Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-19 / 168. szám
«***, ftyjumßhfes, KÖNYVESPOLC —•• FIV E R E K KÖZKATONÁK ÉS TÁBORNOKOK | • A kultúra pislákoló fagy- : ^ gyűmécsesei már vidéken is • ^ a lomtárba kerültek, fehéren ^ izzó lámpák világítanak he- | lyettük. A pusztai embernek |még idegen ugyan Shaw, Ca- 1 |mus és Aragon, de érti és ( ^ érzi Móriczot, József Attilát J ^ és Gorkijt. Felfedezte, hogy ^irodalmi hős ő is, vannak érctől ég ismerői. Szenvedélyes ^érdeklődéssel veti ki érdeklő- ^ dése hálóját a könyvelőre. A ^ Mezítlábosok toprongyos csa- . ^ vargóitól, muzsikjaitól tanul ' ^ internacionalizmust és hu- . ^ manizmust. az újkori magyar ^költők legkiválóbbikától pedig ^ osztályhűséget, öntudatot... . $ Tanul, olvas és ír a paraszt, ; ^s megérti a dolgok országfor- | máló logikáját. 1 © ^ Cegléden a napokban megnyitott megyei színjátszó-ren- | dező tanfolyamon kerültek ^ ezek a gondolatok lapszéli jegyzetnek a tények margójá- | ra. ^ Ültem a kopár iskolaterem- | ben, ahol csak a középre ál- | lított, székekkel keretezett ^asztal törte meg az egyhangú $ ürességet. Hallgattam az olva- $ sópróbát. Robert Mem Sziszi- ^ túsz és a Halál-ából. Néhány ^ név a szereposztásból: Sziszi- | túsz — Móricz Imre, a Pest ^megyei Tőzegkitermelő Válla- ^ lattól. A Halál — Szula Ist- |ván, a Gödöllői Gépgyár dol- ^ gozója. S meg kell említeni ’ ^ Martinovszki Lajos bányászt | is, aki kétheti szabadságát $ vette ki, hogy végighallgat- | hassa a tanfolyamot. | Mennyire távol áll tőlük a ^ kispolgári élet taposómalmá- ^ ba fogott modern Sziszifusz, a | lúdtalpas kávéházi pincér, | aki reggel kihordja a teraszára a székeket, kávét főz, este | visszacipeli a székeket, más- ^ nap pedig kezdi az égésiét ^elölről, újra. Az ő tragikuma ^gyűjtőlencsébe fogott mai má- fcsa mitológiabeli ősének. ^ „Arról van szó, legyőzhetniük őket vagy sem” — mond- ^ ja Sziszifusz. S ha az „őket” ^ behelyettesítjük a „tudatlan- ^ ság, a kultúrálatlan provincializmus” könnyen megszemélyesíthető fogalmával, bízvást mondhatjuk: igen. Hiszen tanítók, munkások, parasztok ízlelgetik itt együtt Robert Mern drámájának szavait. S ez a francia név jelzi egyben a lépéstartást és a sok irányú érdeklődést is. A tanfolyam célja: megismertetni a megyei színjátszó csoportok rendezőit az útjelző táblákkal, amelyek az olvasópróbától a bemutatóig vezetnek. A rendezői munka alapjának. az elemzés módszerének elsajátítására vezetik rá mind a negyvenöt hallgatót. Ez a legfontosabb feladat. Hiszen a műsorpolitika már örvendetesen megváltozott az utóbbi időben, így most természetszerűleg a nívónak, a színvonalnak kell napirendre kerülnie. Ez a feladat pedig elsősorban már á rendezőké. A tanfolyam megszervezése maga is mutatja, hogy Sztanyiszlavszkij forradalma lassan alapkövetelménnyé válik a színjátszó csoportoknál is, és szabályai, jelzései annyira közhasznúak, amennyire elfogadottak és ismertek a görög drámáé. A tanfolyam hallgatóinak harminc százaléka már tavaly részt vett egy hasonló előadássorozaton, más részük a Népművészeti Intézel téli iskoláját végezte el, a fennmaradók pedig most ismerkednek először tudományos alapon a rendezéssel. A létszám megnövekedett: tavaly húszán voltait, most negyvenötén vannak. Ez — figyelembe véve az önkéntes jelentkezést — már önmagában a tanulni vágyás győzelme. De ez az összetétel csírája a nehézségeknek is. Mert nehéz olyan előadásokat tartani, hogy azok, akik már hallották egyszer, ne unatkozzanak, de a többiek is értsék. Talán ez az oka annak a különben feltétlenül szóváteendő ténynek is, hogy a tantervben az antik görög tragédiákra és a középkori spanyol drámákra vonatkozó előadások vannak túlsúlyban. Pedig alighanem több hasznát vennék a hallgatók a jelenlegi életünket tükröző darabok boncolgatásának. Ha mindenki eredményesen vizsgázik, a megye működési engedéllyel rendelkező szín- játszócsoport-rendezőinek száma hatról húszra nő. Miért szolgálják ezek a közkatonák ilyen töretlen hittel a művészeteket, amikor aligha várhatnak előléptetést? — teszi fel a kérdést egy neves és szellemes francia kritikus a századfordulón, amikor az irodalmat, festészetet és zenét birtokolni akarók tömege bebocsáitatást követelve dörömbölt a cizellált kapukon. Közkatonák, akiknek talán csak minden kétszázezredikéből lesz tábornok — új irányzatok elindítója, zseniális művelője; közkatonák, akik esetleg csak hosszú évek szorgalmának jutalmaként varrhatják zubbonyukra az őrmesteri sarzsit; közkatonák; akik ennek ellenére piramist emelnek szabad perceikből, önként, a művészetek tiszteletére. A Szép apostolai, agitátorai ők. És vannak percek, amikor mégis tábornokokká rangosodnak a közkatonák. Lengyel Károly 65 éves tűzőr éjszakai szolgálata után azonnal a tanfolyamra siet. Haza csak délután kerül, mert „aludni is kell valamicskét”. Rövidre nyírt hajú öreg, bajuszos, paraszti kinézésű. Alacsony falú szobájában szalagos nyakú gitár támaszkodik a falnák, a sarokban megindítóén egyszerűen mintázott gipsz-szobor: Anyám. A 65 éves pusztai ember nem átall áldozni a lelke játékosságának, és minden fel- ^ gyülemlett vágyát hátralevő ^ évei alatt akarja szelídre csa- ^ polni. ^ —.;. Minden kell a pusztákra, a tanyákra. A kapálás- ^ ban hajlott derekú ember es-* ^ te kényelmes székben ülve ^ nézhesse a televíziót, nézhes- ^ se a színházat, a mozit, ^ Könyv már van, televízió is, ^ csak a színház hiányzik íia- ^ gyón, és az avatott kezű vetítők. Én egyszerű ember va- ^ gyök, világéletemben arra ^ vágytam, hogy lássam az öreg tanász, gyerekeim, meg ász- iszonyom figyelő arcát és a Í szomszédokét, halljam nevetésüket, s tudjam: nekem is Í részem van abban, hogy moholy gubbaszt a mindig szo- Í morú Pista szomszéd szájaszé- Í lén. Érzem én, tudom én, Í mi a szép. de ez még semmi. Í Értse és tudja a szomszéd is, imeg mindenki az utcánkban, Í a tanyákon, falvakban. | És este elmegy ismét. Egész Í éjjel kémleli a határt, nem | kél-e életre valahol hirtelen a Í vörös kakas. Reggel meg bicik- ^ lire kap, s megy a kollégium ^felé. Huszonötödikén vizsgázik |ő is; § .:. Az utcája végén két hatvanéves forma öregember pi- | pázgat a fűben, törökülésben, gégész délután. Ketten az ezrekből, akikkel még meg kell ^értetni, amit már annyira maisáénak érez és vall az öreg S tűzőr. I © Í A pihenésből ellopott órák Í éppen ezért követségbe já- Í rultak a művészetek elé és Í elhozták Lengyel Károly ko- | pott nadrágjára a vörös tá- S bornoki csíkot. , Viczián Erzsébet cc-g a partner. Mint kis le- gyecskét, zavarja el tekintetével Bálintot. Ekkor hallani a füttyöt. Vonatfütty hasít odakint az éjszakába. Bálint meghallja, megmerevedik. Ez a huszonhárom negyvenkettes teher. Leomlanak a kocsmafalak, Bálint szemében kigyúlnak a piros és zöld jelzőlámpák. Mosolyog. Ott robog előtte a kattogó szerelvény, látja a mozdony tömzsi kéményéből kipattogó csillagesöt, a kanyarban a fékek szikrázását .. -. Lába megfeszül, kezét fedetlen fejéhez emeli. Tiszteleg. Az utolsó vagon vörös lámpája sokáig látszik... A kacajra riad fel. Állnak körülötte karajban, nagy fekete bajszos szájak és kis piros hahotázók... Egy vaskos kéz nyújt feléje poharat: — Igyál Bálint!... Nahát erre igyál!... A padiló remegni kezd alatta, riadtan pillog, futna. A kör szoros és sűrű. — Na igyál, te!... Csak a vaskos mancsot látja, hátrahőköl. — Mi?! Nem kell?!... Nesze! A szemébe loccsan az ital, arca elé kapja a kezét. Fejével tör utat, beleöklel a fekete és rózsaszín ruhák közepébe, mint egy kos. A sötét utcán — — — —— még hallja a lármát. Odább egy fának dől. — Egyszer... egyszer elmegyek! A csillagoknak mondja. A csillagok úgy potyognak az égről, mint az érett szeder. Voltak ... Eltűnnek. Ki érti a csillagokat? spekulál, mit tegyen. Bálint néz a levegőbe: — Az ezerhétszázhuszas!... Később körültekint. Sok a szép leány. Egyiknek a haja szép, másiknak a csípője ..; az arca... rózsás ... Bálint megnyalja a szája- szélét. Táncolna. — Szabad? — Nem táncolok! —* néz rá ijedten a leány. Aztán a szája elé kapja a markát. — Nem, nem táncolok!... Eloldalog. Odább megáll, visszanéz. Egy vállas fickó hajol meg a leány előtt. Azzal elmegy... táncol... Buta pillék keringenek a lámpa körül. Nekiütődnek a fényes izzónak, lezuhannak, majd a földig, de újra kezdik a repkedést. És megint a fénynek... Bálint áll egy darabig a barna olajfestékkel bemázolt fal mellett. Hornyák, az a dagadt képű henteslegény melléje kerül, hátbavágja: — Mit állsz itt az útban!?... ‘— Jót- röhög, mert Bálint rettenve szökell hátra. — Na iszol egy fröccsöt? Iszik egy fröccsöt. Nem meri mondani, hogy nem. Hornyák hordóhasat a táncolok közé fúrja. Bálint nézi a lányokat. Egy barna hajú nekiütődik tánc közben. Repked a szoknyája, fellibben fehér combján. Ott forgolódnak körötte. Érzi az illatukat: csupa izzadtság-, meg kölniszag. Éhségfélét érez; a gyomrából vagy a hasából ered, de a szivét is körülmarkolja, szorongatja. A lány után iramodik. — Szabad?... — Ó, ó, elkésett már!... Ezt a táncot neki Ígértem! Felhúzott szemöldökkel kunragasztja le. Sokáig fésülkö- lik a vaktükör előtt a konyhában. Vasárnap nem mos az anyja. Templomba megy. Vasíagi imakönyvet szorongat a markában s kezét rózsafüzérrel fonja át. Délután a litánián bóbiskol. Apja iszik a sógorral. A sógornak saját bora van. Otelló. Este jön csak haza, véreres szemmel, szuszogva tapogatja a kis fakoffert, amit magával visz. Dudorászva megy az állomásra. Bálint nem iszós. Néha felhajt egy pohárka pálinicát, vagy elszopogatja a jó kadar- fröccsöt, de nem lesz részeg. Áll a fal mellett a kocsmában, nézi a táncolókat, cset- tintget a nyelvével, ingatja fejét a cincogó, huppogó dallamra. Fakó haja nedvesen tapad koponyájára; nyakánál kunkorodik a csíkos inggallér; drapp ruhája gyűrött, de feszes vállbán és a fenekén. Hegyes sárga cipőjét az állomásfőnöktől kapta. A zöldre mázolt asztaloknál kártyáznák. Csapkodják az asztalt, csonka krétával kis fekete táblácskán jegyzik a bunkókat. A szivar-, meg cigarettavég mellől morognak: „Szubkontra, mórkontra,... fedáksári!..Bálint kíbicel- Wj is szokott, jól esik nézni a színes lapokat, az alsók, meg ászok között matató, tétova ujjakat... Beszélgetni is lehet, mert kérdik: — Na Bálint, hogy ityeg a fityeg? — Az ezerliétszázhuszas tegnap nyolc percet késett. Kiugrott a váltó..; Kutasnál . ■. Mellét kifeszíti, iszik egy kortyot. A kérdező lapot kap, Walter Jens: A VAK éppen azáltal lesz igazi,, élő,; pozitív hőssé, hogy bár új ; útra jutott, de ezen az új i úton is régi élete rengeteg i maradványát cipeli magával.; A Diadalmas esztendő s a i többi, nagy sikert aratott Fe- j gyin mű után a magyar j nyelven kiadóit Fivérek te- i hát nemcsak az író arcképé- \ nek kitelj'esedését segíti elő, j hanem azzal, hogy égető i problémát tárgyal, segítséget; nyújt az értelmiség vívódásá- | nak megértéséhez is.- m — ■ tét az író. Az orvosprofesszor Karevéknél estély van, amelyre meghívják Nyikita Karevet is, aki most kivételesen elfogadja az' invitálást. Az emberkerülő, az új társadalomban bizonyos fokig értetlenül, ellenségesen álló Karev itt, ezen a estélyen indul el, hogy a könyv végére külsőleg semmit, de belsőleg annál többet változtatva megértse, hol él, s főként azt, hogy miért is él. Nem lesz belőle sematikus figura. A történet befejezéséig TT elyesen tette az Európa -ti Könyvkiadó, amikor a jónevű szovjet írónak ezt a kevésbé ismert, hazai megjelenésékor méltatlanul mellőzött könyvét kiadta. A Fivérek Fegyin írói pályájának kezdetén jelent meg, s ugyan magán viseli a kezdő író tétovázásának jegyeit, de ugyanakkor jellemzi is. Fegyin 'későbbi munkásságának legfontosabb jele: az elmélyült és sokoldalú ábrázolásmód. Fegyin könyvét annak idején a kritika eléggé hidegen fogadta, amire bizonyos fokig rászolgáltak azok a következtetések, amelyeket a könyv egy-két helyén az író tévesen von le, de mégsem indokolták a mű egészének elmarasztalását. Rászolgált a bírálatra bizonyos mértékig a könyv stílusa is, amely ugyan nem ere- detieskedő. de abban az időben szokatlan volt, hiszen a szerző nagy dolgokat odavetett — látszólag odavetett — mondatokkal ábrázolt. Fegyin a húszas évek végén írta meg könyvét, s bizonyos fokig megelőzte ezzel a korát, hiszen az akkori idők szovjet társadalmában a „régi” értelmiség átalakulása, a szocializmushoz való közeledése még nem volt olyan nagy fontossággal napirenden, s így érthető, ha a könyv bizonyos értetlenséggel vagy éppen elhallgatássá] találkozott. A Fivérek három testvér — egy orvos, egy zeneszerző és egy kozákból lett hős vörösgárdista — sorsában mutatja meg a régi értelmiség vívódását, útkeresését, s végül utat találását. Fegyin remek jelenetek sorozatával nagyon hitelesen ábrázolja ezt az útkeresést, s művének éppen az ábrázolás elmélyültsége adja meg nagy értékét. A könyv középpontjában Nyikita Karev zeneszerző áll. A két másik testvér bizonyos mértékig háttérbe szorul. ami érthető is, hiszen Karev alakja, társadalomban betöltött helyzete kínálja a legnagyobb lehetőséget a sokoldalú ábrázolásra. Frappánsan indítja a könyv történeT alán Diderot volt az, alti az - egész világ irodalmi nagyságai közül legbátrabban, legaprólékosabban — és éppen . ezért legkézzelfoghatóbb módon — leírta a vakok világát. Igaz, a „Levél a vakokról azokhoz, akiik látnak” című mű nem elbeszélés, hanem mélyrehatóan elemző tanulmány és nemcsak ebben, tehát műfajában, hanem abban is különbözik Jens kisregényétől, hogy Diderot a : világtalanul született emberek érzékelését írja meg, míg a Modern Könyvtárba besorozott német szerző írása a sze- mevilágát mór érettebb korban elvesztő ember gyötrelmeit és magáratalálásának első pillanatait fes‘i. A történet — kérdés, nevezhetjük-e egyáltalában történetnek, hiszen cselekménye alig van, ami történik, az voltaképpen Heinrich Mittenhaufen hamburgi tanító lelkében zajlik le — azzal indul, hogy hősünkkel közük: a vörheny- ből felgyógyult, de látni nem fog többé. És ami ezütán jön, a megvakult negyvenesztendős férfi menekülése a valóság elől, Mittenhaufen kettős életének feltárása. Mindezt kissé ködösen írja le a szerző, ahogyan a „kezdő” vak érzékeli a külvilágot, ahogyan maga-magát tapogatja; mennyire sérült a lelke, bírja-e még? Az ellbeszélőmód ködössége tehát ebben az esetben nem valamiféle realizmustól való 'elrugaszkodás, hanem éppen a valós ábrázolás eszköze. A vörhenyből testileg lábadozó, de lelkileg egyre inkább betegebbé váló ember apró építőkockákat leap ajándékba és ezekből a fakockákból építgeti képzeletének új világát, azt a világot, amely a múltban gyökeredzik és amit ezért emlékkópei révén lát, ha nem is világtalan szemével, de agyával igen. Az egyedüllét és a múlt — ez a kettő marad meg néki — hite szerint — a világiból, ez lesz az c mikro- és makrokozmosza amely egy zsebrevágható dobozkában elfér (amiben építőkockáit hordozza), de amely betölti a-z ő egész hátralevc életét. Szinte elképzelhetetlen, hogy a szerző maga nem élte át a vakság kínjait és mégis ilyen hátiborzongató plasztici- tással ábrázolja mindazt, ami a világtalan ember lelkében lejátszódik! De ami még ennél is nagyobb írói erény megmutatja az örök éjszakában is a világosságot, azt hogy a vak ember sem ma- gáramaradött, hiszen — ahogyan a másik, „gyakorlott! vak, Freiburger felfedi a titkot — még az építőkockával való játékhoz is legalább kéí ember kell, „te és a másik” mert a kockák a dobozban arráválók, hogy „pótolják c barátok arcát”. A kisregény egyetlen szóval fejeződik be: „Kezdjüly!” — mondja Mittenhaufen felesége. És az olvasó valóbar úgy érzi, vaiami megkezdődött: egy ember meg fogja találni önmagát. G. L. Azóta megint vár. Akad utas, aki nagy csomagokkal jön. Bálint ajánlkozik. Zsákdarabot terít a talicska rácsára. Nem indulnak mindjárt. Megvárja, míg a forgalmista int, a mozdony gőzt ereszt és lassan kigördül a vonat. Tiszteleg. Balkeze feszesen a nadrágszáron. Feje követi a távolodó vonatot. Az utas előbb csodálkozik, lett teherautóra rakni az uszályokból. Volt már templomban is, — a sekrestyés felügyeletével takarította az aranyszínűre festett gipszszobrokat, hideg márványoltárokat ... Mégis, ő ide kívánkozott vissza, ide az állomásra. Almában mindig a sistergő mozdonyt látta, hallotta az állomás csengőjének berregését. Ha szidták valahol, mert hibát csinált, nem védekezett, csak ... Tiszteleg. Balkeze feszesen a nadrágszáron. Feje követi a távolodó vonatot... (Takács Zoltán illusztrációja) aztán mosolyog. Bálint komo1 lyan néz rá, megpökdösi a tenyerét: — Na, isten segíts! — és tolni kezdi a talicskáját. ■ Néhány forintot keres így. Ezen dohányt vesz, meg fröccsöt. Sört. Mikor mit. Vasárnap • .......— tánc van a k ocsmában. Bálint estefelé egy veder lúgosvízben megmossa a lábát. Beretválkozik. A vágásokat cigarettapapírral mosolygott, mint aki tudja, hogy az élet kegyetlensége más posztra állította, mint ahová született, s ezért nem felelős semmiért... Egyszer... egyszer már majdnem felvették a MÁV- hoz. Az állomásfőnök segítette be, de az orvosi vizsgán mondtak valamit, inkább csak súgták, az állomásfőnök is súgta a többieknek, mindenki csak súgta ... Neki azt mondták, most nem lehet, majd egyszer ...
