Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-24 / 46. szám
1959. FEBRUAR 24. KEDD “”&Cirlap 3 akik egyszer már megpróA község határában tábla tűnik az úton járó szemébe: „Dánszentmiklós. Termelőszövetkezeti község”. A legtöbb ház kapujában beszélgető emberek, asszonyok állnak. A legfrissebb „szenzációt” tárgyalják, azt, hogy községük, Dánszenmiklós, termelőszövetkezeti községgé alakult, a gazdálkodással foglalkozó parasztok túlnyomó többsége a szövetkezeti utat választotta. A ,.főhadiszálláson", a tanácsházán táblák igazítják útba a gyakran érkező érdeklődőket. Egymás mellett található a „Földrendező bizottság” és a „Termelőszövetkezet fejlesztő bizottság”. Szinte percenként nyitják az ajtókat az emberek a bizottságokra, s problémáikra kérnek választ, tanácsot. Legtöbben az iránt érdeklőnek, mi lesz földjükkel, mikor kezdhetik a munkát a tsz-ben, mások azt szeretnék tudni, a földrendezés után hol kapják meg a tsz-től háztáji földjüket. Nincs könnyű dolga egyik bizottságnak sem, annak ellenére, hogy Dánszentmiklós termelőszövetkezeti község lett, erősödött a tsz, s megalakult a Béke Tszcs is. A falu megyeszerte híres termelőszövetkezete, a Micsurin Tsz hatalmas fejlődésen ment át néhány hét alatt. Földterülete 1653 kát. holdról 2063 holdra növekedett, míg tagjainak száma megközelíti a háromszázat a száznál több új belépővel. A tsz régi tagjai jól, rendezett körülmények között élnek, ez az egyik magyarázata a tömeges belépésnek. Havonta fizetnek készpénzelőleget a munkaegységekre, tehene, háza, rádiója majd minden tagnak van. Érthető, hogy a falu dolgozó parasztjai közül egyre többen adják fel az egyéni életmódot, s a község nagyobb része a szövetkezeti életet választotta, ledöntötte a mezsgyehatárokat. A száznál több újonnan belépett tag földdel rendelkező gazda volt. Az elsők között írta alá a belépési nyilatkozatot Kerekes László, a községi népfront-bizottság elnöke. — öt hold földemmel léptem a közös gazdálkodás útjára— mondta kérdésünkre. — Saját tapasztalataim alapján győződtem meg róla, hogy leghelyesebb, amit tehetek, az ha belépek a szövetkezetbe. Egyesek hitetlenkednek, nem hiszik, hogy tsz-tag lettem! Nem értik meg, pedig egyszerű a dolog, csak számolni kell tudni. Van némi tekintélyem a községben, szívemen viselem gazdatársáim érdekeit, ezért járom én is a házakat, s igyekszem meggyőzni, döntésre bírni a még kívüállóka'. Érdekes és jellemző, hegy a szövetkezeti élet leglelkesebb szószólói a tsz tagjai és azok, akik néhány napja adták fel az egyéni módot. Az 5,5 holdas Országh József, a hat- holdas Kiss Péter, vagy Ke- mencés József, id. Revák Ferenc. hogy csak néhányat említsünk, alighogy aláírta a belépési nyilatkozatot, máris felkereste szomszédait, s közülük sokat sikerült meggyőzni a belépés helyességéről. A példamutatás, a felvilágosító szó megtette a hatását. ■ Kaffka Sándor 5,5 holdas gazda nyitotta rá az ajtóit pénteken a tanácselnökre. Nem kertelt sokat, azonnal rátért jövetele céljára. — Háromszor voltak nálam .az utóbbi hetekben s magyarázták, lépjek be a szövetkezetbe — kezdte mondókáját a nagy figyelem közepette. — Akkor azt mondtam, majd megbeszéljük a családdal. Döntöttünk. Itt van a belépési nyilatkozat, aláírtam. A szövet- kez.ettel már beszéltem, március elsején kezdem a munkát, az állattenyésztő brigádban fogok dolgozni. Mint mágnes a vasat, úgy vonzotta a tsz az egyéni gazdákat. Különösen azokat, balták a közöst. — Egy évig voltam újra egyéni gazda 5 hold földemen — magyarázta Erdős József. — Kiléptem a tsz-ből 1957-ben, de megbántam. Kiszámítottam, hogy 30 forintos munkaegységet számolva, jó ötezer forinttal kerestem volna többet, ha tag maradok, pedig a szövetkezet nem is 30, hanem 37 forintot osztott, munkaegységenként. Nóhányan, egykori tsz-tagok, meghánytu k-vetet- tüik a dolgot, s mindannyian újra beléptünk, de most már igazán, véglegesen. — Én nem sokat töprengtem — feleli kérdésünkre Menyhárt János. — Arra vártam, biztassanak, hívjanak kicsit. Mert én a magam elhatározásából léptem ki 1957-ben, s szégyelltem volna, ha most kinevetnek, visszautasítják ajánlkozásomat. Hiába volt 6,5 hold földem, minden szempontból jobb volt nekem a tsz- ben. örülök, hogy újra befogadtak, mert ezután még jobb lesz, többen leszünk, többet elérünk. Az új belépőkkel megerősödött Micsurin Tsz vezetősége átdolgozta, kibővítette a terveket. Ügy tervezzük, hogy egy- egy munkaegység értéke az idén eléri a 38 forintot — ismertette a szövetkezet célkitűzéseit Pálinkás József, a tsz párttitkára. — Belterje- sitjük gazdálkodásunkat. Üj kultúrákat honosítunk meg, 16 holdon spárgát telepítünk, 12 holdon pedig dohányt. Hízóba állítunk 40 szarvasmarhát, több takarmánynövényt termelünk s fejlesztjük állat- tenyésztésünket. Az idén 4 holdon szőlőgyökereztető iskolát is létesítettünk, mert 35 hold szőlőt fogunk telepíteni. Vannak más elgondolásaink is, de azokat még alaposan meg kell vitatnunk a közgyűlésen. Csekő Ágoston Bevált az új rendszerű jövedelemelosztás a tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezetben Emelkedett a termelés, javult a munkafegyelem Rónai Sándor látogatása Rákoskeresztúron Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, hétfőn meglátogatta a rákoskeresztúri Kossuth Termelőszövetkezetet, ahol megtekintette ?. termelőszövetkezet virág- és konyhakertészetét is. A látogatás során hosszasan, szívélyesen elbeszélgetett a termelőszövetkezet tagjaival, valamint az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokkal. A tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezetben új rendszerű jövedelemelosztást dolgoztak ki, amely szerint a megtermett termény mennyisége, a kifejt tej, a hizlalásnál Dódig a súlygyarapodás dönti el, hogy kinek mennyi munkaegységet írnak javára. Kovács Pál szövetkezeti elnök véleménye szerint ez a jövedelem- elosztási rendszer bevált, a tagok a szövetkezet igazi gazdáinak érzik magúkat. Mivel aa értékelés alapja az, hogy hány mázsa répát, kukoricát vagy egyéb terményt takarítanak be egy bizonyos területről, sokkal gondosabban kapálnak* egyelnek, a betakarítás után nem marad termény a földön. A szövetkezetiek megkövetelik a traktorosoktól is* hogy kifogástalan gépi munkát végezzenek, beleszólnak a tervezésbe, elvárják, hogy a szövetkezet rendszeresen trágyázza a földeket. Az eredmény az állattenyésztésben is lemérhető. A tehenészetben az egy tehénre eső évi tejho- /am 1900 literről 3660 literre emelkedett, a sertéstenyésztésben a malacok elhullása egy százalék alá csökkent, s anyánként átlag tizenhárom malacot nevelnek fel a gondozók, A Haladás Termelőszövetkezetben az új jövedelemelosztási módszert időnként még alakítják, s ahol szükséges, módosítják. A SZENTENDREI KOCSIGYÁR TERVEIBŐL A tízéves fennállását ünneplő Szentendrei Kocsigyár ebben az évben tovább folytatja a vegyescikkek gyártását. Annak idején a mezőgazdaság fokozottabb gépesí tése csökkentette az igényt a ló vontatása parasztszekerek iránt, kisebb lett a kereslet, s a gyárnak ekkor kellett átallnia más cikkek gyártására. 1958-ban kezdték meg itt a kombájn- és cséplőgépalkatrészek, a melegágyi ablakkeretek és iskolafelszerelések készítését. Az utóbbi időben tehát inkább a faigényes termékek jutottak túlsúlyba. Éppen ezért elsősorban a gyár faipari üzemrészeit fejlesztették. Közel 700 ezer forintot fordítottak a termelési berendezések korszerűsítésére. Az idén a Szentendrei Kocsigyár 25 ezer iskolapadot készít, a cséplőgépalkatrészekből 400 garnitúrát tervezteti. Emellett 100 darab melegágyi ablakkeretet is gyártanak. Kocsigyártásra csak a második negyedév végén kerül sor, amdkoris 200 darab 25 mázsás és 100 darab 35 mázsás kocsit készítenek. Kincseket őri/ a (ápiószelei múzeum Blaskovits János, a múzeum vezetője XVIII. századból származó török kardot tart kezében. A kard ezüsttel, arannyal és ékkövekkel díszített, egy pilisvörösvári bányász ajándékozta a múzeumnak A múzeum műkincsekkel zsúfolásig megtöltött termo O lyan volt, mint valami mozgó fal. Hárman is megbújhattak széles vállai mögött. Ahogy felém közeledett — azon a ragyogó májusi reggelen a brnói városszél egyik iskolájának folyosóján —, megborzongtam és menekülésre gondoltam. Ha ez az ember egyszer megfog — összeroppant vagy szétharap villogó fogaival. Mindig villogtatta, már a lépcsőkön is ezt tette, amikor az emeletre feldübörgött. Nevetett, de én mégis féltem tőle. Először a falig hátráltam és igyekeztem meghúzódni az árnyékban. Aztán a folyosó vége biztatott meneküléssel, de . mégse. Az ablakot bedeszkáz- ták. Azon se ki, se be. Meglapultam hát az egyik ajtómélyedésben és vártam. A szívem a torkomát szorította és úgy éreztem, hogy a talaj sem szilárd alattam, vele imbolygók, mintha földrengés hintáztatná az egész épületet. Most beteljesedik, amit a jegyző fia annyit mondogatott. „Az orosz katonák vért isznak, azért bírják a legnagyobb hideget is.“ Ez a hatalmas ember megszemélyesítője lehet annak, amit, az oroszokról beszéltek, tanítottak. S ő közben egyre közeledett. Már eltakarta hatalmas teste á ISpcsöházból beszűrődő fényt. Már csak pár lépés választott el •*ile. Már csak a Icarját keilt.t kinyújtania... Ugrani akartam, de megfog "ta a karomat. — Mi van öcsém? B^gazol tál? — mondta tiszta magyarA KAPITÁNY Sággal és magához szorított. Nem fájt a szorítása, talán nem is szorítás volt, inkább átölelt, de nem úgy, mint idegent, hanem apailag és ez nagyon jól esett. Nagy, puha kezével beletúrt a hajamba és még jobban összekócolt. Apám szőkta így ha jókedvében van... — A többiek hol vannak — kérdezte aztán. — Ott... a szobában — mutattam egy közeli ajtóra, ahol a társaim meghúzódtak. Odamentünk. a z ajtó előtt magállt. Már /I nem mosolygott, inkább merengő volt az arca, mint aki valamin, régi-régi emléken gondolkodik. Még mindig fogta a váltam, de éreztem, hogy most nem én vagyok a gondolatai között. Az ajtón egy táblát nézett. Rajta: Vl/b osztály. Ezt már csehül is megértettem akkor. Benyitott a tanterembe. A gyerekek a padlón feküditek. Huszonötén voltunk, valamennyien elhurcoltak, menekültek. Valamennyien iskolások és a legidősebb sem töltötte még be a tizenötödik évét. A tanterem üres volt, mikor ide hoztak bennünket. Szalmát terítette’' a padlóra, az szolgált fekhelyül Két napja voltunk itt és azóta ránk se nézett senki. Amink volt, megettük. Kimenni nem mertünk, mert éjszakánként még gyakran hallottunk puskalövéseket és féltünk. A tanterem és a folyosó volt egész birodalmunk már második napja. Nevetséges látvány fogadta. Nevetséges, gyerekes és a nagy ember szemében könnyet láttam. Jól láttam, mert ahogy felnéztem rá, ott pottyant le az orrom előtt és foltot hagyott a padlón. A huszonnégy gyerek tér- denállva fogadta. Kezük ösz- szetéve és könyörgőn néztek rá. — Ne bántsanak bennünket — énekelték kórusban. A hatalmas ember körülnézett, aztán hogy meglátta a poros, szalmával teleszórt katedrát — asztal, szék nélkül, de azért katedra volt, magasabb, mint a padló és a tábla i előtt állt — odament. Felállt. Solcáig nem szólt. Csak nézett bennünket. Egyszer megfordult és a táblát is végigmérte, aztán hirtelen tört elő belőle a szó. — Gyertek ide körém. Bátortalanul vettük körül. Mit akarhat tőlünk? ■— Én Iván Ivanovics vagyok, de ti csak szólítsatok egyszerűen János bácsinak Aztán beszélgettünk. O lyan furcsán kérdezgetett, hogy azt hittem, a Szalui tanár úr áll előttem, akit nagyon szerettem és osztályfőnököm volt a szolnoki gimnáziumban. Egyszer azt kérdezi a Laj- ka Lacitól, aki felvidéki gyerek volt és a legközelebb fu- rakodott hozzá: — Mi a te apád? — Paraszt. — Földetek van? — Három hold... a Notaries úrtól béreltük. — Most majd kap saját földet és magának gazdálkodik. Nem értettük akkor, mit mond, mire céloz, de nem is ez volt a fontos számunkra. Mindenfélét kérdezgettünk tőle, hogy mi van most oda- ■ haza ? Hogy az a négy csillag mit jelent a vállán? Meg hogy miért éppen a vállán hordja a sarzsiját? S hogy a kapitány az olyan rang, mint nálunk a százados? Mindenre válaszolt, magyarázott, mintha csak azt mesélné el, hogyan verték meg Napóleont a borodinói csatában. Élvezettel hallgattuk minden szavát és nem fogytunk ki a kérdésekből Ki a biciklijét emlegette, a másik a labdáját sajnálta, ha nem lenne már meg, aztán az óriás sárkányról beszéltünk, amit az őszön ragasztottunk sárga, kék, meg piros papírból és hosszú madzagon eregettük fel. — Maguk felé csinálnak-e olyant a gyerekek ? — De még mennyire! Hódmezővásárhely mellett lehet csak igazán sárkányt eregetni, olyan tágas a határ, hogy tíz sárkány sem akad össze. kkor vettük csak észre igazán, hogy a kapitánnyal mindeddig magyarul társalogtunk. — Mit mond? Hogy Hódmezővásárhelyen? Hát maga azt honnan tudja? — Én valamikor Hódmezővásárhelyen tanítottam, a gini- náziumban, de kitiltottak az országból.., — Hát akkor maga nem is tud igaziból oroszul? Felnevetett, — Már hogyne tudnék. Húsz év alatt megtanulhattam. — Akkor mondjon valamit oroszulI — Drasztvujtye! Hárman is utána mondtuk, de nem sikerült.' — Aztán mit jelent ez, János bácsi? — Amolyan köszönés féle.. mint mondjuk a jó napot’ Nyílott az ajtó. Egy hadnagy lépett be és jelentkezett... oroszul■ Aztán kisietett és kisvártatva fehérköpenyes szakács jött, vödörrel, nagy merőkanállal a kezében és megebédeltünk. Zöldséglevest kaptunk sok hússal, de keveset néztük a kanalat, János bácsin függött a tekintetünk egész idő alatt. Milyen, rendkívüli ember. Hódmezővásárhelyen volt tanár, most meg kapitány és úgy beszél oroszul, mint mi magyarul. Még aznap útnak indítottak bennünket. János bácsi sajátkezűlég irt egy hivatalos' parancsot, amely oroszul—magyarul szólt mini den katonának: Aki csak találkozik velünk, igazítson útba. Pozsonyba megyünk, onnan pedig Magyarországra. Ha lehet, lássanak el élelemmel és minden szükségessel. A búcsúzásnál sírtunk. — Jöjjön velünk. János bácsi! — Az nem lehet most... Pedig láttam, hogy szívesen jönne, mert kétszer is elbúcsúzott tőlünk és terepjáró kocsiján messze kikísért bennünket a városból. Ott a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk magunkra és éjszaka ne maradjunk az országúton. Különben a papír arról is szól, hogy szállást is kapunk bármelyik orosz katonai alakulatnál, ha szükségünk van. T av indultunk el Brnóból-* hazafelé és akivel csak ’alálkoztunk. már messziről meglobogtattuk felé az írást ? ha odaért, kórusban köszön- tünk rá: — Dras~tmPtne tovarís! Gáldonyi Béla
