Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-17 / 244. szám
1959 OKTÓBER ML SZOMBAT «revei 3 Megváltozott a szellem, megjavult a munka az Aszódi Gépállomáson Október 30-ra befejezik a vetést, december 15-re a mélyszántást Országos búzafermeszfési tanácskozás a Technika Házában Büszkén újságolták az Aszódj Gépállomás vezetői, hogy október 20-ra teljesítik éves tervüket. Ez azt jelenti, hogy csaknem félszázezer nor- málholdnyi gépi munkát végeztek el az aszódi járás 23 termelőszövetkezetében. Mégis sokan panaszkodnak rájuk. Olyan hírük van, amivel bizony nem nagyon lehet dicsekedni. A ' számok, a tények viszont a gépállomás dolgozóinak jó munkájáról tanúskodnak, Kinek van akkor igaza? — tettük fel a kérdést Horváth Lászlónak, a gépállomás főmérnökének és egyben megbízott igazgatójának. — Rossz híre van gépállomásunknak, de ennek nem mi vagyunk az okai, hanem az előző vezetés — hangzott a válasz. — A régi vezetőket ez év tavaszon leváltották, s teljesen új vezetőgárda került a helyükre. — Kifogás ma is van gépállomásunkra. Főleg azt panaszolják, hogy kevés munkáit végzünk egyes tsz-afeben. Most 72 erőgépünk és traktorunk dolgozik, jóval több, mint bármikor ezelőtt. — Nőttek-e a tsz-ek igényei? Mészáros Lajos, a gépállomás főmezőgazdásza elővette noteszát és máris megadta a pontos feleletet. —■ 1958-ban 5000 kh szövetkezeti terület tartozott a j gépállomáshoz, jelenleg 13 ezer hold. A terület tehát több mint háromszorosára nőtt, a traktorok száma azonban csupán tizenöttel. A gépek zömét augusztusban és szeptemberben kaptuk. — Mennyit teljesítenek mostanában a gépek? — A hivatalosan előirt napi műszaknorma 3,6 normálhold, ezzel szemben átlagosan öt—öt és fél normálholdnyi munkát teljesít minden traktorunk. — Miért panaszkodnak akkor mégis a tsz-ek a gépállomásra? — Azért, mert bár javult a munka, minden igényüket mégsem tudjuk kielégíteni. Az előző vezetők felelőtlenül kötötték a szerződéseket az elvégzendő munkákra — igaz, ezeket sokszor nem teljesítették —, mi pedig csak arra kötünk írásos megállapodást, amit a megszabott határidőre el is tudunk végezni. Minőségi kifogást még nem jelentettek a szövetkezetek. Újra Horváth László vette át a szót. — Időarányosan is teljesítjük tervünket, előfordul azonban, hogy egy tsz például csak tíz hold szántásra kötött velünk szerződést, noha a fáznék 150 holdat kell felszántani. A gépeket pontos terv szerint irányítjuk és ha az említett tsz-ben elvégezték a lekötött tíz hold szántását, átirányítjuk más területre, ahol eleget kell tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinknek. Ilyenkor kezdődnek aztán a viták, mert a tsz, noha csak tíz holdra kötött szerződést, mind a 150 holdat géppel akarja felszántatni. Természetesen először szerződéses kötelezettségeinknek teszünk eleget. — Az elmúlt évben sok panasz hangzott el a traktorosokra is. Megváltoztak-e azóta? — Össze sem lehet hasonlítani, pedig lényegében ugyanaz a gárda dolgozik ma is — felelte Horváth József, a gépállomás párttitkára. — Tíz traktor két műszakban dolgozik, hatvankettő pedig nyújtott műszakban, de még mintegy harminc gép munkáját szerezzük két műszakosra. Ez persze attól függ, kapunk-e elegendő embert. — Talán nem szívesen dolgoznak a traktorosok a gépállomáson? — Ellenkezőleg. Az idép egész sor szociális létesítménnyel gazdagodtunk. Utat, víztornyot, konyhát, kultúrtermet építettünk, televíziót, mosógépet vásároltunk, berendeztük a brigádszállásokat és lényegesen növekedett a traktorosok keresete is. Erre néhány adatot is felsorolt: Csorba József 1958 júniusában 1140 forintot keresett, ez év júliusában 4657 forintot vitt haza és kapott 700 forint prémiumot. Géczi Péter tavaly júliusban 3102 forintot, az idén 4525 forintot „talált” a borítékjában, Kelemen Károly „csak” 800 forinttal keres többet, mint tavaly, de ez is szép. — Dolgozóink átlagosan három-három és fél ezer forintot keresnek havonta, de például túrái brigádunk, a Polonkai- brigád tagjai az utóbbi hónapokban négyezer forintnál sohasem vittek haza kevesebbet, — Mi az oka ennek a nagy változásnak? — Mint már mondtam, megjavítottuk életkörülményeiket, tervszerűbbé tettük a gépek és a traktorosok irányítását és nem nélkülük, hanem velük, az ő segítségükkel akarjuk teljesíteni feladatainkat. Kis dolognak tűnik, de elintéztük például, hogy aa idén minden traktorosunk, bárhol Is dolgozik, négy forintért meleg reggelit, ebédre és vacsorára főtt ételt kap. amit munkahelyére visznek ki. A gépállomáson találkoztunk Rubleczky Sándorral, az Aszódi Járási Tanács fő- atgronómusával. Mint egyik legilletékesebbtől, tőle is érdeklődtünk, elégedettek-e a gépállomás- munkájával. — Nincs semmi panaszunk tevékenységükre — mondta a íőmezőgazdász. — Szervezetten végzik munkájukat és nem ismernek lehetetlent. Jellemző, hogy még vasárnap, ünnepnapokon is dolgoznak a traktorok. A szántás jó részét a gépállomás végzi, a tsz-. | ek inkább a vetésben segíie- ! nek. A szárazság kicsit aka- I dályozta a munkájukat, azon- j ban bepótolták. Az elmúlt j évben még karácsony napján j is vetettek őszieket és feb- i ruárban fejezték be az őszi j mélyszántást a gépállomás | traktorai. Az idén október | végére minden tsz-ben befejezik az ősziek vetését és | legkésőbb, december 15-ig vé- j géznek a mélyszántással •: is. — Gépállomásunk tízéves fennállása óta először az idén teljesíti éves tervét — tette hozzá Horváth László. — Őszi tervünket október 30-ra teljesítjük, december 31 helyett. Hozzá kell tennem, hogy felemelt tervvel dolgozunk, azt is túlteljesítjük, sőt már teljesítettük a kongresszus tiszteletére tett vállalásainkat is. Csekő Ágoston Gyógyítás he tat tonna! A tomszki orvostudományi intézetben elsőként alkalmazták az elektrongyorsítót, a betatront, mint a rendkívül kemény röntgensugarak forrását. A rákban szenvedő betegek betatronnal való besugárzása pozitív eredményre vezetett. A Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Agrártudományi Egyesület és a MEDOSZ közös rendezésében pénteken országos búzatermesztési tanácskozást tartottak a Technika Házában. Magyari András földművelésügyi miniszterhelyettes megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi években sokat javult a vetés- szerkezet, a vetésforgó, jelentősen nőtt a kukorica és a cukorrépa vetésterülete. Megszűnt az állattenyésztés és a takarmánytermesztés közötti nagy aránytalanság. A búzatermesztésben is mutatkozik előrehaladás: az idei termelési terveket például mind a termésátlagok, mind pedig az össztermés tekintetében túlteljesítik. Dr. Soós Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium NövénytermesztéSi Főigazgatóságának vezetője vitaindító előadásában a búzatermesztés időszerű kérdéseit ismertette. A vitaindító előadás után felszólalt Izinger Pál, az állami gazdaságok főigazgatóságának helyettes vezetője, dr. Lehóczky László, az agráregyetem tanszékvezető docense, Leilei János, az Északkelet Magyarországi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet igazgatója, Halász József, a MEDOSZ főtitkára. A tanácskozás részvevői végül felhívással fordultak az ország termelőihez: az állami gazdaságokhoz, gépállomásokhoz, termelőszövetkezetekhez, és egyéni gazdákhoz. A felhívásban célul tűzték^ hogy az állami gazdaságok az ideivel azonos, a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák pedig a tavalyinál legalább két-három százalékkal nagyobb területen vessenek búzát, s megalapozott, jó munkával érjék el, hogy 1960-ban a búza országos termésátlaga tíz mázsára emelkedjék. A cél érdekében október hó végéig fejezzék be a búzavetést a szokásosnál tíz százalékkal több vetőmag felhasználásával, amellett törekedjenek a rendelkezésre álló műtrágyák gazdaságos kihasználására. A tanácskozás kéréssel fordult a gépipar vezetőihez és az ipari munkásokhoz, hogy a minél több talajelőkészítő gépet, kombinált vetőgépet, s az osztott aratáshoz szükséges aratógépet és rendfelszedő kombájnt bocsássák a mezőgazdaság rendelkezésére. CSÉPELIK A RIZST A bugyi Tessedik Sámuel Termelőszövetkezetben az idén 420 holdon termeltek rizst, amelynek cséplése és tisztítása most történik. Pál Ferenc éppen a szállítószalagra önti fel a terményt. Háttérben a sátrak, amelyekben az elszállításig ideiglenesen raktározzák a tele zsákokat Tizenhat-tizenhét mázsa termést adott a rizs holdja. Nem csoda tehát, ha elégedettek a termelőszövetkezet vezetői és tagjai, hiszen több millió forint üti „egyszámlájukat” (Csekő felv.) ^\\\\\N\N\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VN\\\\\\\\\\\\\^^^ Élet sorsa szakasztott ugyanaz, mint százezernyi emberé nálunk: Parasztnak, földnélkülijános- nak indult, hat elemi iskola tananyagával a fejében. Aztán egy év alatt elvégezte a hetedik-nyolcadik osztályt, munkássá lett, megnősült, beiratkozott a technikumba. Tipikus népidemokratikus életsors — véltem egy esztendeje, amikor elmondta mindezt. Pedig volt akkor is gondja elég: Bejáró munkás... Három műszakban dolgozik. Nehezen birkózik a könyvek, kel, a tananyaggal. ■. Különböző mende-mondák terjednek róla közvetlen dolgozótársai között is: fogához veri a garast, fösvény, törlesz- kedő-dörzsölődő természetű, karrierista... Éppen a mende-mondák miatt tagjelöltfelvételi kérelme az üzemi pártbizottság valamelyik fiókjában hever, intézetlenül, tárgyalatlanul. Kényes ügy az ilyesmi... Mintha ködben tapogatódzott volna előrefelé. Sohasem tudta, voltaképpen hol tart, hová valónak tartják. Valahol, valahol a távolban derengett ugyan valami fény afelé igyekezett, mindhiába. Ö legalábbis így vélekedett. Es mikor már kétségbeesett, hogy végképp nem találja meg a kiutat, akkor új párttitkár került az üzemrész élére. Az új párttitkár alapos ember volt. Utánanézett a pletykáknak, előszedte a már-már sár- guló-foszladozó tagjelöltfelvételi kérelmet, megtárgyalta a dolgot a pártvezetőséggel, megvitatta a taggyűlés előtt. Így lett tagjelölt. Ezzel együtt vagy talán még ennek előtte az igazgató megtudta: rágalmak között vergődik egyik munkása. Kipróbálta, ő pedig állta a próbát. így került más munkabeosztásba, már nem kellett váltania a dél- előttöket a délutánokkal, a délutánokat az éjszakákkal. Akadtak olyanok — technikusok, mérnökök, tovább tanuló munkások —. akik segítették, megmagyarázták neki a matematikát, a mértani, a technológiát, egyszóval mindazt, amit nem értett. A technikum első évéből az ő segítségükkel vizsgázott közepesre. A pletykák elhallgattak. Munkatársai megértették: bejáró mivolta, tanulmányai és visszahúzódó természete miatt barátkozik nehezen. És ha nem is szerették meg, de tudták róla: becsületes, törekvő ember, a törekvés pedig nem azonos a törtetéssel. Egy év után a napokban ismét találkoztam vele és megérdeklődtem, hogyan folyik sorsa. Ö csak elővett valami mappafélét, és mutatta benne a tagfelvételi kérelmét, a két ajánló aláírásával. — így! — felelte, és rendre elmondta, ahogyan én az imént, mi minden fordult időközben jóra. Ahogyan hallgattam, azt hihettem volna: megelégedett, boldog emberrel beszélgetek. De nemcsak hallgattam, néztem is. Es láttam gondoktól szántott arcát — pedig fiatalember, alig harminc esztendős —; láttam, görnyedt hátát gond súlya nyom ja. A régi hántások, sértések apró morzsája húzódik meg benne — töprengtem —, ami ecetté savanyított mindent. Vagy a bejárás húzhatja, hisz még változatlanul naponta utazgat a kisvárosba a szomszédos községből és vissza. De ez nem valami tragikusan nagy teher. Ha úgy tetszik, a vonatban böngészheti tankönyveit, forgathatja jegyzeteit ... Hát akkor miért fogadko- zik nagy szavakkal: — Befejezem a technikumot, ha beleszakadok is! Ugyan mibe kéne beleszakadnia ? És abban a pillanatban eszembe jutot-t valami... Amikor az imént érdeklődtem, várja-e odahaza gyerek, keserűen válaszolt: — Hálaisten, nem! Miért a hálaisten? Szemérmes természetű az ember. Az orvosnál se vetkezünk szívesen pucérra, pedig testünket kevésbé takargatjuk, mint lelkünket. Milyen keservesen, milyen aggodalmaskodva húzta le ö is mindazt, amit sebére aggatott takaróul! Végre elmondotta: — Otthon van a baj, otthon! Négyecskén élnek falun, egy házban: anyósa, apósa, felesége és jómaga. Az öregek már nem bírnak a két hold földdel, az állatokkal; az asszony úgyszintén üzemben dolgozik, otthonra érve süt-főz, ellátja az aprójószágot. A föld minden terhe- gondja, a nagyobb munka mind-mind reá szakad, az amúgy is túlterhelt, utazó, tanuló férfira. És ez csak a kisebbik, baj. A nagyobb: hárman egyszerre és szakadatlanul rágják a fülét: ne tanulj, hagyd ott az üzemet, keress jobban fizető állást! A még nagyobb baj: az asz- szonyltával négyesztendei házasélet után már nem talál közös témát. A sors iróniája: a hetedik-nyolcadik általános iskola anyagából azért vizsgázott, mert fel akart nőni négy polgárit végzett feleségéhez. És most; hogy megkóstolta a tudást, és nem hajlandó abbahagyni a tanulást, felesége nem növekszik vele. Egy jó könyv; a holdrakéta; a gyár egyik új, okos gépe; mindaz a sokféle új, ami az iskolában felnyílik előtte — feleségét annyira sem érdekli, mint a vakot a szivárvány. És minél szikrázóbb a napfény, annál keményebb, feketébb az árnyék. Pedig rettenetesen szeretheti ezt az asszonyt! Iszonyúan szeretheti, mert ahogy szóba hozza, már könny lepi a szemét — előbb félrefordul, ne legyen gyengeségének árulója a szemsarkából kibuggyanó férfikönny, azután már hagyja, hadd csurogjanak le arcán szabadon, peregjenek kék munkaköpenyére, sötét barázdát húzva rajta. — Mit csináljak? Ki tudna néki tanácsot adni? Felajánlom: beszélek a feleségével. Tiltakozik: — Ne, az csak még jobban elmérgesítené a helyzetet! Megírni is azért merem a dolgot, mert elmondta: az asszony még véletlenül se vesz újságot a kezébe. De így, tanács nélkül, közbenjárás nélkül is megköny- nyebbedik valamelyest. ő mondja, nem, én: — Már jobb, hogy végre elmondhattam valakinek, ami nyom... Nem is érteni, hogy dolgozótársai. akikkel a nap nyolc óráját együtt tölti, miért nem láttak eddig beléje, pedig áz arca tükrözi mindazt, ami belül marja. .És ha tanácsot nem, de az eddigi segítségen felül néhány jó szót, néhány részvevő, megértő biztatást kaphatna. Végül, valóban, mit tehet? Hagyja abba a tanulást, hagyja ott a gyárat? Tépje el magát mindentől, amit szeret; ami élete értelmét és célját jelentette ez idáig? Vagy hagyja faképnél feleségét, családi otthonát? Tépje el maggt attól, akit szerel; aki élete értelmét és célját jelentette ez ideig? Az egyikre azt mondja: — Nem! A másikra nem szól, csak a szeme nedvesedik meg. Hátha a két megoldás között, középúton, kínálkozik egy harmadik: —■ Beszéljen okosan a feleségével! Költözzenek külön az öregektől! — Beszéltem már vele, szinte mást se teszek. Eljöttem tőle egy hónapra ... Aztán jött utánam, hívott visz- sza, hogy minden megváltozik. De... — De? — De már másnap, otthon, kezdődött elölről... A szüleitől meg nem hajlandó elválni... — Inkább magától válik? Erre nem kapok választ. Arra sem, mi történne, ha itthagyná a gyárat, az iskolát. Beletörődne-e mindenbe, betemetődne-e az a szakadék, amely most elválasztja őket? Mi maradna közös a házasfelek között? Csak az asztal meg az ágy? Tudnak-e beszélgetni egymással? És ha igen, elegendő lenne-e ennek az érdeklődő férfinak a bableves és disznóhizlalás téma? Nem, ne higgyék, hogy ott, az üzemben döntés született ..; De eszembe jut egy iskolai kísérlet. Annak idején növénytan tanárom ejtett csodálatba vele bennünket. Tízkilós súlyt raktunk egy elül- tetet', babszem fölé. A babszem, ez az apró, semmi magá kibújt a neki oly szörnyen nagy teher alól, kibújt, szárba szökkent, termést hozott... A tudásvágyat nem ie. hét elfojtani. Aki megkísérli, sőt, akiben nem él ez a vágy, nemcsak hiába próbálkozik, nemcsak elmarad. de elveszít előbb-utóbb mindent: becsülést és önbecsülést, szeretetet és szerelmet... így lesz. Bizonyosan tudom, pedig a döntő szót még nem mondta ki. Garami László
