Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-08 / 33. szám
Napló Pénteken a Cse- j pel Autógyár szín- j játszói rendezték j meg helyi bemu- s tatójukat az MTH j kultúrtermében, i előadva Soós i György Három ki- i vánság című mű- i vét. ★ Gépállomásaink- j róZ eddig kevés j kulturális vonat- \ kozású hírt hal- \ lőttünk. Úgy tű- \ nik azonban, itt \ is megtörik a jég: \ az Abonyi Gépál- j lomás KISZ-szer- \ vezete művészeti; csoportot hozott létre. Érdeklődéssel várjuk, hogy követi-e a jó példát többi gépállomásunk is? ★ Érdekes, talán — egyedülálló jubileum megünneplésére készülnek a budaörsi általános leányiskola nevelői, tanulói. Március 21-én lesz 40 esztendeje, hogy Za- vagyák Cirillt a Tanácsköztársaság tanügyi népbiztosa az elsők között nevezte ki tanítóvá. * És hogy Budaörsön maradjunk, még egy érdekesség: Jártam a Szovjetunióban címmel Pasztorek Katalin tart él- \ ménybeszámolót a leányiskolában tavalyi t szovjet-j uniooéti útjáról.: Az előadást veti- ] tett képekkel ki- j sárik. ■k Még egy báli hír: ugyancsak szombaton este rendezte meg a Gödöllői Járási Tanács és a járási KISZ a hagyományos nagy farsangi bált. palotás bemutatójával nyitották meg. * Két új filmmel gazdagodik a szovjet film ünnepének műsora. Bemutatják megyénkben is A kék nyíl című izgalmas, kalandos színes filmet és a Többé nem balkezes című vígjátékot, az emlékezetes Balkezes újonc című film folytatását. ★ Az ürömi művelődési tanács és a művelődési otthon vezetősége — mint ahogyan Muskáth György levelezőnk írja — segíti a K1SZ- szervezetet, általában a fiatalokat. Az úttörőknek — a nőtanács közreműködésével — szabás-varrás szákkört hoznak létre, a kézimunkát szerető úttörők ugyancsak a művelődési otthonban találják meg annak lehetőségét, hogy megtanuljanak kötni, horgolni, hímezni. A KISZ- szervezet rendelkezésére bocsátották ezen túlmenően a művelődési ház klubhelyiségét, zenegépét, tánczenekari felszerelését. Ebben a klubhelyiségben tartják a KlSZ-szefVéSétét patronáló budapesti Műszaki Egyetem előadói az atomfizikáról szóló előadásaikat is. ■k Dunakeszin megkezdődött és azóta egyre erőteljesebben kibontakozik a megyei színjátszó-fesztivál. Horváth András elvtárs, az MSZMP Pest megyei Bizottságának. titkára nyitja meg hétfőn azt az egyhetes tanfolyamot, amelyen a megye kulturális életét irányitó elvtársak megvitatják a párt művelődéspolitikai irányelveit. A február 9-től 15-ig tartó tanfolyamon hat előadás hangzik el, és valamennyit konzultáció követ. * Több mint húsz külső munkatársunk — író, költő, képzőművész — vett részt az Uj Termés hétfői ankétjén. A megbeszélésen részvevők részletesen, nagy szeretettel bírálták irodalmi mellékletüket, sok hasznos tanácsot adtak, sokan vállalták, hogy cikkeket, bírálatokat, riportokat írnak a megyében működő öntevékeny művészeti csoportokról, községeink kulturális életéről. Szó esett egy antológiaszerű gyűjteményes kötet megjelentetéséről is, valamint irodalmi-szerzői estek rendezéséről. Az ankét részletes méltatására még visszatérünk. * Nagy eseményre készültek az elmúlt héten a mo- nori József Attila gimnázium tanulói: szalagavató bált rendezték szombaton este és ugyanakkor tartották a kéthónapos tánctanfolyam záróvizsgáját is. A táncos ünnepséget a díszHAZATÉRÉS .Már elmondtak egymásnak mindent. Ültek és hallgattak fáradtan a szavaktól, az emlékezéstől. Jó volt hallgatni a csendes, homályba boruló szobában*és nézni, hogy a ház előtti parkban kigyúlnak a lámpák és Budán a hídon túl is egyre több fény foszforesz- kál a lassan leszálló estében. Az asszonyt nézte. Az asszonyt, akitől tizenegy esztendővel ezelőtt olyan könnyen és vidáman ment el, mintha nem is húszesztendős házasságot hagyott volna maga mögött. Tavasz volt akkor; verőfényes, ragyogó tavasz, és Jutka is olyan volt, mint egy fehérvirágú, törékeny almafa. Tizenegy esztendővel ezelőtt nagyon okosan megmagyarázta a feleségének, hogy nem élhetnek együtt tovább. Ahogy most visszaemlékszik a jelenetre, kicsit kegyetlen is volt, amikor Jutkáról beszélt a feleségének, Jutkáról, akitől nem tud és nem is akar elszakadni. — Mert tudod — magyarázta — Jutka mindig nevet, mindig jókedvű, az élet könnyű oldalát nézi. Felüdül mellette az ember, súlytalannak érzi magát... Nagyon kérlek, becsüld meg az őszinteségemet..., hogy nem bujkálok, mint más, hanem bevallók mindent... Kicsit nyugtalanította, hogy a felesége nem sírt. Símogatásra nyújtotta ki a kezét, de az asszony merev, semmibenéző szeme megállította. Elment, becsukta maga mögött az ajtót. Odakünn Jutka várta és a tavasz. Most hazajött. Hazajött, mint egy kisfiú, akit megvertek a többiek, és elvették a labdáját. Jutka olyan gyorsan elment az életéből, ahogyan jött. S utána sok Jutka következeit... Azokat is megunta, és esztendők múlva megunt mindent. Almikor a tükörbe nézett, megdöbbent. Szája körül új redőket fedezett fel és halántékán már csak ősz hajat talált. És megrémült, mert észrevette: az öregség és ő találkoztak, és soha többé nem válnak el egymástól. A rémület kergette tizenegy esztendő után, vagy más érzés? Nem tudja. Egyszerre annyira vágyott az asszony után, a felesége után, akivel együtt koplalta meg a nagy, háromajtós szekrényt és a csipkefüggönyt az ablakra, aki a gondokat és a pénztelenséget vállalta vele annakidején, aki végighallgatta i panaszait a főnökére... Egyszerűen becsengetett az ajtón, és az : asszony nem csinált jelenetet. Kora délután volt, akkor kezdett beszélni, s most bealíko- nyodott. Azzal fejezte be, hogy vissza akar jönni. Végleg. De azt nem mondta el, hogy albérleti szobájában már becsomagolva áll a két bőrönd ... Az asszony nézi a férfit. A férjét, aki visz- szajött. Nézi, s arra gondol, hogy felette se múlt el nyomtalanul az idő. Átsírt hetek, hónapok, esztendők ... Ezeket nem lehet elfelejteni. Volt idő, amikor esténként kopogtatást hallott az ablakon, s felugorva leste, hátha ő az? ...De csak a sötétség nyomta kívülről az ablakot. Néha elhatározta, hogy meglesi az urát. Botrányt csinál, megveri a nőt. akivel együtt találja, kikiált mindent a világnak. Attán minden elmúlt, csak a csend maradt meg a szobában. A jól ismert bútorok úgy fogták körül, mintha ismerték volna a bánatát. Pulóvereket kötött és sálakat. Egyszer-egy- szer rózsaszínű csékken száz, kétszáz forintot hozott a postás. Azt a lepedőköteg alá rakta gondosan. Nem költötte el. Tizenegy esztendő ... Titokban mindig ezt a pillanatot várta, amikor ő kisemmizve visszajön. Százszor, ezerszer elhatározta, hogy mit mond majd, hogyan fogja először elutasítani, és hogyan fog végül megbocsátani. Ülnek egymással szemközt, s az asszony tudja, hogy perceken belül megmondja: maradjon itt, éljék le az életet együtt. De szíve mélyén csalódást érez. Megszokta már az egyedüllétet, a téli délutánokat a kályha mellett rádiót hallgatva vagy a szomszédasszony társaságában. Most újból felkavarodik minden. Űj viták s talán új csalódások következnek ... Egy másodpercig arra gondol, hogy nemet mond. Aztán picit sóhajt. — Akkor... jövőre ... sok baracklekvárt főzök ...Te szereted... És megrez'zenő szempülával, könnyes szemmel tűri, hogy a férfi megcsókolja a kezét. B. Kőszegi Ibolya Móra Ferencről Huszonöt évvel ezelőtt, 1934. február 8-án halt meg Móra Ferenc. Az évforduló alkalmából hadd mondjam el róla együc érdekes emlékemet. 1933. Szilveszter éjszakáját együtt töltöttük Boldogasszony sugárúti lakásán, Szegeden. Tudtuk valamennyien, hogy ez az utolsó szilvesztere. Fehér orgona- fürtöt fittünk neki, azt babusgatta kezében egész éjjel, mintha búcsúzott volna a tavasztól, amely már nem találhatja itt a földön. A fájdalom néha elnémította, különben derűsen beszélgetett, tréfálkozott. Beszélt irodalmi terveiről is. Kedvenc alakjáról, Hóbiárt basáról szeretett volna regényt írni, meg Katona Józsefről, a Bánk bán költőjéről. Csak akkor tűnt el arcáról a mosoly és akkor keményedet* meg különben örökké simogató hangja, amikor — hogy. hogy nem — Tisza István nevét említette valaki. Akkortájt javában feszült az erőlködés, hogy az első világháborúval lezáródd korszaknak ezt a végzetes alakját fehérre sikálva piedesztálra helvezze a reakció. Móra nem gyűlölt soha senkit. de Tiszát mérhetetlenül gyűlölte. Benne látta a magyar tragédia legfőbb okozóját, rövidlátó, konok politikájában, gőgös úri makacsságában. — Hiába igyekeznek, hiába erőlködnek — mondta Móra ezen a Szilveszter éjszakán — a történelem ítélőszéke előtt Tiszát soha senki tisztára nem moshatja. Nem csinálhat belőle senki mártírt, nemzeti hőst. Nem volt soha más, mint az osztrák császár magyarországi botosispánja, leghitványabb cselédje. Ha mindent meg is lehetne bocsátani neki. minden bűnét, tévedését, emberi sryarlóságát, egyet soha: azt a vérlázító cinizmust, amely- lyel az őszirózsás forradalom előtt néhány héttel a magyar parlamentben bejelentette, hogy elvesztettük a háborút. Mint egy könnyelmű. erkölcstelen főúr, aki egy éjszakán elkártyázza minden vagyonát és hajnalban nagyúri módon közli barátaival* hogy földönfutó koldussá tette a családját. Móra elhallgatott. az indulat lán° háborította sánadt arcát. Aztán ismét reszkető kezébe vette az üvegházban kinyílt orgona fürtöt és fölé hajolva simogatta. szagolgatta a virág hófehér szirmait. Magyar László Délivasút ~~ Lágyan öleli a melegkarú tájék, de csak zajong egész nap és éjjel, akárcsak az akaratos gyermek, akit pedig folyton dédelgetnek; jelzik sűrű füstpamacsok, dörgés és zúgás, váltók, szemaforok, váltakozó fénnyel. Gyermekkorom is őrzi ez a táj, s a korma rakódik telkemre puhán s ablakomra — Itt nemcsak vonat zakatolt, de szörnyű rajával zuhogott a bomba. S most változott a szín, szaporodott a sín s hová csak vágyhattam egykor, arra utaznak munkástársaim. Gondtalan arcuk fel-felcsillan, előttem áll még, bár fogadja őket már messzi tájék s holnap, lehet, már én utazom. A diesel zúgva ragadja vonatom az útra. Tisztul már messziről az ég, elhányta nehéz menny-kövét, akkor is süt a nap, ha búvik vonatunk az alagútba, ölben, sorokban a fa, a kupacban a szén a rakodón: lesz tüzelőnk. A lelkem is forró, mint a láva. Hömpölyögve süt, gyújtogat. izzásával jelzi az utat a béke szép rendező-pályaudvarára... R. Badányi József KULTURÁLIS VILÁGHÍRADÓ Néhány évvel ezelőtt a világsajtó részletesen beszámolt arról, hogy a tajvani kalózok elrabolták a Tuapsze szovjet tartályhajóit. A kijevi filmstúdióban most játékfilmet készítenek a kalózkalandról. a szovjet tengerészek helytállásáról. Rendkívüli esemény — címmel. ★ A londoni Royal Festival Hail februárra koncertet hirdet, amelyet csalk férfiak hall■ ■ 1 ■ . • ' gathatnak meg. A hangverseny műsorát a XVII—XVIII század frivol szerelmes dalaiból állították össze. *• fticoletto háza és Sparaíucile kéteshírű fogadója nemcsak Verdi képzeletében létezett, és nemcsak az operaszínpadokon látható. Mindkét épület Man- tuábam ma is áll. A mantuai hatóságok most úgy döntöttek, hogy Rigoletto házát eredeti formájáibain helyreállítják. hős állatot széthajtották a távolabbi tanyákra. A birka ugyanis köztudomásúan nem a iközponti szemlétől gyógyul, a tájékozatlan központi szemle azonban árthat, ha nem ts a birkának, de esetleg a birka gyógyítóinak. — Valahogy így gondolkozott a főagronómus, és senki nem volt közöttünk, aki ne úgy vélte volna, hogy joggal. A széthajtott birkák szükséghodályban, nyári szálláson várták, amíg elvonul felettük a központi ellenőrzés vihara. Közben a juhászok, akik nem hagyhatták faképnél a falkát, szidták a világ valamennyi ellenőrének anyjaiste- nit, de különösen azét, akiiek a kedvéért, éppjkét héttel a nyírás előtt ilyen veszekedett kavarodást kellett csinálni. Az ellenőr mosolyogva fordult a főagronómushoz: — És most szeretném valamelyik tanyát látni. Van itt egy major, ha jól tudom, Korsóson. Menjünk oda! Egyszerre hűlt meg bennünk a vér. A korsósi falka az egész állomány legalja. Három lábon járó, térden csúszó, bicegő, sánta birkák. Még a nem szakember is megítélheti: vágóhídra érett mindahány. Idáig csak a félhullákból is élőt csináló Imre bácsi jószándéka mentette meg az egész falkát ettől a sorstól. De egyáltalán, honnan a pokolból ismeri ez a Pestről idecseppent ember a korsósi major nevét? A gazdaság legkisebb majorját? A főagronómus teljesen megzavarodott. Még az éppen meggyújtott cigarettát is majdnem fordítva vette szájba. Eszes Imre bácsi legelőször tért magához. — Bajos lesz az, ellenőr elvtárs! Nyolc kilométer, aztán igen rossz az út. Nem jut tovább ott az ilyen finom autó. Korsós itt volt a második domb oldalában. Köves úton három, az erdővágáson át két kilométer. És olyan jó út, ami erre felé ritkaság. Mit akar az öreg? Az ellenőr csak mosolygott. — Nem baj, szép az idő. Az elvtársak majd befogatnak, és kimegyünk kocsival. Nem lehetett vitatkozni. Ketten egyszerre indultak a hajtákocsisért, szólni, hogy fogjon be. A „speciális elvtársnak” — ahogyan inogunk közt becéztük az ellenőrt — kocsikázni támadt kedve. Imre bácsi közben félrevonta a főagronómust: — Liget felé menjenek! És lassan! — Liget felé? De hiszen az tényleg nyolc kilométer! — Ne törődjön vele! Arra menjenek, és ne féljen, nem lesz semmi baj! Alkalom sem volt rá, de pásztoremberből különben is nehéz sok szót kipréselni. A főagronómus minden bizodalmát Imre bácsiba vetette. De igen sápadtan szállt fel a kocsiba. Kis rosszakarattal országos botrányt lehetett volna csinálni a korsósi „imádkozó” falkából. (Imádkozónák nevezik a juhászok az olyan biákát, amelyik járni sem tud, csak a két első térdén csúszkál.) És ugyan ki tudja, jóakarat bujkál ebben a simára fésült speciálisban, vagy hibát kereső gáncsoskodás? Alig fordult ki a fogat az alsó majorkapun, Imre bácsi Gábor fia szédületes vágtában iramodott ki a fölsőn. Természetesen Eszes Gábor is juhász volt. Sebtében nyergeit hátaslovát kampós juhászbottal serkentette. Nem volt jó kedvem, de azért lehetetlen volt elfojtani egy félmosolyt. Ugyan mit érezhet a főagronómus dédelgetett, kényes hátasa, amikor kemény juhászbot zuhog a farán? Felballagtam az irodába. Izgalmas várakozásban teltek odabent az órák. Számolnom kellett volna, de nemcsak én, senki sem dolgozott. — Hol az ellenőr? — Mit csinál az ellenőr? És főleg: — Mit lát az ellenőr? Ez a kérdés járt szájról szájra. Amikor végre, a hosszú kocsizástól kipirultan és kifáradva megérkeztek, az ellenőr be sem jött, csak az autója mellett búcsúzott mindnyájunktól. A főagronómus már a nyakát sem merte forgatni, annyi dicséret zúdult rá. — Igazán nagyon meg vagyok elégedve, Dömötör elvtárs — mondta az ellenőr. — A gazdaság mintaszerű, példásan rendes. A vetés is szép, de mindenek előtt a birkák ... Hibátlan, jól kezelt állomány mind a két falka, amit láttam. A főagronómus tétova mozdulattal áttolta Imre bácsira a birkák szépségének minden érdemét. — Igen, Eszes bácsi! — folytatta az ellenőr. — Maga nagyon szép, szakszerű munkát végzett. Kötelességemnek tartom, hogy ezt mindenki élőt megemlítsem, de biztosítom hogy a jelentésemből sem ma rád ki. Szép volt az itteni fal ka is, de azért elbújhat amö gött, amit odaát, Korsóson lát tam. Az egyenesen csodála tos. Imre bácsi szerényen áll és hosszú bajuszának szőve dé'ke alatt finoman mosolygott Ez a mosoly még akkor sen tűnt el az arcáról, amikor a. ellenőr Aggtelek felé suhan) autóját mindnyájunk örömér< szerencsésen elnyelte a por. — Túljutottunk! — vigyor gott mindenki. A főagronómus zsebkendő vei törölgette verejtékes hóm lokát. — Imre bácsi! — nyögte vé gül. — Maga ördög! Honnal a csodából lopták azt a korsó sí falkát? Én is rég láttán ilyen szép birkáikat, pedig ét valamennyire mégiscsak értei hozzá. Az öreg v,<jr nem mosoly gott. Nem sok tiszteletté mondta; — Maga? Ejnye, főág róná mus kartárs! Hiszen az ugyanaz a falka volt. Az ottani bevertük a kis erdőbe, emez meg áthajtottuk itt, ni, toronyirányt. Hüvelykujjával a két kilométeres, rövid út felé bökött — Mit gondol, hiába kocsi- káztattam én magukat Ligefelé? Gyorsan jár ám a birka ha mást nem tehet. Még met is pihent a falka, mire magul odaértek. Csak a juhászt kel lett kicserélni, meg a kutyákat. Hogy nem lehetett ezl észrevenni? Talán maga ú ilyen ellenőrfélének készül? A ceglédi Kossuth Múzeumban február elsején megnyílt Oldal Lajos ceglédi festőművész képkiáRítása. A kiállításon közel ötven müvet mutatnak be, főleg pasztell- csendéleteket és zsánerképeket.
