Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-31 / 126. szám

Na P LÓ '''llllllllllllllllllllinilllllllllllllllliniliimiim ...... I G yőri D. Balázs: 8 tHefyntyítt a MtytyidiU s-zctesvásznú tnaziia Tegnap este Üllő községben megnyílt a megye negyedik szélesvásznú filmszínháza. Az 1280 000 forintos költséggel átalakított, berendezett és? felszererelt moziban 297 néző gyönyörködhetik a legkorszerűbb Audio géppel vetített filmekben. A vászonra az új berendezéssel — szélesvásznú film esetében — hét és fél méter széles képet vetíthetnek. Az újjáalakított filmszínház első műsora a Fekete szem éjszakája volt lé Az Üj Termés szerzői gárdá­jának június havi tanácskozá­sára hétfőn kerül sor. amikor is kulturális mellékletünk munkatársai értékelik a má­jasban megjelent írásokat, megbeszélik a szentendrei szerzői est tapasztalatait. A tanácskozás délután 3 órakor kezdődik a Népszabadság székház első emeleti tanács­termében. ★ Nagyon fontos megbeszélés­re gyűlnek össze hétfőn dél­előtt a megye színjátszó együt­teseinek vezetői, rendezői, a megyei színjátszó bizottság tagjai és a járási referensek. A megyei tanács v. b. műve­lődési osztálya, a színjátszó csoportok II. megyei fesztivál­jának tanulságait kívánja megbeszélni az értekezlet részvevőivel, különös tekin­tettel a csoportok művészi, szakmai felkészültségére és műsorpolitikájára. ★ A megye művelődésügyének egyik nagy jelentőségű ese­ményére kerül sor kedden. Az MSZMP Pest megyei Bizottsá­ga megtárgyalja a művelődés- politikai tézisek alapján a me­gye hároméves kulturális ter­vét. Az ülés előadója: Turgo- nyi Júlia elvtársnő. ■k Szerdára is maradt még ér­dekes esemény. Naplónkban előjegyezzük: június 3-án es­te hét órai kezdettel a szent­endrei járási könyvtár baráti köre a városi tanács nagyter­mében Ábrányi Emil emlék­estet rendez. A megemléke­zést Vajda István mondja, az előadást Ábrányi-versekkel, valamint a Mi a haza című melodrámájával illusztrálják. ★ Csütörtök: a június 12—14- én megrendezendő megyei tánczenei fesztivál utolsó elő­készítő értekezlete lesz ezen a napon a visegrádi községi ta­nácsházán. A pénteki nap sem esemény­telen. Nagykörösön a járási könyvtár rendezésében Da­rázs Endre, József Attila-dijas költő emlékezik meg a könyv­hét alkalmából a költők nap­járól, és beszél saját írói pá­lyafutásáról. * Szombaton két érdekes ren­dezvény: Vecsésen Füsi Jó­zsef író és Baranyi Ferenc költő tartanak irodalmi elő­adást, Szentendrén pedig a Néphadsereg Központi Mű­vészegyüttese szerepel a vá­rosi tanács nagytermében. ★ Vasárnap a KISZÖV megyei együtteseinek seregszemléje zárja be a szentendrei 'kultu­rális napok két héten át tar­tó eseménysorozatát. sssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssss. SOLYMÁRI VADEVEZŐSÖK t (Rötzer Henrik felvétele) $ LEVEL HAZA Akit görnyedni tanított a gond és kérdőjel formát vert a hátadon, cselédunoka, Apám, amit tettél értem is tetted, érzem és tudom. Örát vajúdó percek váltakoznak, az emlék fáj és felidézi még: Álmomban éjjel öreg embert láttam, remegő kézzel fogta az ekét. Kabátgallérján táncot járt a szél és kamasz sugárban dőlt le rá a fény, izzadság gyöngyöt termelt haja bokra két kacskaringós homlokránc tövén. így szántogattál Apám ötven évig, törte az élet fáradt válladat, hiába fordult áprilisra május, néked gondod bokrát növelte a nap. Szeretnék mindig veled együtt járni, serdülő búzát nézni földeken, traktordübörgést idézek fülembe, visszhangja ritmust ver a szívemen. Mosolygó arcod úgy szeretném látni, görnyedő hátad kiegyengeted, előbbre lépsz a friss tavaszi tájban hogy nekünk szebbé tedd az éveket. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\s\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\ DOBY JANOS: GYEPSZÉLEN Szent György napja süt a rétre, bársony pillék szálldogálnak s a barikák énekére hajladoznak a fűszálak. Nyílik már a szarkaláb is a környező árokszélen; tündérlány — nyakán kaláris s hajlong a pipacs, kévéi yen­Mint a kotlós a csibékre, őrködik a boglyas nyárfa — köröskörül csend és béke, néha szólal egy-cgy szárcsa. Rajzanak a parti fecskék, vadászni indult a gólya, de a békák észrevették s megbújnak a buppanókba; ha őkelme fejük felett begyeskedve tovább haladt, csúfolödva rábrekegnek s bizonyára éhen marad. Öreganyö kislibákat terelget s az unokája a kis dombon le-föl vágtat s köszöntőt mond a madárra: „Gólya-gólya, vaslapát, hozzál nekünk kisbabát. Azt üzeni anyuskám, kisfiút hozz, ne kisjányt.” Megszólal a vadgalamb is a fa hegyén költ a párja... mint a macska, kúszik a kis legény a nagy körtefára, Odaföntről messze látni: hol a fák az égig érnek. — Arra kéne már felmászni amékre a sas rak fészket/ AZ ÚJ TERMÉS MÁSODIK SZERZŐI ESTJÉRŐL * múlt havi sikeres go­éi döllői indulás után szer­dán este nyolc órai kezdettel sor került az Uj termés szer­zőinek második estjére, ezút­tal Szentendrén, a városi ta­nács kultúrtermében. Vidéki komótossággal gyülekezett a közönség, fél kilencre körül­belül félig telt meg a terem, de akik eljöttek, saját jó­szántukból jöttek el, s egy irodalmi est szempontjából ez a leglényegesebb, nem pedig az, hogy a zsúfolásig telt ho- dály közönségének több mint fele „kivezényelt?’ gimnazis­ta, vagy hivatalból, betyár- becsületből jelenlevő jóbarát, ismerős legyen. Hiszem, hogy a megjelent 60—70 ember nem bánta meg, hogy feláldoz­ta ezt az estéjét. Míg Gödöllőn — egyetemről lévén szó —, kizárólag csak fiatal szerzők szerepeltek, itt az Uj termés minden gene­rációja képviselve volt. Ha csak három nevet ragadunk ki az est szerzőinek névsorá­ból, jól láthatjuk a Hírlap irodalmi melléklete köré cso­portosult írók generációs megoszlását. Ez a három név: Falu Tamás, Darázs Endre és Kiss Dénes. Minden egyes író és költő műve tanulságos volt, a má­hoz szólt valamennyi, élet­korra és generációs határok­ra való tekintet nélkül. Néz­zük most meg, milyen kép bontakozott ki az egyes szer­zőkről a hallottak alapján: F alu Tamás, aki fél év­század alatt végigjárta már a siker útját, maradandó életművet hagyván maga után — sok fiatalnak mutatott •példát legújabb verseivel. Be­bizonyította. hogy egészen egyszerű, forrásvíz-tiszta hangon is lehet szólni a ma emberéhez. Nem a formai és kifejezésbeli bonyodalmasság, hanem a mai problematika és az örök emberi mondanivaló tesz modernné egy verset. A nagy gondolatok mindig tisz­ta formában jöttek elő az irodalomtörténet folyamán. Falu Tamás egyszerű sza­vait hallván, mély gondolatait átérezve, önkéntelenül is Arany János őszikéinek han­gulata kerít hatalmába ben­nünket, nem olyan értelem­ben, hogy ebben, vagy abban hasonlítanak egymásra, ha­nem úgy, hogy becsületben megöregedett emberek tiszta bölcsessége, őszinte vallomá­sa mindkét költő „álkonyi” termése. Darázs Endre nevét számos kötet és egy József Attila­díj fémjelzi, mégsem tespei a „teljes befutottság”-nak ne­vezhető állapotban. Bátran kísérletezik most is különbö­ző kifejezési formákkal. Tár­gyilagos, meggyőző érvelésű versei épp oly érdekesek, mint csípős, szatirikus epig­rammái. Példamutató, hogy ez az aránylag fiatal, har­mincnégy éves költő, aki­nek már kialakult határozott költői arcéle, nem elégszik meg jelenlegi állapotával. To­vább kutat, kísérletezik. Németh Emil bemutatott versei hatalmas formakész­ségről tanúskodnak. Megka- póak, üdék és — maiak. Bor- sányi János is biztosait ke­zeli a formákat, bár temati­kája kissé elévült. Régi gon­dolatokat öltöztet új formák­ba. Ez legtöbbször sikerül is, de azért jobban mélyére kel­lene néznie az életnek. Külön kell szólnom Kiss Dénesről, aki kiemelkedett a legfiatalabbak közül. Versei­nek természetes, köznapi éle­tlünkben mindig magunk kö­rött érezhető atmoszférája, ki­fejezéseinek szemléletessége, mélységes munka- és ember- szeretete azt hiszem, minden jelenlevőt meghódítottak. A két novellista — Ordas Iván és Löwey Emil — kö­rülbelül egy szinten mozgott. Mindketten igen jó írók, stí­lusuk gördülékeny, nyelvük az intellektuális köznyelv és a népnyelv szerencsés keve­réke. Ami előnyt Ordas ta- pasztaltságával, gyakorlottsá­gával és nagyobb szerkesztési készségével szerzett, azt Lö­wey lendületével és csodála­tos frisseségével hozta be. i műsorban nem szerepei­ül tek ún. „nagy számoK’i közvetlen hatású, tapsviharos költemények, s így az előadók­nak nemigen volt alkalmuk „tündökölni”. De nem is volt szándékukban, mindig az alkotásnak kijáró tisztelettel közelítették meg a műveket, nem kívántak fölébe nőni egyetlen versnek, vagy no­vellának sem, mindig eltalál­ták — aránylag jól — a han­got. Hibájuk, hogy néha túl­ságosan kötötték magukat a papírhoz, azonkívül néhány helyen zavaróan „bakiztak”. Mindent összevetve azon­ban megállták a helyüket, bár gödöllői szintjüket nem tudták elérni. Buzsáky Ilona lendületesen szavalt, ő vitte a legtöbb éle­tet a versekbe. Németh Emil Fekete percek keserve című paródiájának előadásával aratta a legnagyobb sikert. Kézdy György — bár múltko­ri „formájának” alatta ma­radt — most is meggyőzően szerepelt, egyéni előadásmód­jával szinte „beleszuggerálta”- mondanivalóját a hallgatóság­ba. Különösen Falu Tamás Régi márciusok című költe­ményét és Darázs Endre Csá-‘ szár című epigramma-rövid- ségű, szatirikus versét adta elő igen jól. Márai Enikő szép hangszínével és hangulat-te- remtő készségével tűnt ki. Nagyon szépen mondta el pl. Falu Tamás Pestrejárók című versét. Kovács P. József fia­talos lendiülete, nem minden­napi árnyaló képessége külö­nösen Löwey Emil novellájá­nak felolvasásakor volt érzé­kelhető. M indent összevetve: annak ellenére, hogy a helyi ta­nács népművelési felügyelő­je még azt sem tartotta fon­tosnak, hogy a szervezők és az előadók nevét külön pla­káton feltüntesse (nem beszél­ve a szervezés egyéb felada­tainak elmulasztásáról), és an­nak ellenére, hogy a műsort élénkítő zeneszámok nagyon hiányoztak — az Uj termés második szerzői, ha szervezés, valamint siker tekintetében nem érte is el az előző ren­dezvény szintjét, nívójában feltétlenül méltó folytatása volt annak. Baranyi Ferenc Egyik ön-karikatúra a sok közül hozzá hárman. (Magam vol­tam a harmadik és a látogatás emléke bennem is élénken él. ml.) A klinika leértjében találtuk a költőt. Szép volt az idő, egy padra telepedtünk le, és sokáig beszélgettünk. A fel­elevenített váradi emlékek egészen felvillanyozták, és na­gyon jó hangulatban kísért bennünket a klinika vasrá­csot kapujáig; Néhány nap múlva adták át nekem a vers­kéziratot. A klinikai ápolónők találták meg összegyűrve a szo­bájában és féltő gonddal men­tették meg a pusztulástól. Most a költő külsejére te­relődik a szó. — Nem igaz, hogy visszata­szító volt — mondja Étsy Emilia. — Nem igaz, hogy piszkos, hogy elhanyagolt' volt; Piperkőc nem volt ugyan, és mesterkélt sem. Mindig sötét, fekete vagy szürke ruhában járt. Kemény gallérja, inge ragyogott a tisztaságtól. Soha piszkos cipőben nem láttam, pedig nagyon gyakran talál­koztam vele az utcán is. Ha­ja, szakálla gondozott volt. Aki közelebbről, jobban megis­merte, vonzónak, szeretetre­méltónak találta és boldog volt, ha társaságában lehe­tett. Mi valamennyien sze- . rettüfc, rajongtunk érte. > Ugyanígy él az én emlékeze- í temben is. Közel húsz éven át, í 1919-től haláláig, mindig egy i redakcióbán dolgoztam vele, , előbb a Szeged és Vídéke­- nél, majd a szocialista A Mun- ; kánál, aztán a Szegednél, vé­- gül a Délmagyarországnál; t Csináltam róla sok fénykép­- felvételt, szerkesztőségben, ut- ? cán, a Tisza partján, mindig előkészületlenül, egészen vá­ratlan időpontokban. A ké­pek megvannak, és döntő mó­don bizonyítják annak az igaz­ságát, amit Étsy Emilia is mond róla. A költő különben maga is tisztában volt azzal, hogy alakja, arca nem nagyon felel­ne meg azoknak a követelmé­nyeknek, amelyeket egy szín­házi hősszerelmes vagy bon- viván külseje iránt lámaszt a közönség. Erről kissé szomor­kás, kissé kesernyés humor­ral maga tréfálkozott igen sok­szor. Néha kusza ön-karikatú­rákkal, amelyek alá mindig írt valami groteszk megjegyzést. Páratlan érzéke volt a kari­katúra iránt és igen nagyra becsülte ennek a műfajnak a művészeit, például a világ­hírű Major Henriket (Sicu), aki a húszas évek elején pom­pás torzképet rajzolt Szegeden róla. A költő szonettet írt a rajz alá „Karrikatúrám” cím­mel. „Tudtam, hogy Rómeótól messze estem S hogy Casanova nálam szebb legény S Cleopátrákat nem hat meg szerelmem, De most Daniéval mondom: Nincs remény!.. Magam is sokat rajzo'gattam és a szegedi figurákról rajzolt torzképeim egyik kötetéhez Juhász Gyula írta az előszót. Ebben így tesz hitvallást a ka­rikatúráról: „A Szókratész! filozófiának, amely az ismerd meg magad elvében tömörül, legközvetle­nebb formája a karikatúra, amelyet magyarul torzképnek neveznek. Igaz, hogy nem mindegyik áldozat ismeri meg magát ebben a tükörben, de ennek viszont nem mindig a karikatúra az oka. A legtöbb ember ezen a földön csak töb- bé-kevésbé sikerült torzképe saját magának, igazi lényének, valódi énjének. Valami homá­lyos ösztön dereng ugyan ben­ne e tekintetben, ezért igyek­szik a lehetőség szerint va­lamiképpen javított és bőví­tett (néha rövidített) kiadás­ban megjelenni a világ színe előtt. Az egyik Es ist erreicht bajuszt kunkorit, a másik csá­szárszakállát ereszt, a harma­dik bubira, a negyedik etonra fogja a haját. Egy kissé mindnyájan — álarcot vise­lünk és talán ezért van az. hogy a halotti maszkunk olyan idegenül hat, akár a karikatú­ránk. Megesik az is, hogy az ember különbnek sikerül, mini amilyennek lennie kellene, Hány üres és szépember hódi! és bódít közöttünk, aki egye­dül ideális arcképe révén bol­dogul ebben az éleiben. Ellen­ben vannak okos, derék em­berek. akiknek a karikatúrája a megszépítő messzeségben tünteti fel a rideg valót. — A jó karikaturista tulajdonkép­pen nagy igazságtevő, aki aa emberi egyenlőtlenséget meg­szünteti, aki a szép a rút, é? rút a szép elve alapján meg­mutatja, hogy kiben mi lako­zik, aki a szépséglencséből dinnyét növeszt és az anyaje­gyet kenyérjeggyé varázsol­ja ...” Ismerte nagyon jól külső ön­magát, sokszor tréfálkozott csúnyaságán, még alaposan el is túlozta azt. Sokszor vol­tunk tanúi annak, hogy szelíc darvadozások idején, vitáink hevében, lelkesedései tüzéber milyen csudálatosán megszé­pült fekete szakállkeretbe zári arca! Nem volt elegáns világfi, de — Cyranóval szólva — a tisz­taságra sok piperkőcnél száz­szorta jobban vigyázott és — erkölcsében volt az elegan­ciája; Magyar László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents