Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-20 / 195. szám

FEST MEGYEI ''kJLirlap 1959 ACGTTSZTUS 30 CSÜTÖRTÖK Benedek Zsófia nyerte a távolugrást, a leányfalui férfi kerékpárcsapat és az ahonyi női tornászcsapat második lett (is országos spartakiád második napján Bár szerdán kerültek sorra a kerékpárversenyek a bácsi országúton, mégis csak a ko­ra délutáni órákban érkeztek vissza a részvevők a Népsta­dionhoz. Megtudtuk, hogy a leányfalui férficsapat második helyen végzett. Női egyéniben Nagy Pi­roska negyediknek érke­zett be. Igen nagy küzdelem volt ebben a számbán, centimé­terek döntötték el a helyezé­seket. Női kerékpárcsapatuck hetedik lett. Érdekes eset fordult elő a viadalon, a for­dítót ugyanis rosszul jelölték ki és az első négy férficea- pat két kilométerrel keve­sebbet kerekezett. !gy járt a győztes, a Fejér megyei együttes is, amelynek ered­ményét úgy számították ik:, hegy kilométerátlagot adtak idejükhöz. A Pest megyeiek a teljes távon versenyeztek. Közben a Népstadion ed­zőpólyáján befejeződött a női tornaverseny, amelyben az abonyiak az előkelő második helyet szerezték meg 160.40 ponttal. Mészáros Teréz, Zsemle Gizella, Molnár Ilo­na, Drávái Erzsébet tűnt ki elsősorban, de a többiek is várakozáson félül szerepeltek. A férfi tekecsapatok küz­delmében Abony a negye­dik helyet vívta ki, egyéniben az ugyancsak abo- nyi Pástét István ötödik lett. A szerdai atlétikai műsort 400 méteres időfutamúk ve­zették be. Zink Ferenc (54.5) és Lizicsika Simon (55.5) egy­aránt első lett időfutamában, * mindketten bejutottak a mai hatos döntőbe. Az abenyi tornászlányok mindhárom gúlagyakorlatát 9,7-re értékelték a pontozók. Képünk az egyik gyakor­latot ábrázolja (Seregély-foto) Csupán egy centivel szorult a harmadik mögé. Farkas László és Horváth Ákos 11 méter alatt dobott súllyal, s így nem jutott be a döntőbe. Utoljára bonyolí­tották le a magasugrást. Tóth Sarolta 130 centivel hatodik lett. Fehér Éva 125- öt ugrott. A dunabogdányi női röp­labda-csapat, s az.abonyi férfi kézilabdázók szerda délelőtt vívták harmadik mérkőzé­süket. Ezen az akadályon is, nehezen bár, de túljutottak. A két legveszélyesebb ellenfe­let fektették kétvállra. Női röplabda: Pest—Szol­nok 3:2 (7, 10:15, 6:15, 12, 6). A két csapat igen nagy küzdel­met vívott. A szolnoki közön­ség sportszerűtlen viselkedé­se zavarta a játékot, mire a bíró bejelentette, ha továbbra is így viselkednek, lelépteti a szolnoki csapatot. Férfi kézilabda: Pest—Tolna fi 1 Jelenet a Pest megyei röplabdás lányok Komárom elleni mérkőzéséről (Gábor Viktor felvétele) Balázs Margit is kiharcol­ta a továbbjutást: 63.8-as teljesítménye a nap leg­jobb női 400-as ideje volt. Rosszul kezdődött a női távolugrás. Az első ugrásnál mindkét Pest megyei spor­toló belépett. A továbbiak­ban javítottak. Benedek Zsó­fia 478-cal nyerte a számot, Fehér Éva pedig 426-cs tel­jesítménnyel negyedik lett. ❖ <• <• ❖ * •> •> •> * • t­* ❖ <• ❖ ❖ * ❖ * ❖ •> A ❖ <• ❖ ❖ <• Sokat nyerhet! VÁSÁROLJON ÖN IS RENDSZERESEN TOTÓ SZELVÉNYEKET. ❖ •> * •> •> :• •. 14:12 (11:5). Az eddig a mér­kőzésig veretlen Tolna megye szünet után erősen feljött. A dunabogdányi női . röp­labda-csapat délután elszen­vedte első vereségét. 3:1 (9:15, 9, 5, 13) arányban alul­maradt Veszprém megyével szemben. A játékosok nagyon szívükre vették az eredményt, egyikük sírva borult a földre. Az abonyi kézilabdázók csak nehezen őrizték meg veretlenségüket. Befejezés előtt tíz perccel négy góllal vezettek Komá­rom megye ellen. Az egyik abonyi játékos végleges kiál­lítása után egyenlített az el­lenfél, s az utolsó percben lőtte a győztes gólt a Pest megyei együttes. A félidő 6:6 volt. Szerda este szabadtéri szf- nielőadást néztek meg a spartakiádosok. Ma kerül sor az utolsó napi küzdel­mekre. A megyék közötti ront versenyben: Hajdú, Szol­nok és Pest megye az élcso­port sorrendje. A sportveze­tők, versenyzők bizakodás­sal tekintenek a csütörtöki küzdelmek elé. Reitter László CSÜTÖRTÖKI MŰSOR: ATLÉTIKA. A versenyei a Nép­stadion edzőpályáján lesznek. 10: férfi távol, női gránát. 11: női spartakiád váltó időfutamai. 11.20: férfi spartakiád váltó időfutamai. A Népstadionban. 15: 100 m férfi döntő, 100 m női döntő. 400 m női döntő, 400 m férfi döntő. KÉZILABDA. Férfi mérkőzések a Népstadion pályáin. 10.10: Pest _Borsod. RÖPLABDA. Női fhérlkőzések a Népstadion pályáin. >: Borsod— Pest. Úszóverseny Szentendrén és Nagykátán, kézilabda pályaavató Cegléden, barátságos labdarúgó-mérkőzések Gazdag alktitmáag-ánnopi sportműsor Központi sportrendezvényt nem tartanak alkotmányunk ünnepén, hanem a járások eseményei színesítik a na­pot. Szentendrén a Dunán bonyolítják le a hagyomá­nyos folyamúszóversenyt, 2000, 1000. 100 és 5G méteres távon. Fiúk és leányok ré­szére délután rollerversenyt tartanak. Uszóverseny lesz Nagyká­tán is, melyet a VIT tiszte­letére bonyolítanak le. Dél­után kerül sorra a járási Al­kotmány Kupa döntőjének visszavágója. A vasárnapi ta­lálkozót Tápiószecső 2:t-ra nyerte a Nagykátai Dózsa el­len. Gödöllőn délután röplabda- tornát bonyolítanak le, va­lamint labdarúgó-mérkőzés is lesz a községben. A Ceglédi Építők nagyrészt társadalmi munkával készí­tett kézilabda kispályájának avatását ma délután tartják. Ez alkalomból a városban vendégszerepei a Bp. Elektro­mos NB I-es férfi és NB li­es női csapata. A megyebajnokságban sze­replő labdarúgó-csapatok ba­rátságos mérkőzéseket vív­nak. Fótra például az Új­pesti Dózsa NB 1-es csapata A csömöri kézilabdázók legyőzték a Váci Spartacust Vasárnap megkezdődtek a buda­pesti kispályás kézilabda-bajnok­ság i. osztályának őszi küzdel­mei. A forduló több meglepetés­sel szolgált, a Váci Kötött férfi csapata idegenben nyert a BRESC ellen, s a Kötött lányok vissza­vágtak a Telefongyárnak a tava­szi súlyos vereségért. Csömör győ­zött Vácott, s így megtartotta ve­zető helyét. Budapesti kispályás-bajnokság. Férfi 1. osztály: Csömör—Váci Spartacus 15:11 (9:5). Vác. V: Pusztai. A vendégcsapat mélyen formája alatt játszott, a Kötött végig egyenrangú ellenfél volt. Solymár I, a csömöri kapus rossz napot fogott ki, s ez rányomta bélyegét az egész csapat teljesít­ményére. G: Kiss (5), Brieska (3), Spreitzer L., Radocsányi (2—2), Solymár H, Bagyánszky, Spreit­zer M., ill. Prohászka (7). Hajnal, Pálinkás (2—2). Jó: Spreitzer L., Kiss, Solymár II. 111. Prohászka, Pálinkás, Hangya. Váci Kötött— BRESC 14:13 (8:7). Ráfcbsfalva. V: K. Nagy. Jó iramú. Izgalmas mérkőzés, megérdemelt győzelem. G: Micsinai (4). Kulcsár, Góts (3 _3), Bíró, Baracsi, Brellos, K urali. Jó: soós, Kulcsár, Bíró, Micsinai. Női I. osztály: Váci Kötött— Telefongyár 7:5 (3:2). Sportcsar­nok. V: Tóth L. A csere nélkül kiálló Kötött lelkes játékkal har­colta ki meglepő győzelmét. G: Szllágyvári (4), Zachárné (2). Kmett. Váci Forte—Gyapjúfonó 4:4 (2:1). Vác. V: Sokhegyl. Fej­fej melletti küzdelem. Igazságos döntetlent hozott a rangadó. G: Kovács (2), Sulyánszkyné, Kont- reczky. Jó: Vass, Cserna, Kalács­ka, Kovács, KontrecZky. Ceglédi Építők—Lőrinci Fonó 8:2 (4:1). Cegléd, 509 néző. V: Simon. Köny- nyű győzelem. G: Gylkőné (4) J Berkesné, Lengyel, Erdélyiné, Száraz J. Jó: Száraz E„ Öcsainé, Gylkóné, Lengyel. Balogh László HÍREK, EREDMÉNYEK INNEN- ONNAN Ráckevei járási labdarúgó-baj­nokság. Apaj—Dömsöd 3:3, Tököl —SZTK H 7:0. Makád—Sziget­halom 1 :S, Halásztelek_Csepel A utó n 1:6, Aporka—Kiskunlac- háza 1:5, Pereg—Szigetszentmárton 4:1 (csak barátságos mérkőzést játszottak, mert a játékvezető nem jelent meg), Dunavarsány—Tak­sony 3:2 (csak barátságos mérkő­zés volt, mert Taksony orvosi Iga­zolása nem volt rendben). A Du- naharaszti—Ráckeve mérkőzésre Dunaharaszti nem állt ki, mert a játékosok igazolása nem volt rendben. Az augusztus 30-ról előrehozott Ráckeve—Pereg találkozót ma játsszák le. A Budakalászi MSE férfi tenisz­csapata (Herendi Lajos, Lugosi Károly. Zboral Gusztáv, Madat) a megyei és a területi bajnoksá­got, valamint a területek közötti bajnokságot megnyerve, feljutott az NB ni-ba; PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásnárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Szántó Miklós Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budanest. VITT.. Blahs L»lza tér 3 Telefon- 343—100 142—220. Előállít a- szikra Lapnyomda Budapest Terjeszt! a Magyar Posta Elő­fizethető a helvl postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint A szobi járási labdarúgó-bajnokság végerfdménje FELNŐTT: 1. Nógrádveröce 18 16 1 1 70:16 33 2. Szobi Tör. 18 16 — 2 63:19 32 3. Nagymaros 18 14 — 4 61:1» 28 4. Szobi Építők 18 9 1 8 28:3« 19 5. Szokolya 18 7 3 8 26:43 17 6. Kismaros 18 8 — 10 19:33 16 7. Zebegény 18 5 2 11 17:36 12 8. M.-nosztrai D. 18 4 2 12 28 :€3 10 9. Letkés 18 3 3 12 20:41 9 Vámosmikola törölve IFJÚSÁGI: 1. Szobi Tör. \4 9 4 1 23:16 22 2. Szokolya l\ 7 4 3 19:21 18 3. Nagymaros 14 8 1 5 20:28 17 4. Nőgrádverőce 14 8 — 6 44:13 16 5. Kismaros 14 6 3 5 26:21 15 0. Letkés 14 6 2 6 17:14 14 7. M.-nosztrai D. 14 3 2 9 11:26 8 8. Zebegénv 14 t — 13 6:35 2 KK-MÉRKŐZÉS Bp. Honvéd—MTK 4:3 (4:1). NB I-MÉRKÖZÉS Dorog—Tatabánya 0:0. Motorosok, figyelem! Hengerfúrást, főtengely- görgőzést és minden típusú motorkerékpár javítását leggyorsabban a Vagykórnsi Gépjárműjavító Ksz-nél végeztetheti. látogat el. Monoron a Hód­mezővásárhelyi Honvéd ját­szik. A találkozó érdekessé­ge, hogy a Honvéd csapatban öt monori katonajátékos — Bokros, Vladár, Baranyi, Marosi, Ferjés — szerepel. A ráckevei járásban Tökö­lön délelőtt tíz órai kezdet­tel kerül sor a labdarúgó- utcabajnokság mérkőzéseire. Délután atlétika és kerék­párverseny, valamint kézi­labda-torna lesz. Bajnoki események is sze­repelnek műsoron. A budai járásban ma bonyolítják le az augusztus 23-ról előreho­zott labdarúgó-fordulót. A budapesti kispályás kézilab­da-bajnokság őszi, második fordulója is ma kerül sorra, a férfi-mérkőzések közül a Váci Kötött—XX. kér. KASÉ, a női találkozók közül pedig a Nőiruha—Ceglédi Építők mérkőzés emelkedik ki. — RÉSZLETES MŰSOR: KÉZILABDA. Budapesti kis­pályás-bajnokság. Férfi I. osztály: Csömör—K1STEXT (Csömör, 17), V. Kötött—XX. kér. KASÉ (Vác, Sallai utca, 10.30). Lőrinci Fonó- Váci Spartacus (XVIII., Gyomról ut 85., 10). Női 1. osztály: V. Kö­tött—XX. kér. KASÉ (Vác, 9.30), Lőrinci Fonó _Váci Forte (XVHI., G yömrői u. 83., 9), Nőiruha—Ceg­lédi Építők (XI., Kondoros! u., ,10.30). Pályaavatő-mérközés Cegléden (16). LABDARÜGÁS. Barátságos mér­kőzések. Érdi Traktor—József­városi Szállítók (Érd, 16.30), Szi- getujfalu—Bp. Petőfi (Szigetujfalu, 16.30) , Fóti SE_Újpesti Dózsa (Fót, 1 6.30) , Kistarcsa_________Bp. Húsos (Kis­t arcsa, 16.30), Vecsés—Bp. Sparta­cus (Vecsés, 16.30), Monori KSK— Hódmezővásárhelyi Honvéd (Mo- nor, 17), Gyömrő—EMAG (Gyöm- rő, 16,39, Potocsnyi dr.). A nagykátai járás Alkotmány Kupa döntője: Nagykátai Dózsa— Tápiószecső (Nagykáta, 17). CSZAS. A Szentendrei Építők folyamúsző versenye a Dunán (Szentendre, 14). Verseny a vrr tiszteletére (Nagykáta, 10). A Gödöllői Ganz nyerte az asztalitenisz Alkotmány Kupát Vasárnap gyér érdeklődés mel­lett bonyolították le a másod­ízben sorrakerülő asztalitenisz Alkotmány Kupa küzdelmeit. Az Idényelejl _ de nem szokatlan — időpont némi magyarázatot adott a gyér érdeklődésre, de így is érthetetlen volt néhány nagyobb szakosztály távolmaradása. A Gödöllői Ganz kultúrházban került sor a versenyre, melyen ! először játszottak a váci Petőfi megszűnt asftalitenisz-ezakosztá- 1 lyának sportolói, örvendetes, hogy j a váciak megtalálták a módbát a j további szereplésnek. Ugyancsak , először indultak a Honvéd Dam- ] janlch SE sportolói, akik közül Kiss és Aparácz keltett jő benyo­mást. A kupát a gödöllőiek hódítot­ták el az eddigi védőtől, a Ceg­lédi Vasutastól. A jobb női erő­ket felvonultató, s a férfi szá­mokban is erősebb Ganz 60 pon­tot szerezve, biztosan nyert Vác előtt. Férfi egyes: 1. Pálfl (Váci Kö­tött). 2. Tóth (G. Gsfnz), 3. Imre és Árvái (G. Ganz). Női egyes: 1. Benc Erzsébet, I. Plaehy Aranka, 3. Gémes! Agnes és Gémes! Gabriella (valamennyi Gödöllői Ganz). Fiú egyes: 1. Volértlcs (V. Kö­tött), 2. Imre J„ 3. Orgovánvl Imre és Nagy I. (mindhárom Gö­döllő). Leány egyes: 1. Gémesl Agnes, 2. Gémesl Gabriella (G. Ganz), 3. Endrődi Ildikó és Mészáros Anna (Váci Kötött). Férfi DC csapat: 2. Vác. Női DC csapat: 2. Vác. 1. 1. Gödöllő, Gödöllő, INGATLAN Eladó házingatlanok Gyálnn. Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha, suf­ni, 510 n.öl telek. — 45 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz 159 n.öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, 925 n.öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, ve­randa, mellékhelyisé­gek, 250 n.öl telek. 70 000 Ft. Telekingatlanok 1022 n.öl 10 Ft n.ölen­ként. 222 n.öl 5 db gyü­mölcsfa 8000 Ft. 400 n.öl 9000 Ft. 680 n.öl bekerítetlen 11 OOO Ft. 1200 n.öl szőlő n.ölen- ként 26 Ft. 800 n.öl üres 12 000 Ft. 109 n.öl 17 000 Ft. 250 n.öl 8000 Ft. 170 n.öl üres 6000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan­közvetítő Vállala' Gyál, Körösi út 4 nindennap 8—12 óráié félfogadás. Felvilágo­sítás teljesen díjtalan A Pest megyei Ingat lanközvetítő Vállalaf Szob községben Ár­pád utca 29/a szám alatt és Vác városbor Széchenyi út 9 szám alatt új kirendeltsé get létesített. Félfoga­dás naponta 8—12 ó'a között. Felvilágosítás eladási megbízás fel vétele teljesen dfUa lan. Igen nagv szám' eladó házingatlan kö sül lehet választani nnnanarti telkek ol csó áron. Eladó beköltözhető házak Nagykőrösön. 2 szoba, konyha, spejz, zárt veranda istálló, pince, 5 hold szántó (ebből 400 n.öl szőlő) és mellékhelyi­ségek. 65 000 Ft. 2 szoba, konyha, nyá- rtkonyha, oldalszoba kamra, pince és mel­lékhelyiségek, 214 n.öl telek, 140 000 Ft. 1 szoba, konyha, mel­lékhelyiségek, 240 n.­öl telek 50 000 Ft. 3 szoba, konyha mellékhelyiségek, 80 n.öl telek. 15Ö 000 Ft. 2 szoba, konyha, kam­ra, mellékhelyiség 100 000 Ft. 1 szoba, konyha spejz, mellékhelyiség. 200 n.öl telek, 70 001 Fi. 2 szoba, összkomfort 100 n.öl telek, 200 00» Ft. l szoba. konyha, : hold < részben szőlő telekkel 50 000 Ft. 1 szoba. 1 konyha. Is­tálló 40 000 Ft. Felvilágosítást ad Rest mee,,»: rnoatlan- közvetítő Vállalat ki "•endeltsége Nagykő rös, Encsi út 1. na oonta 8—12 óráig. Fel világosit,-',s teljese: 'HHMnn. Kiadó házingatlan») Szentendrén. 3 szoba, konyha, pin "e. éléskamra. 183 n.ö •elek 90 000 Ft. *1 szoba, fürdőszoba konyha, kamra. 20' í.öl telek 90 000 FI 1 szoba, konvha kam -a. man7arrts7nba »Ince. t',4 hold telel I 05 000 Ft. Telekingatlanok Szent­endrén. 300 n.ö! bekerítetlen 120 Ft n.ölenként. 623 n.öl bekerítetlen termő gyümölcsfák­kal. 60 Ft n.ölenként. 820 n.öl telek részben bekerítve 50 db gyü­mölcsfa, 100 000 Ft. 961 n.öl szőlő 40 Ft rí.ölenként. 704 n.öl n.ölenként 50 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan­közvetítő Vállalat ki- rendeltsége. Szent­endre, Rákóczi út 12. mindennap 8—12 Óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. ÁLLÁS Lóhoz értő. adminiszt­rációban jártas egvé- neket felveszünk. .Változó munkahely’* !flH»írp kiadóba. Azonnali belépésre "elveszünk vizsgázott konyhavezető 1 szaká­csot.. több évi gyakor­lattal állandó munká­ra. Jelentkezés Szent- Koo^iírrár sze­mélyzeti osztályán. Hirdessen a PIÜI íVtlCHI HÍRLAP-ban VÁCI APRÓHIRDETÉSEK EGYÉB Eladó: egy tehér, eg: ajtós, légszekrény, 1 manóiban Megtekint befő: reggel 7_l(l rtrá ig Vác, Köztársaság | tg Vá I út 87. Eladó: egy szoba konyhás, spejz»« kamrás ház. 500 négv zögftlön: cserével 'agy hozzáépítéssé' leköl'özhetó. Érdeklő dés: Bartók Béla 11 1 (Simon). Sladó: Dia. Vácon Kőkapunál, ameivben a gyóevszertái van) sürgősen, minden «1- Fóeadható áron Er- ’«klődnir Bánfi Lás?- (óné Kecskemét, Sar­kantyú u. 11

Next

/
Thumbnails
Contents