely gyors egybeve­tésre nyújtana módot. Elhatározott szándékunk, hogy az 1959. évi tényszámok vizsgálata révén olyan ösz- szefüggéseket keresünk, ame­lyek ismét megnyitják szá­munkra a korábbi évekkel való összehasonlítás lehető­ségét, másrészt — és erre még fokozottabb gondot kell fordítanunk — az 1959. évi tényszámokat kell oly mély­rehatóan elemezni, hogy azok nyújtsanak majd lehetősé­get a későbbi időszakok ada­tainak minél közvetlenebb vizsgálatára. Ez a munka annál is fonto­sabb, mert közismert tény, hogy a g>ártmányok önköltség elemei közötti arány éppen a ter­melői árrendezés következté­ben tolódott el a korábbi idő­szakokhoz képest. Szükséges tehát, hogy ezek az új ará­nyok feltétlenül tisztázottak legyenek. Természetesen az is hozzá tartozik ehhez a munkához, hogy a vizsgálódá­sok eredményét a vállalati dolgozókkal — elsősorban a termelés irányításában köz­vetlenül résztvevő műszaki dolgozókkal — is ismertetni kell. Ügyelnünk kell majd ezzel kapcsolatban arra, hogy a fent jelzett összefüggéseket olyan módon és formában bocsássuk rendelkezésre, hogy az világos és érthető legyen az érdekeltek előtt. Csak így számíthatunk arra, hogy ter­vezett munkánk az egész vál­lalatnak valóban hasznára válik. — fi — Magyar—bolgár művészcsere- megállapodás A Nemzetközi Koncertiro­da és a bo’gár han.gverseny- igazgatóság képviselői Buda­pesten háromnapos tárgyalás után aláírták az 1960—1961- es évadra szóló művészcsere- megállapodást. Kitüntették Hidas Antalt A Népköztársaság Elnöki Tanácsa több évtizedes írói és munkásmozgalmi tevé­kenysége elismeréséül — hatvanadik születésnapja alkalmából — Hidas An­tal költenek a Munka Ér­demrend kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Do­bi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke nyújtó. •. át. Nem építik újjá a fréjus-i Malpasset védőgátját A környező városok pol­gármesterei és a helyi elöl­járók a Fréjusban tartott megbeszélések után szerdán úgy határoztak, hogy nem építik újjá a katasztrófában oly tragikus szerepet játszó Malpasset védőgátat. Azt tervezik, hogy több ki­sebb vízgyűjtő medencét épí­tenek, amelyek ellátják majd Fréjust és vidékét. Tízezernél több ajándékcsomagot küldtek Magyarországról külföldre Ezekben a napokban sok országban kézbesít a posta Magyarországról érkezett cso­magokat. A csomagokban kül­földi rokonaiknak, ismerő­seiknek küldtek karácsonyi ajándékot magyar hozzátar­tozóik. A Magyar Nemzeti Bank engedélyével több mint 10 000 ajándéktárgyat tartal­mazó csomagot adtak, fel az elmúlt hetekben. A Csomag­továbbítás egyik központja a Tempo Kisipari Szövetkezet, ahol még mindig nem csökken a forgalom, naponta 200— 220 külföldi címre szállítanak ajándékokat a Bajcsy-Zsilinsz- ky úti kis irodából. A most feladott csomagok ugyan már újévi meglepetést visznek, azt is sok helyre bizony meg­késve. Ilyenkor, csúcsforga­lom idején nyolc hétig tart, míg eljut a küldemény a tengeren túlra. A legtöbb aján­dékot ugyanis Magyarország­ról Kanadába és Észak-Ame- rikába küldik, sok csomag megy most ezenkívül Német­országba, az északi államok­ba és a szomszédos baráti or­szágokba is. Az ajándékozók többnyire népművészeti tárgyakkal ked­veskednek. A képzőművészeti alkotásokon, hanglemezeken kívül a legnépszerűbb aján­dékok a kézimunkák, szőtte­sek, térítők, matyóbabák, a szegedi papucs. Karácsonykor a rokonok és az ismerősök megajándé­kozzák egymást. Hetekkel előbb az üzletekben minden­ki kutatja: mivel lephetné meg szeretteit. Szép, ked­ves ajándékot keres. Hiszen az ajándékozás kettős öröm. Nem is lenne igazi karácsony a karácsony, ha az üzletek, a játék- és az édességboltok nem roskadoznának a min­denféle válogatni valótól. Ez a karácsony. A családok, a rokonok, a jó barátok ün­nepnapja, a szeretet, a békes­ség ünnepe. Ilyen azonban egy évben csak egyszer van. És vajon ez az eszmény és érzelem­gazdagság, amely ez ünne­pen eltölti az embereket, csupán egyetlen estére, egyet­len napra korlátozódik? Azt mondják, az emberek ridegek, figyelmetlenek. Min­denki rohan, sietős a dolga, nem ér rá a másikra ügyelni. Tülekednek a vonaton, autó­buszon és hányszor még bo­csánatot sem kérnek a lökdö- sésért. Udvariatlanok. Öre­gek gyakran állnak anélkül, hogy bárki felkínálná nekik a helyét. Azt mondják, hogy az emberek önzők, nem szí­vesen segítenek másokon. Ha erről kerül szó, mindenkinek van egy-két példája, amit ő vagy Ismerőse tapasztalt. De tényleg ilyenfik Ienné_ nek az emberek? Valóban nem szeretnének egymásnak kedveskedni? Hadd említsem meg azt az elárusítónőt, aki­től a napokban kendőt vásá­roltam. Rengetegen vártak a kiszolgálásra. Bizonyára siettek is, hiszen szombat dél­után volt. A kendők között válogatva megjegyeztem, hogy idősebb néni születésnapjára választok. Az eladó arca felderült. — Ezt tessék. Én is ilyet vettem az édesanyám­nak — mondta. És elmesél­te, miért vett kendőt és mel­lé még mást is. Mint két jó ismerős beszélgettünk és sen­ki nem türelmetlenkedett. Sőt, a várakozók közül töb­ben beleszóltak; melyik ken­dő ízlésesebb, finomabb ... Eszembe jutott az a csinos fiatalasszony, aki a múltkor a fodrásznál várakozott. Ne­kem színházjegyem volt, nem Találkozás az olvasóval hogy nem lehet az úgy, hát utána abban is kételkedik, ami színtiszta igaz. Egyszer itt, Ócsán valakinek a há­záról megírták, hogy piros cserép a teteje, pedig hát nem látott az cserepet soha. Szidták is az újságot, mint a bokrot. Konkoly elvtárs közbeszól: — Ha hibát lát a lap, ne le­gyen túl humánus, csapjon oda. A beszélgetés élénk, ide- oda kanyarog, nem lehet, nem is szabad mederben tar­tani. Amikor azt sorjázzák, mit várnak a jövőben tőlünk, az is vélemény. Az olvasó válaszol és „rendel”. Feltá­rul a község élete. Nagy elv- társ arról beszél, hogy az egyik idős pedagógus évtize­dek óta foglalkozik ennek az ősi, Árpád-korabeli község­nek az életével. Több száz éves a templom, nagyszerű freskókkal díszített. Jó lenne, ha a lap hasábjain életre kelne a történelmi múlt... És a fiatalsággal is többet kel­lene foglalkozni. Segíteni a szülőknek a nevelésben. Meg­írni, hogyan kell viselkedni otthon és az utcán. Vitázni kellene erről, mert nehéz kérdés és mindenkit érdekel. Bözsi néni közbevág. — Kultúrház kellene, de sürgősen. Ne menjenek a fia­talok Pestre szórakozni, jöj­jön az a kultúra ide. És szebb legyen, mint a pesti, mert még a bekötött fejű öreg­asszony is csak úgy érzi már jól magát... A fiatalok há­zat szeretnének építeni, jól keresni. Miért nincsenek a lapban jő, mutatós tervek? Zsúfolt a vasút... Meg átjá­ró is kellene a Dózsa-telep és Úcsa között. időzhettem. Ki voltak szá­molva a perceim. Éppen bosszúsan távozni akartam, amikor megszólalt a fiatal- asszony: nagyon szívesen elő­reengedem. Bár akkor a fe­jem is fájt, rossz kedvű is voltam — pillanat alatt ra­gyogóvá vált körülöttem min­den. Legutóbb Cegléden a gépál- omást kerestem. Már jó ideje gyalogoltam, amikor egy né­ni — épp kihajolt porron­gyot rázni az ablakon — útba igazított. Tapodtam a sarat és már jó messzire jár­tam, amikor valaki utánam kiáltott. A néni volt. Bicik­lin jött. Lihegett a nagy sietéstől. A hideg és a nagy igyekezet kipirosította arcát. Kért, ne haragudjak, akarat­lanul félrevezetett. Nem er­re, hanem arra kellett vol­na... És ehhez csak annyit: Bátori Ilona idős nyugdíjas asszony, aki 1916 óta 44 éven át szolgá't a postánál. S hogy egy embertársán segítsen, nem volt rest, nem keresett saját lelkiismerete előtt ki­búvót, nem hagyott utamra. És mindez olyan természetes volt. Azután beszélhetnék a szomszédokról, akik minden hívá_ nélkül segítettek a köl­tözködésnél, vagy arról az öreg bácsiról, aki erőszak­kal elvette egy cipekedő asszony csomagját, mert az ő útja épp arra vezetett.;. Vagy arról a párttitkárról, akit azért szeretnek, mert mindig van ideje mások szá­mára és a háta mögött úgy beszélnek róla: még az ingét is másoknak adná, ha kér­nék. Beszélhetnék arról a két elvtársról, akik egy válla­latnál dolgoznak. Az egyik­nek sürgős munkája volt, a másik már régen hazamehe­tett volna. De nem ment. Mert látta, hogy a társának szüksége lenne rá. Hiába küldték, hogy fáradt, meg be­teg is. Nem ment. Addig segí­tett, míg a munka be nem fe­jeződött. Mert karácsonykor és ka­rácsony nélkül is ilyenek az emberek. Aranyszívűek, szor­galmasak, segítőkészek; Sági Ágnes IE IMI III ÍR IE K A zsilip felszakadt, ömlik a témák áradata. Kapkodom a fejem, nem győzi a toliam a vágtatást. Pintér elvtárs azt mondja, hogy a helyi földművesszövetkezet munká­járól írjunk és tapasztala­tot szeretne olvasni a könyv­tári munkáról. Valaki köz­beszól: írjanak arról, hogy nehezen kapjuk meg a vető­burgonyát. Egy néni a ke­nyérellátás körüli visszássá­gokról beszél. Egy fiatalem­ber több helyi sportese­ményt kér. A szomszédja ráz­za a fejét: elég a sport. Több szépirodalmat. A gyerekekről írjanak sokat, horgolásmintá­kat hozzanak. A kultúrott­hon igazgatója számonkéri tő­lünk, miért nem írunk az ócsai kultúréletröl. Zúg a fejem. Későre jár. A jelenlevők egy részét rán­gatni kezdi a zsebben lapuló vacsorajegy. Vár a finom disznótoros. Hiába zizeg a jegy. Oda se figyelnek. — Magyarázza meg a lap a rendeleteket, az kell a dolgozó embereknek. Piszkál­ják meg kicsit a TÜZÉP munkáját. Egyes vezetők azt hiszik, hogy hanggal lehet tekintélyt csinálni. És így tovább. Helyi és országos problémák tarka egymásután­ban kerülnek az asztalra. Aztán elköszönünk. Elége­detten szedem össze jegy­zeteimet. Ahol ennyi min­dent kérnek, ott sokat várnak is. A várakozás pedig a biza­lom jele. Szeretik a lapot, azt akűrják, hogy jobb legyen, tanácsot adnak. A mi újságunk néplap és ez nemcsak stílus kérdése. Szántó Miklós az ócsai dolgokat keresi a lapban, meg a járás más hely­ségeit. — Örül a szívem — mond­ja —, ha ismerősökkel talál­kozom az újságban. Nagyon büszke a falujára, az eredményekre, a jelenre és a múltra is. — Nem titkolom, hogy ver­sengés van a községek kö­zött, ha nem is megy bajnok­ságra. Könnyebb mozgósí­tani az embereket a társa­dalmi munkára, ha elsorolhat­juk, hol tartanak a többiek. A termelőszövetkezettől jelenlevő elvtárs alig várja, hogy beszélhessen. Vallomás­sal kezdi. Ö bizony vagy egy éve megharagudott az újság­ra, összeveszett az egyik új­ságíróval. Hónapokig kezé­be sem vette a lapot. Aztán nemrég vonaton utazott vala­hová és a padszomszédok ol­vasták. dicsérték a Pest me­gyét. Kedvet kapott, elkér­te. Tanulságos cikket olva­sott benne az új jövedelemel­osztási módszerekről. — Most már előfizető let­tem, szent a béke — mondja nevetve és hozzáteszi: — Sajnálom az elmulasztott hó­napokat. Pintér elvtárs, a könyvtáros kér szót. — Vigyázzanak jobban az elvtársak, hogy csak a valóságot írják meg és nagyon pontosan. Úgy van vele a falusi nép. hogy ami az újságban van, azt nagyon tiszteli. Aztán ha valami sza­márságot olvas, amiről tudja, A szabóban meleg van. Egy jól megtermett citromfa körül helyezkedünk el. Nem értekezlet ez, a beszélgetés résztvevői elférnek a szobá­ban. Konkoly elvtárs, a ta­nácselnök mentegetőzik. — Kevesen jöttek össze. Szombat este van. A művelő­dési otthonban a Cyranót játssza a gimnázium egyik színjátszó csoportja. Egy má­sik helyiségben disznótoros vacsorára gyűlik a közönség. — Jövet magam is benéz­tem az előadásra — mondom. — Szépen mozogtak a gyere­kek, csak az zavart kissé, hogy az egyik udvari méltó­ság kackiás szakálla mögül szép, csengő leányhangon fu- voláztak elő a verssorok. Ebből aztán nagy nevetés származik és mindenféle csintalan beszéd. Nagyon örülök ennek. Innen „szám­űzve’1 a hivatalos hang és biztosítva az őszinte, elvtársi, baráti közvetlenség. — Azért szeretem a Hírla­pot — kezdi Bözsi néni —, mert mindennel foglalkozik. — Két lapot járatok, de min­dig a Pest megyeivel kez­dem. Van benne politika, fa­lusi dolgok, bíróság, meg még versek is. Kíváncsi va­gyok, mit ír a járásról, a szomszéd községekről, a szö­vetkezetről és persze legin­kább azt lesem mindig: ben­ne van-e Ócsa. Hát bizony, mi többet is szerepelhetnénk. Lenne itt 'miről írni éppen elég. — És már sorolja is a listát. Nagy elvtárs is elsősorban Műi' szinte közhely, hogy az újságírás izgalmas mes­terség. Azért is, mert „hi­vatalból” kutatja az újat, a hírek, események állandó lá­zában él. És ez csak az egyik forrása annak a vibráló nyug­talanságnak, amely az újság­író-tüdő számára az éltető oxigént jelenti. Az írás pozitív ellenpárja az olvasás. Az újságírói hiva­tás csak az olvasó gyönyörű­ségével válik teljessé. Az új­ságíró hasonló a telefonáló­hoz, akinek sürgősen beszél­nie kell barátjával és tele iz­galommal tárcsáz: otthon van-e, felveszi-e a kagylót, [ vagy mással beszél-e, torzít-e a készülék, megérti-e a jó barát a múlhatatlanul fontos mondanivalót, amelyet csak : ma lehet elmondani, mert i holnapra megfakul, tönkre- i megy. „Palack-posta” az írás, \ amelyet szerzője játékos és i kiszámíthatatlan áramlatokra : bíz. Megkapja-e a címzett, a • tisztelt olvasó? I És most itt ülök az ócsai I \ tanácsháza elnöki szobájában, í négyszemközt az olvasóval. \ „Az olvasó", akivel napról \ napra néma párbeszédet foly- l tatunk, akihez szólunk, aki- \ nek dolgozunk, aki egy kicsit \ jelkép számunkra, most ! megelevenedik. Bözsi néni- \ nek hívják és Nagy elvtárs- í nak. Bemutatkoznak és el- Í mondják, mivel foglalkoznak, J amikor éppen nem „olvasók”. \ Kérnek, közlik igényeiket, „a '' kagylót felvették”.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents