Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-25 / 304. szám
HOGYAN GYÓGYKEZELIK A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM „BETEG“ REMEKMŰVEIT? A röntgen varázsszeme sok művészettörténeti szenzációt tárt már fel HAGYOMÁNYAINKRÓL Kákay-Szabó György és Devich Sándor restaurátorok röntgenkészülékkel vizsgálják Penigino átfestett remekművét A Szépművészeti Műzeum nagy márványcsairnoíkában két hatalmas méretű festmény vonja magára legelőször a látogató fiigyeimét. Mind a két képen fehér foltok éktelenkednek, amiből a laikus is azt következteti, hogy ezeket a festményeket -— minden, valószínűség szerint régi olasz mesterek alkotásait — éppen restaurálják. Felbecsülhetetlen értékű mesterművek, a művészettörténelem legnagyobb mestereinek alkotásai vBiimak a műzeum birtokában, sok évszázados alkotások, amelyek fölött nem múlhatott el nyomtalanul az idő. Helyreállításuk és megóvásuk kényes feladat, nagy óvatosságot és szakértelmet igénylő művelet lehet, hiszen az avatatlan kéé, a kontárkodás könnyen helyrehozhatatlan károkat Okozhat, sőt végérvényesen meg is foszthatja ezeket a pótolhatatlan •’kultúrkincseket művészettörténeti értéküktől. A Szépművészeti Múzeumban ezt a munkát a legmodernebb eszközökkel fölszerelt laboratóriumokban, az első „.emeleti nagy körfolyosón bs- " ben dezett restaurál or-műtérmékben két kiváló' művész- restaurátor, Kákay-Szabó György és Devich Sándor vezetésével egész különítmény végzi. Az egyik műteremben Devich Sándort találtuk — éppen egy fára festett régi olasz kép gyógykezelésével foglalkozott —, tőle kérdeztük meg, mit jelentenek a márvánvesar- nokbsn látható festményeken a fehér foltok. — Valóban restauráljuk azokat a képeiket — mondotta. — Mind a kettő Fontebassonak, a XVIII. századbeli velencei mesternek az alkotása. Az egyiknek ..Scipio nagylelkűsége'’ a címe, a művész témáját Livius történelmi munkáiból vette, iá másiké pedig „An- tiochos és Stratonike”, akikről a görög Plutarchos írt párhuzamos életrajzaiban. Ezek a képek igen hosszú ideig összegöngyölítve álltaik a múzeum raktárában, ahová már sérült állapotban kerülték. A rajtuk levő fehér foltok azt jelentik, hogy miár elérkeztek a restaurálás utolsó stádiumához. Ez a művelet igen hosszadalmas, sokszor több esizitendeig eltart. Fonteba&so képei körülbelül kétszáz évvel ezelőtt készültek, festékrétegük erősen meglazult a durva vásznon, több helyen felhólyagzott és le is pattogott. A képeket tehát „le kellett vasalni”, és új vászonra húzni. A restaurálásnak két fő fázisa van, az első a konzerválás, 8 második a helyreállítás. A vasalást a restaurátorok a múzeum kasírozó műhelyében végzik, Erdélyi József kiváló kasirozórnester irányításával. Ez a művelet abból áll, hogy gyanta és viasz megfelelő arányú keverékével, amely a meleg vasaló alatt elolvad, a képet visszájáról gondosan átvasalják. A megolvadt keverék átszivárog a vászon rostjain és a festékréteget végérvényesen megköti. Ezután új vászonra ragasztják a képet, így a festmény visszanyeri eredeti simaságát. A munka második szakaszában eltávolítják a festmények eredeti íakkrétegét, amely az elmúlt évszázadok alatt megsötétedett, átlátszatlanná vált, füst-, korom- és piszokréteg rakódott rá. A művelethez rendszerint terpentinből és alkoholból készült keveréket használnak. Ez az oldószer nemcsak a régi lakkréteget távolítja el a képről, hanem „előhívja” a korábbi — legtöbbször szakszerűtlen — javítgatásokat, átfestéseket is, amelyek sokszor teljesen megfosztják a képet művészi értékétől ég műtörténeti jellegzetességétől. A múzeum restaurátorai a hibákat már mechanikus eszközökkel, acélkések- kel, ráspolyokkal és kapetrófc- kal távolítjiáik el. így jutnak a kép eredeti festékrétegéhez, amely a legtöbbször repedezett, lepattogzott. A művészi restaurálás tulajdonképpen ezután következik. A restaurátornak alaposan ismernie kell az egyes korokban használt különböző festékanyagokat, tisztában kell lennie azok kémiájával, de tudnia keli azt is, hogy egy-egy régi mester milyen ’technikával dolgozott, hogyan kezelte az ecsetet, hogyan keverte festékeit, milyen alapanyagot használt, mert csak így végezheti el tökéletesem a képeken a restaurálás hossiEd'almas műveletét. Nagy gonddal pótolja a festékréteg lepattoigzott, hiányzó részecslapítani, hogy milyen titkokat i rejteget a külső festékréteg. I Ennek a művészi röntgerikuta- tásnak Kákay-Szabó György a legfőbb műVásB-tudósa, aki máir eddig is számos szenzációra bukkant. A röntgen mutatta például ki, hogy a Szépművészeti Múzeum két világhírű Goya-képe, a Köszörűs és a Korsós lány alatt egy-egy rég' vinágcsendélet lapul. Lehet, hogy ezek is Goya alkotásai, de valószínűbb, hogy Goya ? barcelonai Teleki-téren vásárolta ezeket az értéktelen képekkel befestett vásznakat és azokra festette aztán remekműveit. A két Goya-képet természetesen nem távolítják el a kétiesértslkű csendéletek föltárása kedvéért. A röntgen varázsszeme fedezte föl azt. is, hogy Lucas Granach ugyancsak világhírű képének, a Krisztus siratásá- nak alsó, átfestett szélére a A restaurátor munkája visszavarázsolta Venus eredeti arcát, ahogyan Bronsino megfestette Bronsino Vénásának meghamisított feje, amikor még csak az eredeti szem egyik részletét tárták fel keit. valamint a tömőanyagban keletkezett hiányokat. A restaurált kép aztán új firniszré- teget kap, amely elővarázsolja a festmény eredeti, friss színeit és visszaadja az alkotás teljes szépségét. Vászonra csak a XVI század óta dolgoznak a festők. Korábban a vásznat a fa pótolta. A fára, deszkára festett képek restaurálásának természetesen más a módja. A faanyag ugyanis örökké „dolgozik”, vetemedik, görbül, tehát jobban veszélyezteti a rávitt festékrétegek épségét. A múzeum asztalosműhelyében Lénárd István nagy gyakorlattal irányítja a munkát, a meggörbült képek kiegyenesítését, majd parkettázását, hogy a további vetemedés lehetőségét a minimálisra csökkentse. A fám festett képek felhólyagzott festékrétegét a kép felületén vasalják le, még pedig úgy, hogy előbb rendszerint forró vizahólyagot visznek a felpattogzott részecskékre, ha pedig zárt a képen levő hólyag, orvosi fecskendővel szabályos injekciót kap a kép. Utána a sérült részeket parányi villanyvasalóval levasalják. A restaurálási munka során néha szenzációs felfedezésekre bukkannak r restaurátorok. A múltban ritkábban adódtak ilyen felfedezések, mert csak sötétben lehetett tapogatózni, ha egv-egv gytanús momentum merült fel, amelyből azt következtethették. hegy a restaurálásra szoruló kép alatt egy másik, esetles értékesebb festmény rejtőzik. Ma azonban már a fejlett technika, elsősorban a röntgen, óriási segítséget, tolent az ilyen rejtett titkok föltáráshoz. A képeket röntgenkészülékkel — a múzeumnak írtát készüléke van — át- világi* iák. és a sugarak segítségével pontosan meg lehet áldonátorak, az adományozók portrésorozatát festette le a művész. A későbbi korokban ezeket a kis portrékat valami kontár átmázolta, eltüntette. A múzeum restaurátorai óvatosan eltávolították a fedőréteget róluk és napfényre hozták az eredeti alkotásnak ezt a remek részletét is. A Szépművészeti Műzeum nem régen megnyílt új átren- dezésű Régi Képtárának egyik legérdekesebb látványossága a renaissance egyik nagynevű mesterének, Bronsinónak „Ámor, Venus és a féltékenység” című hatalmas vászna. Ez az értékes remekmű a felszabadulás után került a múzeum birtokába, azóta a raktárban hevert. Elég jelentős rongálódások voltaik rajta, és Devich Sándor vette kezelésébe. Munka közben megállapította, hogy a későbbi barokk korban a kép több részletét, így a nőalak arcát is teljesen átfestették, még pedig a barokk kor ízlése szerint. A gondos restaurálás eredményeként a hamis réteg alól teljes épségben és szépségében előkerült az eredeti gyönyörű renaissance-fej, amelynek bájos nyakvonalát is eltorzították az átpingáló kontárok. A Szépművészeti Múzeum jelenlegi képgyűjteménye körülbelül háromezer darabból áll. és felbecsülhetetlen értéket reprezentál. Ez a' nagy gyűjtemény állandó gondos ellenőrzést igényel, ezért a | restaurátorok éberen és állan- j dóan figyelik a gyűjtemény-j nek úgyszólván minden egyes i dombját. Ha a legkisebb hibát j felfedezik valamelyiken, azon- I nal a „beteg” kép segítségére i sietnek, hogv a további rongá- ; lódást megakadályozzák, és a j kincseket konzerválják a jö- i vendő századok számára is. Magyar László I j jgye nem tartanak szerény\ U telennek, ha személyes él- \ ménnyel kezdem. Még gimna- \ zista voltam, töprengő, útját lce- { reső fiatal gyerek, amikor egy \ véletlen folytán ifjúmunkások l közé kerültem, és mindjárt a \ kezdet kezdetén magukkal pititek egy kirándulásra. Változa- \tosan, érdekesen telt a nap, lsok játékkal, izgalmas viták- I kai, amelyekből — őszintén I meg leéli mondanom — meg- | lehetősen keveset értettem. I Volt azonban valami, ami i mindennél mélyebb benyomást § gyakorolt rám és amelynek | oroszlánrésze volt abban, hogy la következő héten újra ott I bandukoltam velük a hegyek 1 között. | Nem voltam és azóta se let- | tem, sajnos, zeneileg különösen ! képzett ember. De amikor a | langyos tavaszi estében hazaie- 1 lé baktattunk, valaki énekelni | kezdett egy szomorú, régi me- ! lódiát és nemsokára együtt l énekelte az egész társaság. Az- ! tán vérforraló induló csapott \fel és egymás után hangzottak |űiz ifjúmunkások ajkáról a ! szebbnél szebb munkásdalok. | Nekem különösen a Bunkócska ! és a Vörös Csepel tetszett és | ma is előttem van régi bará- ! tóm arca — szegény elpusztult \a Horthy-pribékek kezén, | amint tanítgatott e dalok sző- ! vegére. | Ma is, ha e dalokat hallom | — nem tehetek róla —, könny- ! belábad a szemem. | Ha a régi harcosok vissza- ! ballagnak emlékeik kanyargós 1 útján a hősi kezdetekhez, a I Jelzőkoró körül, amely az ősz- ! íönös útkeresést elválasztja a | tudatos forradalmi harctól, fel- I tűnik egy-egy kulturális él- 1 mény. Emlékeznek a szakegy- | let öreg könyvtárosára, aki készükbe adta „Kutató Sámuel”-t ívagy „Az anyá”-t. Emlékeznek 1 a Vasas dísztornáira, a műso- | ros teadélutánokra, a „Száz 1 százalék” estjeire vagy Gödre, íahol József Attilát hallgatták. | Vajon csak azért könnyezzük Emeg ezeket az élményeket, ! csak azért fogadjuk vastapssal, | ha — sajnos, ritkán és elvétve 1— egy-egy mai előadáson fel- ihangzik egy munkásdal, mert | elmúlott fiatalságunkkal, a ro- %mantikus múlttal fonódik ösz- ! sze? Vagy pontosan fogal- | mazva: a személyes értéken I túl jelentenek-e ezek a kultu- |ralis hagyományok maradandó 1 értékű anyagot, amelyet mü- ! vészegyütteseink műsoraikba | építhetnek, megőrizve és to- | vábbfejlesztve a régit, emlé- 1 kezdetve a maiakat a múlt ke- ! mény harcaira? | És itt válik ez a kérdés fo- |ö«s elméleti és gyakorlati |problémává és válik olyan | buktatóvá, amelynek megol- Idatlaiisága eltorzítja e gyűlte- lseink műsor politikáját. Ha e 1 kérdésre helyesen akarunk vá- ! laszolni, vissza kell térnünk | azokhoz a körülményekhez, | elemeznünk kell azokat a vi- ! szó nyakat, amelyek között az lakkori gazdag kulturális élet | létrejött. 1 A munkásmozgalom harco- Isainak a mozgalmi élet min- \dent megadott. A politikai har- | cot, a társaságot, a szórakozást, la művelődést, barátokat és 1 szerelmet egy tömör egységben l jelentett. Nem vált el — mint 1 ma sokszor — családi élet, 1 társadalmi munka és szórako- ! zás. Hallgatói, nézői és alkotói | voltak ennek a mozgalmi kul- 1 túrának. A fasizmus nyomása lalatt a mozgalom, mint a bú- l vópatak keresett új és új élet- l lehetőségeket és a kulturális linegmozdulások viszonylagos | gazdagsága egyben a mozga- | lom viszonylagos gyengeségét | is tükrözte. Volt ebben a moz- \ galmi kulturális életben bizo- \ nyos belterjesség és szektavo- \ nás is. Volt ennek persze po- l litikai oka is, hiszen például a I mozgáskórusok elterjedésének \ egyik fő tényezője az volt, \ hogy a szöveges számokat ki- i méletíenül cenzúrázták és leg- \ többször betiltották a Horthy- I rendőrök. A mozgáskórus pe- \ dig alkalmat adott arra, hogy ; szöveg nélkül, pusztán moz- \ (lássál fejezzék ki a forradalmi \ gondolatokat és érzéseket. Szü- \ lettek ma már túlhaladott for- \ mák, ilyenek például a sza- \ valókórusok. Sok volt az olyan \ műsorszám, amelynél a mü- i vészi forma csak vékony, el- i hanyagolható burkot jelentett, amelyen átütött a „dirélzt-agi- táció”. Ugyanakkor azonban a legmagasabb igényeket kielégítő művészi színvonalát jelentette a Szalmás-kórus vagy a Vándor-kórus egy-egy előadása, és ezeken az esteken ismerkedtünk meg olyan költőkkel, mint Majakovszkij vagy Becher. a zt sem szabad elfelejteti nünk, hogy ez a mozgalmi 'környezet adott alapot és lehetőséget, hogy kivirágozzék egy blyan költőóriás életműve, mint amilyen József Attila. Amikor pedig a háborús nyomás érezhetővé vált és a fasizmus ellen megszületett a nemzeti függetlenség egészséges erőinek a párt vezetésével való összefogása, a kulturális mozgalomról lehámlottak a régi gyerekbetegségek nyomai és egy-egy kultúrest nagy tömegeket mozgató, harci seregszemle lett. Gondolok itt a Független Színpad előadásaira, Madách Civilizátorának bemutatására. a zeneakadémiai szavalóestekre vagy a Bőrös-színjátszók máig emlékezetes Bánk bán bemutatójára, Fényes hagyományok ezek, amelyekre büszkék lehetünk, és nemcsak történelmi értelemben, hanem tanulva belőlük, alkalmazva mindezt a mai megváltozott körülmények között. Sokan vannak, akik kulturális hagyomány alatt csupán a paraszti folklór dalait, táncait vagy képzőművészeti, népművészeti emlékeit értik. Másutt megint leszűkítik az irodalmi múltra. A munkásosztály — ahogy József Attila, írja — „papok, katonák, polgárok után” örököse mindannak, ami a kultúrában is haladó. Mi, mai utódok legyünk büszkék a munkásosztály nehéz osztályharcainak kulturális örökségére is. Ebből a hagyományból lesznek olyan elemek, amelyéknek csak régiség-értékük van. Ilyenek a mozgáskórusok és jó néhány szavalókórus. Vannak olyan részei, amelyek már régóta az egész nemzeti kultúra büszke kincsei: mint például József Attila költészete. A Bánk bánt szokványos király drámából a kivívott nemzeti függetlenség remekművévé tenni már a munkáshatalom Nemzeti Színházának feladata. Bartók és Kodály a nemzeti kultúra kincsestárának drágakövei leltek. jfis lesznek a munkásmozgaJ-i lom kulturális hagyományainak olyan részei, amelyek- nek most kell igazán felvirágozni. A kórusmozgalom a fel- szabadulás után hallatlan iramban fejlődött, aztán hirtelen visszaesett és azóta stagnál. Mindent el kell követnünk, hogy a visszahúzó okokat megszüntetve visszanyerje régi fényét és el kell érni, hogy kórusaink műsoraiban a klasszikusok mellen méltó helyet kapjanak a munkásdalok. Egy- egy emlékest kórussikere megmutatta, hogy a közönség igénye és szeretete kórusainkkal szemben nem csökkent és kell, hogy figyelmeztessen a tömegkórusok monumentális él- ménytadó hatása a ki nem használt lehetőségekre. Az emlékezetes vasas dísztornák színpompás tömeggyakorlatai is maradandó értéket és sok lehetőséget kínálnak, mint ahogy ezt a szovjet és német tömegtornák közkedveltsége mutatja. A felszabadulás után voltak ilyen próbálkozások, mint a „Szépség ünnepe”, az „Ifjúság ünyepe” és azután mindez érthetetlenül abbamaradt. Tánccsoportjaink kötelessége. hogy a paraszti néptánchagyományok feldolgozása mellett táncjátékokba dolgozzák tel a munkásélet eseményeit. Nemcsak a Mojszejev- együttes „Két május 1” című csodálatosan kifejező táncjátékára gondolok, de vannak hazai példák is, mint az ipari tanulók együttesének néhány évvel ezelőtti táncjátéka. Rendezzünk minél több szavalóestet. És színjátszó csoportjaink akkor működnek a harcos hagyományok szellemében, ha elsősorban mai témájú darabokkal, dolgozó népünk mai problémáit ábrázoló vígjátékokkal és drámákkal lépnek színpadra. Szántó Miklós
