Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-19 / 66. szám

Ptranr MUGYTt V/C irlap 1959. MÄRCIUS 19. CSÜTÖRTÖK A UlEVlM ÉS A e min EK Néhány héttel ezelőtt az a gondolat villant át agyamon, jó lenne agy televíziós készü­léket vásárolni iskolánknak. De hogyan? Ma még eléggé drágák ezek a készülékek, üzembiztonságuk is labilis. Osztályomat kértem meg, hogy segítsenek a „kivitele­zésben”. Hatszáz darab „köl- csön-részjegy”-et bocsátottam ki, tízforintos árban. Ezeket a felsőtagozat tanulói elvitték a szülőkhöz és a gyerekek lel­kesedése két nap alatt össze­hozta azt a pénzt, amely az OTP-kölcsönnel együtt ele­gendő volt a készülék, az elő­erősítő és az antenna meg­vásárlásához. A részjegy-kölcsönt úgy fi­zetjük vissza, hogy mindazok, akik az adást meg kívánják nézni, önkéntes adományként X-—2 forintot adnak. Az így befolyt összegből aztán ha­vonta tartandó sorsolás alap­ján fizetjük vissza a Kölcsö­nöket. A televízió vásárlásának gondolatára az vezetett, hogy községünkben jelenleg nincs semmi szórakozási lehetőség. A mozi nem működik, kul- túrcsoport, tánc- vagy szín­játszó csoport nincs a falu­ban. Egyedüli „szórakozás” a kocsma. Célom tehát az volt, hogy olyan szórakozási lehető­séget teremtsek a falu népé­nek (mert itt valóban megje­lenik a község apraja-nagyja egyaránt), amely szórakoztat, de egyben nevel és tanít is. Szórakoztat, tanít és nevel-e a televízió? rendel- azt ír­Rövid tapasztalattal kezem, de nyugodtan hatom, hogy igen. A készüléket a legnagyobb osztályteremben helyeztem el, hotgy a padokban ülők jól lát­hassanak egymás feje felett is. Ezeknek az embereknek — akik ritkán vannak ilyen nagy közösségben — meg kell magyarázni, mik a közösségi szórakozás Követelményei; A felnőttek hamarosan meg is értették, hogyan kell visel­kedniük, ha azt akarják, hogy ne zavarják azokat, akik szórakozni akarnak és nem bosszankodni az adások alatt. Azt is meg kell említenem, hogy egy-egy közvetítésen 120—150 ember van jelen. Eleinte nem annyira a mű­sor tartalma, mint inkább maga a televíziós készülék volt a vonzó. Később már az újságban megnézték, a rádió­ban meghallgatták: mi lesz a műsor és válogatni kezdtek, így alakultak ki a látogatók csoportjai. Az iskoláskorú gyermekek szervezése már pedagógiai szempontok figyelembe vételé­vel történik. A műsor összeál­lításakor a szaktanárok felhív­ják a figyelmet egy-egy tanul­mányi szempontból érdekes közvetítésre. Például Öveges professzor (fizikai kisárleteire, vagy úttörő rejtvényre, stafé­tákra, stb. Ilyenkor a fizikai szakkör pedagógus vezetőjével együttesen nézik végig a gyere­kek a kísérleteket, vagy a csa­patvezető vezetésével közösen vesznek részt az úttörők, a kis­dobosok a műsor megtekinté­sében. Tekintettel arra. hogy a készülék az iskola tulajdona, könnyen biztosítható a teljes létszámban való részvétel. Az ott látottakat aztán az órákon vagy az úttö ő foglalkozásokon megbeszélik a pajtások. Az esti közvetítések megte­kintése mindig attól függ, hogy mi van műsoron és melyik korosztálynak tanulságos. Ajániatos-e, vagy nem a gyer­mekeknek megnézniük. Az érdeklődés tehát valóban nagy. Mind a gyermekek, Most értékesítse ó-bab készletéi. A földműves- szövetkezetek meg is árat fizetnek érié. mind a felnőttek szívesen né­zik az előadást. Felvetődik a követKező kérdés: egészségi szempontból milyen hatású a televízió nézése? Szakorvosok megállapítot­ták: ha a készüléket jól állít­ják be, ha a kép éles — nem tárasztja, nem rontja a szemet. Természetesen a megfelelő képtávolságot is be kell tarta­ni. Azt tanácsolják, hogy ne nézzék órákon át etgyfolytában a képernyőt, hanem iktassanak be 10—15 perces szünetet. A Késői lefekvés sem sűrűn for­dul elő, mert a 8 óra utáni elő­adásokat ritkán vagy egyálta­lán nem nézik mag a gyerekek, átadják helyüket a felnőttek­nek. Tehát a gyermek időben ágybakerül és kipihenve éb­red. De nézzük tovább a kérdé­seket. Hogyan hat a televízió a gyer­mek szellemi fejlődésére? Azt szokták mondani, hogy ahány ház, annyi szokás. Az egyik gyermek a tudományos dolgok iránt, a másik idegen országok és kultúrák, a harma- madiik ismét más idegen népek szokásai, művészete, dalai, tán­cai után érdeklődik. Ennek eredménye aztán az lesz, hogy érdeklődését ilyen tárigyú •könyvek olvasásával elégíti ki. Tehát — ha a pedagógus jól irányítja a televízió látogatá­sát és segíti az adás hatására felébredt helyes érdeklődést — a készülék kitűnő nevelő, taní­tó eszköz lehet a pedagógus kezében. Az adások kapcsán felvetődő problémákat a gyer­mekekkel meg kell beszélni, jó könyveket kell nekik aján­lani. Jól felhasználhatja a ne­velő azokat a tanácsokat, ame­lyeket a Lányok-asszonyok rovatban hétről hétre elénk tár a televízió. Ugyanígy az osztályfőnöki órák anyaga, de a szülők iskolájának vita­anyaga is lehet egy,egy műsor. Hogyan hat a televízió a viselkedésre? Egy amerikai cikk. — ame- l; et az Univerzum 24. száma átvett — arra a megállapítás­ra jut, hogy feltétlenül észre­vehető a televízió hatása a fia­talság magatartásában. „Egy szenátusi bizottság, amely a fiatalkorúak bűnözését vizs­gálta, megállapította, hogy van összefüggés a televízió műsora és a fiatalkorú bűnözés elter­jedése között. A műsorban ugyanis gyakran szerepeinek erőszakos cselekedetek, gyil­kosságok. Ez hat a fiatalkorú- akra. A jól nevelt, harmonikus családban élő gyermekre ke­vésbé súlyosan, a rossz körül­mények között élő fiatalságra viszont rombolóan ... A hely­zet egyre romlik, mert egyre több ilyen műsort, vadnyugati és bűnügyi filmeket mutatnak be. Lényegében ebbe a kate­góriába tartoznak a szexuális, erotikus beállítottságú filmek, műsorszámok is.1’ Nálunk egészen másként áll a helyzet. Először is a műsor- szerkesztés más alapokon áll. mint az USA-ban. Másodszor pedig a már említett pedagó­gusi vagy szülői irányítás ré­vén a gyermek csak azt látja, ami neki való. így tehát nyu­godtan mondhatjuk, hogy ná­lunk sz ilyesmitől nem kell féltenünk gj érméiké inket. Hogyan hat a tanulmányi eredményekre a televízió? Az amerikai cikk arra a meg­állapításira jut, hogy „rontani fogja a tanulmányi eredmé­nyeket, mert elvonja a gyer­meket a tanulástól és egyálta­lán a tudományok iránti ér­deklődéstől” ... Az iskolai televíziót mi pon­tosan az ellenkezőjére állíthat­juk be. Például: aki a héten egyesre felelt, rossz magavise­letű volt, az nem jöhet meg­nézni a műsort. Tehát jutalma­zom, vagy éppen büntetem vele a gyereket. Nyugodtan ál­líthatom: vannak előnyei, bő­víti a szókincset és kifejező- készséget, bizonyos ismeret- anyagot ad a történelemből, művészetről, zenéről, a napi eseményekről, a világesemé­nyekről is, a könyvismerteté­sek az olvasásra hívják fel a figyelmet. A rejtvények, ver­senyek pallérozzák a gyermek észjárását., gondolkodását és emlékezőtehetségét erősítik. Végezetül, csak még ennyit: ajánlatos lenne minél több is­kolának az írásom elején is­merteteti módon beszerezni egy-egy televíziós készüléket és hiszem, ha majd minden iskola el lesz látva televízió­val, akkor külön iskolai elő­adásokat is beiktat műsorába a televízió szerkesztősége. Vásárhelyi József Szada Á 39-ES DANDAR MEGYEI BEMUTATÓJA A 39-es dandár című nagy­sikerű új magyar filmet a \ Tanácsköztársaság 40. évfor- í óulója alkalmából megyénkben £ is bemutatják. Első ízben már- ^ cius 20—22-ig Cegléden a Sza- £ badság Mozi vetíti a filmet. ^ Kókán, Tökölön és Törteién ^ március 21—22-én lesz a sok £ tanulságot nyújtó forradalmi tárgyú film bemutatója, f Áthelyezték a piacteret Pilisen Több mint 3000 magyar gyermekrajz érkezett a bíráló bizottsághoz a májusban megnyitó nemzetközi gyermek- rajz-kiállításra. A rengeteg festményből, rajzból a bizott­ság 400 darabot választott ki. Képünk az egyik legsikerül­tebbet, Polczer Judit 12 éves za’aegerszegi kislány ház­építés című festményét mutatja be Borús, esős reggelre ébred- £ tek a minap Pilisen. De azért ^ olyan nyüzsgés, volt az utcán, ^ mintha legalább is felvonulás- ^ ra készültek volna. Sűrű cső- < portok tartottak a régi piactér g felé. Elhatározták, társadalmi ^ munkában végzik el a régi í piactér áthelyezését a kije- lölt új helyre és a Petőfi Sán­dor utca, Dánosi út, valamint a Vásár utca salakozását. Majd 150 ember és 100 kocsi vett részt a 12 óráiig tartó, nagy munkában, amely összesen 31 ezer forint megtakarítást ered­ményezett a községfejlesztési alap javára. SIAZMüTERIS OLAJ-SZÖKOKUT Argentínában effy olajkútból, a biztonsági berendezéseket szétvetve, száz méter magas sugárban tort fel az olaj, majd könnyű permet formájában hullt vissza, minden pillanat­ban tűzvésszel fenyegetve. Szakértők szerint mindenek­előtt le kell bontani a 40 méte­res fúrótornyot, hogy bárium- oxiddal és szénsav-hóval el­fojthassák . az olaj feltörését, amely 4000 méter méys&giből jön hallatlan erővel a felszínre. ÁPRILIS 19: Ifjúsági dalostalálkozó Foton &■- KISZ váci járási és városi bizottsága a Tanácsköztár­saság kikiáltásának 40. évfordulója emlékére ifjúsági dalos- találkozót rendez Foton, a Gyermekvárosban, április 19-éti délelőtt 10 órakor. A dclostalálkozön az énekkarok három szabadon válasz­tóit szánmai vehetnek részt. Az együttesek műsorában feltét­lenül legyen magyar szerző mai életünkről szóló műve, vala­mint úttörődal, egy-egy mű baráti népek dalaiból és munkás- mozgalmi dal. A bemutató után valamennyi énekkar közös számként énekli Farsang: ,.Békét a világnak’’ című tömegdalát (a 111 dal az Úttörőknek című kiadvány 101. oldalán). Ez lesz a megyei bemutatóknak is a közös száma. A közös éneket Fodor Barna énektanár vezényli. A bemutató előtt az énekkarok közös próbát tartanak a gyülekezési helyen. A benevezéseket a három választolt mű megjelölésével legkésőbb április 5-ig (KISZ-bizottság, Vác, Csányi körút 26 címre) kell beküldeni. Szavaló Daloló Muzsikáló Táncoló úttörők között Nem rőffel mérik A Pest megyei Hírlap már­cius 7-i számában „Szigetcsépi jegyzetek’* címmel téves és kultúrpolitikai célkitűzésünket nem segítő megállapítás látott napvilágot kislétszámú sze­replőgárdával előadott színda­rabokról. Pedig épp a Pest me­gyei Hírlap munkatársa Igen helyesen megírta, még az évad első felében azt, hogy az író­nak joga van elgondolásait, a neki legmegfelelőbb formában. 2—3—4, vagy több személyre | sincs Nem mindennapi élmény­ben volt része annak, aki részt vett március 15-én a budai járás úttörőcsapatai­nak kulturális bemutatóján, a budaörsi leányiskolában. Nem lehet leírni azt, milyen lelkesedéssel, odaadással ké­szültek csapatvezetők, peda­gógusok, gyermekek egyaránt erre a napra. Megnyitóként a tárnoklige­ti úttörők 20 tagú fúvósze­nekara játszotta a Himnuszt, majd Sánta Gizella, a já­rási úttörőtitkár elmondot­ta, hogy a bemutatót a Tanács- köztársaság 40. évfordu­lójának megünneplésére rendezték a járás csapa­tai, és közölte, hogy a legjobbak eljutnak a me­gyei bemutatóra is. Az érdligeti úttörők kitű­nő énekszámai után egyéni ének-, zeneszámok és sza­valatok következték; Pilis- vörösvár, Solymár, az érdi központi leányiskola és Erd- Ujtelep úttörőcsapatainak tagjai szerepeltek. A pajtá­sok zeneszámai és szavala­tai igen alapos felkészültsé­get mutattak. A Bach-, Haydn-, Kodály- és Bartók- művek színvonalas előadása, valamint Ady, Várnai Zse­ni, Somlyó Zoltán, Gyóni Géza verseinek jobbnál-jobb tolmácsolása ugyancsak ne­héz feladat elé állította a bíráló bizottság tagjait. Az egyéni számok közé iktatták be a már em­lített tárnokligeti zene­kar számait. Óriási tap­sot kaptak. Iskolájuk igazgatójától tud­tuk meg, hogy még fél éve annak, amikor Szia­MEGHÍVÓ Az ürömi és dunabogdányi földm avesszövetkezet igazgatósága f. hó 20-án, pénteken este 7 órakor, rendes évi kö^ríílést tart, melyre a földművesszövetkezet tagságát meghívja. TÁRGYSOROZAT: a) az igazgatóság beszámolója a szövetkezet 1958. évi működéséről b) a felügyelő bizottság jelentése c) a mérleg és ered meny kim utat is megállapítása és ha­tározat a tiszta felesleg felhasználásáról d) az igazgatóság és felügyelő bizottság kiegészítése e) a szövetkezet 1959. évi programjának megállapítása megírni. De nem elhanyagol­ható szempont az sem, hogy az ilyen kamara jellegű, kislétszá­mú darabbal el tud jutni szín­házunk olyan kultúrházba is. ahova más produkció nem fér- ne be. Egyre inkább arr^ tö­rekszünk. 'hogy ilyen kislétszá­mú, értékes mondanivalójú, művészi értékű darabokra te­gyünk szert, hogy minél több községet, minél sűrűbben lát- hasslnk el színházi előadások­kal. Természetesen nem a na­gyobb létszámot igénylő dara­bok erőszakos rövidítéséről, csökkentéséről van szó, hanem az írónak eredetileg is minia­tűr formában elképzelt művei­ről. Amennyire akkoriban a Pest megyei Hírlap cikke segítette annak a téves nézetnek leküz­dését, hogy a színdarab értékét rőffel mérjék, annyira kedve­zőtlenül ellensúlyozza ezt az eredményt az a cikk, amely mint írója véleményét szögezi le, hogy az Tyen darabok „in­kább a nagyobb színházi kul­túrával rendelkező városi la­kosságnak valók“, A konkrétan megnevezett darab, a „Ketten a viharban*’ például a legtöbb helyen nagy sikerrel bemutatott dráma volt, fontos, háborűgllenes monda­nivalóval. Éppen ezért hasznos lenne, ha a lap ezt a kérdési helyes megvilágításban hozná az olvasók tudomására. Kertész László, az Állami Déryné Színház főrendezője nicska Károly, az iskola ré­gi pártfogója vállalta az úttörőzenekar vezetését, és fáradhatatlan buzgóságának eredménye volt a nagyszerű szereplés. Méltán kapott a zenekar jutalmul a díjkiosz­tásnál fényképezőgépet. Az érdi központi leányiskola úttörői nagyszerű népi táncok­kai gazdagították a műsort; verbunkos, átvetős tánc és az üveges tánc gyönyörködtette a közönséget. Jutalmul népműr vészeti vázat kaptak. A harminc szám után a járási úttörőtitkár kiosz­totta a dijakat. A szavalok legjobbjai: Kassa Veronika és Mogyorósi Gábor (Pilisvörösvár). Zahács Mag­dolna (Érd-Újtelep), Bozóki Er­zsébet (Solymár). Zene- és énekszámokkal kitűnt: Dé- vay Éva (érdi központi leány­iskola), Kelemen Pongrác (Solymár), Puha Júlia (érdi központi leányiskola). Remél­hetőleg a pajtások majd , a megyei bemutatón is megállják a helyüket. Köszönet és elismerés a verseny rendezőinek; . elsősor­ban Sánta Gizella úttörőtit- kámak, Pintér Istvánná járá­si tanulmányi felügyelőnek, a vendéglátó iskola úttörőveze­tőjének, tantestületének és mindazoknak a pedagógusok­nak. akik fáradságot nem is­merve tanították a reájuk bí­zott gyermekeket. Valóban méltó megünneplése volt ez a Tanácsköztársaság 40. évfor­dulójának. mert felejthetetlen­né tette versenyzőknek, hall­gatóknak egyaránt ezt a napot. D. E.-né Sok nyeremény keres gazdát A legutóbbi lottó jutalom­sorsolás sok nyereményéért még nem jelentkeztek a tulaj­donosok. bár már csak két nap választ el 20-ától. a nyer­tes szelvények benyújtásának határidejétől. Nem jelentkezett még a lottó családi ház nyerte­se sem. Ezenkívül gazdát keres 11 motorkerékpár, hat televí­ziós készülék, hat porszívó, négy villanytűzhely, 27 vá­sárlási utalvány és sok más nyereménytárgy. Nem jelent­keztek még nyolc külföldi utazás nyertesei sem. A nyer­tesek március 20-ig személye­sen vagy levélben juttassák el szelvényeiket a Soortfoaadási és Lottó Igazgatósáshoz. | f j jatvk. iá/ öröm. ❖ * lepje meg húsvétra gyermekét áj tavaszi játékokkal *> t a % FOLDMUVESSZOVETKEZETBOL ❖ 4 X Most érkeztek: | % gyermekkerékpárok, rollerek, hintalovak, babák, játék ❖ -nyuszik és tojások, pettyes labdák, plüssmackók és ♦> Á ❖ egyéb játékok nagy választékban. * ❖-1 /« jtkíék nevei, saórukaatut, V V *»* ^ »*• testet fejleszt! * *** ♦% ❖ I * I •> .*....

Next

/
Thumbnails
Contents