Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-14 / 217. szám
8 MEG Lírlap 1958. SZEPTEMBER 14. VASÁRNAP Három hír - Uácom csapattál Húsz éve 1938. szeptember 10-én új játékost avattak a Gyömrői SE- ben. Az e napon lejátszott bajnoki mérkőzésen először szerepelt a GYSE csapatában Szabó József, a megyében sokak által ismert „Csikó”. Húsz esztendő telt el azóta, de milyen húsz év. Az emberiség történelmének nehéz, súlyos eseményekkel terhes, de jobb jövőt formáló húsz éve, amelyik hatónk történelmében is történelmi fordulatot eredményezett. Szabó József, csak Gyomron érezte otthon magát. Soha egy pillanatra sem hagyta cserben a GYSE fekete-fehér színét. Az elmúlt húsz évben minden poszton szerepelt a csapatban, a kapus helyét kivéve. Többször volt megyei válogatott, s labdarúgó pályafutása során mindössze egyszer került a kiállítás sorsára, de mérkőzéstől egyszer sem volt fegyelmi úton eltiltva. S ez nem kis dolog. Szabó Józsefre mindig lehetett számítani. Ha társadalmi munkáról volt szó, első volt a jelentkezők között és első volt a munkában. A vezetőségnek is szívesen segített, ha szükség volt erre, s mindig megmaradt csendes, szerény sportembernek, akit példaképként állíthatunk nagyon sok ifjú és idősebb sportoló elé. Most, a húszéves évfordulója alkalmával nagyon sokan kívánják, hogy még számos éven keresztül legyen csapata, egyesülete hasznára. Az évforduló alkalmával szeretettel gondolnak Szabó Józsefre a GYSE vezetői, játékostársai és a község sportbarátai, de bizoSzabó József nyára még számosán megyénkben, akik ismerik őt. akik sok-sok bajnoki mérkőzés Izgalmában, örömében és sikerében osztoztak Szabó Józseffel. Ma néhéz mérkőzést vív a Gyömrői SE. Az elmúlt évi megyei bajnokot, Kistarcsát látja vendégül. Szabó József ezen a találkozón lép pályafutásának 21. évébe. Tisztes eredményt várnak a vecsésiek Dr. Lakos István, a Vecsé- si MTK sportorvosa így vélekedett a mai Váci Vasutas— VMTK találkozóról. — A jól sikerült rajt után csapatunk igen nehéz feladat előtt áll ma. Tisztában vagyunk azzal, hogy az NB Iliből kiesett Váci Vasutas ellenünk aikar javítani két veresége után. Figyelembe véve csapatuk jelenlegi formáját és szellemét, remélem. hogy tisztes eredménnyel térünk haza a váci kirándulásról. Ellenfelünket nem ismerjük, de bízunk abban, hogy o találkozó Ne mulassza el! Kössöa termelési szerződést CUKORRÉPA, LUCERNA, VÖRÖSHERE, APRÓMAGVAK, ZÖLDSÉGFÉLÉK TERMELÉSÉRE Aszódon, Ráckevén, Kiskunlacházán és Taksonyban és minden községben, a földművesszövetkezet irodájában. Kamatmentes hitelt, termelési előleget kap, áruját jó áron, biztosan értékesítheti. MÉG NEM KÉSŐ, MOST KÖSSÖN SZERZŐDÉST! ü A .1IŰII Vállalat "és a Pest megyei Hírlap ötezer forintos papír• és rongygyűjtő rejtvényversenye m w tapasztalatai alapján sportba- rátaink száma növekedni fog, és ez az eredménytől függetlenül fontos tényező. Helyi rangadó Foton A főt—kisalagi pályán ma a járási bajnokság keretében méri össze tudását a Fóti Vasutas és a Fóti SE II. A találkozó érdekes helyi rangadót ígér. Szerte a faluban, s a munkába járó dolgozók között a vonaton, a héten sok szó esett a mérkőzésről. Az esélyeket tatolgatva megoszlottak a vélemények, hogy melyik csapat kerül majd ki győztesen, hiszen a rangadókon mindig bizonytalan az eredmény. A kisalagi szurkolók viszont bíznak abban, hogy a haza; pálya előnye mellettük dönt majd. IÍISTEXT— Csepel Autó 2:1 (0:1) KISTEXT-pálya, 2800 néző. V: Pernóczki. KISTEXT: Katona — Kemény, Merész, Rubos — Stramszki, Tóth — Hús, Kalmár II, Török, Szabó, Galambos. Edző: Szalai I. Csepel Autó: Kohut — Vigh, Kreisz, Kárpáti — Szigetvári, Kiss — Kalász, Nagy, Tajti, Kerekes, Handó. Edző: Nagy- szalóki A. Végig nagy iramú, heves küzdelem. Mindkét csapat nagy erőbedobással játszott, a csatárok jórészt a széleken vezettek sok támadást, azonban a védelmek keményen romboltak. A második félidőben az iram még fokozódott, mindkét kapu sokat forgott veszélyben, a helyzetek nagy része ennek ellenére kihasználatlanul maradt. A Csepel Autó kis szerencsével jobb eredményt is elérhetett volna. Góllövők: Hús, Török, ill. Kalász (11-esből). Jók: Merész (mezőny jobbja), Szabó, Török, Kreisz, Kohut, Kiss. legill. Összeállítottak a lengyel labdarúgó A-válogatottat A magyar csapatban nincs változás Pest megyében itt Is be lehet adni a papír- és rongy-hulladékot SíHimimmiiiiiiimmiHiimmmiimHiiiimnmmimitmiHinimmiimniiinimimiHimiiiiininiimimniimHmimiiimiim!: 7. sz. A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat és a Pest megyei Hírlap 5000 forintos rejtvényversenye. Hajrához érkeztek Lengyel- országban is az előkészületek a vasárnap délután Chorzow- ban sorrakerülő Lengyelország —Magyarország nemzetek közötti válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Szombat reggelre nyilvánosságra hozták már a lengyel A-csapat összeállítását is. Eszerint a magyarok elleni találkozóra az együttes a következőképpen lép pályára: Szymkowiak — Florenszki, Korynt, Widawski — Gawlik, Zientara — Trampisz, Bry- chczy, Szymborszki, Cieslik, Liberda. A tartalékok a következők: Gromowski (kapus), Szcze- panszki, Wozniak (hátyédek), Strzykanszki (fedezet), ■ Kowal, Jankowszki és Kepny (csatárok). A lapok egyre nagyobb terjedelemben foglalkoznak a nemzetközi találkozó utolsó előkészületeivel és az esélyekkel. Általában azt írják, hogy a lengyelek taktikája ez lesz: „állandó támadás Bakó kapujára”. De ugyanakkor felhívják a figyelmet Tichyre is, aki a vélemények szerint a legveszélyesebb magyar csatárnak ígérkezik. Közlik a lapok még, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány kétgólos magyar győzelemre számít, — Szombatra erősen javult az idő, kisütött a nap és így A Magyar Rádió vasárnapi sportadásai A Magyar Rádió vasárnap a Kos- suth-adön 14 órától 15.50 óráig helyszíni közvetítésben számol be a Chorzowban sorrakerülő Lengyel- ország—Magyarország nemzetek közötti válogatott labdarúgó-mérkőzés mindkét félidejéről. Beszél: Szepesi György. Este _ ugyancsak a Kossuth- adőn — 22.10—22.27 óra között — ..A vasárnap sportja” keretében kapnak ízelítőt a hallgatók a napi hazai és külföldi eseményekről. Leányfalu és Szentendre környéken eladó házak 60 000 forinttól. telkek 10 ouu forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat központja mindennap 8-tól 4 óráig (Budapest. V.. Kálmán u. 13.) és a szentendrei kirendeltség szerdán 8—12 óra között. Ráckevei járásban hazak 40 000 forinttól, telkek 6000 forinttól. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat du- naharaszt! kirendeltsége: Dunaharasztl Dózsa György út l. Felvilágosítás adás reggel 8—12 óra között hétfőn, szerdán és szombaton. Mezőgazdasági kiállításon. vagy telepemen nezze meg mozaiklapjaimat, betoncserepeimet. Vas betonáruké- szitő, XI.. Bocskai út 52. minden remény megvan arra, hogy vasárnap délutánra nagyszerű körülmények között kerülhet majd sor Chorzowban a nagy mérkőzésre — közölte Baróti Lajos szövetségi kapitány a telefoninterjú során. — A fiúk egészségesek — folytatta —, így a csapatösszeállításban nem lesz változás, tehát együttesünk ez lesz: Bakó — Kárpáti, Sípos, Sárosi — Szojka, Berendi — Budai, ' Göröcs, Csordás, Tichy, Ben- ] csics. Szombaton egyébként teljes j pihenő volt. A hangulat bizakodó, de senki sem elbizako- dott. A mérkőzés kimenetelével kapcsolatban á Szövetségi kapitány így vélekedett: — Remélem, hogy a magyar válogatott labdarúgó csapat ezúttal a várakozásnak megfelelően szerepel. A mérkőzés iránt egyébként óriás érdeklődés nyilvánul meg, amit bizonyít az is, hogy a több mint százezer jegyet már elővételben egytől-egyig eladták. A mérkőzés kezdési időpontja magyar idő szerint 14 óra. Cifrakertj Állami Gazdaság szakképzett bognárt keres felvételre. Fizetési mód kollektív szerint. Lakást a gazdaság nem biztosít. Eladó ingatlanok Gödöllőn: házak mai 3i szer forinttól, telkek 4000 forinttól. Pasi megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltsége. Gödöllő. Dózsa György út 12. Félfogadás 8—12 óra között minden kedden, csütörtökön és szombaton. Érdi és érdligeti eladó ingatlanok: nazak 25 ezer forinttól, telkek J000 forinttól, gyümölcsösök 15 000 forinttól. Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat érdi kirendeltsége. Érd Diósdj út 34. Féltoga- dás reggel 8—12 között kedden, csütörtökön és szombaton. Ceglédi és nagykőrösi eladó ingatlanok. Házak 40 ooo forinttól telkek 8000 forinttól. Tájékoztatást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ceglédi kirendeltsége Cegléd, Kossuth tét 1. Hivatalos órák 8— 12 között kedden, pénteken és szombaton. Esküvőre fátyolt, művirágot, készítőjétől: Budapest, Garay utca 45. Garay térnél. Váci iparvállalat szánj* vitel! vezetőt ks*es» lehetőleg mérlejiépes oklevéllel, v^fy hosz- szabb iparvállalati gyakorlattal rendelkezőt. Az utókalkulációban és az üzemköny- velésben való jártas* ság fontos feltétel. Fizetési ajánlat: 2108 forint és prémium^ — Ajánlatokat rövid életrajzzal kérjük ..Magyar Hirdető, Vác 2210” Címre küldeni. Mély földutakra és pótkocsi-vontatásra is alkalmas, generáljavl- tott. jó állapotban levő új gumikkal ellátott Dodge Weapon furgon tehergépkocsinkat elcserélnénk egy IFA gyártmányú kis tehergépkocsira, y. Cím: Finombőröik Gvá- ra, Budapest, IV., Gárdi Jenő u. 1—13. Fulladásmentes liba- kacsatömőtölcsér, 35 éve bevált minőségben. mellyel egy állat egy perc alatt megtömhető. 44 forintért szállítja: Szabó Ká- rolyné. Budapest, Vili., Luther utca 4. Ugyanott barómfiláb- gyűrűk, számyjelzők stb., baromfitenyésztési eszközök kaphatók. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vni.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Megfejtéi: szövőlepkét kitűnően irtja a n Holló 10 Beküldő (név és pontos cím): liiiimiiiiiuKiiHHUuuuKiiuHiitHiiiiitmiiHimHuiHimiiiUiuiiiiiuuuiiUmiiiuiiKUUuuuiiuiiiUuuiUumiuiuuuuiiaiUÜ olajos idegméreg 1—1,5%-os oldata BESZEREZHETŐ: a földművesszövetkezetekben, az Állami Kiskereskedelmi ^Vállalat boltjaiban és a vetőmagboltokban. FORGALOMBA HOZZA: a Műtrágya és Növényvédőszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat és megyei kirendeltségei. felhívás a szerződéstköté gazdákhoz! A Pest—Nógrád megyei Állatforgalmi Vállalat felhívja szerződéses ügyfelei figyelmét, hogy a hóvégi torlódások elkerülése végett sertéseiket szeptember hó 14-21-e közötti héten adják át A szeptember hónapra ütemezett sertések türelmi Időben csak akkor adhatók át, ha az állatok a minimális átadási súlyt (hússertés 90 kg, zsírsertés 126 kg) e hó végéig nem érik el Október hó l-ével már az alacsonyabb ár lesz érvényben Miiszerbem u látók a mezőgazdasági kiállításon • A műszerpavilonban kiváló szakemberek bemutatják a legkorszerűbb hazai műszerek alkalmazását a mezőgazdaságban. A vásárlátogatók által átadott növényi és állati termékeket, valamint talajmintákat a helyszínen megvizsgálják A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének tudományos munkatársai az izotópműszerek mezőgazdasági alkalmazásáról tartanak tájékoztató bemutatót naponta 14—18 óráig MŰSZER ES IRODAGÉPÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT BUDAPEST, VI., i\ÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 2. METRIMPEX Magyar Műszeripari Külkereskedelmi Vállalat BUDAPEST, V., NÁDOR UTCA 21. \