Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-14 / 268. szám

fhttUAl 7för CEGLÉD, ALBERT I USA, C EG LÉ D BE RC EL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE A KIÁLLÍTÁSON LÁTTUK III. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM 1959. NOVEMBER 14. SZOMBAT A téli munkát is biztosítják a Rákóczi Tsz-ben Ötholdas öntözéses kertészetet létesítenek, paradicsomot, dohányt termelnek Csütörtökön délután tar­totta közgyűlését a kappan- halmi iskolában a Rákóczi Termelőszövetkezet. Molnár Sándor mezőgazdász meg­állapította, hogy a szövet­kezet az első csatát meg­nyerte; az őszi vetéseket be­fejezték. Búzából a tervezett 200 hold helyett 218-at, rozs­ból 290, őszi árpából 132, takarmánykeverékből pedig 31 holdat vetettek el. Annak ellenére, hogy a tagság jó munkát végzett, az őszi munka egy kissé megkésett. Ennek oka abban rejlett, hogy a gépállomás sem tudott kel­lő számú gépet biztosítani, s a tagok közt is akadt olyan, aki csak októbertől vett részt a közös munkában. Meg kell dicsérni Monori Ferencet, Kaczur Fe­rencet, Sziráki Tamást, és a fiatal Szilágyi Jó­zsefet, akik első perctől lelkesen, becsületesen ki­vették részüket a rájuk eső feladatokból. Tóth Pálné az asszonyok kö­zött mutatott jó példát. Dicséretet érdemel a szövet­kezet építőbrigádja, amely gyors munkájával lehetővé tette az állatok megfelelő elhelyezését, időben rendbe­hozták a szövetkezet épüle­teit. Fazekas Sándor, a szövet­kezet elnöke bejelentette, hogy a vezetőség a télen is gondoskodik a folyamatos munkalehetőségről. A fűz­favessző-szedés, kosárfonás, szőlővessző-szedés és termé­szetesen az állatok gondozá­sa, lehetőséget ad a téli foglalkozásra. A szövetkezet 150 000 szőlővesszőt szeretne átadni a télen a SZÖLFA Vál­lalatnak, amiből jó bevétel­re számítanak. így biztosít­ják a tagságnak a kora tava­szi munkaegység-előleget. Még a télen egy, mint­egy két kilométeres be­kötő utat akarnak építe­ni, amelyhez a népfront segítségét kérik. A jövő terveiről az elnök elmondotta, hogy öt hold öntözéses kertészetet léte­sítenek. 15 holdon paradicsomot palántáinak, és öt hold dohányra kötnek szerző­dést. A szövetkezet vezetősége már most gondol a közös állatál­lomány fejlesztésére; a gyen­gébb lovakat eladják és he­lyette teheneket vásárolnak. A beszámolókat élénk vita követte, a tagság elítélte azo­kat, akik háztáji állataikat a közös vetésterületen legel­tetik és kérték a vezetőséget, lépjen közbe, s akadályozza meg azt. Ez a közgyűlés is igazolta, hogy a Rákóczi Tsz képes felzárkózni a többi, jól gaz­dálkodó termelőszövetkezet­hez. — B. S. — Ezüstkalászos tanfolyam indul A MEDOSZ vezetősége segí­teni akarja termelőszövetkeze­teink fejlődését, ezért ezüst- kalászos tanfolyamot indít. A tanfolyam november 20-án kezdődik. Kérjük az állami gazdaságok, tsz-ek vezetőit, se- £ gítsenek minket, hogy megfe- ■* lelő létszámmal indulhassunk. Ebben az ügyben az első megbeszélés november 16-án, hétfőn este 6 órakor lesz (Tele­ki u. 10. szám.) Tanszerekről a kultúrház gondoskodik. A tanfolyam díj­talan. A vezetőség Különösen a nők körében nagy sikert aratott a Ren- deliruhaipari Vállalat bemutatója. A legnagyobb tetszést, főként a lányok között, ez a valóban nagyon csinos, ízléses menyasszonyi ruha aratta „Legyetek hazánk hű védelmezői Fontos események színhelye volt az utolsó három nap alatt a vasutas otthon. Itt gyűjtik össze és innen bocsátják útjuk­Pénteki piaci őrjárat Sűrűn érkeznek panaszok a tanácshoz, hogy a piacon nem lehet tojást, baromfit rendes áron vásárolni, mert a feketé­zők felverik az árakat. Ezek­nek a panaszoknak a hatására a Hírlap munkatársa és a vá­rosi tanács kereskedelmi fel­ügyelője körsétát tett pénteken a ceglédi piacon. Ismerve a vidéki kereskedők és a Pilis környéki feketézők vadászterületét, első utunk az Árpád utcába vezetett. A mű­velődési ház sarkán ismerős arcokra és még ismertebb ba- tyutialmazra találunk. Az egyik pesti kereskedő fullaj­tárja, kérdésünkre zavart mo­sollyal feleli: — Magamnak vettem ezt a pár oaromfit. De az egyik nagy kosárban négy pár csirke lapul a takaró alatt. A többi már könnyen megy. Irány: a földművesszö- vetkezet. Ott veszik át rendes felvásárlási áron a csirkéket. A saját bevallása szerint 70 fo­rintot vesztett a „vásáron”. Hálálkodik a kereskedő, hogy most még ennyivel megúszta. ... Továbbmegyünk. A gyü­mölcspiacon almával megra­kott pilisi vasutasokba ütkö­zünk. — Három gyermekem van otthon, azoknak viszem — fe­leli kérdésünkre és könyörög. — Drága ellenőr úr, nem fog többé itt látni, csak most en­gedjen el. Feljegyezzük az adatokat, s most az egyszer elmehetnek. ra az újoncokat. Mikor mi oda­érünk. Vörös Judit gimnáziumi tanuló áll a vasutas otthon nagytermének dobogóján és Iszakovszkij: Szolgálatból a ha- £ tárőr című versét szavalja az j ifjú katonajelölteknek. Utána % Dubek László, Arany János \ Nemzetőr dalát mondja el. ^ Legnagyobb sikere azonban a % FÖLDSZÖV. jazz és énektrió- jának volt, amelyet hálás taps % jutalmazott. i — Sokan voltak közülük ven­dégeink, most mi jöttünk el \ hozzájuk — mondja Nagy End- í re tangóharmonikás. — Az / együttes másik két tagja Barta \ Ádám gitáros és Matolcsi Zol- í tán nagybőgős még hozzá- 5 teszik: • — Mind a három napon ; adunk műsort. Tegnap a Hu- l nyadi Tsz 10 tagú leány tánc- \ csoportja is szerepelt. Akkor : volt csak nagy taps. Bizony nem egy kislánynak • megy el most a vőlegénye. De : nemcsak a menyasszonyak, az j édesanyák is ott várakoztak az otthon kapujában, hogy még ; egy pillantással megsimogat- ■ hassák távozó fiukat. j Ezeknek nevében mondja el: a kis kultúrműsor utolsó szá- : maként a nőtanács küldötte, Gaál Ferencné a búcsúszava- ; kát: „Legyetek hazánk és bé-] kénk hű védelmezői.” És az] anyai szív kérését: „Ne feled­kezzetek meg a levélírásról.“ ] Befejezésül pedig: i — Gondoljatok arra, hogy nektek most sokkal könnyebb, mint apáitoknak volt, mert nem az úri tisztek szeszélyeit kell tűrnötök, hanem a nép soraiból kikerült feljebbvalók igazságos parancsainak enge­delmeskedtek. A beszéd után a meghajló zászló csúcsára a nőtanács ré­széről Kőházi Istvánná, a Ha­zafias Népfront nevében pe­dig Benke Lajosné képviselő köti fel az emlékszalagot. Ke. A kiállítást nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is szívesen megtekintették. Gyikó Lajos, a kiállítás egyik szervezője a víztorony makettjét mutatja a kisdiákoknak Könyörgöm, ne fejmosás közben! Nem vagyok gyakori vendége a Kossuth Fe­renc utcai fodrász ktsz- nek, de ha kéthetenként mégis betérek fejet mo­satni és „berakatni“, fur­csa dolgokat figyelhetek meg. Tegnap is élénk vita ala­kult ki a fejmosó-tálak kö­rül. Lenke kifogásolta. — UJ KÖNYVEK érkeztek a könyvesboltba. Többek kö­zött a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekre vonatkozó jogszabályok is kaphatók. — BEFEJEZÉSHEZ köze­lednek az Arany János utcai csatorna befedési munkálatai. Eddig már 400 méteren fek­tették le a 80 centi átmérőjű betongyűrűket, még 200 mé­ternyi csatorna lefektetése van hátra. hogy amíg ő szorgalmasan mossa a vendégek fejét, Zsuzsa csak csipeszeket adogat. Szerinte ez nem munka. Addig kiabált, hogy — Zsuzsa légy szí­ves, gyere mosni! Persze ez neked nem tetszik, csak lógsz ide, oda! — míg az ott dolgozók is bekapcso­lódtak a vitába és Zsuzsa kénytelen volt engedni a többségnek. Odalépett. Hozzáfogott az én fejem mosásához. Mosta, mosta, de nemcsak a keze járt, a szája is. Eb­be csak beleegyeztem vol­na, de a keze járását már nem szívesen tűrtem, mert azt hangja erősségéhez, gyengüléséhez idomította. Mindenesetre én és töb­bi „áldozattársaim" nevé­ben kérem, hagyják ké­sőbbre, záróra utánra a vitákat. Kínos az a vendé­geknek Is meg a fodrász­nak is, különösen, ha a vendég issza meg a vita „levét”. — II — Monori gimnazisták Cegléden A monori gimnázium leány kézi­labda és fiú labdarúgó .csapata az elmúlt napokban Ceglédre látoga­tott, hogy összemérje tudását a ceglédiekkel. A két mérkőzés ér­dekes iátékot, jó sportot hozott, bár a rossz idő károsan befolyá­solta a szép játék kialakulását. LABDARÜGÄS Ceglédi gimnázium—Monori gim­názium 2:2, félidő 2:1. Vezette: Csendes. A jó iramú mérkőzésen a ceglédiek győzelmet érdemeltek volna, de sorra kihagyták hely­zeteiket, s három kapuiét lőttek. Gúllövő: Madaras, Kiss, illetv.e Szudolíszki (2). KÉZILABDA Ceglédi gimnázium—Möriori gim­názium 5:0 (3:0). Vezette: Füle. A csúszós talajon nem tudott, ki­bontakozni . a ceglédi csapat, bár nagyobb tudása így is megmutat­kozott: A gólarány nem túlzott. A memóriák megye-válogatott ka- í pusa, Czékus gyengén védett. Gól- jlövö: Józsa B. (2), Böszörményi, j Bene, Németh. Dicséretet érde- !mel: Tuboly, Orosz, Józsa M., il- j letve Tavaszi, Mózer. j A két csapat 29-én Monoron ! visszavágón méri össze tudását. !' " ! Lányok! Asszonyok! A Rendelt ; Ruhaipari Vállalat tanfolyamot in- J dít. 1960. I. negyedévében induló ! új részlegének képez ki gépésze- ! két. Jelentkezés: a vállalat helyi- | ségében, Szabadság tér 3. | Tekintse meg í a Vendéglátóipari Vállalat cukrászipari kiáüítását * ! e héten pénteken szomba- - ton s vasárnap a Szabadság ! Mozi emeleti helyiségében. Cukrászipar! árukra a ven- •énrií tóipar megrendelése­ket minden cukrászdában í felvesz. í A Lábbelikészítő Ktsz válto- S zatos. csinos modelljeivel jog­/ gai érdemelte ki a látogatók / ( tetszését í \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VVVVVV\\V\V\A\\VX'VVA\> A kiállításon végre mindenki megszemlélhette a Gépüzem és Vasöntő Vállalat ötletes, új fodrászszéket, amelyről már többször tájékoztattuk olvasóinkat CEGLÉD: MOZAIK lékű —- eseményeket, a kato- £ naéletet, amelytől éppen csak f megváltak. % Hangjuk egyre erősebb. | — Tudod, nálunk milyen % koszt volt?! i y — Hát még nálunk, a lé- $ gósoknál! Képzeljétek, négy % kilót híztam. Alig tudom % begombolni a civil ruhát — ^ mutat nevetve zakójára, $ mely valóban feszül egy % kissé. í í Most már egymás szavaba j vágva „dicsekednek”. hol f volt jobb? Pesten, Cegléden % vagy Sopronban? Sorra ke- £ riilnek a katonaélmények is. £ Aztán elkomolyodnak, las- £ san szedelözködnek; holnap, % holnapután ismét megjelen- ^ nek az üzemben vagy a tsz- % ben. elfoglalják a „kiskato- % nők” helyét, s folytatják a f munkát ott, ahol két évvel ezelőtt abbahagyták. — Miért pont engem válasz­tott ez az asszony? ★ Az egyik nap a földműves­szövetkezet éttermében ebé­deltem. A szomszéd asztalnál három fiatalember ült. Első pillanatra feltűnt: egy kissé már felöntöttek a garatra. — Szervusz, Pista — kiál­tott oda egyikük egy magas, vállas, bőrkabátos fiatalem­bernek. — Hát te is leszerel­tél? Gyorsan hellyel kínálják, s megindul a terefere. Hol szolgáltál? Én Pesten, én Cegléden, én Sopronban. A Nagy Feri nem veled volt? Hát a Kovács Zoli? Jókedvűen emlegetik, az — úgy látszik, nem rossz em­mondok, annak „szenvedő ala­nya“ saját személyem. Péntek délelőtt van, olyan fél „telt ház”. Fiatalasszony lebbenti félre az ajtófüggönyt, kék szemű, fehér bőrű babá­val a karján. Körülnéz, a bent levőket mérlegeli. Oda­ér hozzám., engem is jól vé­gigmustrál, azután megszó­lal: — Egy kis dolgom volna. A picit megfogná addig? Feleletet nem vár, csak nyújtja felém a megrémült fiúcskát. Mit teheftek? Ülök ott gü­gyögve és rimánkodva, a ka- nálzörgetéstől a kockacukorig minden lehető módszert ki­próbálva az üvöltő gyerekkel ' az ölemben, és azon gondol­kozom: Cukrászdában vagyunk, bár nem ceglédiben, de váro­sunk egyik általános isko­lájának IV. osztályos leány­tanulói ülnek az asztalok kö­rül. Az odasiető felszolgáló kérdésére a vezető tanárnő így felel. — Kérek 18 szimplát. A felszolgáló alig találja meg a hangját: — Szimplát? A kislányok­nak? — Azután mégis magá­hoz tér: — Megkérdezem az igazgatót, hozhatom-e? Az igazgató vitába száll a tanárnővel, ő azonban ra­gaszkodik a rendeléshez: — Hozzák csak nyugodtan. Ha én megengedem!... Nem lesz korai? ■k A mi Délibáb cukrász­dánkban is sokszor akad eay egy elgondolkoztató, vagy derűs esemény. Amit itt el­— A VÁROSI TANÄCS költségvetésének terhére jö­vőre 600 000 forintos befekte­téssel kiszélesítik a Széchenyi út Kossuth Ferenc utca és Gőzmalom közötti részét. — MESEDÉLUTÁN lesz a MEDOSZ-kultúrházban no­vember 15-én vasárnap dél­után három órai kezdettel. Sok szép mesét mond el Szálkái Miklós a gyermekek­nek. Utána filmvetítés lesz. — KÖZGYŰLÉST tarta- v nak szombaton délután egy; órakor a Vörös Csillag Tér- \ melőszövetkezetben. Megbe-; szélik az őszi munkák ál- j lását, a zárszámadásra való ; felkészülést és az 1960. évi; terveket. í — ÖT KISELEJTEZETT te- \ henet adott át az Állatforgal-; mi Vállalatnak levágásra aj Dózsa Népe Termelőszövetke- \ zet az elmúlt héten. — AZ V. KERÜLETI óvoda \ szülői munkaközössége ma es- \ te ismerkedési estet tart a j Malom téri óvodában. — A NYOLCTANTERMESi zenei általános és zeneiskola \ helykijelölését tegnap tartót-; ták meg a Széchenyi téren. ; — JÓL SIKERÜLT báb­előadást rendezett november 7 tiszteletére a VIII. kerületi óvoda szülői munkaközössége az újvárosi művelődési ház­ban. A műsort a védőnők báb játszó csoportja adta.

Next

/
Thumbnails
Contents