Pest Megyei Hirlap, 1959. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-30 / 151. szám

#*P.VT

MEGY

WCirlap

1959. JÚLIUS 30. KEDD

Szerelmi féltékenységgel álcázott szadizmus

Hat nappal a borzalmas esemény után, amit talán senki sem remélt volna, beszélhettem az áldozattal, a 18 éves Sárközi Margittal.

Az Üllői úti Sebészeti Klinikán nem volt nehéz megtalálni. A portástól kezdve csaknem mindenki ismeri tragikus történetét. Kérdésemre az ápolónő biztató feleletet adott: — jobban van szegényke, már lábadozik, ha kívánja, ki is jöhet a folyosóra.

S az ajtóban megjelent a törékeny termetű leány, a feje bekötözve, testét kötszer és géz borítja, de szép fekete szeméből elült már a láz oly ismert csillogása, s bájos arcán helyet talált a mosoly igéző ranca is.

— Nem vagyok fáradt — válaszolta — s Iha nagyon, kívánja, elmondom a történetet, igaz, hogy nagyon friss még, hiszen a sebeim sem forrtak össze.

— Másfél év óta udvarolt nekem a fiú, a 24 éves Kolompár János.

Bag községbe való ő is,

nem messzire laktak tőlünk. Szerettük egymást nagyon. Amint jobban megismertem, fegyre kilátástalanabbá vált, hogy valaha is a felesége lehetek. Szüleim is ellenezték ezt a házasságot.

Kolompár egyre többet ré- ázegeskedett. Durva, erőszakos, követelődző lett velem szemben. A munkahelyét is elhagyta, kocsmatöltelék lett belőle. Fájt, hogy ilyenné lett, de végül is teljesen kiábrándultam belőle.

— Kérleltem, hogy szakítsunk, ne járjon többé hozzánk. Ö azonban hajthatatlan maradt. Éjnek idején, részegen többször is betört a lakásba, s zaklatott, fenyegetőd zött. Féltem, rettegtem tőle, hiszen a szüleim elekor más vidéken dolgoztak. Nyomorék nagybátyámmal és három kiskorú öcsémmel maradtunk a lakásban — nem volt, aki megvédelmezett volna vele szemben.

— Május végén éjszaka ismét betöl t a lakásba s késsel támadt rám, a kezemet szúrta át ekkor. Csak fenyegetésnek véltem azt, amit ekkor mondott:

— Ha nem leszel a feleségem, akkor másé sem leszel, meghalsz velem együtt. Június XO-ig beteljesül, amit ígértem — volt az utolsó szava ezen az éjszakán.

. — Menekülni akartam, de hová. Hiszen nekem munkába kellett járnom. Végül is úgy döntöttem, hogy a rendőrséghez fordulok segítségért. Meg is tettem, de a következő nap éjjelén, június 3-án, új1 ra megjelent. Hiába zártam be az ajtót, ablakot, mégis

ránk tört a lakásba.

— Vihar volt ezen a napon. A villany sem égett a szobában. Felébredtünk a zajra, s a pislákoló gyertya világa mellett vártam a végzetes újra-taláikozást. Kis idő múlva rámtörte a szobaajtót, ahol testvéreimmel aludtunk. — Jössz-e velem? — kérdezte ismét. S az egyik öcsém ekkor meglátta a zsebében a nagykést. Kiszaladt az udvarra, hogy segítséget hívjon. — Kár mindenért — mondta — elkéstetek. S a következő pillanatokban a földrertepert...

Sárközi Margiten 40 késszúrást ejtett a megvadult Kolompár, aki aztán a szomszédok érkezésére észrevétlenül elszelelt. Csak másnap fogta el a rendőrség a lakosság segítségével a bagi erdőben. ahová a felelősségrevonás elől menekült;

— Ö, ha csak egy késszúrást is ejtett volna magán, akkor hittem volna, hogy szerelmi bánatában tette. Milyen gyalázat így — suttogta a lány, maga elé meredve.

Aztán, mintegy menekülésként a fájdalmas emlékek elől, a munkahelyéről beszél. Még éppen csak lábadozik, hetek kellenek ahhoz, hogy súlyos sebeiből felgyógyuljon. Olyan őszintén, ahogyan csak a munka szerelmeseitől hallhatja az ember, vágyakozik visz- sza a gépi tekercselő mellé, a munkatársai közé.

— Nem is tudom mi lesz ezek után? — kérdi önmagától elkomorodva. — Biztosan nem dolgozhatom majd a régi helyemen, pedig milyen jól beletanultam már.

Aki ismerte, vagy megismerhette Sárközi Margitot, különös boldogságot érez, hogy újra beszélni, járni, élni látja őt. Valami olyan boldogság ez, mint amit akkor érzünk, ha valami szép és nemes érték a szemünk láttán menekül meg a pusztulástól. Ez az életét

féltő érzés él munkatársaiban is, az Ikladi Ipari Múszergyár dolgozóiban, akik nagyon megszerették őt és őszinte szívvel kívánják, minél előbb egészségesen térjen vissza régi munkahelyére, az ő igazi barátai közé.

Dudás János

Hol ebédeljünk, milyen különleges madár van a környéken, hol vegyünk emléktárgyat- MEGMONDJA A TÁJÉKOZTATÓ SZOLGALAT

Vasárnap van. A nap me_

leg sugarait szikrázva veri vissza a víz — eszményi kiElőkészületek a nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésére

A múlt héten szombaton tartotta megbeszélését Cegléden a nemzetközi szövetkezeti nap előkészítő bizottsága. A megbeszélésen részt vettek a járási és a városi pártbizottság, a járási és a városi tanács, a tömegszervezetek, a termelőszövetkezetek, a földművesszövet- kezetek és a kisipari termelő- szövetkezetek megbízottai.

Az előkészítő bizottság megtárgyalta, hogy miként iinnep- lik meg a ceglédi járásban a nemzetközi szövetkezeti napot. Úgy határoztak, hogy Nagykőrösön és Abonyban kü- lön-külön tartják az ünnepséget, Cegléden pedig nagygyűlést tartanak, ahová bejönnek a környékbeli községekből, a termelőszövetkezetek, a földművesszövetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek tagjai.

A nagygyűlés a Szabadság téren lesz, s a nagygyűlés előadójának Szabó Károly elvtársat, a Pest megyei Tanács vb-elnökét kérték meg, aki örömmel fogadta a megbízatást.

A július 5-én megtartandó nemzetközi szövetkezeti napon mintegy 4000—5000 szövetkezeti tag megjelenésére számítanak.

Bérelt lovak helyett jó szitát!

Talán emlékszik az olvasó, megírtuk, hogy a nagykőrösi kenyér minőségét egyebek között a sütőipari vállalat régi és gyakoria rossz szitája rontja. A városi tanács ipari előadója és a megyei tanács ipari osztályának helyettes vezetője is úgy vélekedett akkor, hogy ha felvinnék a szilát a padlásra, megszűnnének az ebből eredő hibák.

Körülbelül nyolcezer forintból meg lehetne oldani ezt a feladatot — vélekedtek az illetékesek. Most már csak az a kérdés, honnan kerítsék elő rá a pénzt. Megoldására engedjenek meg egy szerény javaslatot.

A Nagykőrösi Sütőipari Vállalat két lovat bérel felettes hatóságától, a városi tanácstól. A bérleti díj havi 500 forint.

Most nem vitatjuk, hogy ez sok-e vagy kevés, bár ezen is lehetne vitatkozni, hisz a hajtót is a sütőipari vállalat adja és a lovak etetéséről is saját maga gondoskodik. Deliét ez megállapodás dolga.

Könnyű kiszámítani, hogy a bérleti díj egy esztendőben hatezer forint. Ezt a pénzt már elég régóta fizeti a sütőipari vállalat, tehát kitelt volna már belőle a szita átszerelésének költsége, sőt talán még saját lovakra is futotta volna a tanácsnak befizetett összeg. Nem lett volna helyesebb ezt a megoldást választania?

Ezt, a merésznek mondható kijelentést Gerecze Ambrus, a Nagykőrösi Gépállomás kombájnvezetője tette. Ugyanis az aratás során egy-egy kombájnnak a terv szerint 177 kát. holdról kellene levágni a gabonát. Eddig átlagosan egy kombájn a szezonban csak 155 hold gabonát tudott learatni.

Még a szakemberek egy része is azt tartja, 177 holdra tervezni irreális elkép,,.Kétszáz holdig meg sem állok “

zelés. Az idén meglehetősen jó' gabona átlagtermésre és igen nagy tömegű, erős szárú szalmára lehet számítani. Ez utóbbi viszont alaposan megnehezíti a Ikombájno- sok dolgát.

Az élet már számtalanszor igazolta, hogy jó szakmai felkészültséggel, lelkesedéssel a legalaposabbnak tűnő terveket is túl lehet lelje- site ni.

Aratni való bőven akad, megvan a kombájn is. A gépet irányító emberen múlik, mennyit és hogyan dolgozik a gép. Gerecze Ambrus szavatartó, kitűnő

traktoros hírében áll. A 'kongresszusi munkaverseny során nemes vetélkedésre hívta ki kombájnvezető társait. Felajánlotta, hogy minden aratásra alkalmas percet kihasznál és teljesíti vállalását, learat 200 hold gabonát. A szakemberek a fejüket csóválják, Gerecze Ambrus viszont biztos benne, hogy rá tudja kényszeríteni akaratát hű „társára”! a kombájnjára.

(csá)

rándulóidő. A hajó már kikötött Visegrád állomásánál. A keskeny hídon hömpölyög a nép. Sokan bátortalanul megállnak a parton. Tanácstalanok, merre menjünk. Az élelmesebbek hamarosan felfedezik az állomásépület utcai oldalán a táblát: tájékoztató szolgálat. Az elsőket hamarosan követik mások is. Záporként zuhognak a kérdések. Cséke László pedagógus, a Visegrád című képes úti kalauz szerzője, aki szombatvasárnaponként szolgálatot tart, alig győzi szusszal a válaszadást.

— Milyen történelmi nevezetességeket tekinthetek itt meg .. — mikor indul vissza a hajó.;; hová tegyek rövi- debb kirándulást..: hol ebédelhetek meg a legolcsóbban... merre lehet emléktárgyat vásárolni .. > milyen különleges madáriajta tanyázik Visegrád erdeiben.. t hol kapok egy kellemes szobát.;: Se szeri, se száma a kérdéseknek. És Cseke László egyet sem hagy közülük megválaszolatlanul. Lassan kiürül a tér, de nem sokáig. Autóbusz érkezik Szentendréről, újabb hajó siklik a kikötőállomés mellé — s ismét kezdődik a kíváncsisfco- dás, a kérdezősködés. Ez így megy szombat-vasárnaponként a Dunakanyar többi tájékoztató szolgálatánál is.

— A múlt évben ^ csak három helyen, Szentendrén, Visegrád«! és Zebegényben működött a tájékoztató szolgálatunk — mondja Nagy Gyula, a Pest megyei Idegen- forgalmi Hivatal vezetője. Mivel jelentősen megnövekedett a Dunakanyar forgalma, szükségesnek tartottuk újabb öt helyen, mégpedig Leányfalun, Nagymaroson, Nógrádverőcén, Vácott és Alsógödön tájékoztató szolgálatot létesíteni. Azt hiszem, a közönség megelégedéssel fogadja munkánkat, mert a menetrendtől kezdve a legfurább kérdésig tájékoztatással szolgálnak munkatársaink.

— Ez a munkánk természetesen nemcsak a kíváncsiskodók számára jelentős, hasznos nekünk is. Számos esetben megtörténik, hogy estefelé, amikor a kiránduló hazafelé indul, elmondja észrevételét a tájékoztató szolgálat emberének: kitört a korlát a fellegvár előtti térségen .. -. a hajón nem árusítottak üdítő italt stb.

Mi ezeket a panaszokat is figyelembe vesszük, és jelentjük az Illetékeseknek, vagy ha telik erőnkből, magunk orvosoljuk. így tudtuk meg például, hogy Visegrádon nem lehetett olcsó menüt kapni a vendéglőkiben. Kérésünkre már ilyen menüt is felszolgálnak. Tehát nemcsak felvilágosítással szolgálunk a kirándulóknak, hanem igyekszünk kényelmesebbé tenni a kirándulók, üdülők napjait is.

— görner —

JŐSZINTESÉG" jelige

Tudom, nem én vagyok az első, aki az apróhirdetés-irodalom hatására tollat ragad. (S talán nem is az utolsó.) Szolgáljon mentségemre az a szokatlan őszinteség, amely a Magyar Nemzet minapi házasság-rovatából áradt felém, imigyen:

„Megismekednék házasság céljából 40-ig rendezett anya- giüklral, lehet vidéki is. 40- es barna férfi,- zöldövezetben, 3 szobás lakás, csak fényképes levelekre válaszolok. „őszinteség” jelig, a Felszabadulás téri hirdető- be.‘’

Hát nem gyönyörei ez az „őszinteség?” Mert miről is van szó? A 40-es barna férfi zöldövezetben, kereken megírja, hogy házasság céljából megismerkedne rendszett anyagiakkal.

Szinte sajnálom, hogy magam részéről nem nevezhetek be a nemes versengésbe. Szinte látom magam előtt, amint áradnak a fényképes levelek „Őszinteség” jelig, a Felszabadulás téri hirdetőbe. Az egyik borítékból karakterisztikus írású levélke és egy fénykép kerül elő. Az utóbbin jölszituált, I70-es (nem centi, hanem négyszögöl!)

telek, csinosnak mondott,

40-es (években épült) két- szoba-hall-összkomfortos pasaréti villával. A másikból 27 darab IKKA-utalvány fotókópiája, és így tovább...

A 40-es barna férfi zöldövezetben válogat, válogat, aztán — pusztán a szíve szavára hallgatva — oltár elé vezeti választottját: egy teltkarcsú, önhibáján kívül elvált, 80 000 forintról szóló takarékbetétkönyvet.

Ny. E.

Földi válasz egy túlvilág! rektifikációra

SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSfSSSSSfSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSSMfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSr'

Megdicsöült Tömörkény István bátyámnak

n emélem, kedves István báli esi, nem tetszett megijedni jelen szerény soraim kézbesítésének módjától. Szputnyik- nak hívjuk ezt az alkalmatosságot, amire rábíztam jelen levelemet, mert csak nem hagyhatom válaszolatlan „az igazi halászlé titka” tárgyában mennyei interurbán telefonon Magyar László kortársam, barátom és kollégám fülébe eregetett helyreigazítását. Eredetileg magam is telefonösszeköttetést próbáltam teremteni István bátyámmal, de nemcsak a telefonközpont, még a Közlekedési Minisztérium illetékes osztálya sem tudott felvilágosítani, hogyan is lehetne a mennybe kapcsolni a telefonomat. Nem maradt más hátra, szovjet tudósokhoz fordultam, és a kedvemért megtették, legújabb rakétájukat — ezt nevezik szputnyiknak — egyenesen arra a bárányfelhőre irányították, ahol szegediek és tiszteletbeli szegediek társaságában darvadozni tetszik. Ezen soraimat így továbbítottam.

Ad meritum, azzal kezdem, a halászlé nem valami merőben új kifejezés. Változik a világ, de benne nemcsak az emberek, a nyelv is változik.

Magyar irodalom ege

Az élő nyelv állandó változásának eredménye például: a halpaprikásból visszavonhatatlanul halászlé lett. Ezen már a magyar nyelv olyan nagytekintélyű mesterei sem változtathatnak, mint amilyen István bátyám, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza. Néhány évtizede már annak, hogy utoljára Szögedében jártam, de én bizony ónozóné asszonyomnál szegedi halászlét ettem, az állt az étlapon. Pesten meg a Ráday utcában a híres-neves szegedi halfőző asszony. Bálóné nevezetű már negyven éve is szegedi halászlét tálalt vendégei elé. Amiből persze semmiképpen sem következik, hogy éppen Szegeden találták volna ki a halászlét, sem mintha csak a Tisza partján tudnának halat főzni. Valaha halpaprikásnak hívták, én is tudom, csakhogy manapság a köznapi nyelven paprikás alatt sűrű, de rövidlevü eledelt értünk. Ma- gánkonyhákban, vendéglőkben halból is főznek ilyet.

Felsőbárányfelhő

H

a paprikásnak nevezi a szegedi halász a bográcsban fövő paprikás hallevest, az ma már csak tájszólásszámba megy. Bár lehet, most a sze gedi halász is már csupán halásziénak hívja.

Paprikás-é vagy lé? Ugyan már, István bácsi! Más magyar étel neve is megváltozott idők folyamán. Vegyük csak mindjárt az egykori szilaj- pásztorok által kifundált másik paprikás levest, melyet valaha gulyásos húsnak neveztek, de ma már és az időben is, mikor még itt tetszett lenni ebben a siralomvölgyébe a, egyszerűen gulyásnak mondtak. Ma így hívják. Persze, azért, ha gulyást eszik, senki se gondolja, hogy a gulya őrizőjét kanalazza, noha annak szintén gulyás a neve. Magyar nyelven ez a szó „gulyás”, ki tudja mór mióta jelent két fogalmai és ezen sem lehet változtatni. De már azon sem, hogy újabban a birkagulyás, sőt — uram bocsa! — a babgulyás kifejezés is meghonosult szókincsünkben.

Holott ugyebár a birkát juhász és nem gulyás őrzi, s tulajdonképpen akármekkora bográcsban, akármilyen hosszú lével is főzzék a birkahúst, nem gulyás, de birkapaprikás lenne a tisztességes neve. Hamar azonban egyszer olyan sokan mondják birkagulyásnak, nem lehet az ellen semmit se tenni. No, ami pedig a babgulyást, üzemi konyhák étlapjain oly gyakran szereplő eme modern ételt illeti, azt is inkább paprikásnak, vagy még inkább paprikás babnak illene nevezni. De ha egyszer a gulyást hívták meg keresztdpjónak?...

Hogy így romlik a nyelv? Hát... lehetséges. De gulyá- soshús módjára mentői több marha, birka, vagy akárcsak bab is fő a bográcsban — márpedig mostanában egyre több föl — attól javul az élet! Én pedig, István bátyám mennybeli fűzős cipőjének a zsinórját megoldani sem méltó földönjáró, szerény skriblifex, csekély erőimmel szintén az élet javulásán igyekszem munkálkodni. Ezért írtam meg a jó halászlé titkát a százhalombattai derék halászmester receptje szerint.

Ugyanis régen elmúltak már azok az idők, amikor még azt tartották — miként Mikszáth Kálmán is mondja —, hogy az asszony erre vaay arra nem jó. Többek között halpaprikást sem tud főzni. Képzelje csak István bátyám, mai napság minden munkában megállja helyét az asszony. Példának

okáért még az esztergapad

mellett is. Kiütött az egyenjogúság, úgy dolgozik, akár a férfiember, joga van tehát az asszonynépnek is mindenhez. Igaz, ahhoz is, hogy odahaza mégiscsak ö lássa el a konyhát. Ezt nevezik dupla műszaknak — lám ez is újonnan meghonosult kifejezés.

M

egízlelvén és minden szegedi halászlé, azaz pardon, halpaprikás izénél semmivel sem hátrább valónak találván a százhalombattai halászlét, a paszírozás babonájával áltatott, de egyenjogú asz- szonyok munkáját megkönnyítendő leközöltem receptjét, hogy megmutassam, egyszerűen és kevés munkával is lehet nagyon finom halászlét készíteni. Ne féljenek az asz- szonyok, főzzenek csak halászlevet a férjüknek, nem kerül sok munlába. Egyébként sem a sok pepecselés, a hal adja meg a lé zamatját, no meg a paprika. Ez utóbbi akár szegedi is lehet, bár annál a kalocsai sem rosszabb, csak az a fontos, hogy mindenképpen erős legyen.

Elárulom István bátyám, mainapság — ha ugyan valaha megtették? — a halászok még Szegeden se nagyon érnek rá kétszer fűzni a hal levét. Szövetkezetben dolgoznak, termelniük kell, mentői több halat fognak, annál nagyobb a keresetük ős e- a fontor ma is, ahogy t°gvap is oz volt. Gondolom, ha a városból kiránduló ínyenc uraknak főztek paprikást, avagy lét a szegedi halászok, éppen ezért, a nagyobb kereset miatt mondtak mesét a paszírozásról. Hogy jobban elkérhessék az árát.

Én azonban sem a Duna, sem a Tisza mentén nem láttam soha halásztanyán paszírozóké- szüléket. Pedig heh sok halat főztek a halászok nem könyvbeli receptek alapján a sze- memláttára. Mert kérem, akár paprikásnak, akár lének mondjuk, rettenetesen szeretem a bográcsban főtt halat.

líraiunk odahaza együtt tar■L ’ tottuk a második műszakot a feleségemmel és bizony bár csak lábosban, de paszírozás nélkül főzzük a hal levét. Habár semmiképpen sem remélem, mintha odajutnék az István bátyám telefonnal felszerelt bárányfelhőjére, mégis hogyha netalán talállcoznánk főzök én maguknak, kedves bátyám százhalombattai módra olyan halászlét, hogy méo az uijukat is megnyaliák utána. Sose szabadkozzék, nem nagy fáradságomba kerül, csal egyszer főzöm és nem nyomkodom szét az apraját, sem a hagymáiét. Nincs kérem szépen az ilyen feleslegességekre ideje a mai embernek.

Ezzel aztán pontot is tennék a halászlé titka körül keletkezett, túlzott szegedi lokálpatriotizmusból fakadó „irodalmi vita” végére.

Szokoly Endre