Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-18 / 193. szám
fifiST , HBClt 195Í. AUGUSZTUS 18. KEDD leesés kikapott Cegléden, s már csak a Szentendrei Honvéd áll ptveszteség nélkül a megyei labdarúgó-bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, három helyen született hazai győzelem, ezek során a Ceglédi Építők legyőzte az eddig veretlen Ve- csést. Döntetlenül végződött Szi- getujfalun a két szomszédvár összecsapása. A Szentendrei Honvéd mindkét pontot elhozta Fótról, valamint meglepetésre, Gödöllő Kartalról. CEGLÉDI ÉPÍTŐK—VECSÉS 4:3 (4:1) Cegléd, 300 néző. V: Bende. A Vendégek szerezték meg a vezetést, majd negyedóra elteltével fokozatosan feljött az Építőik, s a hibát-hiöára halmozó vecsési védelemmel szemben 4:l-es előnyre tett szert. Csak a jól védő Pintérnek köszönhető, hogy nem lőttek több gól a hazaiak. Szünet után megváltozott a játék képe, az átcsoportosított VMTK hatalmas iramot diktálva nagy fölénybe került, s 4:3-ra feljött. Az Építők csak szórványosan jutott át a vecsési térfélre. Az utolsó percben Müller előtt nyílt egyenlítési alkalom, de óriási helyzetben, két méterről hibázott. G: Laborcz, Józsa, Mllus, Gyenlzse, Ul. Müller (3). Jó: Laborcz, Somod!, Hegedűs, Sárik, ill. Müller, Pintér, Földi. A játékvezető gyenge napot fogott ki. Fekete József PÉTERI—DUNAKESZI KINIZSI 2:2 (1:0) Péteri, 400 néző. V: Müller. A kemény, helyenként sportszerűtlen mérkőzés első 45 percében Péteri támadott, a vendégek szórványos lefutásai veszélyesebbnek bizonyultak. Szünet után folytatódott a hazai fölény. A hajrában egyenlített a Kinizsi, védelmi hibából. A 60, percben Istvánt (P) kiállították. G: Hrutka F„ Szemén, ill. Varga J, (2). Müller gyengén működött. GÖDÖLLÖ-KARTAL 3:0 (0:0) Kartal, 600 néző. V: Abrahám. Az első félidőben Kartal nagy fölényben volt, de nem tudták bevenni a szerencsés gödöllőiek hálóját. Szünet után Kartal többet, a vendégcsapat Veszélyesebben támadott, s végeredményben a tervszerűbben játszó gödöllőiek győztek. G: Kiss (2), Horváth. Jó: Katona, Bátorl, Kiss, valamint a közvetlen védelem, ill. Deme, Angyal, Rózsavölgyi. Varga. Csiba József SZIGETUJFAJLU—SZTK 1:1 (1:1) Szigetujfalu, 700 néző. V: Sándor. A nagy lendülettel kezdő hazaiak, már az 5. percben megszerezték a vezetést. Húsz perc elteltével fokozatosan feljött Szi- getszentmiklós, s a félidő végén egyenlített. Szünet után a széltől támogatott SZTK támadott többet, de az újfalui védelem jól állt a lábán. Az erős szélben lezajlott találkozó inkább küzdelmet hozott. G; PÍIumm, ill. Aradi. Jó: Hoós, Simon, Pflumm, Schneck, Vigh F., ill. Orgyáh, Kocsis, Fiala, Varga. SZENTENDREI HONVÉD— FÓTI SE 2:1 (1:0) Fót, 700 néző. V: Ripp. A kezdeti, szórványos fóti támadások elakadtak a kemény, helyenként durva szentendrei védelmen. A Honvéd a 25. percben szerezte meg a vezetést, s a szünet után többet támadó vendégcsapat a 70. percben növelte az előnyt, öt perccel később a fóti Fényi kihagyott egy ll-est, majd hatalmas hajrába kezdett a hazai csapat, de C3ak szépíteni tudott. A Honvéd korszerűbb csatárjátéka révén nyert. G: Kiss (2), ill. Fényi. Jó: Székely, Gyetván, Kiss, ill. Rektor (a mezőny legjobbja), Nagy, Bori. Kalma János GYÖMRÖ—KIST ARCS A 1:1 (1:0) Kistarcsa, 800 néző. V: Püspöki. Gyömrő fordulás előtt jobban alkalmazkodott a sáros, mély talajhoz, gyors lefutásokkal kísérletezett, s egyiket góllal fejezte be. A második félidőben a széltől támogatott Kistarcsa beszorította Győmrőt, amelynek védelme jól állt a lábán. Potyagóllal, kapushibából egyenlítettek. Ebben a játékrészben kétszer nyílt gólszerzési alkalom a gyömrői csatárok előtt. G: Baranyi, ill. Hofmann. Jó; a közvetlen védelem és Baranyi, ill. szemes, Sztara- hovszki, Molnár m. PÉCEL—MONOK 2:0 (1:0) Pécel, 400 néző. V: Császár. A második percben bekapott gyors gól letörte a monoriakat, s a hazaiak a félidő további részében is jóval többet támadtak. A 60. percben újabb gólt szerzett Pécel. A mindvégig sportszerű mérkőzést megérdemelten nyerték a hazaiak, Néhány monori játékos lélek nélkül játszott. G: Tóth II (2). Jő: Suti, Holló, Juhász, Dobos, ill. singer, Cellao, Körmendi. A játékvezetőSiármas kitünően működött. Sz. D. ÉRDI TRAKTOR—VÁCI VASUTAS 3:0 (1:0) Erd. V: Tihanyi. 1. Sz.-endrei H. 3 3 8:4 6 2. SZTK 3 2 1 _ 7: 4 5 3. Vecsés 3 2 _ 1 1 2:6 4 4. Gödöllő 3 2 _ 1 8 :3 4 5. Kistarcsa 3 1 2 _ 3:2 4 6. Ceglédi Ep. 3 2 1 8:8 4 7. Érd 3 1 1 1 3:2 3 8-10. D.-keszl K. 3 — 3 _ 3 :3 3 8-10. Péteri 3 — 3 — 3:3 3 8-10. Sz.-ujíalu 3 1 1 1 4:4 3 11. Fóti SE 3 _ 2 1 3 :4 2 12-13. Gyömrő 3 _ 2 1 5 :8 2 12-13. Pécel 3 1 — 2 5:8 2 14. Váci VSE 3 1 — 2 3:6 2 15. Monor 3 1 2 4:7 1 16. Kartal 3 _ _ 3 3:8 TELJES A LÉTSZÁM Ma kezdődik a spartakiád országos döntőié Az abonyiak voltak a legfrissebbek az országos spárta- kiád döntőn részvevő Pest megyeiek közül, ők érkeztek leglhamarabb — délelőtt fél IC órakor — a Pest megyei KlSZ-bizottság székházéba. Nemcsak a legfrissebbek, hanem a legnépesebb is volt az abonyi különítmény, hisz 22-en érkeztek a községből. Férfi kézilabdázóik és teké- zőiik, valamint női tornászaik és egy atlétájuk képviseli megyénket a ma kezdődő országos döntőn. Az abonyiak előkészületeiről Diószegi László testnevelő így beszélt: — A férfi kézilabdázók heti három edzésen vettek részt Magyar Sándor vezetésével. A Pilisi Bányász I nyerte a megyei villám sakkcsapat-bajnokságot öt csapat részvételével, két fordulóban bonyolították le a megyei villám sakkcsapatbajno-ksá- got. Az elsős-ég, csak az utolsó fordulóban dőlt el, a két azonos pontszámmal álló csapat közül a Bányász 3:l-re nyert Budakeszi I ellen. Egyénileg Magyar B. (Fót) Váratlan vereség Láng-gyár-Váci Petőfi 2:1 (1:0) Közepes iramban, váltakozó támadásokkal indult a játék, az első negyedórában inkább a hazaiak rohamoztak, de a csatárok túl sokat cipelték a labdát. Az ellenfél támadásai jobban elő voltak készítve, a 19. percben Doroszlay fedezetlenül hagyta szélsőjét és Molnár nagy lövése a kapufáról vágódott a hálóba. Kohlmann meg sem kísérelte a védést. A félidő végéig a széltől támogatott Láng többet és korszerűbben támadott. Szünet után sem változott a mérkőzés képe. A Petőfi-csa- tárok hibát hibára halmozva játszottak. A vendégek egyik támadása viszont Molnár révén ismét góllal végződött. Percekre fellángolt a Petőfi, s a 70. percben Frick szépített. Az egyenlítés a levegőben lógott, de a védelem mindent hárított, s végeredményben igazságos vendégsiker született Vácot 2000 néző előtt. ' A Petőfi így állt fel: Kohl- mann — Doroszlay, Palásti, Jeszenszky — Neugan, Farkas — Czuczor, Ignatko, Andriska, Rásó, Frick. Jó: Veres, Hruby, Tolonics, Szűcs, ill. Palásti, Jeszenszky. _________ P. J. \ Sportfogadási és lottó Igaigatóság közli, hogy az 1939. augusztus 23-1, 34. heti totó-szelvényről a 4-es számú Dorog—Tatabánya NB I-es labdarúgó-mérkőzést törölték. A törlés folytán a kollektív szelvé- I nyék részvételi díjának megálla- i pitásánál az első pótmérkőzés- i re, a 13-as számú Borsodi Bányász—Egyetértés NB II. osztályú mérkőzést figyelembe kell venni. italálat a totón A legutóbbi totó-fordulóban csak két pályázó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 179 355 forint. TizenegytaUlatos szelvény 95, tíz találat os 1082 darab akadt. Előbbiekre 3775, utóbbiakra pedig 412 forintot fizetnek szelvényenként. A 12 találatos tippszelvény: x, 2, 1, X, x, I, x, 1, 1, í, x, x. Az ADN jelentése szerint Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke üdvözlő táviratot küldött Gustav-Adolf Schumak, aki szombaton a hollandiai Zandvoortban másod Ízben nyerte meg az amatőr országúti kerékpáros világbajnokságot. , Csak az otthon játszók győztek A labdarúgó NB III harmadik fordulójában csak az otthoniátsző Pest megyei csapatok számára termett babér. A Pilisi KSK és a Ceglédi Vasutas győzött, míg a Csepel Autó, a Pilisi Bányász, s a Nagykőrösi Kinizsi alulmaradt idegenben. A Csepel Autónak, s a Bányásznak ez volt az első idei veresége. Eszakközép csoport: PILISI KSK—ANNAVÖLGYI BÁNYÁSZ 4:3 (1:1) Pilis, 1200 néző. V: Csákó. P. KSK: Varga — Osztos, Perjés!, Csornai _ Tóth, Jánosi — PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Pelei ős szerkesztő: Szántó Miklós Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőség éa kiadóhivatal: feudaoest, VHI.. Blaha Lujza tér S. Telefon: 343—100. 142—220. Előállítja: Szikra Lapnyomdai Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj I hónapra 11 forint Földvárszki, Turcsin, Fekete, Hal- gas K., Kuszenda. Kemény, durvaságokkal tarkított mérkőzésen a hazaiak előnyét mindig egyenlítette Anna- völgy, végül is a jobb erőnléttel rendelkező Pilis némi szerencsével vívta ki a győzelmet. A játékvezető gyengén működött. G: Fekete (2), Haigas K. (2). Jó: Fekete, Haigas K., Jánosi. TESTVÉRISÉG-PILISI BÁNYÁSZ 4:0 (0:0) Pestújhely. 400 néző. V: Magyar. P. Bányász: HuJJ — Nick I. Fazekas, Spamberger _Gechter, V ízvári _ Gaál, Barabás, Peller, F elbert. Kimmel. Szünet után felülkerekedett a Testvériség. Jó: Illés. Jéna, Halász, Bocskai, ill. Nick I, Vizvári. Délnyugati csoport: BÁCSALMÁSI PETŐFI—CSEPEL AUTO 4:1 (2:0) Bácsalmás, 1200 nézó. V: Fenyvesi. Cs. Autó: Blábolt — Vigh, Goda, Hochrein — Kreisz, Ta.ltl — Han- dó, Hauser, Kiss, Kerekes, Bakó. A Pest megyei csapat sok tó helyzetet kihagyott. Az első félidőben kapott két gól után a Cs. Autó kapkodni kezdett, s az 50. nercben Kiss hiába szépített, a hazaiak lendületével nem tudtak megbirkózni. Az össztáték nélküli vendégcsapatból csak Hochrein érdemel dicséretet. ..«»gií * r.!***.*,. ■ Délkeleti csoport: CEGLÉDI VASUTAS—SZEGEDI KINIZSI 2:0 (1:0) Cegléd, 1000 néző. V: Kövesdi. CVSE: Kaltenecker _ Fodor, Pákozdl, Pintér — Csontos, Lengyel _ Kökény, Gylkó II, Baranyi, Gyura, Botos. Az esőtől felázott talajú pályán, hazai rohamokkal Indult a játék, s az első 10 percben Baranyi révén vezetéshez is jutott a csapat. Ezután feljöttek a vendégek, a CVSE fokozatosan visszaesett. Szünet után sem változott a játék képe, a hazaiak meddő csatárjátéka nem jelentett komoly veszélyt. Az újonc szegediek ötletesen adogattak, a kapura azonban ők sem igen lőttek. A második hazai gólt Gyura szerezte. A CVSE mélyen formája alatt Játszott, csupán Kaltenecker, pintér. s helyenként Kökény nyújtott elfogadhatót. Gy. L. BCS. ÉPÍTŐK—NAGYKŐRÖSI KINIZSI 2:1 (2:0) Békéscsaba, 3000 néző. V: Jurka. Küzdelem jellemezte a találkozót, ebben a hazai csapat volt jobb. A körösiek most sem tudták kijátszani szokott formájukat, hiánvzott az akarat, a harcos küzdő szellem, amellyel a döntetlent könnyen elérhették volna. G: Kornyik. .Tó: Bakonyi, Komyik, Csikós H, Soős. H. L. és Németh (P. Bányász) szerepelt a legjobban, S pontot szerezve 100 százalékos teljesítményt nyújtottak. Az első három helyezett könyvjutalmat kapott. 1. Pilisi Bányász I (Naschitz, Sziván, Peller, Németh) 25 pont, 2. Budakeszi I (Tóth G., Wetzel L„ Varsányi, Drágán) 23, 3. Pilisi Bányász II (Dózsa dr., Puskás. Schäffer dr., Mariok F.) 12%. 4. Fót—Pilisi Bányász vegyes (Szabó, Magyar, Óvári, Káliói) 12, 5. Budakeszi II (Wetzel Gy., Hoschek. Tóth A., Adair.ku) ó*/j. A megyei sakkszövetség csillag- szerző versenyének szombati eredményei. VII. forduló: Wetzel— Csenteritz függő, Csillag—Peller 1 áh M. Kovács—Langmár 1:0, Szíván _ B aráti Q;l, Csiszár_Dobos 1:0, Bánk övi_Ivanics függő. Függő eredmények: Langmár—Dobos 0:1, L angmár—Csenteritz 0:1, Csiszár— Bánkövi függő. A mai, vili. forduló párosítása: Csenteritz—Ivanics, Dobos—Bánkövi. Baráti—Csiszár, Langmár— Sziván, Peller—M. Kovács, Wetzel —Csillag. ______________ A labdarúgó NB l-ért Vasas—Ferencváros 2:2 (2:1). Népstadion, 60 000 néző. Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd 2:1 (1:1). Népstadion, 50 ÓOO néző. Tatabánya— Salgótarján 0:0. Tatabánya, 10 000 néző. Dorog—Pécs 1:1 (1:1). Pécs, 14 ooo néző. Diósgyőr—Csepel 2:1 (2:1). Diósgyőr, 8000 néző. Békési 670-et ugrott távolba, m jgyei csúcsot ért el 4x400 méteres vá'tónk A megyék közötti Béke Kupa atlétikai viadal második fordulójában a Pest megyei csapat Székesfehérvárott szerepelt. A kedvezőtlen körülmények ellenére — a különítmény késve érkezett Fehérvárra, most is hiányozlak a nagykőrösi versenyzők, rossz volt az idő — több kiemelkedő eredmény született. Békési László (Albertirsa) 670-et, Dóka Gábor (CVSE) pedig 850-et ugrott távolba. Nemesházi Imre 200 méteres ideje: 23.2. A Pest megyei 4x40G-as férfi váltó 4:37.8-at futott, teljesítményük megyei csúcs. (Régi: 4:47.) A pontversenyt Pest megye 36 441:34 237 arányban nyerte Fejér megye ellen. A franciaországi Maconban vasárnap került sor a női evezős Európa-bajnokság 3. napi küzdelmeire. Mintegy 5000 főnyi közönség előtt, kedvező és csak kissé szeles időben bonyolították le az öt szám döntőjét. Az egyesben ragyogó magyar siker született: Papp Jenőnének sikerült megvédenie múlt évben szerzett Euré- pa-bajnoki címét. Vasárnap Moszkvában a Luzs- nyiki stadionban ünnepélyes keretek között került sor a Szovjetunió népei II. spartakiádjának befejezésére. Harsonák jelezték a befejező ünnepség kezdetét. Felsorakoztak a küzdelmekben részt vettek, majd Viktor Csukarin, a volt sokszoros tomászbajnok Jelentette a sportolók nevében, hogy valamennyien megjelentek az ünnepségen. Ezután Balujev, a spartakiád bírói testületének vezetője kihirdette a töb,b mint egyhetes versenysorozat végeredményét. Ceglédre jártak át, ahol több barátságos mérkőzést vívtak az Építők ellen. A tekézök is Ceglédre jártak ót gyakorolni, a Bányász-pályán készülődtek. A leány tornászok is heti három edzést végeztek, az én irányításom mellett. Bemutattuk az OISB által, a spartakiád tömőanyagáról készített filmet, s ennek alapján csiszolták a gyakorlatokat az együttes tagjai. Délután két órakor a gyülekező időpontjában már teljes volt a létszám. A hetven sportoló mind ott volt. Az igazolások során kiderült, hogy többen nem rendelkeznek sportorvosi engedéllyel, ők még hétfő délután pótolták a mulasztást. Ezután Huszár János, a megyei ISB elnöke, az elszállásolás, s az étkeztetéssel kapcsolatos kérdéseket, majd a versenyek időpontját ismertette. A döntő ideje alatt az „egyenruha kötelező”. A spartakiádosok- nak a formaruhát, a melegítőt kell viselniök. Az ehhez szükséges „kellékeket” a gyülekezés után osztották ki a résztvevőknek. A dunabogdányi röplabda- csapat egyik tagja, Csákó Margit, elkeseredetten panaszolta; munkahelyén, a Budakalászi Textilgyárban tudomására hozták, hogy a három versenynapra csak fizetés nélküli szabadságot kapott, holott a Munka Törvényikönyve rendikívüli fizetéses szabadságot ír elő ilyen alkalmakra. Ma kezdődik a falusi dolgozók VIII. spartakiádjának országos döntője. Megyénk, az összesített pontversenyben négy alkalommal vívta ki az előkelő második helyet, legutóbb 1957-ben és 1958-ban. Pontokkal a tarsolyában, indul a háromnapos versenysorozatra Pest megye, hisz női röplabda- és férfi kézilabdacsapatunk a hatos döntőbe jutott, s így ők már biztos hoznak pontokat. A megyei ISB vezetői, a sportolók bizakodással tekintenek az országos döntő elé. KEDDI MŰSOR: Az ünnepélyes megnyitó 9 órakor lesz a Népstadion edzőpályáján, ide vonul fel a 19 megye csapata. TORNA. Férfi versenyek a Népstadion edzőpályán, 10. (Megyénket ebben a számban a pilis- vörösváriak képviselik.) KÉZILABDA. Férfi mérkőzések a Népstadion pályáján. 10.55: Szol- nok—Pest (Abony). 17.05: Pest- Vas. A hatos döntő részvevői: Komárom, Tolna és Borsod megye. RÖPLABDA. Női mérkőzések a Népstadion pályáján. 9.30: Komárom—Pest (Dunabogdány), 16: Baranya _Pest. A hatos döntő tov ábbi részvevői: Veszprém. Borsod, Szolnok. TEKE. Női mérkőzések a Sport- csarnokban. 14.30: Pest (Visegrádi Gizella-telep)—Békés. ATLÉTIKA: A versenyek a Népstadion, edzőpályáján lesznek. 16: 100 m női idő előfutamok, férfi magas, női súly. 16.30: férfi 100 m, 1-300 m idő előfutamok, férfi gránáthajltás. 17.30: l(W m női középfutam. IS: 100 m férfi középfutam. INGATLAN Eladó ingatlanok Cegléden: Beköltözhető házak: 2 szoba, konyha, spejz, kamra, borház, és mellékhelyiségek 200 n.öl telek 50 000 Ft. 2 sióba, konyha, előszoba, fürdőszoba, spejz és mellékhelyiségek 184 n.öl telekkel 130 000 Ft. 1 szoba, konyhás, mellékhelyiségek 200 n.öl telek 35 000 Ft. 3 szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, oldalszoba és mellékhelyiségek 186 n.öl telekkel 130 000 Ft. 2 szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, oldalszoba, és mellékhelyiségek 186 n.öl telek. 130 000 Ft. 1 szobás ház, 200 n.öl telekkel 50 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, spejz, zárt veranda, 210 n.öl telekkel, 130 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, spejz és mellékhelyiségek 200 n.öl telekkel. 90 000 Ft. Eladó telkek: 187 n.öl 12 000 Ft. 210 n.öl artézi kúttal 30 000 Ft. 200 n.öl 15 000 Ft. 500 n.öl autóbusz megállónál 15 000 Ft. 800 n.öl 15 000 Ft. 152 n.öl 5000 Ft. 300 n.öl 10 db. termő gyümölcsfával, 15 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Cegléd. Kossuth tér 3. Naponta 8—13 órátg. Felvilágosítás díjtalant * 1 11 Eladó házingatlanok Gválon. Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha, sufni. 510 n.öl telek. _ 45 000 Ft. 2 szoba, konyha, soelz 139 n.öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha. 925 n.öl telek 60 onn Ft. 2 szoba, konyha, veranda. mellékhelyiségek. 250 n.öl telek. 70 000 Ft. Telekingatlanok 1092 n.öl 10 Ft n.ölen- ként. 222 n.öl 5 db gyümölcsfa 8000 Ft. 400 n.öl 9000 Ft. 680 n.öl bekerítetten 11 ooo Ft. 1200 n.öl szőlő n.ölenként 26 Ft. 800 n.öl üres 19 000 Ft. 209 n.öl 17 noo Ft. 250 n.öl 8000 Ft. 170 n.öl üres 6000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Gvák Kőrös! út 4. mindennap 8—12 óráig félfogadás. Felvilágosítás teljesen öütalan. Eladó ingatlanok Gödöllőn. Beköltözhető házak. 2 szoba, konyha, veranda, fáskamra, 70 ezer Ft. Mogyoród 2 szoba, konyha, kamra, 300 n-öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok Gödöllőn. 270 n.öl házhely 9500 Ft. 150 n.öl üres kúttal 10 000 Ft. 278 n.öl telek 12 000 Ft. Szilasliget 2 db. 250 n.öl bekerítve, termő gyümölcsfákkal 40 Ft n.ölen- ként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat, Gödöllő. Dózsa Gy. út 12. mindennap 8_12 óráig. Felvilágosítás tettesen díjtalan. Eladó Ingatlanok Du- naharasztin: Beköltözhető házak. 1 szoba, konyha, veranda. gazdasági épület, 347 n.öl telek 65 000 Ft. _ 1 szoba, konyha, spejz, nyárikonyha, kamra, 570 n-ö] telek 40 ooo Ft. 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, spejz. 200 n.öl telek 150 000 Ft. Szigetújfalu: 3 szoba, konyha, spejz, pince, 300 n.öl telek 140 000 Ft. Szigethalom: 3 szoba, veranda, nyárikonyha, konyha, mellékhelyiségek. 350 n.öl telek. 125 000 Ft. Ráckeve: 3 helyiségből áll 110 n.öl telek 35 000 Ft. Telekingatlanok Du- | naharaszlin: 237 n.öl üres 13 Ft n.ölenként. 150 n.öl üres 6000 Ft. Ráckeve: 200 n.öl üres 20 Ft n.ölenként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat Du- naharasztl Dózsa Gv út 1. sz alatt minden nap 8—12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. 2 szoba, összkomfort, 578 n.öl telek gyümölcsössel 160 000 Ft. 1 szoba konyha, spejz, nyárikonyha, ólak. 150 n.öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz, előszoba, mellékhelyiségek, 330 n.öl telek 100 000 Ft 1 szoba, konyha, kamra, nyárikonyha, ólak 1100 n.öl gyümölcsös 120 000 Ft. 2 szoba, nyárikonyha, kis szoba, pince, 540 n.öl telek 30 000 Ft. 2 szoba. konyha, spejz, előszoba, melléképületek 720 n.öl telek 180 000 Ft. 3 szoba, konyha, spejz. veranda, mellékhelyiségek, 480 n.ól gyümölcsössel iso 000 Ft. Telekingatlanok Érden: 300 n.öl üres telek 3600 Ft. 200 n.öl bekerítetten 10 000 Ft. 200 n.öl üres 1600 Ft. 664 n.öl bekerített gyümölcsös 65 000 Ft. 200 n.öl bekerített gyümölcsös 15 000 Ft. 174 n.öl bekerített gyümölcsös 8000 Ft. 1600 n.öl gyümölcsös 20 000 Ft. 660 n.öl üres bekerítetten n.ölenként 20 Ft. 155 n.öl bekerített közművesített 20 000 Ft. 200 n.öl üres n.ölenként 30 Ft. 202 n.öl üres 7500 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat. Érd, Diősdi út 34. mindennap 8 _12 óráig. F elvilágosítás teljesen díjtalan. EGYEB Eladó Ingatlanok Érden: Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha. 29E n.öl telek 70 000 Ft. 1 szoba, konyha, pince, mellékhelyiségek 387 n.öl telek 67 000 Ft. 1 szoba, konyha, éléskamra. ólak, 200 n.öl telek 75 000 Ft. 1 szoba, kamra, 110 n.öl telek 35 000 Ft. Megvételre keresünk egyes, kettes, hármas méretű páncélszekrényeket. Kifizetés Bizományi Áruházon keresztül. Leveleket ..KASSZA" ielisére Szövetkezetek Pest megvet Központjából kértük (Budapest. VIL Baross tér 18. sz.) Hirdessen a PISI MEGYEI HÍRLAP-ban