Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-22 / 249. szám
1958. OKTÓBER 23. SZERDA irltw 5 Agropropagandisták tanácskozása Kedden, délelőtt a Földmű velésügyi Minisztériumban első országos tanácskozásukra gyűltek össze a megyei agro- propagandisták. Keresztes Mihály földművelésügyi miniszterhelyettes beszélt az ag- ropropaganda helyzetéről, eredményeiről, s legfontosabb feladatairól. Folytatják a szombathelyi Isis-szentély feltárását Szombathelyen folytatják az Isis-szentély feltárását. Jelenleg 50X10 méteres területen végzik az ásatásokat, s feltárják a szentélyhez csatlakozó saröképítményeket. Gazdasági életünk biztonságának oltalmazó! Rövid beszélgetés a megyei pénzügyőrség parancsnokával Fűzöld egyenruhájuk, amely | megyei parancsnokkal beszélvalósóggal beleolvad a vidéki táj harmóniájába, mintha egyben a pénzügyőr-életet szimbolizálná. — Legalább is a szerénységüket illetően. Hír és dicsőség nemigen követi munkájukat. Mégis ők gazdasági életünk biztonságának nélkülözhetetlen oltalmazói. Fáradhatatlanul járják a vidéket. Hol a borpincék táján, a dohánypajtákban, hol a piacokon és még megannyi más helyen bukkannak fel. Mindenütt, ahol parányi rés kínálkozik a gazdasági vissza- j élések elkövetésére. Ilyen rések pedig szép számmal adódnak. Németh János őrnaggyal, a i gettink. Alig két hónapja, hogy elfoglalta itteni új állomáshelyét. Tevékenységének beszédes nyomai máris láthatók. Saját szerepéről ugyan nem beszél. Szerénytelenségnek tartaná. — Igen széles területet ölel fel a megyei pénzügyőrség munkája — mondja. — Nyolcvanhatezer bor-, ezer dohány- termelő, ezerkétszáz italmérő, szeszfőzdék, gyárak, dohányárudák, stb. ellenőrzése zánk. Tehát ékszerüzletek tartozik hozA DUNAKANYAR DIVATHÁZ Vác legnépszerűbb üzlete a nemrég megnyílt preszelek- ciós (árumintás) Dunakanyar Divatház. Képünkön: az áruház portálja Benn az áruházban a vásárlók kedvtelve nézegetik a szebbnél szebb árut (Foto: Kristóf—Fazekas) í a bortermelők tábora a legnépesebb. Itt aztán elég sok probléma adódik. A múlt negyedévben például 300 hektoliter rejtett, az adózás alól elvont bort, 41 tilos pálinka- főzdét, 800 liter feketepálinkát, 52 zugiíalmérőt stb. derítettek fel. — Mint tudvalevő, a bortermelő — a saját fogyasztásra engedélyezett mennyiségen felül — minden eladott liter must vagy bor utón négy forint adót köteles az áHamnak befizetni. Ez azonban nem őt, hanem a fogyasztót terheli. A termelő a 16 forintos borért 20 forintot kap. Tehát csak beszedi a vásárlótól az államot illető adót. Mégis több termelő panaszkodik, hogy mennyi boradót fizet. Valójában az a helyzet, hogy a késedelmes adófizetők hosszú ideig jogtalanul, kamatmentesen használják az állam pénzét — mivel az a^ót az áru eladása után csak hónapok múltán, fizetik be. A termelők nagy többsége becsületesen és megértőén teljesíti ezt a kötelezettségét. Akik nagyobb tételben adják el borukat, közvetlenül az eladáskor a vevővel fizettetik be. az adót. — A zug-ilalmérők azonban nemcsak az adómorált rontják, de a társadalomra is veszélyesek. A kosarukból zugbort, pálinkát áruló a$szonyok igen gyakran jelennek meg a gyárak kapui előtt. Amikor a munkába induló dolgozót megejti az alkalom és íeihajt egy-egy kupicával, már gyengül munkaképessége ! és nem egyszer súlyos szerencsétlenség is érheti. | Sokszor családi tragédiákat j is okoznak a zugkimérők. Is- I merősöknek, falubelieknek | hetekre hiteleznek. Csak a fe- i leségek tudnák megmondani, hogy férjeik hányszor vitték ! már havi fizetésük tetemes hányadát a „jószívű” zugmérőnek, aki nemcsak drágábban i mér, mint az italboltok, de ‘ olykor-olykor egy-két literrel többet is számol. A múlt héten tragikus eset történt Gyálon. Egy fiatal fiú öngyilkos lett. A nyomozás során, kiderült, hogy anyja zug- italméréssel foglalkozott és igen erkölcstelen életet él. A fiú megcsömörlött, megundorodott ettől az élettől, ahol örökös dáridózásban teltek a napok. Elkeseredésében menekült a halálba. Széleskörű vizsgálatot rendeltek el. Egyetlen nap alatt hét zugitalmérőt lepleztek le ebben a községben. Vámcsempészekkel is akad dolguk. Például nyomozóik érték tetten a budapesti Moszkva tér autóbuszindító épülete előtt az egyik vám-orgazdát, aki selyem- és nylonkendőkkel, harisnyákkal, nylon alsóneműkkel üzérkedett. De előfordultak más jellegű visszaélések is. Például a ve- csési gazdakör fedezéke alatt néhány spekuláns — kihasználva a hiányos ellenőrzést — csaknem 50 hektoliter bort vásárolt és hozott forgalomba tetemes haszonnal. A pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzik a piaci mérlegeket. Az elmúlt hetekben például 16 hitelesítés nélküli mérleget találtak a piacokon. Ezek a hamisan mérő kufá- rok most már nem károsítják a vásárlókat. Rengeteg az érdekes és tanulságos eset a parancsnokság jegyzőkönyveiben. A furfangos csalások, visszaélések egész lexikonját össze lehetne állítani belőlük. A pénzügyőr- j 'ség derekas munkát végez, j szerényen, de annál eredmé- ! nyesebben. Mély felelősség- í tudattal védelmezi szocialista j államunk és a becsületesen j dolgozó emberek érdekeit. Dudás János KÉT VILÁG- KÉT MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS 1932 Móricz Zsigmond Isten béresei, mai magyar mezőgazdák című, 1932. március 18-án megjelent riportjában szomorúan számol be az akkori mezőgazdasági kiállításról és vásárról. Szomorúan, mert ráragad a vásárosok hangulata, levertsége az akkori gazdasági helyzet ki- látástalansága miatt. Panaszkodnak , a kiállítók: minden gazda örülne, ha kiállított és eladásra szánt állatai után legalább az önköltségi árat visszakapná. Megjegyzi az író: ezek szerint nem kereseti lehetőség, csupán úri passzió a tenyész- áliattartás. így felel egy nagykőrösi gazda, aki bikákat vitt a vásárra: „— Igen, a vóna, ha vónának még urak ... De ahhoz, hogy valaki úr legyen, egy minimális pénzmennyiségre is szükség vóna s az ma nincs... Megsimogatja a túlszélső, gyönyörű kétéves bikáját... — Tavaly megnyertem vele a bika'bornyúk első díját. Akkor egyéves volt az Ádáz. ígértek érte kétezerkétszázötven pengőt... Dehogy adtam oda... Azt mondtam, ha előző években egy bikáért hatezer pengőt kaptam, jövőre ezért is kapok, ha rosszul megy is, ötezret. Erre itt vagyunkl — Nem mertem többet kérni ezerhétssáz pengőnél. Máma ötszáz pengővel kevesebbet kérek érte, amikor az összes gazdatársam csodájára jár, mint amennyit tavaly ígértek borjú korában ... Ez a magyar gazda sorsa,” Szintén Móricz írja néhány nappal később. Idillek a vásáron c. riportjában. „Kavarog és hullámzik a vásár hangulata. Délig nagy sár volt, fel sem lehetett vonulni a kormányzó előtt, a díjazott ál- lattíkkal. A rendőrök százai dagasztják a sarát és terelik ® népet messzire a kiállítást megnéző hatalmasságok útjá- ból. Nincs ár, nincs ár, nincs vevő.; 1958 Az idei mezőgazdasági kiállítás látogatói bizonyára jól emlékeznek még a kiállított, szebbnél szebb tenyészállatokra. Ugyanolyan szeretettel és gonddal nevelték fel, s ugyanolyan büszkén mutogatták ezeket is gazdáik, mint azok az emberek, akikről Móricz Zsigmond írt 1932-ben. Csákhogy most a kiállítók nem bánattól lógó orral, hanem örömtől csillogó szemekkel válaszolhattak a kérdezős- ködőjtnek. Most nem az eladóknak, hanem inkább a vásárolni szándékozóknak volt okuk a szomorkodásra. Mert ha háromszor annyi tenyészállatot hoztak volna fel, mint amennyit hoztak, s azt mind felkínálják eladásra, akkor sem tudták volna kielégíteni a vásárlók igényeit. Pedig nagy volt az ostrom; Különösképpen a tenyész- üszőkért. A nálunk járt albán földművelésügyi miniszternek például annyira megtetszettek a pompás magyar üszők, hogy rögtön meg akart vásárolni ezer darabot. A csehek szintén egy egész üszőistállóra alkudoztak: hiába. Hiába, mert egy tenyésztő sem igen akart megválni állataitól. Ezért nem tudtak vásárolni a termelőszövetkezetek sem. Egy egyéni gazdának például 14 ezer forintot Ígértek a tehenéért. Nem adta. A bikák adás-vétele már jóval nagyobb mérvű volt. Százharmincöt tenyészbika cserélt gazdát. Vásároltak a szovjet kereskedelmi szervek, az albánok, a jugoszlávok, s belföldi tenyésztés: célokra a TEGI. A Herceghalomi Kísérleti Gazdaság például két bikát adott el. A Hetyke nevű borzderes bikáért 36 398 forintot, a Laci nevű szimentháliért pedig 37 184 forintot kapott. Vi- rágh József toponári egyéni gazda se panaszkodhat a vásárra: 24 366 forintért adott el egy fiatal tenyészbikát. Örömmel állapítottuk meg, hogy a vásáron volt ár és volt vevő is. A magyar parasztok ma is ; fn©glevő állatszeretete nem hiábavaló. Becsületes munkájuk most igazán gyümölcsözik. Szebelkó Erzsébet „ddj iirmiiiitm, de. (íiüidjáet!“ Idestova másfél esztendeje, hogy először jártam a Galga mentén. Ma is jól emlékszem arra a meglepetésre, amit a bagi, hévízgyörki és galga- hévízi új lakóházak megpillantásakor éreztem. Némelyik olyan, mint egy luxusvilla. De még a szerényebbje is bátran felvehetné a versenyt bármelyik egykori jegyzőlakással. Galgahévízen történt, hogy bekéredzkedtem az egyik — még vakolatlan — villába. Csak egy suttyólegényke volt. otthon, ö- kalauzolt végig — a házigazda felnőttes büszkeségével — a lakásban. Ez a hall — mondta magyarázóan a verandából nyíló helyiségre mutatva.. ígv mondta, két 1-lel, mintha világéletében két szo- ba-hsll-összkomfortban nőtt volna fel. Azután megmutogatta a fürdőszobát, a tágas konyhát, meg a verandán kupacba rakott parkett-deszkákat. Parkett is lesz — tette hozzá a gyengébbek kedvéért. Azóta is gyakran -gondoltán) erre a legénykére, meg a parkettára. Főként olyankor, ha azt hallottam, hogy X. Y. középparaszt televíziót vett nászajándékba a lányának vagv hogy Kovács Jóska motorkerékpárt , kapott bérmáláskor a keresztanyjától. Addig-addig ösztökélt a gondolat, hogy elhatároztam: egyszer megírom a Galga menti parasztok új életét. Színhelyül Galgahévízeí választottam. Ha csak statisztikaszerűen kívánnám felsorolni mindazt a sok szépet, nagyot és újat, amit a galgahévíziek az elmúlt 13 esztendőben kaptak vagy alkottak, akkor sem férne bele egyetlen cikkbe. Ezért inkább csak mutatóba említek meg néhányat, A községben a felszabadulás óta két vasbeton- és öt fából készült közúti híd, egy galgahíd, egy messze környéken híres kultúrotthon, egy tanítói lakás, egy víztároló medence, egy közkút és ezer méter betonjárda épült. Újjáépítették a hídmérleget, kiköveztek 200 méternyi útszakaszt, rendbehozták a tanácsháza tetőzetét, bevezették a távbeszélőt, kiegészítették az iskola felszerelését, beszerelték a hangos híradót és újjáépítették az artézikutat. Mindezeken felül 156 lakóház épült, ami azt jelenti, hogy a község összes lakóépületének egyharmada új vagy újjáalakított. A lakosok száma 3000. Töbh- sége gazdálkodó: majd mindegyiknek van szőlője, de a legtöbben kertészkedésből élnek Méghozzá jól élnek! Az elmúlt esztendőben csupán zöldborsóból 1 228 000 forint volt a bevételük. Zöldségfélékből pedig csak a földművesszövetkezet közel egymillió forint értékben vásárolt fel. Ennek sokszorosa — a becslések szerint mintegy 4,5 millió forint — az az összeg, amelyet közvetlenül, a budapesti piacokon árusított zöldségfélékért kaptak. A növekvő jólétet tükrözi a helybeli üzletek forgalma is. Tavaly a földművesszövetkezeti vegyesbolt 2 846 275 forintos forgalmat ért el. Az italbolté is meghaladta az egymilliót. Mindehhez figyelembe kell vennünk, hogy a bútorok, háztartási gépek, textiliák zömét a lakosok nem helyben, hanem Budapesten vásárolták. A rendőrhatóságokná’ bejelentett motorkerékpárok száma 27. A kerékpárokét pedig már nem is győzik szá- montartani. A házak tetején a gólyafészkeket új jellegzetesség kezdi felváltani: a televízió-antenna. Túlzás lenne azt mondani, hogy egész erdő van belőlük, de akad már jó néhány. És számuk egyre nő. Ennyi$ röviden — számokkal és tényekkel — az új életről. Ez van ma Galgahévízen. És mi az, ami nincs? Nincsen például otthona a KISZ-szervezetnek. Megfelelő állami épület nincs, magántulajdonos pedig nem ad bérbe egyetlen helyiséget sem. Nincs elegendő férőhely az iskolában. Amikor felépült, a négy tanterem bőségesen kielégítette az igényeket. Ma már azonban szűk: az iskolaköteles gyermekek száma 425-re szaporodott. Jelenleg négy helyen folyik a tanítás: az iskolán kívül a taa kúltúrotthonban. Az állam ebben is segít: a jövő év márciusában megkezdik egy hattantermes iskola építését; de amíg az elkészül, a jelenlegi áldatlan helyzet fennmarad. Nincsen a községben óvoda. A mostani egy magánház egyetlen szobácskájábán működik, egészségügyileg erősen kifogásolható körülmények között. Tizenkilenc férőhelyen 40 gyermek szorong, pedig jóné- hányat el is utasítottak. Nincsen a községben orvosi lakás, sem orvosi rendelő. A hévízgyörki doktor jár át hetenként kétszer és a pártházban tartja a rendelést. Nincs ez, nincs az, pedig lehetne! Kezdjük talán itt is tényekkel. A lakosság kérésére a tanács határozatot hozott a többnyire járhatatlan Dózsa György és Május 1 utcák kikövezéséről. Ügy tervezték, hogy ha a lakosok társadalmi munkával kirakják a vagonokból és egy- egy kocsi fuvarral beszállítják a követ az állomásról, akkor a községfejlesztésből mindkét utca kikövezésére futja. A lakosság vállalta. A tanács megrendelt 32 vagon követ. Az első kettő meg is érkezett. Aztán — amikor már kötbérezésre került volna a sor — a tanács kirakatta a követ. Természetesen — fizetett munkaerőkkel: a megígért társadalmi munkából nem lett semmi. Vagy nézzünk egy másik példát. A nyáron történt, hogy az óvodának paradicsomra lett volna szüksége. Az óvónő elment egy közel lakó gazdához, akinek az udvarára éppen akkor fordult be a paradicsommal megrakott szekér, öt kilót kért — pénzért — a gyermekeknek. Nem kapott! Előfordult, hogy tojásrá lett volna szüksége az óvodának. Három forintért adták darabját! (Egyébként a szülők 1.60-at fizetnek az óvodás gyermekek napi kosztjáért. Talán azok is, akik 3 forintért adták a tojást.) A pedagógusok nagy részének nincs lakása. Naponta több órát töltenek el az oda- visszautazással. Rendszerint nem sokáig. Mert amint tehetik, elmenekülnek abból a községből, ahol 156 két-három- szobás villában még albérleti szobát sem kapnak. Az ember azt hinné ezek után, hogy a galgahévízieknek nincsenek igényeik, nem érdekli őket a község fejlődése, haladása. Tévedés! Annyira érdekli őket, hogy követelőznek. Miért nincs orvosi rendelő?! És ha éjjel megbetegszik valaki, azzal mi lesz?! Miért nem kövezik már ki a járhatatlan utcákat?! Hova teszik az adót?! Micsoda eljárás az, hogy az én gyermekemet nem vették fel az óvodába?! Mikor lesz már villany az egész Újtelepen?! Mire való a tanács?! Nos, ennél az utóbbinál álljunk meg egy szóra. Valóban nem árt, ha tisztázzuk, mire való a tanács. Semmi esetre sem arra, hogy élére álljon ennek az „adj uramisten, de mindjárt!’' mozgalomnak, amelynek annyi lelkes híve akad Galgahévízen. Becsületére válik, hogy nem is teszi. Ehelyett gazdálkodik — okosan, körültekintően — annyiból, amennyi van. Például úgy, hogy két utca helyéit csak egyet köveztet ki, mert a tervezett társadalmi munkákat is pénzért kell elvégeztetni. Vagy úgy, hogy — miután senki sem hajlandó a villájából egy szobát orvosi rendelő céljaira bérbeadni — óvoda helyett a következő évben előbb orvosi rendelőt építtet. Lassúbb így a fejlődés? Sajnos, igen! De méltatlankodás, követelődzés helyett tenni kellene róla. Ahogy a tanácstagok, a párttagok javasolják. Ahogy másutt már tettek is. önzetlenül, társadalmi összefogással. Mert az nagy erő! Olyan erő, amivel a fótiak iskolát, a vecsé- siek gyermekjátszóteret, a ke- menceiek kultúrotthont építettek. Pedig ők sem kivételes emberek. Csak éppen nem várnak mindent másoktól, az államtól. Jó lenne tudni, a hévíziek miért ilyenek? Csalódtak? Nem bíznak? Vagy bennük erősebb a szerzési, gyűjtési vágy, mint másokban? Mert az igaz: másutt talán még nem élnek olyan gazdagon, nincs annyi motorkerékpárjuk, kombinált szobájuk, mint esetleg a galgahévíziek- nek. De valahogy jobban, okosabban szeretik a községüket, s ezt a megváltozott, új életet. Az „adj uramisten, de mindjárt!” helyett pedig úgy gondolkoznak, hogy „segíts magadon, isten is megsegít!” Nyíri Éva nácsházán — két szükséstan- mert teremben —, a pártházban és
