Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-19 / 42. szám
"\'K írtai) 1959. FEBRUAR 19. CSÜTÖRTÖK Megkezdődött az országgyűlés ülésszaka (Folytatás az első oldalról) tóhoz szükség van a legszélesebb néprétegek cselekvő aktivitására, odaadó munkájára. Különösen nagy feladat hárult mér eddig is a kimagasló eredményeket elért munkásosztályunkra, a gyárak és üzemek fizikai és szellemi dolgozóira. Nagyon fontos dolog, hogy a terveket megvalósító dolgozók az eddiginél is jobban kivegyék részüket a gyárak, üzemek ügyeinek intézéséből. «- A kormány az elmúlt időszakban épített mindazokra a kulturális eredményekre és vívmányokra, amelyéket a magyar nép felszabadulása óta elért. Ezután is ápolja és tovább fejleszti haladó nemzeti hagyományainkat. Ugyanakkor a nemzetközi kulturális kapcsolatok széles hálózatának megteremtésével tudósaink, íróink, művészeink külföldi utazásaival, vendégszerepléseivel biztosítja, hogy nemzeti kultúránk szüntelenül gazdagodjék. A szocializmust egész társadalmi életünkben tudományos alapokon, marxista—leninista tudományos módszerekkel kell megvalósítanunk. A tudományos tevékenység a múlt évben terjedelmében és lehetőségeiben bővült, és általában eredményeiben is kedvező rfjlődést mutat. — Tudományos életünk fejlődése és kutató munkánk színvonalának emelkedése szempontjaiból nagy reményekkel tekint a kormány az ország távlati tudományos kutatási terveinek kidolgozása elé. Azt várjuk tudományos életünk dolgozóitól, hogy legjobb képességük szerint működjenek közre a terv minél jobb kidolgozásában, a tennivalók minél konkrétabb meghatározásában és annak érdekében, hogy az erők összefogása és a célkitűzések világos megfogalmazása által tudományos életünkben ugrásszerű fejlődést érhessünk el. Napjainkban a tudomány gyors egymásután mutat fel újabb eredményeket, sokszor olyanokat is, amelyeket néhány évvel ezelőtt még álmodozásnak lehetett volna tartani. Reméljük, hogy kiváló tudósaink közreműködésével távlati kutatási tervünk megteremti majd a feltételeit annak, hogy a magyar tudomány az ország határain kívül is érvényesülő eredményeket érjen el; A nemzetközi tudomány rohamos, valósággal forradalmi ütemű fejlődése, amelynek élén a Szovjetunió halad, minket is arra kötelez, hogy tovább fokozzuk a tudomány fejlesztésének ütemét a szocializmus növekvő szükségletének és lehetőségeinek a tekintetbe vételével. — Készül a társadalmi és állami szervek által adományozható ösztöndíj-rendszer. Az üzemek és termelőszövetkezetek által adományozható ösztöndíj nemcsak a munkás-, parasztszármazású fiatalok továbbtanulását könnyíti meg, de biztosítja azt is, hogy a tanulmányaik befejezése után az ösztöndíjat adó üzemben, illetőleg termelőszövetkezetiben vállaljanak munkát. — Azon vagyunk, hogy könyvkiadásunk ebben az évben még tovább fejlődjék és népünk méginkább kulturált, könyvolvasó néppé váljon. — A legfontosabb jelenleg, hogy a hároméves terv második évének céljait teljesítsük, illetve túlteljesítsük, jó munkával biztosítsuk az ország- gyűlés mostani ülésszakára kerülő költségvetés kereteinek és beruházásainak végrehajtását. Az életszínvonalat tartani és a lehetőségekhez képest még tovább fokozni csak nagyon jó munkával lehet. Ez a jó munka minden foglalkozási ágra, a népgazdaság egész szervezetére, minden dolgozó magyar állampolgárra egyformán vonatkozik. Beszámoltam már arról, hogy tavaly 42 000 lakást építettünk. Eízunk benne, hogy ebben az esztendőben is túl fogjuk teljesíteni lakásépítési tervünket ás ezzel tovább csökkentjük a jajnos még meglevő lakásproblémát. A kormány elhatározta, hogy kidolgozza a lakásviszonyok megjavításának és a lakásállomány fejlesztésének 15 éves távlati tervét. Ez a terv még ebben az esztendőben nyilvánosság elé kerül. Az a cél, hogy 1975-ig elérjük: minden családnak önálló lakása legyen. Tovább akarjuk folytatni a tanteremépítést, hogy már ebben az esztendőben itt is csökkenjenek gondjaink. — Nagyon sok és jelentős feladatot akarnak megoldaná ebben az esztendőben egészségügyünk irányítói. Az eddigi jó munka legfőbb eredménye, hogy nálunk is fokozatosan növekszik az emberek átlagos életkora. 1930-ban az átlagos életkor 50 év volt, 1948-ban már meghaladta a 60 évet. Ma már közelj áruink a 70 évhez. Fokozni akarjuk a védekezést a tbc, a szív- és keringési szervek, valamint a mozgásszervi megbetegedések ellen. — Egyik legnagyobb és legfontosabb feladatunk ebben és a következő esztendőben a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése. Az a véleményünk, hogy a párt és a kormány politikája a termelőszövetkezeti mozgalomban is helyesnek bizonyult Az ellenforradalom után a termelőszövetkezeteket politikailag, szervezetileg és gazdaságilag is meg kellett szilárdítani. 1957-ben és méginkább 1958-ban már megteremtődtek a feltételek a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztésére is. A számszerű fejlesztést a kormány 1958 elején a 3004-es kormányhatározattal és más Intézkedéseikkel is elősegítette Ennek következtében a termelőszövetkezetekben nőttek a termésátlagok, az összes főbb növényeknél a termelőszövetkezetek magasabb átlagot értek el, mint az egyénileg gazdálkodók. Sokat javult a munkai egy elem is, jó szakemberek bekapcsolódásával, jó szövetkezeti vezetők megválasztásával mindinkább láthatóvá válik a nagyüzemi gazdálkodás előnye a mezőgazdasági kisüzemek, az egyéni gazdák felett. Kormányunk úgy határozott, hogy anyagi eszközökkel is fokozottabb segítséget nyújt a termelő- szövetkezeteknek. Ezzel is el akarjuk érni, hogy az új termelőszövetkezetek minél gyorsabban példamutató üzemek legyenek. Ebben az évben 400 millió forinttal több beruházást irányoztunk elő, mint tavaly. A Miniszter- tanács néhány héttel ezelőtt rendeletet fogadott el a 3004-es kormányrendelet módosítására és igen jelentős intézkedéseket hozott. A termelőszövetkezetek vezetésének megjavítására állami támogatást biztosít ahhoz, hogy több száz jó szakembert irányítson a termelőszövetkezetekbe. Ezek az emberek — akik saját kérésükre vagy a termelőszövetkezetek kérésére kerülnek a szövetkezetekbe — ismerik a falu életét és megvan minden képességük ahhoz, hogy nagyüzemekben dolgozzanak. Elsősorban az újonnan alakult vagy a területileg megnövekedett termelő- szövetkezeteknek biztosítjuk az anyagi segítséget, hosszúlejáratú hitelekkel. A saját erőből fedezett termelési alapok után középlejáratú hiteleket folyósítunk és kiterjesztjük a gépállomások munkája után fizetendő kedvezményeket is. Bekötő utat, kórházat, villamosítást és egyéb kommunális létesítményeket elsősorban azok a községek kapnak, ahol a dolgozó parasztság többsége a szövetkezeti gazdálkodás útjára lépett; A termelőszövetkezeteik számszerű fejlesztésének elősegítésére a községekben már eddig is sok, úgynevezett fejlesztési bizottságot hoztak létre. Mi azt szeretnénk, ha minél több helyen alakulnának ilyen bizottságok. Azt szeretnénk, hogy azokban a termelőszövetkezeti tagokon kívül tekinté'yes, a szövetkezeti utat választó egyéni parasztok, pedagógusok, traktorosok, állami gazdasági, földművesszövetkezeti dolgozók vegyenek részt. Ezek a bizottságok fogják vezetni a termelőszövetkezetek szervezésére irányuló agitációs munkát. Az ő feladatuk, hogy elkészítsék saját községük fejlesztési tervét, s ezzel is világos perspektívát adjanak a még szövetkezeten kívülállók számára. Továbbra is erősíteni akarjuk a gépállomásokat, ugyanakkor a munka megkönnyítésére lehetőséget adunk a jól gazdálkodó termelőszövetkezeteknek arra, hogy univerzális traktorokat és hozzávaló munkagépeket vásároljanak. Máris látjuk, hogy ennek az összehangolt munkának meg van az eredménye, a termelőszövetkezetek nagy fejlődé» előtt állnak és jelentősen megnő azoknak a száma Magyar- országon. akik a közös gazdálkodás útját választják. Ez egész népünk érdeke, az egységes szocialista társadalom felépítésének elengedhetetlen feltétele. Azt hiszem, hogy a szocializmus minden hívét örömmel és lelkesedéssel töltik el azok a hírek, amelyek az, ország különböző részeiből érkeznek a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének meggyorsulásáról. A termelőszövetkezeti mozgalom sikeres fejlődésére azokon a helyeken lehet számítani, ahol a mezőgazdaság szocialista átalakításának elősegítése társadalmi üggyé válik. Azokon a helyeken tehát, ahol a munkásosztály megérti, hogy érdeke a szocialista mezőgazdaság megteremtése, hiszen az életszínvonal további jelentős emelkedése, az ipar fontos, a mezőgazdaságból eredő nyersanyagszükségletének fokozása, exportunk növelése csak a szocialista nagy üzenii mező- gazdaság megteremtésével válik lehetővé. Elő kell segíteni, hogy munkásosztályunk ezt mindenhol világosan megértse, saját ügyének tekintse a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését, és aktívan támogassa azt. Meg kell azonban ezt értetni dolgozó parasztságunkkal is. Az értelmiségi dolgozóink előtt is világosan kell állnia annak, hogy a szocialista, nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése saját ügyük, személyes érdekük. Hiszen a szövetkezeti nagyüzemek ezernyi munkalehetőséget jelentenek számukra, a kistulajdonosi szemlélet megszüntetésével számtalan gát leomlik a falusi tömegek kwltúrszmvonalának emelkedése előtt; a falusi nép kulturáltabb. egészségesebb életkörülményei örömmé teszik az értelmiség munkáját is. Nincs tehát dolgozó társadalmunknak olyan rétege, amelynek ne lenne a legközvetlenebb érdese a mezőgazdaság szocialista átalakítása. El lehetünk készülve arra, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom gyorsabb fejlődése ellenségeink dühös acsarkodá- sát váltja ki. Az ellenséges elemek mindannyian felcsapnak dolgozó parasztjaink „szabadságának“ hithű védőivé és ijesztgetésekkel, fenyegetésekkel, rémhírterjesztéssel, túlzásokkal, s minden módon igyekeznek fékezni a fejlődést. Bízunk abban, hogy dolgozó parasztságunk — amely az ellen- forradalom idején is bebizonyította politikai érettségét — ilyen körülmények között is helyesen fog dönteni, s egyre nagyobb számban követi az élenjárók példáját. Bízunk abban, hogy dolgozó parasztságunk a termelés frontján is helytáll s gondosan felkészül a tavaszi munkákra. — Korunk egyik legfontosabb eseménye zajlott le néhány héttel ezelőtt: az SZKP XXI. kongresszusa. A kongresszus megszabta a Szovjetunió fejlődésének irányát az elkövetkező hét esztendőre, mélyenszántóan elemezte a nemzetközi élet legfontosabb problémáit s biztos kézzel tisztázott néhány igen fontos nemzetközi kérdést, A XXI. kongresszus tanácskozásait a béke és az erő szelleme hatotta át. A Szovjetunió népei a siker biztos tudatában fognak hozzá a grandiózus hétéves terv megvalósításához. Tudják, hogy a terv valóraváltásával világtörténelmi jelentőségű lépést tesznek előre, olyan lépést, amelynek hordereje messze túlnő a Szovjetunió, sőt a szocialista tábor határain is. — A Szovjetunió békepolitikája nem újkeletű, a Szovjetuniót születésétől végigkíséri. Ami új napjainkban az, hogy a következetes politika gyümölcsei megérnek. Csak a vak nem látja, a nemzetközi erőviszonyokban végbemenő minőségi változást. » Mind kisebb területre szűkül, és a világpolitikára mind kisebb erővel hat az impe- tializmus ereje. A nemzetközi éiet három felszültségi góca körül folyó küzdelem alakulása igen meggyőzően bizonyítja ezt. A világrésznyi területre kiterjedő Kínával nem is olyan régen még azt tették az imperialisták, amit akartak. Egy évtizede csupán, hogy felszabadult a kínai nép, alig egy évtizede, hogy megalakult a Kínai Népköztársaság. Még csak első lépéseit tette meg ez az államóriás a szocializmus útján és máris milyen legyőzhetetlen erővé vált! A világ leghatalmasabb kapitalista országának, amelynek akarata előtt meg kell hajolnia egykori világhatalmaknak, nincs annyi ereje, hogy meghátrálásra kényszerítse a szocialista tá. bor egységére támaszkodó Kínai Népköztársaságot. Sőt a Kínai Népköztársaság ma már elég érős ahhoz, hogy Távol-Keleten lefogja az agresszorok kezét. Nincs messze a nap, amikor végleg felszámolja a távolkeleti feszültség fő fészkét. Az egykori gyarmatok nagy többsége is felszabadult, már ! az imperializmus igája alól. Alig telik el nap, hogy ne adnának hírt az újságok arról, miként erősödnek a ma még elnyomott gyarmati népek nemzeti mozgalmai. Tegnap? Győzött a felkelés Irakban. Ma? Szabaddá lett Guinea, elzavarta diktátorát Kuba. Nem tudja senki megmondani, hogy melyik ország lesz a követ- ke:», de annyit teljes bizonyossággal láthatunk, ez a folyamat nem. áll meg, míg egyetlen gyarmati sorban élő ország lesz a világon. — Kedvező fordulat tapasztalható a nemzetközi feszültség másik gócán, a Közép- Keleten is. — A mi világrészünkön a feszültség főgóca: Németország. És éppen napjainkban lehetőnk tanúi annak, hogy a közvélemény nyomására mint változik az eddig merev és hajthatatlan nyugati álláspont, mint kerül közelebb a nyugati álláspont — ha még csak bizonytalan és kis léptekkel is — a történelmi tények realitását felismerő megoldáshoz. Megvan a mód és lehetőség — hála a Szovjetunió beterjesztett javaslatainak — a német kérdés rendezésére, a béke- szerződés megkötésére. Nem kívántam átfogó nemzetközi értékelést adni, csak a fejlődés alapvető tendenciájára akartam felhívni a figyelmet, a haladás irányát szerettem volna érzékeltetni, a béke, a szocializmus egyre növekvő erejének hatását; Ebbe a folyamatba illeszkedik bele a Magyar Népköztársaság kormányának külpolitikája. Külpolitikánk alappillére változatlanul a szilárd barátság, a legszorosabb testvéri együttműködés a szocialista tábor országaival, mindenekelőtt a kommunizmus zászlaját magasra emelő Szovjetunióval. Büszkék vagyunk erre a barátságra és öntudatosan hirdetjük: nincs erő, amely bennünket a testvéri szolidaritás útjáról letérítene. Népünk minden igaz fia őszinte szeretettel és tisztelettel adózik a Szovjetunió korszakalkotó sikereinek: a szput- nyikoknak, a világűr-rakétának, a mezőgazdaság bámulatos eredményeinek, az újföldek feltörésének, a szovjet mainap 1959. február 19, csütörtök, Zsuzsanna napja. A Nap kél 6,44 órakor, nyugszik 17,13 órakor. A Hold kél 13.18 órakor, nyugszik 3.43 órakor. Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, helyenként reggeli köd. Csapadék nem lesz. Mérsékelt északnyugatiészaki szél. Az enyhülés folytatódik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 5—8 fok között. Távolabbi kilátások: felhős idő, több helyen kisebb eső. — A MEGYEI TANÁCSTAGOK fogadóórái február 20-án; Fazekas Ernő. Úri 10— 14 óra között, Still Ferenc, Vác 9—12 óra között, Veres Benjáminná, Tápiószőllős. — KÉT ELŐADÁST tart ma este a Pest megyei Petőfi Színpad. Szigetcsépen a Majd a papa, Vácdukán A nők harca kerül bemutatásra, — 3000 KILOWATTOS új transzformátort szerelnek fel ebben az évben a Nagykőrösi Konze rvgyárban. — ÜLÉST TART február 24-én a Hazafias Népfront vád járási emlékbizottsága. — AZ IDÉN IS MEGRENDEZIK február 21-én este 8 órai kezdettel a megyei tanács dísztermében a Hazafias Népfront és a KIOSZ baráti találkozóját. A találkozó védnökségét Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Tausz János belkereskedelmi miniszter, Horváth András, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, Gervai Béla, a KIOSZ országos elnöke és Lakatos Imre, a megyei tanács elnökhelyettese vállalták. iionu(,í&íiá :ó i — SZABÁS-VARRÁS tanfolyamot szervezett a táborfalvi nőtanács. A hetenként kétszeri foglalkozáson körülbelül 80—90 asszony, lány vesz részt. — FILMVETÍTÉSSEL egybekötött magyar—szovjet barátsági estet rendez ma este Rádc-n a községi Hazafias Népfront-bizottság és a Magyar Szovjet Baráti Kör, — TOVÁBB FOLYTATJÁK ebben az évben Galga- györkön a járdaépítést és a villanyhálózatot is bővítik 500 méterrel. Az építkezések költségeit a községfejlesztési alapból fedezik. — JÁRÁSI BORVERSENYT rendeznek február 27—28-án Nagykátán. A versenyre eddig ötven termelő nevezett be, köztük állami gazdaságok és termelőszövetkezetek is. —• RENDSZERES összejöveteleket rendeznek az apák részére a péceli általános iskolában. Az előadássorozat a 14—18 évesek nevelési problémáival foglalkozik. A TELEVÍZIÓ műsora ma este 18.00 órai kezdettel: Nagyapónál. Rozika rendet csinál. 18.30 órakor: 8. számú magyar híradó. 18.45 órakor: Amit a televízióról mindenki tudni akar ... Előadás. 19.00 órakor: Lumpáciusz Vagabiíndusz, közvetítés a Színház- és Filmművészeti Főiskola Odry Árpád Színházterméből. •JELENTIK* A Nagyvásártelepre szerdán reggel 18 vagon és hét tehergépkocsi áru érkezett. Ebből öt vagon burgonya, hét vagon vegye* zöldáru és hat vagon tojás. A főváros környéki kertészeti termelőszövetkezetek szerdán reggel sok primőrt szállítottak a Tolbuchin körúti nagycsarnokba. A tisztított parajt kilónként 10—12, a piros hónaposretek csomóját 3—4, az apró salátát 2—3 a nagyobbat 3.50—4, az üvegházi fehér karalábé darabját 2—2.50 forintért hozták forgalomba. A Csemegekereskedelmi Válla- ^ lat boltjaiban a héjas mandulát kilóriként 14, a sampiorigomb'át 25—30* a piroskáposztát 4»€0 forintért árusították. A földművesszövetkezeti csarnoki hentesboltokba nagyobb mennyiségű kocsonyának való füstölt áru érkezett. A füstölt csontos sertésfejet 18. a csontnélkülit 25, a sertéslábat 13, a fülét, farkát 18 forintért adták. ipar és tudomány nagyszerű fejlődésének. A mi szívünk is hangosabban dobban arra a gondolatra, hogy a világűr első mesterséges bolygója vörös csillagot és sarlós-kálapá- csot keringtet az idők végtelenjén át. És büszkék vagyunk arra, hogy a Szovjetunióban elérhető közelségbe került a kommunizmus. Nincs messze a nap, hogy a Szovjetunióban lesz legmagasabb az életszínvonal, legrövidebb a munkaidő. Az emberiség legmerészebb álmainak megvalósulása itt van előttünk karnyújtásnyira és népünké a dicsőség és boldogság, hogy ezzel az országgal haladunk együtt s vele együtt érkezünk a kommunizmus csúcsaira. — A mi népünk szocializmust akar és szocializmust építeni valójában csak a szocialista országokkal teljes egységben lehet. Népünk saját tapasztalatából tanulta ezt, ez pártunk politikája, ennek szellemében dolgozik kormányunk. örvendetesen fejlődnek kapcsolataink Kínával és a szomszédos testvéri népi demokráciákkal. Hagyományosan jók, gyümölcsözőek kapcsolataink a többi távol-keleti népi demokratikus országgal is. Kormányunk külpolitikájában igen fontos helyet foglal el az egykori gyarmati, félgyarmati országokkal való kapcsolatok kiépítése. Békés egymás mellett élésre törekszik kormányunk a világ valamennyi országával. Normális államközi kapcsolat kiépítésén fáradozunk az Észak-Atlanti Szövetséghez tartozó államokkal is. Nem rajtunk múlik, hogy kapcsolataink — mindenekelőtt az Egyesült Államokról beszélek — sok tekintetben nem normálisak s esetenként diplomáciai konfliktusokra kerül sor; — Az elmondottak jogos bizakodással tölthetik el a szocializmus építésének minden hívét, hazánk minden jószándékú állampolgárát. Szeretném hangsúlyozni, hogy az anyagi erővé váló szubjektív tényezők közül a legfontosabb, a tömegek kezdeményező aktivitása, bekapcsolódása és rendszeres részvétele az államhatalom helyi gyakorlásában a tanácsok útján, állandó részvétele a népgazdaság helyi irányításában az üzemi tanácsok, a termelési értekezletek útján, valósul meg. Szocialista rendünk alaptétele, hogy a nép választott képviselőin és vezetőin keresztül kormányoz. Ápolni és elmélyíteni a kapcsolatot a dolgozó tömegekkel, kiváltani kezdeményezéseiket, építő bírálatokat — ez állandó és nagyon fontos teendője minden rendű és rangú vezetőnek. A nemzet haladó erőinek összefogásában fontos feladatai vannak a Hazafias Népfront-mozgalomnak, amely az elmúlt időszakban kiemelkedő sikereket ért el. Minden lehetőség adva van arra, hogy a Hazafias Népfront ezután még inkább megvalósítsa igazi feladatát: a párt vezetésével, a kommunisták aktív részvételével összefogja az igaz hazafiakat és mozgósítsa őket a szocializmust építő, a nemzetközi béke érdekében ható program végrehajtására. A szocialista építés igaz harcosai tömörítsék szilárd és megbonthatatlan egységbe dolgozó népünket s vezessék tán- toríthatatlanul a harcot szerte az egész országban. A szocialista eszme és a nép ereje legyőzhetetlen, ha ilyen egységben forr össze,