Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-15 / 216. szám
A Ceglédi VSE került a délkeleti csoport élére a megyei labdarúgó-bajnokságban Öt mérkőzésen öt pontot szereztek a Pest megyei csapatok a labdarúgó NB III. hetedik fordulójában. A Pilisi Bányász idegenből is győzelemmel tért haza, a Csepel Autó nehezen, a CVSE biztosan tartotta otthonában a bajnoki pontokat s a vasutas csapat ezzel a győzelmével az NB III. délkeleti csoportjának élére került. A Nagykőrösi Kinizsi hazai pályán is csak döntetlenül mérkőzött, míg a Pilisi SK vereséget szenvedett. CSEPEL AUTÓ—BONYHÁDI VASAS 2:1 (0:1) Dunaharaszti, 1000 néző. Csepel Autó: Bláboli —■ Vigh, Kreisz, Kúr — Hauser, Taj ti — Kárpáti, Handó, Kiss, Kerekes, Plausin. Már az 5. percben megszerezhette volna a hazai csapat a vezetést, de Kerekes 11-esét a bonyhádi kapus kivédte. Állandósult a Cs. Autó fölénye, a 15. percben azonban mégis az ellenfél ért el gólt. Ezután Bonyhád védelemre rendezkedett be és láthatóan az eredmény tartására törekedett. A II. félidő 7. percében Plausin átadásából Kiss kapásból védhe- tetlem gólt lőtt. A bonyhádi csapat teljesen beszorult, csak két csatára maradt elől, mégis majdnem gólt ért el. Befejezés előtt két perccel Hauser 18 méteres lövését a vendégcsapat védelme kézzel hárította s a megítélt büntetőt Tajti belőtte. A Cs. Autó megérdemelten győzött a mindvégig lelkesen harcoló Bonyhádi Vasas ellen. Jók: Bláboli, Tajti, Hauser és Kárpáti. Tóth TOKODi bányász- pilisi KSK 1:0 (1:0) Pilis, 1500 néző. Vezette: Varga II. József. Pilisi KSK: Krizsán — Ku- rucz, Perjési, Osztos — Farkas, Jánosi — Turcsán, Föld- várszki, Fekete, Halgas, Ku- szenda. Nagyiramú mérkőzésen, nagy küzdelemben maradt alul a hazai együttes az éllovas Tokoddal szemben. Sokat támadott a Pilisi KSK, amelyek során Halgas bomba-szabadrúgását védte nagy bravúrral a vendégek kapusa. A 15. percban Pozsonyi beadását Újvári befejelte. A 20. percben 11-eshez jutott a hazai csapat, azonban Halgas félmagas lövését a kitűnően védő tokod! kapus fölényom- ta. A II. félidőben helyenként nyomasztó volt a hazaiak fölénye, de a tokodi védők szinte önmagukat múlták felül. Az utolsó 10 percben Fekete két ízben is nagy helyzetben hibázott s így az eredmény már nem változott. Simont (Tokod) az 50. percben, Farkast (Pilis) a 87. percben durva játék miatt kiállították. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Vastag, Bánáti, Debreceni, Pozsonyi a Tokodból, ill. Fekete, Földvárszki, Jánosi, Perjési. Hörömpő Jenő CEGLÉDI VSE—MEZÖ- KOVÁCSHÁZI PETŐFI 3:0 (2:0) Cegléd, 1200 néző. CVSE: Kaltenecker — Fodor, Pákozdi, Pintér — Csontos, Lengyel — Kökény, Gyu- ra, Baranyi, Botos, Gyikó II. A Ceglédi VSE folytatta kitűnő szereplését, továbbra is megőrizte veretlenségét: ezúttal az NB III. délkeleti csoportjának egyik legerősebb együttesét győzte le meglepő biztonsággal. A vasutascsapat ezzel a győzelmével a táblázat élére került. Jók: KalteneCker, Pákozdi, Pintér, Botos. NAGYKŐRÖSI KINIZSI- SZEGEDI SPARTACUS 2:2 1:1 Nagykörös, 800 néző. Nagy küzdelemben igazságos döntetlen született a két csapat találkozóján. A 65. percben Kornyikot (Nagykőrös) és Szélpált (Szegedi S.) a játékvezető kiállította. Általában a papírforma érvényesült a megyei labdarúgó- bajnokság vasárnapi fordulójában, meglepetésnek csupán Pécel nagy gólarányú veresége számít. Gödöllő döntetlent ért el Dunakeszin, s így Szentendre előnye két pontra nőtt. Péteri továbbra is nyeretlen maradt. FŐT—VECSES 3:1 (3:1) Főt, 600 néző. V: Virágh. Sok szabálytalansággal és durvasággal tarkított mérkőzésen a hazaiak első félidőbeli iobb játékuk alapján megérdemelten győztek a körülményeskedő támadósorral rendelkező vendégek ellen. 3:l-es hazai vezetés után a II. félidőben javult a vecsésiek játéka. de a csatárok tudománya megfeneklett a lő-os táján. Ez a csapatrész félméteres leadásokkal, erőltetett belső játékkal teljesen meddőnek bizonyult. A hazaiak túlzásba vitt kemény játéka, majd az ezt követő „törlesztések” sokat rontott a táték színvonalán. A játékvezető hibájának róható fel, hogy nagyobb szigorúsággal nem vette elejét a sorozatos durvaságoknak, amiben főleg a fóti Korecz járt „élen". G: 11. perc: Korecz, 17. perc: Kalász, 21. perc: Kári (öngól), 23. perc: Kóczián. Jók: Nagy, Forgács, Fényi, Korecz, ill. Molnár. Pintér, Früchwirth és Ma.iláth. Fekete József DUNAKESZI K.—GÖDÖLLÖI V. 2:2 (2:1) Dunakeszi} 1000 néző. V: Dr. Potocsny. A hazaiak támadásaival indult a játék, a második percben mégis Cseresznye előtt nyílt gólszerzési alkalom, de ő elakadt a homokban. Ezután a hazaiak kerültek fölénybe. A lSHLk percben a gödöllői kapus kirúgását Kalvach mintegy 40 méterről kapásból visszaküldte, s a labda a meglepett Katona fölött a hálóba jutott. A 23. percben Jávorszid lerázta a védőket és a kifutó kapus mellett kiegyenlített. Hazai támadások után a 44. t>ereben kapu előtti kavarodás után Varga lövése nyomán 2:l-re alakult az eredmény. A második félidő túlnyomó részében a Kinizsi volt fölénj'ben és a vendégek védelmére nagy munka hárult, de a hazaiak támadósora sorra kihagyta a kínálkozó helyzeteket. Az utolsó negyedórában újra magáratalált a vendégcsapat és befejezés előtt két perccel Javorszki góljával kiegyenlített. Jók: a Dunakeszi K. védelme, Varga J., Liticzki, Tóth, varga L., illetve Kovács, Sárréti, Kassai, Báthory és Jávorszki. Csiba József CEGLÉDI É—KIST ARCS A 3:2 (1:1) Gödöllő, 500 néző. V: Horváth L. . A kistarcsai pálya betiltása miatt Gödöllőn került sor a két csapat találkozójára. Mar a 10. percben sikerült a rajtaütés-szerű támadásokat vezető tarcsaiaknák gólt szerézni. Molnár távoli, gyenge lövése Fekete lábai között került a hálóba, s ezt a ceglédiek csak a félidő végén Nagy révén egyenlítették ki. Szünet után Hoffmann szép kapáslövés-bői újra vezetéshez juttatta Kistarcsát. Ezután mindjobban kidomborodott az Építők technikásabb játéka és Józsa, majd Miius góljával a maguk javára döntötték el a mérkőzés sorsát. A ceglédiek mindvégig igen sportszerűen küzdöttek, a tar- csaiaktól néhány kemény beleme- nést láttunk. Elítélendő, hogy a kistarcsai szurkolók többször sértő kifejezéseket használtak a játékvezetőkkel szemben. Jók: Deli, Hegedűs, Józsa, Milus és Gyerüzse, ill. Pecsenyiezki I., Kovács, Schléger (a mezőny legjobbja) és Fogd. Horváth Kálmán ÉRD—MONOR 1:0 (1:0) Érd, 1000 néző. V: Lauber. Már az első negyedórában sokat bosszankodott a közönség a két csatársor tervszerűtlen játéka miatt, s látni lehetett, hogy amelyik csapat egyetlen gólt ér el, győztesen hagyja el a játékteret. A 15. percben Sihe kecsegtető helyzetben két ízben is a labdára lépett, majd László S. átadásával Csendes kiugrott, de az érdi kapus kezébe lőtt. A 20. percben eldőlt a mérkőzés sorsa, sihe a fedezetlenül hagyott Jakabhoz játszott, aki kapura lőtt. A magas labdába Monori rosszul ütött bele, s mielőtt az a háta mögött földet ért volna, Romics a kapuba sodorta. A Ii félidő első perceiben Jakab beadását Romics bíztató helyzetben élesen fölé fejelte. Ezután a vendégcsapat némi fölénybe került, de László K. egymás után többször rossz helyre adta a labdát. A 70. percben Godina 30 méterről nagy kapufát lőtt, majd nemsokkal később ugyanő kézzel ért a labdához a monori kapu előterében, de a játékvezető sípja néma maradt. Az előrerúgott labdával Petrányi egyedül tört kapura, Nagy B. azonban nyakánál fogva földre rántotta a csatárt. Ezt követően mindkét részről több kemény belemenés tarkította a játékot, amely monori támadásokkal ért véget. A helyzetek alapján az egygolos érdi győzelem valós. Jók: Novák, Herendi. Nagy B , Pluhár, illetve Singer, Godina es Cellaó. SZ. D. SZIGETCJFALU—PÉCELI MÁV 9:2 (5:0) Szigetújfalu, 200 néző. V: Miklós. A péceli csapat tartalékosán, tíz emberrel kezdte a játékot, mert négy játékosa távolmaradt. A hazaiak jól kihasználták az emberelőnyt és csatársoruk korszerű, gyors támadásokat \rezetett. Az első percben Pflumm, a 13. percben Vigh B., a 16. és 18. percben ismét Pflumm volt eredményes, majd a 37. percben TaLapa 30 méterről a kifutó kapus fölött saját kapujába rúgta a labdát. Közben kiegészült a vendégcsapat. A 48. percben és az 51. percben Dobos góljaival szépítettek a péceliek. Ezekben a percekben a vendégek lelkesen támadtak, de & hazaiak védelme biztosan állt a. lábán. Ezt követően teljesen összeomlott a péceli csapat és folytatódott a ..gólszüret”. A 71. nercben Vigh B.. a #>• percben Simon és Vigh Z., a 82. nercben pedig Vigh lövése jutott a péeeliek (kapujába. Jók: Vigh z., Pflumm, vigh L.; Mészáros és Simonecz. A péceliek közül senkit sem lehet kiemelni. Csatári KARTAL—GYÖMRŐ 4:0 (2:0) Kartal, 1000 néző. V: Krichen- baum. Az első félidőt kiegyensúlyozott erők küzdelme jellemezle. A 40. percben Fór is lyukat rúgott Varga elszaladt és nehéz szögből a rosszul helyezkedő kapus hasa alatt a kapuba lőtt. Két perc múlva kapu előtti kavarodás után Varga lövése a bal kapufáról jutott a vendégek hálójába. A II. félidőben folytatódott a hazaiak fölénye. A gyömrőiek továbbra is erőtlenül, szélesően játszottak. A 65. percben Körösi messziről kapura lőtt és a labda a meglepett gvömrői kapus feje feledt hullott a kapuba. A 85. percben újabb gólt ért el a hazai csapat. Háromszor is visszapattant a védőkről a kartali támadók lövése, míg végül Szabó közelről beállította a végeredményt. Jók: Podlavicziki. Braun, Mocsa, Tasnádi és Deme. ill, Tóth. A játékvezető jól vezette a mindvégig sportszerű találkozót. Sinkó István SZENTENDRE—VÁCI VSE 2:0 (0:0) Szentendre, 600 néző. V: Soós G. A hazai csapat jobb volt, mégis úgy nézett ki, hogy döntetlen tesz a két csapat találkozója, mert a hazaiak fölénye hosszú időn keresztül meddőnek bizonyult, komoly gólhelyzetet nem tudtak összehozni a honvéd-csapat csatárai. A váciak ritkább támadásai mindig komoly veszélyt jelentettek. Ezek során Jakab hibázott gólhelyzetben, majd Jancsót felvágták a büntetőterületen belül, a játékvezető azonban ll-es helyett szögletet ítélt. A második félidőben a honvéd- csapat csatárai 1ól használták ki a váci védelem rövid ideig tartó megingását és perceken belül berúgták két góljukat. A mérkőzésen súlyo-s sportszerűtlenségek fordultak elő. Jakabot játék közben pofon ütötték, de Soós játékvezető sem a tettleses- séget, sem annak nyilvánvaló előzményét nem torolta meg. Jók: Székely, Gyetván, Kiss, ill. Takács és a közvetlen védelem. SZIGETSZEVTMIKLÓS—PÉTERI 2:0 (2:0) Péteri, 200 néző. V: Kaiser. Nagy iramú mérkőzésen a technikásabb SZTK a helyzetek alapján megérdemelten győzött. A 6. percben Varga keresztlabdáját Aradi a kapuba továbbította. A félidő vége felé a kitörő Kocsist a büntetőterületen belül felvágták, s a megítélt il-est Mogyoróssy értékesítette. A II. félidőben a hazaiak magukra találtak, de sorozatos támadásikat a vendégcsapat védelme jól rombolta és az eredmény nem változott. Jók: Földi, Aradi, Varga. Mo* gyorósev. illetve István, Derzbach és Havasi. K. B. A MEGYEI BAJNOKSÁG ÄLLÄSA 1. Szentendrei H. 7 6 1 __ I S: 4 13 2. Gödöllői V. 7 5 1 1 19: 7 11 3. SZTK 7 3 4 11: 6 10 4. Ceglédi É. 7 4 1 2 21:16 9 5. Sz.-úifalu 7 3 2 2 19:10 8 S. Dunakeszi K. 7 1 6 — 12: 8 8 3. Vecsés 7 3 1 3 19:13 7 8. Váci VSE 7 3 1 3 t2:10 7 9. Kartal 7 3 1 3 12:11 7 10. Érd 7 2 9 3 4: 7 6 11. G.vömrő 7 2 2 3 8:21 6 12. ölonor 7 2 1 4 7:10 3 13. Pót 7 l 3 3 6:11 5 14. Kistarcsa 7 1 o 4 7:15 4 13. Pécel 7 t 1 5 10:21 S 16. Péteri 7 — 3 4 4:19 3 ALLAS Azonnal felveszünk kőműves és ács szakmunkásokat. Ém. Bács megyei Állami Építőipari ‘ Vállalat Kecskemét, Rákóczi város 23. szám. Az Örkény es Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet mezőgazdászi munkakörre főiskolát vagy technikumot véglett mezőgazdászt keres. Bérezése ko1- lektív szerint. Jelentkezni lehet: Örkény, Kossuth u. 2. Szülők figyel im! A Cegléd-Csemői Állami Gazdaság mező- gazdasági szakmába tanulókat szerződtet. Tanulmányi idő 3 év. Jelentkezési határidő szeptember 30. Érdeklődni lehet a Cegléd- Csemői Állami Gazdaság vezetőségénél. Cegléd. Törteli út. Építésztechnikust (nőt vagy férfit) kalkulációs gyakorlattal azonnal felvesz a Váci Községgazdálkodási Vállalat. ______________ V ác és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vegyes és zöldségesboltjai részére szakképzett, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező boltvezetőket keres. Jelentkezés a központi Irodában: Vác, Beloiannisz utca INGATLAN Kosdon, Szabadság út 4. szám alatt családi ház eladó, 400 öles telekkel, gyümölcsössel. (szoba, konyha, speiz és istálló). Érdeklődés: a helyszínen. A Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Szob községben Árpád utca 29/a szám alatt és Vác városban Széchenyi út 9 szám alatt új kirendeltséget létesített. Félfogadás naponta 8—12 óra között. Felvilágosítás eladási megbízás felvétele teljesen díjtalan. Igen nagy számú eladó házingatlan közül lehet választani. Dunaparti telkek o’csc áron. EGYEB Minden költséget megtérítve keresünk Pest környéki községben forgalmas helyen helyiséget „Borkimérés” jeligére Fel- szabadulás téri hirdetőbe. A Pilisi Földművesszövetkezet kedvezmA- nyes áron kiárusít használt 100, 200 kilogrammos barellhor- dókat. 5_7 hektoliteres kancahordókat savanyításhoz. vagy cefréhez, 13 hektoliteres kádat és 18 hektoliteres hordót cefréhez. Eladó ingatlanok Du- naharasztin: Beköltözhető házak, t szoba, konyha, veranda. gazdasági épület. 347 n.Öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, spejz. nyárikonyha, kamra. 570 n-Öl telek 40 000 Ft. 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, speiz. 200 n.öl telek 150 000 Ft. Szigetújfalu: 3 szoba, konyha, spejz, pince. 300 n.öl telek 140 000 Ft. Szigethalom: 3 szoba, veranda, nyárikonyha, konyha mellékhelyiségek, 35G n.öl telek. 125 000 Ft. Ráckeve: 3 helyiségből áll 110 n.öl telek 35 000 Ft. Telekingatlanok Du- naharasztin: 287 n.öl üres 13 Ft n.ölenként. 150 n.öl üres 6000 Ft Ráckeve: 200 n.öl Üre9 20 Ft n. ölenként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Du- nnharaszti Dózsa G.v út 1. sz alatt minden nap 8_12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. Eladó Ingatlanok Érden: Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha, 295 n.öl telek 70 000 Ft. 1 szoba, konyha, pince, mellékhelyiségek 387 n.öl telek 67 000 Ft l szoba, konyha, éléskamra, ólak, 200 n.öl telek 75 0C0 Ft. 1 szoba, kamra, 110 n.öl telek 35 000 Ft. 2 szoba, összkomfort. 578 n.öl telek gyű- mölcsössel 160 000 Ft. 1 szoba konyha, spejz, nyárikonyha, ólak, 150 n.öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz, előszoba, mellékhelyiségek. 330 n.öl telek 100 000 Ft 1 szoba, konyha, kamra, nyárikonyha, ólak 1100 n.öl gyümölcsös 120 000 Ft. 2 szoba, nyárikonyha kis szoba, pince. 54C n.öl telek 30 000 Ft. 2 szoba. konyha spejz, előszoba, melléképületek 720 n.öi telek 180 000 Ft. 3 szoba. konyha spejz, veranda, mellékhelyiségek. 480 n.ő’ gyümölcsössel 150 00( Ft. Telekingatlanok Érden: 300 n.öl üre9 telek 3600 Ft. 200 n.öl bekerítetten 10 000 Ft. 200 n.öl üres 1600 Ft 664 n.öl bekerített gyümölcsös 65 000 Ft. 200 n.öl bekerített gyümölcsös 15 000 Ft, 174 n.öl bekerített gyümölcsös 8000 Ft. 1600 n.öl gyümölcsö 20 000 Ft. 660 n.öl üres bekerítetten n.ölenként 20 Ft. 155 n.öl bekerített közművesített 20 000 Ft. 200 n.öl üres n.ölenként 30 Ft. 202 n.öl üres 7500 Ft Felvilágosítást ad 8 Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Érd. Diósdi út 34 nindennap 8 _12 óráig F elvilágosítás díjtalan Több meglepetés az NB II-ben NYUGATI CSOPORT: Több váratlan eredmény született az NB II. hetedik fordulójában, s ezek közé sorolható a Váci Petőfi hazai döntetlenje is. MOSONM AGY ARÖ V ARI TE—VÁCI PETŐFI 1:1 (1:0). Vác, 2400 néző. Vezette: Ihász. V. Petőfi: Kohlmann — Jeszenszky Palásti, Czuczor — Neugan, Farkas — Ignatkó, Kálózi, Bábi, Frick, Rásó. A mérkőzés nagy részében a Petőfi támadott, azonban a mosonmagyaróváriak nagy lelkesedéssel küzdöttek, s végül- is megérdemelten jutottak az értékes bajnoki pont birtokába. Góllövők: Csabai, ill. Gnám (öngól). Jó: Horváth, Adrigán, Németh, ill., Jeszenszki (a mezőny legjobbja), Frick, Neugan, Czuczor. A bajnokcsapatok Európa Kupájáért Isztanbulban vasárnap 40 000 néző előtt a Csepeli Vasas l:0-ás félidő után 1:1 arányú értékes döntetlent ért el a török bajnok Fenerbahcse csapata ellen, a labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupája címért lejátszott mérkőzésén. A magyar csapat gólját Ki- suczki szerezte. Labdarúgó NB I Ferencváros—Dorog 5:3 (2:3). Bp. Honvéd—Pécsi Dózsa 4:3 (3:1), Tatabánya—Diósgyőr 2:0 (1:0), Újpesti Dózsa —Szombathely 3:1 (2:1). Három telitalálat a totón A heti totófordulóban hárman értek el 12-es találatot. Nyereményük: 113 672 forint, 11 találatos szelvény 84 db, 10 t-Iálatos pedig 820 db akadt. Az előbbiekért 4059, az utóbbiakért 554 forintot fizetnek. A tizenkéttalálatos szelvény a következő: x, 1, 2, 2, I, 1, 1, x, 1, 2, X, 1. Ma este: MTK—Fioréntina Még egy hét sem múlt el a Népstadionban villanyfényben lejátszott labdarúgó KK-döntő óta, máris újabb esti mérkőzésre kerül sor. Ezúttal az MTK csapata a spanyol Real Madridot legyőző olasz Fio- rentina együttesét látja vendégül. A mérkőzés ma este 19 óra 30 perckor kezdődik. VAGIBERAKÓKAT cementáru rakományok és sóder berakáshoz felveszünk. Kereseti lehetőség 1600-tól 2300 forintig. Munkásszállást és naponta egyszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés helye: ÉM 6. sz. Épületanyagfuvarozó Váll., Vác. Miklós-major. Szállítók—Budai Spartacus 1:0, Győri Vasas ETO—Páp'ai Textiles 2:0, Budafoki MTE Kinizsi—Lánggyár 2:1, Pécsi VSK—Komlói Bányász 2:1, Székesfehérvári Vasas—Oroszlányi Bányász 5:1, Sztálinvá- rosi Kohász—Zalaegerszegi TE 5:0!, Erzsébeti VTK—Kaposvári MTE 1:0!! KELETI CSOPORT: Kecskeméti Dózsa—Debreceni VSC 2:1, UTTE—Orosházi Kinizsi 4:2, Szolnoki MÁV—Miskolci VSC 1:0, Egyetértésr-Budapesti Előre 1:1, Pénzügyőrök—Borsodi Bányász 2:0, Jászberényi Vasas- Budapesti Spartacus 3:2, Nagy- bátonyi Bányász—Diósgyőri Bányász 2:2, Ózdi Kohász— Szegedi VSE 3:2. Vasárnap este villanyfénynél került sor Athénben az Olympiakosz —Milan labdarúgó EK-mérkőzésre. A találkozó 2:2 arányú döntetlen eredménnyel végződött, félidőben a görög csapat vezetett 2:l-re. Az 1959. évi csehszlovák marathon! futó-bajnokságot Kantorek nyerte 2:19.06 órával, a világ idei legjobb eredményével. Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hagy a nagy költségek miatt nem Indítja csapatát a római nyári olimpiai játékokon. A selejtezők során Ausztrália Indonéziát győzte le. A svájci olimpiai bizottság úgy döntött, hogy nem indítja a svájci jégkorong válogatottat az 1960. évi Squaw Valley-i téli olimpiai játékokon. A bizottság egyben döntést hozott, hogy mielőbb mindent meg kell tenni a svájci jégkorongsport színvonalának a nemzetközi élvonalba való emelkedése érdekében. 80 000 néző jelenlétében kezdődött meg Pekingben a kínai spartakiád. Az ünnepi megnyitón 14 külföldi ország küldöttsége vett részt, többek kötött a magyar sportküldöttség is. A versenyek a hétfői napon kezdődtek meg Peking 20 különböző sporttelepén, sportcsarnokában. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Szántó Miklós Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőség éq kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lulza tér 3. Telefon- 343—100 142—220. Előállítja: Szikra Lapnvomda. Budapest Terjeszt* a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két darab 7 hektós hordó eladó. Cegléd Damjanich utca 13. 5 hektós hordók eladók. Cím: Malom u 4. szám. Megtekinthető szombat vasárnap. Eg.v db 16 hóna pof Belsir kan van eladó Cee’éd. XII.. kér. 86 szám Farkas Mihá’y- náL Eladó fél házhel\ Batthyány utca 35. sz alatt. Érdeklődő nmmnnlf. Két szoba konyhai. í lebontani való ház a város központján olcsón eladó. Értekezív lehet Cegléd, Pesti ú' 7. ?sákhordő kocsi eladc Malom u. 25. Beköltözhető ház eladó. IX. kér. Tükör utca 37 szám alatt. Lakáscsere. 1 szoba. konyha, kamrás lakásomat elcserélném hasonlóért. Cím: Cegléd DL. kér. Felház utca 1 szám Sugár utca 67 számú beköltözhető ház el adó, értekezni lehe* ugyanott.