Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-07 / 236. szám
Á megyei kisiparosok helyzetéről, a szolgáltatási munka megjavításáról tárgyait a tílOSX megyei küldöitgy ütése A Pest megyei kisiparosok helyi csoportjainak korábban megválasztott küldöttei tegnap megyei küldött- és vezető- ségválasztó gyűlésre jöttek össze a megyei KIOSZ Sörház utcai székhazában. Az egynapos tanácskozáson Szász György, a vezetőség titkára számolt be a megyei szövetség négyéves muniká járói. Részletesen foglalkozott a megyei kisiparosság helyzetével, az elmúlt időszak eredményeivel és hibáival, továbbá az új vezetőség előtt levő legfontosabb feladatokkal. — Kisiparosaink a társadalom megbecsült polgárai közé tartoznak, a támogatást nemcsak erkölcsi, de anyagi téren is megkapják. Kisiparosaink többsége az ellenforradalom alatt is bebizonyította, hogy a népi rendszer mellett áll — mondotta az előadó. 1954-ben még csak 4210 kisiparos dolgozott a megyében, ma már mintegy 8000-en rendelkeznek iparigazolvánnyal. Kisiparosaink többsége a lakosság igényeinek kielégité- s én fáradozik. Megyénkben '£400! fiat?} tanul magánkis- i párosnál. Megjavult az anyagellátás, csupán az építőanyagokban van még hiány. Szász elvtárs ezután foglalkozott a törvényesség, az adómorál és a spekulánsok problémájával. — Sajnos, a becsületes kisiparosok mellett még mindig akad, aki becsapja az államot. Mi nem vagyunk érdekképviselete az ilyen törvénysértő, harácsoló embereiknek. A spekulánsokat ki kell közösítenünk sorainkból. Azt sem tűrhetjük, hogy néI KÖRSÉTA I ( A MOüiORI JÁRÁSBAN j (3. oldalon) § TtmtmiMmiimHiiiiiiiiHUHiiimiiiiimimiiifimniiHiiiitmii. hányán a megengedettnél több alkalmazottat foglalkoztatnak, természetesen bejelentés nélkül. Főleg az építőiparban fordul elő ilyesfajta visszaélés. Szóba került ezenkívül a kontárok elleni erélyesebb fellépés, az ipari tanulóképzés megjavítása és a mester- vizsga szélesebb körű kiterjesztése. Részletesen foglalkozott a beszámoló a kisiparosok szervezeti életével. — Kisiparosaink — hangoztatta még Szász György—, a kisipari szövetkezetekkel is jó kapcsolatot akarnak kiépíteni. A beszámoló után a legjobb csoportokat oklevéllel tüntették ki. A szigetszentmiklósi csoport emlékzászlót kapott, a szentendrei, pilisi, ceglédi és pilisvörösvári csoport oklevélben részesült. A vitában csaknem valameny- nyi küldött felszólalt. A lengyel küldöttség a lengyel kisiparosok üdvözletét tolmácsolta a megye kisiparosságának. A gyűlés részvevői a hozzá- szólásók után határozati javaslatot fogadtak el. A küldöttek végül megválasztották a megyei választmány tagjait. Ezek a következők: Apfel Ferenc, Pilisvörös- vár, Béki László Monor, Béres Jenő Ráckeve, Bik Ferenc Vecsés, Csa levesz Ferenc, Szentendre, Dubniczki István Cegléd, Garamvölgyi József Nagymaros, Gyarmati Imre Cegléd, Győri Dezső Gödöllő, Hetz Ferenc Budaörs, Kocsis Pál Szigetszentmiklós, Dedós József Aszód, Losonczi József Nagykáta, Pálfi Sándor Szentendre, Pej János Nagykáta, Prihoda Sándor Vác, Tenczer István Vác, Vágány József Tá- pvószele, Várlaki Henriik Dohas, Szász György Budapest, Gallért Aladár Budapest, Farkas Béla Budapest és Csikós Gábor Káka. A megyei választmány az alábbi héttagú vezetőséget, választotta: Csikós Gábor elnök, Szász György titkár, Gellert Aladár gazdasági felelős. Farkas Béla közigazgatási felelős, Gyarmati Imre tájékoztatási felelős. Győri Dezső kultúrfe- lelős és Pálfi Sándor szervező. Az országos választmányba 20 küldöttet, a megyei fegyelmi bizottságba pedig három küldöttet választottak a részvevők. Negyvenezer virgács Az Erdei Termékeket Fel- | dolgozó és Értékesítő Vállalat | díszítő üzeme december 6-ra, | a Télapó-ünnepségre 40 000 | virgácsot készít. A vékony | nyírfavessző gyűjtése az er-1 dőltben már a befejezéséhez | közeledik, s hamarosan meg- | kezdik a virgácsok aranyozd-1 sát. | Az Erdei Termékeket Fel- | dolgozó Vállalatnál ezenkívül | 40 000—50 000 fenyőtobozt is | begyűjtötték. Szerdán Egerben sorsolják | a nyereménybetétkönyveket I A nyereménybetétkönyvek | esedékes 1958. harmadik ne- | gyedévi sorsolását október § 8-án, szerdán Egerben, a váró- | sí tanács nagytermében ren- | dezi meg az Országos Taka- | rékpénztár. Senkit sem csábít már a ködös őszi dunapart? (Gábor Viktor felvétele) Misiden népnek elidegeníthetetlen fogta, hegf belvigyeit belátása szerint intézze Hruscsov ró tusén a T'ASXSX tudósító jónak A TASZSZ tudósítója D. \ Eisenhower elnöknek október elsejei sajtóértekezletén tett! Strupka János dabasi postakézbesítő nyerte az egyik örök lakást Jelentkezeit a lottó-család iház nyertese Is A lottó legutóbbi tár.gynye-1 remény húzásán első ízben Sokat javult a közlekedés a tót-vonalakon A fővárosi tanács a közlekedés fejlesztésére, korszerűsítésére nagy összegeket juttatott. A közlekedési igazgatóság 1958. évi beruházási előirányzata 133 millió forint, amelyből új utak építésére 16 millió forintot, a lakosságot közvetlenül érintő fejlesztésre (járműbeszerzés, pályafejlesztés, végállomások kialakítása stb.) 93 millió forintot, a közlekedési üzemek fejlesztésére mintegy 24 millió forintot irányoztak elő. Nagy feladatot jelentett például a HÉV forgalmának javítása. Közforgalmúvá vált a Taksony—Szdgethalom közötti vonal napi hat vonatpárral és megoldotta a fővárosi tanács, hogy Rákosszent- miháiyról a HÉV egész nap negyed óránként közlekedjék, a korábbi délelőtti félórás járat helyett. Olyan összeköttetést teremtettek Ráckevéié, hogy az ott dolgozók napi utazási ideje 46 perccel rövidül. Sebesvonatok indulnak Szentendréről és Gödöllőről, az ottani tanácsok által kívánt időpontokban. Átdolgozták az egész gödöllői vonal- csoport menetrendjét, egyszerűsítették a dolgozók igazolványát, s az átvétel óta növelték a kocsiparkot, sorsoltak olyan kétszobás családi házat, amelynek tulajdonosa maga döntheti el, hol kívánja felépíttetni új otthonát Az első ilyen lottó családi ház szerencsés nyertese Kiss Sándorné, budapesti rendőrföhadnagy felesége. Hétfőn még egy szerencsés lakásnyertes jelentkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon: Strupka János dabasi postakézbesítő. Övé lett a Múzeum körút 9. szám alatt épülő lottó- ház egyik egyszobás, tea- konyhás, garzon öröklakása. Strupka János többek között elmondotta, hogy a lottó megindulása óta rendszeresen játszik, de kettőnél több számot eddig még nem sikerült eltalálni. A váratlan nyeremény nagy örömet jelent nekik is, de nem akarnak a fővárosba költözni, A mode-m lakást eladják, s az árából Dabsson családi házat vásárolnak. néhány kijelentésével kapcsolatban kérdést intézett N. Sz. Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez: D. Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke október elsejei sajtóértekezletén kijelentette: nem lehet polgárháborúnak, vagyis a kínai nép bél- ügyének tekinteni, a Kínai Népköztársaságnak azt a tevékenységét, amellyel a Tajvaniszoros körzetében fekvő ősi kínai területeket fel akarja szabadítani a csangkajsekis- ták uralma alól. Az elnök így okolta meg állítását: „Ha ez polgárháború, akkor Oroszország miért jelenti ki Hruscsov úr/üzenete útján, hogy kész részt venni ebben a háborúban. Ha ez polgárháború, akkor egyáltalán nem értem ennek a kijelentésnek igazi értelmét.” Hogyan értékelhetjük az Egyesült Államok elnökének ezt a kijelestését? Mi úgy tudjuk, hogy a szovjet kormánynak egyetlen nyilatkozata sem adott alapot efféle állításokra. N. Sz. Hruscsov a következőkben válaszolt: — Teljesen egyetértek azzal, hogy az említett sajtóértekezleten Eisenhower elnök egészen helytelenül értelmezte a szovjet kormánynak a tajvani (Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a földműves- szövetkezetek megyei választmánya Hétfőn délelőtt egésznapos ülésen vettek részt a MÉSZÖV székhazában a Szövetkezetek Pest megyei Központja választmányának tagjai. Az ülésen megjelent Jámbor Miklós, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Dajka Balázs, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, Ruff József, a KPVDSZ megyei bizottságának elnöke, valamint a választmány tagjai. A választmány elnökének, Takács Gyulának megnyitó szavai után Bokor József, a Viszik a szárítóba a préselt téglákat a Nagykőrösi Téglagyár telepén S zolzatlanul benépesedtek vasár- j nap délelőtt a nagy- \ marosi utcák. Min- \ denki egyirányba: a ! kultúrház felé igye- \ kezett. Itt tartották : ugyanis délelőtt 10 \ órakor a tanácstág- \ jelölőgyűlést. A falu \ párt- és tanácsveze- : tőivel már a gyűlés | kezdete előtt talál- i koztunk. Izgatottság \ és bizakodás ült az \ arcokon. Bizakodás, \ mert ismerik a köz- \ ség népét, hangulatát, \ tudják, hogy nagyot \ fordult itt is a világ \ a felszabadulás ó*a. \ Nagymaros lakossága \ mind nagyobb biza- i lommal és tisztelettel \ fordul a tanács, az j államapparátus veze- \ tői felé — tehát le- \ hét számítani, hogy \ sokan eljönnek a hívó j szőre. „Én csak ettől j a gyönyörű szép idő- i tői félek — mondja '■ Grécs Istvánná, t alisiteleítel és bizalommal ndcselnökhelyettes —, mert valljuk be őszintén: ebben a gyönyörű időben mindenekelőtt a munkával törődnek a nagymarosiak. Mindenkit sürget a szüret. Sokan Pestre járnak dolgozni, s csak ilyenkor lophatnak egy kis időt az itthoni munkához ” Közben tíz óra let.* S amikor megkezdődött a jelölőgyűlés, már több száz nagymarosi lakos szorongott a kultúrteremben. Osztényi Endre ■ iskolaigazgató tartott a tanács eddigi munkájáról, a község fejlődéséről beszédet. Sokáig lehetne sorolni a beszédében elmondott és a község fejlődését igazoló tényeket, A jelölést — mint ahogy ez általában a fontos, az eseményeket hosszú időre meghatározott cselekedetek előtt lenni szökött — fokozott figyelem, izgalommal átforrósitott csend előzte meg. S aztán ismertették a Hazafias Népf ront által, javasolt jelölteket. Először a négy járási, majd a megyei tanácstagjelölt felett döntöttek. Amikor a szavazás előtti vita elkezdődött: sűrűn emelkedtek a magasba a kezek. S nemcsak az emberekről, a jelöltekről beszéltek megfontoltan, hozzáértéssel, de az ország, a község gondjairól, eredményeiről is. Különösen sokan szóltak őszinte tisztelettel a megyei jelöltről, Mátyás Boldizsár elvtársról, a megyei tanács terv- és iparipazgatási osztálya vezetőjéről, aki eddig is sokat fáradozott már a falu ér | dekáiért. Felszólalás-1 hoz, beszédhez nem § szokott kétkézi dolgo-l zók mondották el: | milyen lelkes oda- \ adással foglglkozoui Mátyás elvtárs idáig | is a dolgozók legap-i róbb, legkisebb gond-S fával, bajával is. Esi sok minden egyéb% mellett neki is kő-§ szönhető a másfélmil- \ Hó forint beruházás-§ sál felépült szép i nagymarosi kultúr-1 ház. A többi javasoltról § is bizalommal és | tisztelettel szóltak ni felszólalók s vala-i mennyiüket jelölték| tanácstagnak MÉSZÖV igazgatóságának elnöke tartotta meg az igazgatóság beszámolóját. A beszámoló értékelte a megye földművesszövetkezeteinek a legutóbbi választmányi ülés óta végzett munkáját. Bókor elvtárs is, a hozzászólók is hangoztatták, noha eredményesen fejlődött a megye földművesszövetkezeteinek ténykedése. még mindig magas az önköltség, további takarékos- sági intézkedésekre van szükség. A továbbiakban, az ülés i nagyobb részében, a földmű- i vesszövetkezeteknek a mező- i gazdasági termelést, a szövet- ; kezeti gazdálkodás népszerű- | sítését segítő intézkedéseit és j a feladatokat vitatták meg; : Egyhangúan állást foglaltak ; amellett, hogy még több támogatást kell adni a meglevő szakcsoportoknak, társulásoknak. I Ez a munka nemcsak a szö- : vetkezeti mezőgazdászok, ha- i nem az egész földművesszö- | vetkezeti rendszer mindenna- ; pos feladata. A választmány tagjai hozzászólásaikban arról tettek tanúbizonyságot. hogy minden erejükkel segítik a • falu szocialista átalakítását, a mező- gazdasági termelés növelését. Foglalkoztak a részvevők a közelgő választásokkal is. Az ülés végén Bokor József adott választ a hozzászólásokra. majd kérte a választmány tagjait, minél többen vegyenek részt 10-én a fővárosban, a MÉMOSZ-szsk- házban tartandó szövetkezeti aktívaülésenj PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! i^Lirlap II. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM ARA 50 ( II I I R 1958. OKTÓBER 7. KEDD