Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-17 / 194. szám
n nn M EC K^Cirlap 1958. AUGUSZTUS 17. VASÄRNAP mir Szemelvények a megyei lapok sport rovatából Á megyei lapok sportrovatát böngészve, több érdekesség akadt Ezekből gyűjtöttünk össze kis csokrot Sportkörfeloszlatás — maszek alapon i i,Egy különös elhatározás margójára” címen két számban is foglalkozik a Toronyi KSK megszüntetésével a Vas Népe című lap. Először azt a levelet ismerteti, mely a sportkör megszűnését adja tudtul a szombathelyi járási TST-nek. Indokul azt hozza fel a levél három aláírója, hogy a labdarúgók távol laknak a községtől, s nincs fedezet utazatásukra. Az újságíró kommentárjában igen helyteleníti ezt az elhatározást, hiszen a toronyiak a járási spartakiád- döntőn egy-két kivételtől eltekintve az első helyen végeztek. Azt is furcsállja, hogy a TSK feloszlatását nem a sportkör tagsága mondta ki. Másnap aztán fény derült az ügyre. A sportkör feloszlatásáról szóló levél, néhány labdarúgó „műve” volt, akik így akarták szabaddá tenni magukat, hisz megszűnt sportkörből könnyebben igazolható a játékos. Felveti a másnapi cikk az egyik sportvezető felelősségét is, aki el sem olvasta, mjt ír alá, egy másik nevet pedig aláhamisítottak a játékosok. Méltó büntetés Várja majd őket — jogosan. Tichy nem kellett a balatonfüredieknek ' „A BSC-nek még Tlchy Lajos sem kell”, ez a címe a Középdunántúli Napló, újságírónyelven mondva „keretes” cikkének. A történet lényege az, hogy Tichy Lajos, a Honvéd válogatott labdarúgója kilátogatott a balatonfüredi pályára, ahol épp barátságos mérkőzés folyt. Ö is kedvet kapott, s megkérte a füredi elnökhelyettest, hogy egy félidőt hadd játsszon a BSC-ben. A hazai sportvezető azonban ezekkel a szavakkal utasította el: — Nem lehet, játszott volna Stockholmban, a világbajnokságon. A füredi játékosok, s a cikkíró elítélte az elnökhelyettes magatartását Egy gyengén sikerült spartakiád-döntö Az Északmagyarország, a Borsod megyei spartakiád- döntőről ír. Megállapítja, hogy a verseny külsőségekben elmaradt az előző évektől. A legjobb járásnak kijáró serleget a viadal végén nem tudták átadni, mert a sátoraljaújhelyiek már előbb elmentek. Megemlíti a lap azt is, hogy idén sok jogosulatlan induló vett részt a küzdelmekben. Koronglövő-versenyt rendeznek Monoron A Magyar Vadászok Országos Szövetsége és a Budapest—Pe.st megyei Vadászlövő Szövetség, az MHS megyei szervezetének támogatásával augusztus 20-án 9 órai kezdettel Monoron tájékoztató, illetve válogató koronglövő-versenyt rendez. A viadalon részt vehetnek a fővárosi és a Pest megyei, a nyílt versenyen pedig az ország bármely részének vadászai, akiknek érvényes fegyvertartási engedélyük van és társasági, szövetségi kötelezettségüket teljesítették. Augusztus 31-én kezdődik a budai járási labdarugó-bajnokság Elkészült a budai járási labdarúgó-bajnokság versenykiírása. Az őszi idény az I. és II. osztályban augusztus 31-től november 23-ig kerül sorra, a küzdelmeket a járási labdarúgó-szövetség rendezi, A budai járási TST kinevezte a labdarúgó-szövetség elnökségét. Elnök: Stecklin József, elnökhelyettes: Ember Ferenc, titkár: Binda Béla. Elnökségi tagok: Nagy József, Fekécs Lajos. A különböző bizottságok vezetői. Fegyelmi biElkészültek az országos spartakiád-döntő falragaszai Kikerültek a szolnoki nyomdáiból az országos spartakiád döntő pirosbetűs plakátjai. A falragasz ismerteti a Szolnoki MÁV-pályán augusztus 22, 23, 24-én sorra kerülő falusi dolgozók országos spartakiád- döntőjének műsorát. Augusztus 22-én 8 órakor a vidámkerti pályáról vonulnak fel a sportolók a MÁV-sport- telepre, ahol az ünnepélyes megnyitót 9 órakor tartják. 10—17 óráig kerülnek sorra az atlétikai, röplabda, valamint tornaversenyek. Atlétikában a férfi és női 100 m, valamint az 1000 m selejtezői. Ugyanezen a napon tartják a férfi távolugrás, női magasugrás, és a férfi, női súly lökés döntőit. Röplabdában a férfi és női selejtezőket rendezik meg pénteken. Augusztus 23. Atlétika: 16 —17 óráig. Férfi, női 400 m selejtező, férfi magasugrás és női távolugrás döntő. Röplabda 9—17 óráig. Férfi, női középdöntő mérkőzések. Torna 9—17 óráig. Férfi, női egyéni és csapatverseny. Augusztus 24, vasárnap. Atlétika 15—16 óráig. Férfi, női 100 m, 400 m és 1000 m döntők, A kerékpárverseny 9-kor kezdődik a Szolnok—Martfű útvonalon. A férfiak 40, a nők 20 kilométeres távon vetélkednek. A férfi és női röplabdadöntők 9—12 óráig kerülnek sorra. A záróünnepséget és eredményhirdetést délután fél ötkor tartják. Ezután barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor a Szolnoki MÁV és az Újpesti Dózsa csapatai között. zottság: Pusztaszeri Ferenc. Fel- lebbviteli bizottság: Nagy József, igazoló bizottság: Fekécs Lajos. Gazdasági bizottság: Ember Ferenc. A járási labdarúgó-bajnokságba a következő csapatokat osztották be. I. osztály: Biai KSK, Érdi Építők, Érdi Traktor. Pátyi Traktor, Pilisi Bányász II, Piiiscsabai KSK, Piiisszentiváni KSK. Pilisvörösvári KSK, Solymári KSK, Sóskúti Traktor, Tárnoki KSK, Torbágyi KSK, Ürömi KSK, Zsámbéki KSK. II. osztály: Budajenő, Diősdi TC, Érd Elvira-major. Érd Ilka-major, Érdi Traktor II, Nagykovácsi KSK. Pilisborosjenői KSK, Pusztazámori KSK, Százhalombattai KSK Tiny- nyei KSK, Toki KSK, Törökbálinti Honvéd. Az I. osztályú bajnokság első két helyezettje jogot nyer a bajnokság befejezése útán a megyei bajnokságba jútásért kiirt osztályozón részt venni; Érdemes nyáron is kapálni A 300. előadásán is túllévő Magyar Jégrevü augusztus 17 után megszakítja vidéki vendégszereplését. s szeptember 1-töI a moszkvai Luzsnyiki stadionban mutatkozik be. Augusztus 20-án este 1S.30 órai kezdettel, a fennállásának 5, évét ünneplő Népstadionban teljes egészében bemutatja a moszkvai műsort. Jugoszláviában egyre nagyobb tért hódít a női labdarúgás. Jelenleg hat csapat játszik hétről hétre nagy érdeklődés mellett. faazött cvz ,/Al$óUá&// Gyenge ellenfelet kapott a Ferencvái-os. A zöld-fehérek végig irányították a játékot s helyenként edzőmérkőzés jellege volt a nemzetközi találkozónak. Az osztrákok kevés ízelítőt adtaik tudásukból s az ilyen arányú Ferencváros-győ- zelem megérdemelt. Az Újpesti Dózsa 4:1 (3:0) arányban győzött a bécsi Austria ellen. 4 megyei labdarúgó-játékvezető edzőtábor részvevői zi érdekes eseménnyel búcsúztak. Az utolsó napon rendezték meg Alsógödön az Alsóház—Felsőház, az alsó- és felső-tábor lakóiból alakított két csapat mérkőzését. Mintegy 50 játékvezető-szurkoló biztatása közben a két együttes a következő összeállításban kezdett: Alsóház: Ábrahám — Halász, Bencsik, Kovács — Madarász, Pusztaszeri — Ligetfalvi, Vincze dr., Virágh, Bende, Soós. Felsőház: Bucsi — Tóth J., Bobűrt, Zsolnai — Szebelédi, Oldal — Kozma, Csizmadia, Pintér, Glózik, Kimmel. A játék nagy iramban indult, s Ligetfalvi révén már az 5. percben megszerezték a vezetést az alsóháziak. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt, s az alsó- házixuk 3:l-es vezetésével fordult a két csapat. Szünet után kidomborodott az Alsóház nagyobb tudása, végeredményben 6:l-re győztek. Góllövők: Virágh (2), Ligetfalvi (2), Bende, Vincze dr., ill. Glózik. A játékvezető Hernádi, két partjelzője pedig Szelep- csényi és Szilasi volt. Hernádi jól bíráskodott a „játékvezetői szempontból nehéz” mérkőzésen. Hogy miért volt nehéz a dolga? Nem könnyű ennyi kritikus, ennyi kolléga előtt vezetni. A természetjárók teljesítették „bajnoki tervüket" Cegléd környéki gazdaság adminisztrátort keres gyors- és gépírói gyakorlattal. Elhelyezés, étkezés biztosítva, írásos jelentkezést munkabérigény közlésével a Magyar Hirdető ceglédi kirendeltségéhez kérek. — Cegléd, m. kér., Teleki u. 30, Esküvőre fátyol; mű-1 Gödöllőn eladó köz- virágkülörtlegességek pontban 4 X szobakészítője Kovácsné, I konyhás ház. ErdékBudapest. Garay utca 45. Garay-téméL Felveszünk budapesti és vidéki munkahelyeinkre: vízszerelő szakmunkásokat és betanított segédmunkásokat, fűtésszerelő szakmunkásokat és betanított segédmunkásokat, szereiőkőműve- seket, kőműveseket és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek munkásszállás, igényjogosultaknak különélésl pótdíj, 80 százalékos vasúti kedvezmény. Napi egyszeri étkezés a munkásszálláson biztosítva. Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezés személyesen. munkakönywel és tartozékaival, naponta 8 órától 15 óráig az Eoületkarbantartó Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, V., Guszev utca 16. lődni lehet: Gödöllő, Tavaszmező u. 30. Szakképzett festőt, mázolót keres a Váci Vendéglátóipari Vállalat: Vác, Csányi út 1. Telefon: 239. Tetőfedő betoncserép megrendelhető! 2000 db azonnal kapható. Vas, XI., Bocstkay út 52. A MÁV Dunakeszi Járóműjavító Üv felvesz lakatos, fémnyomó szakmunkásokat, vizsgázott villanyhegesztőket és férfi segédmunkásokat. Szállást nem biztosítunk. 750 Harley Davidson, kardános, rükverces teher-oldalkocsiva! eladó. Szentendre, Sport vendéglő. Jó zománctűzhelyet, kályhát készíttessen — javíttasson kisipara s- náL Lőrincz, Budapest, VUL, Futó utca 43. Liba-kacsatömő, fulladásmentes, 35 éve bevált minőségben, 44 forint. Egy állat egy perc alatt megtömhető! Eltömés kizárva. Szállítja Szabó Károly- né, Budapest, VH1.. Luther u. 4. Ugyanott baromfijelző és egyéb baromfitenyésztési eszköz kapható. Az országban először megyénkben létesítettek szervezetet a pedagógus természetjárók számára. A példa már másutt is követésre talált. A Pest megyei Pedagógus tevékenysége főként autóbuszos, országjáró portyákra terjed ki. A hírek szerint a közeljövőben újabb megyei természetjáró szakosztály alakul a Budai Járási Tanács dolgozóiból. S ha már a sportköröknél tartunk, meg kell említeni, hogy a szigetszentmiklósiak a közelmúltban megtartott, két útvonalas, éjjel-nappali „Dobó emlékversenyen”, az előkelő 5. helyen végeztek. A váciak is több „távolsági túrán” vettek részt. A Magyar Olimpiai Bizottság alakuló ülése után foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy meg kell kezdeni a felkészülést az 1980. évi téli és nyári olimpiai játékokra. A MOB intéző bizottsága ezzel kapcsolatban úgy határozott, hogy be- telenti a Sotiaw Va!ev-i téli és a római nyári olimpia szervező bizottsáeának. hogy a magyar csapat az elért eredményeitől függően részt vesz az 1960. évi játékokon. A MOB intéző bizottsága megkezdi a munkát, hogv a magyar sportolók otimotai felkészülése megfelelő módon történjen. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szociaitsta Munkáspárt Pest mesvei Bizottsága és a megyei tanács taoia; Szerkeszti a szerkesztő bizottsáe Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIIL, Blaha fcuiza tSi S Telefon: 343—100. 142—22«. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. Az idei eléggé csapadékos időjárás nemcsak a cukorrépa, a burgonya, a napraforgó fejlődésére volt kedvező, hanem a gyomokéra is. Sajnos, a megtartott határszemlék tapasztalatai azt mutatják, hogy megyénk területén nagyon sok a gyomos kapásterület. Sokan azt tartják, minek most már kapálni, hiszen a kultúrnövények annyira kifejlődtek, hogy az a kicsi gyomnövény nemigen zavarja fejlődésüket. Rosszul teszik, akik ilyesféleképpen gondolkodnak. A gyomok irtását aratás után is folytatni kell. Kapálni kell, mert a jó erőben levő gyomok kifejlett, dús gyökérzetükkel a későbbi száraz időszak alatt elszívják a nedvességet és a tápanyag nagy részét kultúrnövényeink elől. A nyári gyomirtással nemcsak az idei kapásnövények termését növelhetjük, hanem a jövőnek is dolgozunk. Ha a gyomok nem fogyasztják a talajvíz- és tápanyagkészletet, úgy több marad a jövő évi növények részére. Éghajlati viszonyaink miatt inkább szárazabb évekre számíthatunk, ezért célszerű minél több tartalékanyagot megőrizni a talajban. A nyári gyomirtással köny- nyebbé tesszük a jövő év növényápolási munkáit is, ha nem engedjük magot érlelni a sárguló vadrepcét, a rep- csényretket és acatot; A nyári porhanyítással a gyomirtáson kívül a talaj legkedvezőbb biológiai állapotát teremtjük meg. A meglévő nedvességhez a nyári melegben nyújtott levegőztetés igen előnyös életkörülményeket biztosít a talajban szabadon élő és a levegő nitrogénjét lekötő baktériumok elszaporodásához. Kísérleteink és hazai tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a nyári kapálás, sa- rabolás elvégzésével a cukor, répa termésátlagát 20—30 mázsával is lehet növelni holdanként. Igen lényeges előnye még a nyári sarabolásnak az, hogy sietteti, elősegíti a növények korábbi beérését. Miért romlik a dinnye minősége? A fő dinnyeszezonban tartunk. Nincs nagyobb bosszúság, mint amikor a szép külsejű dinnyét felvágjuk és a belseje inkább emlékeztet az uborkára, mint az igazi cukordinnyére. A kereskedők és fogyasztók állandóan panaszolják, hogy igen sok és rossz minőségű dinnye kerül forgalomba. Ez a panasz — sajnos — legtöbbször helytálló. Sokan nem tudják, mi ennek az oka. A dinnye minősége elsősorban a fajta tulajdonságától függ, mert van jó és rossz minőségű fajta is. Az a legfontosabb tehát, hogy a termesztő minden tekintetben jó minőségű dinnye magját ültesse el. S ha ilyen fajtaazonos magra sikerült szerttennie, akkor csakis ezt az egyetlen egy fajtát termessze. Sajnos, legtöbb dinnyetermelőnk — nem tudjuk, milyen célból — arra törekszik, hogy minél több fajtát termesszen. Itt a hiba alapja, mert ha több fajta dinnyét termesztünk, úgy a fajták egymástól elfaj óznak, elkorcsosodnak. Ezenkívül igen gyakori a sárgadinnyénél az uborkafer-* tőzés is. A dinnye közelébe ültetett uborka virágpora elősegíti a sárgadinnye elfajzá- sát. Hasonlóan, a tök hímpora a görögdinnyéét. Az ilyen elfaj zásokat, a minőség romlását az elkövetkező években vesszük észre, de hatása érződik már a virágporkeveredés évében is. i Természetesen a kedvezőtlen időjárás, növényi betegség, rossz fajtatulajdonság stb. is oka lehet a dinnye rossz minőségének. Az elmondottakból az a tanulság, hogy olyan helyről, ahol több dinnyefajtát termesztenek, vetőmagot ne vegyünk. Ne vegyünk továbbá ismeretlen termesztőtől sem. Sok gazda a piacon vásárolt dinnye magját használja fel vetésre. Ez a módszer sem helyes, mert nem lehetünk biztosak afelől, hogy az egyébként jó minőségűnek talált dinnye nem volt-e kitéve elf ajzásnak. Dinnyemagot mindig ismert nagyüzemi termelőtől, vagy állami vállalattól — a fajta megjelölésével — vásároljunk. új tudományos eredmények a mezőgazdaságban A mangalicatenyészetekben a szaporulat növelése általában negatív szelekcióval történik. Mivel a mangalica elterjedése a kukoricatermesztés növelésével haladt együtt, számos sertéstenyésztő szakember a mangalica alacsony szaporulatát a kukorica bőséges etetésének tulajdonítja. Kovács József, a Délnyugatdunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa kísérleteket végzett annak megállapítására, hogy a takarmány összetétele milyen befolyással van a mangalica szaporulatára. Az anyakocákat már a búgatási idény alatt is és a vemhesség tartama alatt változatos állat* fehérjékkel, bőséges vitamin- tartalmú takarmányozásban részesítette. Gondoskodott az ásványanyagellátásról is. A legeltetés mellett bőséges vizenyős és zöld-, valamint változatos abraktakarmányt etetett. Az így takarmányozott mangalica anyakocák szaporulata 6,9-ről 7,8-ra emelkedett. Az eredmény igazolta, hogy a mangalica tenyészko- cák malacainak száma megfelelő takarmányozással növelhető. Mikolai Ferenc A ttáiUa ttCftßxUctittiyt 1 Angol kutató orvosok véleménye szerint a közönséges nátha kórokozója nem megállapítható. Tizenkétévi szorgos kutatás után arra a megyőző- désre jutottak, hogy a náthának nevezett kellemetlen állapotot annyiféle különböző virus és baktérium okozhatja, hogy lehetetlen ellene hathatós oltást előállítani. Dr. Christopher Andrewes, a náthakutatással megbízott csoport vezetője, az Angol Királyi Orvostársaság előtt megtartott beszédében kifejtette, hogy a közönséges nátha tüneteit legalább kilencféle ismert vírus idézhet; elő. De még ezek is valószínűleg csak részben felelősek azért a sok millió nátháért, amely miatt annyian maradnak távol a munkától vagy az iskolából. Dr. Andrewes is megállapította, hogy a náthát legtöbbször még ismeretlen kórokozók is befolyásolják. A madarak érverése Minél nagyobb a melegvérű állat, annál kevesebb a percenkénti érverése. Az elefánt szíve például percenként kb. 46-ot ver, a lóé 55-öt. az emberé 76-ot, a kutyáé 120-at, a macskáé pedig 240-et. Meglepően gyors a madarak érverése. A zöldike szive percenként 700-at ver, a tengelicéé 750-et, a kék cinegéé 960-at, a szém cinkéé 1040-et. Tehát a szénJ cinke érverése tizenhétszei gyorsabb, mint az emberé, i 26-szor gyorsabb, mint az eleJ fánté. A Pest megyei Természet- I járó Szövetség a II. és III. osz- jtályú bajnokság megrendezé- ! sével teljesítette évi tervét. ! Ezzel lezárták a hivatalos baj- ; noki évadot: A II. és III. osztály bajnoka egyaránt a Váci Vasutas lett, ! a II. osztályban a 2. helyen a | Szi'getszentmiklósi TK végzett. A szövetség szeptemberre i tervezte, a Mátyás-napok keletében, I. osztályú országos i versenyét, erre azonban tech- i nikai akadályok miatt a kitű- izött időpontban nem kerülhet sor; A bajnoki évad befejeztével nem tétlenkednek a szövetség vezetői. A tömegesítést, a kultúr- színvonal emelését tűzték ki célul többek között. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a versenyfeladatokat megoldják a részvevők, azonban sokan nem ismerik eléggé a természettel kapcsolatos néprajzi, botanikai és egyéb adatokat. A kultúrszínvonal emelésével kiküszöbölik majd ezeket a hiányosságokat. A szövetség klubnapok rendezését is tervbe vette. Az első ilyen filmelőadással egybekötött összejövetel szeptember végén kerül majd sorra. Ezekre diákokat is meg akarnak hívni, őket is be ' akarják kapcsolni, már fiatal korban, a természetjárásba. Turistabál rendezése is szere- : oel műsoron, az első Pesten, a ! második pedig valamelyik turistaházban kerülne sorra. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések a Népstadionban Szombaton délután a Népstadionban a Ferencváros, az U. Dózsa, valamint az osztrák Austria és Linzer ASK részvételével megkezdődött a kétnapos nemzetközi labdarúgó- torna, Az első napon a Ferenc- i város a Linzer ASK-val, az | U. Dózsa pedig az Austriávai | mérkőzött. | Ferencváros—Linzer ASK 7:2 1 (5:0).