Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-24 / 276. szám

1959. NOVEMBER 24. KEDD m.vr Hie, v'A n-2 BECS, AMIKOR NEM ÜNNEPEL Bécset gazdag kultúrváros- nak tartják. Zenéje, pom­pás épületei és nem kevésbé színházi élete Bécs jó hírne­vét öregbítette. Ez a hírnév új fényben ragyogott ez év nyarának néhány napján, amikor a világ ifjúsága Becs­ben találkozott. Az ünnepnek vége, a fény kialudt. A hivata­los Bécs nemcsak a VIT-et nem használta ki, de nem hú­zott hasznot a város min­dennapi élete számára sem a fesztivál gazdag kulturális hatásaiból. Egy ünnepietlen ősz fenyegető árnyéka ter­peszkedik a város fölé. Azaz, akad esemény, csak nem éppen örvendetes. A Mozart-kút mögött ag- regátok, légkalapácsok zaka­tolnak. Építőmunkások áll­nak az állványokon, de nem téglákat raknak egymásra, hanem a fejtőkalapácsot tart­ják. A rom, amelyet tégláról téglára tovább rombolnak, a Scala épülete volt. 1956-ig itt játszott Bécs nagy, ha­ladó munkásszínháza. A vi­lágirodalom és az osztrák né­pi színház nagy klasszikusai, korunk legjobb színműírói, egy új élet hirdetői — Gor­kijtól Brechtig — szerepeltek ezen a színpadon. Egy jó képességű társulat, amelyet Wolfgang Heinz igazgatott, bizonyította a bécsieknek, hogy napjaink színháza nem j szükségszerűen dekadens. Aki‘,t ma látni akarja, hogy a i Scala-ban hogyan játszottak a! háborút követő években, ezt i csak Berlinben teheti meg, \ mert a Scala legtöbb színé- j sze ott arat sikereket. Bécsben éppen ez a siker j váltotta ki a kulturális hatal- \ másságok elhatározását: a j Scala-t felszámolják. A váró- j si hatóságok megvonták a\ színháztól a szubvenciót, j amelyet az ún. kultúrfillé-l rekből juttattak, az igazga- i tó irattárcáját a nagy nyíl-; v ánosság előtt lefoglalták,: sőt még a villamosmegállót is : áthelyezték, hogy a Scala látogatását megnehezítsék.: De a haladó emberek akkori- \ ban még szorosabban tömö­rültek a színház körül. Így az illetékesek jogi bűvész­kedéshez folyamodtak: az épület bérleti szerződését fel­mondták és megtagadták a játszási engedélyt. így kény­szerült végül is 1956 nyarán a színház bezárni a kapuit. Azóta több mint három év telt el. Az épületbe nem köl­tözött be más együttes. A szín­ház üresen állott és dülede- zett. Néhány hete még a hom­lokzaton az utolsó bemutató plakátja lógott: „Brecht: Gali­lei”. A tábla eltűnt, s vele együtt a homlokzat nagy része is. Félmagasan most egy má­sik tábla látható: „X. Y. bon­tási vállalkozó.” Először meg­fojtották a élettel teli színhá­zat, most eltűnik az épület is, hogy egy spekulációs épít­ménynek adjon helyet. Nemcsak a Scalát, három másik színházat is bezártak és ezek épületeit is hasonló­képpen a lebontás fenyegeti. A három színház a Theater an der Wien, amelynek felejthe­tetlen Mozart-előadásokat kö­szönhetünk, a Stadttheater és a Bürgertheater. A gazdasági „csoda” árnyékában Bécs négy színházzal lett szegényebb. De gazdagodtak belőle a spekulánsok, a szórakoztató­ipar hiénái. A Theater an der Wien bezárt kapui mellett a nyugatnémet illusztrált újsá­gok, magazinok szennyáradata függ, a Scala romjainak bon­tását takaró deszkapalánkokon az amerikai és nyugatnémet aljafilmek plakátai díszlenek íme egy pár cím ízelítőül. „A jaguár odacsap”, „Az éj­szaka ördöglovasa”, „Páriz: gengsztere”. „Dinó, a bandita” „Az 1. számú kasszafúró” „Akit megszállott a sátán” „A meztelen és a sátán” „Gyilkosok a hajón”, „Fuzzi felszámol”, „A bűn kikötője” „A Notre Dame vámpírja” „A gonoszok kertje”, „A bű nős nők utcája”, „Erőszako kezekben”, „Terror Warlock ban”. A színházak csődje és i filmüzlet konjunktúrája, (nem régiben a német kölcsönzői helyáremelést diktáltak, s a A plakátművészet nem a halk hangok, a lágy színek, a finom részletek művészete, és főleg nem a kiválasztottak, az értő szeműek gyönyörköd­tetését szolgálja. A plakát­művészet a tömegekhez szól, valóban úgy, mint az is­mert Tanácsköztársaság-beli vöröskatona harsogja: „Min­denkihez! Mindenkihez!” A plakát nem vonul kiállítási csarnokok hűvösébe, nem keres helyet intim szobák tapétás falain, esőben és napsütésben a hirdetőoszlopon virít, kiabál és nem egy, de ezer torokkal harsogja mon­danivalóját. Az Ernst Múzeumban (Bu­dapest, Nagymező utca) olyan plakátok adnak ezekben a j napokban találkozót egymás- : nak, amelyeket egyébként ! száz és ezer kilométerek, or- ; szágok vagy óceánok vá- ! lasztanak el egymástól. Nyel- l vük japán vagy orosz, angol I vagy cseh, finn vagy magyar Az Osztrák KP választási plakátja: soha többé 1934 februárt! — ha hangosan szólnának, valóságos bábeli hangzavar keletkeznék a múzeum 12 térmében. Harminc ország háromszáz plakátja ... De a hangorkánból akkor is tisz­tán csendülne ki a vezérmo­tívum, mert ezek a plakátok egyet mondanak, egy cél érdekében szólnak Mindenki­hez! Mindenkihez! A tizenkét teremben ki­lenc téma szerint csoporto­sították a műveket: a bé­kéért, az atomfegyver ellen, a proletár nemzetköziségért, a szocializmus felépítéséért, az plakátja: megdöbbentő ví­zió, a földteke, mint egyet­len hatalmas koponya, eresz­tékéire szakad az atombom­ba füstgombája alatt. A fi­gyelmeztető felírás tömör, erőteljes: „Akadályozzuk meg!” Az Osztrák Kommu­nista Párt is figyelmeztet vá­lasztási plakátjával. A né­met katona, amint éppen a nézőre emeli fegyverét, hát­borzongatóan eleven emlék­képeket ébreszt, nálunk is, hazájában pedig különösen; emlékeztet az Anschluss-ra és mindenre, ami azelőtt volt Ez is bckegalanib (Kína) és azután következett. Igaz, ez a szuggesztív erejű rajz emlékeztet egy 19-es magyar rokonára: a vöröskatonára, amint kezét kinyújtva rámu­tat a rémhírterjesztő ellen­forradalmárra — „Reszkess!”. Ez az osztrák plakát ugyan­ilyen művészi megoldással él, csakhogy az ellenkező oldalt, a békés polgárt inti: ha nem. akarod, hogy visszatérjen 1934 februárja, válaszd a kommunistákat, szavazz az új Wehrmacht ellen! De nemcsak riasztó alkotá­sok, hanem idillien szép mű­vek is beszélnek a békéről, a béke szépségeiről. Különösen a kínai plakátok azok, ame­lyek megejtő bájukkal, kü­lönlegesen szép pasztell szí­neikkel szinte vonzzák a sze­met. A pufók gyermekek, amint békegalambot varázsol­nak a falra tenyerük árnyé­kából, vagy a tubik után nyúlnak, egy hatalmas nép újjászületett művészetének méltó kifejezői. A szovjet pla­kátok nagy része is a békés építést tükrözi. A moszkvai VIT színpompás, szellemes, kifejező plakátjai például hatásosan szólnak a nemzet­köziség eszméje mellett, ép­pen úgy, mint az a plakát, amelyen egy szovjet kislány mutatja a világ minden ré­széből érkezett leveleit: „Ne­kem mindenütt vannak ba­rátaim." Igen, a kiállítás bizonyít­ja: nekünk mindenütt van­nak barátaink, a békének mindenütt vannak barátai, összesen vagy kétmilliárd ember! Kétmilliárd ember, har­minc ország, háromszáz pla­kát ... Talán sok is ez a há­romszáz mű. Elkerülhetetlen, hogy ugyanaz a téma, ugyan­az a feszítő mondanivaló ne többé-kevésbé azonos mó­don buggyanjon elő, ha egy­mástól földrajzilag távol is. így helyenként ismétlődéssel találkozhat a látogató, ami gondosabb válogatással elke­rülhető lett volna. Igaz, a békére, a haladás­ra felszólító hangot inkább többször, mint kevesebbszer kell meghallgatni, ezt a «I Hol vad népek serege ellep hegyet-völgyet, pusztát-ulat, s égő faluk rőt fénye mellett ropják iszonyú táncukat. Hol bűbájos, gonosz boszorkány a gabonára bajt igéz, s cicázik havas úti póznán bakördög és pucér lidérc. Sejtelmes sorok, sokat ki­fejező szimbólumok ábrázol­ják a forradalom világát, ám a „hol vad népek serege el­lep” meghatározás és hogy „égő faluk”-ban „ropják iszo­nyú táncukat” már előreveti annak árnyékát, ami később történik: hiába megy együtt a nagy forradalommal, nem tudja elfelejteni, hogy falun felgyújtottak a könyvtárát. Mert együtt megy vele és megírja hamarosan világhí­rűvé vált nagy szimbolikus költeményét, a „Tizenket- ten”-1, mégpedig ugyanabban az évben, 1918-ban, amikor Majakovszkij az „Induló bal- rá”-t. De micsoda különbség van a két vers között! „Ter­jeng mord árny. Hó ragyog. Orkán, orkán acsarog, kava­rog, csavarog!” — ezzel a sejtelmesen borús képpel kez­dődik ez a nagy költemény Bioknál. „Riadó! Sorakozz menetkészen! Ne beszélj a veszélybe’, ne pletykázz!” — pattognak Majakovszkij sorai forradalmat igénylőén. „Nyar­üzlet így még több profitot hoz), jele annak a hatalmas tőkéscsoportok ösztönözte irányzatnak, amely a művészet helyett az üzletet tartja fon­tosnak. Ennek a profithajhá- szásnak első áldozata a fiatal­ság. Szülők, pedagógusok és kulturális munkások, a rend­őrség és a jóléti szervek tiszt­viselői újra és újra azon fára­doztak, hogy harcoljanak ez ellen a veszély ellen. Ebben az összefüggésben jellemző az a kísérlet, amely a Bürger- theaterban az Ifjúság Házát rendezte be. Ez a kísérlet rö­vid idő után az intézmény deficitje következtében hajó­törést szenvedett. A nyilvános kultúr- és sportlétesítmények hiánya miatt a szórakoztató­ipar gyomjai csakúgy virágoz­nak. A fő bevételi források a moziuzsorából, a szennyiroda­lomból és legújabban a játék­automatákból származnak. „Jámbor szórakozás’’, „mo­dern játék” — így nevezik a vállalkozók, akiknek óriási üzlet mindez. „A pazarlás is­kolája” — így nevezte egy bé­csi újság. Csak egyszer kell látni egy ilyen játéktermet és a fiatalemberek arcát az auto­maták mellett, az ember tudja, kinek van igaza. Rövid hóna­pok alatt ez a „játék” járvány- szérűén elterjedt, és bűnné fa­julhat. Ez természetesen nem !ioo mí9 a nemzetközi politikai plakátkiállításon osztályharcért emelnek szót ezek a plakátok, és beszél­nek a választási küzdelmek­ről, a szocializmus eredmé­nyeiről, a munkásünnepek szépségeiről — egyszóval: a haladásról. Tizenöt esztendő „plakátter­méséből” szüretelhet itt a né­ző. És megnyugtató, büszke érzés: a hazai termés nem marad a külföldi művészet mögött. Igaz, van néhány olyan plakátunk, amely in­kább kortörténeti emlék, mint művészi alkotás (külö­nösen a munkás-paraszt szö­vetséget hirdető, egykapta- fára készült sematikus alko­tásra gondolok), de az új­fasizmus ellen „Nem !”-et kiál­tó remekmű — ha egymagá­ban állna is — plakátművé­szetünk fejlettségéről tenne bizonyságot. Döbbenetes erejű alkotá­sok között bolyonghat itt, ezen a kiállításon a néző. A svájci békemozgalom egyik érdekli a német és amerikai^ gyártócégek képviselőit és \ kölcsönzőit, hiszen milliókat \ keresnek az üzleten. Emiatt \ védekeznek, mióta a bécsi\ rendőrség odacsapott. Igen, a rendőrség odacsapott. % A rendőrség adminisztratív § irodájának főnöke törvényes § indokot talált, amellyel oz^ ilyen automaták üzembetar fását a vendéglőkben eltiltót-^ ta. Ez a hivatalnok, a közigaz-§ gatás egyik udvari tanácsosa,§ semmiféle udvari tanácsosi, \ vagy bürokratikus jelleget nem ^ mutat. „Ha szükséges, a társa- ^ dalom érdekében, a ható- \ súgóknak joguk, sőt kö- \ telességük közbelépni” —i mondotta mély felelősség- $ tudattól vezérelve, és ez- ^ után megmagyarázta, milyen 5 paragrafusok jogosítják fel c? játékautomaták elleni fellépé-\ sét. A kifejezetten szerencse-^ játékok állami monopóliumok, \ üzembentartásuk a bűnügyi ^ rendtartás hatálya alá esik. % A „ügyességi játékok” enge- i délyhez kötöttek. Az engedé-^ lyek újrafelosztását a becsig színházi törvény szabja meg. ^ Hát nem jelképes dolog ez? Ez ^ a jelkép megvilágítja azt a kul- ^ túraellenes összefüggést, amely § a színházak becsukása és a \ szórakoztató'üzlet f el virágoz-1 tatása között fennáll. Otto M. Horn | _____________________ 1 04 váci műemlék fényképe Kristóf László és Szinyéry Sarolta kiállítása ff | Vasárnap délelőtt, nagy számú közönség jelenlétében § ff ünnepélyesen megnyílt a váci Vak Bottyán Múzeumban a $ ^ „Vác műemlékei” című fényképkiállítás. ff , _Három teremben, szinte képeskönyvszerűen tárultak a ^ ff nézők elé a történelmi város szépségeit bemutató felvételek. ^ Dombay Sándor, a városi tanács főmérnöke meleg sza- $ ^ vakkal méltatta a bemutatott, gazdag anyagot. ff — Nyolcvan éves a magyar műemlékvédelem — mon- S ^ dotta megnyitó beszédében. — 1949-ben törvényerejű ren- i ff deietet hoztunk műemlékeink megóvása érdekében. Vácott í ff az egykori bécsi, hatvani és pesti kapuk koré csoportosítva í ^gondozzuk, ápoljuk városunk műemlékeit. E kiállítás anyaga^ ff nemcsak az utókor számára örökíti meg művészi formában ^ ff e barokk város emlekeit, de egyben megmutatja országunk $ f kulturális haladásának mértékét is. S Vác a Forte-gyár közelségében könnyen lehet a magyar $ ff fényképezés egyik centruma. Kristóf László és Szinyóry Sa- $ ff rolta lelkes, dicséretre méltó munkássága utat mutat arra $ ^ is. hogy a fotóművészet segítségével milyen eszközök és $ ff módszerek alkalmazásával lehet a városrészek szerint cső- $ ff portosított képek hatását növelni. ^ ff _ Találóan állapította meg Vadas Ernő, a Magyar Foto-5 ff művészek Szövetségének elnöke a kiállítási katalógus elő-5 ff szavában: ,.E kiállítás többet kell, hogy jelentsen az egy- $ 'f szerű élménynél, mert kulturális igényeinken túl, helyzet- $ f képet ad egy felfelé törekvő fényképész magas képessé- $ ff géről is.” Papp Rezső ! Az „igen" és a „de“ költészete Alexander Biok válogatott versei gal a szélvész, havat seper, Tizenkét ember menetel... Elvtárs célozz, ne reszkess gyávamód! Szent Oroszhonba eressz golyót, a bilincsbe­verőbe, a velőnket-evőbe, a pocak-nevelőbe!” — hangzik újra drámaian Bioknál. „Hadd, hogy koronáját rázza a brit oroszlán üvöltve diadalra. A kommünt senki le nem igáz- za!” — harsogja egyértel­műen Majakovszkij. „így vo­nulnak a nagy éjben, nyo­mukban az éhes eb, előttük a hóesésben, — véres zászló a kezében, a golyó nem sebzi meg — vad viharban, mord borúban, fehér rózsa-koszorú- san, hógyöngyösen, hófehéren Jézus Krisztus menetel” — fejezi be szinte Dosztojevsz­kijre emlékeztetőén költemé­nyét Blokk. „Szorítsd a világ torkára a proletárok ujjait! Ki a mellett! Rajta a dob­bal! Zászlókat a mennyei falra! Ki lépett ott ki job­bal? Balra! Balra! Balra!” — kiáltja verse végén Maja­kovszkij. A falun felgyújtott könyv­tár keserves emléke végig ott birkózik az igennel a „Tizen- ketten” remek soraiban, és ezt a dilemmát Biok soha nem tudta megoldani. Meg kellett érnie három év múl­va, hogy szerzői estjét félig üres teremben tartotta. Az új szovjet-ország túllépett ezen a múltat siratva jelent igénylő felemás hangon, bár­milyen csodálatos is volt az a hang. (Európa Könyvkiadó.) Máté Iván Vajda János azonban húsz év távlatából írta meg azt, amit Biok már húszéves ko­rában kimondott és ez az in­dulás döntően megszabta to­vábbi pályáját. A „fin du siede” hangulatával terhel­ten indult neki a XX. szá­zadnak ez a fiatal költő és korának legjelentősebb irány­zata, a szimbolizmus vezeti költészetét. Az a szimboliz­mus hatja át Biok költésze­tét, amely sokkal életigenlőb- ben jelentkezik Ady Endre verseiben. Ezzel válik a for­radalom első éveit élő Orosz­ország egyik legnagyobb köl­tőjévé Jeszenyinnel és a fu- turizmusból való forradalmi költővé nőtt Majakovszkijjal együtt. Biok azonban nem a tuda­tos forradalmár, hanem a hangulatember hangján szól mindenhez. A kiábrándulást egy esztendő múlva az újabb nőhöz fűzött reményt váltja fel: Szívemben új remény lobog, jön, közeleg valaki. Májusi kékarany alkonyok, asszonyi vágy szava hí. Szinte Ady fiatalkori hang­ját halljuk kissé enerváltab- ban, éppen úgy, mint amikor az 1905-ös orosz forradalom idején Biok sem marad érin­tetlen és Oroszhon című ver­sében a forradalmi korszak izgalma lüktet szimbólumok­ban: Majakovszkij írta meg, íogy a szovjet forradalom :lső napjaiban találkozott :gy sovány katonával. „Tet- ;zik?” — kérdezte tőle. „igen” — válaszolta az, majd hozzá­ette: „Falun felgyújtották a íönyvtárarnut.” Ez a katona Alexander Biok, a modern >rosz költészet egyik legna­gyobb alakja volt. Ennek a 31oknak verseivel találkozik nőst a magyar olvasó Lator László válogatásában. Nagy töltő műveivel ismerkedik neg a kötetből. „Ne hívj, lelkemnek ne ígérd hevét a régi lobogás- nak” olvassuk a húszeszten­dős Biok egyik első versé­ben, amelyet pontosan a szá­zadfordulón írt, amikor egész Európa költészete a XIX. század nagy izgalommal várt „boldog korszakától” kiáb­rándultán vetette meg mind­azt, amiért a század első fe­lében fegyverrel harcoltak e világrész népei. Puszta a föld, a hold ragyog — Ne hidd, hogy újra megigézel. Szívemben fagyos csillagok jég borzadálya, csendje fészkel. — fejezi be a költeményt, húszéves korában kimondva azt, amit pár évtizeddel előbb a már idős Vajda Já­nos is megírt: Mint a Mont-Blanc csúcsán a jég minek nem árt se nap, se szél, csöndes szívem többé nem ég; ; nem bántja újabb 1 szenvedély. Filo műve hangot inkább többször mint kevesebbszer kell hallatni. És ez a plakátkiállítás akkor teljesíti igazán célját, ha nemcsak a nézőt lelkesíti, ha­nem hazai képzőművészein­ket, grafikusainkat is. Minél több művészi plaká­tot a békéért, a haladásért, a szocializmus ügyéért! Garami László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents