Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-13 / 267. szám

Népes mezőny a budai járás sakkbajnokságán Újjászületett n Dunaharaszti Munkás Testedző Kör November 15-én indul a bu­dai járás férfi, női egyéni csa­pat sakkbajnoksága, A via­dalra 14 sportkör hattagú férficsapata nevezett, ezen­kívül két női együttes is ját­szik. Közel 100 fő vetélkedik, így igen népesnek Ígérkezik a mezőny^ A járásban ez az első ver­seny, amely a sakk tömege­sítését szolgálja és egyben felkészülést jelent a sparta- kiád küzdelmeire. A megnyi­tót vasárnap délelőtt 9 óra­kor ünnepélyes keretek között tartják a Budai Járási Tanács kultúrtermében. Három va­sárnap folynak majd a verse­nyek. Harminckilenc esztendeje 1920­ban alakult a Dunaha- raszti MTK. A munkásmozga­lom bátor harcosai hívták életre ezt a munkás sportklu­bot, amely fedőszerve lett a dunaharaszti kommunis­táknak és a velük együttérző sportoló fiatalságnak. Szép eredményeket ért el a sport, s a pártszervezés terén is a DMTK. Tagjainak nagy része a fehérterror legvésze- sebo idején is aktív pártéle­te í élt, s olyan ügyesek, elő­vigyázatosak voltak, hogy 15 esztendőn át zavartalanul te­vékenykedhettek. 1936-ban azonban a belügyminiszter betiltotta a DMTK működé­HELYCSERE AZ ÉLEN SÉTA A TÁBLÁZAT KÖRÜL A vasárnapi, XII. forduló után a Gödöllői Vasas vál­totta fel a Szentendrei Hon­védet a megyei labdarúgó­bajnokság élén. Szentendre jó ideig a III. és XI. forduló kö­zött állt az első helyen. Gödöllő a negyedik for­duló után már második volt, a nyolcadik forduló­tól pedig csupán rosszabb gólaránya választotta el az éllovastól. A Szentendrei Honvéd már a második forduló után kivívta a második helyet. Pünkösdi királyság volt Szigetújfalué és Vecsésé, az I., illetve II. for­dulóban volt élen a csapat. Igen érdekes a kartaliak szereplése. Az újonc csapat a negyedik fordulóban szerezte eiső pontját, s a harmadik és negyedik fordulóban utolsó volt. Később, október 4-re az ötödik helyre küzdötte fel ma­gát, s most is ott áll. A legtöbb győzelemmel Gödöllő és a Szentendrei Honvéd dicsekedhet, nyolc­nyolccal. Legkevesebbszer viszont a Dunakeszi Kinizsi, Fóti SE, Péteri, valamint Györnrő nyert, csupán két-két alka­lommal. Hogy Dunakeszi mégis a kilencedik helyen áll, annak sok döntetlen a magya­rázata. A dunakesziek hét ta­lálkozója vesződött pontosz­tozkodással. Szigetszentmiklós, s a Fóti SE hatszor játszott döntetlenül. Legkevesebb dön­tetlené a Szentendrei Hpnvéd- nak van: kettő. Az adott gólok számát te­kintve a Ceglédi Építők áll a legjobban: 34 góllal. A Szentendrei Honvéd 30, a Gödöllői Vasas pedig 29 gólt lőtt. Az első két helyezett kapuját vették be legkeve- sebbszer, tizenegyszer. A leg­több gólt Györnrő (32), Pécel (27) és Péteri (24) kapta. A legkevesebb gólt Érd szerezte, nyolcat. Igen érdekes a győzelmek és döntetlenek aránya. Az ed­digi 97 találkozó közül (be­számítottuk az előre hozott Monor—SZTK mérkőzést) harminckettő végződött döntetlenül, a többi hat­vanöt pedig győzelemmel. Három eredmény fordnlt elő a leggyakrabban. Tizenegyszer született 2:1, 2:2 és 2:0. Kilencszer: 1:1, 0:0, 3:0, hatszor: 3:2, ötször: 1:0, 3:1, 4:0, háromszor: 3:3, 4:1, 5:0, kétszer: 4:2 (mindkettő az október 4-i fordulóban) és 5:1. Csupán egyszer adódott 4:3, valamint a két legnagyobb arányú győzelem 8:1 és 9:2. Az eddigi küzdelmek sorén összesen 317 gól született, egy- eigy találkozóra átlagban 3.26 jut, csapatonként pedig ennek a fele. R. L. Tanácsok figyelem! Községi házszámtáb­lák elkészítését min­den mennyiségben vállaljuk. Vegyes Ktsz Tápiógyörgye. Esküvőre menyasszo­nyi és vőlegény! ru­háit kölcsönzése vi­dékre is. Üjpest, Jó­kai u. 5. Bognármcster áll. gaz­daságba vagy termelő- szövetkezetbe elhe­lyezkedne. Lakás szükséges. Levelet ..Bognármester” jel­igére a Soproni Hir- 1 detőbe kérünk. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Eladó két szoba kony­ha, kamra, üvegve­randa és mellékhelyi­ségekből álló ház. Ba- ranyi János, Cegléd, Ságvári Endre utca 15. Kiadó 8 hold föld a Nyilasban, Aradi féle földből. Érdeklődés, Bercsényi utca 29. sz. alatt. _________ K enderföld 550 négyszögöl kertészetre # is al­kalmas, sók trá­gyával felesbe ki­adó. József Attila 1. Ugyanitt szalma­zsákba való szal­ma eladó. Jókarban levő PANNI robogó sürgősen eladó. Mátyás király utca 35. íhladó három szoba, veranda, mellékhelyi­séges ház beköltözés­sel. Cegléd, Molnár u. 5. Értekezni lehet Viszkok Ferencnél, helyszínen. Életjáradékért eladná házát idős házaspár. Nem beköltözhető. Cím a Ceglédi Nyom­dában. 25 éves magányos fiatalember megismer­kedne házasság céljá­ból 20—22 éves jólelkű leánnyal, aki gazda­ságban jártas. Levele­ket „Szolid” jeligére Ceglédi Nyomdába. Mosógépigénylők fi­gyelem! Értesítjük ügyfeleinket. hogy mosógép igénylései­ket november 9-től Cegléd. Körösi út 7. sz. alatt az FMSZ ön- kiszolgáló boltjában naoonta, reggel 9-től Vhll-ig- Hétfő kivéte­lével a nagykőrösi úti önkiszolgáló bolt háztól házig szállít árut. • Vaskapu, vasajtó, vas-- ablak, vasmázsa, rol- lós ajtó, tokkal eladó. Déli út 23/a. Eladók: rézágy éjjeli­szekrénnyel, kifogás­talan állapotban, 2 db kisipari kombinált konyhaszekrény, nagyméretű gyermek­ágy, székek, asztalok, jégszekrény 1 db stb. Szabadság tér 8. I. em 1.________________ Elcserélném szoba konyhás és mellékhe­lyiségekből álló laká­somat zöldhalmi állo­mástól 2 perc járásra, ceglédi hasonlóért megegyezéssel. Cím : XI. kér. Mizsei út házhelyek Hajdú Mi­hály. ______________________ A zonnal kiadó bútoro­zott szoba, két sze­mély részére. Értekez­ni lehet Pesti út 7. szám. Czinegéné. Elveszett az Ugyeri fő­úton egy kocsiponyva november 8-án. Meg­találóját 200 forint ju­talomban részesítem. Bogdán István, Hosz- szúcsemő, IX., dűlő. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Eladó kétszobás lakás leválasztással. I. Jókai u. 5. sz. Kiadó zöldséges ha­szonbérbe. Érdeklődni IV. k. Csokonai u. 7. Nagykőrös. Cserepes lakóház kü­lön bejárattal 2!) ért eladó. IV.. P-" u. 6. Péczeli Dénes. séf. Kilenc évig nem spor- I tolhattak színeiben tagjai, de a pártmunkát ez alatt sem | hanyagolták el. Nyomban a felszabadulás után, 1945-ben ismét megala­kult a Dunaharaszti MTK és 1954-ig működött. Ebben az esztendőben a község sport­telepét bérbevette a Csepel Autó és gyönyörű stadiont épített. Ekkor fuzionált a két klub, a DMTK ismét meg­szűnt. 1959 július 9-én éledt újjá a sportkör a dunaharaszti KISZ-szervezet kezdeménye­zésére. A helyi tanács v. b., a sütőipari vállalat, a tsz, ktsz, a KIOSZ, valamint a Csepel Autó segíti az egyesületet. A Csepel Autó heti háromszori edzésre, minden második va­sárnap pedig mérkőzés ját­szására átengedi pályáját a DMTK-nak. Az újjáalakult sportkör a dunaharaszti kö­zönség lelkes támogatását is élvezi, célja a tömegsport ki- szélesítése, az fjúság nevelése, a KISZ irányítása mellett. labdarúgó- és sabksíatatály mőlsödik a sportkör színeiben. A labdarúgó-csapat legutóbb értékes fegyvertényt hajtott Labdarúgó Európa Kupa eredmények A labdarúgó bajnokcsapa toli Európa Kupa küzdelmeit szerdán folytatták: két újabb találkozót bonyolítottak le. Belgrádban került sor — vil­lanyfény mellett __ a Wolver­h ampton Wanderers—Crvena Zvez- da -mérkőzésre, amely 1:1 (1:1) arányú döntetlen eredménnyel végződött. A visszavágót novem­ber 24-én rendezik meg Wolver- hamptomban. Az otthonában játszó Glasgow Rangers csak nagy küzdelem után 4:2 (2:2)-re győzte le a Bratiszla- vai Vörös Csillag csapatát, amely Matlak kiállítása miatt a máso­dik félid<5ben csak 10 emberrel játszott. __________________ J árási labdarúgó-bajnokság végre, legyőzte az éllovas Kiskunlacházát, s veretlenül áll a ráckevei járási bajnok­ságban. Az együttest több volt Csepel Autó játékos erő­síti, s a jóképességű gárdá­tól azt várják, hogy jövőre már a megyei I. osztályban szerepel majd. Persze addig még sok nehéz akadályt - kell leküzdeni. 1960 tavaszán tenisz-, kézi­labda-, röplabda-, asztalite­nisz- és atlétikai szakosz­tályt akarnak alakítani. Ugyancsak ekkor labdarúgó- edzőpályát, valamint tenisz­pályákat építenek. A Csepel Autó patronálja az egyesületet. A megalakuláskor anyagi nehézségekkel küz­döttek és az autógyáriak sze­reléssel segítették a DMTK-t. Az 1960/61-es bajnoki évben két felnőtt és két ifjúsági labdarúgó-csapatot akarnak szerepeltetni. A vezetőség jó összetétele — a tapasztaltabb, idősebbek mellé, lelkes fiatalokat is be­választottak — aktív munká­ja a jövőbeni sikerek egyik záloga. A DMTK a fe’lendü- lés jegyében tartja jövőre 40 éves jubileumát. SZEMELVÉNYEK EGY TUDÓSÍTÁSBÓL Szemelvények Hans Körfemek, a SÍD Düsseldorf s^ortszerkesz- tőjérnek tudósításából a Magyar- NSZK válogatott mérkő­zésről: ... Magyarország új labdarúgó válogatottjának felépítésében jó­val megelőzött bermüniket. ... A magyarok technikáját a német labdarúgósport soha nem éri utol, mint ahogyan ez az el­múlt 50 esztendőben sem sike­rült. ... Az NSZK labdarúgó váloga­tottjának teljesítménye a magya­rokhoz viszonyítva mesteremberi szinten mozgott. ... A mostani magyar labda­rúgó válogatott játéktudása igen magas fokon áll, 70 percig ideáli­san játszott. BUDAI JÁRÁS 1. Torbágy 10 7 3 — 31:12 17 2. Budakeszi 10 7 2 1 31:12 16 3. Törökb. TC 11 7 2 2 40:17 16 4. Bia 10 7 2 1 26:13 16 5. Pilisvörösvár 9 6 1 2 22:16 13 6. P. Bányász II 10 4 3 3 21:13 11 7. T. Honvéd 9 4 2 3 15:12 10 8. Érdi Ép. 10 3 2 5 22;18 8 9. Budaörs 10 4 __ 6 24:25 8 10. Dlósd 10 3 2 5 16:17 8 11. Sóskút 10 3 2 5 15:30 8 12. Páty 10 2 2 6 20:25 6 13. Tárnék 10 2 1 7 11:28 5 14. P.-szentivám 10 2 — 8 12:47 4 15. Solymár* 10 2 — 8 11:32 2 Pilisesab.a visszalépett • Solymártól két büntetőpont levonva. . .. Kérdés, hogy ezek a fiata­lodé nem túl korán tanultak-e meg mindent, s egy szép napon már nem képesek tudásúkat fokozni. ... A budapesti mérkőzés erő­sen visszavetett bennünket válo­gatott labdarúgó csapatunk fel­építésében, megszervezésében. A spanyolok ellen készülő oszt­rák labdarúgó „A” válogatott szerdán délután az osztrák olim­piai válogatottal játszott edzőmér­kőzést. Nagy meglepetésre az olimpiai együttes győzött. Osztrák olimpiai vál—Ausztria vál. 6:3 (2:1). Góllövök: Hof (2), pichler, Reiter, Ninaus, Neubauer, illetve Knoll (2) és Hamerl. Oáimidíh a kozm&iz dien A laboránsnő „beöltőKteti” az wrrepii’í'sre kutyát és nyulat kísérleti Ceglédi járási labdarúgó-eredmények Ceglédbercel—Ceglédi Vasutas II 3:2 Abony KSS—Ceglédi Honvéd 2:1 Ceglédi Épít.—Albertirsa elmaradt Nagykőrösi Építők—Nk. Kinizsi II elhalasztva A ceglédi járás egyik nagy meg­lepetése volt, hogy a jó formában levő ceglédi Honvéd kikapott az abonyi csapattól. A Ceglédi Épí­tők H __Albertirsa mérkőzés el­m aradt, mert az albertirsai csa­pat késve érkezett meg. A járási bajnokság állása az elmaradt mérkőzések nélkül: 1. Ceglédb. Vasút. 7 6 — 1 29: 9 12 2. Abonyi KSK 7 5 — 2 14: 7 10 3. Ceglédi Honv. 7 5 — 2 15:10 10 4. Nk. Kinizsi II 6 5 — 1 16: 9 10 5. Albertirs. Vas. 6 2 — 4 14: 5 4 6. Ceglédi VSE II 7 1 1 5 11:15 3 7. Ceglédi Épít. II 6 — 2 4 7:23 2 8. Nk. Ládagyár 6 — 1 5 4:32 1 A ceglédi járási ifjúsági bajnok­ság végeredménye az őszi for­dulóban: 1. N.-körösi Kin. 2. Albertirsa 3. Ceglédbercel 4. Abony 5. CVS II ifi 4 4--------12: 2 8 4 3 — 1 11: 7 6 4 1 1 2 8:10 3 4 112 7:10 3 4-------4 6:15 _ N égy falusi sportkör... Befejeződött a váci járás DC- rendszerű női asztalitenisz baj­nokságának őszi fordulója. Igen dicséretes, hogy a mezőnyben négy községi sportkör képvisel­tette magát és csupán egy szak- szervezeti egyesület, a Váci Kö­tött állt asztalhoz. Az őszi forduló végeredménye a következő: 1. Püspökszilágy I 2-3. Csővár I 2-3. V. Kötött 4. Püspökszilágy II 5. Sződliget 6. Csővár II 7. Váchartyán 6 6 — 18: 1 12 6 4 2 14: 7 8 6 4 2 14: 7 8 6 3 3 10:11 6 633 10:12 6 6 1 5 4:15 2 6 — 6 1:18 — Megkezdődött a mezőgazdasági gépészmérnökök továbbképző Megkezdődött az állami gazdaságokban dolgozó mező- gazdasági gépészmérnökök há­romhetes továbbképző tan­folyama. A tanfolyamot Rá- zsó Imre akadémikus nyitot­ta meg, majd Petöházi Gá­bor miniszterhelyettes, az állami gazdaságok főigazgató­ja tartott előadást. Elmon­dotta, hogy a tanfolyamon részvevő 62 mezőgazdasági gépészmérnök csak néhány tanfolyama évvel ezelőtt végezte el az egyetemet, továbbképzésükre mégis nagy szükség van, mert a magyar mezőgazdaságban évente tucatszámra jelennek meg az új típusú erő- és munkagépek. A tanfolyamon részvevő fiatal mérnökök nemcsak az új gépeket isme­rik meg, hanem az üzemelik tési kérdéseket is alapos?”/ tanulmányozzák. , Negyvenezer tenyészsüldőt adtak át a tsz-eknek az állami gazdaságok Törzstenyészetek, hízékonyságvizsgáló állomások Hetvenhat tenyészserfés Svédországból Az állami gazdaságok saját szükségleteiken túl egyre na­gyobb mennyiségű . temyész- sertést és hízóba szánt süldőt szállítanak a termelőszövetke­zeteiknek. Az idén 40 000 sül­dőt adtaik át a közös gazda­ságoknak és felkészültek, hogy a jövő évadban fokozott mér­tékben elégítsék ki a növekvő igényeket. A megfelelő tenyészanyag biztosítása érdekében az idén kialakították a ser­tés törzstenyészetének há­lózatát. Huszonöt helyen foglalkoznak nemesítéssel és a fejlesztés irányelveit figyelembe véve, 17 helyen fehérhús-, négy he­lyen Cornwall-, négy helyen pedig mangalica-törzset tar­tanak. Az állami gazdasági törzstenyészetekben jelenleg már kétezer értékes fehérhús- koca van. Az állomány javí­tása érdekében az idén Svédországból 76, Angliából pedig 18 tenyészsertést vásá­roltak. A Svédországból be­hozott jószágokát Bábolnán és Bolyon szaporítják tovább. A tenyésztői munka meg­alapozottságát biztosítja a nyolc hízékanyságvizsgáló állomás. Ezeken csaknem grammra porciózzák a malacok élelmét, rendszeresen ellenőrzik súly- gyarapodásukat és levágás után azt is megvizsgálják, mennyi zsírt, milyen sonkát adtak az egyes „famíliákból” kiválasztott állatok. Eddig kétezer süldő hízékenyságát vizsgálták meg és úgy talál­ták, (hogy 220 napos korra érik el a 90 kilós és 240 napos korra a 110 kilós súlyt. Jö­vőre újabb állomásokat állí­tanak fel és a törzsienyészc- tek mellett szaporító telepei- működnek majd. Miért veszekszenek a fiatal házasok? Nemrég közvéleménykuta­tást tartottak Franciaország­ban az ötéves házasoknál, hogy megtudják, mi a leggyakoribb oka a házastársi viszályoknak. Kiderült, hogy a házastársi veszekedések 24 százalékát az okozza, hogy az anyós és az após beleavatkozik a fiatal'pár magánügyeibe. A veszekedések okai között második helyen (19 százalék) a szórakozások megválasztása áll, a harmadik pedig a gyer­meknevelés problémái (17 szá­zalék). Érdekes megemlíteni, hogy a féltékenykedés viszony­lag ritkán ckoz veszekedé­seket ötéves házasoknál. Megjegyzendő, a közvéle­PEST MEGYEI HÍRLAP A Ma 2var Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő. Szántó Miklós Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3 Telefon. 343—100. 142—220. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elö- fiz^théro a.h'úvi rp«f~hivr,'‘?Ickná) és kézbesítőknél Előfizetési díj i hónapra 11 forint ménykutatás, mint mondtuk csak ötéves házasokra vonal kozott, tehát olyanokra, ak‘ már szerencsésen átvészelték a # házasság kritikus negyedik évét. FAFELDOLGOZÁS FŰRÉSZPOR NÉLKÜL Az Üiszegedi Ládagyárbar hatmillió forintot fordítana: korszerűsítésre. Űj üzem részt, kisvasúthálózatot, dán pályát létesítenek és új gt pékét szereznek be. A tizenc új gép között lesz az úgyne vezett korongbalta, amelyne! felszerelését rövidesen meg kezdik. A géppel fűrészpor és egyéb veszteség nélkül, sze­lik deszkává a iádakészítés- hez szükséges fát. A fűrész­pormentes feldolgozással évente mintegy kétezer köb­méter fát takarítanak meg Ez úton mondunk hálás köszöneté mindazoknak, akik feledhetetle: emlékű édesanyánk, nagyanyánk, testvérünk özv. Roszik Pálné« szül.: Kiszely Zsuzsanna elhunyt 1 alkalmiból részvétüket nyilvánítot­ták, a temetésén Albertirsán meg­jelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents