Pest Megyei Hirlap, 1959. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-29 / 24. szám
1959. JANUAR 29. CSÜTÖRTÖK #*r.vr mi: er i'iC tri (10 5 Könnyűének a dolgozó nő munkáján a kereskedelemben A termelési értekezleteken elhangzott javaslatok alapján DIÁKÚJSÁG NAGYKŐRÖSÖN A CEGLÉDI JÁRÁS területén a múlt évben 20 000 forintot utalt ki a járási tanács gyámhatósága a sokgyermekes családok kiskorú gyermekeinek segélyezésére a gyermekvédelmi alapból. A 400—800 forintos segélyek ősz- szegét a községi tanácsok útján azoknak a kiskorú gyermekeknek a ruházatára fordították, akiknek segélyezésével az állami gondozás elhárítható volt. Ezáltal a saját hibájukon kívül nehéz anyagi helyzetbe került szülőknek nyújtottunk segítséget. Ez is bizonyítja, hogy a szociális létesítményeken kívül államunk még külön a kiskorúak segélyezésével is gondoskodik a gyermekívéáe lemről. A kereskedelem munkájának megjavítása, az udvarias árusítás feltételeinek megteremtése elképzelhetetlen az elárusítóik, a kereskedelmi dolgozók munkafeltételeinek rendezése és megkönnyítése nélkül. A Belkereskedelmi Minisztériumban és a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetében ezek figyelembe vételével és szem előtt tartásával mérlegelték a kereskedelmi vállalatok termelési értekezletein elhangzott javaslatokat. Az az általános vélemény alanek a boltoknak a többségében nők az eladók. A nők egészségét veszélyeztette, hogy naponta 85—90 kilós liszteszsákokat kellett emelgetniük. Az Élelmezésügyi Minisztériummal megállapodtunk, hogy január elsejétől a malmok egy része, például a put- noki, a selyp!, a szombathelyi, a váci. a kaposvári, a székes- fehérvári, a hódmezővásárhelyi és Budapesten a ferencvárosi malom 50 kilós zsákokban hozza forgalomba a lisztet. Az Élelmezésügyi Minisztérium ígérete szerint június 30-ig valamennyi malom 50 kilós zsákokba tölti a lisztet. Ez az élelmiszeripar jelentős anyagi beruházásai nélkül nem volt megvalósítható. Külföldről kellett ugyanis beszerezni új adagoló- és csomagológépeket, illetve a régieket kellett átalakítani. A szakorvosi vélemény szerint ezeknek a kisebb súlyú zsákoknak a mozgatása, ha ketten szállítják, már nem veszélyezteti a dolgozó nők egészségét. — Foglalkoztunk ezenkívül a felszabaduló kereskedelmi tanulók helyzetével. Főként a női munkavállalóink, az újdonsült elárusítónőink lakás- problémáinak megoldása sürgős feladat. A jelenlegi gyakorlat szerint az iskolából kikerülő és felszabaduló leányok nem lakhatnak tovább a diákszállóban és drága pénzért albérletbe kénytelenek költözni. A szociális körülményeiket figyelembe véve nem helyes, hogy alig 800—900 forint jövedelemmel rendelkező kezdő árusítók 300 —350 forintot fizessenek albérletért. A minisztériumnak az az elképzelése, hogy az iparhoz hasonlóan, munkásszállást létesít majd e fiatal lányok elhelyezésére. A lakásproblémán kívül meg szeretnénk oldani az üzletek takarítását is. Ezt a munkát még a nagyobb üzletekben is általában az elárusítónőkkel végeztetik. Véleményünk szerint a vendéglátóiparhoz hasonlóan a kereskedelemben is takarítórészlegeket kell szervezni. Az a tervünk, hogy 50 tagú takarítórészleget alakítunk. A takarító brigádok 3— 4 kereskedelmi egységet tarthatnának tisztán. Ezzel megszűnne a vita a női és a férfi munkavállalók között és a 'kereskedelemben dolgozó nő érezné nagyobb megbecsülését is. Az elmondottakon kívül több más, nemrégiben bevezetett, a dolgozó nő munkáját megkönnyítő intézkedésről és rendelkezésről is beszámoltak a Belkereskedelmi Minisztériumban. A' nagyobb áruházakban, mint a Verseny és a Vörösmarty áruház, hűtőszekrényt bocsátottak a dolgozó nők rendelkezésére, hogy a munkájuk megkezdése előtt vásárolt hús- és más romlandó áru ne menjen tönkre. A Verseny Áruházban házi fodrászszalont és mosodát is berendeztek. A női öltözőt kifestették, kicsinosították. Hasonló újításokat fokozatosan a kereskedelem valamennyi területén bevezetnek majd. A magyar külkereskedelem 1959-ben hivatalosan tizenkilenc nagy nemzetközi vásáron vesz részt a Magyar Kereskedelmi Kamara rendezésében. Ezenkívül a vállalatok több mint száz egyéni kiállítást rendeznek és így mind az öt világrészbe eljutnak a magyar ipar és a mezőgazdaság termékei. A Magyar Kereskedelmi Kamara Bukarestben állandó mintatermet rendez be, amely márciusban nyílik. Elsőnek a Pannónia motorkerékpárokat ismertetik meg a román közönséggel. Ugyanitt a későbbiekben az ELEKTROIMPEX, a METRIMPEX és a ME- DIMPEX is bemutatja majd a magyar elektrotechnikai ipar, a műszeripar és a gyógyszer- ipar gyártmányait. Pekingben május 1-én nyílik magyar híradástechnikai kiállítás, ahová a Beloiannisz gyár termékein kívül elviszik az Egyesült Izzó gyártmányait is. A TECHNOIMPEX márciusban A NAGYKÖRÖSI Arany János gimnázium diákjainak régi vágya teljesült: megjelent a Diák Híradó első száma. Az ifjúsági lapnak régi hagyománya van az iskolában. Most, hogy felelevenítették, nagy célt tűztek maguk elé: a Diák Híradó legyen az egész tanulóifjúság nevelője. Itt fekszik előttünk a lap első példánya. Terjedelme nem nagy, hat stencilezett oldal mindössze. Tartalma azonban azzal biztat, hogy a lap betölti majd hivatását. Mert még nem tölti be. A nagykőrösi Diák Híradó ugyanis még nem az egész gimnázium lapja. Csupán a KISZ önképzőköré, Azaz, egy kis csoporté. Miért mondjuk ezt? A lap teljes első oldalát foglalja el a KISZ önképzőkörének — egyébként jól megírt — köszöntője. A második oldalnak majd felén az önképzőkör pályázati felhívása áll, alatta pedig az önképzőkör vezetőjének folytatásos riportja. Ezenkívül még fél oldal foglalkozik az Varsóban ismerteti meg szerszámgépeinket a lengyel szakemberekkel. Dél-Amerika több városában és az ausztráliai Sidney-ben is lesz magyar árubemutató. Kairóban több vállalatunk együttesen mutatja be a magyar gyártmányú iskolai, oktatási, szemléltető eszközöket, tanműhely-felszereléseket, oktató-filmeket. Göteborgba- ugyancsak több vállalatunk küldi el exportcikkeit, a különböző gépeket és a köz- használati cikkeket. A METRIMPEX elviszi műszereit a frankfurti fogorvosi műszerkiállításra, megjelennek vállalataink a brüsszeli élelmiszerkiállításon, a párizsi rádió- és a párizsi cipő-, bőrdíszmű-ipari kiállításon. A Szovjetunióba néhány gépexport-vállalat tervez vándorkiállítást. A Kultúra meghívást kapott egy olasz nyomdaipari kiállításra, a MEDICOR pedig többek között benevezett a müncheni orvoskongresszus alkalmából nyíló műszerbemutatóra is. önképzőkör munkájával, életével. Tehát összesen a lap fele. Ez talán nem lenne baj, ha a lap másik fele az egész iskola életét tükrözné. Sajnos, nem így van. Ezeken az oldalakon csupán szellemi olimpiász, humor, sport, hírek, egy rövid megemlékezés és egy kevésbé sikerült vers kapott helyet. (Ez utóbbinak nem megírási módját kifogásoljuk, hanem az élettől elszakadt mondanivalóját.) MI HAT a tennivaló? Amellett, hogy a lap rövid tárcákat, verseket és az iskola életének (sport, KISZ, önképzőkör) híreit közli, helyet kell biztosítaniok olyan írások számára is, amelyek az iskola életének problémáit boncolgatják. Talán elfogadnak tőlünk néhány tanácsot a lap szerkesztői: írjanak az iskolai fegyelemről, az öltözködésről, arról, hogy mivel tölti egy tanuló a délutánját, ki milyen módszerrel tanul, mit olvassunk, és így tovább. Csak akkor lesz eleven ez a lap, ha olyan kérdésekre keresi a feleletet, amelyek tízpercekben és délutánonként a tanulóotthonban, illetve a baráti körben minden diákot egyaránt foglalkoztatnak. Igaz, érvelhet a lap szerkesztő bizottsága, hat oldal áll csupán a rendelkezésünkre. Ez valóban kevés. De ne csak az egyik oldalra nyomjanak. így — papírtöbblet nélkül — kétszeres terjedelmet nyerhetnének. BÍZUNK ABBAN, hogy a nagykőrösi Diák Híradó szerkesztői megszívlelik tanácsainkat, s következő lapjukat már díeséröbb jelzők kíséretében üdvözölhetjük. (prukner) Új szovjet autótípus Az irhiti autógyár (Ural) megkezdte az Ogonyok nevű kisfogyasztású autó gyártását. A gépkocsi nehéz hegyi terepen is használható, mert 44 fokos emelkedést is nagyszerűen kibír. A négy kerék mégha jtásos Ogonyok négy személyt, vagy két utast és 250 kilogramm terhet szállít. Fűtése az egész kocsiban kellemes meleget áraszt. A 25x18 centiméter nagyságú, Rómában megjelenő Ga- zetta del Libro című napilap joggal tart igényt a „világ legkisebb méretű újságja" elnevezésre. Kiállításában teljesen megfelel az olasz sajtó egyéb termékeinek: címlapján vezércikk olvasható, a lap harmadik oldalán pedig Elzeviro címmel irodalmi rovat. A lao bőven ad hírt Olaszország és Európa művészi és irodalmi életéről. Kult isi, hogv legsürgősebben a kereskedelemben dolgozó nők munkafeltételeit kell rendezni. A bírálatok és a javaslatok alapján a minisztérium és a szakszervezet több irányú intézkedést tervez. — Az új évet már azzal kezdtük — mondották a Belkereskedelmi Minisztérium munkaügyi osztái/án —. hogy megállapodtunk az élelmiszeriparral a liszteszsákok súlyának csökkentésében. Sok olyan üzletünk van, ahol csak egykét elárusító dolgozik és ezekKISLÁNY A TYÚKKAL Jelenet a baromfiudvarból (Fazekas Mátyás felvétele) Száznál több külföldi kiállításon mutatják be exportcikkeiket a magyar külkereskedelmi vállalatok .....................mm................mm..............................................................................................................................................„.Mn.*..,,,«« H étfő, február *. Kossuth-rádió: 8,10: Reggeli hangverseny. — 9,00: Riportmü- sor. — 9,15: Filmdalok. — 9,45: Lányok, asszonyok ,,. — 10,10: óvodások műsora. — 10,30: A humor tükrében. — 11,18: Hold- fényszerenád. — 11,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12,10: Népi zene. — 13,00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,15: Heti zenés kalendárium. — 14.15; Fúvószene. — 15,00: Népi zene. — 15,20: A Gyermekrádió műsora. — 15,40: Muzsikáló századok. — 16,10: Hangverseny a stúdióban; — 16.40: Napirenden ... — 16.45 : Könnyű zene. — 17,00: Zenei műsor. — 17,45: Ifjúsági őrjárat. — 18,15: Bach: h-moll szvit. — 18,40: Hazai körkép. — 19,00; Operett- est. — 20,30: Versek."— 21,00: Munkáshétköznapok. — 21,30: Az operaszínpad csillagai. — 21,55: Versek. — 22,20: Mozart: Esz-dur divertimento. — 23,03; Tánczene. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió; 14,20: Ifjúsági műsor. — 14,40: Zenekari hajig- verseny. — 15,40: Irodalmi arc- képcsarnok. — 16,00; Szív küldi... — 16.30; Külpolitikai kalauz. — 16,40; Részletek Mozart operáiból. — 17.15: Asszonyok a jyárban. — 17,30: Örményország dalai. — 18.15: Ágnes halála. Regényrészlet. — 18,30: A barátság hullámhosszán. — 18,40: Miklós Kata énekel. — 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,30; Ezüstkalászos gazdatanf®- jyam, — 20.00: Operakettősök. — *0,35: Szigeti József hegedül. — 21.05: A Kostelanetz-zenekar mü- wrából. — 21,40: Egyesülésben az erő. — 22,00: Operettmuzsika. Kedd, február 3. Kossuth-rádió: 8,10: Népi zene. — 8,40: Kórusok. — 9,00: Gyermeknevelés. — 9,13: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Szól a szájharmonika. — 10,10; Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,25: Szimfonikus táncok. — 11,00: Országúton. Jack London kisregénye folytatásokban. — 11.20: Magyar nóták. — 12,10: Könnyű zene. — 13.00: Fiatal költők versei. — 13.10: Operarészletek. — 14,00 • Szórakoztató muzsika. — 14,45: A Gyermekrádió műsora. — 15,05: Vők iskolája. — 15,25: Napirenden ... — 15,30: Egy falu — egy nóta. — 16,10: A fekete város. Ifjúsági rádiójáték. — 17,00: Időszerű műsor. — 17,15: Tánczene. — 17,25: öreg pincér. Arany János költeménye. — 17,30: Amerikai népdalok. — 18,15: Szív küldi... — 18,40: A Rádió ipari rovata jelenti. — 19,00: Operettrészletek. — 19,15: Kerek asztal . .. Beszélgetés. — 19,35: Nagy mesterek muzsikájából. — 20,25: Lemezbál. — 21,10; Tudományos híradó. — 22,15: Mai szemmel ... — 22,25: 'Zenekari hangverseny. — 0,10: Sárosi Katalin énekel. Petőfi-rádió*. 14.20; Népi táncok és hangszerszólók. — 14,40: Filmzene. — 15,00: Szerencse. Sarkadi Imre novellája. — 15,15: Kamarazene. — 15,50: Operettmuzsika. — 16,26: Versek. — 16,45: Részletek magyar operákból. — 17,15: Rádió szabadegyetem. — 17,45: 150 éve született Félix Mendelssohn-Bartholdy. — 18,30: Mi újság a nagyvilágban? — 18.40: Két versenymű fúvós- zenekarra. — 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,15: Hanglemezgyüjtök negyedórája. — • 19,40: Falurádió. — 20,00: Hang- versenyközvetités. — 21.40: Szovjet népek zenéjéből. — 22.20: Szórakoztató zene. Szerda, február 4. Kossuth-rádió: 8,10: Operarészletek. — 9,00; Rádió szabad- egyetem. — 9,30: Népi zene. — 10,10: A Gyermekrádió műsora. — 10,20: Aki az érceket formálja. — 10,30: Operettrészletek. — 11500; A Rádió ipari rovata jelenti. — 11,20: Népi zene. — 11,40; Jannequin-kórusok. — 12.10: Tánc2ene. — 13.15: Operettrészletek. — 14,00: Medgyesi Nándor és zenekara játszik. — 14,40: A moszkvai VIT hangversenyeiből. — 15,05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15,20; Tíz perc polka. — 15,30: Ifjúsági műsor. — 16.10: Napirenden ... — 16.15; Szív küldi... — 16,45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 17,00: Élő szóval — muzsikával. — 18,45: Dr. Randé Jenő amerikai jegyzeteiből. — 19,00; Verbunkosok. — 19,15: Menyasszonyok, vőlegények iskolája. — 19,35: Filmdalok. — 20,25: Én mindig Pestről álmodom ... — 21,05: Irodalmi est Bertolt Brecht müveiből. — 22.25: Szimfonikus zene. — 23,25: Könnyű zene. — 0,10; Csárdások. Petőfi-rádió; 14,20: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14,40: Zenekari hangverseny. — 16,00: Astória-szálló. Rápr.rr MEGt ’<&Ciriap RÁDIÓMŰSORA j 1959. február 2-től 8-ig állandó müsorszamok 1 Kossuth-rádió: 4.40—7.59-lg: Vidáman — frissen. Zenés műsor. — s i Közben: 3.30: Hírek. Sport, időjárásjelentés. — 6.00: Falurádió. — 1 | 6.30: Sport- és totóbirek. - 6.39: Időjelzés. - 7.00: Hírek, sport, idó- | | járásjelentés. - 7.10: Uj könyvek. - 7.35: Színházak műsora. - = 1 7.45: Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? - 7.59: Időjelzés. - 8.00: Műsor- = | ismertetés. Idöjárásjelentés. - 10.00: Hírek, lapszemle, időjárás- = | jelentés. - 11.59: Időjelzés. - 13.00: Déli barangszö. Utána: Hírek. | = időjárásjelentés. - 15.39: Időjelzés. - 16.00: Hírek. Időjárásjelentés, ü | - 16.56: Műsorismertetés. - 17.59: Időjelzés. - 18.00: Hírek. Idő- | 1 járásjelentés. - 19.59: Időjelzés. - 30.00: Esti krónika. Időjárás- f 1 jelentés. — 31.59: Időjelzés, — 33.00: Hírek. Néhány perc kűl- = § politika. Időjárásjelentés. - 34.00: Hírek. Idöjárásjelentés. - 0.30: | | Himnusz. Utána: Vfzjelzöszolgálat. Petőfi-rádió: 6.00-8.00-ifi: Reggeli zene. Közben: 6.30: Szín- | i házak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Műsor- I | zárás. - 14.00: Hírek, Időjárás- és vízállásjelentés. - 19.00: Hírek. | 1 — idöjárásjelentés. — 33.00: Műsorzárás. diójáték, — 17,35: Népszerű operettek. — 18,10: Gyermeknevelés. — 18.30; Balettzene. — 19,05: Kamarazene. — 19,40; Falurádió. — 20,00: Részletek Verdi operáiból. — 21,25: Népi zene. — 21,50: Az SZKP kongresszusa után. — 22,00-. Könnyű zene. Csütörtök, február 5. Kossuth-rádió; 8,10: Reggeli zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00: Menyasszonyok, vőlegények iskolája. — 9,20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. — 10,10: Regényismertetés. — 10,40: Hangszerszólók. — 11,00: Országúton. Jack London kisregénye folytatásokban. — 11,20: Katonadalok. — 11,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12,10: Vidám melódiák. — 13,00: Dutka Ákos versei. — 13,10: Részletek olasz operákból. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14,50: Kórusok. — 15,10: Fiatalok sakkiskolája. — 15.20: A Fővárosi Zeneiskolaszervezet tanulóinak hangversenye. — 15,35: Ifúsági műsor. — 16,10: Tóth Árpád versei. — 16,15; Szórakoztató muzsika. — 16.50: Lányok. asszonyok ... — 17,05: Magyar nóták. — 17,45: Két alma. Elbeszélés. — 18,15: Könnyűzenei híradó. — 18,45: Fórum. Ki a huligán? — 19,00: Csajkovszkij: Anyegin. — 22.20; Tánczene. — 23,10: Zenekari hangverseny. — 0,10: Népi muzsika. Petőfi-rádió: 14,20: Tánczene. — 15,20; A külföldi sajtó hasábjairól. — 15,30: Részletek Wagner: a nürnbergi mesterdalnokok című dalművéből. — 16,15: Mind egy szálig. Elbeszélés. — 16.40: Fiatalok Zenei újságja. — 17,10: Az elemek rendszerezöje. — 17,25: Mai szerzők viperettjei- ből. — 18,10- Rádióegyetem. 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,15: Könnyű hangszerszólók. — 19,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20,00: Régi filmek albuma. — 20.40: A törzsgárda. — 21,05: Tánczene. — 21.30; Népi zene. — 21,50: Egy provokáció története. — 22.00: Könnyű zene. — 22,45: Mary Ann és a herceg. Könyvismertetés. Péntek, február 6. Kossuth-rádió; 8,10: Vidám játékok zenéjéből. — 9,00: Versek bölcsőjénél. Irodalmi műsor. — 9,10: Táncdalok. — 9,50; A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szimfonikus zene. — 10,30; Fúvószene. — 11,00: Rádióegyetem. — 12,10: Tánczene. — 13,00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz. dóságáról. — 18.15: Szovjet művészek énekelnek. — 14,10: Úttörő-híradó. — 14,35: Napirenden ., * — 14,40: színes népi muzsika. — 15,15: A Gyermekrádió. — 15,30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16,10: Szív küldi . •, 16,50: A Rádió ipari rovata jelenti. — 17,10: Századunk zeneművészete. — 18,15: Sennyei Vera énekel. — 18,40: Ifjú Figyelő. — 19,00; Népdal- és magyarnóta- est. — 20,30: Johann Strauss: Szembekötősdi — nyitány. — 20,40: Gondolat, a Rádió irodalmi hetilapja. — 21,10: Hangversenyközvetítés. — 23,00: Esti harmóniák. — 0,10: Prokofjev: C-dur szonáta. Petőfi-rádió; 14,20: Zenekari hangverseny. — 15,00: Téli világ a Bükk-fennsíkon. — 15,15: Könnyű zene. — 16,00; Könnyűzenei híradó. — 16,30: Betyárdalok. — 16,50: Indulók és táncok. — 17,10: Lakók, az új lakásokról. — 17,20; Szórakoztató zene. — 18,10: Operarészletek. — 19,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19,15: Pergő ritmusok. — 19,40; Falurádió. — 20,00: Heti hangversenykalauz. — 21,05: Ope- rettegyvelegek. — 21,40; Riport- műsor a televízióról. — 22,00: Tánczene. — 22.57: Régi május. Szombat, február 7. Kossuth-rádió: 8,10; Lányok, asszonyok . .. — 8,25: Népi zene. — 9,00: Úttörő-híradó. — 9,25: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Mesedélelőtfc az óvodában. — 10,10: A Rádió ipari rovata jelenti. — 10,30; Szovjet operettdalok és kettősök. — 11,00: Országúton. Jack London kisregénye folytatásokban. — 11,20: Kamarazene. —■ 12.10: Népi zene. — 12,45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13 00: Operarészletek. — 13,40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi... — 15,10: Schubert- és Liszt-kórusok. — 15,30: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. — 15,45: Tánczene. — 16,10: Élő szóval — muzsikával. — 18,05: A héten történt... — 18,15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19,00: Tosti-dalok. — 19,15; Dr. Randé Jenő amerikai jegyzeteiből. — 19.30: Szimfonikus zene. — 20,25: Sarokház. Operettközvetítés. — 22,35; Tánczene. Petőfi-rádió; 14,20: Operakalauz. — 15,20; Horgászok ötperce. *— 15,25: Német és cseh népi táncok. — 15.45: Zenekari hangverseny. — 16,50; Liszt Ferenc, az operaigazgató. Előadás. — 17,30: Boldog Arábia átka. — 17,50: Ga- rai György hangversenye a stúdióban. — 18,15: A tudomány könyveinek műhelyében. — 18,25: Emil Stem zenekara játszik. — 18,45: Wagner Richard szatirikus írásaiból. — 19,05: Tánczene. — 19,30: Falurádió. — 20,00: A Rádió Világszínháza. — 22,45: Zenei műsor. Vasárnap, február 8, Kossuth-rádió; 8,10: Falusi életképek. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8,55: Édes anyanyelvűnk. — 9,00; Zenerajongók. — 10,00: Vasárnapi versek. — 10,10: A Gyermekrádió műsora. — 11.06: Táncdalok. — 11,30: Magyar tájak. — 12,15; Jó ebédhez szól a nóta. — 12,50: Hétvégi jegyzetek. — 13,00: Szív küldi... — 13,30: Rádiólexikon. — 14,00: Az operett- szerkesztő postájából. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15,15: Könnyű zene. — 16,00: Szép esti szórakozás. — 16,15: A közönség kívánságára. — 17,10: Kincses Kalendérluim. — 18,00; Tánczene. — 18,45; A vasárnap sportja. — 19,00; Népszerű szimfonikus hangverseny. — 20,10: Rónai Mihály András írása. — 20,20: Zenés farsangi krónika. — 21,10: Móra Ferencre emlékezünk ... — 21,35: Uj népzenei felvételeinkből. — 22,25; Vasárnapéji Rádiószínház ; Álomítal. Rádiójáték. —■ 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió* 8,00: Orgonamüvek. — 8,30: A római katolikus egyház félórája. — 9,00: Köny- nyü dalok. — 9,30- Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi... — 11,00; Zenekari hangverseny. — 12.20: Éden tői keletre. Steinbeck regényének ismertetése. — 12,50; Müvészlemezek. — 14,15: Dudorász Peti. Mesejáték. — 15,05: Wolf—Ferrari; A négy házsártos. Háro*nfelvohásos dalmű. — 17,25: Han&eszerszólók. — 18,00: Magyarországi románok. — 18,30: Népi zene. — 19,10; A város peremén. — 19,20: Operettrészletek. — 20.00; A zongorairodalom remekműveiből. — 20,50: Debrecen irodalmi körében. — 21,10: Esti kórusmuzsika. — 21,35: Mikor az utcán átment a kedves. József Attila verse. — 21,40: Hangverseny hallgatóink kívánságára. — 22,40: Erdélyi Nóra énekel. (A Magyar Rádió a müsorvál- toztatás jogát fenntartja.)