Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-18 / 15. szám

Na PLO '*l||IimiHlllllHllllliHllllHlltIHIMIIi;iinilHIIIII»Mllltnil .....tiiiiiiitHliiuilliumi» • • •• GAZDAG KULTURÁLIS ELET - ZART FALAK KOZOTT Heti Naplónk legfontosabb be­jegyzése: ma dél­előtt 11 órakor nyílik meg a vá­ci Vak Bottyán Múzeumban az a kiállítás, amely m város őskori emlékeit tárja a látogatók elé. A váci múzeum új kiállítását Fodor Barna, a városi tanács v. b. mű­velődési osztá­lyának vezetője nyitja meg. * És még egy vá­ci jegyzet... azaz javítunk: váci és dunakeszi jegy­zet: november 19-i számunk­ban írtunk a du­nakeszi Magyar­ság Művelődési Ház életéről, ter­veiről. Az egyik a sok terv közül a közeli jövőben megvalósul: feb­ruárban Vácra viszik a ke- szi színjátszók Dickens Házi- tündér-ét (kará­csonykor mutat­ták be saját szín­padukon), a vá­ciak pedig a Zeng az erdő című daljátékkal vi­szonozzák a láto­gatást. További kooperációs ter­vek: a dunake- sziek bemutatják a váci művelő­dési házban Gol- dini A hazug cí­mű víg játékát. Bízunk benne, hogy a kpícsbnSá5- műsorcsere mind­két művelő Jési háznak erkölcsi és anyagi eredmé­nyeket ■ hoz majd. És hogy a szín­játszóknál ma­radjunk — hiába, magasra csapott a megyei szín­játszó fesztivál meghirdetése után az öntevékeny színjátszók mun­kakedve —, az ürömi csoport, amely mostanáig ugyancsak Csi- ky Gergely egyik művével, a Bu­borékokkal fog­lalkozott, húsza­dika után a mai magyar szerző színművét pró­bálja, Sásdi Sán­dor Nyolc hold földjével akar­nak szerepelni a fesztiválon. ★ Január harminc­egyediké ... Ez a végleges határ­ideje a visegrá­di iskola két új tanterme átadá­sának. A két új iskolatermet, mint már meg­írtuk, javarészt társadalmi mun­kában építették. * Kedves meghí­vást kaptak a gyömrői KISZ- szervezet színját­szói. A Budapes­ti Konzervgyár­ba mennek sze­repelni három vi­dám jelenettel. De jó is lenne, ha a konzervgyá­riak a látogatást hasonlóképpen — műsorral — vi­szonoznák Gyöm­paraszt szövet­ség jegyében. ★ Andersen Nexö színművének, a Dangaardi embe­rek című három- felvonásos mű­nek magyaror­szági ősbemuta­tójáról adunk most hírt. A da­rabot Budapes­ten, a Közleke­dési Klubban (VI. Csengery utca 68.) mutat­ják be január 29-én, ★ Muskáth György ürömi általános iskolai tanár ír­ja: „A helyi ta­nács a napokban adott 500 forin­tot a könyvtár fejlesztésére. Az ifjúsági könyv­tár növelése ér­dekében az út­törők közremű­ködésével Arany János-estet ren­dezünk”. Úgy vél­jük, mindkét ak­ció — követésre méltó példa. ★ És végezetül hadd jegyezzünk be Naplónkba néhány elismerő szót a Nagykátai Járási Tanács­ról. A tanács v. b. ugyanis feb­ruár elsején na­pirendre tűzi a járás filmszínhá­zainak helyzetét, majd még ebben az évnegyedben megtárgyalja az ismeretterjesztő munka helyzetét is. Ahol a ta­nács vagy a vég­rehajtó bizott­ság ilyen gond- ,dtj,l* $zeretet,tel_ őrködik a iTiűvé- lődésiigy fölött, ott bizonnyal en­nek az eredmé­nye sem marad el. | Az egyetem: a tudomány fel- ! légvára, s a kultúráé is, de | nemcsak az egyetem falai kö- ! zött. Ki kell áradnia az egye­lj temi városba vagy községbe, |sőt még a környező falvakba |is. Ha másként nem, hát úgy, | hogy az egyetem kultúrcso- ! portjai művészi műsorokkal I formálják a községek, falvak | lakóinak gondolkodását, ízlé- |sét. | A gödöllői Agrártudományi | Egyetem művészeti csoportjai | azonban nem ezt teszik. Az | egyetemi KISZ-bizottság véle- I ménye szerint kultúrcsoport- |jaikat a Jászságban és Bara- inyában jobban ismerik, mint ! Pest megyében. Az elmúlt esz- I tendőben például mindössze | egyszer szerepeltek Gödöllőn, | egyszer pedig Mogyoródon. De 1 sokkal többször a megye ha- § táráin túl. I Az egyetem kulturális | élete azonban általában 1 befelé fordul. Művészeti I együtteseik csupán az | egyetem hallgatóinak szó- ! rakozását, műveltségének | szélesedését szolgálják. | Pedig ők olyan egyetemisták, |akik már tisztában vannak a | nagyüzemi mezőgazdaság je- I lentőségével és előnyeivel. fHogy ez mit jelent? Az egye­ltem kultúrcsoportjai túl azon, |hogy művészi élményt szerez- I hetnének a falvak dolgozól- |nak, hirdetői, agitátorai is le­lhetnének a nagyüzemi mező- ! gazdaságnak. Erre azonban | mind ez ideig nem gondoltak az I egyetem kultrális életének ve- | zetői. | Pedig a mód és a lehetőség I adott. Az Agrártudományi | Egyetemen jelentős kulturális |élet folyik. I A színjátszó csoport sok 1 megérdemelt sikert aratott |már. Tavaly az országos főis- ! kólái fesztiválon a negyedik | helyen végeztek. Jelenleg vi- I dám műsorokkal szerepelnek. Ide tanulják már Móricz Zsig- | mond Csiri-Biri című egyfel- ivonásosát, a Tanácsköztársaság = 40. évfordulójára pedig Nagy Szalai Éva harmadéves hallgató, az egyik lelkes kultúrmunkás Lajos: Uj vendég érkezett című színművével készülnek, A tizenhattagú népi tánccso­port is új műsorra készül Szi­geti Klára tánctanárnő vezeté­sével, s február közepén sze­retnének ezzel bemutatkozni; Ezért készülnek nagy szorga­lommal a heti két próbanapon még most is, a vizsgák ideje alatt is. S bár még egy hónap választja el őket az új bemu­tatótól, máris két szereplésre kap­tak meghívást: a február 28-i mérnökbálra és a március 21-i ünnepségre. Jól működik a zenebarátok köre. E szakkör kettős felada­tot tölt be. A szűkebb prog­ram: a tagok zenei műveltsé­gének fokozása. Eddig 10 elő­adást tartottak, hanglemez­bemutatókkal, ötöt Beethoven­ről, hármat Mozartról és ket­tőt Haydnról. A második fél­évben a zenei romanticizmus bemutatására kerül sor. A szű­kebb körű rendezvényeken túl minden jelentősebb zenei év­forduló alkalmával nyilvános hangversenyt rendeznek. Ed­dig Csajkovszkij munkásságá­ról emlékeztek meg, valamint egy opera- és operetthangver­senyt tartottak. Januárban két ilyen hangverseny lesz Mozart, illetve Schubert műveiből, feb­ruárban pedig szintén kettő > egy Wagner művészetéről, egy másik pedig két világhírű éne­kes: Saljapin és Gigli művé­szetét mutatja be. Jó munkát végzett eddig az irodalmi szakkör is, bár az előadások témaválasztása nem a legszerencsésebb volt. Az el­hangzott öt előadás a követ­kező témaköröket ölelte fel: Görög mithológia, Görög líri­kusok, A trójai mondakör, Ho­mérosz, Irodalmi moderniz­mus. A továbbiak során a kör vezetőségének sokrétűbbé és gazdagabbá kell tenni a programot ahhoz, hogy vonzóbb legyen nemcsak a kör tagjai, de a kívülállók részére is. Igen nagy érdeklődés nyil­vánul meg az egyetemen az irodalmi és vita-estekkel kap­csolatban. Eddig két ilyet ren­deztek', mindkét" alkalommal telt ház előtt. Az egyik, a fia­tal költők és írók estje volt, amelyen Gyárfás Endre, Papp László, Bokros János, Győri Balázs és mások mutatták be legújabb elbeszéléseiket és verseiket. A másik filmankét volt, „Az ifjúság és a film” címmel, amelyet Máriássy Ju­dit filmíró tartott, s az előadás után levetítették az Egy pikoló világos című magyar játékfil­met. Az eddigi sikereken fel­buzdulva, most újabb két vita­estre készülnek. Tervezik az Édes Anna című új magyar film megtekintését és vitáját, amelyre szeretnék meghívni a film alkotóit és főszereplőit* Külön szólni kell az ének­karról, ami — nincs. Négy év­vel ezelőtt alakult, mintegy negyven fővel. 1955-ben már kétszáz tagja volt az egyetemi kórusnak, mivel csehszlovákiai turnéra kaptak ígéretet; A turné nem sikerült, a kórus szétszéledt és csak 1957-ben sikerült újjáalakítani, mintegy negyven taggal. Sajnos, ekkor is mindössze egyetlen fellépés­re, mert a bemutatkozás nem a legjobban sikerült, s ez ked­vét szegte az énekeseknek; Ősz óta újra az énekkar meg­alakításán fáradoznak, mind ez ideig azonban nem sok si­kerrel. Hogy miért? A KISZ- bizottság véleménye szerint az egyetem kulturális életének vezetője nem jó szervező. A kultúrvezető véleménye sze­rint viszont a KISZ-bizottság nem segít. Az énekkarra pedig szük­ség lenne az egyetemen, és ezért a lehető legrövidebb idő alatt létre kellene hozni, ha másként nem, hát a kultúrvezető és a KISZ-bizottság összefogá­sával. Mindezekből kiderül, hogy a gödöllői Agrártudományi Egye­tem változatos és gazdag kul­turális programmal büszkél­kedhet. Büszkeségük azonban csak akkor lehet teljes, ha az egyetemen folyó színvonalas kultúráiét hatása megmutatko» T zik majd az egyetem falain túl, Gödöllőn és a környező fal­vakban is. Addig azonban nem lehetnek elégedettek önmaguk­kal. Prukner Pál ORDAS IVAN Urak és basaparasztok Esteledik, Üres előttem az út. Már minden szekér haza­tért és elült a házakhoz szét­oszlott csorda pora is. Elernyesztett derékkal ülök a bakon. Minden zökkenést átvesz a testem. Hozzá ízesül a szekérhez, rázkódik, himbá­lózik, mintha csak lényegtelen alkatrésze lenne az egész zör­gő alkotmánynak. Zsíros kari­májú kalapomat a szememre húzva, foltozott cájg ruhám­ban, ormótlan bakancsaimmal szakasztott olyan vagyak, mint egy „igazi” parasztember. A falubelieket azonban nem té­veszti meg se napégette, bo­rostás képem, se nikotintól sárga, gondozatlanul lecsüngő bajuszom. Az a pár amber és asszony, aki ilyenkor az utcán van, egytől-egyig így üdvözöl: — Jó estét kívánok, Berey úr! Ezeknek a sültparasztoknak a fejéből a fejsze fokával sem lehet kiverni a megszokást. Az Atyaistennek sem felejtik el, hogy valamikor főhadnagyi egyenruhában láttak és „úr. nak‘‘ tituláltak. Mire végigdöcögök a Fő ut­cán, már egyre sűrűbb szövé­sű fátyolt borít a falura az est. Ez az igazi falusi este, amit a városi széplelkek szemforgatva szeretnek dicsérni a csendje és állítólag idillikus nyugalma miatt. Messzire bűzlik belőle az unalom, a butaság, a plety­ka és az az izmot bénító, agyat tompító, ólmos fáradtság, amit az ember egésznapi inat sza­kasztó, baromi munka után érez. A Nádor köz végénél már tu­dom, hogy egy pillanat múlva felbukkan a Vénasszony. Ott áll a kerítés szögleténél, mere­ven, szótlanul és vár. Termé­szetesen meg se moccanok. A szárat se fogom szorosabbra és így sikerül is a bal hátsó ke­rékkel alaposan nekihajtanom. a szegletkőnek. Még károm­kodni sincs időm, máris fel­hangzik a sipítása. Siet vele, hiszen csak arra várt, hogy ká­roghasson: — Ni, a főhadnagy úr! A díszparaszt! A tekintetes Berey! Úgy hajt be a kapun, mintha a magáét töretné. Gyötri a lo­vakat, rongálja a szekeret! Mit bánja ő, hogy kinek kell meg­csináltatni! Nem az ő pénze megy rá, a sehonnainak! — lé­legzetet vesz, aztán felsó­hajt. — Oh, énistenem, de megvertél engem ezzel a frá­terrel! Zsuzsi szakás szerint a tor­nácnál vár és igyekszik kezem­re járni a kifogásnál. Ócska, szürke szoknyában van és ved­lett rózsaszínű blúzban. A szoknya szabása, az a két be­rakott ránc, városias, „úri”. Engem azonban dühít ez a jól- ápoltság, ez a célzatos szép­ség, ez a tervszerű merénylet, hogy minél jobban, ezer szállal befonjon, magához fűzzön, be­hálózzon. Az ilyen toprongyos robotoshoz, mint én, nem fe­hérbőrű delnő illik, hanem egy izmos, tenyerestalpas nőstény, aki elvégzi a dolgát az istálló­ban és az ágyban, de utána nem mereszt fájdalmas, könnyben úszó, borjú szeme­ket. mint a feleségem. Bevezetjük a lovakat az is­tállóba. Egy ideig némán áll mögöttem, aztán bánatos han­gon megszólal: — Aíi anyussal máma sokáig fennmaradunk, szilvabefőzés lesz. De te csak vacsorázz meg és feküdj le korán. Fá­radt lehetsz. Kazii Ez az utolsó „Fáradt lehetsz, Kazi!“ afféle választ váró mondat. Éppen ezért meg se rezdülök, hanem egy biccentés­sel nyugtázva a tudnivalókat, konokul dohogok tovább. Mire végzek az istáilóban. Zsuzsi a konyhaasztalra készíti a vacsorát. Tisztára kanalazom a tányért, kitörlöm kenyérrel, és kiballagok az udvarra. A kutya oda sündörög a lábam­hoz. Nem akarom, hogy csaló­dás érje, bakancsom hegyével most is a bordái közé célzok és félrerúgom. Ebben a házban utálok minden bizalmaskodást. Fejem fölött az égbolt rokon­szenvesen komor és fekete. Csak itt-ott tarkázzák ezüst­fejű, fényes csillagszegek. A korán kelt hold sietősen go- molygó felhőfodrok mögé bú­jik. Megállók a kút mellett, félfarral a vályú szélére ülök és kabátom zsebéből előhalá­szom a dóznimat. Velem szemben a szilvalek- várfőzés fénye. Hátborzongató látvány. A kiskonyha ajtaját le­vették. Odabenn rőt lángok és vastagon gomolygó gőz között áll a Vénasszony, és két inas, csontos karja egy hosszúnyelű kavaróra tapad. Liheg. Verej­tékez, kipirult pofája láttán egy pillanatra az a sejtelem ci­kázik át rajtam, hogy ez az arc rút tükörképe lehet annak, amilyenné valamikor régen, a szenvedély pillanataiban tor­zulhatott. Az asztal sarkánál egy zsámolyon ott ül Zsuzsi. Blúza nagy verejtékfoltokkal tápod a testére. Kötény van rajta, két lábát előre nyújtja és szétveti. Jobbra-balra mel­lette egy-egy nagyfülű bádog­edény. Az egyikből szedi a szil­vát, fürge ujjal magvazza és a feltépett testű gyümölcsöt gépiesen haji gólja a másikba. Szinte nevetség rágondolni, hogy láttam én valamikor a Vénasszonyt barátságosan mo­solyogni sürgölődve tüstén­kedni is körülöttem. Negyven­ötben, amikor bolond fejjel az elsők között jöttem haza Nyu­gatról: „csakhogy épségben megmaradt, kedves főhadnagy úri” voltam neki. Két hónap­pal később, az apám halála után, a gőzmalom új tulajdo­nosát tisztelte a „drága Berey úrban“. Nemsokára elvettem a lányát, és a malom melletti új házban laktunk, új bútorok között és az infláció jóvoltából gyarapodó perzsákkal a lá­bunk alatt. Ez volt az az idő­szak, amikor a Vénasszony még a kimondatlan gondolatai­mat is: „Igazad van, Kázmér fiam!” felkiáltással sietett elis­merni. Személyes hadiállapotunk csak akkor kezdődött, amikor bejelentettem neki, hogy a malmot államosították. Először nem értette a szót. — Államosították? — nézett rám. — Mi az? — Elvették, mama! Elvet­ték! — És kifizették? — Csudát! Nem adlak érte egy vasat sem. Ez a szívéig hatolt. —* Te jóságos ég! — eresz­tette le maga mellé a mosogató lével teli vödröt. — Semmid sem maradt? Akkor most ki tart el majd benneteket? Vállat vontam: — Majd magukI Ezt komolyan gondoltam. A malom államosítása letaglózott ugyan, de egy percig sem hit­tem, hogy minden elveszett. Hiszen olt van még mögöttünk Zsuzsi várható öröksége, hat­van hold a legjobb patakmenti földeknfl. Majd csak beállók az apósom mellé és amit idáig egyedül csinált, most üzlete­lünk ketten. A Vénasszony azonban egy percig sem gon­dolt erre a vigasztalásra. Lep­lezetlenül és nJ/omban kesereg­ni kezdett: — Még, hogy mi! No, hiszen szegény lányom, megvert min­ket az Isten! Egy nincstelen vő, aki az apósa nyakán akar elősködni... — és így tovább, ebben a hangnemben vagy ne­gyed óra hosszat. Szerencséje volt. Engem még aznap este letartóztattak valu- taűzérkedésért és feketézésért. Ezzel egy időre megkíméltem a Bodó-vagyont attól, hogy egy nincstelen vöt kelljen eltarta- niok. Mire pedig visszatértem, már nem volt Bodó-vagyon. Komédiába illő, de így van. Ez az öt hold, amin gürcölök — a lovak, a szekér, a ház, a konyha, még a vályú is itt alattam — mind Dömötör- vagyon, a Vénasszony hozomá­nya. A föld használata fejében mi ketten Zsuzsival holtig el­tartjuk őt. de ez csak szóbeli megállapodás volt. A tulajdon­jogról nem mondott le, szerző­dést nem kötöttünk, írás nincs, („Csak nem kételkedsz az édesanyám szavában?” me­resztette rám könnyben úszó szemeit Zsuzsi és belőlem, ör­dög tudja miért, csakugyan ki­tört valami elfelejtett ludovi- kás jómodor — nem kételked­tem az anyósom szavában.) Amit pedig ez a gyatra, trá­gyáért síró öt hold hoz, az az adóhátralék törlesztése és a rendes adó kifizetése után csak nyomorra elegendő egy olyan embernek, ami mint én, tudja, mi az igazi jómód. Most hát együtt nyomorgunk, de a Vén­asszony tulajdonán, az ő ke­gyelméből. Igényeimet m^r rtg ai^bb adtam. Italból megelégszem a fél deci keverttel. Kedvenc ételem a ludaskása, és egy jobb étterem asztalán az evő­eszközlégiók csillogása bizo­nyára zavarba hozna. Régen elmúlt az az idő, amikor Mir- jamot, Extrát vagy éppen fi­nom egyiptomi cigarettákat szívtam. Dózniban őrzött, ma- gamnyálazta papírból sodort, finánclábas, durva, nagyszálú dohány foglalta el a helyüket. Tulajdonképpen ócskább, mint a békebeli bagó. Néhanapján, amikor az állatorvossal vagy a pappal váltok egy-két szót, már keresgélnem hell az alkal­mas kifejezéseket. Óvatosan formálom a mondatokat, ne­hogy beszélgetésem szégyent hozzon az egykori művelt tár­salgóra. És a nők!... Néhány egyértelmű évődő szó minden tudományom, és a raffináltabb örömök helyett tökéletesen ki­elégít az, hogy Zsuzsit minden érzelgős köntörfalazás nélkül, bármikor meglovagolhatom az ágyban. És ez a Vénasszony, ez a förtelmes bestia! Tudom Istenem, hogy egyszer késsel megyek a torkának. De addig is... mit lehet itt tenni? Lám, a Vénasszony máris gondoskodik rólam odabenn. Alighanem meglátta a cigaret­tám Világitó parazsát a sötét­ben, és nem bírja elviselni, hogy munkátlanul tudjon. Nincs borzasztóbb érzés, mint az, hogy a vő tétlen! Egy pil­lanatra elereszti azt az infer- nóbéli kavarót, odahagyja a fortyogó üstöt és két üres vöd­röt lódít ki az ajtón. Egy néma ujjmutatás a vöd­rökre. Ez nekem szól. Vízre van szükségük. A szil- valekvárfőzés ismeretlen iste­ne szomjúhozik és inni kíván. Szöszmötölök egy darabig a kút kerekével, csörgetem a felhúzó láncot, nehogy azt higgye, minden parancsa tüs­tént teljesül. Aztán megtöltöm a vödröket és ahogy egy nincs­telen vöhöz ülik, engedelme­sen beviszem a vizet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents