Pest Megyei Hirlap, 1959. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
TTWimnsJWiii Épülőfélben az alkotóműhely r~~~------------------------------------- — „ Az irodalom és kritika fejlődésének előmozdításában nagy szerep vár a lapokra, folyóiratokra, könyvkiadókra ... A szerkesztőségek fejlesszék ki a maguk írói és kritikusi gárdáját, és .. . határozzák meg világosan irányvonalukat és jellegüket. Különös gonddal kell foglalkozni a fiatal írókkal. Megfelelő fórumokat és lehetőségeket kell teremteni számukra és meg kell indítani a fiatalok folyóiratát.” (Az MSZMP Központi Bizottsága kulturális elméleti munkaközösségének vitaindító téziseiből.) S okan és sokszor nyitják rá a Pest megyei Hírlap művelődéspolitikai rovatára az ajtót. Fiatal és nem fiatal írók, költők, kritikusok, fordítók, képzőművészek keresik fel lapunkat és ajánlják fel műveiket, munkájukat Uj Termés rovatunknak. Alig négy hónap — tehát viszonylag igen rövid idő alatt — sikerült a megyében élő vagy innen származó alkotókat lapunk köré tömöríteni, és ez annyit jelent, hogy mintegy' negyven „külső munkatárssal” szaporodott a Pest megyei Hírlap szerzői gárdája. Negyven szerző, alkotó ember, közülük harminc megyénkben. javarészük fiatal. Az ő aktivitásuknak köszönhető, hogy az Uj Termés hétről hétre gazdagodva jelenhetik meg, és az Ő példájuk lelkesíti talán azokat az alkotókat. akik eddig csak az íróasztalfióknak írtak vagy megjelenési lehetőség híján nem is írtak, de most egyre-másra jelentkeznek, és részt kívánnak venni abban a szervezett, céltudatos munkában, amelyet mi végzünk. Az Uj Termés 'jói ugyanis nemcsak kész műveiket nyújtják be szerkesztőségünkhöz. Ez a — most már összekovácsolt — gárda minden „felső” szervezés nélkül havonta egyszer vitadélutánt rendez, ahol nemcsak az Uj Termés szerkesztőinek véleményét hallgatják meg, de tanulnak is egymástól. Darázs Endre, a fiatal, de már nem a legfiatalabb költőnemzedék egyik Jßgja szikesen foglalkozik a még bizonytalankodó költőkkel, és ígv -á többiek is: az' idősebbek, a gyakorlottabbak megosztják tapasztalataikat, módszereiket a kezdőkkel. Éppen ez a szavakkal talán nem is festhető összetartozás, segítőkészség, jó bírálati szellem avatja alkotóműhellyé az Uj Termés szerzői gárdának csoportját. De természetesen nemcsak ez. A mi szerzőink nagy része az élet sűrűjében munkálkodik. Akad közöttük tanárem- bet. mint Borsányi János Mo- norról, gyári munkás, mint Móricz Valéria a váci Fortegyárból, textilipari grafikus, mint Szánthó Imre Szentendréről. És aki nem foroghat közülük olyan sókat az életben, mint emezek, szívesen vállalja, sőt kéri, hogy a lan adjon neki alkalmat a megye T- és természetesen ezzpl együtt a ma életének -— megismeréséhez. Hogyan tudjuk közelebb hozni az élethez például az egyetemista vagy főiskolás fiatalokat, akik bizony nem sokat járnak, tapasztalnak, hiszen életük, idejük javarésze az egyetem és a kollégium között oszlik meg? B aranyi Ferenc költőt például azzal bíztuk meg, hogy utazzon ki Vecsésre. ismerkedjék meg az ott működő, nagymúltú énekkarral, beszélgessen a dalosokkal, majd írjon róluk. A lírikus — mint riporter! Csala Károlynak azt a megbízást adtuk, hagy járjon utána: miért oszlott fel a ceglédi filmklub. És így adtunk és adunk — esetleg a műfajuktól távoleső feladatokat is — a többieknek, főleg a fiataloknak, akik szíves- örömest nyúlnak érdekes, mai életünk mélyét kutató témákhoz, és közben, szinte anélkül, hogy észrevennék, a „felfede- főutak” során megismerik a falut, a ma napról napra változó, formálódó életet, sőt. talán éppen ezek a megismerések ihletik mag őket mai témák írására. A másik módszer — és ez áj dolog — szerzői estek rendezése. Egyik fiatal költőnk mondotta: ..Nagyon jó és nagyon örömteli dolog, hogy végre fórumot kaptunk, és műveink napvilágot látnak, de az ig'azi mégis csak az. ha halljuk, látjuk, érezzük, tetszik-e, amit írunk a közönségnek1” Hót éppen erre való a szerzői est. A költő, az író valóban mérlegre teheti művét, megfigyelheti annak a közönségre gyakorolt hatását. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a megye irodalom- kedvelő közönsége megismerje saját alkotóit. És végül: a szerzői estek gondosan őrzött színvonala valóságos emelőjévé lehet az alkotások művészi színvonalának is. ppen ennek hasznát látva, sietett segítségünkre a megyei tanács v. b. művelődési osztálya, és támogatja anyagilag, erkölcsileg az ilyen szerzői esteket, amelyek a megyei tanács, a helyi tanács vagy művelődési ház és a lap közös szervezésében születnek meg. Az első szerzői estet a gödöllői agráregyetemen rendezzük meg 17-én. Bízunk abban, hogy a közös munka eredményéképpen havonta egy-két helyen. tudjuk majd folytatni azt, amit Gödöllőn megkezdünk, mindig más és más szerzőt mutatva be. Mindez azonban csak kezdet. Szeretnénk, ha e gazdagon bontakozó alkotó szellem teret kapna más formák között is. Pontosan megfogalmazva: antológiára vagy időközönként megjelenő folyóiratra gondolunk, amelyben a költők és elbeszélők mellett helyet kapnának megyénk grafikusai, helytörténészei is. H a Pest megyének maga a főváros is a székhelye (és ezért nem települhetett nagyobb vidéki város megyeszékhelyként), a megyében élő és fejlődő szerzői gárda eget, de ha eget nem is, folyóiratot kér. Gondoljuk, nem címezzük rossz helyre a kérést, ha ismét a megyei tanácshoz fordulunk, amely szép feladatot látna el, ha támogatná ezt a Jogos igényt. Már az eddig felsorakozott alkotógárda el tudná látni ezt a folyóiratot anyaggal. De maga a lehetőség, a folyóirat vagy antológia vonzóereje, sőt, egy esetleges pályázat kitárná a kapukat új tehetségek előtt. Mi sem bizonyítja ezt inkább, mint az, hogy a hetenként megjelenő Uj Termés is vonzza már a fiatal tehetségeket. és nemcsak a megyéből vonzza, hanem a fővárosból is. Kocsis János novellista, Takács Zoltán rajzoló nálunk mutatkozott be, és ki tudja, sejthetné, hány ismeretlen tehetség alkotna, ha bővebb teret tágítanánk bontakozó szárnyaiknak. pülőí élben az alkotőmű- i'j hely... És minél többen építik, minél több tehetség rakja egymásra szépen faragott köveit, annál előbb elérhetjük a tézisekben meghatározott célt: a valóság hű ábrázolását és a szocializmus győzelmének elősegítését. Garami László MAGVETŐ (Pirk János Munkácsy-díjas vázlata) FARKAS LÁSZLÓ: NEGYYENNÉGYES EMLÉK A bunkerben lapultunk, Apám, anyám, meg én, Fénylő darázsraj dongott Augusztus kék egén. Törvényt tartott a gazság, Hintáit, ringott a föld, Hátán a láncolt bomba Agyúszóval porolt. Anyám mellé szorultam, Éreztem, hogy remeg, S tudtam, hogy a haláltól Ö sem menthetne meg. Apám se védhet, óvhat, S az úristen se véd. Hiába magyarázták A krisztus öt sebét Az okos iskolában, Most nem szóé a jog, Itt zúgó akna diktál. És gépágyú torok * S akkor gyerekfejemmel Törvényt kerestem én Törött testű anyámnak, De sápadt volt szegény! Apámnak és magamnak, S mindenkinek, ki jó, De olvasókönyvemben Nem szolgált erre szó. És délutánra csönd lett. Fél nap tartott a csönd. Gépek helyett galambok Keringtek odafönt. O, hogy szerettem őket, Nem tudtam még pedig. Hogy ők a tiszta törvényt. A békét hirdetik. S most százezer galambot Röpítek: Szálljatok! Bombázók szárnya ellen Csattogjon szárnyatok! Történjék bármi eztán, Akárhogy is legyen, Bunkert ne kelljen ásni! A józan értelem Formáljon drága törvényt, Mely győztes és örök! Repüljetek, galambok A nagyvilág fölött! AWV I Nk\\\\\\\\\\\\\\\VV\\\\\\\\\\\\VW>N\NV\\VV\\N\NNVV^VN^V^^ elfogadták. Két héttel előbb erre se gondolt volna senki. SLöM) kezdő (Jött...érintkezéseit a megszállókkal, most a váratlan izgalom hatására megfeledkezett magáról és olyan folyékonyan öntötte Goethe nyelvének szavait, mintha bölcsőjét valahol a Kurfürstendammon ringatták volna. Von der Goltz búcsúzott és elment. Voll ideje ro, tökéletesen ment el. Alaposan. A falunkban elszállásolt zászlóalja egy jancsiszeg nem sok, any- nyit sem hagyott maga után. Két félig szétszerelt teherautót lelocsoltak petróleummal és ezekkel együtt felgyújtották Zs. Varga Imre szérűskertjét is. Délelőtt tíz óra tájig csönd volt a faluban. Tíz óra után néhány perccel elrobogott a makadámon egy viharvert csendőrzászlóalj. Futamodásnyira mögöttük félszáz SS jött, oldalkocsis motorokon, izzadtan, porosán, és sűrűn pillantgatva visszafelé. Az SS-eknek szerencséjük volt, mert a frontok véletlene nem egy gépesített egységet, hanem csak lovas kozákokat sodort a nyomukba. A kozákok. fáradt lovaikon, csak tizenegy óra körül érkeztek. Tartozom az igazságnak azzal, hogy az első pillantásra nem voltak rokonszenves fűik. A géppisztoly lövésre készen lógott a nyakukban, de ahogy a házakat sorra járták, mégis minden gyanús neszre először a kardjuk után kapdosták. Egyikük rásujtott egy rőzse- rakásra és a félkamyi agák úgy olvadlak szét a penge suhintása nyomán, akár a vaj. — Nem dísz-kardokkal sétálnak! — morogta felém a foga között Sanyi bátyám, amikor talán a hetvenediket kísérte végig a három szobán. A polgárember minden álcázott félelme benne élt szavaiban, bár. mennyire is igyekezett karakánnak mutatkozni. A „Magyar Futár” és társai éveken keresztül eljutottak mindenhova, kivéve a keveseket, akik mereven elzárkóztak a Rajniss-féle lapok olvasása elől. Mi nem zárkóztunk el. — Áá! Burzsuj! — kezdte az első és hozzá hasonlóan majdnem valamennyi kozák, aki átfésülte a házat, mihelyt megpillantotta a falra akasztott perzsákat és azt a nagy Paál László reprodukciót, ami díszes keretben a szalon főfalán függött. Erre a szóra, bevallom, fü- lünk-farkunk behúztuk. — Burzsuj! — gondolta az ember és a háta borsózott. — Ennek az apja talán magát Wrangelt aprította. Most tüstént négyfelé . vág mindnyájunkat. A tizediknél azonban Sanyi bátyámban ébredezni kezdett a ..nadrágos emberben” bujkáló virtus és a távoli Hajdúságban elhantolt pásztorember őseinek lappangó indulata. — Burzsuj a vakapád! förmedt végül egy kajla bajuszú „sztarsinára”, és valahol az első világháborúban felszedett töredezett szerbséggel kibökte: — Ja szám doktor! Érted, komám? Doktor! Arzt! Mózes varázsvesszeje sem tehetett volna különb csodát. A bajuszos rábámult, nézte egy pillanatig, zord képe egyre mosolygósabbá vált, aztán elvigyorodott: — Doktor ? _ evetté. Te . .. doktor? Hátba veregette Sanyi bátyámat és mintha ezzel mindent elintézett volna, akkorára tátotta a száját, akár egy szakajtó. Én kurta eszű vagyok és csak bámultam, de nagybátyám az első percben megértette, hogy mit kíván. Bebámult a dohányfüstös agyarak közé. — Fisztulás! — mondta tömören és mintha mi sem lett volna természetesebb, már terelgette is kezéhez juházott kozákunkat a rendelő felé. Mit mondjak ? A fájós fo. gat persze az orvostudomány valamennyi szabályának tökéletes és pontos betartásával percek alatt eltávolította. Sztarsinánk boldog volt, és boldogsága úgy ragadt társaira, akár a métely. Ettől a perctől kezdve jobban éltünk, mint Sanyi bátyám huszonnyolc éves orvosi pályafutása óta valaha. Az egymást követő egységek úgy adták tovább a „magyarszki doktort”, akár egy kegytárgyat. A szovjet kollégák valósággal ünnepelték. mert a hadrakelt seregnél egy segítőkész orvos kincset ért. Az az egység például. amelyik végre hosszasabban időzött nálunk, eredetileg Berdicsevből indult, és onnan Vas megyéig nem kevesebb mint nyolc orvos-hősi halottat. vesztett, örültek hát. és mi is örültünk. Pénznek nem voltunk híjával, de __ m ivel akkor a pénz iránti bi- zalcmi már erősen ingadozott. — sokkal fontosabb volt, hogy élelemnek se. Húsvét vasárnapjára már Sanyi bátyám küldött az öreg Gvadányinak e9V főtt sonkát, pedig annak két hete még nyolcszáz berk- shireije hízott a majorban. Említettem azonban, hogy von der Goltz alapos ember volt. Sanyi bátyám bőviben volt a sonkáknak, nyugodtan adakozhatott. Gvadányiék pedig Mindez azonban csak az előjátékhoz tartozik, hiszen mondtam. hogy április negyedikéről akarok beszélni. Április másodikán minden alkalmas palánk falragaszokkal volt teli. Az ideiglenes kormány földosztási rendeletével. Április harmadikén négy öreg paraszt kopogott be hozzánk. Tisztességgel köszöntötték Sanyi bátyámat, de az illendő torokköszörülések és szünetek után közölték, hogy kivételesen nem vele, hanem velem van dolguk. — Velem? — csodálkoztam. Harmadéves kertészeti főiskolás voltam akkor, még nem akadt időm megszokni, hogy. idős gazdák „emberek dolgában” engem keressenek. — Igen! — bólintottak. — A fiatalúrral! A földosztásról volt szó. És a jó sors, a vak véletlen, az Úristen kegyelme, de — ne haragudj! — én mégis inkább azt hiszem, hogy a fel- szabadulás úgy akarta, hogy másnap, április negyedikén hajnalban már ott lépkedtem a járóöllel a KaUngyai-laposon es mértem az öreg Gvadányi földjét. A cselédeknek. Este tíz felé a szovjet ka_ fonák váratlanul olyan golyózáport zúdítottak az ég felé, mintha magát Péter atyánkat akarták, volna kikergetni a mennyek kapui mögül. Velük akkor már közölte a katonai adó, hogy Magyarországon befejeződött a háború. Ezt ünnepelték és ezt igyekeztek kézzel-lá’obal megértetni velünk. — A felszabadulás! — mondták ők. — A felszabadulás! — mondtuk volna mi is. ha lett volna, aki szavakba önti akkori érzéseinket. Nem volt. De igy éreztük. Ordas Iván — Arról az április negyedikéről meséljek, azt akarod? Tulajdonképpen ostobaság dátumokhoz kötni az emlékeket, legalábbis ebben az esetben az. Hiszen minden, amit ma ebbe sűrítek. hogy „április 4”, jóval előbb elkezdődött az életemben, semmint az a nap a valóságban felvirradt volna. Félek, ha egykét mondatba sűríteném, frázissá válna, és én semmit nem utálok jobban, mint a frázisokat. Tehát nem április negyedikén kezdődött, hanem március huszonhetedikén. Kedden. Te éppen csak pendelyes gyerek voltál akkor, talán nem unod, ha felelevenítem tizennégy év előtti emlékeimet. Nagybátyám orvos volt egy kis Vas megyei faluban. „Sanyi bácsi’’ — ahogy egyformán nevezte öreg és fiatal. Közéjük sorolva az öreg Gvadá- nyi méltóságost, aki a fél falu határának ura és emellett kormány főtanácsos volt, és von der Goltz őrnagyot, aki olyasformán ropogtatta a „Schannyi batschi” szavakat, mintha mogyorót tördelt volna nagy. lapát fogai között. Sanyi bátyám nem szerette, \ csak megszokta a vén Gvadá- nyit és — ikonok kuruc lévén ; — utálta kerekfejű őrnagyunkat. Jól láttam azonban, I hogy kifutott a vér nap- \ égette arcából, amikor von ; der Goltz jóval pirkadat : előtt ránk zörgette az abla- \ kot: i — Die Russen sind bei Dá- \ ka durchgebrachen! — azaz: i Dákánál áttörtek az oroszok! \ Az őrnagy gavallérosan te; bérautót kínált mindannyiurík- \ nak, és láthatóan nehezen ér- : tette meg. hogy nem aka- ; runk menekülni. \ Egyikük sem ügyelt arra, \ hogy nagybátyám, aki — ! Berlinben végzett egyetemi • éveit meghazudtolva — idáig ; következetesen hátborzongató '. németséggel nehezítette gyér