Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-30 / 203. szám

6 mít MEGYEI &Cirlap 1959. AUGUSZTUS 30. VASA R\AP Ahoi szinte az egész világnak főznek Látogatás a Nagykőrösi Konzervgyárban szén. Egy szivattyú például tegnap érkezett. Addig ideig­lenesen másikkal helyettesítet­tük. A tavasszal, amikor legutol­jára ott jártunk, festékszag terjengett az egész gyárban. Tataroztak, csempézték a fa­lakat. Most ragyogó tisztaság homol mindenütt. Olyan ez az egész gyár. mint egy hatalmas laboratórium. Talán nem is véletlenül ju­tott eszembe nézelődés közben, hogy amikor nemrég az NDK- ban jártam, milyen elragadta­tással beszéltek az emberek a magyar konzerveferől, köztük a nagykőrösiről is. Láttam, milyen sokan vásárolnak be­lőle. Megkérdeztem a főmér­nököt : — Hová szállítanak gyárt­mányaikból? — Ezt bizony nehéz lenne pontosan megmondani. Nem önállóan exportálunk, de azt hiszem, hogy az USÁ-n és Japánon kívül már mindenüvé jutott a nagykőrösi készítmé­nyekből — válaszolta. Elmondta, hogy nemcsak a paradicsom, a kékszilva is na­gyon kedvelt. Az eredeti terv szerint 150 vagonnal dolgoztak volna fel belőle az idén, de előreláthatólag 210 vagonnyit kell majd feldogozni összesen. Aznap is jártak külkeres­kedelmi szakemberek a gyár­ban, amikor mi ott voltunk. Paradicsomot vásároltak Angliának, barackot Nyugat- Németországnak. Azt is a főmérnöktől hal­lottuk, hogy naponta négy va- gonnyi meggy- és barackvelőt indítanak útba az NDK-ba és Csehszlovákiába további fel­dolgozásra. — Volt-e már minőségi rek­lamációjuk — kérdeztük. — Eddig egy sem — vála­szolta, és biztos, ami biztos, azonnal le is kopogta az asz­talon; Gratuláltunk hozzá és ah­hoz is, hogy a gyár első fél­évi nagyszerű eredményeiért elnyerte az élüzem címet. Mintha csak valami egészen közömbös dologról társalog­tunk volna, a világ legtermé­szetesebb hangján újságolta az üzem műszaki vezetője. — Féléves tervünket 160 százalékra, a júliusit „csak” 120-ra teljesítettük. Éves ter­vünket előreláthatólag 23 mil­lióval túlteljesítjük az év vé­gére. Lehetett volna-e más kí­vánsággal búcsúzni ebből a hatalmas konyhából, ahol szinte az egész világnak főz­nek, mint azzal, hogy to­vábbi sikereket kívánunk és mellé a legnagyobbat, hogy miután szinte az egész földön ismerik és kedvelik a magyar konzerveket, végre itthon, Magyarországon Is megismer­kedjenek vele a háziasszonyok. Ennek érdekében engedjen meg egy javaslatot a nagykőrösi nőtanács. Helyes lenne, ha a gyár vezetőivel megbeszélve, minél több asz- saonyt elvűmének a gyárba, nemcsak a városból, máshon­nan is, hadd lássák a saját szemükkel, eldobhatják már a paradicsompasszírozót és az uborkával sem kell kín­lódni. Hatalmas „hegyekbe” rakva állnak a finomabbnál finomabb készítmények a Nagykőrösi Konzervgyár szép, új raktáraiban. És ami szin­tén nem mellékes, nem is drágák. Farkas István SOKAT MARKOLTAK Kétszázhuszonnégy új pád­dal gyarapodtak, megszapo­rodott a szekrények, az aszta­lok, a székek száma és negy­ven keskenyfilm-vetítőgépet kaptak az aszódi járási iskolák az elmúlt évben. Nincsen már kályhaprobléma sem. Elegendő a tüzelő is. Ikladon már taní­tottak az új iskolában és a pe­dagógus ikerlakásokat is át­vették. Elkezdték a galgahévízí hat- és az aszódi kéttanter- mes iskola építését. Váckis- újfalun és Túrán egy, illetve két tanteremmel gyarapodtak. Versegen, Vácegresen és Do- monyban nagyobb beruházá­sokat terveznek az idén ... így összegezték az aszódi já­rási tanácsülésen azokat a gazdasági eredményeket, ame­lyek az elmúlt iskolaévet jel­lemezték. Beszámoltak arról, hogy a pedagógusok között a szakmai és politikai képzés­ben milyen eredményeket ér­tek el. A pedagógusok többsé­ge szívesen vett részt a politi­kai megmozdulásokban és sa­ját munkájával is hozzájárult egy-egy esemény sikeréhez. Az eredmények sorolása mellett elmondották azokat a gondokat, amelyek még min­dig nehezítik az oktató-nevelő munkát. Beszámoltak arról, hogy az egyik legsúlyosabb probléma a fiatal tanítók ván­dorlása. A tanítók egy része mindenáron Budapesti-» vá­gyik és nem is gondol arra, Lesz gyümölcs a fán Gazdag aJmatermésre van kilátás az idén. S hogy exportra is alkalmas legyen a gyümölcs, gondosan óvják a fákat a fertőzéstől az inárcsi Március 21 Tsz ahnás- kertjében. A gyümölcstermelő brigád a hosszú csövű, magasnyomású géppel rendszeresen végigpermetezi a fákat (Csekő felv.) hogy gyökeret eresszen, meg­találja a helyét falun. 1958- ban például huszonhat neve­lővel kevesebb volt a szüksé­gesnél, mégis a tanév végén még a meglevőkből is huszon- ketten elmentek. Ezt az isko­lák munkája megsínylette. Az idei tanév végén ötvenkét ne­velő kérte áthelyezését, ami- iből húszat teljesítettek is. Csupán Aszódon, Váckisújfa- ilun, Ikladon nincs jelenleg ne­velőhiány. A tanácstagok szerint a pe­dagógusokat is felelősség ter- theli a nagy vándorlás miatt, de sokszor azért mennek el, ■mert képtelenek lakásprob­lémájukat megoldani. Bagón például a Sántha- és Do- monyban a Kuti-család, stb. (Helyesen javasolták a felszó­lalók: legyenek a helyi ta­nácsok kezdeményezők. Ku­tassák fel azokat a nagyobb lakásokat, ahol egy szobát át­adhatnának tanítóknak. Vagy szedjenek össze minden he­verő anyagot és a lakosság társadalmi összefogásával építsenek kislakásokat. Sok nehézséget jelent az is­kolákban a tanulók nagyará­nyú mulasztása. Sok szülő még mindig nem foglalkozik megfelelően gyermekével. Sőt, egyesek mezőgazdasági mun­kák végzése, vagy egyéb okok miatt, időnként nem engedik gyermeküket iskolába. Súlyos­bítja a helyzetet, hogy néme- flyik tanács a kivetett bírsá­got sem hajtja be a hanyag, felelőtlen szülőkön. Aszódon, Domonyvölgyben, Hévízgyör- •kön a múlthoz viszonyítva jelentős fejlődés történt és •részben nevelő módszerekkel, •részben azért, mert a tanács behajtotta a bírságokat, a •mulasztások száma csökkent •Bagón, Galgahévízen, Kartá­jon, Vácegresen azonban még mindig hallatlanul nagy a mulasztott órák száma. A tanácsülésen a tanulmá­nyi eredményekről, a nevelők •és tanulók munkafegyelméről, ■a szak- és sportkörök munká­járól is szó volt. A beszámoló •számos érdekes és fontos prob­lémát vetett fel. Az értekezlet mégsem vo't ■elég hasznos. A beszámoló­nak éppen, mert az eredmé­nyek és a hibák számszerű felsorolásával, az oktatásban fellelhető valamennyi prob­lémával foglalkozott — nem volt ideje egy-egy jelentősebb feladatot részletesebben ele­mezni. Csak felvetette, de nem boncolgatta sem a művelődés- politikai határozat végrehajtá­■sának körülményeit, sem » vallásoktatás helyzetét. Mivel a beszámoló szét­folyt, hosszadalmassá és túl részletessé vált, a vita sem lehetett alkotó. Egy-két elvi problémán keresztül — mint a pedagógus-vándorlás, a hiányzások okai — kellett volna bemutatni az iskolák helyzetét és a tanácsok fel­adatait. Hiszen nem egy ta­nácsülés feladata az okta­tási munka valamennyi rész­kérdéseiről egyszerre tár­gyalni. Azaz tárgyalni így sem tárgyaltak, mert a fel­szólaló tanácstagok többsége a pedagógusok lakáskérdésé- ről beszélt és elsiklott más hasonlóan jelentős témakör felett. A tanácsülés természetesen a beszámoló fogyatékosságai ellenére is eredményesebb le­hetett volna, ha a tanácsta­gok jobban felkészülnek az ülésre. Ez azonban nem így történt. Nem hívtak meg például pedagógusokat, akik ott elmondhatták volna ja­vaslataikat, segítettek volna a tanácsnak. Sem tömegszer­vezeti vezetők nem vettek részt, akiket ezernyi szál köt össze mind az iskolával, mind a szülőkkel. A kom­munisták még MSZMP cso­portülést sem tartottak a ta­nácsülés előtt. Eszükbe sem jutott a kommunista ta­nácstagoknak, hogy valami­vel hozzájáruljanak ennek a nagyfontosságú napirendnek az előkészítéséhez. De nemcsak ez nem jutott eszükbe! A tanácsülésről is tíz párttag távol maradt. Am lehet, hogy egy-kettő igazol­tan. De itt tízen nem jelen­te;. meg! Arra sem tartották egyesek érdemesnek a taná­csot, hogy kimentsék magu­kat távolmaradásukért. A megjelentek egy része pedig fel sem szólalt. Mintha nem érdekelné őket, hogy a jö­vendő nemzedék milyen kép­zettséggel, milyen tudással kerül ki az életbe. Mintha nem az ő dolguk lenne, hogy ebben az évben biztosítsák: a kicsinyek jobb körülmények között nevelődjenek, mint tavaly. Pedig ehhez a taná­csoknak minden segítséget meg kellene adniok! Nem­csak azt, amit egy-két fel­szólaló elmondott: hajtsák be a szülőknél a mulasztások miatti bírságokat, hanem azt is, hogyan akadályozzák meg a hiányzásokat. Hogyan előz­zék meg a szülők felelőtlen­ségét. Hogyan kerüljenek kö­zelebb a családhoz, hogy azok maguk ítéljék el az iskolából való elmaradást. Hogyan munkálkodjanak a tanácsok, hogy a gyerekek nevelése ne csak a pedagógusok, hanem a szülők, az egész falu ügye is legyen. Ezt természetesen ak. kor lehet megkívánni, ha valamennyi tanácstag — és nemcsak néhány felszólaló — érzi a súlyát: az oktatás-ne­velés kérdése nemcsak egy napirend a sok közül, hanem a szocializmus építésének, az új ember nevelésének egyik láncszeme. Méghozzá nem is jelentéktelen! Sági Agnes : * Híradástechnikai Anyagok ] ! < Gyára felvételre J ; KERES í \ S váci, Vác környéki jól ? : l képzett » Í villanyszerelőt és szerszámkészítő szakmunkásokat i4 ) i ‘ Fizetés megegyezés szerint 5 1 “ 5 í ^ c í i Jelentkezés naponta Ti ; « órától 15 óráig (szombat 5 , kivételével) Vác. Zrínyi \ t utca 17; Munkaügyi 5 * osztály 5 : > ► 1 f HA Ő NEM LETT VOLNA... szakszervezetbe 45-ben. Be­kapcsolódtam a nőmozgalom­ba is. Jelenleg én vagyok az üzemi nőbizottság elnöke. Kém szerénytelenségből mon­dom, de igazán szívesen el­vállaltam minden társadalmi munkát. Ha kellett, benn ma­radtam én késő estig is a gyárban, pedig Erzsébetről já­rok ki Gödöllőre. Szóval, amit lehetett, * mindig meg­tettem. De erre azért nem számítottam.,. r ' Úgy kezdődött, hogy a párttitkár elvtársnő, meg az üb-titkár megkérdezték, mit szólnék egy látogatáshoz a Szovjetunióban? Azt felel­tem: ha egyáltalán szólni tudnék, az lenne az első Sza­vam, hogy mennyibe kerülne? Erre azt mondták, hogy sem­mibe. Nem hittem. Aztán megkérdeztem, hogy hány napról lenne szó? Azt mond­ták, harmincötről. Azt még úgy sem hittem. Harmincöt nap és ingyen, az nem lehet! Pedig úgy lett. Június 23-án indultam és július 27-én jöt­tem haza. Még háromszáz ru­bel zsebpénzt is kaptam, hogy ajándékot vehessek az ittho­niaknak. Tudom, most azt várja, hogy szépen, összefüggően meséljem el, merre jártam, mit láttam, milyen volt? Amía élek, sosem tudom összefüonően elmon­dani azt az öt hetet. Nem is tudom mivel kezdjem: Moszk­...Engem a gyárban min­denki csak Czip néninek szá­nt; még azok is, akik alig fiata­labbak nálam. Dehát olyan régi bútor vagyok én már a Ganzban, hogy nem is csoda. Harminchat éve lesz lassan, hogy ott dolgozom. A gyerekkoromról semmi jót nem mondhatok. Heten voltunk testvérek, hét kenyér- pusztító. Az apámat 1907-ben sztrájk miatt fekete listára tették. Mert az már a béke­beli békében, abban a „régi jó világban’’ is divat volt! A ■világháborúban elvitték kato­nának. Négy év múlva ke­rült haza fogságból. Megérti ugye, hogy nekünk, gyerekek­nek is dolgoznunk kellett. Én 11 éves koromban kezdtem az erzsébeti jutagyárban. Há­romnegyed órát gyalogoltam oda, ugyanannyit vissza a gyárból, naponta. Az volt a szerencsém, hogy ebédet kaptunk odabenn, így leg­alább egyszer naponta jóllak­hattam. Tizenöt éves koromban az Általános Tejcsarnokba men­tem dolgozni. Itt estem át a tűzkeresztségen: részt vettem életem első sztrájkjában. Ki is tették a szűrömet azonnal. Kis ideig gombgyárban dol­goztam, majd 1925-ben a Ganz árammérőbe kerültem, Éleinte betanított gépmunkás voltam. Talán az is maradok életem végéig, ha nem jön a felszabadulás. De jött és én őszülő fejjel, 1949-ben szak­munkás lettem: műszerész. vával, a mauzóleummal, a leningrádi Téli Palotával, a szovjet emberekkel, vagy Szo- csival? Talán a legmegrázóbbal: amikor megálltam Lenin és Sztálin koporsója előtt. Ma sem értem miért, de szinte egy pillanat alatt lepergett előttem az egész életem. Az éhezés, az anyám, akit el­nyűtt az örökös munka, meg a hét gyerek; az, hogy nem járhattam iskolába, a sztráj­kok, az első orosz katona, aki 45-ben kenyeret adott, a szak­vizsgám napja, az unokám, minden. Az, hogy én, Czip Já- nosné, a gödöllői Ganz Áram- mérőgyárból most találkoz­tam Leninnel _ Olyan volt, m intha aludna... Én meg csak néztem és befelé nyel­tem a könnyeimet. Később láttam, hogy mások is sír­tak ... Napokig hatása alatt vol­tam ennek a látogatásnak. Ha a Kremlben jártunk, ara gon­doltam, itt élt. itt dolgozott ö. Ez volt a szobája, ez meg az íróasztala. Régimódi ócska kis telefonjáról eszembe jutott, hogy mennyit gazdagodtunk, tanultunk, erősödtünk azóta. Aztán arra gondoltam, hogy ha 0 nem lett volna!... ...Mit mondjak szocsiröl? Amikor először megálltam a Fekete-tenger vártján, azt hit­tem. a felhőkről — szinte ösz- szeértek a tengerrel a láthatár re S szelén —, hogy az már a túlsó § part. Egyszer láttam háborog- \ ni: gyönyörű volt. Órákig néz- ^ tem a házmagasságú hullámo- 5 kát. ahogy a parthoz csapódva \ millió kristálycseppre bomlot- $ tak szét... Látja, úgy beszé- \ lek, mint egy költő, pedig nem \ értek az ilyesmihez. Gyógyüdülőben voltunk, így \ hát gyógykezeltek is bennün- $ két. Nem ismerem azt az or- \ vosságot, amit adtak, csak azt $ tudom, hogy jót tett. Az éle- \ tünk? Olyan volt. mint a \ mesében. Vendéglátóink a \ gondolatainkat is ellesték. El- \ vittek minket autóbuszkirán- \ dulásra, cirkuszba, minden \ este moziba. Két tolmácsunk \ volt, akikről sosem tudtuk 5 mikor alusznak. Igaz, két hét \ után már sokmindent meg- \ értettem tolmács nélkül is. A i parkban úgy éreztem magam, ! mintha filmet néznék a mozi- i ban. A teraszunk alatt pálma- \ fák sorakoztak. Sétálni cit- $ rom- és narancsfák közé men- ! tünk. A virágágyakat babér- i bokrok szegélyezték. El is hoz- \ tam két ágat emlékbe; bizo- l nuitéknak, ha magam sem \ akarom elhinni, hogy ott vol- \ tam. | ...Szóljon, hogy eléa.\ mert én még órákig tudnék ! beszélni. Várjon! Most jutott i eszembe, hogy mi tetszett teg- l jobban: az emberek. Barátsá- \ gosok. fegyelmezettek, derű- i sek. magabiztosak.. Nem kan- 5 kod. nem tülekedik senki. \ mégis célhoz ér. Mert min- \ denki tudja, mit akar és min- \ denki egy etakar ... Nyíri Éva 5 Ma már emlékezni sem szeretek a régi időkre. Nehéz életünk volt. A harmincas években úgy dolgoztunk, hogy egy hét munka, két hét „pi­henés". Akkor dühöngött ná­lunk a válság, s az igazgató igy próbálta meg átvészelni a nehéz éveket. A háború alatt még rosszabb lett. Be- dó-rendszerben dolgoztunk. Maga még fiatal, talán nem is tudja, hogy mi volt az? Elmondom: olyan bérrendszer volt, amely magas teljesít­mény-átlagból kiindulva min­den munkaerőt a végsőkig igyekezett kihasználni. A munkás meg, ha bírta erővel, egészséggel, ha nem, hajszolta magát, mert élni akart. Mintha csak a sors tréfája lett volna, mi gyártottuk a bedó-órákat, amivel a teljesítményt — persze a mienkét is — mér­ték! Később is gyakran sztráj­koltunk. Aztán jött a nyilas korszak, ami mindennél rosz- szabb volt. Kenyeret, tüzelőt követeltem magunknak, ezért pedig egy-kettőre kijárt a „piszkos kommunista” titulus. Fenyegettek is a karszalago- sok, hogy megütöm a bokám, ha nem fogom be a számat. Sajnos — vagy szerencsémre? — kórházba kerültem, s mire . visszamentem a gyárba, Bu- . dapest már felszabadult... Elsők között léptem be a Amikor beruházásról olvas­tam, vagy láttam a mi eléggé kényelmes ütemű építkezé­seinket, egy kicsit mindig irigykedve gondoltam a Szov­jetunióra. Mennyit olvastunk és hallottunk róla, szép szám­mal vannak, akik szemtanúi, sőt cselekvő részesei is voltak, hogy még csak az alakjait rakták le egy új gyárnak, de már dolgoztak az emberek, forogtak a gépek, termelt az üzem. Ponyvát húztak a fe­jük fölé és így termeltek mindaddig, amíg körülöttük felépült a gyár. Gyakran só­hajtottam magamban: — Bárcsak itthon is látnék tnér ilyent. És láttam. Legutóbb, ami­kor elég hosszú szünet után a napokban ismét ellátogattunk a Nagykőrösi Konzervgyárba. Olvasóink is értesültek róla, hogy új, modern paradicsomfeldolgozó berendezést vásárolt ez a gyár külföldről. A berendezés szereléséről is hírt adtunk annak idején. És most munkában is láttuk. De nem akárhogyan. Sajnos, a gép egy része „tetőn kívül" kapott csak helyet. De forog az is és termel. Ott ülnek mel­lette a fehérköpenyes lányok és asszonyok, válogatják a vitamindús gyümölcsöket. — Jobb megoldás híján kénytelenek voltunk így el­indulni a berendezéssel, mert az idén talán csak az akácfa nem terem paradicsomot — jegyezte meg a gyár fiatal fő­mérnöke. Antal István elvtárs, aki 14 éves korában mint inas kezdett dolgozni ebben az üzemben. Hozzáfűzte még: — De majd a tető is elké­szül a gépek fölé. Láttuk, amint a szerelők hurkolták, szigetelték az egyik épületből a másikba vezető csöveket, miközben javában keringett azokban a forró pa­radicsomlé. — Nem lehet megállni, sür­get a munka — jegyezték meg. Azt hiszem, felesleges is le­írni, hogy ezek az emberek sajátjuknak tekintik a gyárat. Nem tudtunk mindenüvé be­kukkantani, de azért megnéz­tük a legfontosabb termelési egységeket. Amikor a hatal­mas paradicsomfőző berende­zés többi részét vettük szem­ügyre, megjegyezte a főmér­nök; — Még nincs teljesen ké-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents