Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-09 / 211. szám
1959. SZEPTEMBER 9. SZERDA '"íJCirlap 3 VÁROS LESZ-E GÖDÖLLŐ? NEM FORMAI KÉRDÉS Mindenki erről a szép álomról beszél manapság Gödöllőn. És nemcsak beszél, de tudatosan, okosan cselekszik is. A gondolat nem új, már régen gyökeret vert a község lakosságának tudatában és a közelmúltban igen komoly lépések is történtek megvalósításáért. Sőt: a kérdés határozott formában foglalkoztatta a kormányzatot is. Három évvel ezelőtt már készült a törvényjavaslat, de elkövetkezett 1956 októbere és any- nyi sok más szép tervvel együtt ezt is lesöpörte a napirendről. A tanácsházán erről a kérdésről beszélgetünk Túri Nagy Sándor vb-elnökkel és Jaknó Zoltán községi mérnökkel. Kiteregetik az asztalra a térképeket, a statisztikai táblázatokat, a történelmi dokumentumokat, amelyek mind azt bizonyítják, hogy ennek az ősi, hafszáz évesnél is öregebb településnek minden jogcíme és adottsága megvan a városi rangra. — Gödöllő mindenféle (szempontból megért arra, Ihogy város legyen belőle — mondja beszélgetés közben Túri Nagy Sándor tanácselnök. — Nemcsak azért, mert megvannak az adottságai hozzá, mert itt van az ország egyik legnevezetesebb nagyüzeme, a Ganz Áram- mérőgyár, valamint a Gödöllői Gépgyár, mert itt éri el meglepő eredményeit a kisállattenyésztés világhírű kutatóintézete, hanem főleg azért, mert lakosságában megvan az elhatározás és a képesség a városiasodáshoz Bzükséges erőfeszítésekre. Valóban gyönyörű tervek Születnek és érnek cselekedetté ebben a vonzó környezetben. Először a 10 756 kát. hold kiterjedésű Gödöllő hatalmas térképén tanulmányozzuk a terepet. Erről tudjuk meg, hogy a község belterülete 2315 hold, amelyen jóval több, mint háromezer épület álL Az idén legalább kétszáz új lakóház épül. Lakosainak száma egy évszázad alatt megtízszereződött. 1851-ben csak 2617 lakosa volt, ma közel huszonegyezer van és közvetlenül a felszabadulás előtt sem volt több, mint amennyit az 1930- ban tartott népszámlálás talált itt: 11 056. Tehát azóta is megkétszereződött. jük községünk legsúlyosabb problémájának megoldását, a vízvezeték építést és a csatornázást is — mondja az elnök. Már szervezik a vízügyi és csatornázási társulatot, amelybe a belterületnek mintegy négyezer családja lép be azzal az örömmel vállalt kötelezettséggel, hogy tíz év alatt három-háromezer forinttal járul hozzá a költségekhez. A társulat így megkapja aizt a tízéves kölcsönt, amelyből megépítheti legfontosabb közműveit, a vízvezetéket és a csatornarendszert. A nagyszabású munkát 1960-ban kezdik meg. Kidolgozták már a község terjeszkedési terveit is. A létesítendő új lakótelep céljaira azt a százötven holdas területet jelölték ki, amely a község délnyugati oldalán, a Tesseöik kollégium mellett fekszik és a Bónokahegy felé emelkedik. Itt nagyszerű lehetőség nyílik 30—35 ezer főnyi lakosság elhelyezésére. Mert a tervezők biztosra veszik, hogy ha Gödöllő város lesz, lakosainak száma igen rövid idő alatt eléri az ötvenezret. Ennek persze előfeltétele az is, hogy néhány új intézményt és főleg néhány nagyobb új üzemet telepítsenek le a községben. Az új üzemek számára az Isaszeg felé eső, körülbelül százholdas szabad területet jelölték ki. Szemleútühk során benéztünk a községi pártbizottsághoz, amelynek titkára Borbély Mihály így nyilatkozott: — Pártbizottságunk szív- vel-lélekkel támogatja a mozgalmat, hogy Gödöllőből minél előbb város legyen. Az ellenforradalom ügyünket visszavetette ugyan, de most újult erővel folytatjuk. Ha Gödöllő város lesz, új perspektíva tárul fejlődése elé. Ezt pedig nemcsak helyi, de országos érdekek is kívánatossá teszik, mert Gödöllőre igen jelentős szerep vár túlzsúfolt fővárosunk tehermentesítésében. Közel, alig huszonnyolc kilométerre fekszünk Budapesthez, nagyszerű autóút, vasút és a HÉV köt össze bennünket a fővárossal, valamint a rendszeres autó- buszjáratok. A gödöllőiek igen gyorsan és könnyen bejuthatnak budapesti munkahelyükre, tehát Gödöllőből könnyen lehet úgynevezett „lakóváros". mányszaknak azok a tanszékei, amelyek jelenleg még Budapesten működnek, sorra kiköltöznek ide, egyetemünk központjába. Az Agrártudományi Egyetem fejlesztése országos érdek, hiszen ez az intézet neveli azokat a szakembereket, akikre olyan fontos szerep vár mezőgazdaságunk fejlesztésében. Az egyetem fejlesztésére már eddig is húsz-harmincmillió forintot költött az állam. De még további milliók várnak beruházásra. Jelenleg is nagyszabású munka folyik a központi épület belsejében: az előadótermek, a berendezés és a felszerelés korszerűsítése. Ez is öt és félmillió forintba kerül és remélhetőleg az év végéig befejeződik. Hallgatóink száma most körülbelül ezer, de mezőgazdaságunknak ennél sokkal több szakemberre lenne szüksége, viszont férőhelyünk nincs a hallgatók létszámának emeléséhez. Ezért szükséges a bővítés. Beruházási programunk indokolásában mindezekre fölhívtuk a kormány figyelmét és felsorakoztattuk azokat az érveket is, amelyek bizonyítják, hogy Gödöllőt egyetemi várossá kell fejleszteni. Az agráregyetein különben már régen szervesen belekapcsolódott Gödöllő közösségi életébe. A 93 tagú községi tanácsban az egyetem oktatókarának számos tagja foglal helyet és végez hasznos munkát. Tagja a tanácsnak dr. Bencze József egyetemi docens, aki a tanács végrehajtó bizottságának is tagja, Bodó Lajos adjunktus, aki elnöke a mezőgazdasági állandó bizottságnak, Nagy Nándor adjunktus, az építési állandó bizottság tagja, Vass István, az egyetemi tangazdaság igazgatója pedig a pénzügyi állandó bizottság elnöke. — Igen — mondja Túri Nagy Sándor tanácselnök —, az egyetem teljesen egyheforrt. Gödöllővel és a gödöllői agráregyetem már külsejében is magja a jövendőbeli Gödöllő városnak. A komoly érvek légiója bizonyítja, hogy Gödöllő jogosan szorgalmazza a városi rangot, de a legfőbb érv talán mégis az, hogy a község népe hatalmas áldozatok vállalására hajlandó, és az a célja, hogy amikor végre elnyeri a városi rangot, az átalakulás minél kisebb terhet rójon az államháztartásra. Magyar László Pamuk elvtárs volt az első. Hét órára hirdették az áporkai Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetőségválasztó taggyűlését és ő már háromnegyed hétre megjelent. Igyekezett, mert tudta, (hogy nagy dolog a vezetőségválasztás és így is kifejezésre juttatta, hogyan vélekedik ő erről a taggyűlésről. Fontosnak, jelentősnek tartja-e? Pamuk elvtárs a munkában is példát mutat, a fiatalok előtt sokszor emlegetik a nevét, hát hogyne mutatna példát a pártban?! Ezen a napon is leült az első sorban. Botjára támaszkodva gondolkodott. És várt. Egy rossz szót sem szólt, amikor az óra mutatója már a fél nyolcat is elhagyta. Néha felállt, topogott a teremben, azután visszaült a padra. Körülötte lassan gyülekeztek az emberek. A gyűlést csak fél kilenckor tudták megkezdeni... Azt mondták: máskor is így szokott ez lenni. Mindig késve kezdik a gyűléseket. De senki nem szól egy szót sem. „így szokott lenni”. És ez a mondat tartalmazza azt a nézetet, ami nemcsak Áporkán a Vörös Csilláiéiban, sőt nemcsak a ráckevei járásban terjedt el: faluhelyen nem lehet semmit pontosan kezdeni. Többeh hozzáteszik: a parasztember ilyen nagy dologidőben csak késve érkezhet. Későn jön be a határból. későn jön a gyűlésekre is. De hát miért. Miért nem hirdetik későbbre a gyűlést? Akkor nem lenne ok a késésre. Az igazság az, hogy nem ez a baj. Pamuk elvtárs is a határban dolgozott egész nap, mégis megtalálta a módját, hogy pontos legyen. Van, ahol már azt is megpróbálták: kezdődjön a taggyűlés később, nyolc órakor. Addigira meg is vacsorázhatnak, át is öltözhetnek a tagok... Bernecebarátin például legutóbb nyolc órára hirdették az összejövetelt, mégis volt, aki negyed tízkor érkezett! Szokássá vált már, akár mikorra hirdetnek - valamit, beletelik egy óra is, mire mindenki összejön. Szemrehányást sem tesznek a későknek, mert csupán formai kérdésnek tekintik. Ha pártfegyelemről szólnak, megemlítik a tagdíj- fizetést, ki hogyan végez pártmunkát. hogyan hajtja végre a párthatározatokat —, de a pontosságról hallgatnak. Pedig ha egy kicsit elgondolkodnának, másképp vélekednének. Nemcsak azért, mert nem helyes megvárakoztatni a másikat. Hiszen vannak, akik időben érkeznek, és feleslegesen, tétlenül ülnek, sokszor másfél órát is. Nekik nem lenne tennivalójuk? Őket nem várja otthon ezernyi munka? Vagy a határban mindent elvégeztek már? Nekik is tömérdek munkájuk lenne, akár a határban, akár otthon. Az áporkai taggyűlésen is az egyik pontosan érkező asz- szonyka arról panaszkodott, hogy a várakozási idő éppen elég lett volna ahhoz, hogy a félbehagyott mosást befejezze. De ezen túl is: szabad-e ennyire semmibe vermi társainkat, hogy a mi hibánkból, nemtörődömségünkből sok embernek bosszúságot okozunk? Jusson csak eszébe valameny- nyi notórius későnek: nem mérgelődött-e, ha a vonat vagy autóbusz, amin utazott, tíz percet késett?! — és ezért felborult egésznapi terve? Nem ül-e tűkön, ha a határba menet sorompót kap a szekere és amiatt időt veszít? S még valami. Ez a legfontosabb. Amikor valaki felvéteEgyes névnapok előtt a nagytömegű üdvözlő távirat feladása zsúfoltságot okoz a postahivatalokban. Ennek elkerülésére a jókívánságokat tartalmazó táviratokat már két héttel a névnap előtt feladhatja a közönség. A feladónak a lét kéri a pártba, elvárják tőle, hogy ismerje a Szervezeti Szabályzatot és vállalja a párt fegyelmét. Azt, hogy harcol a párt politikájának megvalósításáért, pártmunkát végez, részt vesz a párt rendezvényein. tagdíjat fizet és így tovább. Mindezt általában természetesnek tartják a párt tagjai. Az is természetessé vált már, hogy a taggyűlésekre általában ünneplőben jelennek meg. Nem csupán formai kérdés a pontos kezdés, hanem egyik megnyilvánulása fegyelmüknek, a taggyűlés jelentőségének adnak így kifejezést és tevékenységük komolyságát, fontosságát hangsúlyozzák. Ne hagyják hát a pártszervezetek, hogy néhány elvtárs rossz szokása, késése megbontsa a fegyelmet és olyan módszert honosítson meg, amely kimondatlanul és legtöbbször akaratlanul önmagában hordja társaik és a pártrendezvények lebecsülését. Sági Ágnes távirati blankettán csupán „H* jelzést, s a kívánt kézbesítési időt kell feltüntetni. Az új módszer gyorsabbá, pontosabbá teszi a távirat továbbítását, csökkenti a postahivatalokban a zsúfoltságot, a várakozást. ssssssssssssr/ssssssssssssssssssrssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* Aszód közelében, a Hatvan felé vezető műút mentén a kirándulók és az autósok gyakran megállnak a kitűnő ízű, friss vizet adó Petőfi-forrásnái, ahol egykor hazánk nagy költője, Petőfi Sándor is megpihent (Csekő felv.) Két héttel előbb is fel lehet adni az üdvözlő táviratokat Meghatározott napon kézbesíti a posta Gödöllő hatalmas erőfeszítésekkel törekszik arra, hogy a maga erejéből elinduljon és haladjon a városiasodás útján. Ezt már nemcsak a térkép mutatja, hanem a valóság is, amikor a tanácselnök és a községi mérnök társaságában bejárjuk a nagy kiterjedésű községet és a helyszínen kapjuk meg a szükséges illusztrációkat az — érvekhez. Az elmúlt három év alatt igen sok történt a belterület rendezésére. A Munkácsy utcában három nagyon szép kétemeletes lakóház épült több mint kilencven modem lakássaL Ide a közeljövőben egy tizenkéttantermes iskolát építenek. Számos forgalmas útvonal kapott aszfaltburkolatot. Most készül a 300 méter hosszú Petőfi Sándor utca új kőburkolata. A Haraszti település új lakónegyed, ahol 370 telket jelöltek ki és már közel száz új lakóház épült fel, legnagyobbrészt OTP- kolcsönből. A Szabadság tér parkját rendbehozták, valóban méltó dísze lesz a jövendő városnak. Bitumennel födött makadámburkolatot kap a községi tanácsház előtti hepehupás utca is az idén. És ezt mind a 20 százalékos községfejlesztési alapból. — Ebben az évben több mint egymillió forintot költöttünk utcáink rendezésére és a már elkészült tanulmányi tervek alapján megkezdI I KIÁLLÍTÁSI mozaik vés, nagyon kevés. Kétszáztíz hold! Meghökkenek: — Magának? Vállat von: — Persze, hogy nekem. Az én tsz-emnek, az Uj Hajnalnak. — Bátyám tán az Uj Hajnal elnöke? — Tagja vagyok. Nyolc éve. De hiszen éppen azért mondom, hogy az én tsz-em. Az én tsz-em, az Uj Hajnal, no! Ki a jenéjé lenne. A miénk, hát az enyém is. Mit nem lehet ezen megérteni? Azzal megpöccinti a kalapja szélét és otthagy, mint afféle értetlen embert, akinek magyarázni sem érdemes. 2. Bók az ökörnek A főpavilon előtti ökörfejű virágvázának dőlve igyekszem félrehúzódni a ki-beáramlók sodrából. Egy barátomra várok. A főpavilon lépcsője nagyszerű találkahely, vagy két tucatnyian várnak itt. Hüvelyknyi gombokkal ékített lajbliban idős juhász- ember ballag el mellettem. Mögötte az asszony és tálán öttagú család. Az öreg a válla felett visszaszól: — Ez aztán derék ökör! Csak bámul mellette, de nem legel a virágból! Ö a virágterhét mustráló stilizált ökörföre gondolt, de a mögötte jövők egytől-egyig rajtam nevetnek. Hiszen az én állam sincs sokkal távolabb a virágoktól, mint a kőököré. Riadtan menekülök a dísznövények tájáról és megállók az aszfaltozott bejárati út közepén. 3. Párbeszéd a sültkolbásznál Egy köpcös, pocakosodó falusi bácsika óvatosan mérlegeli tenyerében a papírtálcára rakott félarasznyi sült kolbászt. — Te, Lina! — fordul a mellette álló asszonyhoz. — Csak ostoba ember vagyok én! — Ugyan miért? — Eladtam azt a kese hízót az állatforgalminak kétezerszázért. Pedig ha betöltőm az egészet kolbászba, aztán mi is forinttal fizettetnénk meg centijét itt a vásáron, más hárcrm hízót vehettem volna az árából... 4. Időtöltés Erre a két hétre a vidékieké a főváros. Nemcsak a kiállításon, hanem a Nagykörúton, a Corvin Áruházban, az Állatkertben és a Halászbástyán is sűrűn találkozók nézelődő, vásároló, pihenő falusiakkal. A Városligetben, félszáz méternyire a víg zenétől hangos Gundeltől, két fejkendős, csizmás nénike ül mellettem a pádon. Vállukon rojtos szélű kendő. Akaratlanul is tanúja leszek beszélgetésüknek. Két napja vannak Pesten, már bejárták a vásárt, de a lábuk mellett duzzadó csomagok azt tanúsítják, hogy az áruházakat is. Bukszájuk tartalmát számlálják és a lehetőségeket latolgatják, hogy az esti vonatindulásig mivel lehetne agyoncsapni az időt? A szemem sarkából oda pislantok és az illendőség sérelme nélkül megállapítom, hogy az egyiknél két darab piroshasú százas van, a másiknál öt. Titokban kíváncsian találgatom, merre indulnak tovább? Újabb bevásárlások? Vidám Park? Mozi? Korsó serital a vasúti restiben? Egyre kíváncsibb leszek, mert azok már térdükre terített Budapest-térképen csusztatgatják az ujjúkat. Végül az idősebbnek látszó kiböki: — Tudja mit, komaasszony? Ne keresgéljünk! Itt van ni, egy ugrás a Szépművészeti Múzeum. Tavaly kiállításkor is itt töltöttünk egy fél délelőttöt, jöjjön bemegyünk, elnézelődünk most is. Felállnak és mennek. Két testes vidéki néni, lassacskán, nehézkes léptekkel, de magától értetődően és időtöltésből a Szépművészeti Múzeum felé indul. Ordas Iván a fővárosban dolgozók ezrei- $ nek szép, kellemes lakóhelye.; Az Agrártudományi Egye-! tem már városi karaktert adj Gödöllőnek. Gyönyörű, gondo-! zott parkban fekszik és intéze-1 tei közelében új, modern lakó-! telep épült, öt többemeletes s lakóházzal, amelyek 110 laka-; sában az egyetemi dolgozók; kaptak hajlékot. A hatodik! épület földszintjén fényes üz-j letek sorakoznak. Olyan szé-! pék, olyan korszerűek, hogy a! főváros sem vallana velük szé- i gyent. ; A központi épület homlokza- i ta előtt, a mohi csatában ha-i lálos sebet kapott Kálmán her-; cég művészi bronzszobra köze-; lében találkozunk Gárdos ] Lászlóval, az agráregyetem he-; lyettes rektorával. — Az Agrártudományi Egye-; tem számára nemcsak presz-j tizskérdés az, hogy Gödöllőből; város legyen, bár kicsit fúr-; csán hangzik, hogy Gödöllő aj világ egyetlen „egyetemi falu-j ja” — mondja beszélgetés köz- i ben a helyettes rektor —, Ra-i nem gyakorlati kérdés is. Gö-: döllő, mint község, sohasem; nyújthat az egyetem névelő-; munkájához olyan arányú se-; gítséget, mint amilyet város-; ként nyújthatna. Itt nincsenek ! komoly művelődési és szórako- j zási lehetőségek. A község! egyetlen mozicskája megköze-! lítően sem elégítheti ki még a; moziigényeket sem. Egyete-; műnk hatalmas fejlődés előtt; áll. Beruházási programunk; végrehajtása során 1962 és; 1965 között ide kerül gépész-! mérnöki karunk, amely külön! épületet kap és egy ezerférő-! helyes kollégiumot is. Sor ke-i rül lakótelepünk további bőví-; i tésére. A mezőgazdasági tudo-i ^ 1. Első személyben | A növénytermesztési pavi- ^ Ionban egy szálfatermetű, hol- X lószárnybajuszú öreg magyar X mellé sodor a véletlen. Hát- X rátett lcézzel nézelődik és § sziklaszírt módjára hagyja | szétválni és összecsapódni Xmaga körül a tömeg hullá- ^ mait. Melléje szegődök és lé- X pésenként szemlélődve együtt X haladunk. Talán húsz mé- X ternyi sodrás után váratla- $ nul megáll egy miniatűr bú- X zás zsák előtt és hozzám for- X dúl: X — Ez jó! — mondja min- X den bevezetés nélkül és rá- X mutat az acélosan csillogó X szemekre. — Ebből vetek az ^idén. X — Azt jól teszi! — biccen- § tek és hogy a hangulatot ne Xzavarjam, igyekszem szaksze- X rűen tovább hallgatni én is. X Ismét megyünk egy fél te- X nyérnyit, aztán megáltapo- X dunk a pillangósvirágú ta- ^ karmánynövények előtt. A lu- X cérna felé biccent az állával. | — Ez jó! — mondja épp X ágy, mint az imént. — Ettől | tejei a jószág. | — Tejel! — így én. X — Csak kevés van belőle — X csóválja a fejét. — Kevés. X Jómódú középparasztnak ^ nézem, megkérdem hát, hogy: X — Magánál mennyi? i — Nálam? — sóhajt. — Ke-