Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-18 / 272. szám

1958. NOVEMBER 18. KEDD ^fCSrlap Miről tanúskodik kilenc szentendrei szenespince? „Elégedetlen’' aláírással név­telen levelet hozott Szentend­réről címünkre a posta. Az is­meretlen, magát tárgyilagos­nak nevező feladó aggodalom­mal várja a küszöbön álló te­let, ugyanis szerinte „nincs a dolgozóknak tüzelőjük’*. Ezt az állítást egy-két statisztikai adattal is meg tudnánk cá­folni, mi azonban más mód­szerhez folyamodtunk: ellá­togattunk Szentendrére, s a város 'kilenc különböző pont­ján találomra megnéztük egy- egy család szenespincéjét. Mit tapasztaltunk? Mond­ják talán el a szenes-pincék gazdái. Elsőként a papírgyár mellet­ti lakótelep egyik új lakásába csöngetünk be. Lánszki Mi- hálymé nyit ajtót, s amikor elmondjuk, mi járatban jöt­tünk, egyenesen az éléskamrá­ból nyíló pince felé irányít. Még tavaly megvettük — mutat a pince sarkában levő, körülbelül húsz mázsányi szén­rakásra. — A fát, kint az ud­varon, még nem vágattuk ősz­ire. Azt is megnézzük, lehet vagy 15 mázsa. A férfi különben a szom­szédos papírgyárban dolgozik, tavaly költöztek ebbe a lakás­ba. A lakótelep túlsó szélén egy nemrégiben épített kis házacs­kába kopogtatunk. Itt Jámbor András mozaiklap tároló la­kik, éppen műszakra indul a Cementáruipari Vállalathoz, — Van-e tüzelőjük? — Akad egy kevéske- — vá­laszolja —•, de talán nézzük meg — teszi hozzá, amikor ne­ki is elmondjuk, miért va­gyunk ilyen kíváncsiak. A készlet: 2 köbméter vágott fa, ugyanennyi hasábokban és 15 mázsa szén. Majd pár mázsa szénnel még megtoldják — mondja a fiatal feleség —. a két gyerek­re kell fűteni. Indulunk a város felé, út­közben még a- tisztiház melletti alacsony kjs.házacska gazdáját is meglátogatjuk. Klauz József kertész lakik itt, felesége van itthon. Kissé meglepi az ér­deklődésünk, aztán ő is a fás- kamrába irányít bennünket. Az ölbe rakott, száraz tűzifá­ból vagy húsz mázsa tornyoso­dig — Éppen most veszünk sze­net, a ]kerti munkák miatt ed­dig nem értünüi rá. Május 1 utca 15. Tóth Fe­renc portás lakása. A pincében csak 25—30 kilónyi szén van, egy kevéske fával. — Most gyűlt össze a szén- levaló — mondja Tóth Ferenc —, a fuvarosnak már át is adtam a pénzt, sajnos, a TÜZÉP-telepen napok óta nem lehet tüzelőt kapni. Egye­lőre tíz mázsa szenet veszek. Káli Ferencnét az utcán ál­lítjuk meg, vásárlásból jön hazafelé. — Jöjjenek csak nyugodtan, nem titok ez — mondja —, nem fogunk fázni a télen. — És míg elérjük a Mátyás Ki­rály út 20. szám alatti laká­sukat, megtudjuk, hogy férje a papírgyárban dolgozik. — A tüzelő ott van a fészer alatt, nézzék csak meg. A szén 15 mázsa lehet, van hozzá néhány mázsa fa is. — Én sem panaszkodhatom — szólal meg az éppen ittlévő szomszéd, a 62 éves Gruber néni. — Nem lesznek tüzelő- gondjaink... V ettem nyolc má­zsa kokszot, szenem is van ennyi, s egy kocsi forgácsot is kaptam. Kossuth Lajos u. 7. A régi típusú, alacsony, kis házban özv. Nádi Jánosné javítc-fol- tozó kisiparos fogad. Neki bizony nem sok tüzelője van. Pincéjében vagy 2—3. mázsá­nyi szén, öt mázsa koksz, meg egy kis rakás fa szerényke­dik. — Van egy koksz-kályhám. Öt mázsa koksz kell még hoz­zá. A pénz is megvan rá, csak éppen nincs most a TÚZÉP- telepünkön — mondja. A Római sánc utcában özv. Zsirai Pálnénak körülbelül négy köbméter fája és 15 má­zsa szene van. — Még veszünk hozzá — mondja. — Együtt lakom két fiammal, unokáim is vannak, nem akarjuk, hogy fagyoskod- janak. Végezetül az állomás mel­letti magános házba csönge­tünk. Bizik Ferencné fogad, tőle tudjuk meg, hogy a férje bognár, jelenleg az erdőgaz­daságnál dolgozik. — Akkor biztosan nincs problémájuk a tüzelővel? — Valóban nincs — vála­szolja. — Harminc mázsa sze­net már a nyáron beszerez­tünk, három köbméter fa is van, mire elfogy, a járandósá­got is megkapjuk. A kilenc szenespincéből te­hát egyet találtunk üresen. Azóta talán már ide is beszál­lították a tüzelőt. Ha átlago­san számítjuk, minden láto­gatott családra legalább 25 mázsa tüzelő jut. Üresek-e hát a ‘szentendrei szenespin­cék? Döntse el maga az ol­vasó. Súlyán Pál MESÉS KINCSEK Hosszas munka után feltár­ták a Ming-dinasztiából szár­mazó Vang Li kínai császár sírját. Vang Li császár 1620-ban halt meg és két feleségével együtt Peking közelében te­mették el. A sír 19 méter mélységben fekszik. A koporsó körül rengeteg arany- és ezüst­edényt, ékszert, drága szob­rocskákat, arannyal hímzett selyemrdhákat, s a császár me­sés gazdagságú háztartási esz­közeit találták. „Úgy élünk itt, mint egy nagy család...“ EGY ÉVES A GYERMEKVÁROS Növekszik az ifjúsági idegenforgalom Több nemzetközi ifjúsági tábort szerveznek a népi demokratikus országokban A Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség nemzetközi ide­genforgalmi értekezletet tar­tott Budapesten az európai tagszervezetek és ifjúsági utazási irodák küldötteinek részvételével. Az értekezleten az ifjúsági idegenforgalom to­vábbfejlesztéséről és az 1959. évi nemzetközi idegenforgalmi naptár összeállításáról tanács­koztak. A tervek szerint 1959-ben a fiatalok tízezrei vesznek részt külföldi utazásokon. Nemzet­közi ifjúsági táborokat szer­veznek többek között a cseh­szlovák Tátrában, a bolgár tengerparton és Magyarorszá­gon, a Balaton mellett. A szovjet ifjúsági idegenforgal­mi iroda három útvonalat: a Moszkva—Leningrad, Kauká­zus és Moszkva—Kijev útvo­nalat dolgozta ki a fiatal turisták részére. A Német De­mokratikus Köztársaságba utazók tíz útvonal közül válo­gathatnak. Lengyelország nemzetközi ifjúsági tábort szándékozik felállítani fiatal természet j áróknak. Ősz van; vetkőznek a 66 hol­das park faóriásai. Ám hiába keresem a sárgult leveleket, egyet sem találok. Tisztára sepert Utak, felgereblyézett sé­tányok várják a vendégeket. No meg ünneplő ruhás, kipi­rult arcú gyermekek. Ünnepel a Gyermekváros. Azt az egy évvel ezelőtti na­pot ünnepli, amikor először fordult be a gyermekekkel teli autóbusz az öreg kastély ud­varára. Nagyot változott a világ itt azóta, hogy az első száz kis honfoglaló birtokába vette a fóti kastélyt! Akkor százan voltak, ma pedig — ha nem számítjuk a szárnyukra bocsátott tizennégy éveseket — 275-en vannak. Kisfiúk, kislányok; általános iskolások, ipari tanulók, és né­hány óvodás, a nagyobbak kis testvérei. Olyanok, akik kurta kis életük kezdetén váltak el nénjüktől, bátyjuktól, s csak Itt kerültek végre egy fedél 2500 hold cukorrépára kötöttek szerződést eddig a földmíívesszövetkezetek LACIKA Amikor szüle­tett, ágyúk dörög­tek, puskagolyók, gránátszilánkok röpködtek a felté­pett kövezetű ut­cákon. A rémület terjesztette fekete árnyát a vajúdó városra, aratott a halál, s Lacika az életet követelte. Édesanyját tűz­oltóautó szállította kórházba. Bátor- szívű emberek vit­ték. akiknek drá­gább volt egy szü­lető emberke élete saját biztonságuk­nál. 1956. október 30. Ekkor pillantotta meg Lacika ezt a világot. Csúnya, véres nap volt. Az ellenforradalmá- rak ekkor rohan­ták meg a Köztár­saság téri párthá­zat, fejjel lefelé akasztották a fák­ra a kommunistá­kat, ekkor tépték ki egy honvédez­redes szívét... Most ünnepelte Lacika második születésnapját. Aranyszöke, gön­dörfürtű, vasgyúró fiúcska lett belőle. Rózsapiros kis szájával annyit tud csak mondani: ma-ma, ma-ma. Hanem a beszéd­nél jobban ked­veli az éneket, ze­nét. Kis ágyában ülve, hosszasan el tudja hallgatni a rádió pattogó vagy andalító zeneszá­mait, s próbálja, próbálgatja dú- dolgatni maga is a dallamot. Októ­ber 30-án Lacika új dallal örven­deztette meg szü­leit. Ez lett a ked­venc dala. S azóta dúdolja reggel-es­te a vérforraló, szívetdobogtató dallamot: „Fel vörösök, proletárok Rajta vörös katonák Harcunk a nagy­világ hallja, Rajta csak egyre tovább... Rajta csák, egy­re tovább . i. Csak tanuld a dalokat Lacika. Vidáma­kat, kedveséket. De ezt az egyet ne feledd el soha. Hosszú, 1 hosszú évek múltán is tisztán, lángolóan ez dobogjon a szí­vedben! Szebelkó Erzsébet A Pest megyei földművesszö- vetikezeteknek a tervek sze­rint ebben az esztendőben kö­zel 3800 katasztrális hold cu­korrépára kell szerződést köt­niük, hogy ezzel hozzájárulja­nak a jövő évi cukorellátás za­vartalanságához. A földmű­vesszövetkezeti mezőgazdá­szok és termelési felelősök ed­dig mintegy 2500 katasztrális hold cukorrépa megtermelésé­re kötöttek szerződést a me­gye termelőszövetkezeteivel és egyéni gazdáival. Ez az eredmény 65 százalékos terv­teljesítésnek felel meg. A járások között legjobb eredményt a nagykátai érte el; tervét eddig 75,5 százalék­ra teljesítette. A földművesszövetkezetek, illetve községek között a leg­jobb eredményt a letkési, a kőröstetétleni, a dunavarsányi, az üllői, a gyóni, a püspökhat­vani és az újszilvási ért el. Elkészült négy kilométer hosszúságban a betonozott úttest Alsógödön (Havas László felv.) alá. Olyanok, akik már alig ismerték meg egymást... A folyosókon áll a vidám vá- sár. A földmüvesszövelkezeti alkalmazottak cukorkát, cso­koládét kínálnak az apró vá­sárlóknak. Hála az első zseb­pénznek — amit az évforduló örömére kaptak a gyermekek —, nagy a forgalom. Amíg a vendégek bejárják a parkot* megnézik az óvodás pavilonok építkezéseit, a húszlakásos pe­dagógus-ház emelkedő falait, a „portéka“ nagy része is gaz­dát cserél. Alikonyodik, mire a gyerme­kek és vendégeik összegyűlnek az ebédlőben. Felhangzik a DlVSZ-indu- ló, megkezdődik a műsor. Először Barna Lajos igaz­gató beszél. A Gyermekváros életéről, egy esztendő munkájáról, eredmé­nyeiről. „Egy évvel ezelőtt —< mondja a többi között — száz kis honfoglaló egy elhagyott 'kastélyt vett át, hogy otthont teremtsen magának belőle. Vendégeink nagy része akkor is itt volt, s azóta is sokat se­gített nekünk. Most büszkén kalauzolhatjuk őket végig; a Gyermekváros azzá lett, ami­nek életrehivói szánták: az el­hagyott gyermekek igazi ottho­nává. Most, egy év múltán hadd mondják köszönetét az édesanyáknak, a társadalmi szervek vezetőinek, barátaink­nak, a dorogi bányászoknak, ,a munkásoknak, s mindazoknak, akik forintjaikkal, ajándé­kaikkal vagy munkájukkal se­gítettek nekünk. Köszönjük nekik, hogy úgy élhetünk itt, mint egy nagy család...” Pereg a műsor. Tarka szok­nyás, piros csizmás kislányok járják a híres pámatáncot. Utánuk az énekkar következik; Csengő gyermekihangokon szárnyal a dal: Fel, vörösök, proletárok ..; Majd szavala­tok, zeneszám ok váltják egy­mást. Most; * három kislány mond kró­nikát a Gyermekváros éle­téről. Illetékes krónikás, Erdei Gyuláné tanárnő szedte rím­be egy esztendő fontosabb ese­ményeit. Utánuk a zenekar következik: ez a bemutatkozá­suk. Az utolsó számot, a Gyer­mekváros indulóját a nézőté­ren ülő gyermekek is éneklik. De közben már hordják a szé­keket. Kell a hely a táncotok­nak. Mert most kezdődik a ja­va; a gyermek bál. Kivilá- gos —< alkonyaiig.. Ny. É. [egy gyár hétköznapjai... I Sokféle válasz ugyanarra a kérdésre A Váci Vendégfiálddípa.nl Váilladjat szakszervezeti bizottsága november 20-án, csütörtökön este 8 órai kezdettel ERZSIK KÖSZÖNTÉSE címmel tánccal egybekötött műsoros esiet rendez Vácott, a Fehérgalamb összes heflyiségeiiben. Feüüiépntík: Virág Vera eiőadiámüvészmő, Mucsi Sándor, a Filharmónia művésze és Szokoli Gyula, a Kamara Varieté komikusa. Belépődíj 4 forint. Tánc 2 óráig. Hideg és meleg ételek. Italok. Halkülönleg-ességiek. Előzetes asztalfoglalás az üzletvezetőnél. kasokra, elégedetlen embe­rekre hivatkozva ezt mondják: barátocskám, úgy látom, te csupa nagy betűvel írod l« azt a szót, hogy munkás, holott a munkásélet vaskos és reális valami. Ideáljaidban nem is­meri fel magát a gyár dolgozó­ja, nem kerget délibábokat, nem is hisz bennük!.,. Nincs igazuk a rosszhisze­mű kétkedőknek. Érveik akkor is hamisak, ha a gyár ezerszáz dolgozója közül névszerint pé- céznék M az elmaradott mun­kásokat, a kedvtelen embere­ket. Meggyőződésem, hogy ez a statisztika csúfos vereséget szenvedne, a „bizonyítás” nem mellettük, hanem ellenük szó­lana. Igen, mert a nagy több­ség ma már tudatos gazdája a gyárnak, érdeklődése, gondja túlterjed gépe, munkapadja határain. Beleszól az üzem mindennapos gondjaiba és a távolabbi tervek megalkotásá­nál is hallatja szavát. Szól és meghallják, meghallgatják. Nem valami szép és emberba­ráti „demokrácia” alapján, ha­nem mert vezetni, tervezni a mi viszonyaink között másként nem is lehetne. Érvelhetnék azzal is, hogy ez az üzem kilencszer nyerte el az élüzem címet, kétszer a SZOT vándorzászlaját, Ugye, Denesne szomszédságában dolgozik a fiatal Lestár Erzsi. Hatalmas, többrét hajtott kel­mét terít szét a hosszú aszta­lon, amikor odalépek hozzá. Vajon mit mond a munkásde­mokráciáról? Körülbelül a korábbi kérdéseimet ismét­lem meg, sőt amikor azt lá­tom, hogy kíváncsiságom fe­szélyezi, egészen általános irányba terelem a beszélgetést. Most már „otthon" van. Üjabb kísérletet teszek „megszólal­tatására”. Figyelmesen meg­hallgat, aztán inkább mente­getőzve, mint elutasítóan azt mondja: — Én nem szoktam ilyen dologgal foglalkozni... Csalódottan állok odébb. A kesztyűosztályon azonban megvigasztalódom. Teszár Ödön művezető általános vá­lasz helyett a jelenlegi öltö­zőhöz vezet. — Amint látja az elvtárs, itt az ablakok mellett nappal villanyfény nélkül végezhetik munkájukat a „fehér-blokk” dolgozói. Ahol jelenleg dolgoz­nak, ott mindig villany ég és természetesen a szellőztetés sem megfelelő. Úgy oldjuk meg a problémát, hogy az öl­töző és a blokk helyet cserél. — Kinek az ötelete volt? — A varrónők kérték. — Hány dolgozót érint az átrendezés? — Tizenötöt. Az orsózóban Zsigri Lajos- nét szólítom meg. Káprázatos ügyességgel kötözi fel a le- izakadt fonalakat, cserélgeti ez nem akármilyen eredmény, nem akármilyen bizonyíték? Pedig, mint már szóltam is ró­la, vannak az országban kor­szerűbb üzemek, és vannak ehhez hasonlóan megöregedet- tek, ahol ennyi sikerrel nem büszkélkedhetnek. Az én bízó. nyítékaim apróbbak, semmi­lyen statisztikában nem lehet találkozni velük, de nélkülük nem beszélhetnénk élüzem cím és vándorzászlókról. Dénes Béláné 35 éve dolgo­zik ugyanebben a gyárban. Szabász. Amikor arról fagga­tom, hogy van-e beleszólása az üzem dolgaiba, egy kicsit meg­ütközve néz rám. Konkretizál­nom kell a kérdést. — Tudja-e, hogy az üzemi ta­nács milyen ügyekkel foglalko­zik, a műhely tanácstagja elő­zőleg kikéri-e a munkások vé­leményét, beszámol-e a tanács­kozás határozatairól? — Hogyne, persze. A mi ta­nácstagunk Bugyinszki Laci (a szabászat művezetője). Meg­kérdez az minket, ha nincs is üzemi tanácsülés. Meg mi is megmondjuk, amit akarunk.., — Hát régen hogyan volt? Maga például több mint 20 évig a tőkésnek dolgozott. El­mondhatta-e véleményét, ta­pasztalatét? — Még csak az hiányzott. At ' kinyitotta a száját, annak nyitva állt az ajtó. ki a megüresedett orsókat. A munkások hangulatáról érdek­lődöm, de ö a sajátról beszél. Valahogy így: — Rövidesen bevezetik a keresztorsókat és ez a műhely tagjait nyugtalanítja... — Akkor miért vezetik be7 — Gazdaságosabb. A ke- resztorsókon sokszorosan több a fonál, nem kell annyit állni a gépeknek és kevesebb mun­kásra van szükség. Nem is tudom, hogyan oldjuk meg?... Ehhez csak annyit: egészen bizonyos, hogy megoldódik ez a gond is, hiszen sokan akar­ják. A vezetettek és a vezetők is. Visszafelé menet megint­csak a szabászatban kötök ki. Néhány szót váltok Bugyinszki Lászlóval s megemlítem Les tár Erzsi nevét is. Kiderül hogy a fiatal lány mégiscsak „foglalkozik olyan dologgal" amire szóban nem tudtam tő­le választ kapni. Nemrégibei például ö javasolta, hogy égi bizonyos meghatározott mé retű kelme felszabása gazda ságosabb, ha a műveletné különféle szabásmintáka kombinálnak. ötlete azóU mindennapos gyakorlat lett Restellkedve, mégis jólesö- en kell bevallanom, hogy Er­zsi „vizsgáztatásakor” a ri­porter bukott meg. S hogy így történt, azt mégjobban ki­hangsúlyozza, amit látok: A „közömbös” Lestár Erzsi a szabadságon levő idős szak­munkás nagyon kényes gépén dolgozik: a szalagfűrészen. András Endre I Nam szánom felfedezés­ének, bizonyára más is így van freie. Amikor valamelyik régi | üzemben járok, mindig külö- 1 nős érzés kerít hatalmába. | Kivált, ha olyan gyárról van fszó, mint a Váci Kötöttáru- \gyár is, ahol az egyes elavult Igépeken kívül a munkásokkal | nem törődő tőkés építkezés f emlékét idézik a napfényte- llen munkatermek, s maga a I zsúfoltság is. Tudom, nem i dobhatjuk szemétre a korsze- I rütlen gépeket, nem nyitha- f tunk ott levegős csarnokot. | ahol erre fizikai lehetőség nin- f csen és legfőképpen nem va- ! gyünk annyira tehetősek még. f hogy a kapitalizmus idejéből f ránk maradt gyárakat kiik- I tassuk termelöavparátusunik- | bői-. f E különös érzés tulajdon- | képpen jó dolog, a hangulati f kettősségből nem a múlt nyo- f mása, hanem az üzem új vo- I nása, szocialista jellege a lé- I nyeges. Az újban már pozitív f tartalma van a célnak, az | egykor személytelen tőkének, | puszta eszköznek tekintett, cm- ! bér ma már rangjához illő, | tudatos irányítója s egyben I célja is a munkának. | Lehet. egyeseik szemében e | gondolat bűvészkedő szójáték- | nak tűnik, s profánul, ha nem - éppen kajánul tudatlan mun-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents