Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-24 / 224. szám
4 "x-MirloP 1959. SZEPTEMBER 24. CSÜTÖRTÖK .Juhász Gyula emlékesttel kezdte meg a gödöllői irodalmi szinpad kultúrpregramjit Dutka Ákos emlékbeszéde a holnaposok váradi forradalmáról A titokzatos vademberek nyomában Bizonyosan emlékezetes marad Gödöllőn az a jól sikerült, színvonalas emlékest, amelyet a járási könyvtár kezdeményezésére létrehívott járási irodalmi színpad rendezett Testamentum címmel kedden a járási tanácsház emeleti nagytermében Juhász Gyula emlékezetére. Az ünnepi alkalom kettős volt. A járási könyvtár is, az irodalmi színpad is a huszonkét éve halott nagy költő nevét vette fel. Az irodalmi színpad négy hónapra szóló programmal indult most el, októberben Petőfi-estet rendez, majd Victor Hugo és Arany János költészetét ismerteti, novemberi tervében Heltai Jenő, Schiller és Móra Ferenc szerepel, decemberben pedig József Attila-emlókest. Ezt a komoly, értékes kul- túrprogramot méltóképpen vezette be a keddi bemutatkozó, amely iránt igen nagy volt az érdeklődés. A járási tanácsház hatalmas díszterme zsúfolásig megtelt a lelkes közönséggel. A műsort Remsey Gábor ihletett zongorajátéka vezette be, majd Ladányi István művészi előadásban szólaltatta meg Juhász Gyula egyik örökszép költeményét, a Testamentumot. Blatniczky Gyula, a járási tanács elnökhelyettese mondott ezután bevezetőt, méltatta Juhász Gyula költészetének forradalmi jelentőségét. — Minden irodalmi est — mondotta beszédében — egy- egy győzelem a selejt fölött. Az irodalmi színpad a szép és a jó hirdetésére alakult és még az ősszel elindul, hogy hivatását a járás községeiben is teljesítse. ■Ezután tartóttá meg a nyolcvan éves Dutka Ákos, Juhász Gyula ifjúkori barátja és küzdőtársa, a „Váradi holnaposok” egyetlen élő képviselője nagyhatású, költői emlékbeszédét Juhász Gyuláról. A régi váradi emlékeket idézte, a század első évtizedének azt a három esztendejét, amely Ady Endre nevével és szellemében megszülte a magyar Ura forradalmát, a Holnapot. Ennek a forradalomnak leghívebb és legiga- zabb hőse a fiatal Juhász Gyula volt, akii halála pillanatáig hű maradt a zászlóhoz. — Igen, akkor vőlegények voltunk — emlékezett az ősz költő megindultan —, a szépség. a szebb jövendő, az új világ vőlegényei, a .költészeté, a szellemi forradalomé. Nemcsak a magyar vers őszinte lelkét ébreszthettük, hanem egy korhadó világrend romDutka Ákos a váradi holnaposokról beszél jain újjászületni álmodtuk a mii holnapunkat. Tavasz volt az, nemcsak a mi tavaszunk, hanem a kor, az egész magyar szellemi élet és társadalom pirkadó tavasza. A mély hatású emlékezést szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a lelkes közönség. Nagy Marianne tolmácsolta ezután őszinte átérzéssel Juhász Gyula három szép Anna- versét, majd Juhász Endre, a költő testvéröccse mondotta el sok kedves, bensőséges emlékét Juhász Gyuláról, akinek szivében határtalan szeretet élt édesanyjuk és testvérei iránt és aki örökké gyermek tudott maradni ebben a korán és tragikusan elárvult családban. A testvér emlékezése valósággal a megilletődött közönség elé varázsolta a nagy költő emberi alakját. Ezt a hatást művészien fokozta még Juhász Gyula néhány, édesanyjáról és édesapjáról írt költeménye Nagy Marianne előadásában. A költő életének két utolsó évtizedéről Magyar László, lapunk munkatársa mondta el néhány emlékét, majd Vá- rady Ildiiké tanárnő rendezésében hat fiatal gödöllői diák, Kiss Lajos. Kertész László, Molnár Éva, Magyar Erzsébet, Puxler József és Kovács Gábor adta elő oratóríumszerűen és megérdemelt, nagy sikerrel Juhász Gyula: Petőfi elmegy... című lírai jelenetét, amelynek kézirata nemrég került elő egyik kortársa hagyatékából. A nagy gonddal összeállított műsort Juhász Gyula másik Testamentum című költeményének előadásával Nagy Marianne fejezte be, majd Hídvégi Nándor, a Juhász Gyula járási könyvtár vezetője mondott rövid záróbeszédet és felhívta a közönség figyelmét a Juhász Gyula kézirataiból, fényképeiből, könyveiből és egyéb emléktárgyaiból rendezett értékes kiállításra. A rejtett ■p1 öldművesszövetkezeteink *• az elmúlt esztendőkben igen sokat fejlődtek. Üj üzletek nyíltak, közöttük a legkorszerűbb. az igényeket teljesen kielégítő önkiszolgálóboltok, sok helyen modern raktárak épültek, s lehetne a sorolást folytatni tovább, mi épült-bővült a földművesszövetkezetek munkálkodása nyomán. Nem egy helyen jelentős segítséget adott ehhez a földművesszövetkezeti tagság is, célrészjegyek jegyzésével, társadalmi munkával. De: még igen sok helyen figyelmen kívül hagyják a tagság összefogásában rejlő lehetőséget, azt a rejtett tartalékot, amelynek kiaknázása jelentősen előbbre lendíti a munkát. A Tápiószöllősi Földművesszövetkezet tagja; példás munkát végeztek a közelmúltban. A földművesszövetkezet felvásárló-telepéhez társadalmi munkában jól járható utat építettek; az elvégzett munka értéke közel jár a húszezer forinthoz. Példamutató a tápiószöllő- siek tette. Hiszen lehetett volna arra várni, hogy majd megoldják ezt a gondot is „felülről”, majd adnak „keretet” rá, mint ezt nem egy helyen teszik, de a sült- galambvárás helyett az önerőből való cselekvést választották a szöllősiek, s az eredmény bizonyítja, hogy helyes utat követtek. A húszezer forint mögött persze sokkal több van, mint az elvégzett munka anyagi értéke. A tagság őszNemrég Moszkvában ismeretessé vált, hogy a kijevi egyetem kaukázusi néprajzi expedíciója kaptar nyomdokaira bukkant. Ugyanakkor a moszkvai tudósok expedíciója, Sz. M. Lukomszkij profesz- szornak, a fizikai—matematikai tudományok doktorának vezetésével, tovább folytatja a kaptar felkutatását a dagesztani hegyékben. — Az elbeszélések szerint ezeken a helyeken többször láttak kaptárt — mondja J. I. Merezsinszkij, a kijevi expedíció vezetője, aki nemrég tért vissza kutatóútjáról. A kaptar avar nyelvről lefordítva vadtartalék szefogása, a közös cselekvés ereje. Megyénk földművesszövetkezeteinek egy része nem szívesen nyúl ehhez a lehetőséghez, mert afféle „kunye- rálást” lát benne. A téves nézet aztán jelentős gátjává válik a munkának, mert az egyik legeredményesebb lehetőségtől fosztja meg a földművesszövetkezeteket. A társadalmi munka kérése nem „kunyerálás”, a tagság saját érdekében dolgozik, s az általa létesített út, üzlet vagy bármi más a saját érdekét, a saját munkájának könnyebbségét. szolgálja. A kényelmesebb út persze az, hogy mindent „felülről” várnak, „majd csak sor kerül ránk is”, de ezeknek az „érveknek” hangoztatásával a tagság még nem jut mesz- szire. Nehezebb megmozgatni a tagságot, kicsiholni az aktivitást, de ennek eredménye is van, mint a tápiószöllősiek példája mutatja. S ok dolog létesítését tervezik megyénkben a földművesszövetkezetek. Ne hagyják figyelmen kívül a tervezéskor, s a munka szervezésekor a tagság önkéntes munkájában rejlő lehetőséget. Mindent nem tudnak felülről megoldani. S nem is lenne az helyes. Hiszen a helyi erőforrások kihasználása már eddig is sok szép eredménnyel bizonyította a községek, s a földművesszövetkezetek életében is, hogy a tagság szívesen dolgozik, szívesen segít, s minden bizonnyal így lesz ez a jövőben is. embert jelent. A „dagesztani vademberről” az e'ső hite'es adatokat Vaszgen Karapetjan orvos-alezredes jelentette a múlt év végén a „havasi ember” kérdését tanulmányozó bizottságnak. Bp. P. Porsnyev professzornak elmondotta, hogy 1941. október—decemberében azt a lövészalakulatot, amelynél ő is szolgálatot teljesített, a dagesztani hegyvidékre vezényelték. Egyszer megkérték, vizsgáljon meg egy furcsa embert, akit a hegyekben fogtak el. — Meztelen, hímnemű lény állt előttem, vitathatatlanul ember volt. Mellét, hátát és vállát dús, sötétbarna szőrzet borította. A két-három centiméter hosszú szőrzet medvére emlékeztetett. Valiig érő haja részben homlokát is eltakarta. Haja tapintásra igen durvának. tűnt. Szakálla és bajusza nem volt, a szája körüli részt rövid, pihés szőrzet fedte. Teljesen egyenesen leengedett karokkal állt. Körülbelül 180 centiméter magas lehetett. Termete tagbaszakadt, széles- vállú, izmos volt. Úgy állt ott, mint valami hős; hatalmas mellkasát kidomborította. Tekintete kimondottan állati volt. Egyetlen pontra bámulva állt előttem, olykor mordult egyet s nem tanúsított semmiféle aktivitást. Ez év februárjában a Szovjet Tudományos Akadémia bizottságához levél érkezett V. K. Leontyev dagesztáni vadászfelügyelőtől. Közölte, hogy a dagesztani hegyi lakók között sok szó esik az emberszabású lényről — a kaptárról. — A lakosok elbeszélései Szerte az országban csavargott és sorozatos bűncselekményeket követett el Osvalda László üllői születésű fiatalember. A rendőrség a nyomozás után összeállította Osvalda bünlajstromát, amelyben harminchat bűncselekmény szerepel: többek között társadalmi tulajdonban levő értékek elsiikkasztása, hitelezési csalás, magánszemélyé]?; kárára elkövetett húszrendtieli csalás, négyrendbeli lopás, közveszélyes munkakerülés, deviza-bűntett. A csavargó szélhámos Budapesten az Astoria és a Park Szállóban, Balatonföldvárott a Hullám Szállóban szállt meg, Egerben, Cegléden, Kecskeméten, Keszthelyén hasonlóan szállodában Lakott. Többször sportolóiként -jelentkezett a szállodában azzal a szerint — írta Leontyev, — * kaptárok a magas hegységekben, a havasok és jégmezők közelében laknak. ÍRitkán mutatkoznak. A helybeli lakosok azt állítják, hogy régebben sokkal gyakrabban találkoztak .velük. A kaptárok olykor megdézsmálják a kukorica- és burgonyatáblákat, sőt magukkal is visznek kukoricát. Leontyev ugyanebben a levelében közli, hogy 1957. augusztus 8-án egy hegyi szakadék közelében töltötte az éjszakát. Tábortüze közelében egyszer csak rémes kiáltást hallott, amely egyetlen állat b ögéséhez, üvöltéséhez sem volt hasonló. Másnap, amikor útját folytatta, ismét a hegyekben éjszakázott, kiugró sziklapárkányokkal körülvett katlanban. Leontyev ezen az éjszakán ta a kozott a kaptárral. „A tábortűznél ülve egyszer csak észrevettem, hogy a déli havas lejtőn valamilyen lény mozog. Átkelt egy szakadékon, majd felkapaszkodott a legfelső sziklapájkányra és eltávolodott. Mindez 50—60 méternyire , történt tőlem. Külseje teljesen megfelelt azon leírásoknak, amelyeket a helyi lakosok a kaptárról adtak.” Leontyev megpróbálta elfogni a kaptárt, mégpedig úgy, hogy lábára célzott. Lövése azonban nem találta el és a kaptar megszökött. Moszkvai és kijevi tudósok a nyáron elhatározták, hogy felkeresik Dagesztani, hogy megfejtsék a kaptárok titkát. A Lukomszkij professzor vezette. 'moszkvai expedíció, amelyben Leontyev is részt vesz, most már a hegyekben tartózkodik. megjegyzéssel, hogy csapatának többi tagja egy-két nap múlva .érkezik utána. Sportolói mivoltának igazolására Vasas feliratú melegítőt és bokszkesztyűt tartott magánál. A szállodáikból fizetés nélkül távozott, s nem egyszer szobatársai pénzét is magával vitte. Siófokon, Balatonföld- várott ismerőseivel fényképezőgépet béreltetett a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalattól. Az egyik gépet Egerben cipőért és 150 forintért eladta. A cipőt azután a Bizományi Áruházban értékesítette. Osvalda László bűn- cselekményeivel mintegy 22 000 forint kárt okozott, amelyből 6000 forint eddig megtérült. A szélhámos csavargó ügyét áttették az ügyészséghez. Sportolónak adta ki magát Harminchat bűncselekményt követett e' egy üllői születésű szélhámos ” Jakubek Józsefnek hívnak és itt dolgozom a gödöllői pályaszakaszon — mutatkozik be a szőke hajú, napbarnított fiatal ember, akivel kezet fogok. — Várja meg, míg végzek, már egy órám sincs hátra, s akkor nyugodtan beszélgethetünk. Az út, amelyen Jakubekék felé ballagunk, olyan, mint egy mesebeli táj erdei útja. Hatalmas zúgó fák kétoldalt, amelyek egy kicsit bánatosan tűrik az őszies szél cibálását. Annál vidámabb a kis fehérfalú ház udvara. Kétéves szöszke kislány hajlcurássza nagy zsivajjal a tyúkokat, kacsáltat. — A lányom — emeli fel nagy boldogan Jakubek a gyereket. — Mert nemcsak magnetofonom van nekem, hanem élő zenekarom is. Még csak kétéves, de már beszélgetni tudunk egymással — mondatja vele az apai büszkeség. — Talán kezdjük elölről — biztatom, amikor válogat fiatal élete eseményei között, mi is azok közül az érdekes. — Jó, hát kezdjük. 1932 decemberében születtem. Itt kinn laktunk a dombon akkor is, az uradalmi nyolcas házak egyik pincéjében. Többre nem jutott, mert apám munkanélküli szabósegéd volt, anyám meg mosni járt a nyaralókhoz. Az igazi nehéz azonban akkor kezdőPályamunkás 1959dött, amikor apám meghalt. Mindössze négyéves voltam ekkor. — Jártam pár elemit, de meg sem mondom, mennyit. Ma már szégyellem, de akkor azon voltam, hogy mielőbb pénzt keressek szegény anyámnak. — 45-ben, a felszabadulás után még gyerekfejjel jelentkeztem romeltakarításra. Felkerültem a Várba. Bevettek egy tíztagú brigádba és én nagyon boldog voltam, hogy családfő vagyok. ■— Dolgoztam, a sok munka megedzett. Munkaidő után vasat gyűjtöttünk. Egy alkalommal ünnepélyt rendeztek az építési vállalat dolgozóinak a Vérmezőn. Ahogy ott üldögélek a sorban, egyszer csak a nevem hallottam az emelvényről. De nem akartam elhinni, hogy engem is hívhatnak. Végre kimentem, egy elvtárs kezet- fogott velem és elém tett vagy tíz könyvet. Azt sem tudtam először, mit csináljak velük. Azok voltak az első könyvek életemben, amelyeket elolvastam. Bolondjuk is lettem. Attól fogva, ha akadt egy kis pihenő, már a könyvet bújtam, vagy megálltam valahol zenét hallgatni. Mert a zene olyan, de olyan hatással van rám, hogy elmondani sem tudom. — Kitöltöttem a katonaidőm, majd amikor leszereltem, megkérdezték, alkarok-e a MÁV-hoz jönni, pályamunkásnak? Szívesen elvállaltam. Nem is bántam meg. Dolgozni mindenütt kell s tisztességes munkával itt is meg lehet élni. — Hogy néz ki ez a megélhetés, mennyit keres? — Soknak nem sok, de aki beosztja, félre is tehet. Havonta úgy ezer forint körül hozok fizetést. Ez az alap. Viszont vagonkirakodás té- len-nyáron álcád, s persze, először bennünket hívnak. Az is hoz egy-egy esetben 60—70 forintot. Télen elég szépen túlórázunk, amikor a hófúvások vannak, mert a pályatestet éjjel-nappal tisztán kell tartani. — És a felesége? — Itt dolgozik a Gödöllői Állami Gazdaságban. A keresete nem sok, havonta 500— 600 forint, de megkapja a háztáji földet, fejadagot, tejet, terményt stb. így aztán meg. terem az, amivel az állatokat, nyulat, disznót, tyúkóikat tartjuk. Ennivalóra nincs gondunk, pénzt csak fűszerre adunk ki. — S kié ez a kis ház, talán sajátjuk? • — Félig-meddig. Anyósomé- ké. Ölt is itt laknak. Mi csak ezt a szobát kaptuk, míg sajátunk nem lesz. És az lesz, ha nem is hamarosan. Úgy beszéltük meg a feleségemmel, hogy először berendezkedünk. Amint körülnézek a szobában, látom, már el is kezdték. Szép hálószobabútort vettek, rádió az éjjeli- szekrényen, szőnyeg, ágyterítő, képek a falon. A konyhában vadonatúj almazöld konyhabútor, s a kislánynak is megvan a maga külön kuckója, kisággyal, asztalkával. — És a magnetofon? — Nem mondom, ezért volt egy kis családi háborúság. Nem akarta az asszony semmiképp, de én kötöttem az ebet a karóhoz. Mert amin! megláttam, mindjárt mondtam, hogy ez csak az enyém lehet. Egy nyugdíjas bácsi nyerte a lottón, s kínálta eladásra. Ö már nem ért az ilyen modern dolgokhoz, meg a pénzre is nagyobb szüksége volt. Végül-beadta az asszony a derekát, azt mondta, megve- hetem, de a keresetemből ne vonjam le az árát. — Elkezdtem érte külön dolgozni. Segített mindenük* az állomáson. Minden napra jutott vagonkirakás, ez-az, ben úgyhogy rövid idő alatt kifizettem. S kidolgozott, nagy kezeivel gyengéden simogatja a bűvös, zöld táskát, amely úgy elbájolta. Házul tói is elmennek, vagy csak itthon szórakoznak a rádióval, magnetofonnal? — Azt már nem. Rendszeresen járunlk moziba s ha a feleségem jegyet hoz az állami gazdaságból, színházba is megyünk, egy évben legalább négy-ötször. Vasárnaponként meg, ha szép az idő, csak vonatra ülünk s leruccanunk a Balatonra, Füredre. Ott töltöttük a fizetett' szabadságunkat is. mert nemcsak a munka, de a pihenés is kell az embernek. — Maga még nagyon fiatal ember, mik a tervei, az elképzelései? — Az olyan sok, hogy elsorolni is alig tudom. Szeretem nagyon a munkámat, megtanultam már minden csínját- binját s nem is olyan nehéz, mint sokan gondolják. Jó tudni, a mi két kezünk munkájától függ, hogy a pálya üzembiztos legyen. — Szeretnék továbbjutni. Ki akarom tanulni egyelőre a váltóőrséget s az akarok lenni itt a MÁV-nál. Közben pedig tanulni. Sokat beszélgettünk erről a KISZ-tiíkárral s azt hiszem, belevágok a dolgozók iskolájába. Időm van még elég, nem akarom, hogy tétlenül szánjanak felettem az évek. Tudni akarok minél többet. Sose felejtem el, hogy szégyelltem magam, mikor idejöttem, mert még azt sem tudtam, miért pattognak a sínek, meg hogy a melegben megnyúlnak, azért van közöttük az a kis vés. Azt akarom, ha bármiről beszélnek előttem, mindig tudjam, miről van szó. Végezetül megkérdem tőle, ismeri-e, olvasta-e Veres Péter könyvét, se Pályamunkások-at? — Hogy olvastam-e? Legalább háromszor. S olyan jó látni, hogy mi már egész másképp élünk. A szakma ugyanaz, s mégis megváltozott. Modernebbek, jobbak a munkaeszközeink s főleg a munkakörülményeink. Solcszor elgondolkoztam azon, ahogy Veres Péter leírta a munkásszállásukat. Bogár, pók, patkány, mocsok. A mienk meg itt olyan, mint egy kis vendégfogadó. Tiszta, hófehér, hideg-melegvíz, rádió, társalgó. — Persze, nem azt mondom én. hogy most már fenékig tejfel. De alapvető bajok — mint a munkanélküliség, ami az apámat sírbavitte — nincsenek. És ez a lényeg. És az, hogy tudom, csak rajtam múlik, hogyan megyek feljebb erről a jelenlegi „létrafokról”. íme. egy vályamunkás élete $ tervei 1959-ben. Komáromi Magda
