Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-09 / 159. szám
1959. JŰLIUS 9. CSÜTÖRTÖK ravr MÉGY El í"Miriap EMBEREK A SZÉLSŐSORON '^sw&jrssrsrs/sssssssssssss fi rsssssssssyssssssss/sssssssss Kanyargós, poros földút a kókadt levelű akáclombok alatt. Kétoldalt öreg deszkakerítések, azokon belül apró nádfedeles vályogházak. A házakon túl csordagyep. Rajta gémeskút. delelő tehenek, fehérszirmú margaréták, füvet csipegető libák. Ez Ráckeve nyugati oldala. De vajon csakugyan ez? Ez is. A napokban egy harmincöt éve Amerikába vándorolt ember érkezett ide rokonlátogatóba. A Kovács-féle ház előtt búsongó utcai öreg kút előtt megállt. Nézte a szúctte ágast, feleresztett kútostor végén himbálódzó kiszáradt favedret, majd így szólt: — Nem változott itt semmi azóta! Ekkor egy libáit legeltető töpörödött öregasszony tipegett mellé: Nehogy igyék belőle lelkem «3 mondta _, már nem haszn áljuk. Van itt jóvizü ártézikút négy is. Egy a Pacsirta utca sarkán, egy a pálinkafőzőnél, egy a Czifka bácsi háza előtt, egy meg Kakaséknál. Később. az Amerikából érkezett ember eltévedt. A gidres- gödrös, pocsolyás Árpád utca helyén sima kövesutat talált. Taligás József földműves meg olyan nagy verandás házat épített magának, hogy Amerikában sem vallana szégyent vele. De a Cserna Gábor, a Gőg Zsigmond és a Borbély János viskóit is hiába kereste, mert azok helyén szép új városi házakat látott Most, ezen a fülledt levegőjű nyári délutánon magam is Ráckeve szélső házai között bolyongok. Azt kutatom: mi újság erre. mit csinálnak, hogyan élnek az emberek a szélsősoron? 1 Az egyik portán,, a fészer árnyékáéban három férfit meg egy asszonyt pillantok meg. Nyitva a kapu, bemegyek; A férfiak közül kettő csavart kötelet készít „csádéból”. A >Duna-parton, a besnyői részen .terem ez a növény. Délelőtt hozták szekérrel, majd a lucernát kötözik vele kévékbe. Szokás ez itt, így a lucerna nem töredezik annyira, meg könnyebb a szekérre is rakodni vele. A harmadik férfi nem dolgozik. Ül egy fatus- ikón. Olajos nadrágban, ing nélkül; kovácsmester, itt lakik a következő házban, s míg az ebédszünet tart, átugrott egy kis tereferére. : Régi' kaipcsolat fűzi össze a két szomszéd családot, mutatja ezt az a kút is, amelyik ott áll a kerítés közepén: a káva egyik fele ideát, a másik fele meg odaát van. Még az ükapáik ásták ezt a kutat közösen, hogy kevesebbe kerüljön, luxus lett volna két kút két Szomszédos portára. • fc-j A kúttal egyidős ez az éperfa is — mutat az asszony . az.udvar .közepén álló és kidőlni készülő vastdgtörzsű fára; is — Miért ilyen ferde? ■$.«— Mert part volt itt. Oszt’ feogy a földjét kivetettük vályognak az istállóépítéshez, hát meglazultak a gyökerei, De azért erős még ez..: elbírja még a hintát;.: A két f^rfi. aki a kötelet ésavarja, á kovácsmesterrel évődik. — Gyere, aratni — mondja neki az egyik —, oszt’ ott mutasd meg, milyen legény vagy! A kovács a tenyerét mutatja, amelynek bőre acélkemény á kalapács nyelétől. — A kaszálás is munka? Mi lenne veled a műhelyben az üllő mellett? Végül is megegyeznek: maradjon a kovács a kalapácsnál, mert különben ki húzza meg a rátot a szekér kerekére: tő: a nagyapámat, az apámat, no meg engem is, mert már én sem vagyok mai gyereknek mondható. De mivel nagyapámnak sose volt rá pénze, az apámnak meg még annyi sem, így rám maradt. — Könnyű, ha van miből. — Szakítottam rá. Két szerződéses hízót, meg egy tinót vittem be a múlt héten. Abból van a pénz. Tegnap meg, hogy olyan jó kiadós esőt kaptunk, hát mondom a gyerekeknek: na, fiaim, ma felrakjuk a cserepeket, mert úgy sem tudunk aratni. Az ablakban egy apró, fehér cédulát pillantok meg, rajta tintaceruzával a következő szöveg: („Használt szekér van eladó”. — Csökkenti a gazdaságot? ■— Ellenkezően. Üj szekeret vettem. Szentendréről. Ezt meg eladom, ne foglalja itt a tjelyet.. 5 Szélen, ahol már a csorda- legelő kezdődik, vakolatlan új épület áll. Még kerítése sincs, csak az ablak mögötti csipkefüggöny, meg az udvaron bogarászó csirkehad árulja el," hogy már Iáknak benne; A kellemesen hűvös konyhában barna képű fiatal- asszony fogad. Éppen mesze- lőt kötöz egy hosszú rúd végére. A székek, asztalok nagy összevisszaságban állnak a konyha közepén, amiből látnivaló, hogy meszeléshez készülődik. Még két hete sincs, hogy beköltöztek. Addig az egyik közeli pusztán laktak, egy omladozó cselédházban. Onnét biciklizett be az ember mindennap a szövetkezetbe. Sokat elégedetlenkedtek emiatt. Kivált az asszony. Két éve aztán házhelyet írattak, most meg már annyira haladták, hogy ezt a kis házat ideragaszthatták a falu szélére. — Megbarátkoztak már a szomszédokkal? — Még aznap, ahogy beköltöztünk. Az utca majdnem minden asszonya meglátogatott bennünket. Nem fogytak ki a .jótanácsokból. Az egyik azt mondta el, hogy melyik boltba érdemesebb járni, a másik, hogy melyik kútnak van jobb vize, majd megdicsérték a malacainkat, mondván, hogy szép hízó lesz belőlük. Megmondták azt is, ki a legjobb orvos a községben, kihez forduljunk, ha valami baj adódik. Most is még reggel meszeléshez akartam kezdeni, de nem volt meszel őm, nem kaptam a boltban. Mire az egyik szomszédasszony ezrevette és máris hozta a saját meszelőjét: „így szoktuk mi ezt, lelkem, a mi utcánkban — mondta —, ha nincs valamije az egyiknek, azt kisegíti a másik. Mit gondol, máskülönben hogyan éltünk volna meg valamikor itt a szélsősoron?” Ari Kálmán A váci Forte-gyár kérésére a kutatók kétévi munkával előállították a színesfilm színképző anyagát Gyártására új üzemrész épül Fűzfőn A váci Forte-gyár évekkel ezelőtt hozzákezdett a színesfilm gyártásához. Szükség volt azonban arra is, hogy hazaikig állítsuk elő a film színképző anyagát, a három alapszínt, a sárgát, a bíbort és a kékeszöldet, amelynek árnyalatától — kémiai szerkezetétől — függ, hogyan közelíthető meg a természetes szín. A gyár 1957-ben kérte fel a Szerves Vegyipari és Műanyagipari Kutató Intézetet, hogy dolgozza ki és állapítsa meg a színképző anyagok gyártási módját. A kutatókra nehéz feladat hárult. A gyártástechnológia ugyanis igen bonyolult, hiszen az alapanyagtól a végtermékig 23 kémiai művelet (kémiai reakció) jelentkezik. S bármiféle eltérés a helyes gyártás- technológiától, már a színképző anyag minőségének változását, illetve romlását vonja maga után. Ezen túlmenően pedig a legapróbb részletekig rögzíteni kellett, hogy az üzemi gyártásnál milyen eszközök, berendezések segítségével dolgozhatnak; Nyíri Ferenc tudományos kutató irányításával — két évi munkával —, megoldották a feladatot. Sikerült olyan anyagot előállítaniok, amely árban és minőségben vetekszik a külföldivel. A gyártástechnológia Több hűtőgép, mosógép és zománcedény készül a második félévben A Kohó- és Gépipari Minisztérium üzemei a második félévben jóval több közszükségleti cikket készítenek, mint megelőzően az év első felében. Az év végéig 6000—7000 elektromos hűtőszekrényt adnak át a kereskedelemnek. Ez a mennyiség 4000—5000-rel több, mint amennyit az első félévben tudtak a lakosság rendelkezésére bocsátani. A gyártóvállalatok még az idén egy újabb, olcsóbb hűtőszekrény gyártását is előkészítik. A második félévben nem lesz fennakadás a mosógépelláSzemléltető szótársorozatot indított az Akadémiai Kiadó Új segítség a nyelvtanuláshoz A nyelvtanulás elősegítésére jelentős új, úgynevezett szemléltető szótársorozatot indított a Terra-kiadványok keretében az Akadémiai Kiadó. A sorozat első számaként a magyar—német szemléltető szótár jelent meg. A szemléltető, vagy más néven képes szótárak gyakorlati módon ismertetik egy-egy nyelv szókincsét, amelyet fogalomkörök szerint csoportosítanak. A most megjelent magyar—német szemléltető szótár, a hasonló külföldi kiadványoktól eltérően, a legújabb gyakorlati szókészletet is tartalmazza. Foglalkozik például az atomkutatással, az atomenergia felhasználásával, a légkörkutatással, a műanyag- gyártással, a televízióval, s emellett természetesen bőven ismerteti a köznapi élet, az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra különféle területeinek szókincsét. A mintegy 600 oldalas szótár 12 000 szóadatot és képet tartalmaz, közöttük 193 rajzos és 9 színes táblát; A sorozatban ebben az évben még a magyar—orosz és a magyar—francia, 1960-ban pedig a magyar—angol és a magyar— olasz szemléltető szótár jelenik neg. Az új szótári sorozat iránt külföldön is nagy az érdeklődés. tásban. Ötvenezer mosógépet hoznak a kereskedelem útján íoiigalomba, többféle változatban. Megjelenik az üzletekben a magyar gyártmányú centrifuga. Bővül a háztartási kisgépek választéka. Padlókefélőből az év végéig 4500-at készítenék. Főként a mezőgazdasági jellegű területek lakóinak kívánságára növelik a kerítésként használt drótfonatgyártást. A kongresszusi versenyben felajánlották, hogy 350, tonna drótfonatot készítenek terven felül. Több híradóstechnikai cikk, rádió, televízió és lemezjátszó •kerül a forgalomba. Rádióból 64 000-et, 15—20-féle gyártmájiyt, televízióból 25 000-et, 3—4-féle fajtát készít az ipar. Nagyobb lesz a villamos ' háztartási készülékek választéka is. Öt és íél-hatezer villany- tűzhelyet adnak át a kereskedelemnek. Korlátlan mennyi-, ségben készül a kétlapos vdl- lanyrezsó, a fa- és szénfűtéses tűzhely és kályha. A zománcedények választéka jelentősen bővül. Mintegy háromezer tonna lábost, fazekat készít az ipar. ; A terv előirányzatain kívül a gyártó vállatok több felajánlást tettek. így terven felül 500 lemezjátszó és 1500 magnetofon készül, de növelik a játékok választékát is. Főként a mechanikai játékokból gyártanak többet. elkészítése után lehetőség nyílt az üzemi termelésre. A Veszprém megyei festékgyárban — Balatonfűzfőn —; kísérletként már gyártanak a váci Forte-gyár számára színképző anyagot, s erre a célra új üzemrészt is építenek. Csütörtökön nyereménybetétkönyv sorsolás A nyeremény-betétkönyvek 1959. második negyedévi sorsolását július 9-én, csütörtökön délután 5 órakor Pécsett, a Nemzeti Színház Kamara Színházában tartja az Országos Takarékpénztár. A húzáson minden olyan nyeremény-betétkönyv részt vesz, amelyet legkésőbb 1959-, -já- nius 30-ig váltottak; Önkiszolgáló cipőbolt Budakalászon Az orszáa második, önkiszolaáló cipőboltját tegnap nyitotta meg Budakalászon Komor Béla, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Az első önkiszolgáló cipőboltot is a Pest megyei Ruházati Kisikereskedelmi Vállalat létesítette még ez év tavaszán Cegléden. Á budakalászi boltot a ceglédi tapasztalatok figyelembevételével a vállalat dolgozói tervezték s ezzel is jelentős összeget takarítottak meg. Az önkiszolgáló módszer a szocialista kereskedelem legfejlettebb formája. A vitrinekben elhelyezett cipők a teljes raktárkészletet mutatják be, fajtánként és nagyság, méretek szerint csoportosítva. A bemutatott cipőket a vásárló tetszése szerint kiveheti a vitrinből és felpróbálhatja. A budapesti belvárosba is beillő cipőboltban 420 féle férfi-, női és gyermekcipő között válogathatnak a budálcalászMk. A Kistarcsai Vegyes Ktsz asztalos-részlege készítette az önkiszolgáló cipőbolt berendezését. Katona József, Bachman Loránd és Hubai József asztalosok a vitrineket szerelik össze A budakalászi - cipőbolt belseje az ünnepélyes megnyitóra előkészítve PÖBOLT smip Az első vevő, Molnár Jánosné budakalászi lakos 190 forintos fehér körömcipőt vásárolt (Kép és szöveg: Győri) i, Párszáz méterrel odébb takaros parasztiház áll, háttal az utcára. A kuszáit nádtetőhöz létra támaszkodik. Lent, a ház tövénél piros cseréprakás torlaszolja el az utat, egy pöttömnyi leányka egyenként adogatja fel őket a létrán álló nagyobbacska fiúnak, az ’pedig tovább a tetőn guggoló apjának. , — Halad, halad? : — De csak ha csináljuk. ; — Az egész tetőt cseréppel fedi be? . — Avval szeret nőn. Régen kellett volna már ezt csinálni, mert három generációt szolgált ki ez a rossz nádteMindennemű színesfémek és abból készült alkatrészek polírozását vállaljuk rövid határidőre. Maglódi Gépgyár és Öntöde Mag:lód. 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSi \ SOKAN TAL AN nem is § tudják, hogy egy-egy gyár, 5 vagy üzem lelke a kazán, 5 amely az energiát szolgáltat- $ ja. Az üzem lelkének pedig 5 legnagyobb ellensége a kazán- 5 kő, amely a vízből csapódik $ ki. A köves kazán egy ideig ^ hihetetlen mennyiségű szenet $ fogyaszt anélkül, hogy telje- ^ sítménye kielégítő lenne. Ké- ^ sőbb pedig, teljesen felmond- |ja a szolgálatot. Az orszéig- ^ ban körülbelül 10 ezer kazán ^ van, s ehhez nagyon kevés a S megfelelő kazánkarbantartó 5 szakmunkás. Ezért nagy szol- $ gálatot tesz a népgazdaságnak ^ a Szentendrei Kazán-, Víz- és $ Fűtéstechnikai Ktsz. Ez a kis- | ipari szövetkezet ugyanis § egyik legfőbb feladatának a Jí környékbeli kazánok karban- ^ tartását tekinti. , ^ 1957 januárjában alakult ^ meg ez a kisipari szövetkezet. A Váci Vasas Ktsz részlege- ^ ként dolgoztak korábban. Ön- állósodásuk után felhívással § fordultak a kazántulajdonos * üzemekhez, s megkezdték az rssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssn A KAZÁNOK ORVOSAI évek óta elhanyagolt kazánok karbantartását. Ezzel a munkával előre láthatóan rövidesen végeznek, s nézhetnek más foglalkozás után. mert' rendkívül ötletes módon megoldják, hogy az általuk tisztított kazán nagyon-nagyon sok ideig mentes legyen a kövesedési veszélytől. Úgynevezett báziscserélő készülékeket gyártanak, s ezt felszerelik a megrendelőnél. Mi ennek a lényege és haszna? A báziscserélő berendezés műgyanta és konyhasó segítségével a ikeményvizet lágy- vizzé alakítja.. A műgyanta nátrium tartalma a vízben levő kalcium ég magnézium karbonátot átalakítja nátrium- karbonáttá, s ez mint iszap eltávozik. A kimerült műgyanta nátriumutánpótlását a konyhasófrissítés adja. A báziscserélő berendezés értéke 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSmSSSSSSSJWMMSmm^ nem-főbb, mint háromévi ka-| zánkarbantartás költsége, nem i; is számítva az óriási szénmeg- s takarítást. A SZENTENDREI Kazán-; | Víz- és Fűtéstechnikai Ktsz ^ munkájának hamar híre fu- ^ tott. Előbb csak a környékben ^ dolgoztak, de Később a gyá- ^ rak egymásnak ajánlották ezt | a kitűnő kisipari szövetkeze- ^ tét. Ma már ott tartanak. ^ hogy az ország legtávolabb | vidékére is hívják őket, nem ^ is beszélve arról, hogy bázis- $ cserélő berendezésük után ktil- ^ föld is érdeklődik; Lengyel-^ ország részére például több- ^ milliós megrendelést teljesít a ^ szövetkezet. Az exportra ke^ rülő báziscserélő gyártását ^ még ez évben megkezdik. ^ A szövetkezet még több ^ nagyszerű munkával foglalko- ^ zik. Különösen jelentős lesz ^ majd a családi házak vizprob-;^ lémáját megoldó újfajta, olcsó]^ szivattyú gyártása, amire rö-^ vidcsen sor kerül. & Temkely Miklós s