Pest Megyei Hirlap, 1958. november (2. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-20 / 274. szám
A Kisknnlacháza-Ráckeve mérkőzésen dől el vasárnap a ráckevei járási labdarúgó-bajnokság őszi elsőségének kérdése. Jelenleg Ráckeve áll az élem az I. osztályban. A vasárnapi műsorban a Halásztelek—Csepel Autó II, Pereg— Aporka, Szigethalom—Máltád mérkőzés szerepel még. A Csepel Autó II—Szigethalom találkozót november 30-án bonyolítják le. A járási II. osztályban egy elmaradt mérkőzést játszanak le a hét végén, a Kiskunlac- háza II—Bankháza összecsapást. Az őszi bajnokság befejezése után — kellő számú jelentkező esetén — \ fi lám tornát bonyolítanak le a járásban. „Erős emberek“ között Tatán Új edz® a Csepel Autónál Szabó III. Géza vette át a közelmúltban a Csepel Autó labdarúgó-csapatának edzői tisztét. Szabó III. Géza régi játékos, a Légierőnél, majd legutóbb Özdon edzősködött. Az új edzőre nehéz feladat vár, hisz a Csepel Autó csapata az utolsó helyen áll az NB II nyugati csoportjában Az autógyáriak bíznak abban, hogy Szabó III. Géza munkássága révén jobban szerepel majd az együttes. A héten három komoly edzéssel készülnek a Szállítók elleni mérkőzésre. A délutáni pihenő végére értünk a tatai edzőtáborba. A gyönyörű kis épületek láttán arra gondoltunk: államunk milyen nyugodt, -szép környezetet biztosít élsportolóink felkészüléséhez s hány nemzetközi erőpróbára indultak már innen a magyar versenyzők. A hét végén ismét több fronton szerepelnek miagyar sportolók nemzetközi viadalon. Le_ ningráőban az Orosz SZSZK csapató ellen lép szőnyegre a magyar szabadfogású birkózó válogatott, köztük a ceglédi Reznák. A portán, igazítottak útba bennünket, hol találjuk a birkózókat. — Az épületben most csupán az „erős emberek” képviselik a sportolókat. Más sportág versenyzői jelenleg nincsenek itt — mondotta az edzőtábor egyik vezetője. Á ceglédi Reznák Jánost szobájában találtuk. Először eddigi szerepléséről érdeklődtünk. , Most már mind a ketten földre kerültek a barátságos edzőmérkőzésen A labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupa küzdelmei során kedden este játszották le Gelsen- kirchenben a Schalke 04—Wolverhampton Wanderers nyolcaddöntő mérkőzés visszavágóját. Ez a találkozó az otthonában játszó Schalke 04 2:1 (2:0) arányú győzelmével végződött. Mivel a két csapat első mérkőzésének eredménye 2:2 volt, a Schalke 04 4:3-as összgólarány- nyal bejutott a negyeddöntőbe. Berndt Dette. az Einheit Berlin versenyzője a 100 m-es férfi hátúszásban 1:19 percre javította a siketek világcsúcs-eredményét. Aa idei versenyévad befejezése után csak rövid pihenő szerepelt a magyar országúti és pálya-kerékpáros válogatottak műsorán és novemberben már megkezdődtek az „alapozások” az 1959. évi feladatokra. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja* Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BudaDest. VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220. Szikra Lapnyomda. Feiel&s vezető: Kulcsár Mihály. Nem kell már fogyasztanom — 1951 óta vagyok tagja a válogatott keretnek. — emlékezett vissza a most 28 éves, 105 kilós versenyző. — 1952- ben már többször voltam fél- nehézsúlyú válogatott. A mel- bourne-i olimpia után búcsúit mondtam ennek a súlycsoportnak és nehézsúlyúid lettem. Most legalább nem kell fogyasztani. A nyáron Budapesten sorrakerült világbajnokságon már kellően megerősödve indultam, s csak a balszerencsés sorsolás miatt nem kerültem az első három közé. Sikeres fegyvertény volt viszont, hogy döntetlenül végeztem a világbajnok szovjet Ivan Bogdánomat. A Ceglédi Vasutas sportolóKi kerül előbb a szőnyegre? A félnehézsúlyú Kiss Barna és a nehézsúlyú Reznák János (jobboldalt) igyekszik földre vinni a másikat... MOST > vásároljon az alanti idénycikkekböl: Férfi száras vulkanizált gumitalppal Férfi száras bordó vixos terepjáró gumitalppal Női száras marhabox szeges bőrtalppal Férfi gumi gazdacsizma Férfi bányász bakancs Gyermek száras bordó vixos terepjáró gumitalppal 31/34 Gyermek száras bordó vixos terepjáró gumitalppal 35/38 188 Ft 280 Ft 262 Ft 276 Ft 286 Ft 120 Ft 160 Ft A FENTI CIKKEK KAPHATÓK A MEGYE TERÜLETÉN LEVŐ ÁLLAMI ÁRUHÁZ, VALAMINT ÁLLAMI ÉS SZÖVETKEZETI BOLTOKBAN. ja gyakori vendég Tatán. 1951 óta évente két-három alkalom- ma). itt készült fel a sorcnkö- vetkező feladatra. Lássuk csak az edzőtábor napi műsorát. Napi műsor -lábtenisszel Reggel fél nyolckor ébresztő, majd reggeli torna és bőséges étkezés következik. Tíz órakor a tornatereimbe vonulnak a birkózóik.. Egy órákor van az ebéd, ezután délután négyig kötelező a pihenés. Négy órától hatig ismét a tornateremben gyúrnak a birkózók, vacsora után este tízig szabad foglalkozás van. Mivel épp négyet mutatott az óra, a birkózókkal együtt mi is lementünk a tornaterembe. Természetesen nem birkózni Először lábtemisz-csatát vívtak a versenyzők, ez az edzőtábor egyik legkedvesebb száma. Nemcsak szeretik, hanem értik is ezt a mesterséget az „erős emberek”. Különösen büszkék arra, hogy a régi nagy labdarúgóválogatottat is legyőzték ebben a számban. Aztán leültünk a terem szélén az egyik padra, s a közelgő útra terelődött a szó, Először Leningrádban — Törökországban háromszor jártam, ezenkívül szerepeltem már Finnországban, Svédországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában — beszélte Reznák János. — Moszkvában is jártam már, Leningrádban azonban most először versenyzek. Hogy ki ellen mérkőzöm, még nem tudom. Mindenesetre igyekszem jól megállni helyemet. Közben Reznákot a szőnyegre szólítják, s Ferencz Károly edzővel elegyedünk beszédbe. — Páger, Fuszek, Viczek, Hoffmann, Tóth Gyula, Holló- si, Gurtes, Reznák összeállítású csapattal csütörtök délelőtt repülünk Moszkvába, s onnan megyünk tovább Leningrádba, ahol vasárnap' kerül sorra az Orosz SZSZK—Magyarország szabadfogású bitkózóviadal. Az orosz válogatott összetételét nem ismerjük pontosan, ismerve azonban a szovjet birkózók kitűnő képességeit, igen nehéz feladat vár versenyzőinkre. Tisztes eredményre számitok. Jól megy a szabadfogás is Reznákról az edző elmondta, hogy megfelelően megerősödött, s jó képességét bizonyítja a világbajnokságon elért teljesítménye is. A ceglédi versenyző komolyan törődik a szabadfogással is, s igyekszik ennék fogósait minél jobban elsajátítani. Majd a magyar birkózók ez évi további műsorára terelődött a szó. Megtudtuk, hogy december elején tartják a szabadfogású magyar bajnokságot, majd legjobbjaink itthon a törökökkel mérkőznek. December 21-én pedig BulgáriáHáromfogásos előfizetéses közétkeztetés kezdődött a tisztíklubban. Helyben fogyasztva 7,60, elszállítva 6.90 forint. Vendéglátó. Vác. ban lép szőnyegre a magyar válogatott. Miközben a versenyzők a szőnyegen gyúrták egymást, „munka nélkül" nézi őket Rideg János gyúró. — Igyekszem majd jól megmasszírozni a birkózókat, hogy eredményesen megállják helyüket Leningrádban — fogad- kozott. Szöveg: Reitter László Kép: Szögi György Mi újság a Ceglédi Vasutas asztaliteniszezőinél ? A Ceglédi Vasutas november 7 tiszteletére Dervaderics dr. és Balázs László rendezésében asztalitenisz versenyt bonyolított le az úttörők részére. A viadalon a gimnázium tanulói egyéb elfoglaltságuk miatt nem indultak. A részvevők zöme az általános iskola tanulóiból került ki. A fiúknál Pro- tovin szerepelt a legjobban, míg a lányoknál Majzik Mária végzett az élen, veretlenül. Fiúk: 1. Protovin, 2. Kecskeméti, 3. Kovács, 4. Páncél, 5. Szatmári, 6. Banai. Lányok: 1. Majzik Mária, 2. Ehrlich Mária, 3. Balázs Márta. ★ A Ceglédi Vasutas népes versenyzőgárdával vesz részt a november 22-én, 23-án Szegeden sorrakerülő Csányi emlék- versenyen. A jó erőt képviselő ceglédi férfi és női csapat komoly edzésekkel készül a nagyszabású versenyre, melynek műsorán férfi, női egyéni és páros, valamint vegyespáros Az A- és B-válogatott edzőmérkőzése A belgák elleni vasárnapi mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó A- és B-válogatott tegnap délután kétkapus edzőmérkőzést játszott. Az Á-válogatott a Testnevelési Főiskola együttesével mérte össze erejét és 8:0 (5:0) arányban győzött. A gólok közül Bödör négyet, Göröcs és Tichy kettőt-kettőt szerzett. A válogatott a következő összeállításban játszott: Török (Gellér) — Mátrai, Sipos, Sárost (Lantos) — Bundzsák, Ka- tász (Berendi) — Sándor, Göröcs (Csordás), Bödör, Bodon (Tichy), Bencsics. Az eléggé rossztalajú pályán lelkes ellenféllel játszott a válogatott csapat. Az első félidő nagy részében bíztató volt az együttes játéka, bár voltak hosszú perces „kihagyások”. Különösen a balszárny bizonytalankodott sokat. Szünet után eléggé mérsékelt volt a válogatott teljesítménye, főleg a szélsőket hanyagolták el. Feltűnt viszont Tichy nagy játékkedve. Egyénileg a három fedezet, különösen Bundzsák, továbbá Sándor, Göröcs és helyenként Tichy, valamint Bödör teljesítménye volt jó. A B-válogatott a Bp. Honvéd Il-őt győzte le 4:0 (2:0) arányban. A válogatott a következő összeállításban játszott: Tóth (Ilku) — Kárpáti, Szigeti, Dudás (Kovák), — Kó- czián II (Paulás), Kleibán — Iván‘(Rákosi), Vasas, Monostori II, Pál, Fenyvesi. A csapatból Kárpáti, Szigeti és Pál játszott jól. Az edzőmérkőzés után Ember József, a B-válogatott edzője kijelölte a belgák elleni csapatot. Ez a következő: Tóth — Kárpáti, Szigeti, Dudás — Paulás, Kleibán — Iván, Vasas, Monostori II, Pál, Fenyvesi. számok szerepelnek. Indulnak Szegeden a budapesti válogatott férfi és női asztaliteniszezői is. ■k Balázs László Siófokra teszi át működési színhelyét. Komoly veszteséget jelent Balázs László eltávozása Ceglédről, aki egyik nagy szerelmese volt a kaucsuklabdának. Példás sportszeretete és lelkiismeretes munkássága hiányozni fog a ceglédi asztalitenisz sportnak. Nevelőmunkáját mi sem igazolja jobban, mint az, hogy László és Miklós fia az fl irányítása mellett lettek a Betonút NB I-es csapatának erősségei. Miklós fia. mint országos ifjúsági válogatott legutóbb Svédországban szerepelt az Európa-bajnokság küzdelmei során. Balázs László állandóan tanított, türelmesen magyarázott és szaktanácsai nagyban elősegítették a ceglédi asztaliteniszsport fejlődését. A ceglédi, asztaliteniszezők nehéz- szívvel válnak meg tőle, búcsúzóul további eredményes munkát kívánnak neki. Kovács Béla Vásároljon rendszeresen TOTÓ-LOTTÓ szelvényeket SOKAT NYERHET! ALLAS Budapesten. vagy Pasit környéken lakó épületlakatos, ács, kőfaragó, kőműves szakmunkásokat és féríi építőipari segédmunkásokat felvesz. a Főv. xm. kér. Tatarozó Vállalat, V., Zrínyi u. 16. INGATLAN Későiéire is kapható További felvilágosítás a kijelölt szak üzletek ben Eladó ingatlanok Gödöllőn: házak már 30 ezer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége, Gödöllő. Dózsa György út 12. Félfogadás 8—12 óra között minden kedden csütörtökön és szombaton. Leányfalu és Szentendre környékén eladó házak 60 000 forinttól, telkek 10 000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tóS 4 óráig. Budapest. V.. Kálmán u. 13. és a szentendrei .kirendeltség, szerdán 8—12 óra között. Monoron és Erdő* eladó házalt 40 000 forinttól, telitek 8000 forinttól. Érdeklődni lehet és a címek megtudhatók a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ld- r-ende'teégén. Monor, Petőfi u. io. Hivatalos órák hétfőn, szerdán és szombatom 8—12 között. Monori | Ráckevei járásban házak 40 000 forinttól, telkek 6000 forinttól. Fői világosi tást ad * Pest megyei Ingatlanközvetítő vállalat du- naharaszti kirendeltsége! Duma haraszti, Dózsa György út 1; Felvilágosítás adás reggel 8—12 őrá között hétfőn szerdán és szombaton Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: házak 25 ezer forinttól, telkek 6000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól. Pest megyei in- gatlanközvetitő Válla- 'lat érdi kirendeltsége Érd. Diósdi öt 34. Félfogadás reggel 8—12 között, kedden, csütörtökön és szombaton. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Házak 4o oo0 forinttól, te’kek 8000 forinttáj. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége Cegléd. Kossuth tér 1. Hivatalos órák 8— 12 között. kedden pénteken és szombaton. EGYÉB Minden csütörtökön Vácott a Hattyúban; péntek en. szómba t on és vasárnap a Fehér G ál a mbban: V ir á ? Vera előadóművésznő nagy síik erű műsora!_ Gyönyörű kiviteli ű egy- és kétszemélyes önműködő epedás re- kamiék, fotelek, székek raktáron készítőnél kaphatóik. Szakács Ottó, Budapest, VI., Lenin körút 60. Kapu alatt. ___________ K onyhabútort kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 3. (Kálvin, tér női, 1________________ M ozaiklapok gyönyörű mintákban kaphatóik. Vidékre szállítok. Kaba. XI.. Bartók Béla út 76. 2:56—211. NAGYKŐRÖSI APROHIRDETESEK INGATLAN Eladó! Petőfi u. 5.% számú 3 szobás ház (részben beköltözhető). istálló és sok melléképület. Érdeklődni: Petőfi u. 34. Nagykőrös, Újvári Antalnál. Eladó Törtél, Nyilas dűlő 244. számú 10 hold tanyás birtok. Élő és holt félsz erie- léssel, vagy anélkül. Értekezés a helyszínen özv. Papp Antal- néval. Eladó Csemőben 1 kát. hold j ótermő szőlő. Érdeklődni: IV. kér. Báthori u. 4. — Nagykőrös. Eladó Zsíros d. 13. sz. alatt lakóépület. 3 vékás szülőfölddel. — Nagykőrös, Arany János l. EGYES Középkorú özvegy- asszony takarításért lakást keres. Nagykörös 4. j. Hosszúhát d. 4. Nylon harisnya átkötés, térdharisnya és bokafix készítés. __ Nagykőrös, Pályi Fe- rencné. Rákóczi 47. Szalon és úriszoba és I más bútordarabok el- ! adók. Érdeklődni: j Nagykőrös, II.. Kos- | suth Lajos u. 15/b. Kifogástalan áMapot- j ban levő szmoking eladó. Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 15/b. Zongora, páncéltőkés, ió állapotban eladó. Dr. Hanusz, Nagykőrös. Apró és keretes hirdetéseket fadás~vét.e!. állast és munkást kereső. részvét- és köszönetnyilvánítás, értesítés, csere, házasság. stb.i felveszünk. Felvételt Csabai tstvánné Nagykörös rv., Hunyadi u. 24., a Ma?* ?yar Hirdető tieJyi kirendeltségénél és a postahivatalban. Hirdetési ári Hétköznap szavanként L. Ft. vasárnap Ft Minden kezdőszó dupla. Keretes hirdetés 1 hasábon mm-ként 2.» Ft* vasárnap 3.- Ft« 4