Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
Prukner Pál: Délibábok országút] án »5 | A szentendrei fényképkiállítás képeiből & tiltakoztam magamban, hiszen nem tettem semmi rosszat. Csak táncolni akartam és felejteni. Felejteni mindent: a cserbenhagyott otthont, anyámat, apámat, Jóskát.. ■. — J’attandrei... — játszotta halkan, finoman a zenekar. „Várlak én ...” Michel halkan dúdolta » dalt, ' * Éjfélkor rnegittuk a pertut, aztán táncoltunk tovább. Talán Még a nyáron ismerkedtem meg Jóskával, odalenn a Balatonnál. Csinos, jóképű fiú volt. Bolondultak utána a lányok, de neki csak én kellettem. Ez módfelett tetszett és szívesen jártam vele vitorlázni, táncolni, kirándulni. Amikor letelt a nyári szabadság, odahaza Pesten is gyakran találkoztunk. Moziba mentünk, sétálni a Szigetre, táncolni a Kaszinóba. Sajnos, ezt a legritkábban, mert apám nagyon szigorúan fogott odahaza és legkésőbb este tízre otthon kellett lennem. még vasárnap is. Mérgelődtünk eleget, de tenni semmit sem lehetett. Gyorsan eljárt apám keze, pedig amúgy jó ember volt, talán csak kissé régimódi. Ügy akart felnevelni, ahogyan őt nevelték harminc évvel ezelőtt. Elvárta volna, hogy állandóan ott üljek anyám szoknyája mellett és a fiút is inkább hívjam fel hozzánk, mint má- sütt-találkozzam vele. Jóska egyszerűké tszer el is jött. Apám ilyenkor tiszte* távolságra ültette tőlem. Beszélgettünk, de a szó olyan erőtlenül bandukolt közöttünk, mint a fáradt vándor. — Milyen állásod van. fiam? Kik a szüleid? Milyen terveid vannak a jövőre? — kérdezgette apám és Jóska csak ím- mel-ámmal válaszolgatotí. Neki a kérdések nem tetszettek, apámnak a feleletek. így aztán kölcsönösen nem szívlelhették egymást Jóska a harmadik látogatásra már semmi hajlandóságot nem mutatott, bár — ha őszinte akarok lenni — nékem sem volt sok kedvem hozzá. Inkább a moziban, vagy a Szigeten találkoztunk. A találkozások estéjén azonban apám félórákig faggatott. Mit csináltunk, merre jártunk? Szavából éreztem, hogy azt szeretné hallani, ami meg sem történt. De nem lett volna semmi baj, ha nem jön 1956 októbere, amely megbolondított mindenkit. Jóskát is. Amikor november első napjaiban néhány percre felszaladtaríi hozzá. váratlanul nekem szegezte a kérdést: — Megszökünk? Nyitva a határi Hápogtam: — Megszökni? Hová? Mellettem állt és szorosan átölelt,. — Este hallgattam a rádiót. Naponta ezrek lépik át az osztrák határt. Ha másnak sikerül, ml is megpróbálhatnánk! Idehaza még esztendőkig nem lehetünk boldogok. — Hát..? ha te így látod jónak;:. Jóska a szekrényhez ugrott és sebesen rámolni kezdett. Csak most fogtam fel ésszel, mire készülünk. __ Hazamegyek előbb! p róbálkoztam kétségbeesetten a szóval. — Elhozom én is a ruhám: Leintett. — Nincs időnk! Egy óra múlva indul a vonat a Keletiből. Délutánra már Győrben leszünk. _Te jóságos isten! — sápit oztam magamban. — Jóska már kitervelt mindent előre. Ha nem most jövök, délután talán már hiába keresem! Éreztem, mint szalad ki arcomból a vér. _Te már készültél erre? _ Igen;:: — ismerte oe cse ndesen. — Nélkülem? __ Megvártalak volna. M ár nem bántam semmit, csak mellette legyek. Néhány perccel később az utcán jártunk. Egy óra múlva pedig kigördült velünk a vonat a bezúzott tetejű üveg’ csarnokból. Félve bújtam Jóska mellé és megpróbáltam mindent elfelejteni. Anyámat, / apámat, otthonomat. A fáradtságtól lassan elszenderültem. Arra ébredtem, hogy Jóska suttog a fülembe. — Mindjárt megérkezünk. Az állomáson ember ember hátán, ricsaj és veszekedés. Hamar magunk mögött hagytuk a várost. — Tudod az utat? — kérdeztem. — ötvennégyben jártam erre. A nagy árvíz idején. De nem lehet eltévedni. Nézd, tengernyi ember! Valóban. Olyan volt a határ felé vezető utak képe, mint egy nagy áradás. Talán még borzalmasabb. Nem tudom, meddig gyalogoltunk. Késő éjszaka lehetett már. amikor Jóska bekopogtatott egy magányos tanyába. — Szállást kérünk egy éjszakára. A feleségem gyereket vár... A vér megfagyott ereimben ekkora hazugság hallatára, de Jóska ügyet sem vetett rémületemre és szaporán tovább beszélt. — Jó lesz a padláson is, ha nincs hely odabenn.:; A paraszt kelletlenül mor- gott egy ideig. Mentegetőd- zött, hogy egyetlen férőhelye sincs, de később mégiscsak megenyhült. — Az istállóban megalhat- nak a széna közt. Van ott egy öreg pokróc is. Kettesben maradtunk. A parányi ablakon besütött a holdsugár. Az volt minden fényünk. Jóska kenyeret és szalonnát halászott elő valamelyik zsebéből, azt ettük, vagy inkább faltuk nagy éhségünkben. Amikor elteltünk, Jóska puha fekhelyet készített a szénában. Lefeküdtünk. Gondosan be takargatott, mégis dideregtem. mint a hideglelős, de nem mertem hozzábújni, ö sem közeledett. Cigarettára gyújtott és moccanatlanul feküdt a helyén. Szófián. Csak amikor kioltotta a cigaretta parazsát, kérdezte suttogva. — Alszol? — Fázom — koccant össze fogam. Közelebb fészkelődött hozzám. A hideg annyira gyötört, hogy legyőztem félelmemet és nem húzódtam odább. Már nem törődtem semmivel. Hozzábújtam, hogy melege átárad- jon; Kct csők között egy p,;j. lanatra magamhoz tértem a szerelmes kábulatból, és elhatároztam. hogy felugróm, elszaladok. De ahogy eltávolodtam tőié, egyszerre irtóztam a hideg levegőtől, az ürességtől. Mindegy. Nem így álmodtam meg az első, szerelmes ölelést, de az álmok ideje már lejárt. Másnap korán reggel indultunk tovább. Még aznap éjszaka átléptük a határt. Eisen- stadt volt az első állomás. Onnan kerültünk St. Pöltenbe. Már úgy éltünk, mint férj és feleség, és nagyszerű terveket szőttünk éjszakánként. Csodálatos álompalotát építgettünk, amely egyedül csak kettőnké. St. Pöltenbe érkezésünk harmadik napján Jóska elhatározta, hogy felkeresi bécsi rokonait. Tőlük kér pénzt és tanácsot, hova menjünk tovább. Azon a borongós novemberi délelőttön láttam utoljára. Három napig hiába vártam rá. Akkor engedélyt kértem a táborparancsnöktól, hogy utána menjek és megkeressem. A nagybátyja címét tudtam, s nyomban ott kerestem. Be sem engedtek a házba. Egy cselédlánnyal üzenték ki. hogy József Brüsszelbe utazott. Céltalanul róttam a bécsi utcákat. Első felindultságom- ban arra gondoltam, hogy végzek magammal, de nem volt hozzá elég erőm. Később, amikor lassan csillapult hirtelen támadt indulatom, új érzések bontakoztak bennem. Azért sem hagyom magam eltiporni! Nem és nem! Megmutatom, hogy -több leszek az egyszerű, cserbenhagyott senkinél. Csák éppen azt nem tudtam, hogyan! Mit csináljak itt. egyedül Bécsiben? Esteledett már, nem indulhatok vissza St. Pöltenbe gyalog. De a zsebem üres. Néhány grossi minden vagyonom. a gyomrom pedig .. . Merengésemből durva francia káromkodás riasztott fel. Meglepetten kaptam fel fejem. Most vettem csak észre, hogy az úttest közepén állok. A hang gazdája egy álomszép, áramvonalas autóban ült. Kis híja, hogy a kerekek alá nem . kerültem. — Passez, Monsieur! — válaszoltam nem éppen a legudvariasabb formában, franciául és hátra léptem. — Etes-vous Francaise? — Non, Monsieur! — mondtam még mindig mogorva arccal. — Je suis Hongrodse. Kihajolt a gépkocsi ablakán. — ön menekült? Bólintottam. — Kérem, várjon egy pillanatra — szólt, s a következő rmmitumba,t a járda mellé kanyarodott kocsijával. Kiszállt és bemutatkozott. — Michel Renoir, az X. lap tudósítója. Ráér néhány percre? Közömbösen vállat vontam, bár bennem ott bujkált már az ördög, hogy most talán üstökön ragadhatom a szerencsét. — Itt? — Hová parancsolja? — Mindegy. Nem vagyok ismerős. — Kérem, foglaljon helyet! A kocsi kényelmes, puha plüss ülése lágyan ringatott és közben eltűnt St. Pölten és az elmúlt hetek minden nyomorúsága. Egy ideig szótlanul vezetett. Már a Kiirt ner Strassen suhant a gépkocsi, amikor újra szólt. — Ha van ideje, elóbb megvacsorázhatnánk. A gondolataimban olvasott. Hevesen, helyeselni akartam, de az utolsó pillanatban, mégis meggondoltam. — Nem oda készültem, de azért megvacsorázhatunk... Bólintott: — Hol tanult meg ilyen jól franciául? —• kérdezte. — Az apán francia tanár. Lényegtelen dolgokról beszélgettünk egészen a Sacher szállóig. Bár a legjobb ruhámat vettem fel a bécsi útra, mégis szürke kis verébnek éreztem magam a fényesen kivilágított szálloda halijában. — Talán valami egyszerűbb helyre ... — próbáltam menteni a helyzetet. — Nem készültem . :. Csak mosolygott. — A szépsége mindent pótol! — bókolt és belémkarolt. így léptünk az étterembe, és az egyik sarokasztalhoz telepedtünk. A pincér már ismerhette Midhelt, mert nyomban hozzánk lépett. Kedves volt, előzékeny és mindig mosolygott A hidegtál ufán bécsi szeletet rendeltem, francia salátával. Hamisítatlan portóit ittunk rá. Rózsaszín ködbe borult előttem a ragyogó étterem. Már nem éreztem feszélyezve magam az elegánsan öltözött vendégek között, csak attól féltem, hogy nemsokára szertefoszlik ez a csodálatosan kezdődő álom, és újra a rideg bécsi utcán tálé loin magam. — Felmehetnénk a szobámba! — indítványozta a vacsora befejezése után Michel. — így azonnal gépbe írhatnám az anyagot. Megdöbbentem. Egy idegen férfi szobájába menjek? Kettesben? De túlságosan szépen indult ez az este, semhogy ? visszautasíthattam volna. Úgy- S* sem tehet semmit, ha én nem | akarom. $ Külön lakosztálya volt a má-1 sodik emeleten, szalonnal, há-| lóval, dolgozószobával. Ez § utóbbiban maradtunk. Michel I az asztal mögé ült, én egy öb-§ lös fotelben helyezkedtem el. § — Tehát? — néztem rá kér- | dón. — Neve? Születési éve? Foglalkozása? — záporoztak kérdései. Szapora szóval, gépiesen diktáltam adataimat, akár a menekültügyi bizottság előtt, L amikor a St Pölten-i lágerba Sj érkeztem. í — Miért hagyta ott hazáját? | — kérdezte később és éreztem, | hogy most valami nagy storyt * vár. Igazi csemegét a menekült | toagyar lánytól, lapja olvasói | számára. Nos, ha csak ez a ki- * vánsága, ezt könnyűszerrel tel- § jesíthetem. Gyakran álmodoz- ^ tam külf öldi utazásokról, nagy § kalandokról, csinos férfiakról, | akiknek tengernyi a pénze — ^ egyszóval mindarról, amit egy { tizenhat esztendős iany álmai- ^ ban egyetlen szó testesíthet $ meg: külföld. jg Michel szeme felcsillant szökésem kiszínezett történetére, és hosszú, ideges ujjai fürgén kopogtak az írógép billentyűin. Még akkor is írt, amikor én már befejeztem a történetem, akár a jó zongorista, aki ha elkap egy jó dallamot, variálja, színezi, új hangokkal gazdagítja, amíg csak új dal nem születik belőle. Már az ötödik papírt fűzte a gépbe, amikor váratlanul megtorpantak zongorázó ujjal, mint aki elvétette a melódiát. Néhány pillanatig maga elé meredt, majd izgatott hangon folytatta a vallatást. — A kalandvágy természetesen csak másodlagos oka menekülésének. Elsősorban politikai okok kényszeríthet ték arra, hogy elhagyja hazáját! Az újságokban is csak a fii- | mekről és á divatról szóló cikkeket olvastam el. Mosolyog- § nőm kellett. Michel azonban | továbbra is ragaszkodott a | gondolathoz. — Próbáljon csak visszaem- | lékezni! Biztosan érte politikai í sérelem! 5 | Iliaba töprengtem, semmi § elfogadható indok nem jutott s eszembe. S X — Enélkül a riport mit sem § ér — kesergett. ' Megsajnáltam. Hiába dolgo- ^ zott az imént olyan buzgalom- § mai. Most fuccs az egésznek. ^ Talán meg sem jelenik az új- ^ Ságban. Ekkor váratlan mentő- ^ ötlet jutott az eszembe. Az egyik osztálytársamat nem vették fel a DISZ-be, mert két tantárgyból bukásra állt. Ez pedig velem is megtörténhetett volna, én sem tartoztam a legjobb tanulók közé. — Nem vettek fel az ifjúsági , szervezetbe! — vágtam ki dia- $ dalmasan. , | — Miért? — gyulladt ki sze- | mében újra a reménysugár. & — Mert... mert.;: az apám | francia tanár.. Magam sem tudom, miért ^ hazudtam ekkorát. Michel felugrott helyéről, át- $ hajolt az asztalon és megeső- ^ költ. Kisfiús örömmel leiken- ^ dezett és ha az asztal nincs $ közöttünk, talán nyomban a | nyakamba borul. Lelkesedése & Bükkös-patak (Varsányi Imre felvétele, második díjat nyert) Pap-szigeti lejáró (Varsányi Imre felvétele) nyaKamDa ooruj. Lelkesedése § reám is átragadt és most már | együtt szőttük tovább szökésem történetét. — Ezt megünnepeljük! — kiáltotta, amikor a tizedik oldalon pontot tettünk a történet végére. Néhány perccel később egy parányi asztal mellett szorongtunk. Michel szorosain hozzámbújt, keze g derekamon pihent. Chinzanot ittunk és Martinit, később táncolni vitt. Olyan könnyűnek éreztem magam, akár a pille. Vagy talán már az voltam én is? Nem, nem, Művésztelep (Rötzer Henrik felvétele) y """"""'■"fS'SWSWSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSWSSSSSfSSSSW/VSSSSSSSfSSSSSS. három óra is elmúlt, amikor felmentünk ismét a szobájába. Nem tudom, mi történt velem, de egyetlen szóval sem tiltakoztam. Olyan természetesen és magától értetődően tette és én erőtlen ■ voltam ... erőtlen ... Talán a Martini tette, vagy a bosszú, hogy valamiképpen megfizessek Jóskának. Másnap reggel Michel visszautazott Parizsbei. Tizenhat esztendős múltam két hónappal.
