Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-27 / 279. szám

1959. NOVEMBER 27. PÉNTEK PCM Micrtf K^Clrlap 5 EGYÜTT AZ ÉLETTEL... Gerard Philippe Váratlanul érkezett a hír: Gerard Philippe nincs többé. Élete derekán, pályája csú­csán ragadta el a művészek családjából a halál. Mind­össze harminchét esztendős volt, mögötte mégis hosszú sikersorozat állt. Jól emléke­zünk még nálunk bemutatott első filmjére. A test ördögé-re. Néhány jelenetben már akkor kitűnt művésztársai közül. S azóta: filmek sora vonul vé­gig előttünk — Királylány a a feleségem, Az éjszaka szépei, Till Ulenspigel. Egy nap a parkban. Vörös és fekete. Mind egy-egy állomás a siker útján. S mindez, amit a magyar mozilátogató lát­hatott, csak kis hányada azoknak a sokszínű művészi alkotásoknak, amelyekben a nagy francia színész újra és újra bebizonyította kivételes tehetségét. Nagy színész volt. Nem csupán a filmfelvevőgép előtt, hanem a színpadon is. Akik látták, elsősorban szí­nészi játékára esküsznek. Cid-je — a vélemények és a kritika alapján — örökre emlékezetes alakítás marad. Mint ember is becsülettel megállta helyét. Az em­beri baladás szolgálata volt élete értelme. Erről tett hitet moszkvai látogatásakor, erről vallott akkor is, amikor a haladó gondolkodású francia színészek élére állt, s szembeszegült a reakciós kormányintézkedé­sekkel. A francia nép ma őszintén gyászolja Gerard Philippe-t, a színészt és az embert. És gyászolják szerte a világon, akik látták, s akik ismerték fiatal élete munkásságát. Sokáig emlékezünk még csibészes moso­lyára, póz nélküli, egyszerű játékára; Julien Soreljére, Ulenspigelére, Tulipános Fanfanjára. Nagyon emberi tudósítás az embertelenség napjairól ANDRE CHAMSON KÖNYVÉRŐL MINDEN PÉNTEKEN SORSOLJÁK A LOTTÓ-t VÁSÁROLJON LOTTÓ­SZELVÉNYEKET, SOKAT NYERHET! Az olvasó és a ma költészete A nagykőrösi Arany Já_ nos gimnázium évszázados falai visszhangként verik vissza a költő szavát: „Buzgó kiáltás fakad belőlünk és hirdetjük az új igék prédikátorainak hitével az embert...* Az ember: parány a világ­mindenségben, és mégis na­gyobb mindennél. Ezért állí­totta Csuka Zoltán, a költő, művészete középpontjába az ember szolgálatát a szó ne­mes, igaz értelmében. Erről vall most vendéglátóinak, a gimnázium diákjainak. Vers­ben és egyszerű, keresetlen szavakkal. Hetven-nyolcvan diák szo­rong a padokban. Jobbára az iskolai önképzőkör tag­jai. De akadnak közöttük szép számmal olyanok is, akiket csupán a vers szerete- te vonzott. Másokat talán a költő varázsa. De ezeket is, azokat is egy közös, nagy dolog: megismerni a ma köl­tészetét. Szemtől szemben: költő és olvasói. A találkozás első fél órájában még két külön világ — a diák-olvasó szemével nézve. A költőt sokan valami­féle különleges embernek hi­szik. Ilyenformán tanulták. De vajon valóban az? Hogyan születik a költe­mény? Halk, szinte alázatos a kérdés. S a legtöbb diák most csodálatos kinyilatkozta­tásra vár. Nem véletlenül. A tankönyvekben nincs olyan fejezet, amelyik válaszolna nekik. A költő beszél. Az idei nyáron megjelent egyik mű­vének, a Piros pünkösd Pé­csett című elbeszélő költe­ménye születését idézi. — Régi história. Pécsett történt 1918-ban... Akkor még félig-meddig gyerek volt. Egy ezred fellá­zadt a háború szörnyűségei ellen. Hozzájuk csatlakoztak a bányászok is. Mint afféle kíváncsi gyermek, megbújva leste az utcai csatározásokat. Később végignézte azoknak a szegény, megfáradt, rongyos­kopott katonáknak a kivég­zését, akiket elrettentő példa­ként állítottak puskacső elé. Akkor érezte először, hogy hol és kik mellett a helye. De ez még életélmény volt csupán, s az is maradt majd négy évtizedig. A bányászis­kola fennállásának százéves évfordulóján jár újra Pécsett. A változásában is ismerős táj, az egykor vértől síkos utcák belérögződött képe, a markáns arcú, idős bányászok látása nyomán elemi erővel tört fel benne a régi drámát idéző emlék. Az életélmény költői élménnyé változott... Hosszú csend m meg a termet. Mégsem tétlen, vagy üres ez a csend. Az ed­dig Megfoghatatlan, Ismeret­len tűnik át lassan Valóság­gá. A költő szinte észrevét­lenül emberközelbe kerül. Többé már nem különleges ember — olyan, mint a töb­bi: alkotó. A hangulat feloldódik, kér­dés kérdést követ. —* Hogyan születik a sza­badvers? — Milyen problémák me­rülnek fel alkotás közben? — Mi adja a szabadvers belső ritmusát? Azután: — Szeretnénk hallani vala­mit az alkotás műhelytitkai­ról... — Mi a különbség a vers­írás és a műfordítás között? — A költemények drámai magja minden esetben a költő által végigélt élmény­ből fakad? Mint egy irodalomóra, olyan ez a szabad, kötetlen beszélgetés. Talán az is, és nem akármilyen. Ahogyan tanár és diák egyaránt el­mondja: az irodalom-tan­könyv alig-alig tesz említést az élő magyar irodalomról, az alkotás „titkairól”. Ok pe­dig — a kérdések bizonyít­ják —' ismerni szeretnék a legújabb alkotásokat, hiszen az ő életükről, hétköznapi örömeikről és gondjaikról szólnak a ma költői, írói. Különös kívánság? Koránt­sem. Legfeljebb azok sze­mében, akik még kötik az ebet a karóhoz: „Csak szűk kört érdekel a ma költészete. A klasszikus, az igen...” Nemcsak ez a baráti költő­olvasó találkozó, de irodalmi ankétok, költői estek sora bizonyítja az aggályoskodók véleményének ellenkezőjét. Szeretik az emberek — de Kecskés Éva: „Hogyan születik a szabad vers?” különösképpen felnövő ifjú­ságunk — napjaink költésze­tét. De ugyan hol, s mi­lyen formában ismerkedhet­nek vele? Csupán a könyv- vásárlásra vagy az ilyen jellegű találkozókra, szerzői estekre bízni a dolgot nem le­het és nem is szabad. Akkor? Mondjuk ki nyman és őszintén — ahogyan elmond­ták a nagykőrösi tanárok és diákok: irodalmi tanköny­veink a klasszikus magyar és világirodalomra épülnek. Hiányzik azonban belőlük a „ma”. Elsősorban az ará­nyokkal van baj. Néhány sorban elintézni a ma élő köl­tők és írók művészetét, al­kotásait, felelet nélkül hagyni napjaink irodalmi életének kérdéseit — súlyos tévedés! Félreértés ne essék! A klasz- szikusokat a mai fiataloknak ismerniök kell. De a születi új világ nagy kérdéseire ii meg kell kapniok a felelete az iskolában, a ma íróinak költőinek szavaival is. Éi ehhez meg kell ismerniök c ma íróit, költőit. Egyszerű költő—olvasó ta­lálkozónak indult ez a nagy­kőrösi önképzőköri rendez­vény. Nem véletlen, hog\ túlnőtt ezen. Nemcsak i költő személyével ismerked­tek a nagykőrösi diákok, d( egy kicsit napjaink irodalmá­val is. Szép és nemes fel­adatra vállalkozott Csuka Zoltán, amikor eleget teil a meghívásnak, és eljött i diákok közé. De ez a talál­kozó csak elindítója lehet (és csak egyetlen iskolában, annak a folyamatnak, amely­nek valamelyik soron követ­kező állomása egy új iro­dalmi tankönyv megjelenése lesz. —r —1 mekműve az ellenállás nagy alkotása: A tenger csendje. Pártos író. mondhatnák erre a polgárra, aki soha nem volt kommunista. Pártos abban, ahogy megírja a németek által megszállt Franciaországban egyszerre feltűnő undorító fi­gurákat, a köztársaságnak ad­dig álcázott ellenségeit, a po­litikai szimbólummá növő sin-, tért, a pétainista vízfejű idió­tát, ezt az addig alig ismert -volt ■ arisztokratáit • -aki mást— .érzi elérkezettnek a. maga ide-,, jét és az addig elfojtott sze­relmi vágyát politikai alapon kiélni óhajtó szörnyeteg gaz­dag özvegy asszonyt. Nem buz­dít ellenük harcos szóval, de az a mérhetetlen undor, aho­gyan ír róluk, buzdítóbb min­den vezércikknél. Nincs egységes cselekménye ennek a könyvnek, nem szí­nes történet, amiről az író ír, de a kis jelenetek mögött ott áll a nagy esemény: Francia- ország német megszállása. Ma, amikor a nyugatnémet revan-. sista körök politikáját éppen a francia hivatalos politika igyekszik szalonképessé tenni Európában, nem árt elővenni ezt a könyvet nálunk sem. : Figyelmeztető ez az írás, örök : tanulság, hogy hová jutottunk, ; amikor hagytuk felnőni a né- í met hódító militarizmust, ! amely azután végiggázolt a i civilizált Európán. Ezért jelen- ; tős ez a könyv és ezért volt i helyes kiadni hazánkban js. \ (Európa Könyvkiadó), i Máté Iván t ugyan bravúros meglepetése­ket, de nem találkozunk nála stiláris, vagy mondanivalót érintő gikszerekkel sem. A hagyományos francia klasszi­kus realizmus nyomdokain halad, ielzői pontosak és talá- lóak, híradása arról, amit lá­tott, megbízható és sohasem túlzott. Ugyanekkor azonban emögött a látszólagos szolid­ság mögött ott izzik a huma­nista undora minden ember­telenségtől, a haladáshoz ra­gaszkodó harcos polgár törhe­tetlen hite a jobb jövőben. A csodák kútja: a francia ellenállás buzdító írása volt, amikor 1944-ben egy része megjelent egy illegális folyó­iratban és finoman, látszólag szenvedélymentesen megírt jeleneteinek emberábrázoló ereje ugyanolyan buzdítóan hathatott, mint Vercors re­^ t»|i tesz jelentőssé egy köny- ^ ÍVJ vet, amelyről nem lehet ^ azt mondani: „nem tudtam ^letenni, olyan izgalmas”; ^ amelyre nem foghatjuk rá, ^ hogy művészi szempontból va- J; lami soha nem látott újszerű­ig ség jellemzi, nem bravúrosan Sj ügyes, nem büszkélkedhet az- S zal, hogy a stílus zsonglőrmu- 5 tatványait produkálja? Nem § könnyű megfelelni rá, pedig ^ csak így válaszolhatunk az ^ előbb feltett kérdésre, ha ^ André Chamson: A csodák ^ kútja című könyvéről írünk. ^ A nemzetközi Pen-klub sok $ éven át volt elnöke, a francia | ellenállás fegyverrel is küzdő polgári harcosa, szerényhangú $ író. Réz Pál előszavában szo- ^ líd írónak nevezi és ez a meg- ^ határozás, azt hiszem, nagyon $ is találó. Valóban szolid író, |a szónak abban a dicsérő ér- 5l telmében, hogy nem nyújt nár. Érdekes szakmai to­vábbképzést választott ma­gának. Szabad idejében jár­ja az országot, hogy közvet­len élményei alapján ismer­tethesse meg diákjait a ma­gyar történelem egy-egy fon­tosabb állomáshelyével. A nyáron például felkereste Tá­tika, Csobánc, Szigliget, Szi­getvár festői tájait, járt a keszthelyi Balaton-múzeum- ban, a Festetich-kastélyban, megtekintette a Dunántúlon található nevezetesebb vég­várakat. Útközben sok ké­pet, szemléltető eszközt és könyvet gyűjtött. Hazánk keleti tájain is megfordult: járt a Hortobágyon, a nyír­egyházi Sós-tó vidékén és Tokajban. Az elkövetkező na­pokban Zsámbékra látogat, megnézni a híres templom restaurálását. Terve túlnő saját önképzésén: vasárna­ponként nemcsak osztályá­nak diákjait, de szüleiket is múzeumba viszi, hogy diák és szülő egyaránt köze­lebb kerüljön a művészetek­hez. A görög-római múzeum megtekintése lenne az első állomás, s nem véletlenül. Most tanítja osztályában az ókor történetét. Valamit tehát megértettek a budakeszi iskola nevelői. Ami ma még újnak tűnik, az holnap már régi. A húszadik század de­reka nemcsak az atom­kor és az űrrepülés kor­szakának kezdetét jelen­ti, az emberi élet, az emberi jellem változá­sát is. Ezzel pedig együtt jár: ami tegnap még elégségesnek bizo­nyult, az ma, de külö- l nősképpen holnap, kevés. Az a nevelő, aki ma abból akar „megélni”, amit eszten­dőkkel vagy évtizedekkel ez­előtt tanult a főiskolán, az egyetemen — egy helyben to­pog. Holnap pedig már azon kapja magát, hogy le­maradt. Nem állíthatom, hogy a budakeszi leányiskolában ma már mindenki erejéhez mérten tanul. De a nevelők zöme — talán éppen az igaz­gató példamutatásától in­díttatva — elindult az úton, hogy lépést tartson az élettel, a fejlődés szabta követelmé­nyekkel. Prukner Pál Helyreigazítás ä Lapunk november 25-i szer- | dai számának 5. oldalán, a Pár $ lépés a határ című filmkritiká- $ ba tördelési tévedés miatt za- 5 varó hiba került. A három, J rossz helyre került, sor miatt ^ két bekezdés is értelmetlenné J vált. Az egyik (az első hasá- J bon, a kép fölött) helyesen így í hangzik: „Nemcsak a két tá- $ bor — a dolgozó nép és Horthy 5 zsoldosainak — harcát figyeli $ az olvasó, hanem azt is, hogy J a rendőri, csendőri megfélem- 5 lítés, a huszas évek Magyaror- ! szágán megtelepedett szörnyű 1 félelem miként fordít még be- ! csületes embereket is osztá- 5 lyostársaik ellen. így, ebben a $ helyzetben válhat csak való- $ ban hőssé a két szökevény..." ^ stb. A másik bekezdés (a má- J sodik hasáb eleje) helyesen: 5. Gobbi Hilda Kossuth-díjas 5 kiváló művész... ég kívülük j még kilenc Kossuth-díjast, 5 kiváló vagy érdemes művészt $ számolhatunk össze a szerep- 5 lök között.” \V>\\\VC^\\\V\V^\VNC Cseh István kiállítása 5 tegnap délután nyílott meg S Cegléden, a Kossutlh Múzeurn- $ ban. A festőművész — Cegléd | szülötte — képeinek fővárosi | kiállítása után vitte anyagát ^ szülővárosába, ahol munkás- J ságát Dienes András istner- ! tette a megnyitón. Ennyit tesz Kovács Lajos, a rajztanár. És mint bioló­gia szakos: kidolgozta egy helyi vonatkozású, az isko­la életével szorosan össze­függő gazdasági szakkör ter­vét. A kertműveléstől a ny­lon-festésig számos érdekes és hasznos mesterséggel is­merkednek ebben a szak­körben az iskola diákjai. Ahogyan az igazgató mondja: — Ez a szakkör lesz a jö­vőre meginduló politechni­kai oktatás alapja. Természetesen, ahhoz, hogy Kovács Lajos tanár jól ve­zesse az „ezermester” szak­kört, maga is tanul. A nylon- és selyemfestés mű­vészetét csakúgy, mint a kertészkedést és a gyümölcs- termesztést. Legutóbb Mo­hácsi Mátyás: Gyümölcster­mesztés című művét olvasta. Előtte a Nagy Brehm köny­veket. A lakásán — sajnos, egyelőre még Kecskeméten, mivel a faluban ez ideig nem talált otthonra —, több mint hétszáz kötetes könyv­tára van, jobbára szakköny­vek. Veér Ilona történelemta­nár Jeszipov, Goncsarov és Kairov szovjet pedagógusok műveinek tanulmányozásával fejlesztette az elmúlt hóna­pokban pedagógiai felké­szültségét. Szakmai ismere­teit a Történelemtanítás cí­mű folyóirat ez évben meg­jelent valamennyi számának elolvasásával gyarapította. A szakmai önképzésen túl szá­mos politikai és ideológiai művet is tanulmányozott. Az ok: — A szocialista társa­dalom pedagógusának az oktató-nevelő munkához szükséges felkészültsége csak akkor lehet teljes, ha az nemcsak a szak­mai, hanem a politikai és ideológiai kérdéseket is felöleli — mondja. — Ezért tanul­mányozta a Kommunista kiáltvány, a Párttörténet és a magyar munkásmozgalom történetének azokat a ré­szeit, amelyek kapcsolatosak a VIII. osztály történelmi ta­nulmányaival. Többet kí­ván nyújtani a diákjainak* mint amennyit a tankönyv ad számukra. Dr. Schweiger Ottóné ma­gyar és történelem szakos ta­Á budakeszi leányiskola igazgatója, Angyal János zömök, őszülő hajú, derűs arcú férfi, ötven esztendős lehet, nem több egy eszten­dővel sem — állapítom meg, s feltevésemet két megjegy­zése is erősíti. — .. a filozófia-tanfolyam másodéves hallgatója va­gyok ... Aztán: — ... Péter fiam az általá­nos iskola hatodik osztályába jár... És utána szinte mellbevág, amint bejelenti: — ... már a hetvenkettedik évemet taposom... Korát hivatalos papírral bizonyítja. így is alig hiszem. Hetvenkét esztendős — eb­ből negyvennyolcat a tanári pályán töltött — és még mindig tanul. Nem is akár­mit: filozófiát. Az igazgató olthatatlan tu­dásszomja a magyarázata ta­lán: miért tanulnak, műve­lődnek a budakeszi iskola tanítói, tanárai. Hiszen va­lóban lehetetlen a hetven­két esztendős ember példa- mutatását semmibe venni. De szerencsére azt a húszegyné­hány pedagógust, aki itt ta­nít, nemcsak a példa kény­szere hajtja. Inkább saját érdekük okos felismerése: — Csak úgy állhatunk helyt a hétköznapok munkájában, ha soha nem elégszünk meg a „ma” tudásával! Kovács Lajos tanár fogal­mazta ezt. Szavai őszintesé­gét tettei bizonyítják. Uj ember a budakeszi is­kolában. Eredetileg földrajz— biológiai tanár. Szeptember óta azonban biológiát és raj­zot, művészettörténetet ta­nít. Az utóbbi tantárgy meghatározza önképzésének fő területét is. Az alapnál kezdte: áttanulmányozta a kiadott kézikönyveket, a Raj­zolás és festés című szak­munkát, a rajztanítás mód­szerének megjavítására irá­nyuló, az utóbbi években kiadott útmutatásokat. Meg­rajzolta és megfestette az V—VIII. osztály rajzi tanme­netét. Ez a dolog mondhat­nám „hivatalos” oldala S a másik: rendszeresen láto­gatja a fővárosi múzeumokat, tanulmányozza a legújabban megjelent művészettörténeti szakkönyveket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents