Pest Megyei Hirlap, 1959. május (3. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

A máról a mána k

j~,gy hétig tanácskoztak a

Pi szovjet írók, költők, kritikusok. Hétfőn, május 18-án kezdődött meg a szovjet írók III. kongresszusa a moszkvai Kreml üléstermében, <ott, ahol nem is olyan régen a XXI. kongresszus világot formáló határozatai születtek. E határozatok szellemében, ezek megvalósítása érdekében tanácskozott, vitázott az ötszáz küldött, bizonyítva, hogy szívügye a Konsztantyin Fegyln áltál meghatározott alapelv: a szovjet irodalom legfontosabb feladata, hogy a párt nagy céljai mielőbb valóra váljanak.

A legfontosabb, amelyről szinte minden felszólaló beszélt: hogyan közelítsék az irodalmat az élethez, hogyan formálják az irodalom problémáit a kommunizmus építésének problémáihoz. Alekszej Szurkon így fogalmazta meg beszámolójában ezt a kérdést: A Szovjetunióban végbemenő változások nemcsak gazdasági természetűek. Változnak az emberek is. És az irodalom legfontosabb feladata ennek a változásnak a megfelelő ábrázolása. Az irodalomnak meg kell mutatnia az írók szeme előtt születő kommunista emberek erkölcsi vonásait.

Hogyan lehet ezt a változást — az átalakuló, gazdagodó, öntudatosodó embert — ábrázolni? A kongresz- szus felszólalói nem valamiféle brosúrából kivágott, félelem és gáncs nélküli lovagokat akarnak műveikben megmutatni, hanem — amint az a vita során nyilvánvalóvá vált —. az élet harcaiból, a maradi és az új küzdelméből győzelmesen kikerülő embert, minden kétségükkel, vívódásukkal egyetemben.

Hogy mennyire szívükön viselik a szovjet párt és állami élet vezetői az irodalom ügyét, azt, hogy az írók a máról a mának írjanak, mi sem bizonyítja inkább, mint az, hogy a kongresszus pénteki ülésén megjelentek a Szovjetunió vezetői, élükön Hruscsovval, aki felszólalásában a fiatal írók fejlődéséről, az írói felelősségről, a pozitív hősről és még sok más fontos kérdésről beszélt. „Én az olyan irányzat híve vagyok — mondotta többek között —, amely társadalmunkból a pozitív tényeket ragadja meg, előrevisz és menet közben fejti le ezekről a haladást gátló kölöncöket.”

Erdészek között

delitek volna. A kétórás műsorból ötvenhárom perc maradt számunkra, azaz dehogy ... Szónokunk szeszélyes kanyarulatokkal csupán most érkezett el néhai költőbarátja katonai élményeinek taglalásához. Szerencsétlenségünkre nemcsak elválaszthatatlan iskolatársak voltak nap- sugaras ifjúságukban, hanem mindezek betetőzésébe még egy ezredhez is kerültek az első világháború idején.

ügy emlékszem, ekkor már közel állottunk az ájuláshoz. Rendező barátunk szenvedő arca kéket, zöldet játszott, s elkeseredésében fel és alá vágtatott a színfalak mögött. Egyszercsak elszántan meg- 'llott, majd fogcsikorgatva, élhangosan kiszólt a kukucskálónyíláson:

— Püspök úr, az ég szerelmére, hagyja már abba! A szónok azonban zavartalanul tovább folytatta előadását.

Derék rend?zőnk nem tágított. Elhatározta, hogy megfékezi a roppant szóáradatot Hirtelen kinyúlt a redök közül és hátulról elkaata S? Lajos kezét.

— Hallja, püspök úr, aztán

elég legyen! Ne tegye teljesen tönkre a szerzői délutánt.

A lelkes férfiú azonban kiszabadítva csuklóját a rendező ujjainak bilincséből, kettőt előre lépett. Elragadtatásában rendre idézte a halott költőcimbora örök sorait.

Mi hatan, kezdő poéták, csak most tudtuk meg igazán, hogy mily parányi porsze- mecskék vagyunk ahhoz az óriáshoz képest, akinek szelleme immár közel másfél órája itt lebegett felettünk.

A három előadóművész közül az egyik órájára tekintett és közölte, hogy tíz perc múlva távozniok kell, mivel fellépésük lesz. Rendezőnk csaknem eszét vesztve bömbölte:

Rettenetes, rettenetes! Ez az átkozott püspök jól elbánt velünkl

Mi költők, szárnyaszegett „ifjú titánok”, tragikus le- törtséggel bólintottunk. Számunkra olyan volt már a színpad, mint a ravatal, melyet az elmúlás kietlensége vesz körül.

— No, de a teremtését, ez így nem mehet tovább — csapott öklével egy ócska asztal lapjára a rendező, és hirtelen elhatározással a függönyzsinórt őrző pedellushoz szökkent.

— Engedje le azt a függönyt! — rivallt a meglepett emberre.

— De rendező úr... a püspök úr előtt?

— Azonnal tegye, ha mondom! Ne teketóriázzon!

— Ebből világbotrány lesz!

— húzta el a száját a pedellus. — No, majd akkor én... — tolta félre az útból a jámbort a rendező és villámgyorsan csavarni kezdte a zsinórt a tartószegről. Valamennyien meghökkenve bámultuk, s mire mérlegelhettük volna az elkövetkezendőket, a függöny két szárnya hirtelen összecsapódott a szónok orra előtt.

A siker Óriási volt. Kirobbant a nézőtéren a nevetés. Már- már alábbhagyott a jókedv vihara, midőn „patrónusunk” szelíd mosollyal széthúzta a függönyt és kitoppant a nézők elé. A nevetőgörcs ismét hatalmába ejtette a hosszas prédikációtól agyoncsigázott hallgatóságot. A püspök szelid alázattal várt, majd ami- ; kor elérkezettnek vélte az \ időt a beszéd tova bb folytató- \ sára, bocsánatki rően meg- \ magyarázta, hogy rossz volt a ; tartózsinór, és így történhetett \ meg ez a tragikus esemény, j No, de ne bosszankodjék raj- | ta senki, mert a nagy költő ; élettörténetének ismertetése aj függöny előtt is folytatható. \

Mi, fiatal költői, a jövő re- \ ménységei ezt hallván, fél- \ holtan roskadtuni a világot 5 jelentő deszkák piögötti el- \ nyűtt fotőjökbe. Az előadó- \ művészek köszöáés nélkül, j nyomtalanul eltűntek, * ren- \ dezőnk hideg vízbe mártott $ zsebkendőjével ,3 homlokán, \ halk nyögéssel dcjít végig egy \ XIX. századbeli rokkant pam- \ tagon. \

Néhány pert múlva a püs-\ pök megadta a szépreményű \ szerzői délutánnak ' a kegye- $ lemdöfést. Kijelentette, hogy \ rövidke szünetet \art. A kő- $ zönség fellélegze t. Pillám- ^ tok alatt kiürült a hatalmas \ terem, s a mi szeretett, költé- \ szetkedvelő barátainkat nem \ láttuk viszont soha többé... \

Rakovszky József ij

I

Nem véletlen, hogy a vi- $ ta folyamán néhány kül- § dött, mint például a le- $ ningrádi költő, Prokofjev, $ szót ejtett egy eddig kissé ^ elhanyagolt irodalmi mű- ^ fajról, az írói riportról és publicisztikáról. Panfjorov \ példaként elmondotta, hogy a % leningrádi alkotók nagy ^ igyekezettel munkálkodnak ^ a kommunizmus építésének \ szolgálatában és ebben a § munkában felhasználják az \ előbb említett műfajokat Is. §

Érdemes ezen egy kissé $ elgondolkoznunk.

A riport könnyen születő, ^ tiszavirág életű alkotás. ^ Többnyire mpilapokban ^ vagy heti, havi folyóiratok- § ban lát napvilágot és élete ^ az újsággal, a folyóirattal | együtt kimúlik. De — és ^ ez nagyon fontos — köz- ^ vétlenül segíti a napi gon- ^ dók megkönnyítését, ren- ^ geteg kézbe eljut és végső ^ soron a megjavult, meggyor- | suti, eredményesebbé váló ^ munkában nyeri el azt, amit § „szerencsésebb” társai, a ^ költemény, novella, regény, ^ színmű: az örök életet.

Ez az érem egyik, egyál- ^ falában nem mellékes, de \ nem is legfontosabb oldala. ^

A másik oldal: az az al- ^ kötő, legyen költő vagy $ író, esetleg színpadi szer- ^ zö, aki az élet sűrűjében, § a hétköznapok erdejében | keresi ki riportja tárgyát ^ és témáját, akarva-akarat- ^ lan részese lesz a minden- ^ napok életének, ismerője az § egyszerű emberek sorsának. $ És nem ez a legcélraveze- ^ főbb módszer annak érdp- ^ kében, hogy az író olyan $ élményanyagot halmozzon \ fel magában, amely megér- ^ ve, kiforrva a Nagy Mű \ alapját adja?

Talán ezzel a gondolattal ^ függ össze az az elgondolás, ^ amelyet Szmimov, a Li- J tyeraturnaja Gazeta főszer- $ kesztője körvonalazott a % csütörtök esti ülésen. A lap ^ szerkesztősége azt tervezi. § hogy június elsején úgy- \ nevezett irodalmi különko- ^ csit indít Szibériába, hogy ^ az útra vállalkozó írók há- | rom hónapon át tanulmá- ^ nyozhassák a nagyobb szí- | bériai építkezéseken a mun- ^ kások életét. §

$

j máról — a mának! — ^ ez a jelszó kristályoso- ^ doft ki a szovjet írók III. ^ kongresszusán és a magyar ^ írók nem kicsiny feladata, ^ hanem elsőrendű kötelessé- í ge, hogy megkeressék e jel- ^ szó hazai valóraváltásának J legeredményesebb módoza- ^ tait.

!

i I - Lopják-e a fát?

! — Majdnem soha. Felelőt! len, csemetéket tördelő kirán- I dűlők azonban bőven akad- I nak.

! — És orwadász? Rapsic?

! — Éveik óta hírét sem hal! lottam. Más vidéken itt-ott ! dróthurokkal még próbálkoz- inaki, de errefelé ilyennel sem I találkoztam ...

Jól-rosszul leplezett elkese- i redéssel nézek magam elé. A : pilisszentkereszti erdészházban I ülök, ahol Szemes Ferenc és Staflitz Ferenc erdészek egy pohár sör mellett közös erővel rombolják minden titkon táp- : Iáit elképzelésemet. Valamilyen magányos erdészlak fé- ligmeddig világitól száműzött lakóiról akartam riportot írni. Aszfalthoz szokott emberek módjára, gyönyörűen kiszíneztem magamban a részleteket. Mert hol is élhet az erdész? Természetesen egy eldugott tisztásod, ahol házát csak a susogó lombok őrzik, és ahova ember a legritkább esetben téved. Az istállóban nyergelésre kész hátasló áll, az udvaron féltucat kutya csahol, szelídített őz legelészik, és valahol, egy csűrben, esetleg ketrecbe zárt vadászsólyom várja, hogy karra ültesse a gazdája. Az erdész, puskával a vállán, napestig az erdőt rója, és izgalmas küzdelmet vív a fatolvajokkal és orwadászokkal. Egyszóval valami átmenet a „Gyöngyvirágtól lombhullás lg" és az „Ábel a rengetegben“ között.:;

Szemes Ferenc vezető erdészt ehelyett a vasárnapot ünneplő emberektől népes falu közepén, szép két szoba összkomfortos lakásban találtam meg. Illetve pontosabban: ide csábította haza jpttöm hírével egy kék nylonruhába öltözött

NAGYMAMÁÉK HÁZA

(Takács Zoltán műve)

j ****************

kor kezdenek, de a munkahelyen természetesen a kerület- vezető jelenik meg elsőként. Onnan estig nincs hazatérés. * kerület puszta bejárása sem csekélység, hiszen közel hét-; száz hektárról van szó. Ez .» hétszáz hektár azonban ugyanakkor féltve őrzött vadvédelmi terület is. melynek állományát óvni, ügyelni kell. (Csak nemrégiben lőtt itt Staflitz közreműködésével egy szarvasibikát valamelyik külföldi vendég. A 9,5 -kilós agancsért 45 ezer forint ára valutát fizeted az államnak.) A vadak járása, kedves tartózkodási helye, sőt nagyjából még a darabszáma is az erdész agyának tárházán szerepel. így a területbejárás nemcsak séta, hanem egyúttal szellemi munka, tapasztalat- szerzés. Alkonyaikor, amikor a munkások már otthon pihennek, az erdész még nyilvántartásokat vezet, kimutatásokat készít, az adminisztrációt intézi, vagy a szakmai továbbképző vizsgákra kés'ül. Ez mind fontos, szükséges és a mesterséghez tartozik, de — nem hagy időt egyébre. Olvasásra, szórakozásra.

— Mégis, mivel tölti a szabad idejét?

1 - Ezekkel! _mnná.aé&a

térdón ülő másféléves apróságra mutat. A másik még kisebb, mindössze egyhónapos, buzgó odaadással alszik a pólyában.

— Meg a méhekkel! — teszi hozzá. — Van húsz családom.

Én azonban a kulturális élet forrásaira vagyok kíváncsi. A szép, modern bútorokkal berendezett nappali szobában fő helyet a világvevő rádiókészülék foglalja el. Könyvet azonban csak kettőt-hármat látok. Először a két szobabútort kellett megszerezni, nagyobb könyvvásárlásra még nem telt a keresetből.

■ — A faluban van könyvtárt» * — Nincs!

—- Kultúrterem? Mozielőadás?

A két erdész összenéz.

— Egy keskenyfilm-vetítő. A kultúrteremről jobb nem beszélni. Van is, meg nincs is. De amilyen most, ha működne ne szívesen járnánk oda.

■ Látják, hogy csak bajjal értem a feleletet, ezért Szeme« Ferenc megnyugtat:

' —- Visszaúton majd megmutatom. Ha rólunk nem is tud semmi érdekeset mondani, arról aztán írhat.

Én azonban nem nyugszom meg ilyen könnyen. Ha a romantikáról le is kellett mondanom, mindennapjaik változatlanul érdekelnek. Tovább kérdezősködöm és kiderül, hogy nagynéha azért lerándui- nak egy-egy jobb filmelőadás- ra Pomázra (12 km), sőt ha Igen-igen jól megy, Pestre is» Ide azonban csak ritkán, min-- den sátoros ünnepkor. Persze jó lenne, ha amit az ember máshol keres, azt a faluban találhatná meg. Ha itt lenne valamelyes kulturális élet. De nincs. A fiatalság? Nézzek körül! A környező hegyek alig tenyérnyi határt hagynak a másfélezer lakosú községnek A lakosság legnagyobb része messzire jár dolgozni, legtöbben a Perbáli Állami Gazdaságba. A hétszám távollevő apák keményebb kezének hiánya meg is látszik az asszonyt felügyeletre hagyott gyerekseregen, A férfiak szombat délutántól hétfő hajnalig vannak itthon, ilyenkor meg sem lehet mozdulni a kocsmában Mindent isznak, csak vizet nem. Az italozás az egyetlen időtöltés, szórakozás, amelyért nem kell fáradni, messzire menni, mert helyben van. Még szerencse, hogy az esztergomi erdőgazdaságnak gazdag a könyvtára. A könyvek legnagyobb részét vándorol- tatják, és időnként cserélik a kerületeknek kiadott anyagotj

— És olvassák a dolgozók?

— Nemigen.

Szemes Ferenc hozzáteszi:

— Még leginkább én. a magamét. Jókait. Nagy kedvelője vagyok Jókainak.

kis hölgy, Szemesek harmadik általános iskolás lánya. Bemutatkozás, kéz szorítás után együtt ballagtunk ki a Góliát- termetü, szélesví Hú erdészszel Staflitzékhc z, Azonban most se valahova a rengetegbe, hanem csali a falu szélére. A rengeteg néhány hajítás- nyira komorlott körülöttük, a Pilis széles vállainj. Az út mentén újonnan épüli házak sora maradt el mögöttünk. Kőből épült, tiszta, egészséges, úi házak. A legutolsó^ épület az erdőgazdaság szolgálati lakása. Emeletesnek is beildő, pompás, magasföldszir tes, valóságos kúria. Itt la ük Staflitz Ferenc, a fiatal kerületvezető.

— Nincs értelme, hogy az erdőgázdaság valaiova messzire száműzze az embereit — magyarázza. — Ezt a volt her- cegprímási uradalom megtehette, nekünk nincsen szükségünk rá. Hajnaltól estig úgyis a területen fagyunk, lakni azonban jobb itt, az emberek közelébenj. Nemcsak nekünk, hanem azl asszonynak, családnak is. Bo t, iskola, orvosi rendelő közelebb var».

Rácsapok:

— Hajnaltól estig? Mennv« a munkaidő?

Vállat von:

— Amennyi a munka. Sok«

Panaszkodni kezdenek.

!----------------------------------------M

ind a ketten. Nem a munkára, Mert a munka valóban sok. de szép isi és végtére, amikor erdésznek | mentek, nagyon jól tudták, (mire válla1- koznak. Staflitzi Ferencnek erdész volt az apja, az a bátyja. Szemes Ferercnek erdész lesz a fia is. Csemetekertek, magvetések, szaporítási munkák, telepítés, irtás, faközelítés tölti meg a mindennapjaikat. A kerületben- 50—60 munkás dolgozik állandóan. Reggel hétvXXXXXXXVXXXXXXXXW

Szemeséknél a talán két tucat könyv között valóban láttam néhány piros hátú Jókai- kötetet.

I Elakad a beszélgetés.

A konyhából sülő hús sistergése hallatszik és súlyosan gomolygó, étvágygerjesztő illatok figyelmeztetnek a közeli ebédidőre. Búcsúzom.

Visszafelé a főutcában Szemes Ferenc váratlanul megállít.

— Látja ezt? — kérdi és egy ajtóra mutat.

— Földművesszövetkezeti italbolt — olvasom a táblát. — Láttam már. Jövet én is megkóstoltam a borát.

— Igen! De néhány hete az egyik helyisége még tanterem volt. A másik ugyanakkor kocsma. Ne csodálkozzon! Szóról szóra úgy, ahogyan mondom. És ezt nézze meg..:

Átvisz az úttest túlsó oldalára, ahol belesünk egy félmagasságig bemeszelt ablakon. Két lépcsőfüoknyi mélyben, ütött-kopott aprócska helyiség. Benne szép, új padok és tábla. Az oldalfalból égnek mutató rozsdás kályhacső mered ki. Iskola.

— A római katolikus kán- torlakáshoz tartozó templomi kegyszerraktár volt. Igaz ugyan, hogy a kocsmaszobánál különb, de még mindig távol van a jótól. Ügy kellene az iskola kérem ide, akár az éhezőnek egy falás kenyér. Sok a gyerek, kevés az erő! Az óvodát ugyan most téglajegyek eladásának árából próbáljuk nagvobbíttatni, iskolára azonban már nem futja. írja meg! Ez nem eidészérdek — ez közügy.

Nem mondja, tudom,

hogy Szemes Ferencből most a gyakorló apa régi panasza beszél, amikor a falunak ezeket a valóban nem egészen erdészeti érdekességeit mutogatja. Iskolás lánya is ide jár. Azaz pontosabban ötven méterrel odébb, egy szürkére festett sarokházba. A ház homlokzatán felirat: „Petőfi kultúrotthon”. Ajtaját félig leeresztett bolti redőny látszik óvni. Ezt azonban játszi könnyedséggel feltoljuk. (Természetesen feltolhatná bárki más is.) Az ajtó tárva-nyitva. Odabenn két helyiség fogad. A nagyobbik hulló vakolatú és piszkos. Első pillanatban azt hiszem, hogy most viharzott át felette a front. A falakon mintha golyóütötte nyomokat is látnék. Képeket, térképet, szemléltető eszközt, egy üdébb színfoltot, ami arra vallana, hogy ennek a helyiségnek a használói otthon is érzik magukat benne, egyet sem találok. A kisebbik szoba nehéz, fojtó, szellőzet- len, dehányszasú. Mindkettőben, éles eHentétként, újdo- rat új, sárgára festett padok sorakoznak. Jobb környezetbe szánt padok;

— Ez is iskola. Amikor a padok idebent vannak: is. kóla: amikor kiürítik: kultúr, terem — magyarázza Szeme« Ferenc.

A redőny lehúzásával képletesen bezáijuk magunk mögött a viharvei't szobákat. Szótlanul megyünk néhány métert. Aztán mintha csak ki nem mondott gondolataimat fűzné tovább, vezetőm folytatja:

— Látja, ezért járunk mi Pomázra — kultúráért.

Kis gondolkozás után hozzáteszi. ,

— Alighanem ma délután is lemegyünk ...

Valamivel később. . .

'------------- 1 búcsúzéskor tudom me? hogy mivel mennek le: autóval.

Szemes Ferenc saját autójával.

Autója azonban Pilisszent- kereszten sincs mindenkinek. Igaz viszont, hogy kultúrott- hona — ilyesformán — senkinek sincs.

Pedig ez utóbbit nehezebben nélkülözik.

Ordas Iván