Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-07 / 263. szám
ALSÓGÖDI SPORTGONDOK Nehéz helyzetbe juttatta a Petőfi Sportkört a személyeskedés Labdarugó Budapest-bajnokság I. osztály: Budakalász_Ö. Hajó 4:1 (i:0). n. osztály: K. Szállítók— A napodban levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben meghívtak bennünket az Alsó- gödi Petőfi SK értekezletére. A napirenden súlyos kérdés szerepelt: a sportkör megszűnésének, vagy további működésének lehetősége. Vajon hogy jutott a klub Idáig — ezzel a gondolattal léptünk be az alsógödi tanácsháza egyik helyiségébe, ahol már összejöttek a község vezetői, sportbarátai. Bilinszki Antal párttitkár, Göbölös Géza, a helyi tanács vb-elnöke. Korányi Ferenc vb-titkár, Szántó István, a Hazafias Népfront ihelyi elnöke. A beszámolóból, hozzászólásokból kiderült, hogy a vezetőség elleni intrikák juttatták az alsógödi sportéletet a jelenlegi nehéz helyzetbe. 1951 óta működik a Közalkalmazottak Szakszervezetének sportosztálya keretében az Alsógödi Petőfi. 1958. július 14-ig rendes, választott vezetőséggel dolgoztak, amely azonban lemondott — nem ez volt az első lemondás — s háromtagú intéző bizottságot jelöltek ki a klub élére, a közgyűlés megtartásáig. Az intéző bizottság tagjai Havas László, Vigh Ferenc és ifj. Bánhidi Károly voltak. Azért csak voltak, mert a lagdarúgó szakosztály szeptemberi ülésén olyan alaptalan bírálatok hangzottak el a vezetőkkel szemben, amelyek miatt mindhárman lemondtak tisztségükről. Havas László azonban a helyi sportéletet féltve, később ideigleneseit mégis elvállalta a megbízatást.,' ?i- De mi is történt a labdarúgók szeptember közepén megtartott összejövetelén. Kifogásolták, hogy a szakosztály nem kap megfelelő erkölcsi támogatást, az ideiglenes intéző bizottság főleg az atlétákkal és teniszezőkkel törődik. Túlzott,- a labdarúgást előtérbe helyező követelésekkel léptek fel. De sokkal súlyosabb vád volt, amellyel ifj. Bánhidi Károlyt illették, sikkasztással, a sportkör pénzének, hűtlen kezelésével. A hozzászólás alapján az említett ülés óta már kétszer vizsgálták felül a sportkör pénztárkönyvét és semmi visszaélést nem fedeztek fel. Az sem fedi teljesen a tényeket, hogy a labdarúgók nem kaptak megfelelő segítséget, hisz már eddig — helytelenül — a másik két sportág rovására több pénzt kapott a szakosztály, mint a költségvetési előirányzat. S vajon miért merült fel a községben a sportkör feloszlatásának a gondolata. Ennek egyik oka, hogy a Közalkalmazottak Szak- szervezetének sportosztálya nem tart tovább igényt Alsógödre, elsősorban a vezetőség ellen már nem PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács laniSí Szerkeszti a szerkesztő Bizottság Kiadla a Hírlapkiadó Válla1 at Szerkesztőség és kiadóhivatal- Budapest. VTI1. Blaha Luiza tét S Telefon: 343—100 ( 42—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály először jelentkezett intrikák miatt. Támogatása nélkül pedig megfelelő anyagi bázis nélkül marad az alsógödi sportkör. A közelmúltban megpróbáltak más összeállítású intéző bizottságot kijelölni, azt azonban nem hagyta jóvá a járási sporttanács. A keddi összejövetelen — helytelenül — túl sokat foglalkoztak a múlttal és nem a kivezető úttal. De végezetül erre is rátértek és több határozati javaslatot fogadtak el. A közgyűlés összehívásáig új intéző bizottságot alakítottak s ebbe mindhárom sportág képviselőjét beválasztották. A régi intéző bizottság tagjai közül egyhangúlag jelölték Havas Lászlót, az új irányitó szervbe, akinek szakértelmére nagy szükség is van. Fontos feladatként jelölték meg, hogy ifj. Bánhidi Károly kérésére, aki a megyei teniszszövetség elnöke, a tanács pénzügyi vizsgálatot tartson a napokban a sportkörnél, s ha alaptalannak mutatkoznak a visszaélésről szóló híresztelések, rágalmazás miatt indítsanak bűnvádi eljárást az intrikusok ellen. Egyben azt is ki kell deríteni, kinek volt érdeke a vádaskodás. A keddi összejövetelről készített jegyzőkönyvet, valamint az intéző bizottság tagjainak névsorát sürgősen felkül- dik a járási sporttanácshoz jóváhagyás végett. Az intéző bizottság még e héten megtartja első összejövetelét, amelyen a legfontosabb feladatokat tárgyalják meg. Igyekeznek érintkezést találni a sportosztály- lyal, hogy vegye fontolóra elhatározását, s továbbra is a Közakalmazottak Szakszervezete égisze alatt működhessen az alsógödi sportkör. Remélhetőleg az intéző bizottság szilárdan halad majd a meghatározott úton, s kisegíti a nehéz helyzetből a helyi sportélet kátyúba jutott szekerét. A helyi pártszervezet, a tanács, a Hazafias Népfrontbizottság is mindent elkövet azért, hogy ismét eredményes sportélet legyen a községben. Mert az volt. A Petőfi kétszer nyerte el a megye legjobb szakszervezeti sportköre címet, társadalmi munkával 80 ezer forint értékű teniszpályát létesítettek, s az alsógödi teniszezők és atléták sok sikert szereztek már. Fontos feladat, hogy a jövőben elejét vegyék az alaptalan vádaskodásnak s büntessék meg a rágalmazókat. Teremtsenek klubéletet, ahol a szakosztályok tagjai barátok, s nem egymás irigyeiként jelenjenek meg. A labdarúgó szakosztály ne lépjen fel túlzott igényekkel, s törődjön jobban a fiatalok nevelésével, ezenkívül a szakosztály tagjainak rendszeres tag- díjfizetésével A vezetőség megbecsülése, a szakosztályok egyenjogúsága, barátsága, legfőbb záloga az alsógödi sportélet fejlődésének. Az alsógödiek szívügyüknek érzik a helyi sportéletet, ^ÓOÓOÓOÓOÓOOOÓOÓOOOOOÓOOOOOOÓOŐOÓÓOÍK November 8-án, szombaton este 8 órai kezdettel a váci FEHÉR GAUMB ÉTTEREMBEN szüreti bált " a-ndez a vendéglátó szakszervezeti bizottság- Belépődíj: 3 forint. — Tánc reggelig! Fellép: Virágh Vera énekművésznő. Zenetombola, értékes díjakkal. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. ^rOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXX amelynek további létezését együttes munkával, az erők összefogásával igyekezzenek biztosítani. Reitter László Agráregyetem 3:0 (1:0), Keksz— Agráregyetem 3:2 (2:1), Budakeszi —Fémmunkás 3:1 (3:1), Pomáz— Közgazdasági 2:1 (1:1), Törökbálinti Vasas—MAFC 6:2 (5:1). Erről is kell beszélni A magyar sport fejlődése nemcsak a sportkörök, sportolók számában és az eredmények javulásában mutatkozik meg, hanem a sportélet más területén is. Sport és tudomány 1955 decemberében alakult meg a Testnevelési Tudományos Tanács, amely magába tömöríti a testnevelési és sportélet legkiválóbb szakembereit. Négy főbizottsága, var lamint azok albizottságai nagy segítséget adnak a magyar sportélet fejlődéséhez. Igen jelentős a tanács által végzett „Korszerű edzésrend- szerek tudományos alapjai“ és az „Iskolai testnevelés“ kutató munka, amelyekben a tapaszr talatok megvitatásán kívül útmutatást adnak a jövő munkájához. A TTT a testnevelés és sport tudományos kutatásán kívül szakikönyvek, a sportélet fejlődéséhez elengedhetetlen kiadványok elkészítésével is fogr lalkozik. Testnevelési Főiskola A magyar sportéletben kimagasló szerepet játszik a Testnevelési Főiskola, amely a felszabadulás óta a testnevelő tanárok és edzők százait nevelte: Oktató és tudományos munkájával nemcsak idehaza, hanem külföldön is nagy elismerést vívott ki magának. A Testnevelési Főiskolán az 1958/59-es tanévben 39 a tanárok. 228 pedig a hallgatók száma. Az elmúlt években jelentős beruházásokkal fejlesztették a főiskola épületeit, sportlétesítményeit. Az edzőpályával ellátott, füvesített sporttelep korszerűsítésére kétmillió forintot, a 200 személyes diákotthon, konyha és ebédlő építésére 4,5 millió forintot, a fedett sport- csarnok építésére — tanszéki szobákkal, öltözőkkel és raktárakkal — 4,2 millió forintot fordítottak. Sportsajtó I A felszabadulás előtt igen kis számban jelentek meg sportkiadványok, s mindössze néhány sportláp. szaklap nyomtatására gondoltak. Ma már az ismert, rendszeresen megjelenő sportlapokon kívül több sportágnak jelennek meg kiadványai, s ezek népszerűek a sportolók és olvasók körében. Jelentős eredményekről lehet beszámolni a sportkönyvkiadás területén te. 1951 — az állami vállalat megalakulása óta — több mint 500 kiadványt készítettek, s a példányszám mintegy 2,5 millióra becsülhető. 1958-ban te mintegy 30 különböző kiadványt bocsátott ki a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Sportlétesítmények A sportélet hatalmas arányú fejlődésével lépést tartott a pályák építése is. A legjelentősebb a Népstadion felépítése, amelyet a múltban évtizedeken keresztül csak ígéretként kaptak a sportolók. Jelenleg kilenc. 20 000-nél nagyobb befogadóképességű stadion van Magyarországon, a 10 000 és 20 000-es befogadóképességű sporttelepek száma pedig 13. Monoron és Monori j Leányfalu és Szent- Erdőn eladó házak ; endre környékén elÁLLÁS A MÁV Dunakeszi Járóműjavító UV felvesz lakatos, asztalos, kocsifényező, mázaié, autágénhegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. — Szállást nem biztosítunk. INGATLAN Eladó ingatlanok Gödöllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttóL Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat, kirendeltsége, Gödöllő. Dózsa György út 12. Félfogadás 3—12 pra között minden kedden, csütörtökön és szombatom _______________ V ác és környéki eladó ingatlanok: Házak már 50 000 forinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Válla- lat kirendeltsége. Vác, Tanácsháza. Félfogadás 8 _12 óra között. m inden kedden, pén- I teken és szombaton. I 40 000 forinttól, telkek 8000 forinttól. Érdeklődni lehet és a címek megtudhatók a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ki- ‘.enieltségén, Monor. Petőfi u. 10. Hivatalos órák hétfőn, szerdán és szombaton 8—12 között, ________ É rdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól, Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat érdi kirendeltsége Érd, Diásdi út 34. Félfogadás reggel 8—12 között, kedden, csütörtökön és szombatom_________________ C eglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Há- zgjc 40 000 forinttól, telkek 8»o lóriit:: Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége Cegléd, Kossuth tér l. Hivatalos órák 0_ 1 2 között, kedden, oénteken és szombaton. adó házak 60 000 forinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tól 4 óráig. Budapest, V., Kálmán u. 13, és a szentendrei kirendeltség, szerdán 8—12 óra között. Ráckevei járásban házak 40 00.0 forinttól, telkek 6000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat du- naharasztl kirendeltsége: DuiP.harn.szti. Dózsa György út 1. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra között. hétfőn, szerdán és szombaton. EGYÉB Tetőfedő betoncserép könnyű kivi telién azonnal kapható. XI. Bocskai lit 52. Vais. Konyhaoútort kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest. Üllői út 5. (Kálvin térnél.) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Hirdetések egész nap (eladhatók (kedd délig); Vác, Jókai utca 9. Telefon: 59. — Szövőgyárnál. Boltvezető házaspárt keres a kosdi föld- művesszővetftoezet négyszázezer forint árpkészletű. családi jellegű boltjába. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen a kosdi földmű vessz ö- vetkezet 1 rodá 1 áb an. Gombáson szőlő, gyümölcsös. 1135 négyszögöl eladó. Érdeklődés: Fehér György- né, Erzsébet utca 14. Elcserélném váci Duna-parti szoba, konyha, előszoba, személyzeti szobából álló lakásomat budapesti fabért etért. Cím: Cso-j konai utca 7. Olaj Ferenc.___________. Váci és dukai határ között levő 2Vi hold szántó réttel együtt eladó, vagy felesbe kiadó. Érdeklődés • Vác-Deákvár, Alsó u. YU Ház eladó gazdasági Udvarral, kerttel egybekötve. Cserelakással belköltözhető (Hattyú utcában). Érdeklődés: a váci Ajándékbolt-' ban. Eladó: Opel Adám motor karosszéria nélkül, motor kissé hiányos ; m ag állj á ró sza- részeik való. — Szala/ István, Vác- rátót. Járási úttörő négylusa-verseny november 7 tiszteletére A gödöllői járási úttörő sport- szakbizottság járási négytusa versenyt rendezett november 7: tiszteletére. A rossz idő és a gyenge talajú pálya ellenére jó eredmények születtek. A viadalon 8 fiú és 6 leánycsapat indult. A győztesek díjait Kállai Gyula járási úttörő- titkár és Kirchoffer József a megyei TST elnökségi tagja osztotta ki. Fiúk: 1. Kistarcsa (Szikszai I, Szikszai II, Börcz, Marik, Sipkó) 1606 pont, 2. Pécel 1438, 3. Dány 1379, 4. Isaszeg 1372, 5. Mogyoród 1312, 6. Csömör 1298 , 7. Zsámbok 1104, 8. Valkó 1002. Egyénileg: 1. Marik Csaba (Kistarcsa) 354 pont, 2. Szikszai Ferenc (Kistarcsa) 324. 3_4. Babicz József (Mogyoród) Szikszai István (Kistarcsa) 319. Lányok: 1. Gödöllő (Mészáros, Szigeti, Paulovics, Mosonyl, Lacza) 1489 pont, 2. Pécel 1316, 3. Kistarcsa 1234,' 4. Isaszeg 1231, 5. Csömör 1132. 6. Valkó 568. Egyénileg: 1. Mészáros Erzsébet (Gödöllő) 31T, 2. Szigeti Klára (Gödöllő) 310. 3—4. Kovács Anna (Isaszeg), Strekó íré» (Pécel) 292. FERENCVÁROS—NAGYKÖRÖSI KINIZSI 3:1 (1:1) Nagykörös, 800 néző. V.: Tihanyi. A csúszós talajon az első félidőben még jól tartotta magát a Pest megyei csapat, szünet után kidomborodott a Fradi nagyobb tudása. G.: Orosz (2), Albert, Fried- manszky, Fenyvesi, ill. Sza- 1 nek. CEGLÉDI APROHIRDETESEK TTfTWTTTTTTTTTTTTTtTTTTTnTTTTTlfWITTTTTTTTTTTyTfflttTWIf* Hirdetéseket a Ceglédi Hírlap részére felvesz a Ceglédi nyomda, evangélikus templom mellett aaaaaaaaaaa^aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa* ÁLLÁS Feles konyhakertészt öntözéses műveléshez azonnal felvesz a Pest—Szolnok megyei Állami Pincegazdaság, Törtei, Besenyő dúló 3. Kertimag Gazdaság feles k onyhakertész t keres. Részletes feltételek a gazdaság irodájában Kecskés- csárdán. A ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályosokat keres felvételre. — Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. INGATLAN Csengeriben 3 hold szőlő-gyümölcsös. 155 négyszögöles, 4 helyieladó. Cegléd, Jókai u._5. sz. _____________. T ömörkényi 41. számú ház eladó. . beköltöz- hető. nagy kerttel. Bem utca 17. számú családi ház eladó, azonnal beköltözhető. Csolnak utca 20. számú ház eladó, azon- nal beköltözhető. Kiadó föld feléből, v. eladó 2 kát. hald és 900 n.-öl, Feketehalomiban. Érdeklődni: III. Iker. Szűnvo.? u. 7. Eladó 1100 n.-öl szőlő az Örkényi útban, útkaparó házzal szemben. Értekezni lehet: Cegléd, IV., Lachner György utca 17. ______ E ladó egy hold szőlő lakóépülettel, szoba konyha., ól, azonnal beköltözhető, Hosszú- csemő, XI. kér. VIII. dűlő. Érdeklődni lehet ugyanott._______ E ladó az öregszőlőben 2258 n.-öl szőlő, benne levő azonnal beköltözhető lakóházzal. Érdeklődni: I. kér. József Attila utca 4. <trám a-*a +.t. Családi ház eladó nagy leérttel, azonnal beköltözhető, Ilona u. 2. szám. _________ E ladó kettő hold szőlő. megosztva is. beköltözhető házzal. — Virág utca 8._________ E gy tanyaépület •lebontásra vagy 800 n.- öl földdel eladó. Értekezni: I. kér. Buzo?ánv utca T2.________ A városhoz 2 km-re 1000 n.-bl szőlő, ket- ■ ^QT'Sbás lakóépülete1 eladó. Nem ese^e. Értekezni: Dr. Gébler. Pesti úti irodáiéban vagy XI. kér. 92, a Irinyi utca 28. szá-. t'i hájból kétharmad e’^dó. Ért?i1’’<?-TT! Tinlln,,, u+Oa 10 F?adó ház. Cukor v srámú. 95 ezerért beköltözhető. Egy kát. hold szőlő eladó az öreghegyen, beköltözhető lakóépülettel. Cím: Nagykőrös, VI.. Kustár utca 12/a. Bene János né. Fél ház eladó, részletre is, egy hold szőlő eladó, egy hold szőlő szintén felesbe kiadó. Cím: X. kér. Kender utca 18. ______ ő sz utca 9. szám alatti fél ház eladó. Érdeklődni lehet: Ady Endre utca 2. 2-ik ajtói________________ 3 800 n.-öl szőlő, beköltözhető tanyaépü- lettel a Gsemőben, szilszikinbunda. óla i festmények, szobrok, ebédiőbutor, ülőgarnitúra asztallal, eladók. Bercsényi utca 33. sz. 1 kát. hold jokarban levő karós szőlő eladó a Csizmád! dűlőben. Érdeklődni lehet: Cegléd, Körösi út 73. szám alatt, ugyanott egy 125-ös motorkerékpár van eladó1. Eladó Felház utca 55. számú ház. Érdeklődni: Felső Csemő 173 /b, Szegedi Sándornál, volt szeszfőzde.________________ Kossuth Lajos utca 47. számú ház eladó, pTOm1»1 T>0)Vo3fö-7V< oA.1). Beköltözhető 2 szoba, konyha, mellékhelyiséggel, megosztható házrészt 35 000 lefizetéssel megvételre keresek. Gyárfás, Béla utca 8. _______________ T elek 150 n.-öl, rajta kis épülettel, a Béke utca 14. szám alatt eladó. Érdeklődni lehet uigvanott._______ E gy hold pusztaföld. egy hold szőlő a Kistelekben Biró Károly szoms z éds á gáb ?.n eladó. Értekezni lehet: Vett út, Oncsa telep mellett, Nagy Gyuládénál . Eladó a Búd# úti MÁV megállótól 4 percnyi járásra, a kövesd ttól 80 méterre, 1200 n.öl fiatal karózott szőlő. Érdeklődni lehet: 1. számú Ügyvédi Munkaközösségnél. Dr. Kelemen József ügyvédinél, Sza- tér. Egy fél kát. hold puszta föld egy negyed hold szőlő eladó. Értekezn i: Ü g wédi Munkaközösség, ärr-o no ^ ó'Vvo n . Kettőszobás családi ház mel]ék!h.öi-\r^éc?c,k- kel. beköltözhetően eladó. X. kér. Szarvas utca 3. _________ E ladó 872 n.-öj szőlő kunyhóval. Érdeklődni a helyszínen atviS v'g.g.náti, ! Nyüas dűlő 111, Dézsi FeMegvételre keresek lebontásra épületet. Cím* Demeter Lajos, ■nör+^i. lPfu. szám. EGYÉB Hintó van eladó. DonVa 4 1 r\-Ku-M- lltr»q 3. Príma keményíábó' v.ÄcTüit kisipari háló eladó. Cegléd, Ka- zinczi 34. November 8-án este 7 órai kezdettel disznótoros vacsora a Ceglédi Földművesszövetkezet Éttermében. , A vacsora alkalmával fellépnek: Nyíri Erzsi és Bodméri Géza a rádióból közismert ma gyamóta énekesek. Kisér: Zsiga István és Pipi József zenekara.— Kitűnő ételek, italok, presszókávé várja kedves vendégeinket.. tetős Házafcpárt. vagy magánost életjáradékkal elvállalok. Ceglédi kisiparos. Cim: a Ceglédi Nyomdában. Kocsiszerszám eladó. Alszegi út 12/a alatt., Cseresznyefa hálóbútor, asztal, székek, kályha, tűzhely, képek, eladók. Köztársaság utca 27. ______;__ D anuvia motorkerékpár, kifogástalan, eladó. Cím: Cegléd, Jókai utca 21._______ B úza. és árpatörek, szalma és száraz szilfa eladó a Kozma dűlőben. Vasutas bundát veszek. VII., Dessewffy utca 7. _____ E ladó 24 HP Vohonka stabil nyersolajmotor, garanciával. Cegléd, Pintér Miklós, Bezerédi utca 15. Két magános férfi részére bútorozott ózo- ba k’adó. Cím: Hl. kér. Nagy Sándor u. 17.____________________ S ürgősen elcserélném szoba, konyha, kamrás lakásomat hason- lóért. Lovász u. 3. Tehenet vállalnék fejesre. Dobos Dániel, üivá^ocicrél 5-4. szám. Bakkecske elsőrendű, Tükör utca 20. szám aTatt.________________ H álószobabútor van eladó. Kender utca 5. sriS-n a In ff.. E.yy r.égyszegietes kályha és egy fűrész- nőm« kálvha eladó. Hajó utca 7._________ K ovácsszerszám eladó. A út 1*>/a. Fiatal nőtlen tanár bútorozott szobát keres a központban. _ Ajánlatokat a Ceglédi Nyomdáiba, Szép modern hálószoba bú tor eladó. Ceg- ’éd. Dobó utca 8. E^v ül szürke férfi félik.nbát eladó. Érdeklődni lehet délután 5 órától, Zrínyi n+ca S3. Nagyméretű kétszárivas aitó eladó. Be'■ry' r- v) 7 n+r*n 14_ Egy mély fehér gyermekkocsi olcsón eladó. V. kér. SallaJ Imre utca (volt Mérleg) 10,___________fc V állalok szoba-, épület- és bútorfestést. Szabó József. Bezeré- di út 25 (volt Dob u.); ugyanott konyhabútor, kályha van eladó.