Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-28 / 201. szám
FESt MEC1 kJCirlcip 1959. AUGUSZTUS 28. PÉNTEK OSZTRÁK illetékes helyről hivatalos közleményben megerősítették a sajtójelentéseket, amelyek szerint dr. Adolf Schärf, az Osztrák Szövetségi Köztársaság elnöke K. J. Vorosilovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének meghívására október 5-én tíznapos hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. HARISCH CSANDRA, a bécsi VIT-en részt vett indiai küldöttség vezetője hazatérése után kijelentette, hogy índia és Ceylon küldöttségei javasolták: 1960 szeptemberében rendezzék meg az ázsiai ifjúság találkozóját. NAGY FÖLDRENGÉS.pusz- tított a Mexikói-öböl környékén és -több falu házait megrongálta. Negyven halottat és több mint száz súlyos sebesültet jelentettek. AZ EAK KORMÁNYA 65 megfigyelő állomást állít fel a tervezett szaharai atom- robbantás okozta radioaktivitás mérésére. A JAPÁN Honsu-tartomány- ban a felhőszakadásszerű esőzések hatalmas károkat okoztak. Hatvan halálos áldozatot, 84 eltűntet és 220 sebesültet jelentettek. Az esőzés nyomán fellépő áradások 90 ember halálát okozták. WIESBADENBEN véget ért a süketek harmadik világ- kongresszusa, anélkül, hogy sikerült volna megegyezni egy jelekből álló világnyelvben. A probléma megoldását az 1963-ban Isztantulban összeülő negyedik kongresz- szusra bízzák. Amerika nagy érdeklődéssel tekint a közelgő történelmi látogatás elé A Pravda csütörtöki számában Zsukov cikkét közli a közelgő Hruscsov és Eisenhower találkozó amerikai visszhangjáról. A cikkíró megállapítja, hogy minél közelebb jutunk szeptemberhez, Hruscsov amerikai látogatásának idejéhez, annál nagyobb az amerikai közvélemény érdeklődése e történelmi esemény iránt. Az egyszerű amerikaiak, akik már torkig vannak a hidegháborúval, remélik, hogy a szovjet és az amerikai elnök cserelátogatása elősegíti majd a nemzetközi légkör megtisztulását. Zsukov ezután arról ír, hogy milyen pozitív a visszhangja a két vezető államférfi közelgő látogatásának az amerikai sajtóban és politikai, valamint társadalmi személyiségek körében. Kiemeli, hogy a látogatások iránti általános érdeklődés indulatba hozza azokat a politikusokat, akik célul tűzték ki, hogy a Kelet és a Nyugat közötti ellenségeskedést és gyűlölködést folyamatosan szítsák és élezzék. A béke ellenzőit megdöbbentették a két vezető államférfi kölcsönös látogatásáról szóló jelentések — folytatja Zsukov. — Mindamellett azonban nem tették le a fegyvert, hanem tová-bb folytatják a háborús uszítást és igyekeznek minden erejükkel elmérgesíteni a légkört, a látogatások előestéjén. Ki kell azonban emelni — hangsúlyozza a cikkíró —, hogy a béke ádáz ellenségeinek áskálódá- sát a társadalom legszélesebb rétegei erélyesen elítélik. Feltétlenül egyet kell értenünk azzal, amit Eisenhower elnök augusztus 26-i sajtóértekezletén mondott. Az amerikai államfő a közelgő látogatások bírálóinak válaszolva kiemelte, hogy rendkívül komoly dologról van szó, az egész emberiség sorsa szempontjából. „Az amerikai nép — mondta Eisenhower — megbélyegezné bármelyik elnökét, aki ilyen körülmények közepette nem lenne hajlandó latbavetni minden erejét és hatalmát arra, hogy kivezető utat találjon a jelenlegi helyzetből.” Megkezdődött az Interparlamentáris Unió tanácskozása Varsóban csütörtököm 48 ország parlamenti küldötteinek részvételével megkezdődött az Interparlamentáris Unió tanácskozása. Az Unió tanácskozik többek között a nemzetközi kereskedelem előtt álló akadályok kiküszöböléséről, az általános lefegyverzés és a nemzetközi biztonság problémáiról, valamint a parlamentek szerepéről az egyéni jogok védelmében. Megvitatják majd Tunézia határozati javaslatát, hogy nemzetközi értekezlet tárgyaljon a gyarmati rendszer megszüntetéséről. A kommunista és munkáspártok párttörténeti intézeteinek V. nemzetközi értekezlete A marxista—leninista intézetek, a kommunista- és munkáspártok párttörténeti intézetei és bizottságai képviselőinek V. nemzetközi értekezlete, amely augusztus főén kezdődött a Román Munkáspárt Központi Bizottsága mellett működő „Stefan Gheorghiu” pártfőiskola épületében, szerdán folytatta munkáját. A napirend első pontjaként Gh. Vasilichi, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága mellett működő párttörténeti intézet igazgatója „A kommunista és munkáspártok harca a munkásosztály egységéért” címmel terjesztett elő jelentést. Délután a nemzetközi munkásmozgalom történetének tankönyvét kidolgozó bizottság ült ösz- sze. A Kínai Népköztársaság Államtanácsa teljes ülésének határozatai Az Egyesült Államok újabb beavatkozásra készül Laoszban tovább' romlik, katasztrófához “Vezet”. Ngoti Szánánikóne Ismételten kérte, hogy küldjenek ENSZ megfigyelőket Laoszba. A Kínai Népköztársaság Államtanácsa keddi teljes ülésén egyhangúlag magáévá tette a jelenlegi gazdasági helyzetnek a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága 8. teljes ülésén elhangzott értékelését, elfogadta a pártértekezlet javaslatait az 1959. évi népgazdasági terv főbb ágai célkitűzéseinek módosításáról, valamint a termelés fokozásáért és a takarékosságért folytatott mozgalomról alkotott véleményéti Az államtanács programtervet fogadott el az 1959-es gazdasági célkitűzések módosítáA latin-amerikai dolgozók hojkottáiják a dominikai diktatúrát A Latin-Amerikai Dolgozók Szövetsége az Hoy című havannai lap szerint — felszólította tagjait, támogassák a kubai szakszervezeti szövetség kampányát és helyezzék nemzetközi bojkott aló Trujillo zsarnoki uralmát. A venezuelai távközlési dolgozók a felhívásnak eleget téve kedden 12 órán át szüneteltettek minden távközlési összeköttetést Venezuela és a Dominikai Köztársaság között. sáról, amelyet tanulmányozás és jóváhagyás céljából az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elé terjesztenek. Az értekezlet elfogadta a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió között létrejött konzuláris szerződést is és elhatározta, hogy ezt tanulmányozás és jóváhagyás céljából az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elé terjeszti. Az államtanács elfogadta a mezőgazdasági gépipari mi- .ni:s?tériurn létesítéséről szóló javaslatot, amelyet szintén az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elé terjesztenek. Jóváhagyta az értekezlet egyes kormányfunkcionáriusok kinevezését, illetve mások felmentését. nwnap 1959. augusztus 28, péntek, Ágoston napja. A Nap kél 4.56 órakor, nyugszik 18.34 órakor. A Hold kél 0 órakor, nyugszik 14.40 órakor. Várható időjárás: felhőátvonulások, valószínűleg csak néhány helyen esővel, zivatarral. _Élénk északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés tovább csökken. Távolabbi kilátás: lényeges változás nincs küszöbön, egyelőre marad a szép augusztusvégi idő. Ma Gyulán sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolását ismét vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A lottó 35. játékhetének nyerőszámait augusztus 28-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Gyulán, a szabadtéri színpadon 'húzzák. Ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy az augusztusi 32., 33., 34. és 35. játékhét közül melyik hét szelvényei vesznek részt a legközelebbi tárgynyeremény húzáson. — A RÁCKEVEI JÁRÁS harmadik negyedévi adóbevételi tervének teljesítésében a következő rangsor alakult ki: 1. Áporka, 2. Lórév, 3. Szigetújfalu. Áporka 81,1, Lórév 78,4, Szigetújfalu 75,5 százalékra teljesítette a tervét. — KIGYÜLT A FÉNY Dömsödün az alkotmány ünnepén a legutóbb épített 3200 méter hosszú új villanyvezeték mentén is. Négyszázezer forint értékű munkával jutott villanyvilágításhoz a József Attila, a Bercsényi, az Irinyi és a Dunavecsei utca, valamint az Újtelep lakossága. A nyolc kilométer távolságra levő vasútállomásról a villanyoszlopokat a község lakossága társadalmi munkában szállította és ugyancsak társadalmi munkában végezte el a szükséges földmunkákat. — A PEKINGI ÁLLATKERT ismét értékes ajándékot küldött a Budapesti Állatkertnek. Két négyméteres kockás python óriáskígyót, két amherst fácánt és két szecsuán papagájt, de jelezte, hogy a közeljövőben párducot és párducmacskát is küld. — A MAGYAR HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG járási bizottsága a KISZ-szel és a népfrontbizottsággal közösen augusztus 30-án sport- és kultúrműsorral egybekötött hon* védelmi napot rendez Ráckevén. — SZAKEMBEREK VÉLEMÉNYE szerint az ősszel 700 ezer mázsa borszőlőt szüretelnek a megyében, csaknem annyit, mint az elmúlt esztendőben. — BETON ÁRUSÍTÓ- ASZTALOKAT állítanak fel a dömsödi piactéren. A korszerű árusitóasztalok költségeit a község fedezi. — CEGLÉDEN ŰS NYÄRS- APÄTON 33 ezer hektoiiter tárolóteret építenek az állami pincészetekben. Filmszínházak műsora Cegléd Szabadság: Augusztus 27—30: JátéJc a szerelemmel (magyar filmvígját éli), augusztus 21—szept. 2: Kenyér, szerelem, fantázia (olasz filmt''"*' • Dunakeszi Vörös Csillag: Augusztus 27—30: Felhívás táncra (színes amerikai' film), augusztus 21—szept. 3: Sortűz az égbe (jugoszláv film). Dunakeszi Rákóczi: Augusztus 29—29: Harmadik líceum (olasz film). Gödöllői Petőfi: Augusztus 27—20: Szerelem csütörtök (színes magyar film vígjáték), augusztus SÍ—szept. 2: Kettőnk titka (francia—olasz filmvígjátélk). .Nagykőrösi Arany János: Aug. 27—20: Kenyér, szerelem, fantázia (olasz filmvígjáték), aug, 31 _ s zept. 2: Még sötét a hajnal (izgalmas lengyel film). \ Szentendrei Felszabadulás: Augusztus 27—30: Kettőnk titka (olasz—francia filmvigjáték). augusztus 31—szept. 2: Szerelem csütörtök (színes magyar filmvígjáték). A Nagy vásártelepre csütörtökön reggel 133 vagon és 28 tehergépkocsi áru érkezett, ebből 14 vagon vegyes darabáru, hat vagon fejeskáposzta, 15 vagon zöldpaprika, 36 vagon burgonya, 11 vagon paradicsom, hét vaggn vegyes gyümölcs, hét vagon alma, négy vagon körte, négy vagon szilva, 20 vagon dinnye, egy vagon szőlő, négy vagon tojás, egy vagon vágott baromfi és három vagon citrom. Az állami élelmiszerboltok lényegesen mérsékelték a szőlő árát. így a saszlát és a szőlös- keutek királynőjét kilónként 6.20, a Kossutli-szőlőt 5.20, az oportót 3.30 forintért hozták forgalomba. A ringlószilva árát kilónként 2.40 forintra szállították le, a paradicsompaprika kilóját 4.86 forintért árusították. A burgonya, hagyma, káposztaféle, paradicsom, az alma és a körte ára nem változott. A baromfipiac forgalma igen élénk volt. A bontási termékekből az állami boltok a zsíros libamellet kilónként 31, a zsíros libahátat combbal 29. a nyúzott libamellet 31-50, a nvúzott liba- hátat combbal 29.50, a liba- zsiradékot 28, a libaapróiékot pedig 17 forintért árusították. Bécsi különtudósítónk jelentése: Akiknek egy revansista találkozó nem elég val is hivatalosan csupán ártatlan találkozási ünnepség zajlott le. A helyszínen azonban már a salzburgi találkozó alkalmával megfigyelhettük, hogy ez az ártatlan ,.találkozó” Krempler SS tábornok és az ellenforradalmárok által kiszabadított Keksz ezredes, egykori magyar vezérkari tiszt ünneplésébe ment át. Arról is hallhattunk Salzburgban, hogy ott nagyhangúan a „szám- űzöttek“’ „hazájukhoz való jogáról’“ szónokoltak és olvashattuk, hogy ezeknek az úgynevezett népi német csoportoknak a sajtójában fékevesztett íz lás folyik Magyar- ország, Románia és Jugoszlávia ellen. Különösen tanulságos ezeknek a főként bánáti svábokból és erdélyi szászokból ösz- szetévődő „népi német szövetségek” magatartása szempontjából az. amit a Salzburgban megjelenő hetilapjuk, a Neuland ír. Ha ennek egy pár számát átlapozzuk, furcsa dolgokat találhatunk bennük: teljesen ártatlan családi híreket és kis jelentéseket arról. hegv ieien'ee melyik földijük tölt be va'amtlven romániai vagy magyarországi faluban tanítói vagy papi tisztet (azt azonban mindjárt meg kell jegyezni, hogy ennek az ártatlan híreket közlő rovatnak is meglehetősen ártalmas címe van: „Pillantás a vasfüggöny mögé a régi hazába”). Ezenkívül azonban egész cikksorozatokat is közölnek a délkelet-európai országok ellen. Legutóbb Románia ellen közöltek ilyen gyalázkodó cikksorozatot, amely hemzsegett a különféle rágalmaktól. Az ilyen fajta cikkek szerzői még attól sem riadnak vissza, hogy például a romániai német iskolák nagy számában is kivetni valót találjanak — egyszerűen azért, mert ezek „kommunista” iskolák. A salzburgi hetilap ilyen módon a ..szabad” vélemény- nyilvánítást megfelelő híranyaggal fűszerezi, amely arra hivatott, hogy mégin- kább „elgondolkoztassa” az olvasót, mint a különböző rémmesék, amelyek nyilván szerzőik akarata ellenére meglehetősen nevetségesen hatnak. Az újság időről időre tudósításokat közöl azokról az összejövetelekről, amelyeket a ..népi németek” vezetői különböző magyarországi, romániai. jugoszláviai és csehszlovák iái rfari na'ista emigránsokkal tartanak. Ezeknek az összeesküvősdiknek a színhelye egyszer München (Lajos bajor herceg védnöksége alatt), másszor Salzburg, ahol példának okáért az erdélyi szászok szervezetei ugyanabban a házban kaptak szállást, mint ahol a szerb Nedics-emigránsok. Sőt, ilyen találkozót New Yorkban is tartottak, ahol a válogatott vendégsereg élén még Habsburg Ottó is megjelent. EgyállChán — Habsburg Ottó az a zászló, amely alatt ezeknek a „délkeleti német” szövetségeknek a szemet szúró tevékenysége lebonyolódik. Nyilván ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy ez a tevékenység a nyugatnémet bázisokról egyre inkább osztrák színtérre helyeződik ót. „A dunai svábok” lapjai lelkesen dicsőítik a Habsburg- elképzelést „a Duna-medence felszabadításáról”, amely valójában nem más, mint a Dulles által propagált kommu- n ist aellenes keresztesi! ad j árat egyik változata és ime, ez az uszító program az eisenstadti találkozóval most már Stuttgartból Sa’zburgon keresztül egészen a magyar határig nyomult előre. „A népi német szövetségek” fejlődésének ez az új szakasza e,gy sor különböző figyelemre méltó tulajdonsággal rendelkezik: a nagynéniét birodalomról szóló álom lassacskán egvbeolvad a Habsburg-restau rációval kapcsolatos kalandos képzelődéssel és erre az egész sötét politikai koncepcióra ráborítják az „Egyesült Európa” időszerűnek vélt NATO-kö- pönyegét. Ennek az elképzelésnek a jegyében „békül- nek ki” az úgynevezett népi német csoportok a nacionalista emigránsokkal, akik pedig nem kevés bűnt követtek el egykori hazájuk kisebbségei ellen. Nyilvánvaló, hogy itt valóban a legsötétebb erők fognak össze a haladás, a szocialista országok és Európa békéje ellen. Ha valaki felidézi Ma- chunze osztrák „népi német” képviselő szavait, amelyek a salzburgi találkozón hangzottak el: „A haza, amelyet elraboltak tőlünk, ma is a miénk!” — képet alkothat róla, mi a célja az ilyenfajta összejövetelnek. Különösen világossá válik ez a cél, ha egybevetjük, hogy a legutóbbi „népi német” tanácskozás színhelye, Eisenstadt, néhány kilométerre fekszik a magyar határtól. Mindez világosan árulkodik azoknak a köröknek a céljairól, amelyek Bonnban és még nyugatabbra székelnek és amelyek dróton rángatják ezeknek a „népi német szövetségeknek” a vezetőit. De épp így nyilvánvaló, hegy ezeknek a fasisztáknak és minden rendű-rangú reakciósoknak az együttműködése csak visszautasításra találhat minden békeszerető em*. bér szemében — nemzetiségre való tekintet nélkül. Otto M. Horn Az Egyesült Államok kormánya — washingtoni jelentések szerint — olyan terveket sző, amelyek célja továbbra is beavatkozni a laoszi helyzet alakulásába. A hadügyminisz- térium és a külügyminisztérium legfőbb vezetői azon tanácskoznak, hogy növelni kell a Szananikone-kormány csapatainak erejét. Rogers, a New York Herald Tribune tudósítója Washingtonból azt jelenti, hogy két- hárcm napon belül elkészül Laosz katonai „megsegítésének terve”. A terv szerint a Szananikone-kormány fegyveres erőinek létszámát a jelenlegi 25 000-ről 30 000-re emelik, s az Egyesült Államok^ vállalja annak anyagi és mű-| szaki terhét. Alsop, a New York Herald^ Tribune munkatársa arról ír, ^ hogy az Egyesült Államok he-i; likoptereket és hegyi hadvise- ^ lésre alkalmas fegyvereket ké- ^ szül Laoszba küldeni. ^ Mansfield demokratapárti ^ szenátor kedden a szenátusban ^ nyiltan hangoztatta, hogy az^ Egyesült Államoknak, az* ENSZ-nek és a SEATO-nak ki^ kell vizsgálnia a laoszi hely-^ zetet. Kijelentette, Laosznak ^ szüksége van az Egyesült Ál-^ lamok „oltalmára”. ^ Ngon Szananikone, a Sza-^ nanikone-kormány megbízott-* ja kedden a washingtoni kül-^ ügyminisztériumban tárgyalt.^ Kijelentette, hogy Laoszban a^ katonai helyzet „súlyos” és „ha* •-----------------------------------{ ÉRTESÍTÉS * * Értesítem a Pest megyei zenész* kartársakat, hogy 1939. október* ló-tó! november 13-ig új- és ka-* tegória javítóvizsgát tartunk. AS jelentkezésről és a rész'.etkérdé-J sekről a kartársakat értesítem.* Bakosi László Országos Szórakoz-* tató Zenei Központ megbízottja,* Cegléd. J----------------------------------> A Ceglédi Gépíró és Gyorsíró 5 Iskolában a pótbeiratások au- 5 gusztus 27-én és 28-án délelőtt j 8 _12-ig lesznek. Az iskola dől- j g ozók részére egy esti osztályt $ is szervez. Bővebb tájékozta- 5 tás a Hunyadi utca 31. sz. i alatti iskolában kapható. Igaz- $ gatóság. ; ,L ______________ > » E zúton mondunk hálás köszönetét; mindazoknak, akik felejthetetlen; drága jó férjem, apám, nagy-; apánk és testvérünk. Kartali Jó-! zsef te .»wiiaén megjelentek, nc^gy! bánatunkban osztoztak, síriára j koszorút, virágot helyezlek, özv.; Kartali Józseí'né, valamint a gyá-: szoló család. Az a nagy kavarodás, amelyet júliusban rendezett Salzburgban a mintegy húszezer úgynevezett „dunai sváb1’, nyilvánvalóan nem elégítette ki azokat a nyugatnémet köröket, amelyek az effajta találkozók hátterében meghúzódnak. Éppen ezért „A délkelet-európai németek tanácsának“’ ügyvezető elnöke, dr. Josef Trischler Eisen- stadtba, a magyar határ közvetlen közelébe hívta össze ennek a szervezetnek a küldöttközgyűlését. Itt vitatták meg augusztus első felében három napon keresztül „a hazájukból száműzöttek problémáit’“ — mégpedig azoknak a szerződéseknek a fényében, amelyeket ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban Ausztria és Nyugat-Németorszíig kötött egymással. A tanácskozások során a Nyugat-Németország- ból érkezett elnökön kívül ismét nagy szerepet játszott Ackei-mann kénviselő, a bonni parlament tagja. Hivatalosan e tanácskozások során is csupán azoknak a „délkelet-európai németeknek’“ a különböző gazdasági problémáiról volt szó, akik jelenleg Ausztriában vagv Nyu- gat-Németorszá/'. ' élnek — hasonlatosan ahhoz, amint a salzburgi „sváb nap” alkalmá-