Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-17 / 64. szám

HU ÍÍ\E K flirlap 1959. MÄRCIUS 17. KEDD Az öreg diákok i Szombaton befejeződött a pilisi népfőiskola / A pilisi iskola tornaterme csupa szín, csupa tarka szalag, akár farsangikor, pedig az már régen elmúlt. Á vidámság és a jókedv azonban megmaradt. Igaz, ok is van a pcharazgatás- ra: befejeződött a négyhónapcs népfőiskola. Most a gazdagon terített asztalok körül ülnek hallgatók, tanárok, meghívott vendégek, s az elmúlt hónapok eseményeit beszélik, emlékeit elevenítik fel. Az egyik kis csoport közepén Leskó Sándor, a népfőiskola igazgatója a tapasztalatokról beszél. — Elégedett vagyok áz elvégzett munkával, bár tudom, részben eredményeseb­ben is zárhattuk volna az is­kolát. Harminchat hallgatóval kezdtük és huszonhéttel fe­jeztük be. Kilencen elmarad­tak. Részben saját hibájuk­ból .. . — Részben pedig? — szól közbe az egyik meghívott ven­dég. — Több előadó nem jött el — ígérete ellenére sem. így Mondok Pál, a Vecsési Állami Gazdaság igazgatója, Maróti Gyula, a Népművészeti Inté­zet helyettes igazgatója, Rácz Imre. a Vecsési Állami Gaz­daság főagronómusa. Ez ért­hetően kedvét szegte néhány embernek. — Igaz, igaz — bólogatnak a körülötte ülő hallgatók. — Sé­relmeztük ezt mi magunk is. Nekünk sem volt könnyű á napi munka után beülni az is­kolapadba. Mégis szívesen jöt­tünk. Újra Leskó Sándoré a szó. — Természetesen az említett példákat nem általánosíthat­juk. Az előadók zöme becsü­lettel eleget tett Vállalt köte­lezettségének. mint például Halász János, a monc.ri gim­názium igazgatója. A kará­csonyi szünidőben, még szabad-, Ságit is megszakította és ide utazott Kecskemétről, hogy megtartsa tervezett előadását. — Minden dicséret megilleti tanárainkat — összegezi a ta­nulságot Szilágyi Gábor, a népfőiskola legidősebb hall­gatója. — Nagyon hasznos dolog volt ez az iskola. Nekem különö­sen. öt elemit végeztem. Apám szegény halászember volt, örült, hogy ennyi ideig is taníttathatott. Ezért jöttem Íját most, öreg fejjel újra isko­lába. — Csak ezért, Gábor bácsi? — kacsint valaki huncutul a társaságban. — Hát... — nyújtja el a szót az öreg. — Az egyik fiam szülészorvos Szegeden, a má­sik diesel motor-szerelő a Ganzban. Én sem akarok túl­ságosan elmaradni mögöttük, tó ág ötvennégy éves létemre sem. Pedig már nem gyerek- álé'« a tanulás. Kora reggeltől élután ötig a szövetkezet föld­jén dolgozni, hattól tizenegyig pedig tanulni az iskolában. Az hajtott, hogy tudás nélkül az ember mit sem ér. Erre inni kell. Az öreg diák sgészségére! Mire a pohár kiürül, új hallgató kér szót. Magyarádi János, a pilisi Hunyadi Já­nos Termelőszövetkezet el­nöke. — Mindössze egy esztendeje vettem át a szövetkezet veze­tését. Űj embernek számítok itt. Mégis jöttem az első hívó szóra, mert a népfőiskola gondolata engem is megkapott. Nagy szükségünk van rá, kü­lönösen mast. Gazdag szak­tudás nélkül gépekkel dolgoz­ni több száz, vagy több ezer holdon szinte lehetetlen. E tu­dás megszerzése fa’é jelentett egy lépést ez az iskola. Nem fiatal ember már Ma­gyarádi János, technikumot is végzett annak idején, mégsem sajnálja azt a több mint száz órát, amit a népfőiskola elő­adásain töltött. Hasznos volt a régen tanultak felfrissítésé. A fiatalok — a hallgatók elég jelentős ré­sze — kitett magáért. Ifj. Len­gyel József a bizonyítvány mellé még díszoklevelet is kapott, mert egyetlen óráról sem hiányzott a négy hónap alatt. — Nehéz dolog volt! — em­lékezik ez a csupatűz. húszéves fiú. — Pékségben dolgozom, s ez különösképpen megnehezí­tette a dolgot. A pénteki naptól mindig féltem e.gy ki­csit. Este tizenegyig a nép­főiskolán, két óra múlva pedig már a pékségben. Sokszor szemhúnyást sem aludtam, mégis megérte. — Nos és a kislány? — évődik tréfásan Gábor bácsi, az öreg diák. A legfiatalabb hallgató azon­ban nem hagyja magát. Ala­posan megfelel. — Még ennyi év utón sem tudja, Gábor bácsi, hogy a kislányra mindig jut idő? Az­tán komolyra fordítja a szót. — Teri okos lány. Megértette, hogy miért járok a népfőisko­lára. Sőt. még biztatott is, akárcsak apám, aki még a há­ború előtt hallgatója volt a pilisi népfőiskolának. Erre megint csak csúszik a jó fajta homoki bor. Most már valamennyi tanár és hall­gató egészségére, akik közül számosán megígérték, hogy az ősszel újra találkoznak. A népfőiskolán. Prukner Pál Hőmérsékletmérés - távirányítással Színház, c?eóilalfSfu-j-* „Az igazi Shakespeare" Lawrence Olivier III. Richard című filmjéről ^ J awrence Olivier szaka- ^ L* datlanul dolgozik az élet- mű teljessé tételén: meg re n- 5 dezni. eljátszani, megörökíte- | ni az igazi, teljes Shalkespearet. ^ Egész színpadi zsenijét. egész ’ ^ életét erre áldozza. A vállal- "' hozás istenkísértően nagy, ő azonban győzi tehetséggel, erő­vel, hittel, Emlékezetes Ham­letja után mást á 111. Richar- dot láthatjuk filmvásznon. Büszke vagyok arra, hogy fia­tal koromban láthattam Törzs Jenő alakítását és gyönyöiköd- hettem Major Tamás Ri- chardjában is. Az angol mes­ter hozzájuk képest is tud és mer újat mondani. Ri- chardja démonian gonosz, a „köpeny és tőr” politikájának mestere. Minden mozdulatából, mondatából kicsap az egyet­len, eszelős szenvedély: a ha­talomvágy. Megborzadunk, ahogy szenvtelen tárgyilagos­sággal felvázolja gyilkosságai­nak tervét és eközben egy-egy pillanatra lobban fel szemé­ben a téboly, a korona utáni vágy. (Remek rendezői ötlet a koronázás előjátéka, a korona premierplánja, ami után egy­szerre természetesé válik Ri­chard monológja a kongóan üres trónteremben). Ez a nyomorék lelkű és testű ember sclkoldalú jellem. Csu­pa szenvedély, de ez fehéren izzó, hideg lobogás. Kris­tálytiszta, „veszélyes logiká­val”. emberismerettel dolgo­zik, végtelenül tudatos. Ez a borotvaéles, ragyogó intellek­tus emeli maivá, teszi modern­né. avatja ismerőssé ezt az embert. És a humora... Mi­kor Annát, ezt a szerencsét­len. nem túl-okos, kicsit durva és érzéki asszonyt, akinek urát és apósát ölte meg — a teme­tés, a gyász könnyes pillana­taiban, a koporsó mellett ro­hanja le bókjaival, szellemé­vel, férfias erejével és aztán elégedett csodálkozással, jó adag öngúnnyal nyugtázta hódítása eredményét — az hát- borzongató. Tudatosan vállal egy sorsot és végigviszi a vál­lalt szerepet. Szinte kíváncsian a saját erejére, önnön képes­ségei határára. Ennék a bo­nyolultságában is egységesen megkomponált jellemnek hi­bátlan rajzában remelkel a szí­nész-rendező. A rendező bá­torságára mutatnak rövidíté­sei és művészi tudatosságára vall az a mód, ahogyan Ri­chard ellenfeleit és áldozatait csak egy-egy vonásukkal raj­zolja elénk. Csak éppen annyi­ra, hogy megmutassa gyenge pontjaikat, amelyek aztán éle­tükbe kerülnek és felvillantja erős oldalukat, ami azonban Richardot emeli. Milyen kör­Két éve vezették be a monori gimnáziumban a politech­nikai oktatást. A diákok hetenként egyszer az üzemekben szakképzett mesterek felügyelete alatt dolgoznak. Képün­kön: Majer Gyula, Bállá Péter és Bare Péter, Hoffman Miklós gépkezelő mester irányítása mellett a logarléc- üzem préstermében dolgoznak | kor s Ián Á RÁCKEVEI GIMNAZISTÁK ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉSÉ Szerte az országbasa megkez­dődtek már a Tanácsköztársa­ság kikiáltása 40. évfordulójá­nak ünnepségei. E nagy napra •készülnek a ráckevei Ady End­re gimnázium növendékei is. Néhány héttel ezelőtt az iskola irodalmi szakkö­re pályázatot hirdetett há­rom témakörből. Az egyik: A Tanácsköztársaság kulturális politikája és szociá­lis intézkedései. A másik: Öíég harcosok élményei. A harma­dik pedig: írók tevékenysége a Tanácsköztársaság méltatásá­ban. A legsikeresebb pálya­munkákból részleteket mutat­nak majd be az ünnepi műsor keretében. Az iskola KISZ-önképzőköre szavalóversenyt hirdetett a nagy ünnep tiszteletére. Máris húsznál több a jelentkező. így előbb selejtezőket rendeznek, s az ünnep napján már csak a legjobb hat szavaló verseng majd. Az első díj: egy négy­száz forint értékű kínai töltő­toll, amit a Csepel Autógyár pártbizottsága ajánlott fel a legjobb szavaiénak. Kiállítás is nyílik az iskolá­ban az ünnep délelőttjén. Amíg a KIK szerelői kijönnek, így is kibírom 1919-es helyi és járási do­kumentumokat mutatnak majd be ezen a kiállításon. A kiállítás anyagának összeál­lításában elsősorban a külön­böző szakkörök tagjai jelesked­tek. De segített a Csepel Autó­gyár pártszervezete is, azzal, hogy egy nagy demonstrációs szekrényt ajándékozott az is­kolának. Ebben helyezik el az értékes, eredeti dokumentumo­kat. Az iskola KISZ-szervezete két öreg veteránt is meghívott a diákok közé. Szabó Gábor 1919-es vöröskatona és Kolter Lajos direktóriumi tag szíve­sen vállalta, hogy eljön. Már most készülnek mindketten él­ménybeszámolójukra. Március 21-én jelenik meg aa iskola közkedvelt diák- újságjának harmadik szá­ma, amelynek cikkei színié kivétel nélkül a Tanács­köztársaság eseményeivel kapcsolatosak. A diákok már nagyon várják az újabb újságszám megjelené­sét. 1 A legnagyobb élményt mégis minden bizonnyal a nagyszabá­sú ünnepi műsor jelenti. íme néhány programpontja: a sza­valóverseny döntője, részletek a pályázatokból, Balázs Bála: Tábortűz mellett. Szamuely Tibor felhívása és még tíz mű­sorszám. Tavaszi kiállítások és árubemutatók A földművesiszövetkezetek a falusi lakosság tokozott áruel­látása érdekében több helyein árubemutatókat és kiállításo­kat rendeznek, ahol egyrészt bemutatják az ipar új készít­ményeit, másrészt minden ed- diiiginél bővebb választékban kínálják áruikat a kiállítás lá­togatóinak. A kiállításokat és bemutatókat ugyanis helyszíni vásárral kötik egybe. A-, elmúlt héten nagysza­bású, s igen reprezentatív lakástextil kiállítás nyílt Szi- getszentmiklóson és Afoonyban. Pilisen szombaton megnyitot­ták a leértékelt áruk (ruházati cikkek) bemutatóját, amely húsvétiig tekinthető meg. Tápió- szélén pedig vasműszaki cik­kek és háztartási fe’szerelések bemutatására nyitottak egy­hetes kiállítást. mönfontnak, ragyogó t éltető­nek. zseniális hazudozóntík, könyörtelen erősnek kell len­nie ennek az embernek, ha a jelentékeny emberek egész sorát maga alá gyűrve, elér­heti a célt és Anglia királya lehet, Lawrence Olivier rendezé­sében és játékában Richard, a „torz zseni”, nagyszerű tu­lajdonságok, jellemvonások öt­vözete, amelyek azonban mind a rombolás szolgálatában álla­nák. Az utolsó jelenet Ri- chardja félelmetes bajvívó, kitűnő hadvezér, alki a meg­érdemelt csúfos végzettel hős­ként száll szembe és szinte szánjuk ezt a királyi haramiát. Hogyan lehet ez? Ügy, hogy a nézőnek arra kell gondolnia: milyen kár ennyi tehetségért, mennyi szép alkotás fűződhet­ne nevéhez... Shakespeare zsenije és a színész-rendező nagyszerű munkája így teszi a mai néző számára tanulságossá ezt a történetet. A hatalomvágy megszállottjai az emberi tu­dás minden vívmányát, renge­teg pénzt, alkotóerőt és te­hetséget pazarolnak ma is a pusztításra. Elpusztulnák per­sze, de mennyi kárt okozhat­nak. „Fékezd meg őket. mi­előtt máglyára hurcolják az emberiséget!” Ezt követeli az igazi humanizmus, ezt su­gallja ez a nagyszerű film. A dráma filmszerűen rende­zett és még az is érthető, hogy a rendező egy pillanatra se akarta nagyszabású csatajele­netekkel, látványosságokkal el­takarni Richard sorsának ala­kulását. A művészi alázat diktálta a néha túlságosan is puritán megoldásdkat. Richard vízióját teljesen természetes­sé varázsolja a film. Hevesi Sándor már évtize­dekkel ezelőtt megírta, ho­gyan következett a korabeli színpad körülményeiből a shakespeare-i dramaturgia és hogyan alkalmazkodott a da­rabokhoz a színpadra vitel. Tiltakozott az erőszakolt fel­vonásaikra tördeltség ellen, harcolt az igazi Shakespeare- ért. Felvetette, hogy talán a film hozza meg a valódi játé­kot, amely méltó az írózseni műveihez és mégis modern. Az angol színész-rendező filmje Hevesi igaza mellett bizonyít és megmutatja, mi­lyen magasfokú művészi él­ményre vezethet, ha összefog alázatos áhítattal egy-egy nagy rendező és egy-egy nagy szí­nész. Az igazi Shakespeare- ért. Az eredmény annál na­gyobb, mert Lawrence Oli­vier nagy rendező és nagy színész egyszemélybén. Szántó Miklós rWSSSfSjySSSSWSSfffSSSfSSSSSSSSSM'SfSfSSSSSSSSSSMrfSSSSSS/SSSSfSMSSSSSSSfSSfSMM Pályázati felhívás az Egyesített Tiszti Iskolára történő jelentkezésre Kiadják Freud levelezését A német S. Fischer Verlag kiadásában rövidesen megje­lennek Sigmund Freud levelei. A Loúdomban élő Ems Freud felkéri mindazokat, aki a pszi­choanalízis megteremtőjének sajátkezű levelével rendelkez­nek, hogy kölcsönképpen bo­csássák azokat a kiadóvállalat rendelkezésére fotolcopizálás végett. Több üreges tégla - gyorsabb, olcsóbb építkezés Az építésügyi miniszter el- réndelte, hogy a téglagyárak a gazdaságosabb épületszer­kezetek bevezetése, az épüle­tek súlyának csökkentése, va­lamint a gyártási és a szállí­tási teljesítőképesség jobb Ki­használása érdekében bizo­nyos fajtájú üreges falazó ele­mekből többet gyártsanak. Intézkedett arról is, hogy az építkezések önköltségcsökken­tése céljából a tervező- és az építővállalatok, a szövetkeze­tek az építkezések tervezésé­nél minél több üreges falazó­elemet használjanak. A Honvédelmi Minisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága közös pályázati felhívást adott ki az Egyesített Tiszti Iskolára történő jelentkezésre. Felvételre pályáz­hatnak mind azok a 22 évesnél nem idősebb munkás, paraszt, ér­telmiségi származású fiatalok, akik az 1958—1959-es iskolai évben befe­jezik, vagy az ezt megelőző évek­ben fejezték be középiskolai tanul­mányaikat. s hivatásuknak éráik a dolgozó nép fegyveres szolgálatát, a magyar néphadsereg hivatásos tisztjei akarnak lenni. A jelentke­zés feltételei az alábbiak: Erkölcsi, politikai megbízható­ság, hivptásérz-et,' magyar állam- polgárság, középiskolai érettségi, nőtlen családi állapot, büntetlen előélet, fizikai alkalmasság a kato­nai szolgálatra. A jelentkezők az érettségiztető iskola igazgatójától kaonak jelentkezési lapot. A fel­vételi kérelemhez csatolni kell saját kezűleg irt életrajzot, szüle­tési a nyakon wi kívona+-másolato+. a középiskolai n^sreedik osztálv első félévéről szóló tannlmánvi értesítő-kivonatot, illetve az érett­ségi bizonyítvánvt. Az idén érett­ségizők vizsgájuk befeiezése után kötelesek érettségi bizonvítványu- kat Dótlólag benyújtani az Eyvesí- tett Tiszti Iskola parancsnokkágá- ii-ak. A pályázók jelentkezési la tt­jukat a felsorolt okmány okkal együtt az érettségizted iskola igaz­gatójának adják át. Azok a Jelent­kezők. akik az előző évekbe-* * 1** érettségiztek, a lakhelyük szerin* illetékes ki egészítő n arancsnoksá- gon kaphatnak jelentkezési lap ott. amelyet kitöltve, a szükséges ok­mányokkal együtt, ugyanott kell átadni. A jelentkezők az Egyesített Tiszti Iskola lövész, tüzér, légvédelmi tüzér, páncélos, műszaki és híradó tagozatára pályázhatnak. A jelent­kezési lapon a pályázónak leg­alább két fegyvernemet kell meg­jelölnie. A jelentkezők egy évig csattatnál teljesítenek szolgálatot, majd két évig a tisztképző iskola növendékei lesznek. A pályázók 1959. május 20 és 31 között egészr ségügyi vizsgálaton és testnevelési vizsgán vesznek részt. Ezzel kap­csolatban névreszóló idézést kap­nak. Az Egyesített Tiszti Iskolára felvett pálvázókat 1939 novemberé­ben hívják be. Új automatizált fúrógép A moszkvai csiszológép­gyárban új fúrógépet szerel­tek fel, amely 4 mikron pon­tossággal működik. A szoká­sos fúrógépnél a munkásnak optikai műszer segítségével mindegyre figyelnie kell, hogy jól van-e beállítva a munkadarab. Az új gépnél a koordinátákat optikai műsze­rek 120-szoros nagyításban ernyőre vetítik. Ennélfogva a munka termelékenysége 20— 24 százalékkal növekszik. Leningrádöan olyan hőmé- ^ rőt szerkesztettek, amelynek ^ segítségével a távirányítás ^ módszere alapján egy időben ^ 10 különböző mélységben mér- ^ hetik a talaj hőmérsékletét kapott adatok legnagyobb tor- ^ zulása 0,1 íok. A berendezés ^ lehetővé teszi, hogy épületek^ talapzata, vagy az útburkolat S a’att, a gáttesteken, s egyéb ij nehezen hozzáférhető helyen is ^ megmérjék a talaj hőmérsék- $ letét anélkül, hogy a hőfokot ^ leolvasni alkaró munkatárs el- ^ hagyná a laboratóriumot. $

Next

/
Thumbnails
Contents