Pest Megyei Hirlap, 1959. március (3. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-24 / 70. szám
KECm zfCivlan 1959. MÁRCIUS 24. KEDD Befejeződtek Macmillan és Eisenhower tanácskozásai Lapkommentárok a két államférfi tárgyalásairól WASHINGTON Eisenhower elnök és Macmillan miniszterelnök vasárnap délután gépkocsival visz- szautazott Washingtonba. A jelentések szerint Macmillan és Eisenhower hétfőn délután még egyszer találkoztak a Fehér Házban, hogy összegezzék tárgyalásaik eredményét. ' Hétfőn reggel az angol miniszterelnök és Selwyn Lloyd külügyminiszter megbeszélést folytatott vezető amerikai tisztviselőkkel az angol— amerikai kereskedelmi viszonyról és a nyugati világ gazdasági helyzetéről. Washingtonban úgy tudják, hogy Macmillan megpróbálta rávenni az amerikai szakértőket, az Egyesült Államok vásároljon több angol árucikket. Az angol miniszterelnök ma reggel utazik vissza Londonba. GETTYSBURG Hagerty, a Fehér Ház sajtófőnöke és Peter Hope, Macmillan szóvivője egyaránt kijelentette, hogy Eisenhower és Macmillan elégedett a tárgyalások eredményeivel. Elsősorban az jelent fontos lépést előre, hogy megegyeztek a csúcsértekezlet megtartásának kérdésében. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy a csúcsértekezletre július végén vagy augusztusban ke rül majd sor. Hivatalos szóvivő a következőkben vázolta Eisenhower és Macmillan tárgyalásainak legkiemelkedőbb mozzanatait. A csúcsértekezlet. Mint ismeretes, a két államférfi ebben a kérdésben teljes megegyezésre jutott. A csapatok kölcsönös visz- szavonásának kérdése. A két politikus nem volt hajlandó elismerni, hogy a nyugati és a szovjet csapatok kölcsönös visszavonása megfelelő mód lenne a feszültség enyhítésére. Macmillan a csapatok és a fegyverzet jelenlegi erejének „befagyasztását” javasolta, Eisenhower azonban hidegen fogadta ezt az indítványt. Berlin. Eisenhower és Macmillan megvitatta azt is, hogy milyen álláspontot foglaljon el a Nyugat, ameny- nyiben a kelet-berlini hatóságok átveszik a város ellenőrzését. Atomfegyver-kísérletek megtiltása. A nyugati hírügynökségek szerint mindkét tárgyaló fél „új és érdekes’* elképzeléseket vetett fel. A német egységről meglepően kevés szó esett a tárgyalásokkal foglalkozó hivatalos jelentésekben. NEW YORK A New York Herald Tribune hangsúlyozza, hogy a Nyugatnak őszintén akarnia kell a tárgyalásokat. meri ezek csak így vezethetnek sikerre. LONDON A News Chronicle a csúcs- értekezlet kilátásaival foglalkozva rámutat, hogy tragikus lenne „ennek a nagy alkalomnak elszalasztása.” A csúcsértekezletet — hangoztatja a lap — nemcsak azért kell megtartani, mert a politikusok tudják, hogy az egyszerű emberek mennyire várják a tárgyalásokat. A politikusokat őszinte jószándék kell, hogy vezesse a tárgyalásokra vonatkozóan. A Daily Mirror szerint Macmillan „jó munkát végzett”. „Reménysugár töri át a hidegháború ködét” — írja a lap. A Daily Worker hangsúlyozza: „A csúcsértekezlet eredménye azon múlik, milyen mértékben képes elszakadni Anglia és az Egyesült Államok merev álláspontjától’^ PÁRIZS A párizsi lapok Eisenhower és Macmillan tárgyalásairól szinte egybehangzóan azt emelik ki, hogy az angolszász vezetők megállapodásra jutottak: a nyáron létrehozzák a csúcstalálkozót a külügyminiszterek előkészítő konferenciája után — még ha a külügyminiszterek tanácskozása nem is hozná meg a kívánt eredményeket. A lapok szerint viszont Macmillan útjának ez az egyetlen eredménye. A problémák alapjai tekintetében véleményeltérések mutatkoznak az Egyesült Államok és Nagy- Britannia között. A Figaro washingtoni tudósítója szerint . Eisenhower nem járult hozzá Macmillan egyetlen javaslatához sem, csupán meghallgatta a brit kormányfő „új elgondolásait” — de nem tárta fel sajátjait. Brit részről visszatetszést váltott ki, hogy az egész dossziét Dulles ítélete alá bocsátják. A Figaro szerint Dulles befolyása nem csökkent. Vagy maga irányítja az ügyeket, vagy pedig kívánságai olyan jelleget öltenek, mint egy élő halott végrendelete. A LEMP III. kongresszusának határozata a lengyel népgazdaság 1959—1965. évi fejlesztésének irányelveiről A Lengyel Egyesült Munkáspárt minap zárult III. kongresszusa határozatot hozott a lengyel népgazdaság 1959— 1965. évi fejlesztésének irányelveiről. A határozat kifejti az 1961— 1965. évi népgazdasági terv | főbb irányelveit és megálla- I pítja: annak meghatározásá- ! nál, hogy milyen ütemben fej- : lődjék a népgazdaság, ho- j gyan alakuljon a nemzeti jöve- I delem és milyen arányban osz- j szák el, figyelembe kell ven- ■ ni a szocialista iparosítás és | a termelőerők növelésének | szükségleteit, hogy emelkerl- I jélc a lakosság életszínvonala I és csökkenjen a távolság, i amely Lengyelországot a fejlett európai országoktól elválasztja. Az 1961—1965. évi ötéves í terv értelmében az ipari termelésnek 1965-ben körülbelül 50 százalékkal magasabbnak kell lennie az 1960-ra előirányzott színvonalnál, vagyis körülbelül 80 százalékkal magasabbnak az 1958. évinél. A mezőgazdasági termelésnek 1965- ben körülbelül 20 százalékkal kell meghaladnia az 1960. évit, vagyis 30 százalékkal az 1958. évit. Az említett időszakban a nemzeti jövedelemnek 40 százalékkal keli növekednie. Az új ötéves terv időszakában összesen körülbelül 49 szá- : zalékkal nagyobb összegű be- .... O p* «4 kis hitei A BUDAPEST TÁNC- EGYÜTTES vasárnap befejezte leningrádi vendégszereplését. Az együttes nagy sikert aratott. A magyar művész- csoport hat leningrádii fellépése után Moszkvába utazik. VASÄRNAP Moszkvában meghalt Olga Knippcr-Cseliova, Anton Csehovnak, a nagy orosz írónak az özvegye. A moszkvai Művész Színháznak hatvan éven át volt tagja. Csehov özvegye rövid betegség után 90 éves korában hunyt el. AZ ANGOL egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy 1959 első tíz hetében 5782-en haltak meg influenzában. Ez a szám lényeges emelkedést mutat a tavalyi 1873- mal szemben. INDIASZERTE elítélik az Egyesült Államoknak azt a lépesét. hogy katonai szerződést kötött Pakisztánnal, mivel az fenyegetj India függetlenségét és biztonságát. Uj-Delhiben és Kalkuttában pénteken tüntettek az egyezmény ellen. ARTVINBAN, egy kelettörökországi községben országút; baleset történt, amelynek 13 halálos és 11 sebesült áldozata van. Egy autóbusz ki akart kerülni egy teherautót és belefordult egy 150 méter mély szakadékba EGY* KÍNAI dokumentumfilm vállalat filmet készített Irakban. A film bemutatja az iraki nép életét az 1938 júliusi forradalom előtt és után. Az egyórás filmet v- -map mutatták be Peking 12 mozgóképszínházában. ruházásokat végeznek, mint 1956—1960 közt. Az áruforgalomnak 1965-re legalább 46 százalékkal kell felülmúlnia az 1958-as színvonalat. A határozat figyelmet fordít a foglalkoztatottság, a munkatermelékenység, a munkabérek, a közoktatás, a tudomány különböző kérdéseire, a szakoktatás megszervezésére. A lakosság anyagi körülményeivel és életviszonyaival foglalkozó fejezet elmondja, hogy a munkások és alkalmazottak átlagmunkabáre 1965-ben 23— 25 százalékkal lesz magasabb, mint 1960-ban és 30 -35 százalékkal magasabb, mint 1958- ban. Körülbelül ugyanilyen arányban kell emelkednie a parasztok reáljövedelmének. — Leküzdöttük a múlt időszakban felgyülemlett gazdasági nehézségeket, az ors2ág politikailag megszilárdult — mondja befejezésül a határozat. — Ennek alapján, valamint a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros együttműködés eredményeként minden belső és külső feltétel megvan ahhoz, hogy országunkban sikeresen tovább építsük a szocializmust. A mostani ötéves terv, valamint az 1961—1965. évi nép- gazdaságfejlesztési terv teljesítése újabb hétmérföldes léptekkel visz előre bennünket, ezen az úton. Az Izvesztyija szemleírója Eisenhower televíziós beszédéről Kaminyin, az Izvesztyija külpolitikai szemleírója a múlt hét eseményei közül kiemeli | Hruscsov sajtóértekezletét és i Eisenhower amerikai elnök j televíziós beszédét. Rámutat, hogy Hruscsov saitóértekezle- ] tén újult erővel fejeződött ki 1 a Szovjetuniónak az a törefc- i vése. hogy véget vessen a hidegháborúnak és biztosítsa a i vitás kérdések tárgyalások út- j jón való megoldását. A szemle- író emellett felhívja a fi- I gyeimet arra. hogy ezúttal az j amerikai elnök beszédében re- I ményt keltő mozzanatok ie- j lentkeztek. j Eisenhower — folytatja Ka- j minyin — korábbi beszédeitől j eltérően a tárgyalások, a kül- I ügyminiszteri találkozó mel- | lett foglalt állást és fenntartá- ! sokikal ugyan, de kijelentet- j te, hogy az Egyesült Államok 1 kész részt venni legmagasabb szintű értekezleten. Az amerikai elnök televíziós beszéde Ugyanakkor tartalmaz néhány olyan tételt, amely aligha mozdíthatja elő nemzetközi vonatkozásban a nyugtalanság forrásainak kiküszöbölésére irányuló erőfeszítéseket. A szemleíró kitér az egyik ilyen megállapításra, amely szerint a szovjet javaslatok elfogadása „engedményt jelentene a szovjeteknek” és megkárosítaná a másik félt. Ksminyin sajnálattal állapítja meg, hogy Eisenhower beszédében helyet kapott ez az állítás, majd hozzáfűzi: Ha engedménvekről beszélnek, csupán az ép értelemnek nyújtott engedményekről lehet szó. Ha valami féle győzelemről beszélnek, akkor ez csak a hidegháború fölött aratott győzelem lehet, az a győzelem, amelyet türelmetlenül vár minden nép. Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok külpolitikájáért felelős személyek végre belássák: engedményt kell tenniök az ép értelemnek. Kongó népe függetlenséget követel Balga-Kongó Abako nevű hazafias szervezetének vezetősége nyilatkozatot bocsátott ki. Ebben leszögezi, hogy az ország lakossága függetlenségre törekszik és elszántan követeli a belga gyarmati uralom felszámolását. MEGHÍVÓ A Mogyoródi Földművesszövetkezet igazgatósága í. hó 25-én, szerdán du. 4 órakor és a Penci Földművesszövetkezet igazgatósága f- hó 28-án, szombaton délután 4 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre a földművesszövetkezet tagságát meghívja. TÁRGYSOROZAT: ) az igazgatóság beszámolója a szövetkezet 1958. évi működéséről b> a felügyelő bizottság jelentése a mérleg és eredménykimutatás megállapítása és határozat a tiszta felesleg felhasználásáról d> az igazgatóság és felügyelő bizottság kiegészítése e) a szövetkezet 1959. évi programjának megállapítása „Kongó népe — hangzik a nyilatkozat — nem tűri többé, hogy tulajdon hazájában idegenek üldözzék és törvényeket kényszerítsenek rá ..: A belga gyarmatosítók nem akarnak függetlenséget adni Kongónak, sőt valóságos irtóhadjáratot folytatnak a kongóiak ellen.’“ Az Abako vezetősége nyilatkozatában végül követeli, hogy a belga hatóságok haladéktalanul bocsátkozzanak tárgyalásokba a kongóiak jogos követeléseinek teljesítéséről. „Kongó népe reméli — állapítja meg befejezésül a nyilatkozat —. hogy nincs messze az idő. amikor önfeláldozó küzdelemben elnyeri jutalmát “ Megnyílt a szovjet szakszervezetek XII. kongresszusa Hétfőn délelőtt, helyi idő szerint tíz órakor a Kremlben megnyílt a szovjet szak- szervezetek XII. kongresz- szusa. HÉTFŐN REGGEL 180 000 japán bányamunkás sztrájkot inddott béremelési követeléseinek alátámasztására. A sztrájk 66 bányát érint. mai nap 1959. március 24, kedd, Gábor napja. A Nap kél 5.41 órakor, nyugszik 18.02 órakor. A Hold kél 17.50 órakor, nyugszik 5.13 órakor. Várható időjárás: az ország keleti jelében derült, száraz idő, a Dunántúlon kisebb felhöátvonulások. néhány helyen kevés esővel. Mérsékelt szél. Keleten egyes helyeken még éjszaltai fagy. A nappali felmelegedés nyugaton kissé csökken, keleten alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 15—18 fok között, keleten 18—21 fok között. Távolabbi kilátások: felhősebb idő. kisebb esőkkel, enyhe éjszakák. — KIBŐVÍTETT elnökségi ülést tart március 27-én reggel 10 órai kezdettel a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete. Előadás hangzik el a tisztasági mozgalomról. előadó dr. Félix László, majd Németh Veronika, a megyei szervezet titkára ismerteti a kongresz- szusi hónap programját. Az ülést a megyei tanács épületében tartják. — KÉT ELŐADÁST tart ma este a Pest megyei Petőfi Színpad. Pilisszentivánon a Majd a papa, Tahitótfalun A nők harca kerül bemutatásra. — HÁROMEZER EMBERT befogadó szabadtéri színpad építését kezdték meg Gödöllőn a kastély alsó parkjában. A tervek szerint a május 1-i ünnepséget már itt fogják megtartani. — NAGYSIKERŰ ELŐADÁST rendezett a Nagykőrösi Földművesszövetkezet színjátszó csoportja és tánckara Abonyban a munkásklubban. — NAGYSZABÁSÚ úttörő felvonulást tartanak április 5-én felszabadulásunk ünnepének tiszteletére Monoron a járás úttörői, — 1200 MÉTERREL bővítik idén a villanyhálózatot Dömsödön a községfejlesztési hozzájárulásból. Flővételben árusítják a jegyeket a MAVAII! húsvéti járataira A MÄVAUT felkészült a húsvéti nagy forgalomra. Elővételben már megkezdték a jegyek árusítását a húsvéti járatokra. Az igénybevételnek megfelelően mind a távolsági, mind pedig a Pest- környéki vonalakon mentesítő járatokat indítanak. A jegy vásárlókat ’ megkérik arra. hogy — minden kötelezettség nélkül — kérdőíveket töltsenek ki. amelyen feltüntetik, hogy a kettős ünnep melyik napján és mikor szándékoznak visszatérni. A kérdőíveké* a legrövidebb időn belül feldolgozzák, s ennek megfelelően alakítják ki a húsvét-hétfői menetrendet. r r — AVARTÜZEKET OKOZOTT a kirándulók gondatlansága vasárnap. Pilis- borosjenőn két ízben, Budaörsön pedig egy alkalommal vonult ki a szentendrei, illetve budapesti tűzoltóság. — KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁT tart dr. Stark Janka országgyűlési képviselő Érden a tanács épületében, ma délelőtt 10—12 óráig. Érd-Parkvárosban képviselői beszámolót tart este 6 órai kezdettel. — EZERNÉL TÖBB facsemetét ültettek ki társadalmi munkában a gödöllői kastély alsó parkjában. A fásításban 600 általános Iskolai tanuló is részt vett, Boronkai Ákos, a Hazafias Népfront helyi bizottságának elnöke és Varga Imre erdőmérnök vezetésével. — SZÖVETKEZETI AMATŐR FOTOSOK kiállítását rendezte meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója tiszteletére a Szövetkezetek Pest megyei Központja. — SZÁZÖTVENEZER FORINTTAL emelkedett az elmúlt két hónapban a nagymarosi takarékszövetkezeti betétállomány. A betétállomány növekedése a dolgozó parasztság bizalmának megnyilvánulása a falusi bankkal szemben. — HÁROMHETES segítő munkára a jászkara jenői Előre a Békéért Termelőszövetkezetbe küldték a nyársapáti pincegazdaság agronó- musát. A ceglédi járásban nyolc agronómust küldenek még a nemrég alakult vagy megnövekedett taglétszámú termelőszövetkezetekbe. — RESTAURÁLJÁK a műemlékjellegű nagykőrösi katolikus templomot. Az építési munkákhoz az Országos Műemlék Bizottság biztosítja n.ajd a hitelkeretet. JELENTIK^ A Nagyvásártetepre hétfőn reggel -18 vagon és kilenc tehergépkocsi áru érkezett,, eöből 18 vagon burgonya, hét vagon vegyes zöldáru, hét vagon alma, 12 vagon tojás és négy vagon mandarin. Az állami élelmiszerboltokban a tisztított paraj árát kilónként 7.60, a melegágy! cukorsalátát pedig fejenként 3—3.50 forintra mérsékelték, a zöldhagymát csomónként 60—70 fillérért árusították. A téli karalábét kilónként 2.20 forintért adták. A gyulai termelőszövetkezetekbc'l érkezett piros hónaposretket a csemege- boltok csomónként 3.20 forintért hozták forgalomba. A burgonya, hagyma, káposz'aféle és a szárazfőzelék ára nem változott. A KÖZÉRT húsboltokban és a földművesszövetkezeti csarnoki heniesboltokban megkezdődött a húsvéti sonkavásár. A füstölt, bőrös, kötözött sonkát kilónként 41, a sertéscombot csont nélkül ugyancsak 41, a lapockát 37. a tarját 36. a karajt 38 forintért árusították. A földmflvesszövet- kezetí boltok e hét végén fiatal birkahúst is fognak árusítani., az elejét kilónként 14.2U. a hátulját 16 forintért. HUSVETRA — TAVASZRA ruházati cikket vásároljon a FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETBŐL Bőséges választékban kaphatók: férfi• és női felöltök ballonkabátok öltönyök női és gyermekruhák férfi-, női- fehérneműk nylon cikkek vászon-, selyem- és szövetáruk Megtakarítja az útiköltséget és vásárlási visszatérítést kap, ha a helyi földmű vessző vetkezőiben vásáról.