Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-18 / 246. szám

195«. OKTÓBER 18. SZOMBÄ mr i/it &Cirlap Barát alapanyagból készül a leghatásosabb rnamagyégyszer A Kőbányai Gyógyszeráru- gyár már régebben megkezd­te a reuma leghatásosabb gyógyszerének, a Rheopyrin- nek nagyüzemi gyártását. A termelés fokozását azonban . akadályozta, hogy nem tudták kellő mennyiségben előállíta­ni a gyógyszer alapanyagát, a hydrazobenzolt, amit nagy­részt külföldről kellet vásá­rolni. Most a Fűzfői Festék- arugyár külön üzemrészt ren­dezett be a hydrazobenzol gyártására. Az igen keresett gyógyszeralapanyagból éven­te huszonnégy tonnát készít a fűzfői gyár. Ez a mennyiség mór tel.ies egészében kielégíti x hazai igényeket. Kamillát vetettek a Hortobágyon A külföldi és a hazai piaco­kon egyaránt igen keresett, értékes gyógynövénnyel, a kamillával új kísérleteket kezdtek az idén a Hortobá­gyon. A kopár, sziktől fehér földek vadon termő virágát, a szikfüvet kultúrákban, nagy táblákban kívánják termeszte­ni. A SZÁMOK POLITIKÁJA Itt csak számokról. pénzösz- szegekről, rideg tételekről Jesz szó — gondolná az ember egy ilyen értekezlet előtt, mint amilyet a megyei KlSZ-bizott- ságon tartottak. A járási KlSZítitkárok az 1959. évi költségvetési tervüket tárgyal­ták meg. Később azonban rá kellett jönni-arra, hogy a szá­mok mögött a KlSZ-szerveze- tek politikai munkája húzódik meg. A számok tükrözik, ho­gyan gondolkodnak, hogyan politizálnak, hogyan nevelik a fiatalokat a takarékosságra, a pénz megbecsülésére. Ott van például a tápiósze- lei és a gyömrői KlSZ-szerve- zet. Szorgos munkájuk, takaré­kosságuk eredményéből rend­behozták helyiségüket. Kifes­tették, az ablakokra függönyt tettek és székekkel, asztalok­kal szerelték fel szobájukat. Melyik felnőtt ne dicsérné meg az ilyen fiatalok lelkes te­vékenységét és ne támogatná munkájukat? Ki marasztalná el például az isaszegi kiszese- ket, akik ugyan gyakran szó­rakoznak, hálóznak, de emel­lett megtalálják a módját, ÚJ UTCASOR DÁNYBAN Gombamódra szaporodnak a házak Dány községben. Csak 1950 óta 180 ház épült; túlnyomórészt két szoba komfortos családi házak Megállapították a szőlő, a must és a bor nagyüzemi felárát A földművelésügyi és az élelmezésügyi miniszter, az Országos Árhivatal elnökével egyetértésben, rendelettel szabályozta a mezőgazdasági termelésre alakult szövetke­zetektől, terményértékesítési szerződés alapján átvett, bor­szőlő, must és bor nagyüzemi felárát. A rendelet értelmében, a termelőszövetkezeteket leg­alább 70 mázsa borszőlő, vagy 50 hektoliter must, illetőleg bor egyöntetű értékesítéséért egységesen 20 százalékos nagyüzemi felár illeti meg. A termelőszövetkezeti csopor­tok, termelői szakcsoportok, szakszövetkezetek és mező- gazdasági társulások működé­sük első évében az említett feltételek mellett 10 százalé­kos nagyüzemi felárat kap­hatnak már abban az esetben is, ha csak az értékesítést vég­zik közösen. A második évtől 15, illetőleg 20 százalékos fel­árra jogosultak aszerint, hogy a szüretet, a szőlő feldolgozá­sát, tárolását és a bor kezelé­sét közösen végzik, illetőleg a szőlőtermelést a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekhez hasonlóan szervezik és a kö­zös jövedelmet legalább 60 százalékban a végzett munka és csak legfeljebb 40 százalék­ban a bevitt terület nagysága szerint osztják fel. Direkttermő szőlő, vagy di- rekttermő szőlőből nyert, il­letve ilyennel fertőzött must és bor után nagyüzemi felár nem fizethető. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek kivételével az összes szövetkezeti formák, a nagyüzemi felárral elért több­letjövedelmük 50 százalékát a közös szövetkezeti vagyon gyarapítására kötelesek fordí­tani. A rendelet előírásait a már átadott, 1958. évi termésű must- és bortételek után is ki kell fizetni. Az újonnan alakuló szövet­kezetek ugyancsak hasznosít­hatják a rendelet adta ked­vezményeket. Ilyen esetben ugyanis a korábban — egyéni­leg — kötött szerződések fel­bonthatók, s azt újólag, a te­rületileg illetékes pincegazda­sággal kell megkötni. hogy neveljék, formálják az if­júságot. A pénzzel való ilyen gazdál­kodás csak dicséretre, elisme­résre késztetheti a felnőtteket. Nem lehet azonban valameny- nyl KISZ-szervezet munkájá­ról ilyen lelkesedéssel szólni. Ismerünk olyan szervezeteket, amelyek egy fél év alatt ti­zenkilencszer rendeztek bált, pusztán a bevétel kedvéért. Szórakoznak, mulatnak, de hat hónap alatt egyszer sem tar­tottak taggyűlést, nem foglal­koztak a fiatalok problémáival, nem feleltek politikai és egyéb kérdéseikre. Vagyis, a pénz, a mulatság kedvéért lemondtak a KISZ valódi hivatásáról, a nevelésről. Nem volt ritka eset az sem a múlt évben, hogy egyes KISZ-szervezetek úgy segítet­tek magukon, ahogy tudtak. Kirándulni akartak? Vagy es­télyt rendezni? És nem volt rá pénzük? Kértek a MESZÖV- től vagy valamelyik vállalat­tól, egyik vagy másik gazda­ságtól. Éltek és nem egyszer visszaéltek azzal, hogy a szer­vezetek, vállalatok becsülik a fiatalok lelkesedését, szeretik őket és nem tudnak tőlük sem mit megtagadni. Ei nem járható út. s erről tárgyaltak nagy körültekintés­sel, megfontoltan a járási KISZ-titkárok értekezletén. Valamennyien \ egyetértettek abban, hogy szigorúbban, na­gyobb kötöttséggel, felelősség­gel gazdálkodjanak a KISZ- szervezetek. Megértsék, hogy ez politikai feladat. Beszéltek például a tagdíjfizetésről. Elő­fordul, hogy egyes helyeken ki sem osztják a bélyegeket, nem törődnek a tagdíjak beszedésé vei. felesleges időtöltésnek tartják, hogy ezzel foglalkozza­nak. Igaz, a tagdíjbeszedés fá­radtsággal, vesződséggel jár — s nem is jelentős összegről \Tan szó. Nem értik, hogy a tagdíjfi­zetés a KISZ-hez tartozást, a szervezett életet jelképezi. Az­zal a néhány forinttal fejezik ki a kiszesek, hogy ők az ifjú­sági szövetség tagjai, s minden hónapban gondolnak kötele­zettségükre. amikor megvásá­rolják a tagbélyeget. Nem egyedül könyveléstech­nikai kérdés az sem, hogy nem mindenütt vezetik a pénztár- könyvet. Senki nem kételkedik a bevételek és kiadások hová- fordításában, de már fiatal korban meg kell tanulni, hogy a pénz kezelésénél nem sza­bad jóhiszeműségre számítani. A jelenlevő elvtársak önkri­tikusan szólották az ellenőrzés hibáiról. Arról, hogy ők gyak­ran meglátogatják az alapszer­vezeteket, de csak hébe-hóba jut eszükbe megvizsgálni a KISZ anyagi helyzetét, és ezért nincs tudomásuk arról: helye­sen vagy helytelenül gazdál­kodnak-e a közösség pénzével. Az értekezleten abban álla­podtak meg a KISZ-titkárok, hogy költségvetési tervüket szerényen, takarékosan — ter­mészetesen nem szegényesen készítik .el. Vagyis ezentúl is tartanak rendezvényeket, vagy olyan természetű előadásokat, amelyekért belépődíjat kérnek. Arra azonban ügyelnek, hogy nem terveznek olyan kiadáso­kat, amelyeket nem tudnak saját erőből fedezni. Nem en­gedik meg azt, hogy a vállala­toktól feleslegesen kérjenek segítséget a szervezetek. Azt is megszüntetik, hogy csak a bevétel kedvéért szervezzenek klubesteket, vagy bálokat a fiatalok. Arra nevelik az ifjú­ságot, hogy a 'klubesték és a mulatságok a szórakozáson kí­vül a kulturális fejlődést, a fiatalság nevelését szolgálják. Fokozottabban ellenőrzik majd az alapszervezetek pénzgazdál­kodását, a tagdíjak beszedését. Arra törekszenek, hogy min­den kiszistával megértessék: a költségvetés, az anyagiakkal való foglalkozás nem egyszerű számtani feladvány és a KISZ- munkának valamilyen mellé­kes tevékenysége, hanem mély, alapos, lelkiismeretes munkát igénylő, politikai, erkölcsi fel­adat. Ez a helyes út1 Sági Ágnes DULLES ÁRNYÉKA A közelmúltban új ,,szín­müvet" mutatott be az egyik londoni színház. A szerző amerikai: mi más lehetne a téma, mint a magyarországi ellenforradalom Az angol saj­tó liosszabb-rövidebb cikkek­ben méltatja az „irodalmi* próbálkozást, amelynek nyil­vánvaló célja, hogy felszítsa a szocialista Magyarország el­leni gyűlöletet. De nemcsak a szándék aljas, hanem a mód­szer s az eszközök is. Hát várható más ezektől, akik üz­leti és politikai tökét igye­keznek kovácsolni a magyar nép két év előtti tragédiájá­ból? Nézzük mármost, mit írnak erről a londoni lapok; A Times; „Az ilyen doku­mentum-drámáknak az a hi­bája, hogy bár látszólag tár­gyilagosan ábrázolják az ese­ményeket, nem tudjuk felbe­csülni a bizonyítékokat, ame­lyeket a drámaíró mérlegel.*’ Hát ez a kritika nem éppen dicséret! Amint más lapok megírják, a túlbuzgó szerző nem hagyja beszélni „doku­mentumait“, amelyeket fel­tehetőleg az ENSZ hírhedt ötösbizottságának koholmá­nyaiból merített. Ehelyett a narrátor szerepében maga lép a színpadra és ágál, belema­gyaráz, sz-ószátyárkodik. Er­re utal különben a Daily Mail-ban megjelent ismerte­tés is: „Világosan kifimül, hogy a szerző amerikai. Mitt- den egyes állítását szükségte­lenül külön is aláhúzza és té­teleit végtelen terjengőssé^« gél igyekszik bizonyítani.” A Daily Herald kritikusa már saját ismertetése címé­ben is kifejezi gyanakvását, írván: „Vajon igazán ez tör­tént Magyarországon?“ A bí­rálat így végződik: „Az elő­adás alatt azon töprengtem, vajon csakugyan így történ­tek-e az események, vagy a szerző ravasz fogása annak érdekében, hogy a darab megfeleljen a céljának?*’ A Scotsmaonn írja: „A da­rab inkább kalandos rémdrá­ma volt... A színészek játé­ka kétségbeesettnek tűnt.” Nem érdemes folytatni m idézeteket. Azt a tényt, hogy a dráma irodalmilag csapnivaló,, ke­vesebb bizonyítással is elhisz- szük. Az azonban, hogy még Angliában is silánynak tart­ják politikailag, az min­dennél többet mond. Apropos: nem történt itt valami műhiba? Az ugyanis, hogy a szerző förmedvényét nem színpadra, hanem az ENSZ közgyűlésére szánta Esetleg a mű szerzője nem is Robert Audrey, hanem maga Dulles?... — andrás — \ régi bányászsars küzdelmeiről emlékeznek a kéthetes pilisvürösvári sztrájk harmincadik évfos dulúján a pilisi banynsaok Közelgő harmincadik évfor­dulója alkalmából sokszor em­lékeznek most a pilisi szénbá­nyákban a héthetes pilisvörös- vári bányászsztrájkra. A régi nagy sztrájk részvevői közül ma már kevesen dolgoznak a bányában, de sokan élnek kö­zülük mint nyugdíjasok a pi­lisi bányászfalvakban. Most ők is felkeresik a bánya fiata­labb dolgozóit: az évfordulón felidézni előttük a múltbeli nehéz életet, s az elődök hősi küzdelmét. A pilisi bánya a felszaba­dulás előtt belga tulajdon volt, s így a bányászok itt szinte ki­váltságos helyzetben voltak a többi magyarországi bánya dolgozóihoz képest. De hogy még ez a „kiváltság1’ is mit je­lentett, jellemzi, hogy 1928 ké­ső őszén negyvenfilléres órabé­rért és valami szénjárandósá­gért kezdtek sztrájkba a bá­nyászok. Hétheti hősies sztrájk után Pestre indultak, de az első község határában csend­őrök verték szét a több száz bányász és asszony csoportját. Tizenöttagú küldöttségük vé­gül mégis eljutott a parla­mentbe, ahol ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére. De a munka felvétele után a bánya- tulajdonosok nemcsak minden ígéretet megszegtek, hanem azonnal el is bocsátották a sztrájk szervezőit. Évek múlva tudtak csak a pilisi bányászok legalább 36 mázsa évi illet­ményszenet kiharcolni. A fiatalabbak közül most sokan szinte hitetlenkedve hallgatják a harminc év előtti sztrájk történetét. Hiszen számukra nemcsak a 8 —9 forintos óránkénti kereset, az évi 58 mázsa illetményszén tűnik természetesnek, hanem például az is, hogy hűségjuta­lom, fizetett szabadság, nyere­ségrészesedés, munkaruha és különböző szociális juttatások formájában minden dolgozó­nak átlagosan 30 százalékkal magasabb a jövedelme, mint amennyit a borítékban kézhez kap. A pilisi szénbánya ma az ország legkisebb bányái közé tartozik, nem épült mellette új város. De a két bányászfalu, Pilisszentiván és Pilisvörösvár lakóinak élete mégis gyökere­sen megváltozott. A bányászon sorra költöznek ki a régi ko­lónia szűk szoba-konyhás lar kásáiból; mintegy 120-an építettek eddig állami kölcsönnel 2 —3 szobás, fürdőszobás családi házat, s még töb­ben bővítették, korszerűsí­tettek régi lakásukat. A bánya „fürdője“ ezelőtt há­rom zuhanyozóból állt — a fel- szabadulás utáni években két 120—120, tavaly pedig egy 900 személyes fürdő-öltöző épült. Most mindkét faluban van or­vosi rendelő, művelődési ház, mozi, Könyvtár — az épületek egy részét a hajdani bányabá­rók villáiból alakították át, más része újonnan épült. Pilisvörösváron a közel jö­vőben nagyszabású gyűlé­sen emlékeznek meg a har­minc év előtti héthetes sztrájkról. Meghívják erre a sztrájk még életben levő, azóta az ország . más vidékeire vetődött szerve- | zőit is, hogy küzdelmes sorsuk I tapasztalataival példázzák a | fiatalabbak előtt a bányászok | életének nagy változásait. i Kilencszózfízezer pár hócsizma és hócipő készül a télre I A nagytétényi Hungária Mű- ! anyag- és Gumigyárban — I ahogyan szakmai nyelven | mondják — „bandosították” a | hócsizmák és hócipők gyártá­sát, vagyis szalagrendszerre | szervezték át a termelést, ami | eddig kizárólag kézi erővel | történt: az alumíniumkapták- ! kai együtt hatkilós súlyt kel- ! lett emelgetniök a cipők és | csizmák megmunkálása köz- ! ben. A szalagszerű termelés | könnyíti a dolgukat, ezenki- ! vül 20 százalékkal növeli a | termelést. Egy szalag már | rendszeresen termel, de még | ebben az évben többet is | üzembe helyeznek. 1 Tavaly 780 000 pár hócsiz- |mát és hócipőt gyártottak az | üzemben, az idén pedig 1910 000 pár készül. Ennek egy | része, a szükségletnek megfe- | lelően, női hócsizma, más- ! része női, férfi és gyermek I hócipő, illetve férfi és női I sárcipő lesz. HUNKASSZIVVEL kézzelfogható választ adni. Meg kell hát elégednünk any- nyival, hogy az emberek na­gyon akarnak már szabadulni a régi rossztól, az új igazgató meg segít nekik. S egít, mint minden más­ban. Úgy beleilleszkedett ennek a kis kollektívának az életébe, mintha mindig velük lett volna. Nem zengenek dics­himnuszokat róla az emberek, egyszerűen annyit mondanak: jó igazgatónk van. És ez min­den dicséretnél szebben be­szél. Azért mégsem lehet egy ilyen nehéz helyzetben levő üzemben csak emberi maga­tartással népszerűségre szert tenni. Ettől még megmarad­nak a bajok. De hát vezetni ment Zsámbékra Nagy Lajos. Azért, hogy segítse az. ottani munkásembereket, hogy a gye­rekcipőt minél hamarabb fel­cserélhessék az újjal. Már épít­keznek. Uj gépeket vásárol­nak. Nem rendelnek elegendő gombot tőlük, hát mást is gyár­tanak. Akad más munkalehe­tőség is, kihasználják. Az em­bereknek is élni kell. igen. Élni. Mégpedig jobban, mint eddig. Ez volt az új igaz­gató második gondolata; a jobb munkalehetőségek mellé tartalmasabb életet is kell te­remteni a dolgozónak. Elgon­dolkodott. A zsámbékiaknak 30 forintot kell fizetniök a buszra, ha be akarnak menni a fővárosba moziba, vagy színházba. Mit lehet tenni? Ott van a távolbalátó. Vettek hát egy televíziós készüléket és egy rádiót. A községi párt- szervezet helyiségében szerel­ték fel a készüléket, hogy ne csak az üzem dolgozói, a köz­ségbeliek is megnézhessék a műsorokat. Szórakozás köz­ben legalább barátkoznak is. TJiába kérdezzük Nagy La­li jóst, hány ember gond- ját-baját segítette megoldani, amióta az üzemben van, nem tudja megmondani. Annyit tud, hogy szinte naponta kér­nek tőle valamit, ő pedig — ha csak módjában áll —, tel­jesíti a kérést. Segített a községnek is. Megcsináltatta a bölcsőde ke­rítését. A járdaépítéshez 200 mázsa cementet vásároltak se­gítségével. Így kétszer olyan hosszú járdát tudtak rendbe- hozvi, mint amennyit tervez­tek. De hát azért is van egy üzem, hogy ahol csak tud, se­gítsen a falu népén. AZONNAL FELVESZÜNK szobafestő és kőműves szak­munkásokat. valamint férfi segédmunkásokat. Munkásfel­vétel: Cegléd. Körösi úti_ ru- haüzem-építkezés. Nagykőrös, konzervgyár-építkezés. Szabad- szállás tisztilakás-építkezés. Kecskemét, Rákóczi, város. 23. E. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. vzasza Miklós elvtárs, a XV Zsámbéki Gombgyár oárttitkára egyre azon törte a fejét, hogyan lehetne új épüle- 'eket építeni a régi, egészség­leien, szűk odúk helyett. Mert nem nevezhetők másnak a roz­zant, műhelynek csúfolt helyi­ségek. Bár a volt tulajdonos szégyenei, mégis kissé pirulva viszik végig bennük a látoga­tót. Laboratóriumukat nem is merik nevén nevezni, boszor­kánykonyhának titulálják. Ta­láló az elnevezés. Már-már elkeseredett a párttitkár a kilátástalanság miatt, amikor a tavasszal új igazgató érkezett az üzembe, Nagy Lajos elvtárs személyé­ben. Együtt már könnyebben ment a fejtörés. Nagy elvtárs téglagyárat vezetett azelőtt, értette, hogyan kell hozzáfog­ni az építkezéshez. Méltóan mutatkozott be a dolgozóknak a nagy munka megszervezésé­vel. Terveztek, gondolkoztak, tárgyaltak itt is, ott is, az­után elkezdték a munkát. Negyvenezer forintot kaptak a megyei tanácstól. Igaz, hogy a két 25 méter hosszú és 8—S méter széles új épület és fl kettő közé húzódó üvegtető négyszázezerből telnék csak ki, de mit meg nem lehet ol­dani munkásszívvel, tenniaka- rással? Hiába kérdezik őket hogyan csinálják, nem tudnak Nem csoda hát, hogy Zsám- békon szeretik az üzem új igazgatóját. Az sem valami különlegesség, hogy ő ilyen ember. Lehetne-e más az egy­kori téglaégető munkás nyolc gyermeke közül az egyik, aki maga is tízéves korától gyár­ban dolgozott? Jól emlékszik még a Gajdóczky-féle gyön­gyösi téglagyár egykori haj­csár ának, a „koronázatlan csá­szárnak” Simon Györgynek a kegyetlenkedéseire. Ennek az embernek a keze alatt töltötte fiatal éveit, akinek az volt minden törekvése, hogy télen jól eladósítsa a munkást, hogy majd a következő nyári sze­zonban úgy bánjon vele, ahogy tetszik neki. Munkás volt ez az ember, ma pedig olyan igazgató, mint­ha világéletében az lett volna. Nem szégyell- tanulni, sőt kö­telességének tartja, hogy mi­nél többet magáévá tegyen a tudományokból. Az emberek­kel pedig úgy bánik, ahogy szerette volna, hogy vele bán­janak annak idején, amikor még ő is szerszámmal a kezé­ben dolgozott. Nem valamiféle különleges tulajdonságokkal felruházott ember Nagy Lajos. Egy a sok becsületes munkásvezető kö­zül. Farkas István

Next

/
Thumbnails
Contents