Pest Megyei Hirlap, 1959. december (3. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-11 / 291. szám
rtsr MtCI K^Cirlap 1959. DECEMBER 11. PÉNTEK 11 crvluni pwlitikai pari alakult Dharma Szajama néven új politikai párt alakult Ceylon szigetén. Az új párt alapítói legnagyobb részt pedagógusok és üzletemberek, akik a buddhizmus újjáélesztését és megtisztítását, az ország nemzeti kultúrájának fejlesztését és a nemzetgazdaság kiépítését tűzték ki céljukul. A Dharma Szajama párt szerdán már ki is adta választási kiáltványát, amelyben többek közt követeli, hogy a külföldi érdekeltségeket'államosítsák. Az ENSZ-közgyűlés szerda délutáni ülése A KOREAI KÉRDÉS VITÁJA A CAPE CANAVERAL-I j gyakorlótelepről szerdán kilőttek egy „Jupiter” típusú szárazföldek közötti rckéta- lövedéket. Üjabb jelentés szerint a kísérlet sikerült. Az ENSZ-közgyűlés szerda délután a provokációs célokból felvetett magyar kérdés után megkezdte a koreai kérdésben előterjesztett amerikai határozati javaslat megvitatását. A. A. Szobolev. a Szovjetunió képviselője rámutatott, hogy a koreai kérdés rende- | zésére előterjesztett amerikai javaslatnak semmi köze sincs az együttműködés szelleméhez, amelyről oly sok szó esett ezen az ülésszakon. A határozat a diktátum és a hidegháború hangján követeli, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya ellenvetés nélkül járuljon hozzá a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen háborút viselt országok feltételeihez. A határozat szerzői örökkévalóvá akarják tenni Korea kettészakítottságát és Korea területén akarják tartani csapataikat. A közgyűlés szavazattöbbséggel elfogadta az amerikai határozati javaslatot. Kilenc szocialista ország küldöttsége szavazott a határozati javaslat ellen. 17 küldöttség tartózkodott a szavazástól. Kisi személyesen utazik Amerikába a katonai szerződés aláírására Megkötötték a szovjet brazil kereskedelmi egyezményt A szovjet és a brazil kereskedelmi küldöttség 11 napos moszkvai tárgyalásának eredményeként szerdán este a szovjet fővárosban aláírták a Szovjetunió és Brazília közötti kereskedelmi egyezményt — az elsőt a két ország történetében. Az egyezmény a jövő évben 23 millió dollár értékű áruforgalmat irányoz elő mind a két ország számára, azzal, hogy az áruforgalom 1961-ben 37 millió, 1962-ben pedig 45 millió dollárra emelkedik mind a két részről. Brazília kávét, kakaóbabot, növényi olajat, nyersbőrt és más árut szállít a Szovjetuniónak, az pedig kőolajat és kő- olajterméket. gabonát, gépeket és felszereléseket, fém. vegyipari és más árukat szállít Brazíliának. Nobuszuke Kisi japán miniszterelnök kijelentette: személyesen utazik az Egyesült Államokba, hogy aláírja az új japán—amerikai katonai szerződést. Japán rádiójelentések szerint a biztonsági szerződéssel kapcsolatos vitákat jelentősen meghosszabbították a Japán Liberális Demokrata Pártban jelentkező nézeteltérések. Szuzuki, a Japán Szocialista Párt titkára nyílt levelet intézett Herterhez, amelyben a japán—amerikai biztonsági szerződéssel összefüggő tíz kérdés tisztázását kéri. A kérdések között szerepel például: vajon kötelezné-e a szerződés Japánt, hogy közös hadműveleteket folytasson az Egyesült Államokkal? Ecuszaburo Siina. a japán minisztertanács főtitkára nyíltan beismerte, a Kisi-kormány minden erejével igyekszik elfojtani a japán dolgozóknak a japán—amerikai biztonsági szerződés ellen csütörtökön kezdődött sztrájkját. Sztrájkolnak a japán vasutasok Csütörtökön reggel 35 800 japán vasúti munkás sztrájkba lépett. A sztrájk következtében az ország egész területén megszűnt a vasúti forgalom. A vasutasok tilta- ] koznak a japán—amerikai biztonsági szerződés tervezett felülvizsgálata ellen. Az Egyesült japán keresztény egyház nyilatkozatot adott ki,- amely szerint a szerződés felülvizsgálása ellentétben áll a hidegháborúban bekövetkezett nemzetközi olvadással és a népek erős békevágyával. Eisenhower és Nehru megkezdte tanácskozását Eisenhower elnök csütörtö- iiön reggel felkereste Ghánái mauzóleumát, ahol elhelyezte koszorúját, majd visszatért Uj-Delhibe. Később Nehru indiai miniszterelnök felkereste Eisen- howert és a két államférfi megkezdte tanácskozásait. Délben Eisenhower meglátogatta Nehmt, aki ebéden látta vendégül. Az algériai Nemzeti Fel- ■izabadítási Front rádiójának kommentátora az egyik adásban megállapította, hogy Megnyílt az ország legnagyobb BÚTORáruháza Bp, Rákóczi út 65. Kombináltszobák, hálószobák. szekrények, fémbútorok nagy választéka várja! „Franciaország után az Egyesült Államok Algéria legnagyobb ellensége”. A kommentátor rámutatott: az Egyesült Államok megkísérelte, hogy erkölcsileg és anyagilag befolyásolja a különböző országokat az algériai kérdésben és ugyanezt tette az afrikai—ázsiai népek más ügyeiben is. \i Atlanti Tanács december 15-17-i ülésszakának programja — a NATO katonai bizottságának ülése A NATO katonai bizottsága szerdán összeült Párizsban, hogy a hagyományoknak megfelelően az Atlanti Tanács évvégi ülésszakára elkészítse jelentéseit. A bizottság az Atlanti Tanács idei ülésszakán három jelentést terjeszt elő: egyet a Szovjetunió fegyveres erőinek jelenlegi helyzetéről, egyet — hírszerző szolgálatok adatai alapján — a „Szovjetunió szándékairól” és végül egyet a NATO fegyveres erőinek helyzetéről. Az első két jelentést a tanács általában automatikusan elfogadja, csak a harmadik szokott hosszabb vitákat kiváltani, amelyek során a katonai szakemberek előadják fájdalmaikat, panaszkodnak a rendelkezésükre álló eszközök elégtelensége miatt és sötét színekkel ecse-, telik a következményeket, amennyiben követeléseiket nem elégítik ki. Mint az AFP megjegyzi, az idei vita valószínűleg rendkívül éles lesz, mert úgy tudják, hogy Nor- stad tábornok hangsúlyozni kívánja az általa legfontosabbnak ítélt két problémát; az atomfegyverek elleni védelmet és a NATO légvédelmét. Egy „rendkívüli" világnap A gyorsvonat impozáns iramban száguldott Cegléd felé. Odakint csepergős, őszi kora reggel volt, szürke fplhöron- gyokkal. Az esőcseppek szeszélyes kányáipással korcsolyáztak le az ablakon. A hosszú fülkében fülledt meleg volt, álmosító. gőzös, párás levegő, s bár a táj ebben, a nyálkás halmazállapotában semmi szépet és jót nem ígért, fura módon az utasok egyre az ablakok felé forgolódtak. Az étkezökocsi felé igyekeztem. A fiatal lány az egyik peronon ért utol. A vonat takarítónője volt, s ő is vizsgálódva kémlelt ki az ablakon. — Tessék mondani, milyen nap van ma? — fordult felém. — Szerintem 8-a. december és kedd. Egyébként ha naptáramban bízni lehet, éppen Mária napja. És már magyaráztam volna a különböző Máriák történelmi szerepét Stuarttól Antoinettig, de a kis kedves a szavamba vágott: — Hát én nem értem az embereket... — mondta. Szerettem volna megnyugtatni, hogy ez valóban nem olyan egyszerű feladat, de már folytatta is: — Végigmegyek, kérem, öt kocsin, hát egyes utasok csak bámulják az ablakokat, valami számokat, meg jeleket emlegetnek. amelyek ma jelennek meg az• égen. Indítványomra ablakot nyitottunk s miután arcunkat jól megáztattuk az esővel, megállapodtunk abban, hogy bizonyos emberek — ostobák! Aztán emlékeztem falut járó kollégámra, aki korábban mesélte, hogy a feneketlen, rosszindulatú és ármányos butaság terjeszti a december 8-i visszavonhatatlan ..világvégét”, aminél fogva már a tsz-be sem érdemes belépni, nosza inkább együnk-igyunk és higgyünk a mindenható szándékában. amely ezen a napon úgyis megnyilatkozik — alkalmasint! Ügy mondják: még levelek is járták előzőleg az országot, névtelen jövendőmondók tollából. — Marhaság, aranyos uram... — vallotta be este. egy másik vonaton. Pest felé haladva, egy kapatos utas. — Egy- gyei több ok volt az ivásra. Szeszt kedvelő útitársam ennyiben bölcs ember volt. Csupán arról nem tudott, hogy az „italt” ezúttal is a hiszékenységre, tudatlanságra spekuláló ártó szándék keverte ... Tokaji György •De Gaulle Nyugat-Afrikába utazott De Gaulle elnök szerdán este Nyugat-Afrikába utazott, ahol a Francia Közösség végrehajtó tanácsának ülésén elnököl. Az ülés pénteken kezdődik meg Szenegál fővárosában. A Mali-államszövetség, amely Szenegálból és a korábbi Francia-Szudánból áll, még novemberben tájékoztatta De Gaulle-t arról, hogy érvényesíteni akarja az új, 1958-as francia alkotmányban számára biztosított függetlenségi jogot. Megfigyelők valószínűnek tartják, De Gaulle közli majd az állam- szövetség vezetőivel, hogy „elvben” nem ellenzi ezt a kívánságukat. A MÁV Dunakeszi Járműjavító UV. felvesz asztalos, lakatos, villanyhegesztő szakmu nkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. A MÁV Járműjavító ÜV-k dolgozói és családtagjai részére járó összes kedvezményeket, munkábajáráshoz az ingyenes utazási jegyet biztosítjuk. AJÁNDÉKOZZON HANGLEMEZT ' ..v- ; ..> • Legújabb művész- és tánclémezek a fővárosi HANGLEMEZ- és HANGSZERBOLTOKBAN V., Kossuth L. u. 8. VII., Lenin krt. 80. VII., Rákóczi út 60. Norstad lemondással fenyegetőzik A France Observateur azt az értesülését közli, hogy Norstad tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka a lemondás gondolatával foglalkozik. A párizsi hetilap szerint Norstad az Atlanti Szövetség december 15-én kezdődő párizsi tanácsülésén bejelenti, hogy nem tudja tovább biztosítani Nyu- gat-Európa védelmét, ha a tagállamok nem bocsátják rendelkezésére legalább azt a harminc hadosztályt, amelyeknek felállítását a főparancsnok három éve követeli. nmnap 1959. december 11, péntek, Árpád napja. A Nap kél 7,22 órakor, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 14.06 órakor, nyugszik 3.22 órakor. Várható időjárás: Túlnyomóan felhős idő, többfelé eső, a hegyekben havaseső, hó. Több helyen köd. Mérsékelt délkeleti, déli szél. A hőmérséklet álig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 3 —6 fok között, helyenként 6 fok felett. — RENDKÍVÜL ÉRDEKESNEK ígérkezik a nagy- tarcsai művelődési ház vasárnap esti programja. Este 6 órakor kétnyelvű: magyar —szlovák irodalmi estet rendeznek a község magyar és nemzetiségi lakosai Molnár Lajos kultúrotthon-igazgató vezetésével. A műsort nemzetiségi dalok és táncok teszik változatossá. Eltemették Márffy Ödön festőművészt A Farkasréti temetőben csütörtökön hozzátartozók, pályatársak, barátok és tisztelők kísérték utolsó útjára Márffy Ödön festőművészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét. Ott volt Aradi Nóra, a Művelődésügyi Minisztérium képzőművészeti főosztályának vezetője, Mikus Sándor, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke, Pogány Ö. Gábor, a szövetség főtitkára, a Nemzeti Galéria főigazgatója, számos Kossuth- díjas képzőművész, köztük Kisfaludi Stróbl Zsigmond. A ravatalnál a Magyar Képzőművészek Szövetségének nevében Fehér Zsuzsa művészettörténész búcsúzott Márffy Ödöntől. „ A búcsúbeszédek után elhelyezték a síron a kegyelet és a megemlékezés virágait. Tovább tart a rossz időjárás Európa-szerte Tovább tart Nyugat-Euró- oában a viharos időjárás. Csütörtökön négy kis hajó kért sürgős segítséget az Atlanti-óceánon. Az Elba torkolatánál a 421 tonnás „Flamingo” holland gőzös elsüly- lyedt, miután összeütközött egy német hajóval. A „Flamingo” legénységét megmentették. A norvég „Elfrida” és a német „Merkur” eltűnt legénysége utáni kutatást abbahagyták, mert nincs remény megmentésükre. A „Stornoway” dán halászhajó az Északi-tengeren ugvancsak segítséget kért. miután kormányrúdja kettétörött. Svédországból további havazást jelentenek. Az észak-olaszországi Lav- rangeban 11 család vált hajléktalanná szerdán este r viharos esőzés okozta föle csuszamlás következtében. A világ legalacsonyabb asszonya Egy tudós a pigmeusoknál találkozott a világ legalacsonyabb asszonyával. Az asz- szony egészséges, hatéve* gyermek anyja volt és mind össze 118 centiméter „magasra” nőtt. A pigmeusok átlagos magassága férfiakná 144 ' —éter, nőknél 133,3 centiméter^ — 32 ÚJÍTÁST ADTAK be a harmadik negyedévben a Szentendrei Kocsigyár dolgozói. Ebből húszat már el is fogadtak, s a megtakarítás összege az előkalkuláció szerint 276 ezer 300 forint. — KISLAKÁSÉPITÖ SZÖVETKEZETÉT alakítanak jövőre az alsógödi Egyesült Törekvő Tsz tagjai. A lakásépítkezést már 1960-ban megkezdik s a tervek szerint 1962-ig 50 kislakást építenek. — 2700 FUTBALL-LABDÁT készít jövőre külföldi megrendelésékre az Alag és Vidéke Bőripari Ktsz. A hazai sportolók 2000 darab bőrlabdát kapnak a ktsz- től. — SZPUTNYIK elnevezésű, négy színű golyóstollat ad át a kereskedelemnek karácsonyra ■— körülbelül 2000 garnitúrát — a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat. — A KULTURÁLIS ágazat kiadásai a Váci Városi Tanács össz-kiadásainak 36,5 százalékát teszik ki a jövő évi költségvetésben. A művelődési otthon kiadásaihoz 85 ezer forint a hozzájárulás összege. — A NAPOKBAN nyitja meg a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat Budapesten, VI., Rózsa Ferenc utca 43. szám alatt értékesítő' boltját. Porszívógépet 600 forinttól, mosógépet 950 forinttól, varrógépet, triciklit, összecsukható alumíniumládát, varrógépmotort, gumimatracot és még sok cikket árusítanak majd leértékelt áron. — AZ ÉRDI Ivóvíztársu- lat a napokban tartotta évi közgyűlését, amelyen dr. Kápolnai Gyula, a társulat ügyvezető igazgatója beszámolójában értékelte az eddia végzett tevékenységet és részletesen ismertette a tervezés munkájának előrehaladását. — A CEGLÉDI Vörös Csillag Tsz 525 ezer forint értékű gépbeszerzési keretet kapott. Ebből univerzális erő- és munkagépek vásárlását tervezik. A fenti összeghez 105 ezer forint a gazdaság saját hozzájárulása. — GÖDÜLLÖ december !2-én ünnepli felszabadulásának 15. évfordulóját. Az évfordulón a máriabesnyől általános iskolások úttörő- csapata ünnepséget rendez s az iskola falán emléktáblát helyeznek majd el. Franciaország után az Egyesült Államok Algéria legnagyobb ellensége Az algériai felkelők rádiói ónak nyilatkozata