Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-14 / 163. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI Legfrissebb sport- eredmények (6. oldalon) MS IMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI TANÁCS LAPJA m. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM. ARA 50 FILLER 1959. JŰLIUS 14. KEDD Megkezdődött a genfi külügyminiszteri értekezlet „második szakasza" Háromhetes szünet; után tegnap újból megkezdődtek Géniben a külügyminiszterek tárgyalásai. A „második sza­kasz” első ülése magyar idő­számítás szerint délután fél //' négy órakor nyílt meg. Az ülésen Herter amerikai kül­ügyminiszter elnökölt és fel­szólalt Gromiko szovjet kül­ügyminiszter is. Az értekezlet előtt délben az amerikai, az angol, a fran­cia és a nyugatnémet külügy­miniszter az amerikai kül­döttség szállásán több mint egyórás megbeszélést tartott. Képtelen vádak, törvénysértés, jogászi fércmunka a Glezosz-per szombati és vasárnapi tárgyalásán Manolisz Glezosz perének szombati és vasárnapi tárgya­lásán a véde'.em képviselői halomra döntötték a Glezosz ellen emelt „kémkedési bűn­segédlet” vádját. Folytatódott Papaszpiropu- losznak, a vád tanújának ki­hallgatása. Mint ismeretes, a vádirat azt állítja, hogy 1958 augusztusában Glezosz, nővé­rének lakásán találkozott Ko- lijanisszal, a Görög Kommu­nista Pálit egyik vezetőiével, aki állítólag illegálisan, kém­kedés céljából érkezett az or­szágba. Papaszpiropulosz tanú Gle­zosz három védőjének, Pa- paszpirunak, Vasziiatosznak és Sztéfanakisznék sorözáTös kér­déseire nevetséges válaszokat adott. Világossá vált. hogy a vádirat által felhozott té­nyek a rendőrség fantá­ziájának gyümölcsei. Miután az ügyvédek emlé­keztették a tanút, hogy a tör­vény értelmében köteles iga­zat mondani, Papaszpiropu­losz beismerte, hogy bár ál­landó megfigyelés alatt tar­totta Glezosz nővérének há­zát, az állítólagos találkozó idején nem látta Glezoszt be­térni a házba. —: Akkor hát mire alapozza a titkosrendőrség azt az állí­tását, hogy Glezosz találko­zott Kolijanisszal? — tették fel a kérdést a védők. A tanú erre azt a komi­kus választ adta, hogy Kolijanisznak „találkoznia kellett Glezosszal, hiszen Glezosz az EDA titkára volt! Glezosz is felszólalt. Tilta­kozott a bíróság elnökének és a vád tanújának rágalmai el­len. Kijelentette, hogy Pa­paszpiropulosz, a tanú, annak idején Glezosz kihallgatását vezette. „Amikor megkérdez­tem tőle, milyen feljegyzése­ket készít, Papaszpiropulosz azt felelte, hogy a 375. számú törvény hatálya alá tartozó bűnügy anyagait álhtja össze” — mondotta. így bebizonyosodott, hogy Papaszpiropulosz tanús­kodása súlyosan sérti a görög büntetőtörvényköny- vet, amely világosan elő­írja, hogy nyomozásban részvevő személy nem szerepelhet tanúként ugyanabban az ügyben. Az elnök akadályozni pró­bálta a védőügyvédeket a té­nyek felsorolásában. Durván megparancsolta a vád tanú­jának, hogy hallgasson. Ez­után azonban, minthogy a védelem elvitathatatlan bizo­nyítékokkal falhoz állította őt, dühében berekesztette a tárgyalást. Bebizonyosodott a görög társadalomnak az a vé­leménye, hogy Glezosz legcsekélyebb védekezési jogának biztosításával az ellene emelt vád szerte­foszlik. Glezosz azonban továbbra is veszélyben van. A katonai bíróság tagjainak és az ál­lamügyésznek megjegyzései elárulják, hogy a nyilvánvaló tények ellenére folytatni akarják a tárgyalást. Elhalasztották az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről | tárgyaló genfi értekezlet hétfői ülését Az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről tárgyaló há­romhatalmi genfi értekezlet hétfő délutánra kitűzött 110. ülését technikai okokból el halasztották, Az értekezleten közreműködő szakértők egy részére a külügyminiszteri tárgyalások folytatásánál van szükség. Egyelőre még nem döntöttek, vajon kedden meg­tartják-e egymással párhuza­mosan mindkét értekezlet ülé­sét, vagy az atomértekezletet felfüggesztik, ahogyan a kül­ügyminiszteri értekezlet első < szakaszában tették. $ A bécsi VIT-re készülnek a ceglédi járás fiataljai VIT-tanfolyam az alapszervezetekben — Staféták találkája Sportversenyek — Nagyszabású járási ifjúsági találkozó Talán egy Világifjúsági Ta­lálkozóra sem készültek olyan lelkesen és gazdag program­mal, mint éppen az ideire a ceglédi járás fiataljai. Szinte ,Vakmerő" negyedszer a világűrben: Újabb nagy geofizikai rakétát lőttek ki a Szovjetunióban .minden hétre jut valamilyen megmozdulás a programból.. Mielőtt azonban a program­ról részletesen szólnánk, fel­soroljuk azokat. akik részt vesznek a találkozón. Küldött, egy utazik a ceglédi járásból a VII. VIT-re. A vá­lasztás Bernáth Terézre, a nagykőrösi Élelmiszeripari Tanuló Iskola KISZ-titkárára esett, aki harmadéves tanuló és szorgalmáért, jó munká­jáért képviseli a találkozón a ceglédi járás fiataljait. Turista több is megy a VIT- re. Barna Simon, a Ceglédi Húsipari Vállalat KlSZ-titká- ra. Krekács István, a Ceglédi Gépjavító Vállalat KISZ-tit- kára, Matisek András csemoi csúcstitkár és Varga Ferenc, a járási pártbizottság másod­titkára utazik Bácsbe. Nagy sikere volt a május elején megrendezett megyei ajándékkiállításnak, amely egyik részét képezte a ceglédi programnak. A városi kultúrotthonban mintegy há­romezren tekintették meg azo­kat az ajándékokat, amelyeket á megye KISZ-szervezetei ké­szítettek a Világifjúsági Talál­kozóra. A program másik — politi­kai része a VIT-tanfolyamok lebonyolítása az alapszerveze­tekben. A fiatalok három hó­napon át hetenként két órát vesznek részt a tanfolyamon, ahol az eddigi Világifjúsági Találkozókról számolnak be az egykori küldöttek. Az él­ménybeszámolók mellett elő­adásokat tartanak a kisze- seknek és a KISZ-en kívüli fiataloknak a kapitalista or­szágok ifjúságának életéről és harcáról; Ide kívánkozik, hogy a ceg­lédi járás fiataljai sok VIT-bé- ljeget . és sorsjegyet eladtak, ami elősegíti a találkozó sike­rét, azt. hogy a magyar kül­döttek méltóképpen képvi­selhetik Becsben hazánk ifjú­ságát. A VIT jelvényszerző ver­senyre nemcsak fiatalok, ha­nem idősebbek is felkészültek és csak Cegléden hatszázan szerezték meg a jelvényt. Két országos és két járási staféta találkozik Cegléden jú­lius 23-án, amikor ünnepséget rendeznek a fiatalok a főtéren cs szalagot kötnek a staféta­zászlóra, amely mintegy öt- ven motoros kíséretében halad tovább Budapest felé. Az egyik járási staféta Cse- mőről indul. Először körbe járja a község kilenc alapszer­vezetét és mintegy negyven ki­lométeres út után érkezik a járási székhelyre. Méltó befejezése lesz a programnak a járási ifjúsági találkozó. Kettős ünnep lesz ez Ceglé­den. Ekkor emlékeznek meg azokról az egykori ceglédi vö­röskatonákról.; akik 1919-ben a nagy tiszai támadásnál éle­tüket áldozták a Tanácsköz­társaságért. S ezen a napon — július 26-án, a VIT meg­nyitásának napján — rendezik meg Cegléden a megyei hon­védelmi napot is. A járási ifjúsági találkozó műsora: zenés ébresztő, ünne­pi felvonulás, majd a főté­ren ünnepi nagygyűlés, ame­lyen Várnai Ferenc, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra mond beszédet. Délelőtt megkezdődnek a sportverse­nyek és a kulturális sereg­szemle. amely ebéd után folytatódik. Este tábortűzzel és szabadtéri tánccal ér véget a járási ifjúsági találkozó. a világűrben. A két kutya és a rakéta műszer-berendezése sértetlenül visszatért a Földre. A rakéta hasznos terhe 2200 kilogram volt. A rakétának a légkör fel­sőbb rétegeinek kutatása volt a célja. Mint jelentik, a kutatási program valamennyi kérdésé­re sikerült megszerezni a tudo­mányos adatokat. \\\\\\\\\\\\\\N^^^ 5 Rekord-forgalmat bonyolí-S tott le a Duna egy részében5 kijelölt „strandfürdő” is. Itt ^ kerestek legtöbben menedé-^ két a rekkenő hőség elől.^ Persze,-a sör- és borkedvelők ^ sem maradtak szomjan, ven-§ déglős sátrak, borkóstoló pa-^ vilonok, presszók csábították§ az italkedv élőkét. A gyereke két mutatványos tér, bábszín-\ ház és tréfás versenyek szó-fc rakoztatták. A találkozó fény-^ pontja délután 5 órakor kéz-J dödött; a Budapesti MEDOSZ,* a Gödöllői Agráregyetem és ^ a Budapesti Honvéd már nem vetkőzi versenyeken is részig vett lovasai álltak a starthoz Díjugratásban, vadászugratás ban és egyéb lovasszámokban\ gyönyörködtették a közönsé- $ get. \ Estefelé vette kezdetét a \ táncmulatság a Pokol-csárda ^ udvarán. Emelkedett hangtt-§ latban, vidám kedvvel vettek$ később búcsút a részvevők <t3$ öreg Pokol-szigettől. § —súlyán-^ * Július 10-én moszkvai idő szerint 4 óra 12 perckor (ma­gyar idő szerint 2 óra 12 perc­kor) a Szovjetunióban sikerrel felbocsátottak egy geofizikai ballisztikai rakétát, amely a július 2-án kilőtt rakétához hasonló típusú. A rakéta két kísérleti ku­tyát vitt magával. Egyikük, a Vakmerő, már negyedszer járt kV\\\\\\\\\\v^\\^^ JULIÁLIS vészeti együttese ugyancsak színvonalas kultúrműsorral lepte meg a közönséget. Közben a külföldi vendég- művészek is megérkeztek. A csehszlovák vendégek a bu­dapesti Petőfi Színház mű­vészeivel közösen a cseh­szlovák irodalomból adtak elő gyöngyszemeket. A né­zőket még a trópusi meleg sem tudta eltántorítani, a tű­ző napon sokszázan állták kö­rül a szabadtéri színpadot. Nagy elismerést aratott a Pest megyei Ruházati Kis ke­reskedelmi Vállalat divatbe­mutatója. A legújabb szabái- sú olcsó nyári női és férfi­ruhákat mutatta be a vállalat. Alighogy a divatbemutató vé­gétért, megkezdődtek a sport- rendezvények. A megyei ifjú- sápi birkózó válogatott tag­jai bemutatót rendeztek, a Vá­ci öntőiskola és a Fóti Sport- egyesület fiatal öklözői a ring- ben mutatták be képességü­ket. Ssa hu«ÍSít gat 3Ma ital esz Glezassnak l vezete, üzemi bizottsága, KISZ-szervezete és a gyár minden dolgozója. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\S\\\\V F asárnap ismét benépesedett a romantikus váci Po­kol-sziget. Üzemi dolgozók, kereskedelmi alkalmazottak és mezőgazdasági munkások lá­togattak el családtagjaikkal az öreg platánok alá, hogy vi­dám szórakozással és pihenés­sel töltsék a kedves találkozót. A nagyszabású júliális már a reggeli órákban elkezdődött. Pattogó indulókkal köszöntöt­te az érkezőket a Dunakeszi Járműjavító fúvószenekara. Hangszórók üdvözölték a ven­dégeket, s mire az ünnepi meg­nyitóra sor került, már több­ezren helyezik magukat ké­nyelembe az árnyas fák alatt. Jordán László, a Szakszer­vezetek Pest megyei Tanácsá­nak elnökhelyettese tolmá­csolta az elnökség üdvözletét, majd megkezdődött az egész­napos műsor. Tréfás jelenetek­kel, ének- és táncszámokkal mutatkoztak be a Csepeli Autógyár színjátszói és népi táncosai. Nagy sikert aratott a gyár csasztuska-brigádja. A Dunakeszi Járműjavító mű­Tiltakozó táviratok érkeznek a megye üzemeiből, a tömeg­szervezetektől, a termelőszö­vetkezetek tagjaitól az Orszá­gos Béketanácshoz, a megyei | pártbizottsághoz, amelyekben ^ elítélik a görög kormány tör- ^ vénytelen tettét, hogy hadbíró- $ ság elé állíttatta a görög nép $ hősét, aki szembeszállt a fa- ^ siszta megszállókkal; Manolisz $ Glezoszt. $ . ^ Néhány szemelvény a napi ^ postából; A TIT Pest megyei^ szervezete és az 1919-es veterá- ^ nők ankétjának részvevői a ^ Külügyminisztériumhoz for- ^ dúlnak, hogy tolmácsolják til- ^ takozásukat. „Haladéktalanul ^ szüntessék be a törvénytelen § bírósági komédiát” — követe-^ lik az áporkai Aranykalász J Termelőszövetkezet tagjai. ^ Vácról egész táviratköteget $ hozott a posta. A városi tanács, $ a Híradástechnikai Anyagok^ Gyára, a Forte-gyár, a Kötött-^ árugyár dolgozói emelik fel til-1 takozó szavukat az Akropolisz^ hőséért. 5 S „Ne játszanak egy igaz em- $ bér életével, mert élnie kell, s $ hirdetnie a világbéke gondola tát!” Ezt követeli a Monori 5 Kefegyár vezetősége, pártszer-5 Érik a paradicsom (Gábor Viktor Wv.) Kádár János elvtárs | megkezdte szabadságát \ \ Kádár János elvtárs, a Ma- ^ gyár Szocialista Munkáspárt ^ Központi Bizottságának első § titkára megkezdte rendes évi$ szabadságát. ^---------- | A z új szovjet nagykövet | az országgyűlés elnökénél |- ^ Rónai Sándor, az orszaggyu- $ lés elnöke hétfőn bemutatko- ^ zó látogatáson fogadta Tye- ^ rentyij Fomics Stikovot, a $ Szovjetunió új magyarorszá- § gi nagykövetét. $ — \ Magyar Vöröskereszt küldöttsége | elutazott az MDK-ba A Német Demokratikus Köz- ^ társaság Vöröskereszt szerve- ^ zetének meghíváséra a Ma- ^ gyár Vöröskereszt kéttagú ^ küldöttsége — Kárpáti József ^ főtitkár vezetésével — hét- >S főn tíz napra az NDK-ba uta- zott. |

Next

/
Thumbnails
Contents