Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-09 / 107. szám

1959. MÁJUS 9. SZOMBAT MEGYti C/Civlap Építőanyag: kazánsalakból Salaktéglával segíti családi házat építő dolgozóit a Csepel Autógyár Építőanyagiparunknak ma már háromszor annyi téglát, ötször annyi cementet és négy­szer annyi 'tetőfedő anyagot kell adnia, mint a felszabadu­lás előtt, hogy az igényeket ki­elégíthessük. Több és olcsóbb építőanyag­ra van tehát szükség, ezt vi­szont csak úgy tudjuk előte­remteni, ha a hagyományos építőanyagok mellett a külön­féle műanyagokat és az olcsó adalékanyagokat is felhasznál­juk. Az Építéstudományi Inté­zet évek óta foglalkozik olcsó építési anyagok előállításával, s most már egyre több olyan adalékanyaguk van, amit ed­dig nem tudtunk hasznosítani. A Csepel Autógyárban például kazánsalakból készítenek tég­lát a kislakásépítőknek Egy Hasznos ötlet Hasonlóan más üzemekhez, korábban itt is komoly problé­mát jelentett az erőműtelep­nél felhalmozódó kazánsalak eltávolítása. A szállítás drága volt és igen sok szállítóeszközt lekötött. A gyár építési osztá­lyának szakemberei vetették fel az ötletet: hasznosítani kellene a salakot. Az elgondo­lást az igazgatóság is támo­gatta, s az elmúlt év tavaszán közvetlenül az erőtelep szom­szédságában hozzákezdtek az j első kísérletekhez. Az Építés­ügyi Minisztérium egy francia j gyártmányú salaktéglaprést j bocsátott a gyár rendelkezésé- re. Kezdetben a kísérletek nem j sok eredménnyel kecsegtettek. A gép gyakran összetörte a téglákat és a hibátlan külse­jű mintapéldányok sem váltak be. Ekkor persze még nem j tisztították meg a salakot a i különféle gázos és széntartal­mú anyagoktól. Ahogy kiszed­ték a kazánból,1 úgy keverték ' ’ össze cementtel, s ennek az lett a következménye, hogy a kénes kisugárzás következté­ben a téglák „ledobták” ma­gukról a vakolatot. A kísérle­tezők azonban nem adták fel a reményt, új gyártástechnoló­giát dolgoztak ki, a KISZ mű­szaki tanácsa pedig, a szer­számgyári fiatalokkal karölt­ve, újfajta salaktéglaprést ké­szített. A helyzet nyomban megváltozott, az új eljárással készült salaktégla családi há­zak. kislakások építéséhez ki­fogástalanul megfelel Hogyan készül a salaktégla? lakot dunai homokkal és ce­menttel keverve dolgozza össze a keverőgép. Ennek a nyersanyagnak körülbelül 80 százaléka őröltsalak, 10—12 százaléka homok, a többi ce­ment. A megfelelően összekevert, nyersanyag ezután a tégla­présbe kerül, amely hat kis­méretű téglának megfelelő, belül üreges téglaidomokat présel belőle. A gép egy mű­szak alatt 500—600 darab tég­lát présel, de ha a szárítótér nagyobb lenne, a dupláját is nyugodtan elkészíthetnék. A cement kötési ideje álta­lában nyolc nap. Ezt az időt. ugyancsak a gyár építési osz­tálya szakembereinek elgon­dolása alapján, új eljárással 12 órára csökkentették. Ho­gyan? Úgy, hogy a présből ki­került téglákat vaskeretek közé rakják, majd ponyvá­val letakarva, 60—90 fokos gőzzel árasztják el. A gőzölés következtében a cement gyor­sabban megköt, s 12 óra-i gő­zölés után nyugodtan átrak­hatják a téglákat más helvre, ahol aztán teljesen megszá­radnak. Szellős, hőálló, hang- szigetelő és — olcsó Amint a tapasztalatok bizo­nyítják. az így készült salak­tégla, szemben a rendes tég­lával, több előnyös tulajdon­sággal rendelkezik. Szellős, hőálló, hangszigetelő és rá­adásul olcsóbb is, de ha a gyártási eljárást tovább egy­szerűsítik, még olcsóbb lesz. Családi házak, kislakások épí­téséhez kiválóan alkalmas és szinte korlátlan mennyiségben előállítható. Most 30 ezer da­rabot készítenek belőle a vál­lalat építkező dolgozóinak. A munka most niég egy mű­szakban folyik, de ha. az igé­nyek úgy kívánják, növelik a termelést. Szó van arról is, hogy rövidesen újabb salak­téglaprést készít a gyár és szárítótérrel is bővítik a ter­melő kapacitást. — súlyán — Műanyagtestű sportcsónakok készülnek A Balatonfüredi Hajógyár sporthajó üzemében készített első műainyagtestű vitorlással várakozáson felüli sikerrel tet­ték meg a próbautat. A íinn- dinghi típusú hajó igen sta­bilnak bizonyult. Ellenállóké­pességére jellemző, hogy ami­kor nagy széliben a mólónak vezették, a műanyagon még karcolást sem találtak. Ha­sonló ütéstől a fa építésű ha­jó összetört volna. A sikeres kísérletek után most műanyag téstű siklóhajót építenek a hajóműhelyben. A papucs formájú csónakba Bu­dai-féle farmotort szerelnek s 70 kilométeres sebességet is elérhetnek. Hozzákezdtek az első műanyag testű folyami portya-kajak készítéséhez is. Újfajta bőrökből készült cipőmodelleket mutattak be A hasítékbőrökből, és a zsugorított, illetve új mintá­zással préselt marhaboxból készült divatos cipőket pén­teken mutatták be a Könnyű­ipari Minisztérium tanácster­mében. A kiállításra küldött több mint háromszáz cipő- modellből néhányat már ki­választott a kereskedelem és a következő negyedévre hat­száz párat rendelt. Júliustól kezdve az ország különböző részében már megtalálható az új technológiával gyártott, minden követelménynek meg­felelő hasíték és préselt manhabox bőrből készült cipő, amely körülbelül húsz százalékkal olcsóbb lesz. A Corvin Áruházban május 15- től árusítással egybekötött kiállítást rendeznek a közvé­leménykutatásra gyártott öt- ven-ötven pár kis sorozatok­ból. Nagyobb üdülési lehetőségek a Dunakanyarban Fesztiválok, tudományos ankétok, Ünnepi napok Jó eredménnyel járt a politechnikai oktatás A jövő tanévben tovább szélesedik a gyakorlati munka az iskolákban Az ország általános képzést nyújtó iskoláiban 1958 szep­temberétől bevezették, illetve továbbfejlesztették a műszaki gyakorlati (politechnikai) ne­velést. E tanévben a gyakorlati foglalkozás tantárgyát 551 ál­talános iskola V. osztályában oktatták. A munka összesen 1783 osztály mintegy 60 000 diákjára terjed ki. Az ország 221 általános gim­náziuma közül eddig hatvan­nyolcban — köztük négy leányiskolában — vezették be rendes tárgyként a gyakorlati foglalkozást. Százötven osz­tályban több mint ötezer diák vesz részt a foglalkozásokon. Kormányunk jelentős ercée- szítéseket tett a gyakorlati foglalkozások tárgyi feltételei­nek biztosítására. Nyolcmillió kilencszázezer A Dunakanyarban a múlt évben még nehézségeket, oko­zott a vendégek elhelyezése. Az idén igyekeznek ezen segí­teni: Visegrádon már megnyílt két ötvenszemélyes turista- szálló, ahová szép számmal je­lentkeztek máris vendégek. Vi­segrádon. Nagymaroson, Cso- bánkán, Nagybörzsönyben, Al- sógödön, Leányfalun, Zebe- gényben fizetővendég-szolgála- tot szerveztek, Nógrádverőcén pedig 7000 fiatal nyaral majd a sátortáborban. Vácott felújí­tották a vidéki egyesületek Segítség az építkező termelőszövetkezeteknek Az erőműtelepről felkerülő salakot előbb megtisztítják a portól, a széntől és a külön­böző melléktermékektől. Ezt a munkát a vibrátor végzi, innen kerül a megtisztított salak az őrlőgépbe. A gép megfelelő nagyságúra őrh, majd az így előkészített sa­Megalakult a megyei Termelő­szövetkezeti Beruházási Iroda IZÜK A FAGYLALT A veresegyházi gyerekek a földművesszövetkezet cukrász­dája előtt gyakran találkoznak és fagylaltozás közben megbeszélik a legfrissebb „eseményeket“. (Csekő felv.) A községnek eddig nem volt óvodája. Mivel a közös gaz­daságban sok asszony is dolgozik, a járási és megyei tanács segítségével, meg a maguk erejéből 40 gyermek részére biztosítottak a pártházban napközis óvodát. Rötzer János gyümölcstermelő agronómus irányításával permetez a brigád. A termelőszövetkezet több mint két hol­don termel téli almát. Zöldségfélék termesztésével is foglalkozik a tsz. A kerté­szet részére nagy mennyiségű palántát neveltek és ezek ki­ültetése most van folyamatban. Képünkön Krizsán József kertészeti brigádvezető a palántákat öntözi. (Tenkely felv.) Termelőszövetkezeteink be­ruházásának zavartalan le­bonyolításához kíván segítsé­get nyújtani a megyei tanács azzal, hogy a földművelésügyi miniszter 13 1959. FM. számú rendelete alapján (megjelent a Mezőgazdasági1 Értesítő 11. számában) május elsején létrehozta a mezőgazdasági osztály mellett működő Termelő­szövetkezeti Beruházási Irodát. Felkerestük Gamsz Kálmán elvtársat, az iroda vezetőjét. aki a következőket mondta el az előttük álló feladatokról. Az irodavezető mellett egy pénzügyi vezetőt, aki mérleg­képes könyvelő, két műszaki szakembert, egyikük építész- mérnök, a másik építésztech­■ nikus, és egy adminisztrátort ■ foglalkoztat az osztály. Az osztály főmérnökét a buda­; pesti gyógyszertári központtól í kértük ki, de az igazgató csak i június elsejével engedi el, át- í adásra hivatkozva. Helyes len- , ne. ha megváltoztatná állás­pontját, mert nálunk sürget a munka; Az osztály valamennyi tag­ja rendelkezik beruházási, tervezői és kivitelezési gyakorlattal. Irodánk fő feladata, hogy a tsz-ek önállóságának meg­hagyásával, megbízásuk alap­ján lebonyolítsa építési be­ruházásaikat. Ezenkívül ki­sebb, százezer forinton aluli, saját erőből, házilag kivitele­zett beruházásokhoz ingyenes szaktanácsokat adunk a tér- . melőszövetkezeteknek. í A nagyobb, százezer forin- | ton felüli beruházásokat a ^ beruházási összeg 1,8 százalé­káért bonyolítjuk le, a ren­delet értelmében. Eddig ezt d munkát kizárólag magánvál- ^ lalkozó műszaki ellenőrök lát- ^ ták el, két százalékos díja­dás mellett. Amellett, hogy | az ilyen magánvállalkozók í szakmai felkészültsége sem á mindig megfelelő, nékik az az £ érdekük. hogy a beruházási ^ összeg minél magasabb le- í gyen. mert így díjazásuk is í több. y á Legfontosabb feladatunk a ^ műszaki ellenőrzés ellá­< tása az építkezéseknél. y De részt vehet irodánk a tér- evezés és a helyszíni adaptálás ff munkálataiban is, ami azt je­lenti. hogy tanácsaival, észre­vételeivel segít az építkezések, ff tanyaközpontok helyének ff megválasztásában és a hely- ff színi követelményeknek meg­felelően átdolgozza a terveket. ^ A műszaki ellenőrzést a ki- ff vitelező vállalattal szemben | gyakoroljuk, a házi építkezé­< síknél szakmai tanácsainkkal ^segítjük a kivitelezést. ff Az iroda műszaki ellenőrei, í fegyelmi felelősség terhe mel­lett. nyolcnaponként kötelesek • meglátogatni a hozzájuk ; tartozó építkezéseket, hogy > megtegyék észrevételeiket ; az építési napló alapján. ■ Tapasztalataink szerint a ma- gánvállalkozók sok esetben! 2—3—4 hétig sem keresték fel ) az építkezés színhelyét, így a ) kivitelező vállalat bejegyző-; seit még abban az esetben is ; törvényesítették, ha azok in-' dokolatlanok voltak, mertji nyolc napon túl nincs helye $ az .ilyen észrevételeknek. Ez a ^ tény a legtöbb esetben az át- í adás határidejének eltolásához í és az építkezés megdrágulásé- ^ hoz vezetett. ^ Nálunk ilyesmi nem fordul- $ hat elő. mert a műszaki ellen- ^ őrök már ismertetett felelős- ^ ségén túl 5 s az irodavezető és a főmér- ^ nők ellenőrzi munkájukat $ és megteszi a szükséges $ intézkedéseket. S 5 Más előnye is van annak, ^ ha termelőszövetkezeteink ben- ^ nünket bíznak meg az építke- ^ zések műszaki ellenőrzésével. $ Pénzügyi vezetőnk ugyanis ^ S alaposan ellenőrzi az § építővállalat által benyúj- ^ tott számlákat és ha vala- ^ mit nem talál rendben, ^ megteszi a szükséges in- $ tézkedéseket. $ § Nem tudta ezt alapos körül- ^ tekintéssel ellátni a magán-1 vállalkozó, mert műszaki el- ^ lenőri teendőit másodállásként végezte, tehát nem tudott $ kellő időt fordítani a számlák ^ vizsgálatára és érdekei sem ^ kívánták meg az esetleges ^ észrevételeket. Az elmondottakból világo-1 san kitűnik, hogy irodánk ^ hasznára lesz a termelőszövet- ^ kezeteknek, mert azonos érdé- kékből indulunk ki. Bár sok | munkát rónak ránk az ismer- t tetett feladatok, szívesen te-1 szünk eleget a termelőszövet- § kezetek megbízásainak — fe- ^ iezte be tájékoztatóját Gamsz ^ Kálmán elvtárs. — farkas — % forintot kaptak erre a cél­ra az általános iskolák, 1.2 milliót a gimnáziumok. A tantárgy bevezetése a tapasztalatok szerint jó ne­velési eredményeket ho­zott. A jövő tanévben a műszaki • gyakorlati nevelést további ! negyven gimnáziumban veze- j tik be. Több iskola diákjait j vonják be szakmai előképzés- $ be. Mindezekben, mind pe«ig 5 azokban az iskolákban, ■ ahol a műhelymunkát cél- ; szerűbben kívánják meg- ! szervezni, bevezetik az öt- ; napos tanítási hetet. « A gyakorlati foglalkozások s programjának kialakításánál: az a cél, hogy a fiatalok tár ) sadalmilag hasznos munkát) végezzenek; ? $ Inárcs termelőszövetkezeti községben ^ . . ^ Az idén tavasszal Inárcs is termelőszövetkezeti községgé ^alakult. A korábbi kis létszámú termelőszövetkezet helyén 5 most hatalmas gazdaság terül el. Taglétszáma meghaladja a | négyszázat, földterülete pedig 2000 kát. hold, ebből 1100 hold i: szántó és 300 hold szőlő, valamint gyümölcsös. Nem könnyű ^ feladat ezt megművelni, de az inárcsiák az első napoktól ^ 'kezdve nagy kedvvel, lendülettel dolgoznak, s ez meg is látszik, ^ Az idén tavasszal sokkal korábban végeztek a tavaszi felada- i tokkal, mint máskor, a szorgos mimikával egy gazdag esztendő $ alapjait rakták le. 1 csónakszállóját. A tervek sze­rint a nyári hónapokban a vi­segrádi diákszálló kertjében tíz nagy sátor is a fiatalok ren­delkezésére áll. Már eddig 32 kilométer hosz- szú turistaúton újították fel » jelzéseket, s további 42 kilomé­teren kerül sor erre a mun­kára. Május végén megrendezik a szentendrei napokat, amely valóban jelentős kulturális eseménynek ígérkezik, június­ban a tánczene-fesztivált, majd júliusban a visegrádi napokat,

Next

/
Thumbnails
Contents